Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-04 / 80. szám
4 te 9i ura r» '^/űs4ap 1971. ÁPRILIS 4., VASÁRNAP „Békét akar a Vll/a!” Párttag, húszévesen Újrakezdő, állandóan Egy ^ szokványriport valahogy így kezdődik: Előttem egy fénykép. A budakeszi általános iskola végzős lányosztályáról készült 1953-ban. Első elemisták 1945-ben voltak. Veér Ilonka osztályfőnök rövid életrajza: 1940-ben, zsebében a tanítói oklevéllel, már kilencedik esztendeje várt kinevezésére, közben magántanítványokkal foglalkozott, sportoktató volt, később fizetés nélküli helyettes segédtanító Pátyon. Kilenc év után a fővárostól 400 kilométerre, Nagydobronyban kapott állást. Sokáig nem taníthatott, mert jött a háború és Nagydobrony égett. — 1944 decemberében szabadult fel Budakeszi. Éh akkor már itt voltam. 1945. január 10-én a szülőkkel és a gyerekekkel kitakarítottuk az iskolát és megkezdtük a tanítást. Erősebb belövéseknél a gyerekek a pad alá feküdtek. 1945. március 15-én én tartottam az ünnepi beszédet Budakeszin: 40 fokos lázzal. Amikor hazamentem, már nem tudtam magamról — tífusz. Augusztusra felépültem. És 1945 szeptemberében útnak indítottam az első „igazi” osztályomat. Máig is ők a legkedvesebbek nekem. 31-én indultak, ötödikben különváltak a lányok és a fiúk, viszont épp úgy tanítottam a fiúkat, mint a lányokat, s ők is a régi osztályhoz tartozónak érezték magukat. „Iskolai életemben nagy sikereim vannak. Feleleteimre csak úgy ontják az ötösöket, fogalmazásaimnak csodájára járnak. Ennek ellenére szörnyű a tanítás. A tanulók igen keveset tudnak, ezért a tanárok olyan könnyüket tanítanak, hogy juj; Kérlek titeket, örüljetek, ha valami nehezet kérdeznek tőletek és gondoljatok szegény osztálytársnőtökre, aki kénytelen kétszerkettőt tanulni. Gizi ne haragudjon, hogy a könyvet nem küldöm haza, de ez az egyetlen forrás, ahol nehéz feladatokat találok. Most érzem csak, a messzi tá- vólban, mit köszönhetek tanárainknak ...” Szabó Julika hatodik osztályos tanuló levele Budakeszire, mikor családi okokból néhány hónapig más iskolában tenult — Mire emlékszik általános iskolás éveiből? — Konkrétan nem sokra. Egy dolog azonban még miniig él bennem. A fiúk Budaörsre mentek focizni, s mi lányok mint lelkes drukkerek elkísértük őket. Kikaptak és tni nagyon szomorúak voltunk. Azóta nem nézek futballmérkőzést. Szabó Júlia 1962-ben végezte el az egyetemen a művészettörténet-angol szakot. A Nemzeti Galéria grafikai osztályára került mint művészet- történész, most a Magyar Tudományos Akadémia művészettörténeti kutatócsoportjában dolgozik. Kislánya most elsős. Veér Ilonka azonban mindenre pontosan emlékezik: a kalászgyűjtésre, melyben országos elsők voltak, az irodalmi önképzőkörre, a színjátszók munkájára, idézi az előadott darab címét: „Békét akar a Vll/a!’’. Eljátszották még Jókai „Kőszívű ember fiai’’ című regényének maguk által dramatizált változatát, és ott éltek az iskolában... Olyan közösség, mint ez az osztály, még soha, soha nem volt Veér Ilonka psdagóguséletében. — Rengetegen lették közülük diplomásak... Az egyik tanítványom a János-kórház- ban dolgozik. — Őszinte csodálat az, amit érzek Veér Ilonka iránt... Olyan ambícióval, hozzáértéssel tanított minket! Neki köszönhetem, hogy hibátlanul írok... Dr. Ungor Károly a János- kórház legutolsó épületében, a gégészeten dolgozik. — Emlékszem, amikor a kállai kettőst tanultuk... Tényleg hihetetlen, hogy mennyi erő, lelkesedés volt bennünk... Azt hiszem,' ezt a jó társaságnak is köszönhettük. Hogy tanultam meg helyesen írni? Ilonka néni mindig a lányosztályba adta a fiúk dolgozatát, a fiúosztályba a lányokét. Szabó Julika aláhúzogatta szarvashibáimat ás jól „leosztályozott”. Azért tanultam meg helyesen írni, mert az ő dolgozatában általában nem volt mit aláhúznom. És az ember, ugye, hiú ... Dr. Ungor Károly általános iskolás korában elektromérnök vagy orvos szeretett volna lenni. Apróságok játszottak közre abban, hogy most orvos. A számtantanámő feladott egy példát, hogy „1 méter szövethez ennyi és ennyi fonal kell, akkor húsz méterhez mennyi kell?...” Ungor Károly megadta erre a választ, s ekkor a tanárnő annyit mondott: „Jó kereskedő leszel...” Ekkor határozta el dr. Ungor Károly, hogy orvos lesz, mert utált kereskedni. — Mindig bántott az, ha valakit szenvedni látok. A háború alatt kiskölyök voltam, de azért az emberben maradnak nyomok, ellesett képek, kihallgatott beszélgetések, szörnyűségek ... Mindig csodáltam az olyan embert, aki birtokolja a baj enyhítésének tudományát, a szenvedőket meg tudja gyógyítani... Egész életemben módszeresen készültem az orvosi pályára, s minden alkalmat megragadtam, hogy többet tudjak ezekből a „titkokból”. Elsősegélynyújtótanfolyam indult, én voltam az első jelentkező, biológia- szakkör-elnökség... Tudom, mai fejjel ez nem nagy dolog, de ennek köszönhetem, hogy nem voltak zökkenők az életemben, az egyetemre is simán felvettek. — S mire tanította a háború? — Gyerek voltam. Talán azt megtanultam, hogy becsüljem a kétkezi munkát. Mikor az ember annyi romot lát, megtudja, mi az, hogy fizikai munka... Édesapám nem engedett soha nyáron dolgozni, ötödik elemista voltam, mikor ellógtam otthonról vagont rakodni... A fiam minden nyáron dolgozni fog ... Veér Ilonka: „Volt egy tanítványom, Mayer Zsuzsának hívták, édesapja részt vett az ellenállási tnozgalomban, elhurcolták, egyedül ólt édesanyjával. Mamája mint tolmács, Vorosilov marsall mellett dolgozott, később műfordító lett: ifjúsági regényeket fordított. Aztán súlyos beteg lett. Zsuzsa akkor VII-es volt és anyja félbehagyott könyvének fordítását befejezte. Ki is adták. Egyre többen. Ez volt a címe. Mayer Zsuzsi nem tudom hol él. Semmit sem tudok róla. Van-e olyan tanítványom, aki ugyanabban az iskolában tanít? Kerper Andris: kémia—matematika szakos...” Kerper András, a budakeszi kettes számú általános iskola kémia—matematika szakos tanára: „Sok kisgyerek rettentő rossz körülmények között. Ennyi maradt meg bennem a háborúból. Szerencsére csak ennyi. Az általános iskolás évekből 48 nyarán a mohácsi táborozás. Első úttörőtáborozásunk. Megjelentünk vörös nyakkendőben, fehér ingben és J községbeliek idegenkedve fogadtak, fürödni is alig mertünk. És mikor hazaértünk, ott várt minket egy gyönyörű csapatzászló. A mohácsiak küldték. Iskola? Eszközünk alig volt, füzetért sorba álltunk és nagyon jó osztályunk volt. Rettentően szigorú tanító nénink, Ilonka néni. Az ő élete az volt, hogy tanítson minket. Én vegyészmérnök szerettem volna lenni. Nem sikerült. De most már nem is bánom. 1960-ban kerültem Budakeszire tanítani: Rettentő kellemetlen volt: azokkal tanítottam, akik tanítottak. Persze, aztán csak beleszoktam, de tényleg kellemetlen volt. Miért szeretem ezt a pályát? Azért, amiért egyesek azt mondják, ronda pálya: minden évben újra kell kezdeni, mindig van előttünk cél, amit ugyan soha sem érünk el, de mindig közelebb és közelebb jutunk hozzá ... A gyerekek visszajönnek. S ez védőoltás a begyepe- sedés ellen, mert magukkal hozzák problémáikat, a megoldatlan matematikai feladatokat, s minket kémek meg, segítsünk... A cél minden évben merészebb, mindig jobbat akarunk, valami mást, valami különbet. A pedagóguspálya nem szakma, hanem hivatás. Csak szívből lehet csinálni...” Veér Ilonka sorolja az osztálynévsort, akik az 1945—46- os tanévben voltak elsősök: — Mindler Veronka, most dr. Kovács Gáborné, gyógyszervegyész, Herb Jóska mérnök, Stadler Anti technikus, Pálmai Rudolf és Szablyár Ica összeházasodtak, nem is diákszerelem volt az, hiszen már általános iskolában „féltékenyek” voltak egymásra. Szappan Klári, 5 volt a mókamester, most ruhatervező... Egy szokványriport valahogy így fejeződik be. Tamás Ervin — Miért lépett be a pártba? — teszem fel Dudás Lászlónak az egyszerűnek hangzó kérdést, amelyre azonban csak az tud megfelelően válaszolni, aki tudatosan kommunista. — Ügy érzem, hogy ilyen mozgalmi típusú embernek, amilyen én is vagyok, amióta az eszemet tudom, ott a helye. — Milyen a mozgalmi típusú ember? — Olyan, akit érjen bármilyen csalódás, akkor sem riad meg, hanem továbbra is és mindig a közösség érdekében tesz mindent. Állandóan bennem él ez a Váczi Mihály- verssor: „Űjra kezdeni mindent a világon.” Hányszor mondták már nekem, hogy úgy sincs értelme a közösség problémáival foglalkozni. Szerintem van értelme, ha nem is mindig azonnal, de biztos vagyok benne, hogy meglesz az eredménye — válaszol Dudás László olyan természetességgel, mintha csak a nevét és a foglalkozását kérdeztem volna. Bölcsészhallgatókra emlékeztet — ha mindenáron tipizálni akarjuk —, az MHSZ ráckevei járási szervezetének gazdasági vezetője és kiképzési előadó. Komoly, megbízhatóságot, bizalmat gerjeszt, gyanítom, hogy az értelmiségi fiatalemberek külső jellemvonásait könnyedén lehetne róla mintázni: szemüveges, vékony, magas, puha haja kissé a homlokába lóg. Édesanyja tsz-tag, édesapja raktáros. Soha nem lakott máshol, mint Makádon. Most, 20 éves korában úgy emlékszik vissza a kisdobos- és úttörőéletre, mint valami izgalmas, élményt jelentő, emlékezetes korszakra, nem mint egyszerűen gyerekkorára, hanem mint első mozgalmi-közösségi időszakára. Elvezettel meséli első balatoni úttörőtábori emlékeit, amikor egy olyan éjszakai riadón vett részt amelyet a jól szervezett és az érdekesen izgalmas, együttes megmozdulás gyakorlati iskolapéldájának tekint ma is. A ráckevei gimnáziumba már mint KISZ-tag érkezett, a makádi községi szervezet tagjaként, nem lépett át a középiskolai KISZ-be, mert elképzelése szerint a makádi szervezetben nagyobb szükség volt rá, több munka várta, hiszen egy községi szervezet sokkal magárahagyatottabb, mint egy jól szervezett iskolai, ahol minden feltétel adott, amíg Makádon mindenért harcolni kellett. A szervezet fentmara- dásáért is. Hamarosan KISZ- titkár lett a községben, aztán a honismereti szakkör vezetője, majd könyvtáros is. ' Azon kevesek közül való, akik mélyen és igazán átélik az ifjúsági mozgalom eszményi célkitűzéseiből következő pátoszt. Nála ez a pátosz valódi: nem csupán érzelmi, hanem tudati is. Ahogy a királyréti KISZ-vezetőképző tábor Braun Évára emlékező kis ünnepségéről beszél, megmutatkozik, | hogy az ilyenfajta ünnepségekben — sok társától eltérően — nem a kötelező protokollt látja, hanem az igazi mozgalmi tartalmat keresi és leli meg. Mondták is már neki, kissé megbocsátóan mosolyogva: hogyan van az, hogy te olyan sűrűn beszélsz az ilyenfajta ünnepségekről? ó beszél, mert mély élményt jelentenek számára. Makádon teremtett egy kis KISZ-szervezetet — 38 taggal —, helyiségük egy háromszor hármas szoba, ott van a könyvtár is. Harcol azért, hogy a tsz segítségével felépült művelődési házba beengedjék őket. Reménykedik, hogy sikerül. Havonta egyszer lapot adnak ki — sokszorosított lapot — a maikádi KISZ-híradót. A közelmúltban a jelölőgyűlések állandó részvevője volt, mint jegyzőkönyvvezető. Élvezettel hallgatta az emberek hozzászólásait, mert tanult, tájékozódott belőlük. © Egyenletes hanghordozással és egyenletesen közepes ritmusban beszél, szabatosan, világosan. Gondolati hitele van annak, amit mond. Már általános iskolás korában néprajzos szeretett volna lenni. Háromszor nyert első díjat az országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázaton. A ráckevei múzeum néprajzi anyagának tekintélyes részét ő gyűjtötte. Ezzel foglalkozott a gimnázium négy éve alatt, kevesebbet tanult, mint kellett volna, négyessel érettségizett, néprajzDunakeszi tudósítónk, Sólymost László, a helyi pártbizottság munkatársával, Katona Istvánnal a tervekről beszélgetett. — Megoldjuk a belvíz elvezetését: ez körülbelül hárommillió forintba kerül, s a munkált az idén befejeződnek. Bővítik a János utcai óvodát. A Rév úton új zöldségbolt nyílik. A 2-es számú főúton rövidesen ostornyeles lámpák biztosítják a jobb világítást. Az idén 96 lakás átadására kerül sor, s az ifjúsági házak építésénél a Mechanikai Labor fiataljai 120 lakást hoznak tető alá. És egy jó hír a fiataloknak: ifjúsági parkot létesítünk. — A vállalatok szocialista szerződésben vállalták, hogy segítik a terv megvalósítását és így a költségből a társadalmi munka mintegy másfélmillió forintot tesz majd ki. Modernebb lesz az egykori Kinizsi sporttelep: öltöző, mosdó és klubterem várja majd a fiatalokat. Gyártelepen az új ABC áruház mellett leértékelt szak nem indult, s magyaroroszra nem vették fel. Elhelyezkedett a ráckevei könyvesboltban, szervező volt két és fél évig. Szerette a munkáját a könyvek között, otthon is könyvek között élt, 1500 kötete van, főleg néprajzi szakkönyvek. Közben felvették a szombathelyi felsőfokú tanítóképző népművelés-könyvtár szakára, másodéves. De: továbbra is néprajzzal szeretne foglalkozni. © — Volt már komoly összeütközése? — Sok — felel azonnal, és mosolyog Dudás László —■, szinte csak az volt. Például a makádi KISZ-helyiség problémája, hogy beengedjenek a művelődési házba. Makacsok voltunk és vagyunk, többen meg is haragudtak ránk. Vagy: azért változtattam állást, mert szembehálltam a főnökömmel, más volt a szemléletünk, más volt a felfogásunk mindenről, nem tudtunk szót érteni. — S most újra kezd mindent. — Igen, itt az MHSZ-nél, egy tömegszervezetben állandó kapcsolatban az emberekkel, ez az én területem. — Mikor érzi magát jól? — Ha minden nap csináltam valamit, ami ezt a közösséget, ezt a társadalmat építi — válaszolja azt, amit nagyon sokan elmondtak már, de Dudás László szájából valahogy másként hangzik. Úgy, mintha tői« hallottam volna ezt először. (berkovits) • áruk boltja nyílik. Még az első félévben Patyolat felvevőhelyet is létesítünk. A tápiószentmártoni tanács titkára, Dudok IlléS: — Az idei községfejlesztési alapunkat — háromszáznyolcvanezer forintot — tervek készítésére fordítjuk. A legfontosabb: szeretnénk, ha a vízmű építését a IV. ötéves terv utolsó évében megkezdhetnénk. Állami támogatásként 1974-ben egymillió-kétszázezer forintot kapunk, — Egy 75 személyes óvodája is lesz a községnek, a munkát még az idén megkezdjük. A kétszáznegyven- ezer forintos beruházással készülő pedagóguslakás szeptemberre tető alá kerül. Idei terveink között szerepel körülbelül százezer forint értékű betonjárda megépítése — természetesen a lakosság segítségével. Az az elképzelésünk, hogy a sódert, a cementet, valamint a zsaluzó anyagot mj biztosítjuk, s ki-ki a saját háza előtti járdaszakaszt betonozza. VÁC: HÁZAK... Szépülő nagyközségek Dunakeszi: ostornyeles lámpák a főúton Tápiószentmárton: 75 személyes óvoda
