Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-04 / 80. szám

1871. ÁPRILIS 4., VASÄRNAP

""^Mírlap

5

Negyedik kerület cselédsor

Jól megfigyelhető nagyon idős embereknél, hogy ha hivatalos ügyeiket, dolgaikat kell intézniük, kalapjukat levéve alázatosan köszönnek, hátukat meggörbítik, arcukon fintorrá merevedett tisztelettudó mosoly gyűjti az együttérzést. Jól megfigyelhető nagyon idős embereknél, hogy saját házuk portáján, saját ügyeikbe senkit nem engednek beleszólni, hatalmukat, akaratukat, parancsukat ellentmondást nem túróén érvényesítik.

Az én apám is ilyen. A felszabadulás után tíz évig dolgozott fuvarosként az állami vállalatnál. Jókedvűnek ezalatt alig láttuk. Nem tudta elviselni, hogy parancsolnak neki. A századfordulón cselédember fiaként uradalmi cselédnek született.

tünk és fürdőszobát, bevezettük a vizet. Tatarozásra évi 400 ezer forintot tudunk fordítani.

Megyeri János a szerelőműhelyben dolgozik, még nem kívánkozik nyugdíjba, bár 64 éves lesz az idén. Alacsony, sovány, halk beszédű, olajos sapkáját a kezében forgatja, azt nézi. Csak időnként, mintegy nyomatékül veti föl tekintetét

A Grassalkovichék gödöllői birtokán megvolt az az előnye a cselédeknek, hogy tüzelőben nem szűkölködtek. Kaptak annyi fát amennyi kellett nem tagyoskodtak télen. Sorsukat sokan irigyelték.

Kristóf József mégsem szívesen emlékezik, bár naponta emlékezik. Körülményei nagyon sokat változtak, de mégsem annyit hogy eltemethette volna a múltat. Ugyanabban a Lakásban él, amelyben fiatal korában. Egy szoba, konyha, kis előszoba; apró, világosság- ellenes ablakok, fagerendás mennyezet. Igaz, a közös konyháról leválasztották a lakást, előszobát csináltak, padlót, és az udvarra bevezették a vizet A házat nemsokára lebontják, túlságosan régi és roskatag ahhoz, hogy átalakítására, felújítására pénzt áldozzanak. A volt koronauradalom cselédházai ellentmondanak a változó időnek, s még kísértenek egy darabig. De lassan el kell tűnniük.

A központi majorban, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tangazdaságának területén 29 régi cselédlakás áll. Nem messze tőlük, új telepet alkotva, 22 kertes villa, többségük háromszobás, valameny- nyi összkomfortos. Üt és fél millió forintba kerültek, volt cselédek fiai, lányai lakják. Ma a tangazdaság dolgozói.

Kristóf József még emlékezik. Hatvannyolc évvel ezelőtt született Domonyban, egy rozoga cselédépületben. Édesanyja összesen 12 gyereket

szüli* t von ratuíciffiK

emlékszik pontosan, hogy ágiikor ő eljött onnan, önálló életet kezdeni Gödöllőre, hányán maradtak otthon. Ügy gondolja, akkoriban kilencen laktak az egyetlen földes szobában, a íözös konyhára nyíló másik szobában talán 7 tagú volt a család. 1915. április 17-én töltötte be 12. életevét, május 1-ével állt munkába. Először borjúgondozó volt, később, ahogy erősödött, fogatos. Három dologra emlékszik legjobban ebből az időből. A zsákolásra, mert azt nehezen bírta, apjára, aki ha egy kis szabad ideje volt, nekiült a cipőiket foltozni, az övén már csalt folt volt, az eredeti bőr elfogyott róla, és édesanyjára, akihosz- szú, egész napos várakozás után ért haza a malomból a frissen őrölt liszttel, és a gyerekek mohó kívánságára, holt- fáradtan, éjfél felé fogott hozzá lángost sütni...

1926-ban jött Gödöllőre, másik helyen ismételni szülei életét. Megnősült, feleségét ugyanolyan lakásba hozta, közös konyhás, földpadlós, nedves cselédlakásba, mint amilyenből eljött. Az évek során öt fiuk és egy lányuk született. Most már csak a legkisebb fiú,

a 24 éves, nőtlen Sándor lakik velük. Kristóf József a gazdaság nyugdíjasa, fia a gazdaság gépkocsivezetője: fizetése 2000 forint, lakásra gyűjt öt idősebb testvére és családjuk saját házukban laknak, két, három, négy gyereket nevelnek.

— Szakmája, végzettsége mindnek van, háromezer forintot akármikor megkeresnek! — nevet Kristóf József, a ráncok fegyelmezetlen csapata egy pillanatra eltakarja a szemét

Izsó Lajos baromfitenyésztési igazgató és Wingler Ferenc kerületi párttitkár tárgyilagosan adatokat sorol, de ahogy számba veszik a korszerűsített házakat, sorolják a 45 előtt is itt élő családokat, mintha a szülőfalujukról, rokonságukról, jó ismerősökről beszélnének. Pedig ők már a változás után kerültek ide. A koronauradalom területét akkor már központi majornak hívták, azóta pedig Gödöllő negyedik kerülete. Utcái vannak, a Méhész köz, a Major utca, a Repülőtér út és részben a Honvéd utca. Az utcákra legbüszkébbek az itteniek. A gazdaság vezetői pedig az emberibb életkörülmények megteremtésére.

— 1945-ben felosztották a földeket a volt cselédházakkal együtt. 1949-ben újraalakult a gazdaság, államosítottak mindent. 1950 óta nyolcmillió forintot fordítottunk a lakások felújítására. Megszüntettük a közös konyhákat, felpadlóztuk a szobákat, előszobát építet— öten voltunk testvérek, három ágyon aludtunk, de az el is foglalta a szobát, más semmi nem fért be. Igaz, nem is lett volna mit betenni. A bátyám így is az istállóban aludt, a? állatok között. Nem bánta, legalább ő nem fázott. Ilka-majorban laktunk, apám is mezőgazdasági cseléd volt, amióta az eszemet tudom, mind segítettünk neki, dolgoztunk. A hat elemit nagy ügy- gyel-bajjal végeztem el, mesz- sze volt az iskola, és mezítláb kellett gyalogolni. 17 éves koromig burgonyaföldeken dolgoztam, az is messze volt tőlünk, oda is gyalogolni kellett. 18 éves koromban traktorosiskolába mentem, azután traktorral dolgoztam. Egy hold félszántása után járt nekem 10 fillér. A testvéreim napszámosok voltak, egyik nővérem gazdatiszteknél szolgált, de nagyon keveset kapott érte, 60— 70 pengőt és a kosztat

— Az jó volt, hogy kosztat kapott, mert mi csak krumplit meg babot ettünk. Egy évben egyszer, farsangkor sütött édesanyám fánkot. Velem csak az volt a szerencse, hogy érdekelt minden, emlékszem, egyszer a felügyelő meglátta nálam a Friss Újságot, kérdezte, hát én ezt olvasom? Mondtam neki, hogy ezt, mert ez a legolcsóbb. Detektoros rádiót is vettem, meg filléres könyveket a trafikban. De még azt sem nézték jó szemmel. Igaz, hogy ruhára sem jutott, a könyvet végképp hiábavalóságnak látták.

4 ff * i \ i v 4 ■ '*;

Megyeri János most gépkezelő a gazdaságban, fizetése 2100 forint. Felesége meghalt, három gyereket neveltek együtt, Megyeri János velük lakik új, kétszoba-összkomfortos szolgálati tálcásában, amit 1954-ben kapott, és amiért havonta 74 forint lakbért fizet.

Varga Vera

Választási gyűlések

Ma a 29. képviselői választó- I kerületben, Vámosmikolán, 10 órai kezdettel, Kárpáti Ferenc; a 27. választókerületben, Váchartyánban, a művelődési házban 10 órai kezdettel, Darvast Pálné; a 6. választókerületben Pándon 9 órai kezdettel, Matula Pál; a 13. választókerületben Péteriben, 18 órai kezdettel Béky Ferencné országgyűlési képviselőjelölt találkozik választóival.

Holdkőzet Budapesten

A szovjet és a Magyar Tudományos Akadémia közötti tudományos együttműködés keretében holdkőzet érkezett Magyarországra. A Lima—16 által a holdról földünkre juttatott holdkőzet egy részét a Központi Fizikai Kutató Intézetben a legmodernebb analitikai módszerek egyikével, neutronaktivációs analitikai eljárással fogják vizsgálni. Az

intézetben levő atomreaktor segítségével elvégzendő elemzéseik során a kutatók meg fogják határozni a nagyobb mennyiségben jelenlevő fő komponensek mellett a más módszerekkel ki nem mutatható nyomelemeket is. A meghatározásokhoz előreláthatólag több hónapi munkára van szükség.

...ES ÉPÍTŐK

Témája: variációkkal a felszabadulás

Ha az ember a

főváros határához érkezik — túl az Üllői úton, Pest- lőrincen át Üllő felé haladva: ismerős bronzalak üdvözli.

Szinte megállásra késztet ez a gyermeki ledkese- désű, üznetet hozó alak. A kétszeres emberméretű bronz mintha egyetlen mozzanatba akarná sűríteni az egyszeri és megismételhetetlen gesztust, s mindazt, ami ezt a mozdulatot megelőzte, s ami utána következett, amit meg akart előzni.

Az ifjú szovjet katona: Steinmetz Miklós, kezében a parlamenterek zászlajával, a valóságban ezt testesítette meg: egy végső döntés lehetőségének hírét, egy visszahozhatatlan pillanatot.

— Addig nem ostromolták a fővárost a szovjet csapatok — emlékezik a Steinmetz emlékmű írója:

Mikus Sándor Kossuth-díjas szobrászművész. — A fiatal parlamenterek meggyilkolása volt a határ... Amikor a megbízást kaptam, hogy a megölt parlamenter hamvai fölé emlékművet komponáljak, csak egymásnak megrendítően ellentmondó fényképekre támaszkodhattam. Az egyiket-— az élő fiatalemberről — Steinmetz Miklós édesapja hozta. A másikat a szovjet csapatoknál készítették. Ezen már halott volt. Azon a helyen feküdt, ahol most a szobra álL

— A parlamenter meggyilkolásának harmadik évfordulóján, 1947. decemberében leplezték le az akkor kétalakos, s a mainál kisebb változatot. Ezt ötvenhatban az ellenforradalmárok ledöntötték. Es amikor megbíztak vele, hogy készítsem el újból, már tudtam, hogy ez az új lesz az igazi, mert — bár addig nem vallottam be magamnak — az első változatot nem éreztem igazán közel magamhoz. Nem is felelt meg a környezetének sem: kétalakos, túlrészletezett kompozíciója elterelte a figyelmet a lényegről. Erre a helyre, ahol minden rohan, autó, vasút, repülőgép — végtelenségig leegyszerűsített,

egyetlen futó pillantásba rögződő,

s az elsőnél nagyobb, négyméteres alakot komponáltam akkor, 1957 decemberében, tíz évvel az első szobor leleplezése után, tizenhárommal a parlamenter meggyilkolását követően állították fel a szobrot, amelyet véglegesnek érzek, ezt, amelyet mindenki ismer. Élnie kell az arra jár ók emlékezetében, ezért fogtam

össze ennyire sallangmentes, egyértelmű alakká.

— A felszabadulás témája újra és újra megismétlődik pályafutásom folyamán. Tavaly, éppen ilyentájt leplezték le Pécsett Lenin-szobromat. Ezzel a munkámmal egy időben raktam föl és fejeztem is be Felszabadulás emlékművemet, amelyet április negyedikén állítottak fel Ráko&szent- mihályon — másfélszeres életnagyságú, nyugodt, tiszta, erőteljes ifjú nőalak, kezében pálmaággal.

— Hogy jó-e, ha párhuzamosan két nagy munkával foglalkozom? Egész munkásságom tapasztalata szerint csak ez a termékeny munka lehetősége. Legalábbis én így tudok igazán dolgozni.

— Miért ismétlődik az életemben ilyen refrénszerűen ugyanaz a főtéma? Talán azért is, mert műnk ''gyerek voltam, s mint ilyennek, határkő volt az életemben a felszabadulás.

— Motorszerelőnek szabadultam 1921-ben, de tanultam asztalosmesterséget is, és dolgoztam segédmunkásként, pedig szakmám volt, tisztességes, jó szakmám. Legalábbis ma már az. Akkor? Csak áttételes, későbbi hasznia volt, hogy szakmát tanultam — hiszem, hogy valamilyen formában érvényesül, életre kél a munkáimban egykori munkásvoltom. Újpesten éltünk, öten testvérek, sokadmagunkkal egy szoba-konyhában. Sok helyütt dolgoztam. Gyárban 1927-ig.

— Rajzolgattam én már iskoláskoromban is. De aztán se időm, se merszem, se energiám ilyesmihez. Csak amikor

könnyebb munkára kerültem, kezdtem csak úgy viccből

karikatúrákat rajzolni

a munkástársaimról. Ök biztattak: menjek szabadiskolába. Volt egy a Lehel úton; jelentkeztem.

— Ott láttam életemben először szobrot közelből! Micsoda felejthetetlen élmény volt a plasztikával való első találkozás! Egy alkotás, amelyet körüljárhatok, kézbefoghatok, amit, ha nagyon tetszik, megsimogathatok! Tűkön ültem, alig vártam, hogy hazamehessek. Akkor vésőket ügyeskedtem és fából kifaragtam egy társam szobrát

— Ez pedig itt, a fotón: öreganyám szobormása. Ezt is 1927-ben csináltam. A második szobrászmunkám! Sejtelmem sem volt, miképp fogjak hozzá; az agyag, amelyet nem ismertem, bosszút állt rajtam, kicsúszott a kezemből. Kínlódtam jó darabig, aztán kitaláltam, hogy egy tepsiben kezdem, aikkor legalább az alapja egyhelyben marad. Altkor meg sehogysem állt meg. Csak nagysokára jöttem rá, hogy valamivel meg kell erősítenem. Fadarabot rejtettem bele, mint egy gerincet, és csodák csodája, máris könnyebben ment. Aztán a formátlan anyagtömegből elkezdtem valahol középen az orra, szeme táján elővarázsolni öreganyám arcvonásait. Honnan tudtam volna, hogy legelőször a tömegét, az, arc jellemző arányait, a karaktert meghatározó formákat kell kinagyolnom, s csak azután alakíthatom ki a részleteket. De — látja — ez született a kínlódásból: öreganyám.

— Hogyan folyt az életem tovább? Akadt egy ritka önzetlen mecénás. Munkahelyemen, az Egyesült Izzóban a kutatólabor főnöke. Tehetségesnék talált, s adoít nékem havi száz pengőt, így aztán kime- hettem Olaszországba. Ott tanultam két és fél esztendeig ‘— a támogatást öt év múlva megköszöntem, a magam lábán akartam megállni.

— Ugorva egy nagyot a» időben: tíz évvel ezelőtt volt a nagy kiállításom a Műcsarnokban. Pedig oklevelet nem szerezhettem. Partizán módra sajátítottam el a mesterséget. Vittek ugyan kiállításokra a felszabadulás előtti időikben is, de mint munkás származású,

megbízást nem kaptam.

Abból tartattam fenn magam, hogy más, hivatalosan elismert művészeknek segítettem, dolgoztam.

— Legutóbbi munkáim: Bokányi Dezső szobra az Építők Szakszervezete számára — a 19-es idők egyik legnagyobb szónoka volt, emlékszem, mint gyerek halottam őt beszélni. Tavaly nyáron fejeztem be Győr városának 700 éves jubileumára ezt a bronz frízt, amelynek fotóját láthatja itt a műteremben. Idén állítják fel Győr főterén.

— Az utóbbi időben albumba gyűjtögettem munkáim fényképeit. Hatvannyolc éves vagyok. Rendet akarok teremteni magam körül.

Péreli Gabriella