Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-27 / 98. szám
A PEST MEGYEI H i R t A P KÜIŐNKIACAs* XV. ÉVFOLYAM, 98. SZÁM 1971. ÄPKILIS 27., KEDD Választás ünnepi hangulatban Legfrissebbek: a vasutasok és a határőrök Szavazás a deákvári óvodában — A váciak többsége délelőtt szavazott Vasárnap a kora reggeli éles levegőben sokan tartottak a szavazóhelyiségek felé. Kismaroson hét óra—negyed nyolc körül a választók hatvan százaléka már leadta szavazatát. A nagymarosi hat szavazókörzetben sok hátizsákos turistát is láttunk, akik hét végére jöttek a Dunakanyarba. Zebegényben Legény Istvánnal beszélgettünk, kezében emléklapot tartott, most szavazott először. Szobon a falu végén találkoztunk a vándorurnával. Sorra járták azokat a házakat, ahol beteg, vagy nagyon idős ember lakik. A vasútállomás melletti szavazóhelyiséget már fél hatkor kinyitották, hogy azok a vasutasok is szavazhassanak, akik vasárnap a szlovákiai Párkányban teljesítettek szolgálatot. Szobon a határőrök voltak a legfrissebbéit, háromnegyed hétre fejezték be a szavazást. Közben Ipolydamásdról jelentették telefonon, 9 óra 51 perckor befejezték a szavazást. Az egyik plakáton gyerekírással ezt olvastuk Kárpáti Ferenc vezérőrnagy neve mellett: „őrá szavazunk”. Nem véletlen a szimpátia. Ezen a környéken szeretik a katonákat, Damásd néhány nap máival' élnyeri a határőrközség címet. Negyed tizenegyre Kós- pallagon is végeztek, de mi már a járás keleti részében vagyunk. Szódon az egyik körzetben hármas jelölés van. Nagy az izgalom, ki lesz végül a győztes? Dunakeszi, Főt, Göd nagyközségekben érthetően tovább tart a szavazás, még dél felé is látunk szavazni igyekvőket. Ók biztosan nem hallották a zenés ébresztőt A választási elnökség jelentése szerint az egész járásban rendben, fegyelmezetten történt a szavazás. Este hat órára minden községben hozzáláthattak a szavazatok összeszáimlálásához. Cs. A.-¥• Korán csörgött az óra vasárnap a szavazatszedő bizottságok vezetőinek. Hajnali fél ötkor már a városi tanácson adtak egymásnak találkozót s minden szavazókörbon pontosan reggel hatkor kinyitották az ajtókat A váci választópolgárok úgylátszik a szavazást iktatták be délelőtti programjuknak, délelőtt tíz óráig a legtöbb körzetben, a névjegyzéken szereplő váciak közel nyolcvan százaléka leszavazott. A 16-os számú szavazókor a Közgazdasági Szakközépiskola egyik földszinti termében volt Három helyi választókerület: a 37-es, a 43-as és a I 44-es tartozott ide. Dr. Kőrös Károly főorvos mondta el: kora reggel idős néni jött választani. Elmondták neki a tudnivalókat, átadták a képviselő és a tanácstag megválasztására szóló választási cédulát, de a néni csak nem akart elmenni az asztal elől. Kisvártatva elkérte az asztalon heverő piros ceruzát Hiába mondták neki, hogy a szavazófülkében talál grafit plaj- bászt, határozottan mondta: „Nekem erre a pirosra van szükségem” — s ez;r>l belépett a függöny mögé... A népbőltközpont ebédlőjében székek várták az érkezőket, hogy az esetleges várakozás se okozzon kényelmetlenséget. Másutt az emléklapon kívül kedves szóval is köszöntötték az először választó ifjú váciakat, akik közül többen csemetéjüTéma, de — igazán az utcáról Országos hírnévnek örvendhet a Dunakesziről Kisalagon át Fótra vezető országút. Ha azt mondjuk, hogy siralmas állapotban van, még kedvezünk is neki. Pedig naponta száz, utasokkal telt autóbusz és ki tudná megmondani, hopr hány egyéb jármű megy rajta. Főleg a Petőfi-szobor körül keletkeznek kátyúk, 8— 10 centiméter mély lyukak. Április 22-én végre megjelent a helyszínen a Volán YC 15-90 rendszámú teherautója, amiről apró, .szurkos kődarabokat dobált le az útra öt bánatos férfiú. Némely gödörbe jutott a masszából, némelyikbe nem. Buzgalmukat csodálva, imigyen sóhajtott fel egy járókelő: „Na, ez is csak fél óráig lesz benne a likban, hiszen utána úgy is kiverik a teherautók és autóbuszok.’’ Így hangzott a röpke fohász. Meghallotta ezt az ötök egyike, rgy tömör bajszú, testes fér- riú, aki végigmérvén a jámbort, e szózatot intézte hozzá: „Nem tetszik? Ezerhatszáz forint fizetésért csak ilyen van. Látom, ön jólöltözött. Adhatna a fizetéséből havonta 300 forintot, akkor jobb utat csinálnánk. Építsenek utat maguknak társadalmi munkában! Ha nem tetszik, írjon a vállalatnak! Megadom a címét is ha akarja: Közúti Igazgatóság, Bécsi út 5— Hát Kedves Közúti Igazgatóság! Bizony, nem nagyon tetszik az út állapota! Nem megnyugtató különösebben az ilyen „szenteltvized’ javítása sem. Percekkel a „delegáció” elvonulása után már 5—6 méterre röpködtek a kődarabok. Rögtön kiderült róluk, hogy apró sérülések okozására és a ruhák összepiszkolására kiválóan alkalmasak. Hogy útjavításra is... nem jellemző! De az ötlet, azzal a háromszáz forinttal, az már igen! N. F. Figyelő HÍRÜNK AZ ORSZÁGBAN Az Esti Hírlap beszámolt arról, hogy algériai egészségügyi küldöttség járt a váci kórházban. — Az Autó—Mo- tor-ban Túri Péter bemutatta Vác nevezetességeit. — A Magyar Ifjúság színes riportot közölt váci sorkötelesek járőrversenyéről. — A Veszprémi Napló ismertette a váci audiovizuális fesztivál munkáját. — A Népszava szerint bővítették a váci sörlerakat tankkocsiparkját. — Kossuth rádió-ban nyilatkozott Springer Éva, a kisipari tanulóverseny egyik országos győztese. — A Magyarország közölte Papp Rezső A hamvasztás regénye című tanulmányát (-ő) két is elhozták a választásra. Különösen sok gyereket láttunk — stílusosan — Deákvá- rott, a Népek barátsága úti óvodában, ah szépen rendberakott apró cipők, ruhák között vezetett az út a szavazóhelyiségbe. Ez is hozzájárult a jó hangulathoz, amit a szakadó eső és az esernyőt kifordító szél sem tudott elrontani. Háromnegyed egy felé jártunk a fegyveres erők klubjában, ahol a szavazatszedő bizottság a 49-es és 50-es választókerületben lakó váciak szavazatait kezdte számolni. De nem itt fejezték be elsőként a szavazást. Máriaudvaron már tizenegy .órakor mindenki leadta szavazatát. A bizottságok tizenegy óra fplé vánd-orurnáJclcai keresték fel a betegeket. A kórházban fekvőkhöz is elvitték az urnákat. Itt egy „incidens” is akadt. A HNF egyik aktívája a szavazókörben felejtette megbízólevelét és... nem akarták beengedni a kórházba. Kiderült, hogy ezen a címen többen beteg hozzátartozóikat szerették volna soron — és látogatási időn — kívül fölkeresni. B. H. Felfedezik Nagybörzsönyt Mintegy kétszáz turista látogat Nagybörzsönybe a hét közepén. Megnézik a község műemlék templomait és az iskola helytörténeti kiállítását. A községből kisvasűton Kis- irtás pusztára mennek, s ott töltik az éjszakát. Az egészséges csecsemő A Kisanyák iskolája nevű tanfolyam keretében ma, kedden délután 13 órakor a Madách Imre Művelődési Központban dr. Telegdi Ervin orvos tart előadást Az egészséges csecsemő címmel. Utána Kré- kács Lajosné védőnő ad tájékoztatót a csecsemőgondozásról. Filmvetítés zárja a mai foglalkozást. Taggyűlések a területi pártalapszervezetekben A héten mind a két váci területi pártalapszervezet taggyűlést tart. A II-es alapszervezet 29-én. az I-es alapszervezet pedig 30-án délután öt órakor a Párt- és Tömegszervezetek Székházának földszinti nagytermében tartja gyűlését. Dr. Szamosvölgyi Alfréd, a városi tanács igazgatási osztályának vezetője beszél a lakáselosztás és a lakbérek új rendszeréről. valamint a nyugdíjasokat érintő állami lakbérhozzájárulásról. Negyvennyolc csoport a má jus elsejei menetben Ünnepi gyűlések üzemekben, iskolákban Hires műemlékek Kocsis Iván, a Dunakanyar Fotoklub elnöke egy keleti és egy nyugati út gazdag élményeivel jelentkezik ma este hat órakor a művelődési központban. Híres műemlékek címmel bemutatja a krakkói Mária-templomot és a Le Corbusier által tervezett ron- champi zarándokkápolnát. A hét elején nyilvánosságra került a május elsejei váci ünnepségeket előkészítő rendező bizottság munkaterve. A program szerint a 27. szabad május elsején — a hagyományoknak megfelelően — változatos, színes, sokoldalú lesz. Üzemeinkben, iskoláinkban, hivatalainkban keddtől péntekig mindenütt ünnepi gyűlésen emlékeznek a dolgozók nagy ünnepére A dekorációs brigádok versenyben fáradoznak, hogy minél szebb, ötletesebb legyen a gyárak bejárata. A szombat délelőtti felvonulás tábláit, feliratait már készítik. A híradástechnika, a textilüzemek, a DCM s a többi gyár — mint az előjelek mutatják — sok meglepetést, ötletet tartogat. A városi tanács pénteken délig zászlódíszbe öltözteti a főteret. Aznap ácsolja a Pest megyei Tanács Építőipari Vállalata a díszemelvényt, s az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat díszítőbrigádja gondoskodik a „felöltöztetéséről”. Szombaton zeneszó köszönti majd a város ébredő lakosságát. A főtéren is zenekar játszik a felvonulás kezdete előtt. A rendező bizottság hét helyet jelölt ki gyülekezésre. Idén 48 csoport vesz részt az ünnepi menetben. A menetoszlop a Lenin úton halad, majd az Élmunkás utcán bekanyarodva rátér a Köztársaság útra. A tanácsháza előtt felállított díszemelvényről a város vezetői, az üzemek küldöttei, s a veteránok köszöntik az elvonulóka t. A felvonulás élén az Ifjú Gárda és az úttörő honvédelmi század, halad. Következnek az általános és a középiskolás tanulók, valamint a sportegyesületek tagjai. ‘ Az üzemek sorát a kongresszusi verseny két első helyezettje, a Váci Kötöttárugyár és a Dunakanyar Ktsz vezeti. Az üzemek dolgozói után jönnek a posta, a kórház, a bíróság s más intézmények ki- sebb-nagyobb csapatai. Délután és vasárnap kulturális és sportműsorokkal zárul a 27. szabad május elseje programja. P. R. Ipolydamásd határőrközség lesz Több mint százan Vettek részt a minap Ipolydamásd falugyűlésén, ahol a község vezetői bejelentették: határőrközséggé nyilvánítják Damás- dot. Robotka Mihály határőr alezredes szólt a megtisztelő cím jelentőségéről, amit eddig csak nagyon kevés község érdemelt ki. Miért maradt abba a sződiigeti öregiskola átépítése? Honnan és mikor lesz pénz? Váctól öt kilométerre áll ez a vén, még ifjúsága idején is tanyai jellegű iskolaépület... a tantermek sötétek, a padok szálkásak. Ivóvize nincsen. Kútja ugyan van, de már régen fertőzött. Padlói rothadtak, kályhái kiégettek, lyukasak, füstölnek. Kerítése, kapuja kidőlve, kiszakadva ... — írtuk 1968 szeptemberében. Társadalmi összefogással 1968 őszén elkészült az utcai kiskapu, a kerítés. Kissé ösz- szefoltozták a kis beugrók fedelén a kátránypapírt, szülői segítséggel néhány kályhát kicseréltek hazulról hozott valamivel jobbra, de lényegében minden maradt a régiben. 1970 telének leghidegebb napjaiban az osztályokat egyik napról a másikra átköltöztették az új iskolába. Benépesült a tornaterem, a gyakorló konyha, a napközi étkezője és minden elfoglalható helyiség. Az öregiskolát pedig a fagyban-hóban bontani kezdték a nagymarosi tanács építőipari üzemének dolgozói. Űj ablakok kerültek a régiek helyébe, az ajtókat is kicserélték és az eddig nyitott előszobák ajtókat kaptak. Mi tagadás, frissülni, változni kezdett a „tanyai” épület. Az idő múlt, s most hosszú hetek óta nyoma sincs a mozgásnak. Németh Gusztávné sződiigeti vb-elnök ezzel indokolta a szokatlan későn elkezdett, sok kényelmetlenséget okozó építkezés beindítását: — Kapacitás hiányában, csak ebben az időszakban találtunk vállalkozót, másrészt az év végén a kapott pénzt mindenáron el kellett költeni, különben elveszett volna. Kiss Nándor, az iskola új igazgatója így látja az építkezés körül kialakult bonyodalmakat, így gondolja megoldásig vinni a problémákat: — Százötvenezer forinttal indítottuk el az átalakítást. Bár a nehézségeket előre láttuk, ezek vállalására az késztetett, hogy az évek óta megoldhatatlannak látszó iskolagondokat kimozdítsam a holtpontról. — A felújításra váró tantermekben csak a legszükségesebb belső munkálatok költsége is jóval több, mint a rendelkezésre álló összeg volt. Miért kaptak bele mégis a tanév közepén, a tél legszigorúbb napjaiban ilyen komoly munkába? — A 150 ezer forint, amit a járási tanács átutalt nekünk, nem a sződiigeti iskolára szánt összeg volt, hanem innen-onnan visszamaradt, el nem költött pénz. Ezzel mi is csak úgy tudtunk kezdeni valamit, ha kockáztatunk Is egy kicsit. — De ez sok gyermeknek okozott kényelmetlenséget! Az a lehetőség pedig mindenképpen fennállt, mint a jelen helyzet is bizonyítja, hogy a kivitelező a határidőket nem tartja be és így a befejezés így is, úgy is, a tanév végére csúszik át. — El kellett költeni! Nem akartam a pénzt elveszíteni, mert úgy éreztem, mm lesz több ilyen alkalom, hogy erre ekkora összeget kaphassunk. — Az építkezés áll. A belső munkákból semmi sem valósult meg. Igaz, hogy a további munkákra már nincsen fedezet, s ezért vonult el a kivitelező? — Való igaz! Elfogyott a pénz, anélkül, hogy elértük volna a célt. A víz, a WC, a padlózat gondjai megmaradtak. De még remélek a megyétől 100 ezer forint támogatást. .. A húsvéti szünetnek is régen vége már, az öregiskola tovább vár türelmesen az építőkre. Mégis csak a nyári vakációra marad a folytatás? Ha addigra megjön a várt pénz... És ha nem? Így nem lenne szabad középítkezésbe belefogni! Harmos Jenő A felszólalók elmondták, úgy érzik, hogy valóban nagyon jó kapcsolat alakult ki a község lakói és a határőrök között, ami tettekben, együttműködésben is megnyilvánul. Az avatóünnepséget május 16-án, vasárnap rendezik. Az úttörők harci játékával kezdődik a nap programja. Az ünnepség délelőtt 10 órakor lesz, délután a Néphadsereg Központi Művészegyüttese ad műsort. Fellépnek a környékbeli kultúrcsópörtoK tói — Csósza — Ganz-utánpóllás a váci járásból? Május 3-án, 4-én és 5-cn a Ganz-MÄVAG szakemberei a járás tizenkét iskolájába látogatnak. A nyolcadik osztályosoknak filmben bemutatják, hogy milyen szakmákban szerezhetnek szakmunkás-bizonyítványt — a Ganz-MÁVAG- ban. S B P 81 O B® R SÍ T A váci Nagy Lajos magyar bajnok Szombaton Budapesten bonyolították le a Magyar Nép- köztársaság 1971. évi ifjúsági birkózóbajnokságát. A váci Dózsa színeiben Nagy Lajos indult és nem tó meglepetésre — megnyerte szabadfogásban a váltósúlyú bajnokságot. Edzője, Óvári Sándor és sporttársai számítottak a győzelemre. Hogy miért? íme visszapillantás az elmúlt évek eredményeire. 1965-ben Farkas Sándor szakosztályvezető vitte le a Dózsa első edzésére, ahol óvári Sándor edző hamarosan észrevette kivételes tehetségét és fogékonyságát a birkózás iránt. Még abban az évben második helyén végzett az úttörő-olimpián. 1966-ban megyei szinten minden versenyt megnyert, az úttörő-olimpián újra második lett. 1967-ben számos verseny győztese, az úttörő-olimpián első lett. 1968-ban nagy év kezdődött. Első éves serdülő versenyző létére elnyerte a Magyar Népköztársaság serdülő bajnoka címet. Egész évben nem talált legyőzőre. 1970- ben sérülések, nem megfelelő edzéslehetőségek — és a vidék bajnokságánál nem sikerült előbbre lépnie. 1971 januárjában erős alapozás, elszántság, intenzív edzés következett. Szorgalma, akaratereje felülmúlt minden eddigit. Februárban Budapesten megnyerte a KISZ-kupát. Márciusban megye, majd vidékbajnokságot nyert. Áprilisban első a Dunakanyar Kupán, és most szombaton megnyerte a Magyar Népköztársaság ifjúsági bajnokságát. Megyei röplabdabajnokság Megkezdődtek a megyei szabadtéri röplabdabajnokság mérkőzései. Az első forduló váci csapatainak eredményei: Nők: Sztáron—Du nahar aszti 3:0. Férfiak: Ráckeve MGT—Váci MGT 3:0, Váci MGT—Ócsa 3:1, Ráckeve—Sztáron 3:2, Szentendre—Váci ITSK 3:0. Szerda délután 4 órától a Sztáron Sándor Gimnázium pályáján a Sztáron—Ócsa fóí- fi és a Sztáron—Pilisvörösvár női mérkőzésre kerül sor. Még egy mérkőzés lesz szerdán: a 204. MŰM pályáján játszik az ITSK a Ráckeve csapatával. Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk rokonainknak, ismerőseinknek. a szövögyári dolgozóknak, a Kisegítő Iskola tantes? tületének és mindazoknak. akik felejthetett n feleségem. illetve édesanyánk temetésén megjelentek, koszorút és virágot helyeztek sírjára és fájdalmunkban osztoztak. Bayer Ferenc és családja.