Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
1971. MÁRCIUS 2„ KEDD rr* r utote i Kry JfíHaP Meghúztok a vészféket Tömegverekedés a vonaton ^'SSSSS*SSSMV***S*SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSS/SSSSSSSS/SSSSSSSSS/'*SSSSSSSSr*SSSSSSSSSSSSS*SSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSS/fSS/SSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSrSSSrr Garázdaságért indított bűnvádi eljárást a rendőrség két testvér, Dudoma János 19 éves gépkocsivezető és bátyja, Dudoma Kálmán 21 éves segédmunkás, valamint barátjuk, Rostás Barnabás 19 éves segédmunkás ellen. A három fiatalember minap a Budapest és Biharkeresz- tes között közlekedő személy- vonaton együtt utazott Mohácsi Károly 25 éves segédmunkással, aki a Dudoma- testvérpár régi haragosa. A testvérek vitát provokáltak, s a veszekedés hamarosan tettlegességgé fajult. Dudoma János a dulakodás közben előrántotta zsebkését és arcon szúrta Mohácsit, aki viszont egy tőrrel a szintén őt támadó Dudoma Kálmán lábába döfött. A verekedésbe többen bekapcsolódtak, valaki egy borosüveggel fejbe csapta Dudoma Kálmánt, záporoztak a pofonok, míg végül az egyik utas megrántotta a vészféket, s a vonat a pilisi állomáson megállt. Csak 39 perc múlva folytathatta útját, ennyi időbe telt ugyanis, amíg a verekedő társaságot leszállították a szerelvényről. A Dudoma-testvéreket és Rostás Barnabást a rendőrség letartóztatta. A lottó tárgynyeremények sorsolása APRÓHIRDETÉSEK Ruhaipari technikumot- 111. hurícolóiparl technikumot végzett i unkavállalókat technológus!, ill. gyárt- r.iányelőkészítöi munkakörbe felveszünk, u elentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Váci Kötöttárugyár, Vác. Salial Imre utca a —.10. Aszód Nagyközségi ’Tanács VB. Építőipari Költségvetési Üzem felvételre keres: építészmérnököt vagy több éves kivitelezői gyakorlattal rendelkező építésztechnikust. műszaki végzettséggel rendelkező gyakorlott építőipari kalkulátort, kőművest. vasbeton- szerelőt. Jelentkezni lehet: Aszód. Kossuth L. u. 33. Műszaki vezetőnél. 1400 n.-61 közmüve- slthető fiatal gyümölcsös Vácott, az ú’ Kórháznál, fele részben Is eladó. Er deklődni: Vác, Damjanich u. 43. Este. Mechanikai Művek FELVÉTELRE KERES szerszámkészítő, marós, köszörűs, villanyszerelő, elektroműszerész szakmunkásokat, férfi, női betanított munkásokat. ÉRDEKLŐDNI LEHET: 8-tól 14 óráig. Telefon: 268-969/269 mellék. Volán I. sz. Vállalat ceglédi, nagykátai és nagykőrösi telephelyekre gépkocsi- vezetőket VESZ FEL valamint gépkocsi- vezetőket képez ki. A gépkocsivezetői tanfolyamra jelentkezhetnek azok. akik 21. életévüket betöltötték, 8. általános iskolai végzettséggel rendelkeznek és tényleges katonai szolgálatukat letöltötték. GÖDÖLLŐI telephelyre azonnal felveszünk karosszérialakatos, autószerelő, autóvillamossági szerelő, fényező szakmunkásokat, valamint műszaki előadói munkakörre felsőfokú technikumi vagy műszaki egyetemi végzettségűeket. JELENTKEZÉS: Volán I. sz. Vállalat 12. sz. üzemegysege munkaügyi csoport. Gödöllő, Dózsa György a. 63. Részletes felvilágosítást a II. sz. G.e. munkaügyi csoportja. Cegléd, Külső Körösi ad út. Villanyszerelőipari Vállalat AZONNAL FELVESZ budapesti munkahelyeire villanyszerelőket, ezek mellé betanított munkásokat, segédmunkásokat. Négyéves szakmai gyakorlat után a szakmunkás- képesítés megszerezhető. JELENTKEZÉS í Villanyszerelő- ipari Vállalat 1. sz. Szerelőipari üzem. Budapest VI.. Mozsár u. 16. Volán I. sz. Vállalat váci főnökségére AZONNALI FELVÉTELBE KERES karosszérialakatos és villanyszerelő szakmunkásokat JELENTKEZÉS: Vác, Volán I. sz. Vállalat váci főnökségén vagy Gödöllő, Dózsa György utca 63. Vác belvárosában (Mikszáth u. 4. szám alatt) háromszobás, kétszintes, két család részére is megosztható ház igényesnek megegyezéssel eladó, Vas- és fémöntést vállalok. Juhász L. kohászati technikus, Verőce. Aradi u. 5. Hús- és díszgalambok márciustól elő jegyezhetők. Kiss, Vámos- mikola. Pásztori út 6. 80 tojásos keltetőgép eladó. Cegléd IX., Bimbó utca 9. _______ Ny ársapáton, a Célgazdaságnál 1000 q lucemaszéna eladó, 160 Ft/q áron. Érdeklődni lehet: a Cél- gazdaság irodájában. Tel.: Nyársapát 1. Skoda 1102. olcsón eladó. Toman, Albert- irsa. Kolozsvári u. 16. 111-es jó állapotban levő komplett Csepel varrógépek közűlet- nek eladók. Érdeklődni lehet: Cegléd, Textilfeldolgozó Ktsz. Rákóczi út 15. Beosztással eladó két helyiségből álló vegyesfalazatú épület. Nagykőrös, Ecsedt utca 34.________________ Fe lveszünk ács, kőműves, vasbeton- szerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Bp. III. kér. Labore u. 16853/6. Radelkis építkezésen, Ficze Lajos kts-nál. Telefon: 888—796. 16. évet betöltött lányokat szövőnek felvesz a Famuttextil- művek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét: ezen idő alatt havi 1050.— Ft bruttó fizetést és napi l. — Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban a PTM Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán. Budapest XIII. kér. Szek- szárdi üt ÍÖ—Í2S. Bécsi úton, buszmegállóban, 400 n.-öl gyümölcsöstelek. három- szobás hétvégi házzal együtt, kitűnő helyen azonnal eladó. Telefon: 688—274. Egész nap. ________ Az úri Béke Mg. Tsz (Budapesttől 45 km) felvételre keres egy középkorú gépész- technikust és két motorszerelőt. Fizetés a módosított 15-ös rendelet szerint. Jelentkezés: a tsz irodájában. ___________________ \ t ápiőszelei Tápió- menti Tsz a lakosság szolgálatában. Tei- melőszövetkezetünk 1971. február hó 1-én megnyitotta az autómotor szerviz-szolgáltató üzemét. Termelőszövetkezetünk minden típusú személy- és tehergépkocsi, motorkerékpár szervizellátását és 2- es szemléjét, műszaki vizsgára való előkészítését. elektromos háztartási kisgépek javítását vállalja. A gyors és pontos, megbízható kiszolgálást biztosítjuk. Telefonszám: Tá- piószele 30, vagy 36. Eladó tanya, Csemő, Őrlik dűlő 6. sz. alatt, olcsón. Méhészetre alkalmas. _____________ Jó állapotban beköltözhető ház eladó. Nagykőrös, TX., Bállá u. 47. Érdeklődni: du. 4- től._____________« Na gykőrösön, Háromszék u. 3. szám alatt levő ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Hangácsi u. 32. sz. alatt.___________________ El adó Nagykőrös, vm., Attila u. 12. sz. félház, beköltözhető.______________________ Nagykőrösön, szoba, konvhás, mellékhelyiséggel ház eladó, 285 n.-öl telekkel. Érdeklődni : VI. kér. Hangácsi u. 4. ________ Na gykőrös, Szabadszállási u. 12. sz. ház eladó. 3 szoba. Üveges veranda, több mel- lékhelyísée beköltöz- hető. (Szecseí).________ El adó Szigetszent- miklós. Petőfi u. 78. sz. 592 n.-öl házhely, részben szőlőgyümölcsös, 1 szoba, komfort, speiz, fürdőszoba, nyárikonyha alapp il. Érdeklődni lehet minden nap 5— 7 óra között, vasárnap egész nap. Cím: Szigetszentmik- lós. József A. telep, vxn.ép. 51. III. em. 10. Németh István. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tegnap tartotta havi lottó- tárgynyeremény-sorsolását, amelyen a 6. játékhét szelvényei vettek részt. A kisorsolt számok és nyereményeik a következők: A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használjuk: mag = magnetofon. lg = fényképezőgép, ut = vásárlási utalvány, moped — Moped, mkp = motorkerékpár, hg = Háztartási gépelt, but = bútorutalvány, külüd — külföldi üdülés, tv — televízió, r — rádió, tr — táskarádió, lemj = lemezjátszó, vg =» varrógép, mosg = mosógép, ó = karóra, ok = olajkályha, tabut -= bútor és lakbér, tárgyak utalv., éut = éléskamra-utalv., htg — hűtőgép, ltex = lakástextil-ut., máru — méteráru-utalv., oíut = Oíotért-utalv., kmv = ki mit választ-utalv., ruh = rjiházati cikkek utalv., hg = háztartási gépek utalv. 0 00« 271 ltex, 0 007 535 ruh, 0 012 284 tv, 0 014 308 Budapest 1., Csalogány u. 22— 24. sz. alatt települő lársasházban a IV. em, 28, sz, alatti háromszobás (egyik kisméretű), étkezö-liallos öröklakás, 0 015 986 mosg, 0 #17 231 hg, 0 022 313 tv, 0 032 389 éut, 0 038 652 külüd, 0 052 104 6, 0 073 922 máru, 0 079 746 éut, 0 083 602 ltex, 0 112 910 külttd, 0 118 653 ltex, 0 129 327 máru, 0 139 263 éut, 0 140 163 tv, 0 142 018 ruh, 0 150 521 kmv, 0 152 276 hg, 0 163 854 ofut, 0 174 478 mag, 0 176 492 külüd, 0 186 835 hg, 0 188 873 máru, 0 189 369 tv, 0 216 398 lábút, 0 218 905 máru, 0 220 637 éut, 0 230 753 kmv, 0 252 273 mosg, 0 253 940 lltg, 0 254 478 éut, 0 267 382 htg, 0 274 400 ut, 0 276 765 éut, 0 284 186 htg, 0 286 895 ofut, 0 305 389 kmv, 0 312 503 lemj, 0 320 940 ofut, 0 338 828 ltex, 0 346 290 lábút, 0 366 888 ltex, 0 368 720 hg, 0 378 913 mosg, 0 388 846 éut, 0 398 671 mosg, 0 409 078 éut, 0 421 961 mosg, 0 422 227 r, 0 424 402 mag, 0 425 830 tv, 0 436 923 Ut, 0 441 872 Ut, 0 442 825 mag, 0 445 007 ltex, 0 455 574 ltex, 0 460 172 éut, 0 461 377 ut, 0 460 855 külüd, 0 474 426 ltex, 0 474 427 ltex, 0 476 110 tv, 0 480 206 tr, 0 490 061 tr, 0 502 575 ofut, 0 511 975 Budapest, L, Csalogány u. 22—24. sz. alatt felépülő társasházban az V. em. 36. sz. alatti kettőszobás (egyik kisméretű), étkező- hallos öröklakás, 0 603 068 ok, 0 604 815 mosg, 0 604 886 tv, 0 641 516 kmv, 0 662 097 ó, 0 662 478 éut, 0 668 572 lemj, 0 683 873 éut, 0 68« éut, 0 694 941 ltex, 0 696 809 éut, 0 697 467 mag, 0 703 488 ruh, 0 716 089 Ut, 0 719 154 htg, 0 731 207 lg, 0 757 116 tv, 0 759 199 ut, 0 763 004 máru, 0 766 902 htg, 0 772 832 lg, 0 779 837 lltg, 0 791 510 lábút, 0 801 179 éut, 6 820 172 magi 0 821 685 éut. 0 822 786 máru, 0 839 829 éut, 0 850 178 éüt, 0 853 343 tv, 0 854 547 htg, 0 855 935 ut, 0 865 739 éut, 0 868 923 ofut, 0 890 096 tv, 0 900 099 Ut, 0 906 788 mag, 0 912 483 ó, 0 914 704 hg, 0 925 817 ruh, 0 935 577 mosg, 0 946 000 külüd. 0 964 342 tr, 0 978 176 tv. 0 984 347 tr, 0 985 807 Ut. 1 002 115 tv. 1 003 669 éüt. 1 004 164 htg, 1 012 004 éut, 1 017 196 tr. 1 017 428 lábút, 1 017 790 moped, 1 027 94) but, 1 034 274 Ut, 1 055 868 külüd, 1 058 730 ut, 1 073 612 éut, 1 073 731 éut. 1 086 333 ltex, 1 090 723 oíut, 1 »94 701 Ut, 1 218 46« ut, 1 221 204 ruh. 1 221 778 éut. 1 234 407 éut, 1 239 722 htg. 1 240 411 máru, 1 240 757 htg. 1 243 714 ruh. 1 243 912 kmv. 1 263 6-20 máru. 1 274 318 tr. 1 282 158 htg. 1 286 175 éut. 1 297 426 máru, 1 302 893 Vg. 1 305 012 mosg. 1 312 661 tr, 1 324 739 Lábút. 1 326 689 tv, 1 327 883 htg, 1 331 519 máru. 1 359 524 éut, 1 363 420 lábút, 1 369 83« Ut, 1 372 853 ltex. 1 381 150 éut, 1 382 597 tv. 1 386 473 éut, 1 386 854 külüd. 1 398 573 ruh. 1 401 317 hg. 1 412 342 ltex. 1 421 177 hg. 1 421 643 külüd. 1 426 491 ut, 1 433 582 vg, 1 138 033 lábút. 1 450 160 lábút. 1 45« 262 éut, 1 466 4«1 ofut. 1 474 »56 hg, 1 478 86» fg. 1 479 250 éut. 1 485 710 éut, 1 492 486 éut, 1 498 938 htg, 1 507 BO Ut. t 515 229 hg. 1 520 077 htg. 1 538 278 ltex, 1 547 426 ofut. 1 611 332 ofut. 1 620 282 tr, 1 623 320 Ut. 1 633 703 ofut, 1 649 004 Ut. 1 649 743 éut, 1 656 836 éut. 1 661 880 ltex. 1 668 364 ruh, 1 677 127 hg. 1 685 597 külüd, 1 688 174 tv. 1 691 504 tv, 1 694 975 éUt, 1 699 175 hg. 1 702 188 ruh, 1 707 435 külüd. 1 708 433 lábút, 1 712 974 hg, 1 714 928 hg. 1 714 928 tv. 1 718 654 ruh, 1 723 533 htg. 1 733 067 máru, 1 813 235 ruh. 1 822 210 mag. 1 827 393 ő. 1 836 967 tv, 1 841 134 tv. 1 847 679 külüd. 1 861 084 ltex. 1 869 672 éut. 1 876 832 Wartburg Limousine (tolőtetös) típusú személy- gépkocsira utalvány, 1 876 333 éut. I 928 »96 máru. 1 929 169 Ut, 1 938 1 95 hg. 1 941 1 )5 éut, 1 945 955 mosg. 1 962 884 hg. 1 973 020 tv. 1 934 735 külüd. 2 008 710 mosg. 2 010 076 éut, 2 019 474 kmv, 2 030 126 htg, 2 031 452 étit, 2 031 848 ruh, 2 039 211 éut. 2 039 650 ok, 2 051 965 tr, 2 054 129 Ut, 2 084 577 mag, 2 097 289 ő, 2 111 528 éut, 2 114 945 ruh, 2 121 934 lemj, 2 149 423 Ut, 2 160 604 tr. 2 163 518 éut, 2 164 174 Ut, 2 168 222 ruh, 2 179 263 Ut, 2 185 739 tv, 2 ISO 99(1 máru. 2 194 567 Ut. 2 205 079 r, 2 217 212 ltex. 2 217 60! lábút. 2 218 205 hg, 2 221 149 tv, 2 228 62« ltex, 2 228 976 ruh, 2 232 113 htg, 2 245 614 kmv. 2 277 966 hg, 2 280 869 htg. 2 284 697 Ut. 2 411 415 lemj, 2 418 163 mára. 2 428 473 Ut, 2 436 175 Ut. 2 462 418 mosg. 2 469 479 éut, 2 482 501 hg. 2 506 102 tv. 2 515 844 tr. 2 51<8 463 éut, 2 528 143 Ut. 2 563 140 Ofut, 2 586 136 tr. 3 592 781 hts , 2 593 33fl i tr. 2 593 431 moped. 2 604 462 mosg. 2 612 862 htg. 2 61 <5 376 Ut. 2 628 291 tr. 2 636 058 éut. 2 644 471 r. 2 663 200 hg, 2 666 677 fg. mag, 3 109 298 éut, 3 111 893 htg, 3 125 551 vg, .3 131601 máru, 3 135 507 máru, 3 167 725 külüd, 3 184 020 máru, 3 186 534 tv, 3 202 916 htg, 3 214 822 Ut, 3 216 830 mosg, 3 221 180 Ut, 3 242 688 éUt, 3 243 343 tr, 3 250 880 vg, 3 252 688 ó, 3 253 119 ruh. 3 257 030 tv, 3 263 580 lemj, 3 272 334 tv, 3 275 189 éut, 3 278 048 éut, 3 237 727 ruh, 3 293 720 ruh, 3 312 223 lg, 3 325 947 lábút, 3 335 88» éut, 3 339 170 moped, 3 351 364 ltex, 3 354 434 éut, 3 354 908 tr, 3 355 913 tv, 3 365 406 ut, 3 375 470 tv, 3 375 497 lábút, 3 377 082 lábút, 3 377 695 hg, 3 392 707 ut, 3 394 046 ofut, 3 399 238 tv, 3 421 426 éut, 3 439 589 ruh, 3 440 963 mag, 3 458 443 kmv, 3 467 570 éut, 3 469 405 htg, 3 473 758 f, 3 474 499 ruh, 3 479 922 ofut, 3 480 620 ltex, 3 490 329 hg, 3 502 054 kmv, 3 508 438 hg, 3 518 031 ltex, 3 519 914 rnuru, 3 522 123 ofut. 3 524 353 htg, 3 524 384 ruh, 3 524 828 htg, 3 576 859 ltex. 3 578 722 ofut, 3 582 305 kmv, 3 532 350 tv, 3 583 061 mag, 3 583 492 htg, 3 590 144 tv, 3 531 734 ofut, 3 595 170 ofut, 3 601 149 kmv, 3 601 452 külüd, 3 619 061 tv, 3 624 629 ltex, 3 628 259 máru, 3 628 451 ó, 3 630 261 máru, 3 635 751 ruh, 3 653 987 ofut. 3 665 559 lábút, 3 683 523 ut, 3 691 438 mag, 3 693 214 tv, 3 697 230 htg, 3 698 606 éut. 3 714 396 éut, 3 718 001 hg, 3 719 235 Ut. 3 725 529 tv, 3 726 334 éut, 3 748 837 ut, 3 749 493 ltex, 3 759 081 ut, 3 767 120 éut, 3 767 150 máru, 3 776 680 éut, 3 779 981 éut, 3 781 948 ó, 3 786 450 kmv, 3 798 627 ut, 3 809 610 lemj, 3 809 997 tv, 3 814 616 hg, 3 822 680 éut, 3 829 912 hg. 3 843 915 máru, 3 852 615 mosg, 3 868 004 hg, 3 872 670 ut, 3 875 876 tv, 3 »S3 137 hg, 3 883 990 hg, 3 888 416 tv, 3 399 Í09 tv, 3 905 667 htg, 3 910 953 mag, 3 919 993 ruh, 3 924 723 éut, 3 932 282 éut, 3 932 587 htg, 3 933 291 fg, 3 937 746 ó, 3 966 458 ltex, 3 980 073 Ut, 3 983 202 ó, 3 988 470 htg, 3 989 616 tv, 3 990 521 éut, 3 993 228 ut, 3 994 136 éut, 3 994 197 külüd, 3 997 651 ut, 3 998 581 ofut. 4 OOO 783 ofut, 4 MO 085 tr. 4 047 476 máru. 4 »59 247 hg. 4 062 843 ruh, 4 065 »48 ut, 4 066 041 éut, 4 067 001 ofut, 4 073 634 tx, 4 088 070 ofut, 4 088 747 ut, 4 DSU 46« htg, 4 094 652 mosg. 4 101 600 hg, 4 109 779 éut, 4 135 257 lábút, 4 150 616 ruh, 4 153 162 ltex, 4 163 538 tr, 4 172 406 ut, 4 183 806 ltex, 4 105 934 tr, 4 189 308 mosg, 4 198 327 éüt, 4 199 359 ó, 4 212 472 hg, 4 221 559 ruh, 4 269 160 ut, 4 356 424 külüd, 4 361 731 üt, 4 366 640 éut, 4 368 853 tr, 4 382 121 ó, 4 402 193 éut, 4 403 246 tv. 4 415 068 mosg, 4 4.19 367 éut, 4 423 201 üt. 4 429 181 hg, 4 435 305 ltex, 4 441 255 mosg, 4 449 «34 tv, 4 456 696 éut, 4 460 02» máru, 4 466 240 mag, 4 466 404 éut. 4 494 MO tv, 4 514 092 htg, 4 528 620 máru, 4 527 009 ltex, 4 528 710 lemj, 4 536 458 kmv, 4 539 971 out. 4 554 78« máru. 4 555 711 utalv, 4 357 519 hg, 4 568 461 tv, 4 593 179 máru. 4 593 612 htg, 4 599 580 hg, 4 604 670 htg. 4 608 886 éut. 4 616 732 .. máru, 4 626 270 ofut. 4 637 127 Lábút. 4 674 391 htg, 4 691 304 fg, 4 714 220 ruh, 4 727 971 ó, 4 797 200 m/fcp, 4 805 524 ltex, 4 819 110 éut. 4 823 040 éut, 4 828 767 külüd, 4 838 316 mosg. 4 83® 31« ltex, 4 057 536 éut, 4 866 100 tv. 4 883 0X3 tv. 4 888 312 ruh, 4 904 391 fg, 4 922 152 ut, 4 925 73« labUt, 4 925 890 Ut, 4 927 305 htg, 4 9128 822 tv, 4 930 149 ltex, 4 93« 337 külüd, 4 935 147 htg. 5 007 897 mag, 5 010 802 tv. 5 041 140 ut, 5 046 498 kmv, 5 048 443 ruh. 5 051 792 htg. 5 064 007 ltex, 5 068 403 máru. 5 068 900 éut. 5 071 116 Ut, 5 084 957 ltex, 5 085 431 ruh, 5 085 704 ut. 5 088 481 éut, 5 U3 933 ut. 5 114 117 tr, 5 114 512 ltex, 5 129 569 lábút, 5 141 640 tr. 5 145 248 tv. 5 147 330 éut. 5 147 603 ruh. 5 148 834 mag. 5 167 137 ut. 5 193 175 mag, 5 196 713 éut. 5 197 221 tv. 5 198 277 máru. 5 204 867 mag. 5 210 971 ok, 5 211 641 tr, 5 215 986 éut, 5 221 419 éut 5 228 619 tv. 5 237 531 ofut. 5 253 004 tv. 5 253 334 r, 5 261 323 éut. 5 263 149 tr. 5 264 460 ofut. 5 302 094 ut. 5 304 622 ltex. 5 305 491 tr. 5 315 492 ut, 5 318 361 kmv. 5 323 478 mag. 5 33« 468 máru, 5 36« 863 6 . 5 367 443 tv. 5 387 812 tr. 5 388 )65 Ofut. 5 391 643 ruh. 5 406 873 kmv. 5 409 558 htg. 5 419 931 külüd, 5 417 353 éut, 5 418 347 ut. 5 430 790 ofut, 5 441 017 máru. 5 445 200 máru. 5 446 578 6. 5 447 584 tr. 5 473 179 ofut, 5 473 254 mag, 5 481 468 ruh, 5 481 475 Ut, 5 490 244 máru 5 490 627 hg. 5 514 729 r. 5 514 926 éut. 5 521 013 lábút. 5 521 486 ruh. 5 524 56« Vg, 5 545 841 6. 5 553 992 Ofut 5 561 660 htg, 5 569 284 éut. 5 577 610 ruh, 5 584 303 htg, 5 612 427 ofut. 5 614 862 tr. 5 «26 882 éut. 5 633 775 ut, 5 043 882 éut. 5 650 763 máru. 5 663 675 ofut. 5 691 144 htg. 5 697 478 mosg. 5 704 )4fl ltex. 5 709 506 fg, 5 715 439 mag. 5 72« 596 éut. 5 726 462 tabut. 5 739 735 kmv. 5 767 341 ltex. 5 769 619 tr. 5 770 330 máru. 5 785 095 hg. 5 808 869 éut. 5 813 810 hg. 5 821 170 htg. 5 822 498 htg. 5 824 721 éut. 5 825 694 Ut. 5 841 357 ruh. 5 849 459 Ut. 5 865 153 ó. 5 876 405 tv, 5 895 197 ruh. 5 888 477 lábút. 5 89« 185 hg. 5 899 «60 ruh. 5 919 551 Ut. 5 924 532 máru. 5 947 341 ofut. 5 966 301 ofut. 5 976 44« mosg. 5 980 173 ltex. 5 988 589 htg. 5 992 132 éut. 5 997 137 tr. 5 999 789 hg. 6 006 216 tv. 6 002 331 tv. 6 021 191 tv. 6 027 201 máru. 6 038 73« éüt. 6 045 413 ruh, 6 045 788 mkp. 6 049 921 tv, 6 060 558 but. 6 072 583 máru. 6 098 732 kmv. 6 20» 825 éut. 6 219 897 mosg. 6 226 087 éut, 6 236 398 mosg, 6 240 084 kmv, 6 253 345 htg, 6 269 184 máru, 6 281 103 ut, 6 291 796 ó, 6 294 074 máru, 6 295 868 tr, 6 304 069 éut, 6 308 747 ut, 6 322 351 hg, 6 324 507 ruh, 6 324 714 tr, 6 327 137 tabut, 6 347 659 mag, 6 347 896 kmv, 6 349 732 ofut, 6 350 963 ltex, 6 355 906 fg, 6 366 250 lg, 6 366 296 éut, 6 383 261 máru, 6 420 132 ofut, 6 425 479 ofut, 6 432 346 tv, 6 438 701 mag. 6 440 11« mosg, 6 446 606 mosg, 6 446 720 ltex, 6 447 832 ltex, 6 448 223 Ut, 6 433 029 Ut, 6 456 684 vg, 6 462 871 htg, 6 409 326 ut, 6 470 888 éut, 6 490 425 ofut, 6 492 116 máru, 6 505 831 ofut, 6 513 915 tabut. 6 514 978 ruh, 6 51« 438 tv, 6 523 961 éut, E 526 550 külüd, 6 528 991 ltex, 6 531 346 éüt, 6 542 457 ltex, 6 547 153 ut, 6 5S0 542 ruh, 6 560 029 tr, 6 561 601 hg, 6 562 946 éut, 6 o74 972 mám, 6 579 472 ofut, 6 599 606 tv, 6 601 79« hg, 6 603 669 éut, 6 614 811 ofut, 6 622 715 éüt, 6 623 240 Ut, 6 624 168 kmv, 6 625 805 hg, 6 625 829 htg, 6 635 266 máru, 6 635 420 máig, 6 640 975 tr, 6 653 459 ltex, 6 656 697 éut, 6 660 277 but 6 660 380 éut, 6 661 861 máru, 6 668 589 ofut, 6 669 693 hg, 6 674 523 ltex, 6 674 617 ltex, 6 674 618 ltex, 6 675 247 htg, 6 677 452 ok, 6 688 367 ó, 6 693 797 külüd, 6 695 403 lemj, 6 701 558 éut, 6 710 217 máru, 6 716 321 hg, 6 730 361 r, 6 736 652 htg, 6 762 761 külüd, 6 772 513 ÓUt, 6 773 436 ÓUt, 6 784 788 éut, 6 788 468 mag, 6 796 449 ut, 6 808 102 máru, 6 811 262 éut, 6 813 140 ruh, 6 823 001 ruh, 6 838 023 külüd, 6 839 649 éut, 6 855 569 ltex, 6 883 080 hg, 6 880 289 ofut, 6 913 478 tr, 6 914 633 hg. 6 920 817 Ofut, 6 922 009 mosg, 6 922 940 ut, 6 »49 368 vg, 6 954 071 lábút, 6 97« 194 máru, 6 974 894 tv, 6 975 189 hg, 6 975 319 ut, 6 981 018 bűt, 6 989 257 üt, 6 994 60S tir, 6 998 213 ÓUt. 7 014 315 tr, 7 015 447 ut, 7 021 880 fg, 7 026 081 hg, 7 039 122 fg, 7 056 915 éut, 7 079 525 vg, 7 083 696 éut, 7 120 726 ruh, 7 125 695 Ofut, 7 126 093 ut, 7 137 145 fg, 7 139 427 máru, 7 141 253 lábút, 7 141 426 éut, 7 147 997 ut, 7 164 249 ruh, 7 211 444 ltex, 7 212 055 mag, 7 215 066 ut, 7 223 925 kmv, 7 237 761 hg. 7 242 208 hg, 7 261 594 ut, 7 266 047 tr, 7 267 734 ofut. 7 270 871 moped. 7 283 522 htg, 7 289 219 Ut, 7 295 445 kmv, 7 304 241 ltex, 7 304 553 ruh, 7 306 735 hg, 7 307 970 mag, 7 311 413 éut, 7 312 628 ut. 7 333 264 ruh. 7 344 623 külüd, 7 365 489 éut. 7 372 790 mag, 7 391 256 máru, 7 417 576 ruh, 7 433 674 éut, 7 453 433 lábút, 7 464 875 tv, 7 471 810 Ut, 7 475 902 kmv, 7 486 818 htg, 7 491 485 vg. 7 509 917 kmv, 7 510 150 máru, 7 523 689 tv, 7 540 471 tr, 4 541 404 hg, 7 605 560 lábút, 7 613 918 ltex, 7 646 274 mosg. 7 649 142 éut, 7 655 970 htg, 7 666 807 htg, 7 674 738 ofut, 7 699 513 ofut, 7 707 871 htg, 7 738 742 ut, 7 758 366 máru, 7 760 692 éut, 7 774 178 tv, 7 780 817 ruh. 7 784 037 rüh, 7 788 672 lábút, 7 803 160 mosg, 7 808 270 máru, 7 817 669 hg, 7 828 914 tr, 7 831 348 mosg, 7 835 246 tv. 7 891 446 htg, 7 644 651 uL 7 877 245 máru, 7 »05 594 rüh. 7 917 650 ut, 7 920 407 éut, 7 936 726 éut, 7 946 859 ut, 7 946 878 ofut, 7 952 577 htg, 7 966 225 lemj, 7 982 646 éut. 8 091 714 külüd. 8 004 901 ltex, 8 007 215 mosg 8 Oíl 525 Ut, 8 013 134 ruh, 8 014 326 ruh. 8 015 905 tr, 8 039 864 éut, 8 065 057 kmv, 8 »76 147 Ut, 8 087 258 ó, 8 093 883 máru. 8 103 733 ut. 8 113 315 tv, 8 M5 938 fg. 8 120 356 tv, 8 129 408 tv. 8 139 281 tr, 8 16i 576 htg, 8 169 760 tv, 8 181 751 r, 8 185 540 but. 8 191 962 tr. 8 214 945 ut. 8 215 215 mosg. 8 216 740 mag. 8 219 073 moped, 8 223 844 ok. 8 233 044 ltex, 8 252 597 hg, 8 255 061 hg, 8 263 533 kmv, 8 26 5 881 éut, 8 266 158 éut. 8 281 456 külüd. 8 316 891 ltex. 8 323 639 tv, 8 336 863 tv. 8 337 671 mosg. 8 343 691 éut, 8 348 511 tv. 8 356 366 Ut. 8 361 122 máru, 8 361 988 hg, 8 367 931 htg, 8 387 043 r. 8 390 724 ofut, 8 398 982 tv. 8 412 579 htg. 8 423 973 vg, 8 437 173 but, 8 437 782 máru, 8 440 471 máru. 8 456 418 ltex. 8 462 558 tv, 8 469 705 ut, 8 497 693 ltex, 3 497 924 kmv, 8 511 582 mag. 8 511 6)2 tr, 8 518 479 htg. 8 549 182 Ok. 8 552 238 r, 8 553 440 éut. 8 554 040 Ut. 8 558 048 mosg, 8 568 720 külüd, 8 587 145 éut. 8 600 240 éut. 8 605 617 külüd. 8 610 885 ut, 8 625 377 tv. 8 630 241 htg. 8 636 439 éut, 8 650 280 ruh. 8 664 227 htg. 8 672 528 ruh. 8 675 834 éut, 8 680 824 htg. 8 697 984 mosg. 8 698 782 tabut. 8 700 818 hg, 8 702 863 ruh. 8 714 5)4 fg, 8 725 400 Ut. 8 739 449 ltex. 8 744 197 ut. 8 75« 230 hg. 8 752 235 but, 8 758 373 htg, 8 778 125 ut, 8 795 932 éut. 8 798 024 ltex, 8 798 450 ofut, 8 804 893 tr. 8 809 737 ofut, 8 811 385 ruh. 8 816 246 éut, 8 821 781 tv, 8 855 123 Ut, 8 860 496 éut. 8 864 752 htg, 8 874 234 éut. 8 875 829 tv. 8 877 289 tv, 8 878 968 hg. 8 881 278 külüd. 8 895 348 Wartburg deLuxe (tolótetős) típusú személy- gépkocsira utalvány, 8 904 829 lábút. 8 915 595 ofut. 8 916 908 fg. 8 924 708 ofut. 8 934 784 éut. 8 937 313 ruh, 8 938 401 fg. 8 970 538 Ut. 8 971 820 éut. 8 977 551 htg. tf 364 928 hg. A nyertes szelvényeket 1971. március 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítást osztályához (Bp.. V.. Mün- niéh Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. 2 669 983 ofut. 2 681 222 éut. 2 684 467 tv, 2 686 802 tv, 2 693 076 lem1. 2 698 457 mosg. 2 698 853 ofut, 2 701 303 fg, 2 702 031 ut. 2 702 634 kmv. 2 705 499 ut. 2 708 358 éut. 2 716 299 máru, 2 731 442 tv, 2 732 204 fg, 2 735 063 htg, 2 757 886 éut, 2 773 834 Ut, 2 791 423 éut. 2 799 340 étit, 2 800 314 ofut, 2 811 458 Ofut, 2 826 251 tr, 2 847 464 éut, 2 877 322 ofut, 2 880 92« htg. 2 907 868 éut, 2 021 24« ltex. 2 922 648 ut. 3 009 544 éut. 3 012 387 mag, 3 014 871 htg. 3 035 605 tv. 3 036 373 ofut, 3 043 067 éut, 3 065 489 kmv. 3 079 710 éut, 3 078 793 ruh, 3 084 897 tv, 3 087 129 ofut, 3 104 624 Hirdessen a Pest megyei Hírlapban S/SSSSSSSSSSSSSSSSfS/SSSS/SSS/SSS//SSSSSSSSSSSSSSS*SSSSSSSfSS//SSSfS/i 7/////////////////////////////////////////////////////^^^^