Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-25 / 71. szám

I MÁRCIUS 31-TOL: Ifjúsági üzemrész a HAGY-ban A TÁRCA KIVÁLÓJA A KISZ-TITKÁR A Kohó- és Gépipari Mi- nLsztórium a közelmúltban né­hány fiatal szakembernek, a tárca jól működő ifjúsági ve­zetődnek nyújtotta át a Kohó- és Gépipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. A megyében, első­ként és egyedül Kiss Gábort, a Híradástechnikai Anyagok Gyárának KlSZ-titkárát érte a megtiszteltetés. — Ügy gondolom elsősorban a HAGY-ban dolgozó fiatalok közös erőfeszítéseinek, kiváló termeléseredménycinek szól a kitüntetés. Két alapszervezetünk van, az egyik az üzemi, a másik az irodai alapszerv. Jól összeba­rátkoztunk, s ez jótékonyan hat a munkára is. Korábban is működtek az üzemben ifjú­sági brigádok, de a múlt év­ben nagy fába vágtuk a fej­szénket, elhatároztuk, hogy ifjúsági üzemrészt hozunk létre. Terveinket siker koronázta, az üzem március 31-től teljes kapacitással működik. A KISZ védnöksége már a tervezés, a szerelés szakaszában is jóté­konyan hatott. Fejlesztőink, technoló­gusaink kitettek magu­kért. Szovjet gépsor segítségével modem transzformátorokat fogunk gyártaná. Miért nincs telefon a váci hajóállomáson? Az elmúlt nyáron hajón akartam utazni. Személyesen kellett elmennem megérdek­lődni a járatok indulási ide­jét, mert az állomásnak nem volt telefonja. A közelmúltban ismét arra- jártam s benéztem. Az állo­másfőnök, aki tavaly is kész­ségesen adott felvilágosítást, kérdésemre széttárta karját... Még mindig nincs telefonjuk. A közelmúltban olvastam lapunkban, hogy megalakult a Dunakanyar Intéző Bizottság bal parti bizottsága. Arra gon­doltam, hogy ez a komoly testület talán el tudná intéz­ni, hogy az állomás kapjon egy telefont. Szokolai Lajos Vác Dallal köszöntöttek. Nem hiába készültek idén a férfiak megkülönböztetett gonddal az idei nőnapra — jól sikerültek az ünnepségek. Több levél érkezett szerkesztősé­günkbe, ezekből közlünk most egyet. „ • • Ünnep előtti borbemutató Az élelmiszerkiskereskedel­mi vállalat Április 4. téri köz­pontjában hétfőn délután bor­bemutatót tartanak meghívott boltvezetők és áruforgalmis­ták részére. A Közép-magyar­országi Pincegazdaság ez alka­lommal Budafok, Kecskemét és Szeged italkülönlegességeit mutatja be. Véradást szervezőket tüntettek ki Hétfő délután a Vácott ál­lomásozó alakulatok véradást szervező tisztjei találkoztak a járási tanácson. A városi-járá­si Vöröskereszt itt adta át a kiváló véradást szervező kitün­tetést. A váci mezőgazdasági tech­nikumban csak húsz percre állt le a munka. Csupán annyi időre, ameddig az iskola nő­dolgozóit a tanári szoba feldí­szített asztalához invitálták, ahol minden helyen virág és egy minitorta meg a kollégium énekkara várta a nőket egy kedves olasz dallal. „Éljen minden bájos, szép nő”, erről szólt a dal és Pornói István igazgató köszöntője is. Azután mindenki folytatta a munkáját,, ilyen figyelmesség után sokkal jobb kedvűén. B. Á.-né VÁCI A PEST MEGYEI HÍRIAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM 1971. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK Támogatják dolgozóik lakásépítését Mit tesz a DCM? — Akció a hajógyárban A közelmúltban újjáválasz­tották a Cement- és Mészmű­vek nagyvállalati szakszerve­zeti bizottságát. A héttagú mű­szaki bizottságban dr. Félegy­házi Gyula igazgatási osztály- vezető lett a lakásfejlesztési felelős. Tőle kértünk tájékoz­tatót arról: az iparág vállala­tai hogyan támogatják dolgo­zóikat lakásgondjuk megoldá­sában. — .Az a miniszteri rendelet, amiben erről a lehetőségről szó van, ma már mindenki előtt ismert. A Cement- és Mészművek gazdasági és szak- szervezeti vezetői idejében fel­ismerték a lehetőséget, és elhatározták, hogy a lehe­tő legnagyobb összeggel támogatják dolgozóikat. 1969-ben közel tízmillió forin­tot használtak fel egyrészt ka­matmentes kölcsön formáb­ban, kisebb részben pedig első bérlő kijelölési jogot vásárol­tak. — A DCM az elmúlt eszten­dőben egymillió forintot ka­pott a nagyvállalat lakásépíté­si alapjából. Erre az esztendőre négy­millió forintot igényeltek. Feléből szolgálati lakásokat akartak építeni. Minthogy azonban a nagyvállalat lehető­ségei korlátozottak, csak egy­millió-kétszázezer forint ju­tott Vácra. A gyár később még 800 ezer forintra nyújtott be igényt. Mivel a gyárban nagy á munkaerőhiány, a meglevő szakmunkás- gárdát egyebek között ép- | pen a lakásépítés támo­gatásával szeretnék meg­tartani — mondta dr. Félegyházi Gyu­la. Még egy lakásépítési akció­ról hallottunk: a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregysége és a Betonelemgyár KISZ- szervezete 24 lakás felépítésé­re kötött szerződést. Ebből hét lakást a hajógyáriak kapnak. Tizenhátezer forint volt az in­duló tőke, havonta még ezer forintot fizetnek be egy éven keresztül alapként, s ezenkívül ezer óra társadalmi munkát kell a tulajdonosoknak az épít­kezésen végezni. A jövendő la­kástulajdonosok közül az egyik jelenleg katona. Társa- dalmimunka-kötelezettségét helyette a KISZ-szervezet vál­lalta. P­Egyhangúlag elfogadták JELÖLÉSEK A JÁRÁSBAN Mintegy százötvenen vettek részt Foton a 3-as választóke­rület jelölőgyűlésén, ahol egy­hangúlag Vincze Józsefet je­lölték tanácstagnak. Gödön két tanácstag jelölő gyűlést tartottak a hét elején. VÁC Kulturális seregszemle Ma délután a Madách Imre Művelődési Központban ren­dezi a városi úttörőelnökség a váci pajtások kulturális sereg­szemléjét. Az ünnepélyes meg­nyitó fél kettőkor lesz, ahol utána a kisdobosok báb-, népi­játék- és néptáncbemutatója következik. Fél háromkor a Vox-teremben a szólóéneke­sek, duók és triók, valamint a kamarakórusok műsorát hall­gatják meg. Három órakor a táncteremben a kisdobosok, a színházteremben az úttörők mondanak verset, prózát és az irodalmi színpadok mutatják be műsorukat, öt órakor a színházteremben az énekkarok vetélkednek. Az eredményt es­te hat óra után hirdetik ki. A 18-as számú választókörzet­ben a KISZ-szervezet Kiss Já­nost, az Egyesült Duna-menti Termelőszövetkezet esztergá­lyosát jelölte. Munkájával mindenki elégedett á szövet­kezetben, s bár nem volt ko­rábban tanácstag, a szövetke­zet KISZ-titkáraként eddig sem maradt közömbös a kö­zösség ügyei iránt. A szomszé­dok, a munkatársak szerint Kiss János példamutató fiatal. Jelölését egyhangúan elfogad­ták. Vácott a 30-as választókör­zetben a Hazafias Népfront Dudla Károlyt, a Vác környé­ki Vízrendezési és Talajvédel­mi Társulat elnökét javasolta jelöltnek. A hozzászólók sze­rint Dudla Károly korábban is sokat tett a községért. Válasz­tói azt kérik, ha tanácstag lesz, segítse a gödi belvízren­dezést. VÄSÄR. Az új magyar lexi­kon szerint eredetileg az a hely, ahol az eladók és a ve­vők meghatározott időközön­ként adás-vétel céljából össze­gyűlnek. Hát a váci vásár milyen? — Zajos — mondják a Föld­vári téri lakók. — Szombatról vasárnapra virradóra egész éj­jel zörögtek a szekerek a Ha­raszti Ernő utcán. Mi mindent hoztak? Ez a napsütéses vasárnap délelőtt kiderült a vásártéren, ahová autón, lovas kocsin, csacsás kordén és autóo szón özönlöt­tek az emberek. Mint mindig, a legtöbben az állatvátsáron voltak. Szép vá­lasztási malacok, fénylő szőrű csikók, kiálló bordajú igavo­nók, kisborjak vártók, hogy mi lesz a mustra vége. De minthogy jó magasra tartották az árat, sokszor kútba esett az üzlet. Ha meggondoljuk, hogy egy pár választása malacért 1200—1400 forintot kértek s még a vásár végén sem enged­ték ezer alá... MINDENEK KÖZÖTT leg­izgalmasabb a lóvásár volt. Vaskos muraközi dobogott ne­héz testével a ruganyos tala­jon. Előbb gazdája futtatta, majd a vásárlójelölt. Odébb már kocsi elé fogták, s azt nézték szakértők és kíváncsiak körében, hogyan bírja a ter­het. Nem messze tőlük jólöltö­zött cigány ült a bakon. A VASÁRNAP szomszédok lovait mustrálta, s időnként elégedett pillantóso­kat vetett saját saroglyához kötött négy lovára. Szóba ele­gyedtünk. — Hányat ad el? — Hármat... négyet — vá­laszolta ahhoz képest türelem­mel, hogy biztos volt, mi nem vagyunk vevők. — Mennyiért adja? — Hát, ezt a kétévest, itt ol­dalt, 20 ezerért — mutatta a csillogóra kefélt szőrű, büszke fiatal állatot, „aki” mintha ke­vesellné, fölkapja a fejét, bele­szagol a levegőbe s nagyot nyerít. Talán látszott rajtáim, hogy drágállom, mert a gazda máris bizonygatta — akár egy vas­tagpénzű vásárlónak —, hogy: — Nem fogták ezt még igába! Amint így szépen beszélget­tünk, egyszer csak jöttek az ellenőrök. A passzusokat kér­ték, mert hogy a disznókat 30, a lovakat 60 napi tartós után lehet csak továbbadni. Aki nem tartja be a határidőt — az üzérkedő. Nézem az emberemet Nem találta a passzust s a kérdés­re, hogy hol van — A felesé­gemnél, meg a gyerekeknél — válaszolta. — Hát kérje el tőlük. — Menjek érte haza? — kérdezte, és máris bizonygatta, hogy: — Bizonyisten nem aka­rom eladni a lovakat, á, de­hogy ... KÖZBEN EGY IDŐS EM­BER lépett mellénk, ötezer fo­rintért vett lovat egy balassa­gyarmati embertől, de kide­rült, hogy nincs rendben a passzusa, a vételárat pedig már kifizette. Magyarázták ne­ki, hogyan kellett volna, mint kellett volna. — Hogyan kellett volna, ho­gyan kellett volna — dohogott az öreg félhangosan, és az volt ebben, hogy ne tanácsokat osz­togassanak neki, hanem segít­senek. Néhány percig tartott csak a közjáték, mégis, mire körül­néztünk, a mi emberünknek már nyoma veszett. Most sem értem, hogyan tudott a kocsik sűrűjéből olyan gyorsan kere­ket oldani. DÉL FELÉ már korogtak a gyomrok, sercegett a zsír a pe­csenyesütők során. Kolbász, sült hús szaga terjengett a vá­sártér fölött. Hosszú sor állt minden .»ütő előtt, az asztal­fiában gyűlt a pénz, tízesek, húszasok, ötszázasok. A heve­nyészett söntés előtt tolongás és hangzavar, az áldomást it­Megéri az árát? tók, leöblítették az elfáradt torkokat Céklásodtak az ar­cok, csillogott a bőr, ékes ma­gyarsággal küldték egymást a négy égtáj felé. VÁSÁR. Ma is kicsit barbár népünnepély. Láttam tanárt alkudni berlinerkendőre, egy túlparti gyár főmérnökét jó­állású ló patáját vizsgálhatni, alkudoztam szép hímzésre, de sokra tartották, pedig már a moly is rágta. Bányász Hédi FIN Ze hegényben A váci megnyitó után Zebe- gényben is ünnepélyt rendez­tek a forradalmi ifjúsági na­pok tiszteletére. A KlSZ-szer- vezetek és az úttörőcsapat tag­jai a kultúrotthonban talál­koztak és műsorral emlékez­ték a forradalmi évfordulók­ra: 1848-ra, 1919-re és 1945-re. MA SZOBOfJ: KÉPVISELŐJELÖLŐ GYŰLÉS Ma. délután három órakor Szobon a községi filmszínház­ban országgyűlési képviselő- jelölő gyűlést tartanak. MAI JELÖLŐGYŰLÉSEK Ma öt jelölőgyűlés lesz a városban. A 49-es választóke­rület a Fegyveres Erők Klub­jában, az 54-es a Zöldhordó vendéglőben, az 57-es a Csata­mezői tsz-irodában, a 61-es a Bacsó Béla utcai vendéglő­ben, a 76-os a Népek barátsága utcai óvodában jelöli tanács­tagját. MA : Találkozó a Mechlaborban Ma délután a Mechlabor véradói azokkal az emberek­kel találkoznak, akiket az ő vérük segített az élethez. Dr. Gyurkovics Ferenc adjunktus „A véradásról a szülész sze­mével” címmel tart előadást. Megyei másodikok Az Egészségőr tettre kész verseny megyei döntőjében a Báthori utcai iskola csapata a második helyet szerezte meg. A DUNAKESZI IISK ÉS ZEBEGÉNY CSAPATA NYERTE A K1SZ-KUPÁT A Kommunista Ifjúsági Szö­vetség megalakulásának évfor­dulójára a járási és városi bi­zottság, az elmúlt évben jubi­leumi versenyt írt ki. A ver­senyre nevezhetett bármely, a járásinál nem magasabb osz­tályban játszó sportegyesület, üzem, szövetkezet, KlSZ-szer- vazet, illetve középiskola csa­pata. A versenyeket hét szám­ban, közel háromezer résztve­vővel bonyolították le. Az 1970 október elsejétől a Tanácsiköz­társaság megalakulásának év­fordulójáig tartó verseny dí­jait március 20-án, ünnepség keretében adták át a győzte­seknek és a helyezetteknek. A csapatverseny eredményei A középiskolás kategóriá­ban: 1. Dunakeszi 201. ITSK 13 349 pont, 2. Sztáron Sándor Gimnázium 2671 pont, 3. Géza király téri Gimnázium 2470 pont Egyéb kategóriában: 1. Ze- begény 6927 pont, 2. Váci Hajó 2835 pont, 3. Nagymaros 1646 pont. A csapatversenyben összesen harmincán indultak. Részletes végeredmények Sakk: 1. Váci Híradás 413 pont, 2. Váci Hajó 335 pont, 3. Sztáron Sándor Gimnázium 323 pont. Asztalitenisz: 1. Dunakeszi ITSK 2813 pont, 2. Zebegény 2212 pont, 3. Dunakeszi Ház­gyár 499 pont. Sí-szánkó: 1. Zebegény 2669 pont, 2. Dunakeszi 201. ITSK 2191 pont, 3. Váci Hajó 1509 pont. Kispályás labdarúgás: 1. Du­nakeszi Jármű KISZ 132 pont. 2. Dunakeszi 201. ITSK 73 pont, 3. Sallai SE 76 pont. Kézilabda: 1. Felsőgöd 34 pont, 2. Váci Híradás 32 pont, 3. Dunakeszi 201. ITSK 30 pont Mezei futás: 1. . Dunakeszi 201. ITSK 2740 pont, 2. Géza király téri Gimnázium 2470 pont, 3. Sztáron Sándor Gim­názium 2348 pont Sportlövészet: 1. Dunakeszi 201. ITSK 5274 pont, 2. Zebe­gény 1963 pont 3. Dunakeszi Terület 921 pont. EDZESEN KÍVÜL IS. Minden szobi focista 40 órát dolgozik a pályán A járási labdarúgó-bajnok­ság Rákóczi csoportjában a Szobi Vasutas csapata 3 pont­tal vezet A több mint ötven éve ala­kult szobi sportkörnek ma már hét szakosztálya van. A lab­darúgók vasárnap rajtoltak az új fordulóban. Erről beszélt Giber Pál, a szakosztályveze­tő-intéző. — A téli felkészülést január 15-én kezdtük, heti három ed­zéssel. A tornatermi edzéseket a szobi gimnáziumban végez­tük. A keret húsz tagú. A csa­pat edzője-kapitánya Magyar György. Nemcsak az edző fia­tal, a csapat is — az átlagos életkor 22 év. A szellem kitű­nő — 26 éve dolgozom a csa­pattal, de még ilyen jó soha nem volt. Nem titok: a tava­szi fordulók során is úgy sze­retnénk szerepelni, hogy elér­jük a célunk és — bajnokok legyünk. A pályánkat is rendbe sze­retnénk tenni és ezért a játé­kosok fejenként 40 óra társa­dalmi munkát ajánlottak fel. (s. 1.) Takarítónőket felvesz a Vád Fegyveres Erők Klubja. A Pest megyei Beruházási Vállalat értesíti Vác város lakosságát, hogy az Erdős Bernát-sori lakótelep nagy- és kisfeszültségű földkábel-, valamint a vaslemezházas transzformátorállomását 1971. március 25-én üzembe helyezik. A LÉTESÍTMÉNY ÉRINTÉSE VESZÉLYES!

Next

/
Oldalképek
Tartalom