Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-16 / 114. szám
mi»] ■A PESTMÍ.&YEI XV. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM W»-*.FL N KIÄOAIX 1371. MÁJUS 18., VASÁRNAP Pécsi szerepekről - körösieknek Ma avatják aí úttörő honvéd századot Ma délelőtt 9 órakor a Kinizsi sporttelepen ünnepélyesen felavatják az Arany János iskola úttörőiből álló honvédelmi úttörőszázadot. A század Nógrádi Sándor partizánvezér nevét veszi fel. Az avatóbeszédet Takács Jenő, a városi pártbizottság titkára tartja, zászlóköszöntőt Szigetvári Ferenc alezredes mond. Az ünnepségen részt vesznek Nógrádi Sándor menye és unokái is. Hódít a kocséri kenyér MÉG PESTRE IS VISZIK Utolsó összejövetel az asszony klubban Kedden este a művelődési otthon emeleti klubtermében tartják az asszonyklub tagjai idei, utolsó összejövetelüket, amelyen Tatai István József Attila szerelmi költészetéről tart előadást. A klubfoglalkozás este 6 órakor kezdődik. Kispénz hitelre Többen érdeklődtek szerkesztőségünkben, hogy az OTP helyi fiókja ad-e kisebb összegű áruvásárlási kölcsönt is? Sokan szeretnének egy-egy porszívót, rádiót vagy centrifugát venni — mi a kölcsön feltétele? Ilyen kis összegre is adnak kölcsönt — kaptuk a felvilágosítást —a vásárolni szándékolt áru árának 20 százalékát kell befejezni,'és a kölcsön 12 hónap alatt törleszthető. Ha férj, feleség a hitelt kérő, nem kell kezes, csak ha egyedülálló kéri a kölcsönt. MOZIMŰSOR A karbonárik. Mi történt az úr 1825, esztendejében Rómában. Színes szinkronizált olasz—francia film. Kísérőrhűsor: Mi lenne Budapesten ha ... Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Matiné Az új kapitány Előadások kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor Az angyal elrablása. Angol bűnügyi film. Főszereplői Roger Moore. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: 4 és 6 óralcor. — Naponta mennyi kenyeret sütnek és adnak el? — Általában 8—10 mázsát. Hetipiacos napon többet. Emellett 6—700 kiflit, 300 brióst és vagy 100 nagyobb kalácsot is. — Láttam, hogy Pestre is vittek kenyeret... — Aki egyszer vesz belőle, máskor is eljön. Vannak ti- szakécskei, lászlófalvi, körösi és nyársapáti vevőink. Csatlakozott a beszélgetéshez az egyik vásárló fiatalasz- szony: Király Dénesné. — Nemcsak bevált és nagyon finom a kocséri kenyér, de a boltvezető mindig csomagol hozzá néhány jó szót és kedves mosolyt is ... K. L A kocséri Új Élet Termelőszövetkezet tél végén, megnyílt kenyérüzeme kitűnőre vizsgázik. A napokban kint jártunk Kocséron, és láttuk, hogy egy középkorú férfi a kenyérüzletből két kenyeret visz be ott várakozó Trabant autójába. — Üzleti ügyben Pestről gyakran járok Kocsérra is — mondotta — és ha ide jövök, mindig viszek egy-két kenyeret haza, mért Pesten nem lehet ilyen jó kenyeret kapni... Azután bementem a kenyér- üzletbe s néhány finom, ropogós kiflit vettem. Most is sok volt a vevő. de özv. Demeter 11 esztendeig volt a pécsi Nemzeti Színház tagja Bánffy György. Nagy szerepek sorát játszotta, s az egész ország III. Richárdként .ismerte meg a televízió jóvoltából. Népszerű színész, bizonyítója annak, hogy vidéki színházban is lehet valaki elismert, nagy színész, nemcsak a fővárosban. S hogy most mégis búcsút mond Pécsnek? E 11 esztendő alatt körülbelül 400 ezer kilométert töltött vonalpzgatva, ingázva. Ezt a sok időt és energiát, amit alapjában véve elpazarolt, így jobban tudja majd gyümölcsözte tni. A búcsúműsort hallhattuk Bánffy Györgytől az irodalmi presszó műsorán. Tulajdonképpen a cím is félrevezető, mert szó sem volt búcsúztatásról, hanem arról a kemény munkáról, ami a 11 év előtti ope- : rettszínházi epi/.odistából elismert, jó színészt formált. A szerepek: Euripidész Mae- dea: Jázon szerepe, az első igazi siker, a nagy orrú lovag: Cyrano szerepe. Emlékeztetőül természetesen az orrmonológot hallgatta meg a közönség. A szerepek ismertetése között a művész gondolatai. Arról, hogy a színészi munka háládatlan mesterség, hiszen a szó elszáll, míg a fesJánosné boltvezető boszorkányos ügyességgel, gyorsan kiszolgált mindenkit. A jószívű ÁFÉSZ özv. Szalóki Istvánnénak a Hosszúháton és Kerényi Antalnak 500—500 forint vásárlási utalványt ajándékozott az ÁFÉSZ igazgatósága, hogy ezzel is segítségére legyenek a két idős embernek. Az ÁFÉSZ igazgatósága 3 ezer forintot adott a KISZ városi bizottságának a balaton- akali ifjúsági tábor építési költségeihez. Öregek kérése: Legyen feitéteies megálló a strandnál Több idős, beteg ember fordult hozzánk azzal, hogy kérésüket tolmácsoljuk a MÁVAUT (Volán) felé. Szép számmal vannak, akik gyógyulásuk érdekében hetenként többször is igénybe veszik a gőz- és strandfürdő gyógyító hatású termálvizét. Játszótér az utcán Ugye milyen édesek ezek a főzőcskéző kislányok? Csak egy szépséghiba: az utca kellős közepén játszanak, mert a kicsiknek nincs helyük. Játszótér kellene a tormási gyerekeknek is. mert nem megoldás, hogy az utcára kicsapva, ott nevelkedjenek fel! Az utcai játszótér balesetveszélyes is. A tormási lakosok már többször felajánlották, hogy társadalmi munkával hozzájárulnak a játszótér építéséhez, csak a helyet kellene kijelölni, és felvenni a kapcsolatot a konzervgyár néhány szocialista brigádjával, amelyek segítséget nyújtanának ahhoz, hogy a tormási gyerekek is kapjanak játszóteret. Foto: Varga Irén Az a jó, ha beszélnek Kicsikart b — Nem zavarja, hogy beszédtéma lett? — Sőt, örülök neki, ha beszélnek. Fontos vagyok. — Biztos benne? — Nézze, beszélnek, mert ráérnek az emberek. — Mire? — A szerencsémre! — A szerencséjére? — Miért, nem szerencse, hogy valaki leszek? Mindenki tisztelni fog. Nem kell dolgoznom. Pénzem is lesz. — Most nem a tisztelet hangján nyilatkoznak az emberek. — Irigyelnek, de ha a felesége leszek, majd másképp beszélnek. — Biztos benne? — Igen. Különben is azok, akik ma megbotránkoznak, engem is bevesznek, ha már házastársa leszek. Miért ne? Miért csak rajtam köszörülik a nyelvüket. Nézzen körül, nem egyedüli eset. ez a városban. Soroljam a példákat? Sustorogtak például a tanár úrról is, míg csak „ud- varolgatott” a mostani feleségének. Fel voltak háborodva. Ki emlékszik ma már rá? Csókollak drágám jár neki és senki még meg sem meri kérdezni, miért bontott húszéves házasságot. — Boldog ilyen áron? — Nincs ennek ára. — Komolyan gondolja? — Miért, mert családos? Én is férjnél voltam, illetve még vagyok. Különben is a gyerekek megnőnek. Nem szólhatnak a felnőttek dolgába. A felesége meg már öreg asszony. — Együtt öregedtek. — Megunta. — Most. Maga is megöregszik. Számukra a hosszabb járás fárasztó és terhes. Miután Cegléd—Kecskemét között, illetve Cegléd— Nagykőrös között a Volán szinte óránként járat, autóbuszt, tegyék lehetővé, hogy a Ceglédi úton (zöldségbolt irányában) lévő feltételes megállóhelyeken ezek az idősebb íürdőzők le- és felszállhassanak. Miután a „feltételes megálló”-jelzőtábla ott van, csupán arra lenne szükség, hogy a helyi járatokon kívül erre az említett járatok személyzete is utasítást kapjon. A kérés teljesítése — a gyaloglás fáradalmaitól 'SödJadí- taná meg azokat, akik szívesen vennék igénybe a járatokat a fürdő látogatására. 10 vagon árut csomagoltak Az Arany János általános iskola 162 diákja és 10 nevelője vasárnap a konzervgyárban dolgozott. A raktárban segítettek, jó munkát végeztek, hiszen tíz vagon árut csomagoltak be. A gyermekek a munkával keresett pénzt a balatoni úttörőtábor építésére ajánlották föl. VASÁRNAP 9 ÓRAKOR Vasárnap, délelőtt 9 órakor nyit a strand. — Az még odébb van. Ki gondol most erre. — Az emberek többsége. — Ezt maguk találják ki. A többség fütyül rá, ki mit mond. Az érdekli őket, hogy jól éljenek. Nem vagyok én filozófus, hogy ezen elmélkedjem. Jól akarok élni... a többi ... na ... — Szerelmes? — Szeretem, persze, hogy szeretem, de nem kell ennek ekkora feneket keríteni. — Nem zavarja, hogy feldúl egy családot? — Nem, nem lehet mindig mással törődni. — Becsületes férje van, mellette élt eddig. — Ez is a férjem lesz. — S. ha nem? — Hm. Tanulja meg, hogy célt lehet érni. — Boldog? — Szerencsés vagyok és ez a legfőbb. Széo asszony. Sudár és fiatal. Ma. A pénz és a rang csillogásán kívül s°mmit sem láb Még a partnerét sem. Takács Paula Dicsérjünk is ÚJ CIFRÁKÉRT? Őszinte csodálója és rajongója vagyok a Cifrakertnek. Alig múlik el hét, hogy meg ne látogatnám virágzó öreg barátaimat, a sétány hatalmas fáit. Az utóbbi időben — talán akarattal, talán nem — elszakadtunk egymástól. S most, ahogy lépdelek az ösvényen, újra azok az érzések támadnak fel bennem, mint mikor először beléptem. A virágágyások ápoltan, gyönyörködtetőeti terülnek el az ember lába előtt, szélükön tiszta, frissen festett padok, a hatalmas lombok alatt hűvösen, festőién áll a rom. Mindenütt a régen várt rendezettség. Most már valóban érződik, hogy a város gondoskodik a megye talán legszebb sétaparkjáról. És ami a legörvendetesebb: mindenhol pedáns tisztaság, szemét sehol, eldobott cigarettavég sehol... Reméljük, ez most már mindig így lesz. tők, szobrászok alkotása maradandó. Egyetlen remény, s értelme a hivatásnak az, hogy talán valami mégis megmarad az emberekben, amiért érdemes volt dolgozni. Ebből az estből több is megmarad az emlékezetben, mint villanásnyi képek. Luciánus kétezer esztendős bölcsességei az epigrammákban a mai rossz tulajdonságokat is célba veszik. Ady hallhatatlan szépségű versei avatott előadóművész tolmácsolásában mindig utat találnak az emberekhez. Mi csak abban bízunk, hogy Bánffy Györgyöt, aki ősztől a * 125 budapesti József Attila Színház tagja, sokszor láthatjuk, hallhatjuk még, akár Kőrösön, akár televíziós közvetítésekben. ★ Az irodalmi presszó közönsége szinte törzsgárdátagokból áll. Mégis hiába volt itt a művész már fél 7 (!) órakor, az estet csak késve kezdhették, mert a kedves közönség késett. Jó lenne erről a. rossz körösi szokásról leszokni, hiszen ennyi tisztelettel tartozunk az irodalomnak és tolmácsoló jának egyaránt. A Vád Naplóban olvastuk 1971. július hava... Emlékezés Budára és Pestre Márvány!ábla-avalás — Újjászületik a fütöhás Bomba és vasoszlop A váci vasútállomás új külsőt kap ezekben a napokban. — Kettős ünnepre készülünk— mondja Szöllösi József, az állomásfőnökség vezetője. — Július tizedikén nagyszabású vasutasnap színhelye lesz Vác. Az igazgatóság területéről több száz dolgozónak itt nyújtják át ünnepélyesen a kitüntetéseket. Hegyeshalomtól Szajolig, Szobtól Kunszent- miklósig és Somoskőfalutól Székesf ehér várig érkeznek majd a küldöttségek. — Hol zajlik le a program? — Az ünnepségek színhelye a gépipari technikum díszterme lesz. Az érkezők megkoszorúzzák a Konstantin téri szovjet hősi emlékművet, megtekintik a város nevezetességeit, majd a MÁV Igazgatóság fogadást ad a tiszteletükre. A városi pártbizottság és a tanács minden segítséget megad a sikeres lebonyolításhoz. — Mi lesz a másik ünnepség? — Idén, július 15-én lesz a 125. évfordulója annak, hogy az első, a Buda és a Pest nevű mozdony vontatta — nyolc kocsibői álló szerelvény befutott a váci állomásra. Erre emlékeztet az új vasúti menetrend első oldala, ahol látható a 125 évvel ezelőtti hirdetmény. Ez adott hírt a próbaszerelvény útjáról, a díjszabásról és arról, hogy másnap már a nagyközönség is igénybe veheti az új közlekedési eszközt. — Mit tartalmaz az évforduló programja? — Budapestről különvonat érkezik Vácra magasrangú vendégekkel. Az állomásépület város felőli falán leplezünk le egy márvány emléktáblát. Addig felújítják a pályafenntartás épületét is. Ez volt 125 évvel ezelőtt az egykori fűtőház. Udvarán még ma is megtalálható a nagyméretű kút. — A vasutasok hogyan emlékeznek? — Július közepére elkészül a felsővezeték a Nyugatitól egész Vúcig. Remélhetőleg, nem találkoznak az építők olyan akadállyal, mint a napokban, amikor egy, a II. világháborúból visszamaradt bombát kellett hatástalanítani az egyik vasoszlop alapozásánál. (P. R.) s II P II o ■ R ■ T JÓK NŐI ATLÉTÁINK 9-én Gödöllőn rendezték meg a megyei atlétikai ügyességi csapatbajnokságot. A Nk. Pedagógus nőatlétái két számban indultak és mindkettőben megnyerték a megyei bajnokságot. Magasugrásban 134 centis átlagot értek el. Klingl 140, Balogh 140, Hanny Judit 135, Horváth Sára 130, Megyesi Edit 125 centit ugrott. A távolugrást 491,6 centis átlaggal, megyei csúccsal nyerték a körösiek. Hanny Judit 504, Balogh 497, Klingl 495, Hanny Katalin 488, Horváth Sára 474 centit ért el. A tartalék Szűcs 457-es ugrása is jobb, mint bármely más csapat második legjobb ugrójáé. Sportlövészet 9-én 4 korcsoportban, 13 versenyzővel bonyolították le az MHSZ-lőtéren a Honvédelmi Kupa Lövészverseny városi kispuskás döntőjét. A győztesek: Felnőtt férf iak: Kőházi Sándor (Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság) 10/78. Ifjúsági férfiak: Széli (Toldi) 10/75. Felnőtt nők: Fehér Julianna (NEFAG) 10/57. Ifjúsági nők: Győri Teréz (konzervgyár I-es telep) 10/63. Csapatban: 1. Konzervgyár l, 2. NEFAG, 3. Konzervgyár II. A HKL megyei döntőjét városunkban rendezik, június 6-án. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz Sportotthon, 9.30: Nk. Kinizsi—Bp. Vízügyi SC, NB III-as férfi CSB-mérkőzés. Atlétika Cegléd: a megyei KISZ- kupa déli csoportjának selejtezője. Birkózás Szegedi I—IV. osztályú kötöttfogású egyéni verseny. Budapest: országos ifjúsági seregszemle.* Kézilabda Gödöllő: GEAC—Nk. Kinizsi megyei bajnoki féri'imérkőzés. Dunakeszi: D. Spartacus— Nk. Toldi ITSK, megyei bajnoki női mérkőzés. Kosárlabda Sportotthon, 11: Nk. Pedagógus—Közgazdasági Egyetem NB III-as női bajnoki mérkőzés. Budapest: Kandó SE—Nk. Pedagógus, NB III-as férfi bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Vác: V. Vasutas—Nk. Kinizsi, megyei bajnoki felnőtt és ifjúsági mérkőzés. Aszód: IM Vasas II—Nk. Kinizsi II, NB tartalékbajnoki mérkőzés. Modellezés Kinizsi-sporttelep és környéke, 10: az úttörő-olimpia rakéta- és vitorláshajó megyei döntője, meghívásos és megyei autómodellező bajnokság. 12: körpályás műrepülés és rádió- irányításos repülőmodellező bemutató. ÖHV Kinizsi-sporttelep, 10: az ÖHV és az UHV városi döntője. Sportlövészet Tormási lőtér, 8.30: a HIK és az MNK 2. megyei fordulója. — S — I t