Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-07 / 56. szám
8 »!£<• k/CÍ f * lap 1971. MÁRCIUS 7.. VASÁRNAP A Miből is miárt a sok a láthatatlanul suhanó autók tolnak maguk előtt. Ebből a világból csak valami szűrt vibrálás jutott fel, határozatlanul, mint a füst. A szemet nem vakította már semmi; ha az ember fölnézett a magasba, a végtelen távolságok szinte megnyíltak előtte, a csillagképek teljes mélységükben kitágultak, az égbolt, ez a saját határain kívül mindent magába fogjaló gömb, kikerekedett. A csillagszövevény a láthatár szélén hirtelen megritkult, s ott, mint Valami fekete falrésen keresztül, a Vénusz egy pontba sűrített éles, átható fénye tündökölt elő. Az újhold úgy függőt ezen az égen, hogy nem fitogtatta elvont kifli jellegét, ehelyett sejtelmes, opálszín gömb mivoltában mutatkozott; a nap futtatta be ily halvány tej- üvegszerűre rézsútos sugaraival — a nap, melyet a föld ugyan most eltakart, mégis (amint ez csak bizonyos kora nyári éjszakákon tapasztalható) bőkezűen osztogatta melegét. Marcovaldo, ahogy elnézte a hold árnyék és fény közé ékelt keskeny szegélyét, egyszer csak furcsa nosztalgiafélét érzett: mintha egy olyan szigetre vágyakoznék, mely az éjszaka kellős közepén csodálatosképp napfényben úszik. Ügy maradtak hát, mozdulatlanul, az ablakban könyökölve. A gyerekek megszeppenve bámulták tettük óriási horderejű következményét. Végre az anya felkiáltott: — Gyerünk, gyerünk 1 Nem fe- küsztök le rögtön? Késő éjszaka van már! Meddig akarnátok itt könyökölni?! Michelino parittyájával a magasba célzott: — Majd én kinyírom a holdat! — Nyakon- fogták, és lefektették. így hát az éjszaka hátralevő részében s a következő éjjel is a szemközti háztető fényreklámja csak a SPAAK-CO-ot hirdette, Marcovaldóék ablakából pedig látni lehetett az égboltot. De a második nap reggelén két kezeslábasba bújt villany- szerelő aprócska alakja tűnt fel odaát, a fényreklám állványzatán; a neoncsövet meg a drótokat vizsgálgatták. Marcovaldo az időjárást kiszimatoló köszvényes öregek arckifejezésével kidugta orrát az ablakon, és így szólt: — Ma újra GNAC-éjszaka lesz! Valaki kopogott. Ajtót nyitottak. — Szemüveges úr lépett be. — Elnézésüket kérem, kitekinthetnék egy pillanatra az ablakon? Köszönöm... — Bemutatkozott: — Doktor Godifredo hirdetési ügyintéző vagyok. „Végünk van! Meg akarják ; Amikor a kórházban a ] nagyvizit alatt a főorvos a fe- ]jét csóválta az ágyam mel- I lett, nagyon megijedtem. Ilyen I súlyos az állapotom? Ijed- ; temben elhatároztam, hogy I fogadalmat teszek: ha fel- | gyógyulok, megváltozom. Nem leszek türelmetlen, ingerült, önző, hanem mindig a jóság fogja cselekedeteimet irányítani. Türelmes, jó leszek mindenkihez, akikor is, ha felbőszítenek. Meggyógyultam és arra gondoltam, hogy most már nem is kellene betartanom köny- nyelmű fogadalmamat, de azután újra a kórházi ágy jutott az eszembe és már az első napon új oldalamról mutatkoztam be. Társbérlőmnek, aki miatt mindig várni kellett a fürdőszoba előtt, tíz szál rózsát és egy üveg pezsgőt vittem ajándékba. — Nagyon köszönöm — csodálkozott. — Hallom, hogy vendégei lesznek. Ma későn jövünk haza. A herendi porcelán edényeimet felhasználhatják. — Köszönöm. Igazán kedvesek. Ha arra gondolok, hogy az előző társbérlőmmel állandóan veszekednem kellett... — Az már régen volt, most a társbérlőknek szeretniük kell egymást. Nem akarja, hogy friss disznóhúst hozzak magának? — Köszönöm, kaptunk csirkéket vidékről — válaszolta és az arca csupa csodálkozás | volt. ! Kinéztem a folyosóra. A szer szívesen beszélgetne velünk, miért ne üljünk össze? Elbeszélgettünk, később hazafelé indultunk. — Még nagyon korán van — mondtam —, menjünk fel a Napsugár-moziba, jegyet váltunk holnapra a „Jópofa Tómhoz”. Azt mondják, remek film. — A Napsugár messze van — vélte a feleségem. — Üljünk fel a hatosra. A villamoson letaposták a lábamat, leszakították a gombokat a kabátomról, feleségem ernyőjét összetörték, egy behemót alak lemarházott, egy cingár kis emberke pedig megfenyegetett, hogy kitapossa a belemet. Erre nekimentem a behemótnak, és a ci.ngárnak. Én is elsősegélyre szorultam, de a behemótot a mentők vitték el. A cingár megúszta néhány karcolással. Mialatt sérülésemet csípős jóddal kenték be és tapaszt ragasztottak rám, új fogadalmat tettem: „Ha lehet, jó ember leszek, de a csúcsforgalom kísértéseit elkerülöm”. Palásti László •//SS/ff**SS/fSfSSSS/WSfSSSMmS/S/ff. I I Új színházigazgató Szolnokon Beiktatták tisztségébe a szolnoki Szigligeti Színház új igazgatóját, Vass Károlyt, aki eddig a szegedi Nemzeti Színház főrendezője volt. Berényi Gábortól — al 12 esztendeig volt a színház igazgató-rendezője, társulati ülésen vettek búcsút. Berényi Gábor a budapesti József Attila Színház főrendezője lett. szomszédom meglátott és ijedten szólott hozzám: — Jaj, az én Imrém! Felrúgta a muskátlijukat. — Annyi baj legyen. Úgyis hervadozott már — válaszoltam. — És betörte labdával az ablakukat. — Na és? Biztosítva van. Csak játsszon vígan a fiú. — Most látom, hogy Évibe is csintalankodott. Kivette a maguk levélszekrényéből a levelet és összetépte. Roppant sajnálom. — Ne sajnálja. Évikének mindent szabad. Az a levél •amúgy se érdekes. Biztosan az öcsém írt Párizsból. Valószínűleg a felesége operációjáról és a fia esküvőjéből. Nem érdekes, majd ír újra a jövő hónapban. Amíg anyósom a vacsorával bajlódott, feleségemmel lementem az eszpresszóba. Nejem halkan odasúgta: — Te, az a bamaruhás férfi tolakodóan bámul engem. — Ügy? Átmegyek az asztalához! — Ne csinálj botrányt — ijedt meg a feleségem. — Ne félj! Odaértem a bamaruháshoz, aki láthatóan elsápadt. — Bocsásson meg, hogy zavarom — szóltam hozzá —, de látom, hogy érdeklődéssel ^ nézi a feleségemet. Meghív- ^ hatnám az asztalunkhoz? ' — Szívesen. Már azt hittem, ^ provokálni akar. — Ugyan kérem! Ha egy-* * 1 SAINT SÁNDOR: ] Fényes garas : Kis fényes garas vagy. ; S, hogy enyém legyél, ^ most és mindörökké s zsebem mélyébe rejtlek. A GNAC a szemközti ház** tetőre szerelt SPAAK- COGNAC reklámfelirat egy része volt; húsz másodperces szünetekkel, húsz másodpercre felgyulladt — s ha égett, semmi mást nem lehetett látni. A hold hirtelen elhalványult, simafeketére váltott át véges-végig az egész égbolt, a csillagok elvesztették fényüket. A Marcovaldo család mam- zardlakása ablakában könyökölt Az apa igyekezett megmagyarázni fiainak az égitestek állását: — Az ott a Göncölszekér... egy kettő, három, négy: az a rúdja... amott meg a Kis- medve... a Sarkcsillag északot jelzi. — És az a másik mit jelez? — Az a cé betű. Semmi köze a csillagokhoz, a COGNAC szó utolsó betűje. A csillagok viszont az égtájakat jelzik. Észak, dél, kelet, nyugat A holdnak most nyugat felé van a hasa. Dagadó hold, nyugat felé gömbölyödik — keletre néz, kövérsége kopik, szűnik. — Apa, akkor, ugye, a cognac csökken? A cé hasa kelet felé néz! — Ennek semmi köze a növekedéshez, csökkenéshez; ezt a Spaak-cég rakta fel. — És a holdat melyik cég rakta fel? — A holdat nem cég rakta tel. Az bolygó, és mindig ott van változatlanul. — Ha mindig ott van változatlanul, akkor mért forgatja a hasát? — Az jelzi a negyedeket Ugyanis a holdnak csak egyik felét látjuk. — A COGNAC-nak is csak egyik felét látjuk. — Az azért van, mert a Pierbemardi-palota tetője magasabbra nyúlik. — Magasabbra, mint a hold? így keveredtek össze Marcovaldo csillagai a földi kereskedelem ügyes-bajos dolgaival. Valahányszor felgyulladt a GNAC, a két fiú, Daniele és Michelino arcukhoz szorított ököllel légi gépfegyverezést játszottak — Tá-tá-tá-tá... — a fénycsövet is lövöldözték, mely húsz másodperc múlva kialudt — Tá-tá-tá... Láttad, apa? Egyetlen sorozattal kioltottam — mondta Daniele, de a neonfénnyel együtt harci szenvedélye is ellobbant, szemhéjára álmosság nehezedett — Bárcsak igazán darabokra törne az egész! — csúszott hi az apa száján. — Megmutatnám nektek az Oroszlánt, az Ikreket... — Az Oroszlánt! — Michelino föllelkesedett. — Várj csak! — Eszébe jutott valami. Elővette parittyáját, megrakta apró kavicsokkal (mindig volt tartalék a zsebében), s a „töltetet” teljes erejéből rázúdította a GNAC-ra. A szertefröccsenő kavics mint jégeső kopogott a szem-) közti tető cserepein, bádogere-! szén, hallani lehetett, amint! egy ablak csörömpölve betört,: s bumm!, az egyik kő az utca-: lámpa tányérjára hullott alá;: valaki felkiáltott: — Köveket) dobálnakl Hé, odafent! Csir-> kefogók! A fényes felirat viszont épp! a parittyahajítás pillanatában j aludt ki, ekkor járt le a húsz: másodperc. A manzardszoba: valamennyi lakója számolni ä kezdett magában: egy, kettő,! három... tíz, tizenegy... —> egészen húszig. Amikor tizen-) kilencnél tartottak, visszafoj-; tották a lélegzetüket Húsz. ! Tovább számoltak, mert attól! féltek, tán elsiették: húszon-i egy, huszonkettő... De nem,; semmi. A GNAC nem gyuladt: fel, állványzatán alig ki betűz-: hető, sűrű, fekete kacskaringó | maradt, úgy tekerőzött, mint: szölőinda a lugasban. Oóóó! —: kiáltották, s a végtelen, csilla-; gos égbolt ott szikrázott a fe-1 jük felett M arcolvaldo pofonra emelt: keze félúton megállt a: levegőben. Ügy érezte magát! mintha az űrbe lendült volna.: Immár a sötétség uralkodott a: háztetők magasában, s mint: valami fekete sorompó, kire-] késztette a lenti világot, ahol] tovább nyüzsögtek-örvénylet-] ték a sárga, zöld és vörös hie- ] roglifák, a vi1’,'nyrendőrök pis-] lógó szemei, a tovasikló, kivi-! lágított üres villamosok és! azok.a fénysugarak, melyeket! KOCKÁK (Foto: Urban T.) CSERES TIBOR: Az utolsó éj szakák mondat között bekiáltott a tiszti szállásra: — Főhadnagy uram! Német tábori csendőrök! Többet nem mondhatott, mert nem tudhatta, nincs-e közöttük olyan, aki ért magyarul. Nem kellett sok előkészület, csizmanadrágban, asztal mellett álltak a század tisztjei. Két gyertyát gyújtottak. Akkor aztán láthatták, hogy az asztal külső oldalán tűzkész géppisztollyal négy német áll. S a magyarok nem nyúlhattak derékszíjuk és pisztolyaik után. Azt a parancsot hozták, hogy a magyar pionírok vonuljanak nyomban a Ferenc József hídhoz, s onnan bizonyos veszélyeztetett lőszereket szállítsanak be a Gellérthegy barlangjaiba. Az első szavak után világos volt, hogy Dobay János, az utászszázad főhadnagya nem akarja teljesíteni a kétes szándékú parancsot. Az Oberfeldwebel a kitérő mondatok hallatán ököllel verni kezdte az asztalt. Akkor a zászlós, aki tolmácsolt, mutáló hangon beleszőtte a fordított szövegbe, © : Mikor a XI. kerületi Sto- iczek utca fölött teljesen elcsi- i tűit minden zaj, s a szovjet I tüzérség lövegei is távolabbi i célpontokat kerestek, német ! tábori csendőrök érkeztek a !szálláskörletet képező; de ci- ívilekkel is zsúfolt ház kapuja jelé. Az őrök — a külső, egy löreg tartalékos és Gyurka, a ! belső őr — simán beengedték löket. Még tiszteletadást is teljesített az öreg. Külön parancsuk arra nem volt, hogyan ]kell viselkedni mostan és itt, 'különösen éjszaka, német tá- ! bori csendőrökkel. Eszükbe «sem jutott, hogy lakott helyen (lövöldözzenek. ! Heten voltak a németek, és i határozottan mozogtak, biztos ! értesülésük lehetett a század : helyzetéről. Szerencse, hogy az egyik ! zászlós (a szemüveges) dolga ! végzésére éppen a lépcsőházba (fordult, és német szóval mindjárt megállította a tábori (csendőrök parancsnokát, S' I oberfeldwebelt. S két német hogy engedelmeskedniük kell, mert odakint még három német várakozik. Szerencse, hogy a német ökléhez folyamodott. Követelőd- zésére már elébb odahúzódtak a magyar katonák, hyínyos öltözékben, s persze fegyvertelenül. De az ökölcsapások miatt megilletődve helyet adtak a két légtomász Horoghnak, s mindenekelőtt a jutási őrmesternek, aki most. is azzal mutatott példát, hogy nyomban zubbonyt öltött, sőt derékszíját is kötött. Abban a pillanatban érezték meg hátuk mögött a veszélyt a németek, amikor János megadta szemével a támadásra a jelt Csak a kis Horogh, a főhadnagy legénye ismerhette gazdájának ezt a kacsintását: na most! A németek feje egyszerre fordult Kezük és géppisztolyuk azonban egy pillanattal később rándult Ezt a pillanatot használták ki a magyarok. Először látta ezt a kacsintást, mégis egyszerre mozdult a két Horogh- gal a jutási őrmester is. Veszélyes pillanat volt, a csőre töltött, német mintájú, zömök géppisztolyokkal. Az idegen ajkú tábori csendőrök megadták magukat. Az Oberfeldwebel torokütést kapott. Társai tanultak sorsából. Hogy mi a túl biztos fellépés következménye! A kapuban gyanútlanul vi- gyázkodott az ötödik német. Egy szeletke látszott a Dunából, azt figyelte. Három utász kincstári kötött ujjasban, puszta kézzel megfogta a pasast, tenyérrel fogták szájára a kiömlő fölösleges német szavakat. Gyurkában most világosodott meg a szégyen, hogy fegyveres őrként beengedte szálláskörletükbe — az ellenséget. Az utolsó két német a legfelső emeletig hatolt a felderítésben. Ezek még nem tudtak semmit. Hogy lövés nem esett, hatalomban érezték magukat, dúdolva jöttek lefelé az emeletről. Csizmájuk jelezte, amint közelednek. Gyurka eléjük ment egy fordulót. Mikor az első német előbukkant, elhúzta a billentyűt, háromméternyiről dőlt le a német. Gyurka a halottat nézte, egy lépést hátrált, s nem is gondolt az utolsó vendéggel, a halott társával. Az utolsó német Ijedtében egész tára! eresztett Gyurkába. Ezzel az egy némettel aztán hajnalig bíbelődött a század az emeleten. Végül is egy kézigránát végzett vele. © János egy alezredes előtt áll. Az ablakon át a Gellért- szálló körvonalai látszanak. Meglette a jelentését. A feljebbvaló arca komor, kemény, majdnem kérlelhetetlen. — Hogyan történhetett? — Nem tehettünk mást. Olyan hirtelen kellett határoznom, szinte gondolkodni se maradt időm. — Gondolkozni se? — Igen, olyan volt a helyzet, nem lehetett gondolkozni: vagy a teljes megalázkodás, vagy a legmesszebbmenő tiltakozás. — A szövetséges német hadsereg tagjaival szemben! Erre nem gondolt? — Nem! — Vállalnia kell a következményeket! — Vállalom! Az alezredes váratlanul megenyhül. — Helyes. — Kezét nyújtja: — Szervusz —, s elmosolyodik, közelebb lép Jánoshoz. — Hogy lásd, milyen komolyan gondolom a következményeket: a Gellért ablakaiba egy őrült tüzér alezredes lö- vegeket állított. Közvetlenül akarja lőni az oroszokat. A IT ALÓ CALVINO: A HOLD ÉS A GNAC fizettetni a kárt! — gondolta; Marcovaldo, és tekintetével] máris felfalta a fiait; csilla-; gászlelkesedését egyszeriben ] elfelejtette. — Most kinéz az] ablakon, és rögtön rájön, hogy ] a köveket csak innen dobhatták.” Megpróbált idejekorán; védekezni: — Tetszik tudni,] fiúk __A verebekre lövöldöz- ] ne k, egészen pici kavicskák-] kai... nem is értem, hogyan ] mehetett tönkre az a felirat... ] a Spaak cég felirata... De ] megbüntettem őket! Meg én!] Alaposan! Biztosíthatom ura-: Ságodat: többet nem fog elő-i fordulni. G odifredo doktor figyelmes ] képpel hallgatott. Aztán] megszólalt: — Tulajdonkép-i pen... én a „Cognac Toma-i wak”-nak dolgozom, nem a: ,Spaak”-nak. Azért jöttem, ] hogy megvizsgáljam: hogyan; tudnánk arra a háztetőre ] fényreklámot szerelni. De ] azért csak folytassa, folytassa,] kérem. Nagyon érdekel, amit] mond. — így történt, hogy fél! órával később szerződést köt-! tetett Marcovaldo és a „Spaak” i legfőbb konkurrense, a „Co-i gnac Tomawak” között. Vala- i hányszor megjavítják a GNAC ] feliratot, a gyerekek mindany- ] nyiszor tartoznak lelőni a pa-] rittyájukkaL — Ez lesz az utolsó csepp,; amelytől kicsordul a pohár —i mondta Godifredo doktor. ] Nem tévedett. A tekintélyes; hirdetési költségek által i amúgy is csőd szélére sodort] „Spaak” rossz jelnek tekintet-; te legszebb fényreklámjának ] folytonos elromlását. A hol COGNAC-ot, hol CONAC-ot, hol CONC-ot pislogó felirat az anyagi romlás gondolatát terjesztette a hitelezők körében. Egy szép napon a hirdető vállalat kijelentette: többé nem hajlandó kijavíttatni a neoncsövet, csak ha a cég kifizeti a hátralékos díjakat. A kialudt felirat még növelte a hitelezők riadalmát. A „Spaak” tönkrement. A telihold hibátlan fényben ragyogott Marcovaldo egén. Épp az utolsó negyedbe lépett, amikor a villanyszerelők újra megjelentek a szemközti háztetőn. És azon az éjszakán lángbetűk lobbantak fel, hatalmas, vastag lángbetűk, kétszer akkorák, mint azelőtt: COGNAC TOMAWAK — hirdették. Nem volt többé hold, nem voltak többé csillagok és égbolt se volt, sőt éjszaka sem — egy dolog létezett csupán: COGNAC TOMAWAK, COGNAC TOMAWAK, COGNAC TOMAWAK —, mely immár két másodpercenként jelent meg. (Telegdi Polgár István fordítása)
