Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

2 1971. MÁJUS U SZOMBAT Timár Mátyást, a Minisz­tertanács elnökhelyettesét, pénteken délelőtt fogadta Chaban-D elmos francia mi­niszterelnök. A megbeszélé­sen Timar Mátyás tájékoz­tatta a minisztelenököt gaz­dasági, társadalmi életünk helyzetéről, fejlődéséről. Cha- ban-Delmas miniszterelnök a francia hatodik ötéves terv célkitűzéseit, problémáit is­mertette. Tanácskoztak a két­oldalú kapcsolatok fejlesz­tésének szükségességéről és ezzel összefüggésben szóba került az európai együttmű­ködés erősítésének gondola­ta, á kelet—nyugati gazdasá­gi kapcsoiatok bővítése. Tímár Mátyás megerősítette Chaban—Delmas miniszter- elnök magyarországi meghí­vását. A francia miniszterel­nök közölte, hogy megfelelő időpontban Magyarországra látogat. Paul Huvelin, a Francia Gyáriparosok Szövetségének elnöke, pénteken délben ebé­det adott Tímár Mátyás és kísérete tiszteletére. Az ebé­den részt vett a francia ipa­ri körök több vezető személyi­sége. Az ebéden Paul Huveliri és Timár Mátyás pohárkö­szöntőt mondott. Timár Mátyás pénteken elő­adást tartott es kérdésekre válaszolt a Francia Gyár­iparosok Szövetségében, ahol Paul Huvelin, a gyáriparosok szövetségének elnöke üdvö­zölte Tímár Mátyást, majd a Minisztertanács elnökhe­lyettese bevezető előadást tartott. — Ügy gondolom — mon­dotta —, hogy megbeszélé­seink nagymértékben hozzá­járulhatnak a magyar—fran­cia gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez. Mi őszintén óhajtjuk kapcsolataink erő­sítését Franciaországot a nyugat-európai országok kö­zött perspektivikusan egyik legfontosabb gazdasági part­nerünknek tekintjük. A továbbiakban Tímár Má­tyás rámutatott: Magyaror­szág kis ország, de kiterjedt külkereskedelmet folytat. Ex­portunknak mintegy a har­madát a fejlett tőkés és fej­lődő országokkal bonyolítjuk le mintegy 800 millió dollár értékben. Ha ehhez az ér­tékhez hasonlítjuk francia exportunkat, kitűnik, msnhyi- re csekély ez az arány. Ezután gazdasági fejlődé­sünket, a gazdaságirányítás változását vázolta Tímár Má­tyás, Előadása végén Timár Má­tyás a szocialista gazdasági integrációról szólva rámuta­tott: nincs szó arról, mint­ha zárt gazdaságot akarnánk létrehozni, , ellenkezőleg, erő­síteni kívánjuk a kelet—nyu­gati kapcsolatokat. Úgy gon­dolom, ez mindkét fél érdeke — mondta. Ezután Paul Huvelin, a gyáriparosok szövetségének elnöke megköszönte az elő­adást, majd több kérdés hanzott el, amelyekre a Mi­nisztertanács elnökhelyettese válaszolt. Az út vége... Heikal, a kairói Al Ahram főszerkesztője szokásos pénte­ki vezércikkében megállapít­ja: Rogers külügyminiszter küszöbönálló látogatásával az Egyesült Államok közel-keleti j diplomáciája „az át végéhez | érkezik”. Az. út vége: az izraeli arro­gancia és konokság fala. Ha | ezt a falat nem sikerül áttör- | ni, Egyiptom számára nem j marad más választás, mint az erő alkalmazása. Az egyiptomi diplomácia már elérkezett „az út végére”: azt válaszolta Gumiár Jarring emlékiratára, hogy hajlandó végrehajtani a Biztonsági Ta­nács 1967. november 22-i ha­tározatát, beleértve azt is, hogy békemegállapodást köt Izraellel. Ugyancsak az „út végén” van az izraeli diplomácia, amely nem volt hajlandó elkö­telezni magát amellett, hogy az izraeli hadsereg kivonul a megszállt egyiptomi területek­ről. „Jarringnak adott izraeli válasz rendkívül visszataszító, s egyben rendkívül hasznos volt, mivel (a Tel Aviv-i kor­mány) első ízben adta értésére egy hivatalos dokumentum­ban, hogy nem békét, hanem terjeszkedési kíván”. Ugyanakkor — mutat rá Heikal ■— Gunnax Jarring „sú­lyos tévedést” követett el. az emlékiratára. érkezett egyipto­mi választ megmutatta Izrael ENSZ képviselőjének, s így módot adott arra, hogy Izrael ne neki, hanem Egyiptomnak válaszoljon. Két új modern óruházat nyit meg május 1-én Nagykátán a NAGYKÁTAI ÁFÉSZ AZ IPARCIKKARUHÁZ 10 osztályán fővárosi áruválaszték! Kapható többek között női, férfi- és gyermek- konfekció, méteráru, lakástextil, kötött divatáru, cipő, bőrdíszmű, tv- és rádiókészülék, háztartási gépek, villamossági cikkek, kerékpár, motorkerékpár. AZ ÚJ BÚTORÁRUHÁZBAN külföldi és hazai gyártmányú lakberendezési cikkek nagy választékát nyújtja a megye legnagyobb, emeletes bútoráruháza, MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓJÁT SZERETETTEL ÉS BŐSÉGES ÁRUKÉSZLETTEL VARJA NAGYKATAN A KÉT ÚJ ÁRUHÁZ. NAGYON INTENZÍV ESZMECSERE A tizenegyedik Kohl—Bahr találkozó - Bonnban „A mai beszélgetés nagyon nehéz volt” — mondotta Egon Bahr bonni államtitkár Kohl NDK-államtitkárral folytatott eszmecseréjének befejezése után a várakozó tudósítóknak. Bah,r elmondotta, hogy szóba ! hozta az NDK és az NSZK ha­tárán legutóbb történt inci­denseket, s mindkét fél elő­adta ezzel kapcsolatban állás­pontját. Ez nem ment végbe „minden keménység nélkül” — fűzte hozzá. A két „nagyon különböző” álláspontban nem történt kö­zeledés — mondotta Bahr, ké­sőbb azonban, amikor ismét a közlekedési kérdések kerül­tek napirendre, a légkör is­mét tárgyilagossá vált —han­goztatta. A tizenegyedik Kohl—Bahr találkozó pénteken Bonnban négy és fél óráig tartott. Elő­ször a két államtitkár egyórás négyszemközti beszélgetést folytatott, majd összeült a két delegáció. A kiadott kommüniké sze­rint a következő találkozásra május 21-én kerül sor Berlin­ben. A közlemény hangoztat­ja, hogy a kpvetkező eszme­cserén folytatják a közlekedé­si problémákról megkezdett .,nagyon intenzív” eszmecserét. Kihallgatás előtt Angela Davis, aki ellen koholt vádak alapján bűn­vádi eljárást indítottak, ki hallgatása előtt védőügyvédjével tart megbeszélést. A képen Angela Davis (jobbról.) Sheldon Otis, Michael E. Tiget (háttal a kamerának) és Howard Moore Jr. (aki A. Davis előtt áll). Bíró József Kínából Koreába utazott Csou En-laj, a Kínai Állam­tanács elnöke csütörtökön es­te fogadta Bíró József külke­reskedelmi minisztert és meg­beszélést folytatott vele. Bíró József kínai látogatásának be­fejeztével kíséretével együtt pénteken tovább utazott Ko­reába. Pingpong - két oldallal „A világméretű pingpongjátéfc egyik részeként megnyílik a kapu a Kína és az Egyesült Államok közötti politika meg­változása és a közeledés sza­mára. A másik oldalon viszont a Karib-teng er térségében, ugyancsak pingpongot játsza­nak a közlekedés és a nyitás politikájával** — írja legújabb számában a belgrádi NIN, a Politika hetilapja, megállapít­ja: „Ügy tűnik, hogy az ame­rikai ellenállás miatt halasz­tást szenvedett a Kuba és a latin-amerikai országok közötti kapcsolatok normalizálásának lehetősége*’. Latin-amerikai országok ré­széről mind gyakrabban halla­ni a Kubával való kapcsolatok rendezésének szükségességéről, „de mindaddig, amíg az ame­rikai diplomácia nem határoz arról* hogyan értékeli kapcso­latait, az amerikai földrészen belüli politika Kuba irányába nagy akadályok előtt áll. Mert azt mindenki érzi, hogy a Ku­bával való kapcsolatok norma­lizálása elengedhetetlen, de azt is, hogy ezt az elengedhetet­len! ismét elhalasztották’* — hangoztatja a tekintélyes jugo­szláv hetilap. ÁRAM A TAJGAN AT Kara-kumi gáz Távol-keleti távvezeték — ,,Internacionalnaia" Befejezték a legnagyobb nyugat-szibériai, 700 kilométer hosszú, Tyumeny—Szurgnt kö­zötti villamos vezeték építését, amely két, egyenként 220_kilo- volt feszültségű vezetékből áll. Az új távvezetéken keresztül jut az áram az uráli energeti­kai rendszerből a tyumenyi kőolajtermelő körzetbe. Az új vezeték keresztül ha­lad a tajgán, a mocsarakon és átszel számos folyót. Építésé­nél helikoptereket, terepjáró­kat és más korszerű gépeket használtak. A Tyumeny—Szurgut villa­mos vezeték — igen bonyolult mérnöki építmény. Tartóoszlo­pai tíz emeletnyi magasak. A két kilométer széles Ob fölyó- nál a vezetéket 188 méter ma­gas pillérbástyák tartják. ★ Jakut-földön megkezdték az „Internadonalnaja” elnevezésű új gyémántlelőhely kiművelé­sét. Ez a lelőhely nincsen messze a „Mir” gyémántlelő­helytől, amelynek anyaga már több éve ad munkát a Mimi) városban levő gyémántdúsító üzemeknek. ★ A szovjet földgáz Közé p- Azsiából érkezik az európai országokba. A Kara-Kum si­vatagban már megkezdték a világ egyik legnagyobb gázve­zetékének építését. A sivatag­ban feltártak egy új földgáz­lelőhelyet, melynek készletei elérik az 1,3 trillió köbmétert. Az új csővezeték Satlik üz- bég településénél kezdődik, el­halad Moszkva mellett és a Szovjetunió nyugati határainál ér véget. Ez az útvonal csak- nek 5000 kilométer hosszú. Az 1420 milliméter átmérő­jű csövekből készülő vezeték elkészülte után évente több mint 30 milliárd köbméter gázt szállít. Már megkezdték az igen gazdag naipszki földgáz-lelő­hely feltárását is, amely a Türkmén SZSZK területén he­lyezkedik el a Közép-Ázsiából a Szovjetunió európai részé­nek központjába irányuló gáz­vezetéktől 50 kilométerre. Ez az igen jó minőségű gáz alig tartalmaz korróziót előidéző anyagokat. Közép-Azsia földgázkészle­tei meghaladják a 10 trillió köbmétert. ★ Üj, nagyfeszültségű villa­mos vezeték építését kezdték meg a Primőrje határterület déli részén (Szovjet Távol-Ke­let). A kétszázötven kilométer hosszú villamos vezeték az Usszuri folyó mentén fekvő Leszazavodszk városát köti majd össze a Szuhote Alin hegységben levő ércdúsító üze­mekkel. Jelentés a Szoljairól A Száljut szovjet tudomá­nyos állomás, amelyet április 19-én juttattak Föld körüli pályára, április 30-án magyar- országi idő szerint 11 órakor befejezte a 184-ik fordulatot a Föld körül. Telemetrikus úton szerzett adatok szerint a Szaljut vala­mennyi berendezése kifogás­talanul működik. A földi koordinációs számí­tóközpontban feldolgozzák a beérkező telemetrikus és tu­dományos információkat. A Szaljut folytatja repülé­sét König bíboros lengyelországi körutazása König bíboros, bécsi érsek, aki a Vatikán megbízottjaként tartózkodik lengyelországi lá­togatáson, folytatja körutazá­sát az ország visszacsatolt nyu­gati és északi területein. Wroclaw után Gorzowot, majd Szczecint, Koszalint, Slupskot és Gdanskot kereste fel. Gorzowban Pluta püspök a következő szavaikkal köszön­tötte a bécsi érseket: „Meg­elégedéssel vesszük, hogy milyen nagy jelentőségű, élet­bevágó probléma számunkra visszacsatolt földjeink egy­házmegyei kánonjogi helyze­tének a Vatikán részéről tör­ténő végleges rendezése." A varsói Slowo Powczechne cí­mű lap kiemeli, hogy a szcze­cini szentmisén König Isten áldását kérte a visszacsatolt lengyel földek fejlődésére. A bécsi érsek ma találkozik a lengyel püspöki kar tagjai­val. CSAK RÖVIDEN A CEYLONI KORMANY- CSAPATOK pénteken 'vissza­foglalták az ultrabaloldali fel­kelők által három hétig meg­szállva tartott Deniyaya rádió- állomást. MAKARIOSZ ciprusi köz- társasági elnök június 2—4. között hivatalos látogatást tesz Moszkvában, jelentették be pénteken Nicosiában és a szov­jet fővárosban egyszerre. ANKARÁBAN megnyílt pénteken délelőtt a CENTO miniszteri tanácsülése. ŰJ LUXUSSZÁLLODA nyí­lik ma New Yorkban. A Cent­ral parkra néző, 46 emeletes Park Lane szálló építési költ­ségei 30 millió dollárra rúgtak. A, szobák falán eredeti fest­mények függnek. Minden szo­bába színes televíziót állítot­tak, s az emberek elzárkózási vágyát olyannyira tiszteletben tartják, hogy még a takarító- személyzet sem tarthat plusz­kulcsokat. Mindezt napi legke­vesebb 32, maximum 140 dol­lárért. PAPUCSVASAR Pest megye egész területén, a Ruházati Kiskereskedelmi Vállalni szaküzleteiben. SLÁGER A NŐI PAPUCS! Ára: 100 Ft helyett 48 Ft t Tímár Mátyás a francia miniszterelnöknél

Next

/
Oldalképek
Tartalom