Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-02 / 128. szám
1971. JÜNIUS 2., SZERDA rerr ffccvri K/űríap Huszonöt éve történt: Az úttörők zászlúboirtásü Színes, derűs évfordulót ünnepel az ország: 25 éves az úttörőmozgalom, a Magyar Úttörők Szövetsége. A mozgalom születése, ere- ídete visszavezethető a Tanácsköztársaság idejére, akkor a kommunista párt ifjúsági szervezetén belül, a KIMSZ mellett alakultak meg az első úttörőcsapatok, közöttük is az országban a legelső, 52 esztendővel ezelőtt, 1919. március 23-án, a Rottenbiller utcai polgári iskolában. A legelső alapítók „Marx”-csapatnaik nevezték magukat, Marx Károly nevét írták csapatzászlójukra. Azok a kommunista szülőle, pedagógusok, ifjú kommunisták, akik a felszabadulás utáni első hónaposban újra kezdték. elkezdték a mozgalom életre hívását, arra vállalkoztak, hogy megtanítják nevetni, játszani, közösséget alkotva élni, tanulni a gyerekeket. A kommunista párt kezdeményezésére, a Gyermekbarátok Országos Szervezetének keretei között vetették meg az alapjait a mai mozgalomnak, amely a haladást szimbolizálva kapta az „úttörő” nevet, s lett a köszönése: ,dűlőre”. Jelképeit a szabadságharcos elődöktől nyerte a mozgalom: így született meg 1947 tavaszán a 12 pont — az úttörőélet alkotmánya; s még akkor ősszel megjelent az első úttörőpróba és a fogadalomtétel szövege. Az első csapatok a Gyermekbarátok Országos Egyesületének ^ napközi otthonaiban szerveződtek. Az úttörőszervezet első, nyilvános szereplése 1946. június 2-án volt — ez a tulajdonképpeni születésnap. Azon a napon — a budapesti ifjúság juniálisán — először vonultak fel szervezetten, a vidám úttörőcsapatok, hék , ingben, piros szegélyű, kék nyakkendővel.-csapatok az egész országban.! Képtelenség lenne aká'r csak ' vázlatosan is összegezni azt a sokrétű tevékenységet, amely az úttörőcsapatok keretében folyik; sport, tanulás, munka, hagyományápolás, nemzeti és mozgalmi tárgyi emlékek, személyes élmények gyűjtése, zene, tánc, modellezés, táborozás, ismerkedés az otthontól távolabbi hazai tájakkal, a béke, a barátság, a hazaszeretet és az internacionalista szellem ápolása, erősítése — mindez élő, eleven valóság az úttörőközösségek hétköznapjaiban és ünnepeiben. Bennünket, felnőtteket olykor meglep, milyen n-agy teljesítményekre, milyen szerteágazó érdeklődésre képesek a gyerekek. S mennyire tudnak örülni a közösen végzett, a közösségért végzett munka eredményeinek, egy-egy akció sikereinek. Egyre inkább valósággá válik a mozgalomban a 12 pont egyik szép elve: „Az úttörő ahol tud, segít”.. A negyedszázados jubileum különleges élményekkel, akciókkal gazdagíthatja a mozgalmat. Már országszerte lezajlott a jubileumi úttörőhét mindenütt színes, látványos programja. Vetélkedőkön mérik össze képességeiket a legjobbak tudásban, zenében, néptáncban, képzőművészeti alkotásokban. Túrázó, gyűjtő csoportok járják az országot: pedagógusok, muzeológusok segítségével összegyűjtik a 25 éves úttörő-történelem tárgyi és írásos emlékeit. Nyitva áll[ nak az úttörőházak minden 1 gyerek és minden felnőtt előtt, akik a helyi kiállításokon a szövetség múltjával, mai életével kívánnak ismerkedni. A mozgalom gondjairól sem illik azonban hallgatni a jubileum alkalmából. Még mindig, minden eredmény ellenére is kevés az ifjúsági játszótér, a sportpálya; szűkösek, ósdiak, helyenként omladozók az úttörőházak, amelyeknek ugyancsak nem vagyunk bővében. Előfordulnak unalmas, formális úttörő-foglalkozások, s nem árt hangoztatni: a KISZ- szervezeteknek jobban, életszerűbben kellene törődniük utánpótlásukkal, az úttörőkkel. Sok helyen egy kis figyelemmel, törődéssel sokat segíthetnének a pártszervek, a tanácsok is, hogy a gyerekek még több lehetőséget kapjanak a teljesebb, értelmesebb közösségi élethez. A törekvésben, hogy az úttörőélet még szebb, vonzóbb, romantikusabb, színesebb legyen, sokan jóhiszeműen csak a mozgalom ünnepélyes eseményeit tartják szem előtt; az ünnepélyek érzelmi hatóerejét igyekeznek fokozni. Talán a negyedszázados jubileum kapcsán a legjobb, a legméltóbb hangsúlyozni: ne csak a ritkább, rendkívüli alkalmakra gondoljanak, hanem mindenekelőtt: az úttörők, a gyerekek ezer és ezer hétköznapjára. Sz. S. Munkában... MTI-foto — Bajkor József KŐSZEG Levéltár lesz a lábasházból Kőszeg írásos történelmi és egyéb dokumentumait eddig hely hiányában a szombathelyi levéltárban őrizték. A kőszegi városi tanács most úgy határozott, hogy saját levéltárat hoz létre, s e célból megvásárolta az ország egyetlen, dupla árkádos lábasházát. A híres műemlék házat, amelyben levéltári helyiségeket, irodákat alakítanak ki, eredeti állapotában állítják helyre. Az épületnek eddig lapos teteje volt, s most korabeli fényképek alapján nyeregtetőt építenek rá. A fegyelem őrei Határoz a vezetőségi bizottság Negyedszázada ennek Az egykori kék nyakkendősök, ma már szocializmust építő hazánk felnőtt állampolgárai; apák és anyák. Sokan lehetnek közöttük, akik ezekben a napokban saját gyermekeik kisdobossá avatásán vesznek részt meghatottan, vagy a jubileumi ünnepségek, események méltó megszervezésében, ünneplésében segítik úttörő gyermekeiket, gyermekeik iskoláját. ök, az alapítók, ma már veteránjai a legifjabbak mozgalmának — az úttörők több mint egy és negyed milliós szövetségének. Ma a KISZ, az egységes ifjúsági szervezet részeként működnek az úttörőrajok, -őrsök, A tsz vezetőségi bizottsága összeült — három tagból áll —, hogy a következő ügyet megtárgyalja: Az egyik fogatos engedély nélkül elvitte a lovakat a tsz tanyájáról, befogta őket, s nekiindult. A fogatos ittas volt, nem vette észre, hogy az egyik ló lábáról leesett a patkó, csak hajtott tovább. A ló patája erősen vérzett, s annyira kisebesedett, hogy a ló beteg lett, két és fél hónapig hiányzott a munkából. A vezetőségi bizottság megtárgyalta az esetet, beszélt a fogatossal. Meghozta határozatát: a fogatost 1000 forintra büntette. A határozatot a bagi Vörös Csillag Tsz-ben kellett meghozni. Az ottani vezetőségi bizottság: Tóth Mihályné, a kertészetben csapatvezető, Szamosi Mihály főkönyvelő és Katona Vince. Hogyan látják ők saját munkájukat és általában a vezetőségi bizottságok munkáját, feladatát? o — Általában fegyelmi-kártérítési ügyekben határozunk, ezzel is segítve a közös munkáját és a vezetőséggel demokratikusan megosztva a felelősséget — mondja Szamosi Mihály. — Volt arra példa, hogy a vezetőségi bizottság határozatai ellenében végrehajtottak valamit? — Ilyenről nem tudok. — Tehát akkor olyan a helyzet a tsz-ben, hogy a vezetőségi bizottság dolgozhat? — Van a bizottságnak tekintélye, megfelelő hatásköre, működési tere. A törvények és a tsz-alapszabályok betartása mellett hozzuk meg határozatainkat. — Milyen időnként ülnek össze? — Ha valami ügy adódik. — Közben nem? — Hát, őszintén szólva... ritkán. — Miért nem ülnek össze többször? — Hát erre mit mondjak — kérdez vissza Szamosi Mihály —, nem gondolunk rá, vagy úgy érezzük, nincs rá szükség. ® A vezetőségi bizottság határozataiból az tükröződik, hogy összeülhetnének gyakrabban is — megelőzés céljából — talán akkor nem kellene annyi elmarasztaló határozatot hozniuk. A legutóbbi esetek, amelyekkel foglalkoztak: Az egyik fuvaros tiltott, fekete fuvart vállalt Megrovást kapott A tsz árudavezetője nem állított ki 22 láda paradicsomról „bemérési okmányt”, vagyis nem rögzítette, hogy menynyit vett át. írásbeli megró- vásban részesítették. Az egyik tag túlterhelte a Vontatót — három tonna helyett 5,5 tonna földet rakott rá, a vontató látta kárát. Elvettek tőle két nap szabadságot. A tsz egyik teherkocsijával karambolozott a gépkocsivezető, benyomódott a hűtőrács, összetört a sárvédő, fényszóró. A vezető volt a hibás, a kár — 1098 forint — megtérítésére kötelezték. A főkönyvelőt is megrovásban részesítették adminisztratív hiányosság miatt. Az egyik tag kérelmét, aki a hatvani vásáron megvett malacait szállította a tsz kocsiján és drágállta a fuvarköltséget, szerette volna, ha elengednék belőle, elutasították. Az elutasítás indoka: a gépkocsi önköltségét fedezni kell a fuvardíjból. Az egyik gépkocsivezető nem gondozta megfelelően a rábízott járművet, amint kiderült a gépkqcsiszemlén: az alváz négy helyen törött volt. A kár: 4881 forint. A büntetés, amit a bizottság szabott ki: 480 forint. Egyik traktorosuk szabálytalanul közlekedett — írásbeli megrovást kapott... ® — Jól működik a vezetőségi bizottság? — kérdezzük Tóth Mihálynétól, a bizottság egyik tagjától. — Szerintem igen, minden ügyről tudunk és megfelelő határozatokat hozunk. — Van szava a bizottságnak? — Teljesen önállóan dolgozunk. — A tagok elégedettek a bizottság munkájával? — Azt nem nagyon tudom, de érzem, hogy van tekintélyünk. — Miért választották be a bizottságba, mit gondol? — Gondolom, hogy a vezetők elégedettek voltak a munkámmal. — A vezetők előtt is van tekintélyük. — Igen. Semmi olyasmi nem történt, ami az ellenkezőjét bizonyítaná. Berkovits György Ipari tanulónak felveszünk 14-16 éves, általános iskolai végzettségű fiatalokat az alábbi szakmákra: KŐMŰVES. ACS-ALLVANYOZO, VAS- ÉS FÉMSZERKEZETI LAKATOS, ÉPÜLETASZTALOS, FAPADLŐZŐ ÉS MOANYAGBURKOLO, VILLANYSZERELŐ, ÜVEGEZŐ, ÉPÜLETBURKOLÓ (hidegburkolatok), MÜKŐKÉSZITÖ, VASBETONSZERELŐ, VÍZSZIGETELŐ, BÁDOGOS, TETŐFEDŐ. Tanulószállást, teljes ellátást, munka- és védőruhát, szerszámot, ösztöndíjat a vállalat ad. jelentkezés levélben vagy személyesen a kővetkező címen: Pest megyei Állami Építőipari Vállalat Budapest XXL, (Csepel) Kiss János altábernagy u. 19-21. „VALAMIT" Boldogulni, szakma nélkül? B efejeződik az iskolaév, s ahogy a korábbi esztendőkben, úgy manapság is — mint hallani megyeszerte — szülők , tömege kopogtat a gyárak, vállalatok vezetőinek ajtaján. Vagy az ott dolgozás, vagy az ismeretség jogán, kérni jöttek. Kérni, tanulmányaikat befejező lányuknak, aki elvégezte az általános iskolát, a gimnáziumot, s most dolgozni szeretne. Munka kellene tehát, a tizennégy vagy tizennyolc éves leánynak, ám a szülők „valami könnyű, valami irodai” munkát kérnek, s hallani sem akarnak arról, hogy leányuk — a tizennégy évesek esetében — ipari tanuló legyen, vagy — a tizennyolc éveseknél — fizikai munkát végezzen. Sablonos kérdések hangzanak el ilyenkor, s a válaszok is sablonosak. Mihez ért a kislány, tanult-e szakmát, s a felelet, nem tanult szakmát, „de érettségizik” a gimnáziumban, illetve „majd csak lesz valahogy” később, most az a lényeg, hogy a nyolc általánoson túljutott gyerek „valahol legyen”. Anélkül, hogy lebecsülnénk az idézőjelbe foglalt szavakat hajtogató szülők gondjait, egy valamit világosan ki kell mondanunk: a szakképzetlen leányok elhelyezése évről évre nehezebb, ezt azonban a szülők nem akarják belátni. Ügy hiszik, akkor tesznek jót gyermekükkel, ha kikaparnak számukra valami lát- szatállást. Látszatállásra, alibi foglalkoztatásra — küldönc- ségre, négyórás kisegítőség- re, raktári szaladj ide-sza- ladj ódára meg a többire — lehet-e jövőt alapozni? Nem lehet. Még akkor sem, ha leányról van szó, aki — mint a szülők gondolják, s olykor ki is mondják — majd férjhez megy, gyereket szül, tehát úgyis változtat munkáján, s évekre otthon marad stb. Erre egy életet alapítani — meggondolatlanság. E meggondolatlanság, a „valamit” akarás lemérhető abban is, hogy az utóbbi években a gimnáziumok egyre inkább leányiskolákká váltak. A megyében hatezer gimnazistából négyezer leány, ám a tizenegyezer szakmunkás- tanulóból csak — kétezer...! Tizenöt év alatt 511 ezer fiúval szemben mindössze 73 ezer leány szerzett ipari tanulóként szakmunkásbizonyítványt, holott korcsoportjukban nagyjából azonos arányban vannak jelen a nemek. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a fiúk közül eleve több a fizikai munkát választó, a leányok alacsony aránya f akkor is meghökkentő. V áltozás, fejlődés természetesen tapasztalható. Tíz év alatt, 1960 és 1970 között a szakmunkástanuló leányok száma 19 ezerről ötvenezerre emelkedett. Megnőtt annak lehetősége is, hogy a nyolc általánost elvégezve az ifjú középiskolába kerülhessen, mert míg 1960-ban ezer középiskolás korú gyermek közül 264 jutott középiskolába, 1970-ben ez a szám már 303-ra emelkedett. Mindezek ellenére a szülők széles körében tartja magát az az álláspont, amely — különösen az értelmiségi, alkalmazotti foglalkozású szülők esetében — a fizikai munkát és a leánygyermek holnapját összebékíthetetlennek tartja. Az álláspont azonban nemcsak a társadalmi igényekkel ellentétes — mert napjainkban is száz munkahelyből hetven fizikai munkásra vár —, hanem ellentmond az egyéni érdekeknek is. A szakmát nem szerzett, tovább nem tanuló lányok előtt szerény választási lehetőség áll: néhány év hányódás után végül is kikötnek egy csekély keresetet adó, s fejlődéssel nem nagyon biztató irodai munkánál, vagy elmennek segéd- és betanított munkásnak, szakképzettség nélküli bolti eladónak, annak tehát, amit néhány esztendeje szakmaként sem vállaltak ... A meghökkentő és az elgondolkoztató az, hogy nem ritka eset: a gyerek világosabban látja jövőjét, mint szülei, de a szülők akarata ellenére — tizennégy meg tizennyolc éves gyereklányokról van szó — semmit nem tehet. Elmenne ugyan valamely ipari vagy mezőgazdasági szakmába tanulónak, de a szülők — sajnos, sűrűn, nem is képletesen — kiverik ezt a gondolatot a fejéből, mert az ő gyerekükből „nem lesz proli”. Joggal él- celődhetnénk azon, vajon miért nagyobb rang, tisztesség, becsület műhelyírnoknak lenni vagy a számlázásban adminisztrátornak, s miért „proli” a műszerész, de fájdalmasabb gond ez, mintsem hogy élcelődés céltáblája legyen. Egy egész életet alapvetően befolyásoló döntés megho- • zatáláról van szó, s döntéseket érzelmi-előítéleti alapon hozni, függetlenül a gyakorlati lehetőségektől, felelőtlenség. Főként, ha a döntés nem magunkra, hanem 'másra vonatkozik...! R opogtatnak a szülők, kémek, kérlelnek, összeköttetések után futkosnak, a gyerekek reménykednek vagy közömbösen semmivel sem törődnek. Miközben a szülőket a holnap aggasztja, elmennek az e holnapba vezető szilárd út mellett, s jót akarva rosszat tesznek. Aligha lehet ezen rövid idő alatt változtatni, de hogy változtatni kell, az nem kétséges. Nemcsak a népgazdasági, társadalmi munkaerőigény int erre, hanem azoknak a lányoknak a sorsa is, akik ma már nagyon bánják, hogy öt-nyolc-tíz esztendővel ezelőtt csak „valamit” akartak, s nem egy dolgot, de azt igazán. M. O. Félezer pedagógust vár a főváros A nyugdíjasok évi 14000-ig kereshetnek Félezernél több pedagógus- állást hirdetett meg a főváros a most végző tanító- és tanárjelöltek számára. A Fővárosi Tanács oktatási főosztálya igényét megküldte az egyetemeknek és főiskoláknak. Az új tanévre 186 óvónőt, 132 általános iskolai tanítót kémek;, ezenkívül 85 állást hirdettek meg a tanárképző főiskolák különböző szakán végző növendékek részére. Keresnek továbbá 15 gyógypedagógiai végzettségű nevelőt. A bölcsészettudományi egyetemen 37 állást hirdettek meg, főleg nyelvszakos tanárjelölteknek, a természet- tudományi szakosok közül 49 fiatalt kémek, főleg matematikusokat, fizikusokat. Mindegyik végzős hallgató két állást pályázhat meg. A pedagógushiány megoldását jelentősen megkönnyíti, hogy a nyugdíjas nevelők évente 14 000 forintot kereshetnek anélkül, hogy nyugdíjukról le kellene mondaniuk.
