Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-25 / 71. szám

I XV. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM 1971. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK Lexikális jellegű számonkérés a gondolkodás és az alkalmazás helyett? A Pedagógusok Szakszervezetének IX. kongresszusáról Mároius I9-én és 20-án tar­totta a Pedagógusok Szakszer­vezete IX. kongresszusát. A kongresszuson szóba került a pedagógusokat érintő szinte valamennyi kérdés. örvendetes tényként köny­velte el a kongresszus, hogy átalakulóban van az iskolai élet demokratizmusa. A veze­tők és tanárok, a nevelők és diákok, az iskola és a szülők közti kapcsolat egyre humá­nusabb, egyre közvetlenebb. Sok szó esett a pedagógusok túlterheléséről. Péter Ernő fő­titkár megállapítása szerint a túlterhelés legfontosabb for­rása az, hogy az ismeretek gyarapítását a tanterv túlzott bővítésével akarták elérni, ami a tanárok munkájában és a tanulók felkészülésében egy­aránt megbosszulta magát. Lényegében helytelen szem­léletből fakad a számonkérés következtében beállott túlter- I helés. Az újfajta számonkérés I főleg lexikális jellegű ahelyett, | hogy a gondolkodást, az alkal­mazást bírálná el. Ki kell dol­gozni azt a formát, amely leg­inkább kapcsolatban van a gyakorlattal. A kongresszus egyöntetű megállapítása szerint az egyik legnagyobb gondot a nagy szá­mú képesítés nélküli nevelő jelenti az oktatásban. Kevés kivételtől eltekintve, a gyen­gébb tanulók mennek képesí­tés nélkül tanítani, hiszen a jobbak egyetemre, főiskolára jelentkeznek. Igen fontos fel­adata az állami vezetésnek és a szakszervezetnek a probléma megoldása. A bérkérdés is szóba került a kongresszuson. Kállai Gyula, az országgyű­lés elnöke, hozzászólásában országosan első, jogos követe­lésnek nevezte a pedagógusok bérrendezését. Kifejtette, hogy a pedagógusok bére elmarad a munkájukkal szemben támasz­tott társadalmi követelmé­nyekhez képest. Péter Ernő fő­titkár bejelentette, javasolni fogják az állami szerveknek hogy a pedagógusok bérrende­zését az idei tanév befejezése előtt hajtsák végre. Sok szó esett a pedagógusok erkölcsi megbecsüléséről is. Nagy tetszés fogadta Goszto- nyi János miniszterhelyettes megállapítását: vannak foglal­kozások, amelyeket kiégett lé­lekkel is el lehet végezni, de nevelni csak hittel lehet. A kongresszus a főtitkári beszámoló és a vita, valamint a szekcióülések utón megvá­lasztotta tisztségviselőit a kö­vetkező négy évre. „Ilyenek vagyunk" DÖNTŐ MONORON A forradalmi ifjúsági napok keretében rendezték meg Mo- noron két kulturális verseny­nek is a döntőjét. Az egyik döntőben a „Szól­jatok, szép szavak!” országos vetélkedőjén indult csapatok vettek részt. A megyéből 53 nevezést küldtek be a vetélkedőre, és az előzsürizés után versenyben maradt 27 csoportot három részre osztották. A három dön­tőt Kiskunlacházán, Monoron és Dunakeszin rendezték meg. Nagykőröst a gimnázium irodalmi színpada képviselte Ilyenek vagyunk című mű­sorával. A másik döntőben az Egri Diáknapokra benevezett közép­iskolás együttesek vettek részt. Városunkat itt két kul'túrcso- port képviselte: a Toldi Mik­lós Élelmiszeripari Szakközép- iskola az Ifjúságról az ifjú­ságért című műsorával, a gimnázium pedig az Ilyenek vagyunk című összeállításával. Mindkét együttes szép kö­zönségsikert aratott. Még egy döntő hátra van Dunakeszin, a zsűri csak utá­na hirdet eredményt. „FŐT” HÚS A helyesírási hibák keresé­se és találása ma már minden írástudó ember kedvenc szóra­kozása. Lehet, hogy a városi tanács konyhájának vezetői is szórakoztatni akarták vendé­geiket. amikor a keddi menü­ben a paradicsomos burgonya mellé „főt” húst írtak az ét­lapra. Nemcsak mosolyognak a vendégek, hanem találgatnék is: talán nem lesz az ebéd elég puha, mert nem tették fel idejében, s ezt akarta jelezni az étlapíró az'elspórolt egyik „t”-vel. Tavaszodik a piac Határidő: április 15 Ki, milyen lakást kaphat? Jelenleg 600 lakásigénylési kérelem fekszik a városi ta­nács lakáshivatalában. K. Pes­ti László előadót kérdeztük, hogy az új lakásrendelet értei- , mében hogyan kell megújíta­ni a lakásigénylést. — Hatoldalas kérdőívet kell kitölteni minden lakásigény­lőnek, aki ezután is fenntart-! ja igényét. Ezt az űrlapot mind a 600 igénylőnek postán,! névreszólóan megküldjük. Ar- [ ra kérjük azonban a lakás- j igénylőket, hogy az űrlapokat: minél előbb, április 15-ig jut- j tassák vissza a hivatalba. — Milyen új feladatokat ad ; az új lakástörvény? — A közeljövőben elkészít- j jük a lakáselosztási tervet, j Először fél évre. A tervet ki- I Címzett: az Alföld Tejtársuiás Az Alföld Tejtársulás a Ma­gyar—Szovjet Barátság Ter­melőszövetkezetet és a kőrös- tetétlení Vörös Csillag Terme­lőszövetkezetet fogja egybe. Ez a társulás gyártja a vá­rosunkban is gyorsan népsze­rűvé vált tasakos tejet. Zavarja az általános örömet, hogy jó néhány tasak „határ­idő nélküli”, ugyanis nincs ki­lyukasztva a szavatosság nap­ja. Így aztán nem csoda, hogy néhány tasak tartalma, élvez­hetetlen savanyú volt. Szeretnénk továbbra is lel­kes hívei maradni a praktikus tejnek. Ez nem rajtunk múlik! függesztjük a városi tanács fo­lyosóján, így elkerüljük azt, hogy olyanok jussanak lakás­hoz, akik más lakást — szövet­kezeti vagy OTP-lakást is sze­rezhetnek. Ezután a lakásel­osztási tervet két-két éves idő­tartamra készítjük el. Készül a tanácsrendelet, amely pontosan megszabja, hogy ki kaphat szövetkezeti vagy állami lakást. A rendel­kezés alapja, az egy család­tagra eső jövedelem nagysága lesz. így a lakáselosztást a le­hető legnagyobb igazságosság­gal végezhetjük — fejezte be K. Pesti László. A Sellőben Irtóatató környezet. „Sehon- nai bitang emberek” lopják itt a napot. Egykori hatalmassá­gok, börtöntöltelékek, emberi roncsok, mintha a múlt század elevenedett volna meg. Vérben forgó szemek, dadogó sörkéré­sek. Tökrészeg mindenki. Ponyvaregények figurái: Bics­ka Maxik, Fülig Jimmyk, Re­volverhősök. Szemük alatt ké­keszöld daganatok, fülük pa­lacsintává lapítva, foguk fé­lig kiverve. Ha nem látszana rajtuk, hogy mitől, még saj­nálni is lehetne őket. Honnan van pénzük szesz­re? Ezt talán csak ők tudnák megmondani, ha éppen józa­nok. Teljes rejtély 'hogy hon­nan veszik. Egy biztos, de az fix — nem munkából. Néha szónlapátolást, kertfelásást Barkahegyek, zöldhagyma va l A Sándor, József, Benedek hozta jó idő hatására igazi ta­vaszi hangulatban pezsgett az élet a keddi piacon. A zöldsé­gesek már hat órakor kirak­ták portélvájukat, és a hajnal­ban befutó csemöi vonatról is jóval többen szálltak le a pia­ci megállóhelyen, mint eddig. Tavasz a piacon — állapít­hatták meg, a sorok között. A piac sztárja ezúttal a zöld­hagyma volt. Szinte alku nél­kül vásárolták, csomóját 2,50 forintért. Keltek a virágpalán­ták is és 10 óra felé már ki­ürültek a vizes vödrök, ame­lyekben jácintok, tulipánok pompáztak. Alaposan meg­csappantak a barkahegyek is, rengeteg volt belőlük. wmmmmmrzzmmmmmmmmsmmmmmm vállalnak, de nem túl gyak­ran — hogy meg ne ártson. Legjellemzőbb rajtuk mégis a piszok meg a bűz. Allergiá­sak a vízre, ezért isszák a szeszt helyette. Mint más a vizeit A lebúj beesett szemű cuk­rosbácsiknak is székhelye. Ök nem olyanok, jóval szelideb- bek emezeknél. Egész nap sa­vanyúcukrot ropogtatnak, és mesélnek a régi szép időkről. Fiatalságukat sírják vissza. Akkor jobb volt nekik. A bör­tön biztos menhelyet biztosí­tott számukra. Egyetlen alvilági csehóba se jár annyi nő, mint ide. ök ugyan valamivel kisebb szesz­mennyiségre vannak hitelesít­ve, de otthon ezt is kipótolják. Pecsétes pongyolákban, felkö­tözött hajjal, papucsban csat­tognak férjük után. Vannak olyanok, akik eskü alatt vall­ják, hogy e2ek az amazonok A Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Vállalat telepén Főzik a pálinkát és tisztítják a hagymát A Pest megyei Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Vállalat nagykőrösi szeszfőzdéjében a háztáji és kerti termelők hul­ladékgyümölcs-cefréjének utolsó tételeiből március vé­géig főzik a gyümölcspálinkát. A közfogyasztásra történő pálinkafőzések mellett a magá­nosok részére való szeszfőzé­seket már az ősszel elkezdték, s bár a múlt évben kisebb volt a szokottnál a gyümölcs- termés, több százan főzettek pálinkát, 10—20 litert egy-egy termelő, de volt olyan is, aki száz litert vitt haza. Egy liter pálinka kifőzési költsége az illetékkel együtt körülbelül 40 forint. Száz liter cefre a kékszilvából 9—10, a vörösszilvából 7—8, a barack­ból 6—7 litert fizet. A szőlő­törkölyből az idén kevesen fő­zettek pálinkát, mert gyenge cukorfokú volt a szőlőtermés, amelynek cefréje nagyon ke­vés pálinkát ad. öreg termelők szerint a régi időkben dinnyéből is főztek pálinkát, és voltak, akik kuko­rica belefőzésével édesítették, vagy az üst tisztázó csurgójára gyümölcsfataplót kötöttek, amelyen keresztül folyva, szép, sárga színű lett az ital. Ma már az ilyesmi nem' lehet­séges, mert a főzés lepecsételt, zárt térben történik. A szeszfőzdetelep mellett működik a vállalat tisztító­részlege, ahol 40 asszony dol­gozik. Jelenleg hagymát tisz­títanak. A tisztított hagymát a vállalat ceglédi telepén meg­szárítják, és hagymalisztet őrölnek belőle, amely a többi szárított zöldségfélékhez ha­sonlóan keresett árucikk. A tengeri hajókon kizárólag ilyen zöldségfélékkel főznek. A hagymatisztító asszonyok teljesítménybérben dolgoznak, és havi 1300—1400 forintot ke­resnek. M j este 6 órakor Tanácstagjelölő gyűlések Ma a következő helyeken tartanak tanácstagjelölő gyű­léseket. A 38-as körzet a Szociális Otthonban, a 40-es körzet a korház Fás­kert utcai kultúrtermében, a 41-es körzet a Jósika utcai iskolában, a 47-es körzet a Kopa-féle iskolában. Holnap: március 26-án A 37-es körzet a Szociális Otthonban, a 42-es körzet a 21-es Vo­lán kultúrtermében, a 44-es körzet a Szolnoki úti Kopa iskolában, az 50-es körzet a gimnázi­umban, * az 55-ös körzet a Petőfi Ter­melőszövetkezet bokrosi klub­jában. A tanácstag jelölő gyűlések mindenütt este 6 órakor kez­dődnek. A III. ötéves terv szülöttei „Alapozzák” a lakótelepet Ezekbe a "lakásokba minden | telep óriási lépés a város La- Jc.Ínyeimet beszereltek, a gáz- j kásgondjainak megoldásához, tói a meleg vízig. Az új lakó- I Foto: Kiss András P » O » R . T ASZTALITENISZ A Ceglédi úti lakótelep, első házai már elkészültek. Ezeket még a III. ötéves terv első- szülötteinek tekinthetjük, ke­reken 500 lakás építése követi őket. A lakótelep „alapozása” igen fontos munka. Tervezé­sén, jó építési és városrendezé­si elhelyezésén hosszú évek bé­kessége, jó közérzete múlik. MIDECÓ- A KÖZÖS PIACNAK Űj sajtféle gyártását kezdte meg néhány magyarországi tejüzem, köztük a körösi is. A juhtejből készült Midecó sajtot nyugati exportra a Közös Piac országaiba szállítják. Eddig egy vagonnal gyár­tottak, s a szezonban összesen 10 vagon Midecót készítenek. MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Helga Magyarul beszélő nyugatné­met film. Csak 16 éven felü­lieknek. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. olykor talicskával fuvarozzák haza hltestársukat, Az erőt hozzá a borból merítik. ' — Fizess be! — Te jössz! — Azt mondtam, fizess egy kört. Nem értesz! — Majd még megbeszéljük ezt. — Az anyád! Nem fizetsz? — Nem. — Akkor nesze! Tompán a földre zuhan va­laki. A részegek tovább kor­tyolgatják italukat, a félájult sebesültet közömbösen félre­tolják. Nem történt semmi, nem láttak semmit. A leütött lassan feltápászkodik, zsebébe nyúl. Elkésett. Pénzét már el­vették. Átkozódva indul a mosdóba lemosni magáról a vért. Sír, anyját hívja. Az ok a körülményekben ke­resendő? A Sellő élőhalottak tanyája. ballal Budapest SE—Nagykőrösi I Kinizsi 14:2. A fővárosban léptek az idei NB III-as csapatbajnokság rajtján asztal mellé a körösi I férfiak. A két játékossal erősí­tett, ebben az évben a bajnoki i címet is megpályázó BSE el- j len nem ment a Kinizsinek. Ez volt az összeállítás: Kőházi (1), Reszeli (1), Erdei, Rákosi. Legfiatalabb tornászaink is jól mutatkoztak be. A nyári úttörő-olimpia prog­ramjába ebben az évben kísér­letképpen bevették a kisdobos- tornát is. Vasárnap Budakalá- szon volt az első Pest megyei verseny. Városunkat öt kispaj­tás képviselte, igazán remekül, hiszen valamennyien éremmel tértek haza, és bemutatott gya­korlatanyagukkal is kiemel­kedtek a mezőnyből. A lányok­kal együtt összesen 24 induló volt. Fiú csapatversenyben (3 in­duló): 1. Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola (Re­szeli Péter, Reszeli Soós Ist­ván, Kiss Zsolt, Kovács Imre). Fiú egyéniben (5): 1. Reszeli Péter, 2. Kovács Imre (mind­kettő nagykőrösi petőfis), 3. Konrád Tibor (Nagykőrösi Arany János iskola). Három szeren: gyűrűn, tala­jon és szekrényugrásban csa­patban kötelező gyakorlat­anyaggal, egyéniben pluszként ugyancsak ezeken a szereken szabadon választott gyakorla­tokkal szerepeltek a legfiata­labb tornászok. Az április 9-i debreceni, or­szágos döntőbe bejutott a kö­rösi csapat, valamint az egyéni 1—2. helyezett. Egyéniben csak azok juthattak tovább, akik csapatversenyben is szerepel­tek. Megyei labdarúgó-sorsolás. Március 21-én indult az 1970/71-es megyei labdarúgó­bajnokság tavaszi idénye. A körösiek a következő sorrend­ben mérkőznek ellenfeleikkel. Márciús 21: Nagykőrösi Ki­nizsi—Kartali MEDOSZ. Március 28: Bagi TSZ SK— Nk. Kinizsi. Április 4: Nk. Kinizsi—Isa- szegi Vasas. Április 11: Pomázi KSE— Nk. Kinizsi. Április 18: Nk. Kinizsi—Bu­daörsi KSK. Április 25: Üjhartyáni KSK —Nk. Kinizsi. Május 2: Nk. Kinizsi—Fóti SE. Május 9: Szigetszentmiklósi TK—Nk. Kinizsi. Május 16: Nk. Kinizsi—Mag- lódi Vasas. Május 23: Váci Vasutas— Nk. Kinizsi. Május 30. Nk. Kinizsi—Gö­döllői Vasas. Június 6: Budakalászi MSE —Nk. Kinizsi. Június 13: Nk. Kinizsi—Tö­rökbálinti TC. Június 20: Bem SE (Cegléd) —Nk. Kinizsi. Június 27: Tököli KSK—Nk. Kinizsi. —sulyok— C-iitörtöki sportműsor ASZTALITENISZ Sportotthon 15 óra: Kinizsi serdülők—Élelmiszeripari szakközépiskola barátságos fiú csapatmérkőzés. KÉZILABDA Kinizsi-sporttelep, 15 óra« Nagykőrösi Toldi ITSK—Szol­nok női, 16: Nk. Kinizsi—Szol­noki Olajbányász férfi barát­ságos mérkőzés. — S —

Next

/
Oldalképek
Tartalom