Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
M7L MÁRCIUS 2., KEDD MSI Miau K-JŰrlap 90 éves az MTI Kilencven éves lesz március J-án a sajtóvilág egyik legrégibb európai hírközpontja: az MTI — a Magyar Távirati Iroda. Alapítója a hajdani országgyűlési gyorsíró iroda két munkatársa volt: Maszák Hugó és Egyesy Géza. Az első időkben kapcsolatot teremtettek az egykori híres sajtóügynökségekkel, köztük a londoni Reuter-rel (itt egyébként mindmáig őrzik az 1881-ben kötött szerződés eredeti példányát), a párizsi Havas, a berlini Wolff, a római Stafani és a bécsi Korr-bureau hírszolgálati centrummal. Jelenleg a nemzetközi sajtó mintegy 40 hírügynökségétől naponta több mint 30 000 sor jelentést, híranyagot, tudósítást küldenek a Naphegyen működő MTI-be, ahonnan a hazai tudósításokkal együtt — nonstop szerkesztéssel — percről percre ontják az anyagot a telexgépek az újságokhoz, a rádióhoz, a tv-szerkesztőséghez és a világ minden tájára. CSUPA KETYEGES Önfelhúzó, két dátumos és úrórák HATSZÁZEZER SZOVJET IDŐMÉRŐ Ha nagy a csönd, egyre erősebben véli hallani a kiváncsi nézelődő a leheletfinom szerkezetek ketyegését. Másodperc- mutatók ugranak s járnak körbe szüntelenül, faliórák tik- takolnak, kongatnak, csörögni kezdenek a vekkerek. A szovjet nagykövetség Nép- köztársaság út 120 alatti épületében mutatták be a szovjet ipar mostani és elkövetkező években várható újdonságait. A tegnapi felvonultatás ugyanakkor azt is jelezte, mi mindennel találkozik a magyar vásárló a hazai üzletekben — 1972-ben. Megtudtuk, hogy több mint ezerféle gyártmánnyal dicsekedhet a szovjet óraipar. S 600 ezret hazánkba exportálnak évente. Már szalagra került az örökjáró karóra, amely a kéz mozgásával, s az így kilendülő kis súlyocska erejével állandóan utána húzza a lejárni akaró szerkezetet. Látható az úgynevezett kétdátu- mos karóra is, amely rövidítve jelöli a nap nevét, s azt, hogy hányadika van. Különlegesség a lapos, karra simuló szerkezet, amely több atmoszféra nyomást is elbír, így hát használhatják a víz alatt dolgozó búvárok, de tulajdonképpen a magasban járó repülősök, vagy űrhajósok is. A formákról eny- nyit: az újdonságok között dominál a szögletes. A kiállítást F. J. Tyitov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete nyitotta meg. (t.) § Tíz nap rendeletéiből A költségvetési szervek gazdálkodási rendjéről szóló 107/ 1968. PM. számú utasítást a 2/1971. (P. K. 3.) PM. számú utasítás módosította. (Pénzügyi Közlöny, február 24.) Egyes kutatói munkakörben dolgozók határozott idejű munkaviszonyával kapcsolatban ugyanitt található a pénzügyminiszter 3/1971. PM. számú utasítása. A jövedelemszabályozás szempontjából mezőgazdasági agazatba sorolt szövetkezeti társulásokról a Pénzügyminisztérium 303/1971. PM. IV. alatt közleményt adott ki. (Pénzügyi Közlöny, február 24.) Másodállásnak, illetőleg mellékfoglalkozásnak minősülő munkaviszonyon kívül, de rendszeres és személyes í munkára irányuló jogviszony fogalmával kapcsolatban ugyanitt olvasható a Pénzügyminisztérium 305/1971. PM. IX. számú közleménye. A gép- és műszerimport pénzügyi lebonyolításáról a 403/1971. MNB—MBB. közlemény tájékoztat. (Pénzügyi Közlöny, 3. szám.) Az alsó- és középfokú oktatási intézmények dolgozóinak üzemi étkezéséről a 4/1971. (II. 16.) Mü. M. számú utasítást a Munkaügyi Közlöny február 25-i száma tartalmazza. Az építőipari és építőanyag- ipari szakmunkásképzésről az 5/1971. ÉVM. számú utasítás is Ugyanitt olvasható. Községi közös tanácsok szervezéséről a 9/1971. NET. határozatot a Tanácsok Közlönye február 25-i száma tartalmazza. A pedagógus anyák tanítási óráinak elosztásáról 112/1971. MM. szám alatt utasítás jelent meg, amely a Művelődés- ügyi Közlöny február 26-i számából ismerhető meg. Az alsó- és középfokú oktatási intézményekben a többgyermekes, illetve a gyermekét egyedül nevelő, valamint a szülési vagy a gyermek gondozása céljából kapott fizetésnélküli szabadság letelte után munkába álló pedagógus anyák tanítási óráit — amennyiben a feltételei biztosítottak — a hét öt munkanapjára kell elosztani. Csizmák — olcsóbban A vásárlói reklamációk és az üzletek ellenőrzése alapján a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet megállapította, hogy a Minőségi Cipőgyár ötfajta, kombinált felsőrészű, gumitalpú, ragasztott eljárással készült női csizmája nem felel meg a szabvány előírásainak. A kifogásolt csizmák a használati követelményeket csak kevéssé elégítik ki, egyebek között kéregbélésük ragasztása rossz, a talp felerősítése gyenge. A megállapított hibák valamennyi gyártott tételre jellemzőek. Ezért a kifogásolt csizmák értékesítését a Kermi — a Belkereskedelmi Minisztérium érvényes rendelete alapján — kizárólag minőséghibás áruként, a fogyasztói ár 70 százalékos mérséklésével engedélyezte. ILLIK - NEM ILLIK A vonaton Hogyan viselkedjünk a vonaton. Egy utas csak egy helyet foglalhat el s a felette levő hely jut a csomagjainak. Ha több csomagunk van ennél, adjuk fel személypoggyászként. A vonaton is illik köszönnivisszaköszönni. Mielőtt leülnénk az üresnek látszó helyre, meg kell kérdezni, szabad-e még. Természetesen a már bennülők is mondják meg őszintén, melyik hely szabad. Általában, ha valaki belép a fülkébe és bajlódik a csomagjaival — különösen a nők és Ipari tanulónak felveszünk 14-16 éves, általános iskolai végzettségű fiatalokat az alábbi szakmákra: KŐMŰVES, ACS-ALLVANYOZŐ VAS- ES FEMSZERKEZETI LAKATOS ÉPÜLETASZTALOS FAPADLŐZŐ ÉS MOANYAGBURKOLO KOZPONTIFUTÉS-SZEREIŐ VIZ- ÉS GAZVEZETEK-SZERELO VILLANYSZERELŐ, ÜVEGEZŐ ÉPULETBURKOLO (hidegburkolatok) MOKŐKÉSZITŐ. VASBETONSZERELŐ VÍZSZIGETELŐ, BÁDOGOS, TETŐFEDŐ Tanulószállást, teljes ellátást, munko- és védőruhát, szerszámot, ösztöndíjat o vállalat ad. Jelentkezés levélben vagy személyesen a következő címen: Pesf megyei Állami Építőipari Vállalat Budapest XXL, (Csepel), Kiss János altábornagy utca 19-21. az öregek — felszólítás nélkül illik nekik segíteni. Nehéz kérdés, illik-e a vonatban ismerkedni? Igen. Meg lehet kérdezni útitársainkat, hová utaznak, mennyi időre mennek, de közelebbi adatokat már nem illik kérdezni. Magunkról is közölhetünk ugyanannyit, de bizalmasabb természetű dolgokat már nem kell elmondani. A másik sokat vitatott kérdés, hogy illik-e a vonaton enni? Hiába is mondanánk, hogy nem, mégis esznek. Az étkezőkocsira ugyanazok az illemszabályok vonatkoznak, mint minden más vendéglőre. Benn a fülkében azonban csak olyan élelmet lehet enni, amit könnyen, esztétikusán lehet elfogyasztani. Előre elkészített szendvicseket, hideg húst, gyümölcsöt stb. Viszont nem illik vajas kenyérhez tavasszal friss zöldhagymát ropogtatni, szagos sajtot enni, szóval semmi olyasmit, ami másokat zavarhatna. Kis lábast sem szabad elővenni. A papírt, hulladékot ne dobjuk le a padlóra és azzal se szórakozzunk, hogy kieresztjük az ablakon, hanem a szemétkosárba dobjuk. Aki előbb megérkezik utazási céljára, mielőtt kiszállna, még ha nem Is beszélgettek, köszönjön el a fülkében maradottaktól s kívánjon további kellemes utazást. Befejezésül egy illemszabály, ami ellen nagyon sokan vétenek. Nem illik a fülkében hangosan rádiózni, illetve mielőtt bekapcsolnánk a kisrá- diót, engedélyt kell rá kérni, s ha megadták, akkor is csak egészen halkan szólhat. Nem biztos, hogy a vad tánczene vagy az előadás mindenkit érdekel. Ha meleg van a kocsiban, nagyon nem illik gusztustalanul nekiállni vetkőzni, törülközni. Sokan levetik izzadt ingüket, vagy a cipőjüket. Ennél durvább sértést útitársainkkal szemben nem lehet elkövetni k. m. A SZOT ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSE A SZOT elnöksége hétfőn ülést tartott, amelyen a dolgozókat érintő több kérdésről tárgyalt. Az elnökség a szocialista munkaversennyel, a vállalati középtávú tervezéssel, valamint a szakszervezeti alapszervi választások tapasztalataival foglalkozott. Napirenden szerepelt még: a lakásügyi rendeletek végrehajtása, illetőleg hogyan kapcsolódhatnak ebbe a szakszervezetek. Ezzel kapcsolatban állapította meg az elnökség, az egyik legfontosabb feladat a lakásépítési program sikeréért kibontakozó verseny segítése. Felmentés A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány Lu- gossy Jenőt — érdemei elismerése mellett, mivel más fontos munikalkörbe nevezik ki — március 1-i hatállyal művelődésügyi miniszterhelyettesi megbízatása alól felmentette. lipcsei vásár: százötven magyar üzem, Hatvanöt ország 9500 kiállítója mutatja be a legkorszerűbb beruházási javakat és fogyasztási cikkeket a március 14. és 23. között sorra kerülő tavaszi lipcsei vásáron. A vásár előkészületeiről hétfőn Heinz Haue, az NDK budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa tartott sajtótájékoztatót A vásár jellegét egyébként a szocialista országok részvétele határozza meg. Magyar- ország 30 külkereskedelmi vállalattal képviselteti magát Százötven magyar üzem termékeiből állították össze a kiállítás anyagát HÍ RE K + HÍR EK-j-H ÍREK + HÍREK-t'HÍREF K-j- HÍREK.-!-'HÍREK + HÍREK % HÍREK HÍ IVY A , 1971. március 2., kedd, Lujza napja. A nap kél: 6.25, nyugszik: 17.29 órakor. A hold kél: 8.21 órakor. Változóan felhős, hideg idő. Időnként élénk, helyenként még erős északi, északkeleti szél csak lassan mérséklődik. Elsősorban a Dunántúlon hófúvások. Tovább tart a hideg. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 0, mínusz 5 fok körül. A megyei főkapitány látogatása Szilágyi János vezérőrnagy, Pest megye rendőr-főkapitánya ellátogatott a Pest megyei Hírlap szerkesztőségébe. Baráti eszmecserét folytatott a szerkesztőség vezetőivel, s köszönetét mondott azért, hogy a lap mindig bőven, színesen és érdekesen tájékoztatja a lakosságot a rendőrség munkájáról, a bűnüldözésről; és hasznos segítséget ad a megelőzéshez is. A főkapitányság elismerése jeléül Szilágyi János vezérőrnagy jutalmat adott át Szitnyai Jenőnek, lapunk bűnügyi riporterének. Klupathy Jenő NEGYVEN EVVEL EZELŐTT, 1931. március 2-án halt meg —• 70 éves korában — Klupathy Jenő egyetemi tanár, akadémikus, ismert fizikus. Tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen és a Műegyetemen végezte, majd Eötvös Lorándhoz került tanársegédnek. Rövid külföldi tanulmányút után 1888-ban gimnáziumi tanár lett. 1903-tól a budapesti Tudományegyetemen az újonnan szervezett gyakorlati fizikai tanszék első tanáraként dolgozott. 1910-ben megszervezte a gyakorlati fizikai intézetet, s annak igazgatójaként tevékenykedett 1921-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Jelentős Klupathy tudománynépszerűsítő tevékenysége is; 1900-ban indította meg, és csaknem másfél évtizeden át szerkesztette az Uránia című folyóiratot. Nevéhez fűződik a vetítésnél használt elektromos távkapcsolás feltalálása; említésre méltó tudományos eredményeket ért el a folyadékok szilárdságára vonatkozó vizsgálatok terén is. Magyar hidroglóbus Kairóban A mától március 23-ig nyitva tartó kairói vásáron magyar kiállítók is jelen lesznek: a Hungexpo rendezésében hét magyar külkereskedelmi vállalat sorakoztatja fel az Egyesült Arab Köztársaság piacán érdeklődésre számot tartó exportcikkeit. Egyik érdekessége a magyar bemutatónak az a hidroglóbus, amely nem csupán kiállítási tárgya, hanem egyúttal a vásár helyi vízszolgáltatását is biztosítja — Baranyi-est. A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat monori József Attila szocialista brigádja meghívta Ba- ranyi Ferenc költőt, s tegnap irodalmi estet tartottak. — Metszetek. A ceglédi Kossuth Múzeumban vasárnap délelőtt megnyitották ,.A szabadságharc képekben” című kiállítást. A múlt századi metszeteket és olajnyomatokat március 15-ig lehet megtekinteni. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig. Zenés műsor. Közben 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. Kb. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika U. kiadás. Utána: Körzeti időjárásjelentés. Kb. 7.30: Üj könyvek. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. Színházak és mozik műsora. 8.20: Járóka Sándor népi zenekara játszik. 9.00: llarsaa a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. 9.35: Bach: D-moll csembaloverseny. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idő járás jelentés. 10.05: Miért szép? József Attila: Elégia c. verséről beszél Bóka László (ism.). 10.25: Rossini: A házassági szerződés. Egyfelvonásos vígopera. 11.49: Jeanette Mac Donald filmdalokat énekel. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: KI nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Melódiakoktél. 13.40: Mandátum és megbízó- levél. A választójogi törvény új vonásai. 14.03: Elveszett a varázs- gyűrű. Hárs László mese játéka. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: A magyar dalirodalomból. 15.25: Rádióiskola. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Ljadov: Három szimfonikus költemény. 16.28: Slágermagyarázat. Vidám műsor Darvas Szilárd Írásaiból. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Idő járás jelentés. 17.05: Tallózás a világsajtóban. 17.20: A Budapesti Koncert fúvószenekar játszik. 17.30: Folytassuk a vitát. A szakmák küldötteinek programja a szakszervezeti kongresszusra. 18.00: Könnyűzenei híradó. 18.30: A Szabó család (ism.). 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Népdalesokor. 20.02: Holnap közvetítjük .. 20.32: Művelődés és gazdaság. — Hogy állunk a felnőttoktatással. 20.57: Hírek. 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.59: Pontos Időjelzés. 22.00: Hírek. Idő járás jelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Régi német, angol. francia és olasz muzsika (élő). 23.20: Könnyűzene éjfélig. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Kó- rusmezsika. 0.25: Himnusz. 0.30: Víz jelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Mozart műveiből. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Kórusok romantikus operákból. 9.35: Cigány- dalok, csárdások. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05: A zene hullámhosszán c. műsor folytatása. 11.45: Az állatvilág bédekkeré. Mi van a tenger halászle- vében? 12.30: Zenekari muzsika. Közben 13.00: Hírek. Idő járás jelentés. 13.03: A zenekari muzsika folytatása. 13.45: Időjárás- és víz* állásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. 14.00: Tánczenei koktél. 14.45: Hírek. Körzeti időjárásjelentés. 14.50: Találkozás a stúdióban (élő) Közben 15.30: Hírek. 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom (élő). 17.30: Hírek. 18.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 18.10: Hivatása tanítónő. Riport. 18.25: Fiatalok hullámhosz- szán. 19.54: Jó estét, gyerekek Meseműsor. 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika U. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Rádiószínház. Magyarország romlásáról, avagy mi történt Mohács után (ism.). 21.40: Zenekari mu zsika. £2.20: A fehér bika. Jean Jacques Reberivelo madagaszkári költő versei. 22.35: Magyar szerzők népdalfeldolgozásaiból. 23.00: Hírek. Idő járás jelentés. 23.15: Ru- szalka. Részletek Dvorzsák operájából. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Orosz nyelvvizsga-előkészítő II. fejezet. 19.10: Bartók III. zongora- verseny. 19.37: Titoktartás. Szántó Tibor emlékezete. 20.08: A dzsessz kedvelőinek. 20.30: Hírek. 20.33: Beethoven: Vonósőtös. 21.03: Wagner zenedrámáiból. 21.56: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 22.26: Magyar szerzők. 23.00: Hírek. Idő járás jelentés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.00: Iskola-tv. Olvasás (ált. Isk. 4. oszt.). 9.55: Történelem (ált. isk. 5. oszt.). 11.05: Kémia (áll. isk. 7. oszt.). 11.55: Filmesztétika (középisk. I. oszt.). 14.00: Olvasás, (ism.). 14.55: Történelem (ism.). 15.50: Kémia (ism.). A holland televízió estje. 17.45: Hírek. 17.50: Hillandia. Kisfiún. 18.15 Bevezető. 18.25: Az ördög hajói. Kisfilm a jégvitorlázásról. 18.45: Dalok holland tájakon. Therese Steinmetz énekel. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradö. 20.00: A sajt. Willem Els- schot novellájának magyarul beszélő tévéfilm-változata. 21.25: Rudi Carell. Zenés műsor. 22.00: Tv- híradó — 2. kiadás. — Több fény. Az utóbbi öt évben 400 kilométernyi villanyhálózatot építettek Pest megyében: az áramfogyasztásba bekapcsolt háztartások száma így 18 százalékkal nőtt — „Másfél” orvos. Hatvan felnőtt, és 16 új gyermekkörzet létesült öt esztendő alatt Pest megyében. Ma már minden 3000 emberre jut egy orvos. Számuk más- félszeresére emelkedett az 1965-ösnek: 1120 körzeti orvos rendel a megyében. — Helyreigazítás. Lapunk vasárnapi számában a 4. oldalon „Készül a kereskedelem” című tudósításunkban sajnálatos névelírás történt. A név helyesen így hangzik: Kalmár István, a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója. Holnaptól ismét INGYEN JOGI TANÁCSADÁS Csak Pest megyeieknek Holnaptól ismét megkezdi jogtanácsosunk panaszosaink és olvasóink részére az ingyenes tanácsadást. Fogadóóráit minden héten szerdán 5-től 7- ig tartja Budapesten, a Blalia Lujza tér 3. szám alatt, a földszinti tanácsadó teremben. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a korábbiaktól eltérően csak Pest megyeiek részére adunk tanácsot. A szerkesztőség tervbe vette, hogy később meghatározandó időben havonta egyszer a megye városaiban és nagyközségeiben is tartunk ingyenes jogi tanácsadást. — Porrobbanás. Szombaton a Szentendrei Kocsigyár Eötvös utca i. sz. alatti műhelyében, a ventillátor motorjának javítása közben meggyulladt a forgács, s porrobbanás következett be. Mire az állami tűzoltók kiértek, a gyáriak eloltották a tüzet. A rendőrségi vizsgálat még tart — Gyapjútűz. A váci Gyapjúmosó- és Szövőgyár 4x8 méteres, apró üzemrészében, a farkasoló gép forgó tengelyére felcsavarodott a gyapjú és a műszál, majd a súrlódástól tüzet fogott. 300 forintos kár keletkezett, a megmentett érték; 150 ezer forint.