Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-02 / 128. szám

1971. JÜNIUS 2., SZERDA rerr ffccvri K/űríap Huszonöt éve történt: Az úttörők zászlúboirtásü Színes, derűs évfordulót ünnepel az ország: 25 éves az úttörőmozgalom, a Magyar Út­törők Szövetsége. A mozgalom születése, ere- ídete visszavezethető a Ta­nácsköztársaság idejére, akkor a kommunista párt ifjúsági szervezetén belül, a KIMSZ mellett alakultak meg az első úttörőcsapatok, közöttük is az országban a legelső, 52 eszten­dővel ezelőtt, 1919. március 23-án, a Rottenbiller utcai pol­gári iskolában. A legelső ala­pítók „Marx”-csapatnaik ne­vezték magukat, Marx Károly nevét írták csapatzászlójuk­ra. Azok a kommunista szülőle, pedagógusok, ifjú kommunis­ták, akik a felszabadulás utá­ni első hónaposban újra kezd­ték. elkezdték a mozgalom életre hívását, arra vállalkoz­tak, hogy megtanítják nevet­ni, játszani, közösséget alkot­va élni, tanulni a gyerekeket. A kommunista párt kezde­ményezésére, a Gyermekbará­tok Országos Szervezetének keretei között vetették meg az alapjait a mai mozgalomnak, amely a haladást szimbolizál­va kapta az „úttörő” nevet, s lett a köszönése: ,dűlőre”. Jel­képeit a szabadságharcos elő­döktől nyerte a mozgalom: így született meg 1947 tavaszán a 12 pont — az úttörőélet alkot­mánya; s még akkor ősszel megjelent az első úttörőpró­ba és a fogadalomtétel szöve­ge. Az első csapatok a Gyer­mekbarátok Országos Egyesü­letének ^ napközi otthonaiban szerveződtek. Az úttörőszerve­zet első, nyilvános szereplése 1946. június 2-án volt — ez a tulajdonképpeni születésnap. Azon a napon — a budapesti ifjúság juniálisán — először vonultak fel szervezetten, a vi­dám úttörőcsapatok, hék , ing­ben, piros szegélyű, kék nyak­kendővel.-csapatok az egész országban.! Képtelenség lenne aká'r csak ' vázlatosan is összegezni azt a sokrétű tevékenységet, amely az úttörőcsapatok keretében folyik; sport, tanulás, munka, hagyományápolás, nemzeti és mozgalmi tárgyi emlékek, sze­mélyes élmények gyűjtése, ze­ne, tánc, modellezés, táboro­zás, ismerkedés az otthontól távolabbi hazai tájakkal, a béke, a barátság, a hazaszere­tet és az internacionalista szel­lem ápolása, erősítése — mind­ez élő, eleven valóság az út­törőközösségek hétköznapjai­ban és ünnepeiben. Bennün­ket, felnőtteket olykor meglep, milyen n-agy teljesítményekre, milyen szerteágazó érdeklődés­re képesek a gyerekek. S mennyire tudnak örülni a kö­zösen végzett, a közösségért végzett munka eredményeinek, egy-egy akció sikereinek. Egy­re inkább valósággá válik a mozgalomban a 12 pont egyik szép elve: „Az úttörő ahol tud, segít”.. A negyedszázados jubileum különleges élményekkel, ak­ciókkal gazdagíthatja a moz­galmat. Már országszerte le­zajlott a jubileumi úttörőhét mindenütt színes, látványos programja. Vetélkedőkön mé­rik össze képességeiket a leg­jobbak tudásban, zenében, néptáncban, képzőművészeti alkotásokban. Túrázó, gyűjtő csoportok járják az országot: pedagógusok, muzeológusok segítségével összegyűjtik a 25 éves úttörő-történelem tárgyi és írásos emlékeit. Nyitva áll­[ nak az úttörőházak minden 1 gyerek és minden felnőtt előtt, akik a helyi kiállításokon a szövetség múltjával, mai éle­tével kívánnak ismerkedni. A mozgalom gondjairól sem illik azonban hallgatni a jubi­leum alkalmából. Még mindig, minden eredmény ellenére is kevés az ifjúsági játszótér, a sportpálya; szűkösek, ósdiak, helyenként omladozók az úttö­rőházak, amelyeknek ugyan­csak nem vagyunk bővében. Előfordulnak unalmas, formá­lis úttörő-foglalkozások, s nem árt hangoztatni: a KISZ- szervezeteknek jobban, élet­szerűbben kellene törődniük utánpótlásukkal, az úttörőkkel. Sok helyen egy kis figyelem­mel, törődéssel sokat segíthet­nének a pártszervek, a taná­csok is, hogy a gyerekek még több lehetőséget kapjanak a teljesebb, értelmesebb közös­ségi élethez. A törekvésben, hogy az úttörőélet még szebb, vonzóbb, romantikusabb, színesebb le­gyen, sokan jóhiszeműen csak a mozgalom ünnepélyes ese­ményeit tartják szem előtt; az ünnepélyek érzelmi hatóerejét igyekeznek fokozni. Talán a negyedszázados jubileum kap­csán a legjobb, a legméltóbb hangsúlyozni: ne csak a rit­kább, rendkívüli alkalmakra gondoljanak, hanem minde­nekelőtt: az úttörők, a gyere­kek ezer és ezer hétköznap­jára. Sz. S. Munkában... MTI-foto — Bajkor József KŐSZEG Levéltár lesz a lábasházból Kőszeg írásos történelmi és egyéb dokumentumait eddig hely hiányában a szombathe­lyi levéltárban őrizték. A kő­szegi városi tanács most úgy határozott, hogy saját levéltá­rat hoz létre, s e célból meg­vásárolta az ország egyetlen, dupla árkádos lábasházát. A híres műemlék házat, amelyben levéltári helyisége­ket, irodákat alakítanak ki, eredeti állapotában állítják helyre. Az épületnek eddig la­pos teteje volt, s most korabe­li fényképek alapján nyereg­tetőt építenek rá. A fegyelem őrei Határoz a vezetőségi bizottság Negyedszázada ennek Az egykori kék nyakkendősök, ma már szocializmust építő ha­zánk felnőtt állampolgárai; apák és anyák. Sokan lehet­nek közöttük, akik ezekben a napokban saját gyermekeik kisdobossá avatásán vesznek részt meghatottan, vagy a ju­bileumi ünnepségek, esemé­nyek méltó megszervezésében, ünneplésében segítik úttörő gyermekeiket, gyermekeik is­koláját. ök, az alapítók, ma már veteránjai a legifjabbak mozgalmának — az úttörők több mint egy és negyed mil­liós szövetségének. Ma a KISZ, az egységes if­júsági szervezet részeként mű­ködnek az úttörőrajok, -őrsök, A tsz vezetőségi bizottsága összeült — három tagból áll —, hogy a következő ügyet megtárgyalja: Az egyik fogatos engedély nélkül elvitte a lovakat a tsz tanyájáról, befogta őket, s ne­kiindult. A fogatos ittas volt, nem vette észre, hogy az egyik ló lábáról leesett a patkó, csak hajtott tovább. A ló patája erősen vérzett, s annyira kise­besedett, hogy a ló beteg lett, két és fél hónapig hiányzott a munkából. A vezetőségi bizottság meg­tárgyalta az esetet, beszélt a fogatossal. Meghozta határoza­tát: a fogatost 1000 forintra büntette. A határozatot a bagi Vörös Csillag Tsz-ben kellett meg­hozni. Az ottani vezetőségi bi­zottság: Tóth Mihályné, a ker­tészetben csapatvezető, Szamo­si Mihály főkönyvelő és Kato­na Vince. Hogyan látják ők saját mun­kájukat és általában a veze­tőségi bizottságok munkáját, feladatát? o — Általában fegyelmi-kárté­rítési ügyekben határozunk, ezzel is segítve a közös mun­káját és a vezetőséggel demok­ratikusan megosztva a felelős­séget — mondja Szamosi Mi­hály. — Volt arra példa, hogy a vezetőségi bizottság határoza­tai ellenében végrehajtottak valamit? — Ilyenről nem tudok. — Tehát akkor olyan a hely­zet a tsz-ben, hogy a vezetősé­gi bizottság dolgozhat? — Van a bizottságnak tekin­télye, megfelelő hatásköre, működési tere. A törvények és a tsz-alapszabályok betartása mellett hozzuk meg határoza­tainkat. — Milyen időnként ülnek össze? — Ha valami ügy adódik. — Közben nem? — Hát, őszintén szólva... ritkán. — Miért nem ülnek össze többször? — Hát erre mit mondjak — kérdez vissza Szamosi Mihály —, nem gondolunk rá, vagy úgy érezzük, nincs rá szükség. ® A vezetőségi bizottság hatá­rozataiból az tükröződik, hogy összeülhetnének gyakrabban is — megelőzés céljából — ta­lán akkor nem kellene annyi elmarasztaló határozatot hoz­niuk. A legutóbbi esetek, amelyek­kel foglalkoztak: Az egyik fuvaros tiltott, fe­kete fuvart vállalt Megrovást kapott A tsz árudavezetője nem ál­lított ki 22 láda paradicsom­ról „bemérési okmányt”, vagy­is nem rögzítette, hogy meny­nyit vett át. írásbeli megró- vásban részesítették. Az egyik tag túlterhelte a Vontatót — három tonna he­lyett 5,5 tonna földet rakott rá, a vontató látta kárát. Elvettek tőle két nap szabadságot. A tsz egyik teherkocsijával karambolozott a gépkocsiveze­tő, benyomódott a hűtőrács, összetört a sárvédő, fényszóró. A vezető volt a hibás, a kár — 1098 forint — megtérítésére kötelezték. A főkönyvelőt is megrovás­ban részesítették adminisztra­tív hiányosság miatt. Az egyik tag kérelmét, aki a hatvani vásáron megvett malacait szállította a tsz kocsi­ján és drágállta a fuvarköltsé­get, szerette volna, ha elenged­nék belőle, elutasították. Az elutasítás indoka: a gépkocsi önköltségét fedezni kell a fu­vardíjból. Az egyik gépkocsivezető nem gondozta megfelelően a rábí­zott járművet, amint kiderült a gépkqcsiszemlén: az alváz négy helyen törött volt. A kár: 4881 forint. A büntetés, amit a bizottság szabott ki: 480 forint. Egyik traktorosuk szabályta­lanul közlekedett — írásbeli megrovást kapott... ® — Jól működik a vezetőségi bizottság? — kérdezzük Tóth Mihálynétól, a bizottság egyik tagjától. — Szerintem igen, minden ügyről tudunk és megfelelő határozatokat hozunk. — Van szava a bizottság­nak? — Teljesen önállóan dolgo­zunk. — A tagok elégedettek a bi­zottság munkájával? — Azt nem nagyon tudom, de érzem, hogy van tekinté­lyünk. — Miért választották be a bizottságba, mit gondol? — Gondolom, hogy a veze­tők elégedettek voltak a mun­kámmal. — A vezetők előtt is van te­kintélyük. — Igen. Semmi olyasmi nem történt, ami az ellenkezőjét bi­zonyítaná. Berkovits György Ipari tanulónak felveszünk 14-16 éves, általános iskolai végzettségű fiatalokat az alábbi szakmákra: KŐMŰVES. ACS-ALLVANYOZO, VAS- ÉS FÉMSZERKEZETI LAKATOS, ÉPÜLETASZTALOS, FAPADLŐZŐ ÉS MOANYAGBURKOLO, VILLANYSZERELŐ, ÜVEGEZŐ, ÉPÜLETBURKOLÓ (hidegburkolatok), MÜKŐKÉSZITÖ, VASBETONSZERELŐ, VÍZSZIGETELŐ, BÁDOGOS, TETŐFEDŐ. Tanulószállást, teljes ellátást, munka- és védőruhát, szerszámot, ösztöndíjat a vállalat ad. jelentkezés levélben vagy személyesen a kővetkező címen: Pest megyei Állami Építőipari Vállalat Budapest XXL, (Csepel) Kiss János altábernagy u. 19-21. „VALAMIT" Boldogulni, szakma nélkül? B efejeződik az iskolaév, s ahogy a korábbi esztendőkben, úgy manapság is — mint halla­ni megyeszerte — szülők , tömege kopogtat a gyárak, vállalatok vezetőinek ajta­ján. Vagy az ott dolgozás, vagy az ismeretség jogán, kérni jöttek. Kérni, tanul­mányaikat befejező lányuk­nak, aki elvégezte az álta­lános iskolát, a gimnáziu­mot, s most dolgozni sze­retne. Munka kellene tehát, a tizennégy vagy tizennyolc éves leánynak, ám a szü­lők „valami könnyű, vala­mi irodai” munkát kérnek, s hallani sem akarnak ar­ról, hogy leányuk — a ti­zennégy évesek esetében — ipari tanuló legyen, vagy — a tizennyolc éveseknél — fizikai munkát végezzen. Sablonos kérdések hangza­nak el ilyenkor, s a vála­szok is sablonosak. Mihez ért a kislány, tanult-e szak­mát, s a felelet, nem ta­nult szakmát, „de érettségi­zik” a gimnáziumban, il­letve „majd csak lesz vala­hogy” később, most az a lé­nyeg, hogy a nyolc általá­noson túljutott gyerek „va­lahol legyen”. Anélkül, hogy lebecsül­nénk az idézőjelbe foglalt szavakat hajtogató szülők gondjait, egy valamit vilá­gosan ki kell mondanunk: a szakképzetlen leányok el­helyezése évről évre nehe­zebb, ezt azonban a szülők nem akarják belátni. Ügy hiszik, akkor tesznek jót gyermekükkel, ha kikapar­nak számukra valami lát- szatállást. Látszatállásra, alibi fog­lalkoztatásra — küldönc- ségre, négyórás kisegítőség- re, raktári szaladj ide-sza- ladj ódára meg a többire — lehet-e jövőt alapozni? Nem lehet. Még akkor sem, ha leányról van szó, aki — mint a szülők gondolják, s olykor ki is mondják — majd férjhez megy, gyere­ket szül, tehát úgyis változ­tat munkáján, s évekre otthon marad stb. Erre egy életet alapítani — meggon­dolatlanság. E meggondo­latlanság, a „valamit” aka­rás lemérhető abban is, hogy az utóbbi években a gimnáziumok egyre inkább leányiskolákká váltak. A megyében hatezer gimna­zistából négyezer leány, ám a tizenegyezer szakmunkás- tanulóból csak — kétezer...! Tizenöt év alatt 511 ezer fiúval szemben mindössze 73 ezer leány szerzett ipa­ri tanulóként szakmunkás­bizonyítványt, holott kor­csoportjukban nagyjából azonos arányban vannak jelen a nemek. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a fiúk közül eleve több a fi­zikai munkát választó, a leányok alacsony aránya f akkor is meghökkentő. V áltozás, fejlődés ter­mészetesen tapasztal­ható. Tíz év alatt, 1960 és 1970 között a szak­munkástanuló leányok szá­ma 19 ezerről ötvenezerre emelkedett. Megnőtt annak lehetősége is, hogy a nyolc általánost elvégezve az if­jú középiskolába kerülhes­sen, mert míg 1960-ban ezer középiskolás korú gyermek közül 264 jutott középiskolába, 1970-ben ez a szám már 303-ra emelke­dett. Mindezek ellenére a szülők széles körében tart­ja magát az az álláspont, amely — különösen az ér­telmiségi, alkalmazotti fog­lalkozású szülők esetében — a fizikai munkát és a leánygyermek holnapját összebékíthetetlennek tart­ja. Az álláspont azonban nemcsak a társadalmi igé­nyekkel ellentétes — mert napjainkban is száz mun­kahelyből hetven fizikai munkásra vár —, hanem ellentmond az egyéni érde­keknek is. A szakmát nem szerzett, tovább nem tanuló lányok előtt szerény választási le­hetőség áll: néhány év há­nyódás után végül is kiköt­nek egy csekély keresetet adó, s fejlődéssel nem na­gyon biztató irodai mun­kánál, vagy elmennek se­géd- és betanított munkás­nak, szakképzettség nélküli bolti eladónak, annak te­hát, amit néhány esztende­je szakmaként sem vállal­tak ... A meghökkentő és az elgondolkoztató az, hogy nem ritka eset: a gyerek világosabban látja jövőjét, mint szülei, de a szülők akarata ellenére — tizen­négy meg tizennyolc éves gyereklányokról van szó — semmit nem tehet. Elmen­ne ugyan valamely ipari vagy mezőgazdasági szak­mába tanulónak, de a szü­lők — sajnos, sűrűn, nem is képletesen — kiverik ezt a gondolatot a fejéből, mert az ő gyerekükből „nem lesz proli”. Joggal él- celődhetnénk azon, vajon miért nagyobb rang, tisz­tesség, becsület műhelyír­noknak lenni vagy a szám­lázásban adminisztrátor­nak, s miért „proli” a mű­szerész, de fájdalmasabb gond ez, mintsem hogy él­celődés céltáblája legyen. Egy egész életet alapvetően befolyásoló döntés megho- • zatáláról van szó, s dönté­seket érzelmi-előítéleti ala­pon hozni, függetlenül a gyakorlati lehetőségektől, felelőtlenség. Főként, ha a döntés nem magunkra, ha­nem 'másra vonatkozik...! R opogtatnak a szülők, kémek, kérlelnek, összeköttetések után futkosnak, a gyerekek re­ménykednek vagy közöm­bösen semmivel sem törőd­nek. Miközben a szülőket a holnap aggasztja, elmennek az e holnapba vezető szi­lárd út mellett, s jót akar­va rosszat tesznek. Aligha lehet ezen rövid idő alatt változtatni, de hogy változ­tatni kell, az nem kétséges. Nemcsak a népgazdasági, társadalmi munkaerőigény int erre, hanem azoknak a lányoknak a sorsa is, akik ma már nagyon bánják, hogy öt-nyolc-tíz esztendő­vel ezelőtt csak „valamit” akartak, s nem egy dolgot, de azt igazán. M. O. Félezer pedagógust vár a főváros A nyugdíjasok évi 14000-ig kereshetnek Félezernél több pedagógus- állást hirdetett meg a főváros a most végző tanító- és tanár­jelöltek számára. A Fővárosi Tanács oktatási főosztálya igé­nyét megküldte az egyetemek­nek és főiskoláknak. Az új tan­évre 186 óvónőt, 132 általános iskolai tanítót kémek;, ezenkí­vül 85 állást hirdettek meg a tanárképző főiskolák különbö­ző szakán végző növendé­kek részére. Keresnek továbbá 15 gyógypedagógiai végzettsé­gű nevelőt. A bölcsészettudo­mányi egyetemen 37 állást hir­dettek meg, főleg nyelvszakos tanárjelölteknek, a természet- tudományi szakosok közül 49 fiatalt kémek, főleg matema­tikusokat, fizikusokat. Mindegyik végzős hallgató két állást pályázhat meg. A pedagógushiány megoldá­sát jelentősen megkönnyíti, hogy a nyugdíjas nevelők évente 14 000 forintot keres­hetnek anélkül, hogy nyugdí­jukról le kellene mondaniuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom