Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-27 / 98. szám

-A PESTME G-Y E I' HÍR LA P •• kCilŐN Kt /X DAS~A XV. ÉVFOLYAM, 98. SZÁM 1971. ÁPRILIS 27., KEDD ÜNNEPI HANGULATBAN -ÍGY SZAVAZTUNK MÁJUS 3-TÓL 7-IG III. országos konzervipari higiéniai napok Május 3-a és 7-e között a A város választásra jogosult polgárainak 98,5 százaléka, több mint 17 ezer szavazó járult va­sárnap az urnák elé. Az időjárás elég mostoha volt országszerte. A neki- nökilóduló szélben, csepergő esőben, kicsit dideregve indul­tunk a szavazókörzetekbe. Nem panaszkodhatunk, elhe­lyezésük szerencsés volt, nem is kellett sokat gyalogolni, legalábbis bent a városban. Ahogy az ember az utcára lépett, és látta a vele egyfelé igyekvőket, szinte észrevétlen­né vált a szél komiszkodása. Az a tudat, hogy az ország ügyeinek tevékeny részesei le­hetünk, ünnepivé tette a han­gulatot. A mezőgazdasági klub tag­jai a múlt hét végén látoga­tást tettek a Szabadság Ter­melőszövetkezet fóliavárosá­ban. A vendégeket Csikai Pál elnök vezette, és Barabás Fe­renc főkertész kalauzolása mellett tekintették meg a kertészeti telepet. A telep évről évre növek­szik. A környékbeli elörege­dett, kitermelt szőlők he­lyén is mindenfelé fóliasátrak so­rakoznak, amelyekben gondosan termelik a pri­mőr zöldségféléket: a ko­rai paprikát, paradicso­mot és a fóliás uborkát, melyből az idén termelnek először nagyobb mennyiséget. Az uborlca már bimlósodik, s egy hónappal hamarabb terem, mint a szabadföldi. A fóliás paprika is virágzik, és a pa­radicsomtöveken már van kis paradicsom. Most 5 óriás fóliasátrat épí­tenek, 3 már készen van. Ezek a sátrak 200 méter hosz- szúak és 6 méter széle­sek. Munkagépekkel is lehet dolgozni bennük. E sátrakat táphengerben elő­nevelt paprika-, paradicsom- és uborkapalántával ültetik be. A fóliás sátrak építése nagy A város képe is ünnepélye­sebb volt a megszokottnál. Az emberek ünneplőben. A reggel munkába indulók munkaruhá­ja is ünnepélyes, ha más nem, a fehér ing jelzi a választás­nak kijáró tiszteletet. Érdekes tapasztalatokat sze­rezhetett a nyitott szemű já­rókelő. Olyan házaspárokat látott összekarolva a szavazó­helyiségbe menni, akik egész évben nem mutatkoztak együtt... Na és a gyerekek! Azok él­vezték igazán a választást. Boldogan kísérték szüleiket. Biztos vagyok benne, hogy este, lefekvés előtt ezek a gye­rekek otthon már választást játszottak... Sz. M. költséggel jár. Egy-egy ilyen óriás sátor anyaga és építése közel 100 ezer forintba ke­rül, de a fóliás termelés jól behozza a költséget. A fóliás exportsalátáért eleinte fejen­ként 2 forint 50 fillér körül fi­zettek, még most is 1,80 forin­tot fizetnek érte, a termelés összköltsége pedig fejenként 60—70 fillér között mozog. A termelés nagy szakértel­met és sok munkát igényel, amelynek végzéséhez ker­tészgárdát alakítottak ki. A legmegbízhatóbbnak bizo­nyult, Hollandiából hozatott uborka-, sárgarépa- és egyéb magvakat vetik. A növényi betegségek megelőzésére rendszeresen permeteznek, különféle Elnyerték a kongresszusi zászlót A konzervgyár munkáskol- lcktívája tavalyi eredménye alapján elnyerte a Pest megyei Pártbizottság kongresszusi vándorzászlaját. Ezzel egy időben ötödször kapták meg a Szocialista mun­ka vállalata címet. A cím mel­lé a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium külön di­csérő oklevelet is küldött az üzem dolgozóinak. A vándorzászlót a május el­sejei ünnepségen adják át a gyár vezetőinek. külföldi szerekkel, a fe­lettes kertészeti fórumok által ellenőrzött kísérle­teket folytatnak, műtrá- gyázási és levéltrágyázási kísérletek is folynak a ker­tészetben. Végül a látogatók a csoma­goló csarnokban a fóliás sa­láta tisztítását és csomagolá­sát tekintették meg, mely­ből, mint Kovács Dániel áru­forgalmi vezető mondotta, a múlt hét végén két nap alatt 120 ezer fejet szállítottak el kamionokon az NDK-ba és Csehszlovákiába. A termelt, több mint 600 ezer fej salátá­ból eddig közel 500 ezer fejet adtak el, melyek helyét pri­mőr zöldségfélékkel ültetik be. K. L. Tiszán innen — Dunán túl Kezdődik a Nagykőrösi Nyár 71 programja Május 2-án, a Magyar Ál­lami Népi Együttes vendég- szereplésével kezdődik meg a Nagykőrösi nyár ’71 program­ja. Az együttes a Tiszán in­nen — Dunán túl című mű­sorral lép fel a körösi kö­zönség előtt, a művelődési otthon színpadán, este fél nyolc órakor. A jegyek többsége már elővételben elkelt, mindösz- sze 15—20 érdeklődőnek tud­nak még jegyet adni a műve­lődési otthon irodájában. JÓ HELYRE TALÁLT * A NYEREMÉNY Pénteken „pénztári” napot tartottunk a szerkesztőségben, a KRESZ-totó győzteseinek adtuk át a nyereményeket. Nagy örömünkre szolgált, hogy a pénz minden esetben jó helyre talált, legalábbis a nyugdíjas nyertesek nagy örömmel fogadták a rendkívü­li nyugdíjkiegészítést. Barkóczi József mezőőr el­mesélte a totózás egész törté­netét. Fiával, aki a Cifra- csárdában tanulja a szakács- mesterséget — együtt töltöt­ték ki a szelvényekét. Nem is számítottak ilyen sikerre. Az­nap, amikor megjelent a nyertesek névsora, Barkóczi József Ceglédre ment hivata­los ügyben. A piacon salátát vett, s hogy a ruháját össze ne vizezze, a Pest megyei Hírlapba csomagolta be. Ott­hon azonban az volt az első dolga, hogy az újságot „reno­válja”, mert fiának — ha ha­zajön a munkából — az az el­ső kérdése, „hol a körösi?”. Ahogy simítgatja, egyengeti a lapot, hirtelen meglátja a Nyársapát szót. Még ekkor sem1 „kapcsolt”, csak amikor végigolvasta a híradást, ak­kor örült igazán. Nekünk azt mondta, motorkerékpár javí­tásra kell a pénz, de nemso­kára az áruházban láttuk Vi­szont, ahol fiával együtt cipőt vásárolt... Nagykőrösi Konzervgyár hi­giéniai napokat rendez, im­már harmadízben. A hétfői napon Kovács Sán­dor, a gyár igazgatójának megnyitója után a mikrobio­lógia iránt érdeklődők hall­gathatnak előadásokat. A keddi napon a többi kö­zött a halkonzervgyártásról, a bébiétel-gyártóvonal fertőt­lenítéséről hallhatnak elő­adásokat a szakemberek, és megismerkedhetnek a kon­zervgyárral. Szerdán a higiénikusok di­nek össze és a délelőtti elő­adások után délután a gyár- látogatáson tanulmányozhat­ják, hogyan végzik az üzem rendbentartását. Csütörtökön munkavédelmi Városunk egyetlen bőrös szaküzlete — talán üzlethe­lyiség-hiány miatt a Szolnoki út legvégére került. Vezetője, a nyugdíjas Fa­ragó László, bizony csak rész­ben tudta a közelmúltban-is ellátni az üzlettel kapcsola­tos munkát. Amikor pedig kórházba ke­rült, alig gondolt rá valaki is, hogy a bőrösbolt nyitva tar­tási idejéről tájékoztassa a lakosságot. Mehetett a város végére potyára minden „kedves” ve­vő. Legyen az éppen a vasút mellett lakó cipész, vagy a homokoldali illetőségű pol­gár, akinek vásárolni valója akadt volna a bőrös boltocs- | kában. Ideje lenne ezt a szaküzle­tet közelebb hozni a város központjához és rendezni ál­landó nyitva tartási idejét. Talán így nem okozna köz­és üzemegészségügyi előadások lesznek. Többek között a Nagykőrösi Konzervgyár üzem- egészségügyéről, dr. Karmos Csaba tart előadást. Délben versengés következik a ki­állításon bemutatott külön­böző védőruhák és munkaru­hák között. Ebédszünet után bemutatót tartanak a zajártalom elleni védekezésről. A higiéniai napok alatt ki­állításon mutatják be a kon­zerviparban használatos hi­giéniai eszközöket, összesen tizenkét cég vesz részt a ki­állításon, köztük az Egyesült Gyógyszergyár, az Egyesült Vegyiművek és a termékei­ről olyan jól ismert Növény­olajipari Vállalat és Mosó­szergyártó Országos Vállalat. bosszúságot sokak számára, akik vásárolni akarnak bár­mit onnan. B. EGZOTIKUS MADARAK Nagy értékű egzotikus ma­dárszállítmány érkezett a Bu­dapesti Állatkertbe: két cu- vier tukán, két nyakörves arasszári és két pártás daru. A színpompás és szokatlan meg­jelenésű állatokat a karantén letelte után rövidesen bemu­tatják a látogatóknak. KOCSI VAN, ÁGY NINCS Több olvasónk érdeklődött, miért nincs a gyermekkocsi­kon kíyül gyermekágy is a kölcsönzőben? — A gyermekágyak anyaga fa — mondotta a kölcsönző vezetője. — Ez rosszul kezel­hető. Kölcsönzés előtt és után feltétlen fertőtleníteni kell az ilyen tárgyakat. A fából ké­szült gyermekágy fényezését idő előtt mégkoptatja az ál­landó vegyszerezés. A fertőt­lenítés viszont nem biztonsá­gos. Gyermekágyak kölcsön­zésével ezért nem foglalkoz­hatunk. FURCSA CÉGÉR Valamikor na­gyon fontosnak tartották, hogy a boltok, kocsmák bejárata fölé úgy­nevezett „cégér” kerüljön. Talán ennek a „szokásnak” hó­dolnak a Központi Vendéglőnél is, ahol a „cégérek” a kerékpármegőr­zés címén ott-tar- tózkodó szemé­lyek. Ugyan ki hinné el, hogy jó „pász­tora” lehet a kocs­ma előtt hagyott kerékpároknak az, aki map mint nap tökrészegen tartja oda {ha tudja) ke­zét a „megőrzés” díjáért. Akár a kirakat­ban ülve, akár a lépcsőn — vagy éppen a rossz hírű söntésböl kitámo­lyogva teszi is ezt, valóban „cégér”. ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Nagy János és Mi­kes Zsuzsanna: Attila, Andó János és Várkonyi Borbála: János, Nagyhajú Károly és Nagyhajú Julianna: Mária, Pap László és Győrpál Éva: László, Őrlik János és Faze­kas-Szűcs Rozália: Tünde, Pál Gyula és Szabó Erzsébet: Tünde, Kucsera László ésKa- nyó Terézia: Terézia, Kállai János és Kállai Ilona: Ilona, Gazdag Rudolf és Csorba Franciska: Arnold, Kis Gyula és Horváth Erzsébet: Mónika nevű gyermeke. Meghalt: Körtvélyesi Lász­lóné Koszonics Erzsébet (En­csi utca 11.), Medgyesi Fe­renc (Hangács d. 21.), Végh János (Kecskeméti u. 3.), Ka­tona Imre (Petőfi u. 33.), Csa­bai László (Kocsér, Kossuth u. 22.), Illés Györgyné Péli Lí­dia (Petőfi u. 3.), Balázs Sán­dor (Szolnoki u. 7.), Gutmann Jakab (Kossuth Lajos u. 95.). S a P s O ■ R * T Labdarúgás: NB-s tartalékbajnokság Látogatás a fóliavárosban A Szabadság Tsz exportsikere Ha beteg a boltos — bezár a bolt? Séta a zárikertekben A minap egy napsütötte dél- előttön a Rákóczi Termelőszö­vetkezet zártkertjeibe látogat­tunk. Az ott dolgozó emberek minden percet kihasználnak, hogy ne legyen lemaradás a mezőgazdasági munkákban. Id. Korsós László már kora reggel óta az eke után gyalo­gol. A trágyával leszórt földet szántja fel, amelybe burgo­nyát és kukoricát vet. (1. kép.) Dér László a szőlőjében szorgoskodik. Metszi a tőké­ket, amelyek már bontogatják apró leveleiket. Vajon milyen lesz az idei szüret? — Ezt majd a jó művelés, no meg a jó idő dönti el — mondja, mikor kiért a sor vé­gére. (2. kép.) Kosa Albert a konzervgyár­ban dolgozik, most délutános. A krumplivetésre az egész ház apraja-nagyja kijött. Sietnek a munkával, mert az idő sürget. Csak egy-egy sor végén tarta­nak egy percnyi pihenőt. Reg­gel óta már jó darabot beve­tettek, s délre már szeretnék befejezni a munkát. (3. kép.) Szántanak, vetnek mindenfe­lé. Metszik a szőlőket, fákat. Készülnek a nyárra. A tavaszi munkák dandárjában járnak, és ilyenkor nem pihen a határ dolgos népe. Miklay Jenő Foto: Pallai József Váci Híradás II—Nagykőrö­si Kinizsi II 3:1 (1:0) Vác. Vezette: Kelemen Gépkocsihiba miatt viszon­tagságos körülmények között késve érkezett a körösi csa­pat Vácra. Az ificsapat nem is játszott. Kinizsi II: Vilcsák II — Balogh Gy. (Raskó), Ba­ranyai, Bata, Kecskés II, Szo- molányi, Kovács T., Klenovics, Marton, Decsi, Biczó. A fiatal játékosokból álló váciak erőben és gyorsaság­ban is felülmúlták a körösie­ket, akik igen kényelmesen, öregurasan játszottak és a helyzeteket is kihagyták. Nem lehet dicsérni senkit sem. Góllövő: Decsi. Nk. Kinizsi—Kecskeméti Volán 7:1 (3:0). Nagykőrös. Vezette: Faragó. Kinizsi: Kocza — Orbán (Suba), Vass, Kecskés I. (Or­bán), Hegedűs (Bari), Szomo- lányi (Juhász), Borsai (Ko­vács T.), Máté I, Kecskés III, Szabó (Marton), S. Szabó. A hétközi edzőmérkőzésen a Bács megyei bajnokság A-cso- portjának éllovasa ellen a kö­rösi csapat jó támadójátékkal tetszés szerint érte el góljait. Góllövő: Kecskés III 5, Ko­vács T. 2. Örvendetes, hogy tizenhat játékos szerepelt és az edző különböző csapatösz- szetételeket alkalmazhatott — eredményesen. P. S. Kézilabda Nk. Toldi ITSK—Váci For­te II 13:10 (8:3). A hétközi női megyebajnoki mérkőzést 40 perc késéssel kezdték meg a váciak hibájából. Toldi: Steák — Zoller (1), Plangár, Fekete, Vikartóczki É. (9), Dér (2), Nagy A. (1); csere: Sárik. 3 perc bátortalanság, 0:2 után mindkét csapat — de főleg a körösiek — gyors, veszélyes támadásokat vezetett, s a lel­kes, helyenként jó játék, s a jól helyezett lövések, valamint a folyamatos munka végül az eredményességben is megmu­tatkozott. Szünet után feljöt­tek a váciak és többnyire ók irányították a játékot. Steák jól védett. Az ITSK-nak két kritikus időszakban (9:7-nél és ll:10-nél) is volt ereje újí­tani, s ez hozta a múlt évi 3. helyezett elleni bravúros győ­zelmet. ★ A 21-ére tervezett Nk. Kini­zsi—Kilián FSE barátságos férfimérkőzés elmaradt, mert a szolnokiak nem érkeztek meg. Dolgozók sportversenye Májusban megkezdődnek a szakszervezeti sportversenyek. Ezért május 3-án 17 órára hivatalosak a helyi vállalati, intézményi sportfelelősök a Sportotthonban, megbeszélés­re. A szervezők kérik a pon­tosságot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom