Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-16 / 114. szám

1971. MÁJUS 16., VASÁRNAP ””&ííriap 3 „Közös ügyünk a szocializmus teljes felépítése” A Életünk és ütünk KIÁLLÍTÁS A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN „Életünk és utunk” címmel nyílt kiállítás — az MSZMP Központi Bizottsága rendezé­sében — szombaton a Szép- művészeti Múzeumban. A tárlatot a Központi Bizottság I nevében Katona István, a KB osztályvezetője nyitotta meg. A kiállítás képekben, gra­fikonokban, számokban fog­lalja össze a X. pártkongresz- szus határozatainak legfonto­sabb adatait, illusztrálja a leg­fontosabb megállapításokat. Beszámol életünkről, és arról az útról, amelyen a szocializ­mus alapjainak lerakásától a mához érkeztünk, arról az út­ról, amely a negyedik ötéves terv céljainak eléréséig előt­tünk van. A kiállítás egyben arra vállalkozik, hogy bemu­tassa, hogyan haladtunk a le­nini úton és hogyan kívánunk haladni; hogyan léptünk előbbre a termelőerők növe­lésében és ésszerű felhaszná­lásának megszervezésében, ho­gyan növekedett a munka ter­melékenysége, hogyan emel­kedett a műszaki színvonal. A kiállítás fő jelszava: Kö­zös ügyünk a szocializmus tel­jes felépítése — ebben a szel­lemben, a közös ügy vállalása szellemében szól a kiállítás a látogatókhoz. A tárlatot júni­us 15-ig lehet megtekinteni. iiEWTi'rn" in hm—ii iiiitM—mmamm A Legfelsőbb Bíróság teljes ülése A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága szomba­ton teljes ülést tartott, ame­lyen dr. Szakács Ödön, a Leg­felsőbb Bíróság elnöke elnö­költ. A teljes ülésen megje­lent dr. Korom Mihály igaz­ságügyminiszter, Trombitás Dezső, az MSZMP Központi Bizottsága közigazgatási és adminisztratív osztályának he­lyettes vezetője, dr. Bíró György katonai főügyész, leg- főbbügyész-helyettes, Körösi György belügyminiszter-he­lyettes. Ezen az ülésen búcsúzott el a nyugalomba vonuló dr. Ná­das András elnökhelyettes és üdvözölték a katonai kollégi­um újonnan kinevezett elnö­két, dr. Szijjártó Károly had­bíró ezredes elnökhelyettest. A DOLGOK MÉLYÉRE LÁTNI Diósdi dilemmák Ha a gazdasági életben a fejlődést tartósan a gyárak, gépek, épületek, berendezések tömegének növelése, mind több és több ember munkába- állítása s a termelésnek fő­ként mennyiségi bővítése je­lenti, jellemzi, az árutól mi­nőséget, a berendezésektől sokoldalú korszerűséget, az embertől szakértelmet kevés­bé kívánnak. Az üzemi vagy irodai környezet, amelyet nem szabtak szorosan az emberre is, károsíthatja a látást, hal­lást, a tüdőt, az idegrendszert, szegényítheti az embert, mert ronthatja a munkahelyével, munkájával való érzelmi kap­csolatát. Az a vállalatvezetés, amely főként új munkások be­állításával, a tapasztalat sze­rint leginkább a gépeket ki­szolgáló betanított fizikai munka, meg a „betanított” ad­minisztrációs tevékenység bő­vítésével fejleszt, országosan túlszaporítja a munkahelyek számát, munkaerőhiányt, ma­gas fluktuációt teremt, s ezzel a keresetek hirtelen s arány­talan megugrását idézi elő épp a szakképzetlen üzemi munkakörökben. Ilyen hely­zetben a szakképzett munká­sok, az értelmiségiek egy ré­sze azt érzi, hogy anyagilag, erkölcsileg nem- becsülik elég­gé, illetve, hogy a munkaköré­ben nem érvényesítheti eléggé szaktudását. Képesség, kedv, hajlam Ilyen és hasonló kérdések indították tavaly a Magyar Gördülőcsapágy Művek Diósdi Gyára vezetőit, „a dolgozók gyáron belüli helyzetének” friss pillantású, szigorú, tudo­mányos igényű felülvizsgála­tára. A nehézségek forrásáig nyomozó önkritikus szigorúsá­guk, amely magába foglalja a változtatás igényét, szándé­kát, tervezetét, szimpátiát kelt, és sok reményt a jövő tekin­tetében. — Tulajdonképpen milyen propagandatevékenységet foly­tatunk, mivel vonzzuk a fel­vételi irodába a jelentkezőket, hogyan vezetik be a gyárba az új dolgozót? — kérdezik, s megállapítják, hogy propa­gandára, a vizsgált időszakig, alig költöttek. Kivétel az új­sághirdetés, mert arra igen, de a dolgozóknak csak kisebb ré­sze jelentkezett rá. Valójában egy-egy ismerősük ajánlásá­ra érkeztek, és abba az üzem­részbe is kérték magukat, ahol az illető dolgozott. Képesség, kedv, hajlam, érdeklődés a je­lenlegi elhelyezésben kevéssé dönt. A gyárról, az üzemré­szekről, múltról, jelenről, jö­vőről semmilyen kiadvány nem tájékoztat. Ahogyan a kü­lönböző üzemi juttatásokról sem a szakszervezet. De a pártszervezettől, a KISZ-től sem keresik fel a dolgozót az első hónapokban. Egy kissé jelkép is tehát a vizsgálat megállapítása, az első napok­ban aláírásért, pecsétekért az épületek, irodák között této­ván és magányosan keresgélő munkásról. Az egyik üzem porelszívó­ját, amelyből visszafelé is áramlik a szemcse, a tanul­mánynak az üzemek állapotá­ról, a szociális létesítmények­ről szóló fejezetének ismereté­ben kissé jelképesnek is te­kinthetjük. Mert igaz, hogy a helyenként már új berendezé­sekkel, rekonstruált üzemré­szekkel működő gyárban csök­kent a balesetek száma, de növekszik a foglalkozási be­tegségeké. így gyakoriak a gázolaj, hűtőolaj miatti bőr- megbetegedések, és az egyik üzemben, zajártalom miatt, nyolc embernél észleltek hal­láskárosodást. Bölcsőde, óvo­da, üzemi lakásépítés vagy építési kölcsönnyújtás hiányá­ban persze, hogy a dolgozók­nak mindössze tizenhét száza­léka tartja csak szükségesnek a szép üzemi klubépületet. S nemcsak e felmérés során gya­koroltak kritikát, de például a közelmúltban az szb-titkár új­raválasztásakor is, a régebbi titkár s a másik „hivatalos” jelölt helyett harmadikat je­löltek s választottak meg, egy köszörűst, törzsgárdatagot. Igény a tájékoztatásra Téved az a vezető, aki jó- szívüsködéssel törekszik nép­szerűségre: a közvéleményku­tatás szerint a munkásoknak és alkalmazottaknak a leg­fontosabb a határozottság és felelősségérzet, míg az alkal­mazkodást, barátságos termé­szetet és humorérzéket a ve­zetői erények felsorolásában az utolsó helyekre száműzik. Viszont sokkal inkább igé­nyelnék a vezetőktől a terme­lés, a gyár dolgairól való tá­jékoztatást, amelyben eddig évente csak kétszer-háromszor részesültek, termelési tanács­kozáson. A törzsgárdatag lakatos, aki prémiummal és túlórával nem tud annyit megkeresni, mint a szakképzetlen gépbeállító — a betanított gépbeállítónő, aki­vel beszéltem, például havi kétezer-nyolcszáz forintot ke­res — jogosan igényel többet. De munka, szaktudás és gyár­hoz való hűség erkölcsi meg­becsülésének módja sem ki­dolgozott. Az erre való szán­dék kezdeti jó megnyilvánulá­sai, például az önellenőrzési jog megadása és a bélyegzés alóli mentesítés. Ugyanilyen súllyal esik lat­ba az, amikor a szakmát ta­nult, diplomát szerzett mun­kás, technikus, mérnök úgy érzi, munkakörében nem, vagy nem eléggé hasznosítja szak­tudását. Az MGM Diósdi Gyá­ra meócsoportjában tizenegy középiskolai végzettségű és ti­zenkét szakmunkás képesítésű dolgozó feladatköre ellátásá­hoz végzettségét nem tartja szükségesnek. Az egész gyár­ból a megkérdezett kvalifikált dolgozók harmincegy százalé­ka vallotta, hogy nem, vagy csak részben hasznosítja szak­tudását. A munkások és alkal­mazottak körében a továbbta­nulás csökkent, illetve áttere­lődött az esti általános iskola és gimnázium felé. A gyárban kevéssé maradnak meg azok az értelmiségi fiatalok, akik­kel társadalmi ösztöndíjszer- ződést kötötték. Saját képzésű szakmunkásaikna',; is tavaly­előtt például a fele kilépett. (Tervezik, hogy ezentúl szak­munkástanulókkal és az esti s levelező oktatásban részt vevő dolgozókkal is kötnek tanul­mányi szerződést.) A képet tel­jesebbé teszi, hogy ugyanak­kor az üzemekben egy sor te­rületen a munkakörüknél ala­csonyabb végzettségű dolgozó­kat találni, így például a gép- beállítók többségének sincs szakképesí tése. Eléggé ki nem használt szaktudás az egyik oldalon, máshol pedig szaktudáshiány... A fejlődés — remélhetően gyorsuló ütemben és minden­hol kevés ellenállástól fékez­vén — kényszerűen magával hozza azoknak a legkorszerűbb berendezéseknek a beállítását, amelyek mind több fizikai erőfeszítést takarítanak meg. (A diósdi gyárban is kimond­ták: több munkást már nem Vehetnek fel, spt,, létszámcsök­kenéssel számolnak.) E beren­dezéseknél az idők során két­fajta emberi tevékenység kap mind nagyobb szerépet. Az olyan szerelő-javító-beállító munkásoké — már most is megfigyelhető számuk növeke­dése gyárainkban —, akik kép­zettségüknél fogva egész üze­meket, gyártási folyamatokat tekintenek át. (Az ipari tanu­lók is mind több elméleti kép­zést kapnak.) Ugyanakkor nö­vekszik az iparban a mérnö­kök, műszakiak szerepe. A ter­melésben tehát nagyon is elő­térbe kerül majd — mondhat­ni ismét — a szakember! És a szakképzettség? Többekkel beszéltem Diós- don, akik a gyár segítségével szereztek szakképesítést; akik olyan feladatkört szereztek maguknak, ahol „hogy látva lássanak” meg tudták mutatni képességeiket; akiknek segítő­kész munkatársak és • vezetők képében a szerencse is megje­lent. Bátorfi János, a forgácso­lóüzem helyettes vezetője, tíz éve érkezett technikusként je­lenlegi munkahelyére: mielőtt elfoglalta •volna íróasztalát, az összes üzembeli gépen dolgo­zott, az évek során diplomát szerzett, ma üzemmérnök. Ha­bos László, a köszörűüzem mű­vezetője, tizenegy éve segéd­munkásként került ugyanoda. Csema Tamással egyetemi hallgatóként társadalmi tanul­mányi szerződést kötött a gyár; a vörös diplomával vég­zett mérnök ma, huszonkilenc esztendős korában, a műszaki főosztály vezetője. Befejezésül az ő szavait idézném azokról a szakemberekről szólván, akik jelenleg úgy érzik, nem hasz­nosítják eléggé tudásukat munkájukban. Gondjuk valós, de két igény van. egy külső és egy belső. S mint oly gyakran, a felszínes realitás itt is meg­téveszthet. A belső igény el­lenben, amely nem hagyhatja aludni a tudásvágyat, kíván­csiságot, érdeklődést, valójá­ban az ad reális tanácsot: ar­ra a frissen tartott, folyton fejlesztett szaktudásra, ame­lyet ma még esetleg kevésbé igényelnek, holnap már nagy szükség lehet. Holnapután pe­dig biztos szükség lesz rá. Padányi Anna Búcsú Erdei Ferenctől Végakaratának megfelelően szombaton szülővárosában, Makón, a református temető­ben búcsúztatták — nagy részvéttel — Erdei Ferenc Kossuth-díjas akadémikust, országgyűlési képviselőt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tag­ját, az Országos Szövetkezeti Tanács elnökét, a Magyar Tu­dományos Akadémia főtit­kárát. A gyászszertartáson a hozzátartozókon kívül részt vettek és a koporsó mellett díszőrséget álltak a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának, a magyar for­radalmi munkás-paraszt kor­mánynak, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának, a Magyar Tudományos Aka­démia elnökségének, az Or­szágos Szövetkezeti Tanács­nak a képviselői, tudomá­nyos és társadalmi életünk számos vezetője. Eljöttek a végső tiszteletadásra az el­hunyt munkatársai, barátai, ismerősei, Csongrád megye és Makó város számos vezetője. A gyászszertartás a sze­gedi zenebarátok kórusa ál­tal előadott gyászdalokkal kezdődött. Elsőnek Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott gyászbeszédet: — Fájdalommal és tiszte­lettel búcsúzom Erdei Fe­renctől, a baráttól, a harcos­tól, akivel egy ügyért, s egy eszméért küzdöttünk. Távozá­sa szocialista hazánk súlyos vesztesége — mondotta beve­zetőjében, majd így folytat­ta: — Búcsúzunk a nép hű fiá­tól, aki harcos szenvedéllyel küzdött négy évtizeden át a doígozök fel'száifadul'f, szebb, gazdagabb életének megterem­téséért. Forradalmár harcos­társunk volt, akiről tudtuk, hogy hűségére, önmagát nem kímélő lobogására, tehetsé­gére és emberségére mindig számíthatunk. Közéletünk ki­magaslóan jelentős személyi­ségétől veszünk végső bú­csút. A magyar tudomány or­szághatárainkon túl is elis­mert alakjától, aki életművé­vel maradandóan írta be ne­vét hazánk történelmébe. Fehér Lajos a továbbiakban méltatta az elhunyt életútját. Megemlékezett közéleti tevé­kenységének legfontosabb ál­lomásairól; arról, hogy a kom­munistákkal együttműködve milyen áldozatkész munkát fejtett ki életében a nép jó­létének emeléséért, a szocia­lista mezőgazdaság megterem­téséért, mennyit tett a mun­kás-paraszt szövetség szilárd­ságának ápolásáért, erősíté­séért. Fehér Lajos befejezésül hangsúlyozta: — Alkotó ereje teljében szó­lította el a halál, de teljes életművet hagyott Iratra így is. Emlékét olyan tisztán kell megőriznünk, amilyen tiszta ember volt életében, amilyen I hűséges harcosa volt egész né- I pünk közös nagy ügyének, a J szocialista társadalom felépí- I tésének. Ezután dr. Erdey-Gruz Ti­bor akadémikus, a Magyar Tu­dományos Akadémia elnöke az MTA nevében mondott bú­csúztató beszédet. Ezt követően dr. Bartha Ti­bor református püspök mon­dott búcsúztatót. A következő szónok Szabó Jánosné nyugdíjas, a munkás- mozgalom makói veteránjai, valamint a helybeli hagyma­termelők nevében búcsúzott a város nagy fiától. A szülőváros népe, Makó politikai, társadalmi, gazdasá­gi szervei, a környék, Csong­rád megye lakosai nevében dr. Forgó István, a városi tanács elnöke búcsúzott az elhunyttól. A ravatalozónál tartott gyászszertartás után a gyá­szolók menete a sírhoz vonult, ahol Szűcs Ferenc vezérőr­nagy, a család, a barátok, is­merősök, tisztelők nevében vett végső búcsút. A koporsót a gyászinduló hangjai mellett bocsátották a sírba, majd koszorúkkal, a ke­gyelet és a gyász virágaival borították el a sírhantot. Futóhomok — befejezetlenül Erdei Ferenccel, a magyar politikai és tudományos élet­nek egyik legmarkánsabb egyénisége szállott sírba. Tá­vol vagyunk még attól, hogy politikai és tudományos mű­ködését, egész életművét kel­lően máltathassuk. Személyé­ben szocializmust építő né­pünk egyik tudós, politikai ve­zéregyéniségét vesztette el. Színes és harcos életpályája népünk történetének legforra­dalmibb korszakához kapcso­lódik. Fiatal kora óta töretlenül a magyar parasztság felemelke­déséért küzdött. Alig 24 éves korában jelenik meg első mun­kája A makói parasztság tár­sadalomrajza. De csakhamar túltekint szülővárosa határain, hatalmas anyaggyűjtő munká­ba kezd, bejárja a Duna—Tisza közét, a régi Pest-Pilis-Solt- Kiskun vármegyét, hónapokig kutat a nagykőrösi levéltárban, megismeri a Tiszántúl paraszt­népét. A kibontakozó faluku­tató mozgalom egyik legaktí­vabb, legcéltudatosabb és leg- elkötelezettebb harcosa, vizs­gálódó alakja; 1937 és 1942 kö­zött gyors egymásutánban je­lennek meg művei: a Futóho- mók, a Magyar város, a Ma­gyar falu, a Parasztok, a Ma­gyar paraszttársadalom, a Ma­gyar tanyák. E munkák lap­jait forgatva ma is megragad­ja az olvasót a szerző szenve­délyes igazságkeresése, a va­lóság kíméletlen, de tárgyila­gos ábrázolása. Jó megfigyel ő­és ítélőképessége, ragyogó stí­lusa, belső politikai elhivatott­sága alkamassá tette a gazda­sági és társadalmi élet színes elemzésére, felfedezi a régi Pest megye természetes táj­egységeit, amelyeket nemcsak a földrajzi környezet, hanem a századok során speciálisan ki­alakult helyi társadalom is meghatároz (Budavidék, Pest­vidék, Három város, Kiskun­ság, Bácska, Dunamellék). Még a felszabadulás előtti években kedveli meg Pest megyét, Szi- getszentmiklóson földet szer­zett, tanyát épített és családja is ideköltözött. A felszabadulást követő évek­ben a Nemzeti Parasztpárt bal­szárnyának vezetője, magas közéleti tisztségek hosszú sorát töltötte be (belügyminiszter, államminiszter, 1949—1953 kö­zött földművelésügyi minisz­ter, majd a Minisztertanács el­nökhelyettese). Az ellenforra­dalom után ismét a tudomá­nyos kutató munkával jegyez­te el magát. Az MTA Agrár- gazdasági Kutató Intézetének igazgatójaként újra Pest me­gyei témával foglalkozik; 1962- ben jelenteti meg Nagykörös város mezőgazdasági fejleszté­se című művét, ennek elősza­vában írja, hogy a témaválasz­tást „erősen befolyásolta, ille­tőleg megkönnyítette az (Ag­rárgazdasági Kutató) Intézet igazgatójának régi helyi isme­retsége a városban, különösen pedig az a körülmény, hogy annak idején részt vett a vá­ros mezőgazdasági történeté­nek feldolgozásában”. Rövid időre a Hazafias Népfront fő­titkári tisztét tölti be, de csak­hamar ismét felkeltik figyel­mét az újra meginduló szocio­lógiai kutatások és további éveit tudományos életműve be­fejezésére szánja. Ismét főtit­kára lesz az MTA-nak, szer­kesztésében jelenik meg több mint ezer oldalon 1967-ben angol és 1970-ben magyar nyelven a ragyogó kiállítású, szocialista államunk múltját és jelenét ismertető monográfia, a Hazánk, Magyarország; ezt a munkát a „nemzeti önismeret tükrének” nevezi. Időközben megyénk vezetői­nek felkérésére elvállalta A futóhomoktól az aranyhomokig című megyei tanulmánykötet megírásának irányítását és a bevezető tanulmány elkészíté­sét. A résztanulmányok kése­delmes megírása és egyéb gátló körülmények miatt erre már nem kerülhetett sor. Még ez év áprilisában érdeklődött munkánkról és a megyei veze­tőkhöz intézett szóbeli üzene­tében a tervezett mű megje­lentetését szorgalmazta. Ha­zánk, népünk, de közelebbről Pest megye népének negyed- százados előrehaladásában a Futóhomok programjának, a paraszttársadalomért folyta­tott közel négy évtizedes küz­delmének, talán egész életmű­vének igazolását látta. Úgy érezzük, ezzel a mun­kával még adósak vagyunk emlékének. Dr. Lakatos Ernő » V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom