Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
«ST HEGYEI 1971. MÁRCIUS 2., KEDD TOJÁSDÖMPING Hosszú hetek telnek el még, mire a böjti szelek felrázzák álmukból a faágakon szuny- nyadó rügyeket, de a piacon már tojásdömping van. Kapható darabra, vagy akár kosárszám is. Ára elfogadható. A ceglédi piacon a termelőszövetkezeti árusítóhelyeken és a háztáji árusoknál még aszerint is lehet válogatni, hogy a vevő a fehér, vagy a hagymaszín héjút szereti-e? Ami minden esetben nagy öröm: nem halízűek a tojások, nem érezni rajtuk a táp „nem nekünk való” zamatát. A piaci felvásárló helyet sok eladó keresi fel. Itt több ezer lriss tojás gyűlik össze. Heti 44 óra Ez év elejétől bevezették a 44 órás munkahetet a csemői Rákóczi Termelőszövetkezetben. A tsz tagjai minden második szombaton szorgoskodhatnak otthon, a ház körül. — Tanárünnep. Vasárnap délelőtt tartotta ez évi első ülését a nagykőrösi Arany János Társaság. A város két kiváló pedagógusára: Váczy Ferencre és Márton Barnára emlékeztek. 140 EZER KÖBMÉTER NAGY HÁZ Budapest legnagyobb lakóházát keresem. Annyit tudok róla, hogy nagy és Öbudán van. Megkérdezhetném a tanácstól is, node ha megmondom, hogy újságíró vagyok, akkor egészen bizitos, az elnökhöz kapcsolnak: minek zavarjak egy ilyen elfoglalt embert ilyen apró kérdéssel. Az Árpád-híd budai hídfőjétől gyalog vágok a keresésnek. Megyek az orrom után a latyakban. Annyi itt az új és nagy ház, honnan tudjam, melyik az igazi? Megszólítok egy járókelőt, döntöm el, s egy kedves nénitől már kérdeznék is. Köszönök és — magam előtt látom a Nagy Házat. Kecses kolosz- szus, földre fektetett Empire State Building. Hát igen, ez az. Míg odaérek, az ablakait számolgatom. Tíz emelet magas, egy sorban csaknem kétszázig jutok el, kétezer ablak biztosan van rajta. Megérkezem, s engedek a kísértésnek, hogy mielőtt bárkihez egy szót is szólnék, körbe sétáljam. Az utak még nincsenek készen, itt-ott építőket látni, de sok apró jel arról árulkodik, a háIzat már birtokukba vették a lakók. A kapun gépelt szöveg: „Kérjük a tisztelt lakókat, hogy a papírszemetet ne dobják a gyűjtőbe, mert az eldugul... Aláírás: Gondnok” Igazán apró jel. Egy aprócska kislány iskolatáskával a hátán nagy komolyan erőlködik, hogy benyomja a kaput. Segítek neki, udvariasan köszöni, aztán iramodik a lifthez, kulcs után kotorász a zsebében. Hét-nyólcéves lehet, bár látok egy olyan „gondnok” aláírással ellátott felhívást, hogy kisgyerekek ne kezeljék a liftet. Ezt a pöttömséget nem féltem, olyan magabiztosan végzi a műveleketek, hiszem, nem rontja el a fontos gépezetet. Félúton sem járok, amikor egyszercsak egy öblös hang rámkiált: — Te vagy az, Bandi? Nem nekem szóltak: a kaputelefon mellett áll egy férfi: ő társalog nem tudom hányadik emeleten levő ismerősével. A házban, melynek tizenöt lépcsőfeljárója, felvonója van, s csaknem ezer a lakások száma, kaputelefon l • Átadásra vár A Középülctépítő Vállalat dolgozói két és fél év alatt építették fel a Rózsadombon s minden igényt kielégítő új SZOT Szállót. 234 szobájában egyszerre 304 személy üdülhet. Az építők március közepétől folyamatosan adják át a szobákat berendezésre, március végén pedig megkezdik a szálló műszaki átadását. A tudomány a balesetek ellen A Közúti Közlekedési Tudományos Kutató Intézet hosszútávú kutatási célprogramot készített a közúti biztonság javítására. A statisztikai adatok szerint a közlekedési hibákból eredő közvetlen anyagi kár évente mintegy 100 millió forint, de ezt többszörösen felülmúlja a népgazdaság több milliárd forintos közvetett vesztesége, amely az elveszett munkaidő miatti terméskiesésből vagy a megrongálódott eszközök ki javítására fordított munkából adódnak — nem szólva a legfontosabbról, a pótolhatatlan emberélet-veszteségekről. A kutatási program a balesetek legjelentősebb tényezői szerint három fő részre oszlik, s ennek megfelelően a közlekedő emberre, a járműre és a pályára vonatkozó kérdésekkel foglalkozik. Nemrég készítették el az 1970-es baleseti térképet, az egész úthálózat baleseti mutatóival, amelyek az utak minőségének megfelelően változnak. A térkép alapján megvizsgálják azokat a pontokat, ahol a legmagasabb a mutató, s ha szükséges, az intézet javaslatot tesz az utak átépítésére, a kanyarok átvágására. mök és gondok foglalják el ezt a 140 ezer köbméteres teret, ott Óbudán, a Szőlő utcában. S miután házgyári elemekből épültek a lakások, terv szerint és sorban egyre több helyen az országban, szaporodnak az ilyen „vegyes köbméterek”. Babakocsit toló fiatalasz- szony mögött még egy hirdetés vonja magára a figyelmemet, amely elolvasva tükrözi ast is, hogy nem mindenki elégedett az új óriás házzal. íme egy szöveg: FI GYELEM! ELCSERÉLNÉM SZÓLÓ UTCA 76. III. EMELET 18. alatti két nagyszobás, erkély nélküli lakásomat enkélyesre. Tel.: 291—539 Szlávik Kár azonban felhívni, a Nagy Házhoz ragaszkodik, de erkéllyel. Az ajtóban kezembe nyom nak egy cetlit: „Értesítjük a Kedves Lakókat ... Az előfizetés egy menüre 8 forint. Gyermekélelmezési Vállalat cím stb. Kedvesek. S. A. Kedvezőbbek a feltételek Több sertést hizlaltak Gümökórmentes tehenek Az Állat- és Húsforgalmi Vállalat ceglédi körzeti ki- rendeltségén Oroszvári Miklós vezető mondotta: — Nagykőrösön élénkült a sertéshizlalás, a múlt esztendőben a termelőszövetkezetekben nevelt állatokból 1482-t vettünk át, magánosoktól pedig 142-t. — Most kötik a szerződéseket. Az Arany János Termelő- szövetkezet, amely eddig nem hizlalt, most 300 sertésre szerződött. A közös gazdaságoktól és magánosoktól az idén 1700- nál több hizlalt sertés átvételével számolunk. — Hízott és hűsmarhákból a körösi közös gazdaságokból 720-at, a háztáji gazdaságokból 46-ot vásároltunk a múlt esztendőben. Az idén eddig 300 jószágot kötöttek le. Különösen előnyös a bikaborjúk hizlalása. Magas árat fizetünk értük. A termelőszövetkezetek egymás után mentesítik a gümő- kórtól állományukat. A kicserélésre kerülő jószágokat vállalatunk veszi át. Az egészséges jószágokat pedig a megyei Állattenyésztési Felügyelőség biztosítja. Az akció során a Hunyadi Termelőszövetkezet 278 szarvasmarháját, a Szabadság Termelőszövetkezet 150 tehenét adta el. — K — Az alkoholizmus: betegség — Nahát, így bánni egy beteg emberrel...! (Zsoldos rajza) Békát nem Házőrző gólya Szentesen Szentesen, a Rákóczi utcában Takács Bálintéknál házőrző gólyát tartanak. A jólfejlett madár 1969 tavaszán esett ki a fészekből Takácsék kertjében. A gyerekek felnevelték. magukhoz szoktatták, repülni is megtanult, őszszel útrakelt, de néhány nap múlva újból visszatért. Azóta sem vált meg a háztól, amelvnek tetejére 'a pártfogó család külön fészket épített. Ebben tartózkodik nappal a gólya, vagy sétál a kertben, az utcán és néha mesz- szebbre is elrepül, de éjszakára mindig visszatér szállására, egy színbe. Ha rossz idő közeleg, előre megérzi Ilyenkor elhagyja a fészket és visszavonul lakásába, a színbe. Jó házőrző, mert az idegeneket nem kedveli. Amikor vendégek érkeznek, hangosan kelepéi és még rájuk is támad. Takácsoknak háziállatává vált a hűséges madár. Hallal, hússal — a szentesi baromfifeldolgozó vállalattól kapott hulladékkal — etetik. A szelíd gólya társaitól abban is különbözik, hogy a békát nem szereti és a kertekben szaladgáló kiscsirkéket sem bántja. Takácsék kíváncsian várják, hogy a jólfejlett madár tavasszal párt választ-e magának, elhagyja-e a megszokott házat is működik. A technika. Vegyük igénybe. Megállók egy tábla előtt, találomra megnyomok egy gombot, mely alatt név áll: „H. István”. — Jó napot kívánok. Van itthon valaki? — mondom. S a hangszóró megszólal. — Tessék. Női hang. — Újságíró vagyok, ne haragudjon, hogy érzik magukat? A hangszóró közvetítésével elhangzott „Köszönöm, nagyon jóT’-ban nemcsak a meglepődés, de őszinte öröm érződött. A séta hosszú és érdekes, öt óra körül járhat, egyre sokasodnak a hazatérők. Még tartanak a költözések, de már több, mint kétezren lakják az épületet. Épületet? Falut! Vagy inkább egy községméretű modem falut, melynek, ha minden lakása gazdára talál, rövidesen háromezernél is több lakója lesz. A hazaigyekvők között egy ellesett beszélgetés: (Hallgatódzni tilos, de hát mit tegyen az újságíró?) Képzeld, a feleségem tegnap eltévedt, s a 86-osba ment be, még jó, hogy nem látta senki, amint a kulccsal ott erőlködött... Igen, ez is igaz. A mondat a modern lakótelep átkát tükrözi. Az előnyök azonban — összkomfort, kényelem, gyorsabb, olcsóbb építkezés ellensúlyozzák az ilyen kellemetlenségeket. A hatalmas monstrumba már lelket leheltek a benne élő emberek, a Nagy Háznak élete, karaktere van. Ez a véleménye a gondnoki irodában ülő, tömérdek munkával megterhelt házgondnoknak is (három van belőlük), aki mellékesen lakás- tulajdonos is. Férje, aki segít neki az éledő ház első napjaiban természetszerűleg nagyobb munkákban, szívesen, az új lakástulajdonos örömével visz fel otthonába. Kétszobás lakásuk, mind a két helyiség külön bejáratú, s ez a tervezők dicsérete, hiszen ők is a fiúkkal és feleségével laknak együtt. Két család, kevesebb, mint ötven négyzet- méteren, de kényelmesen. Szekrény alig van: nem kell. A beépített bútorok pótolják. Töröcsik Sándor, a Lakóterv mérnöke, a ház tervezője, tárgyilagosan sorolja kérésemre a Nagy Ház adatait. Ö utcának nevezi, körébe épül majd Óbuda új városközpontja. Az épület 340 méter hosszú. 18 méter széles. 33 méter magas: térfogata csaknem 140 ezer köbméter. Nem légköbméter. Beton, acél és ember és örö[—iszokszínű hófoltok jelezték a hó elmú- üj lását. A szél hidegen süvített. El-entail patt egy kórót és rázta, majd ledobta |J az Ürgerét hófoltos gyepére. Amióta idehallatszott a front zaja — a szüntelen ágyúzás és bombázás —, meggyorsították a leventék kiképzését. Már csak a tizenhét évesek vannak itthon. Az idősebbeket még a télen elvitték Németországba. Azt beszélik, azokat vetik majd be tavasszal és akkor megfordítják a háború sorsát Meddig is tart még? Hány tél, nyár, tavasz és ősz múlt el, amióta tart a háború ... Kéki Sanyi úgy áll, ahogy a segédoktató felsorakoztatta őket kihallgatásra. Vékony, nyurga fiú. Álián apró pelyhek, amelyek már jelzik: végéhez közeleg a gyerekkor. No, meg amikor háború van, gyorsabban lesz legény a gyerekből. A tartalék mindig az ifjabb és ifjabb korosztály. Még mindig nem jön a főoktató, ő tartja a kihallgatást. Ügy osztja a büntetéseket, mint pap a penitenciát. Erősödik a szél. Fent a magasban ólomszínű, hasadt lepedő forma felhőt hajt keletről nyugatra. Abba az irányba, amerre az autók és az ekhós szekerek karavánjai özönlenek hetek óta. Az Ürgerétet kettészeli a műút Sváb parasztok és más nációk igyekeznek rajta. Ügy mondják, „menekülnek”. Egy lovaskocsi — egy család. Némelyiken hatan is vannak. Gyerekek, öregek vegyesen. Ha német katonai autóoszlop jön, leszorulnak az út szélére, aztán ismét mennek, üldözik a kilométereket. Valamiféle hisztérikus hajsza ez az idővel. Mert hova is juthatnak? A sors matematikai pontossággal kiszámított... Sannyi arra gondol, hogy ilyesmit írt a tábori lelkész is: „Gyermekük isten akarata szerint a hazáért adta életét”. Milyen röviden is irt a tábori pap... Biztosan sok ilyen levelet küld el. És nyomában gyászba burkolódzik egy-egy család. Aztán elmúlik az is. Minden megy tovább. Az az irtózatos húsdaráló is, amely tépi az embereket és emészti, mint a bélpoklos. Feri, Kéki Feri most lenne huszonöt éves, ha élne. De a vöröskereszt is, meg a tábori pap is megküldte az értesítést; ne várják többé haza. Sanyi kabátujján fekete karszalag. Ráveti tekintetét, és képzeletben bátyját próbálja megidézni. Negyedik éve látta utoljára, ö csak tizenhárom éves volt akkor. Emlékeit kífakí- tották az azóta elszaladt évek, de azért sok minden élénken megmaradt még. A téli délutánok, amikor segített Ferinek szecskát vágni, meg az is, hogy együtt szokták szedni a cseresznyét. De most nem számít semmi, se gyász, se emlék. Megbünteti a főoktató, amiért nem volt templomban. Az ilyesmit különösen szigorúan veszi. A segédoktató vezényel: „Kihallgatás, vigyázz! Kihallgatás, jobbra tisztelegj!” — Aztán jelentést tesz a főoktató úrnak, hogy a kihallgatás parancsára együtt áll Kérelem, panasz, rendelve. Ebben a sorrendben állnak fel. Kéki Sanyit rendelték. Utána még ketten állnak. A főoktató Sanyi elé lép. — Főoktató úrnak alázatosan jelentem, parancsára kihallgatáson megjelentem! — Miért rendeltelek? — kérdi a főoktató. — Alázatosan jelentem, nem voltam templomban. — Aha! — köhint és a fiúhoz lép Fáber. Két ujjával megfogja Sanyi füle mellett a hajat és húzza felfelé. A fiú lebujjhegyre emelkedik, s amikor feje félrefordul, iobb öklével arcába sújt. Kezével odakap. Megszédül. Füle elzsibbad. Ujjai nedvességet tapintanak, látja, hogy véresek. A másodperc tört részei alatt váltakoznak Sanyiban az érzések. Majdnem elsírja magát. Az Ürgeréten Aztán mégis felülkerekedik a dac és az önérzet. Fáber azt magyarázza a többieknek, hogy a csibész korán kezdi a templom kerülését, pedig milyen erőt ad e szent háborúban az isten háza. Sanyi véres ujjait nézi. Aztán egy pillanat alatt dönt, az öklével belevág a főoktató képébe. Fáber megrázza magát, fejébe tódul a vér, s mint a vörös bika, Sanyi felé ugrik. Közben pisztolytáskájához kap és hisztérikusan üvölt: — Lelőlek, mint a kutyát...! Sanyinak esik. Üti agyba-főbe, rúgja és marcangolja, mint oroszlán gyenge prédáját. Sanyi csak egy ideig érzi az ütéseket, aztán csupán azt fogja fel, hogy nagyot billen vele az Urgerét A műúton felborulnak az ekhós szekerek. Hideg szél söpör az avas fűszálak között. Amikor ismét felnyitja szemét, színjátszó tollat ráz fejénél a szél. A toll mellett felismeri a csendőr jel vényt. Ügy tűnik, sokat aludt. — Hé! Elég volt a pihenés! Gyerünk legény, talpra, talpra! — hallja a csendőr kiabálását. Mintha nem hozzá szólnának, mozdulatlanul fekszik tovább. — Talán kérvényt nyújtsunk be? Talpra, talpra! — hallja újra és újra. Most már két csendőrt lát. Az egyik kakastollas Sanyi háta alá nyúl és emelni próbálja. Elengedi. A fiú visszazuhan a földre. — Biztatni kell — mondja a másik csendőr. — Na, gyerünk, gyerünk! Nem érünk rá! Minden erejét összeszedi Kéki Sanyi és felül. Körülötte senki más nincs, csak a két csendőr. A leventék távolabb gyakorlatoznak. A lőtér felől fegyverropogás hallatszik, néha halk robajt repít a szél. Ez a közelgő front zaja. A folyó felől terjed, mint az árhullám. — Na,kipihented magad?! — mordul újra Sanyira a csendőr szakaszvezető. Az még csak szemével sem válaszol. — Hozzád beszélek, az istenedet! — üvölt tovább. — Na, majd beszélgetünk. Auff! Auff! Ugrás föl! Kéki Sanyi bizonytalanul lábára áll. Körülötte minden káprázík. Ahol az ég a földdel találkozik, összeolvad a sok felhő az Ürgerét apró hófoltjaival, a levegő úgy remeg szeme előtt, mint a júliusi kánikulában. Az országúton rohanó német autók követik egymást, oldalaikon hatalmas horogkereszttel. — Hogy parancsolja, elölről, vagy hátulról? — kérdezi fontoskodva a próbacsendőr. — Mit kell annyit gatyázni azzal a rohadt bilincsveréssel! — pattog a szakaszvezető. — Nem látja, hogy fittyet hány az udvariasságunkra?! Sanyi most már egyenesén áll. A próbacsendőr megfogja jobb kezét, felemeli, közben nyelvével csettint. — Na, látod! — és egyetlen mozdulattal fényes acélkarikát csap a fiú csuklójára. — Ne ügyetlenkedjen annyit! — szól a beosztottjára ismét a szakaszvezető. A próbacsendőr megszaporázza mozdulatait Rávágja a bilincset Sanyi balcsuklójára is. — Indulj' — kiált a szakaszvezető. Sanyi körülnéz az Urgeréten. Elindul A két csendőr végigkíséri a községen, be a csendőrlaktanyába. Másnap tovább viszik aztán büntető századba csapiák és irány a front. Alig tizenhét éves volt. parányi falat a háború húsdarálójában. Vincze György