Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-17 / 64. szám

«971. MÁRCIUS 17.. SZERDA zx/€íi*!ap 5 Jams Pannonius emlékére ORSZÁGOS ÜNNEPSÉGEK ÉS PÁLYÁZAT 1972. április 12-én lesz öt­száz éve, hogy meghalt a ma­gyarországi humanizmus Euró- pa-szerte ismert költője, Ja­nus Pannonius pécsi püspök. A kiváló művész és nagy huma­nista emlékére országos jelle­gű ünnepségeket rendeznek, s ennek keretében művészeti pá­lyázatra kerül sor, amelyet most hirdetett meg a Baranya megyei és pécsi városi tanács, valamint a szakszervezetek megyei tanácsa. A pályázat célja elősegíteni a magyar kö­zépkor kiemelkedő költőjének, humanistájának szellemében született irodalmi, képzőművé­szeti és zenei alkotások létre­jöttéi A pályázat kétfordulós lesz. Az 1971. június 1-ig beküldött tématervek és vázlatok alap­ján a pályázatot hirdető szer­vek megbízást adnak a művé­szeknek. A megbízás alapján készült minden mű részvételi díjban részesül, a legjobb al­kotások külön pályadíjat kap­nak. Pályázni csak eredeti, új művekkel lehet. A megbízáso­kat 1971. augusztus 1-ig ad­ják ki, s a kész irodalmi, kép­zőművészeti és zenei alkotáso­kat 1972. január 31-ig kell be­küldeni a pályázatot meghir­dető szarveknek. A Janus Pannonius-pályázat díjainak odaítéléséről 1972. áp­rilis 4-ig döntenek. Hobby LENGYEL Lengyelországban körülbelül másfél ezren hódolnak a kak- tuszneveiés szenvedélyének. Legalábbis ennyi tagja van a kiiktuszkedvelők társaságának. Valószínű azonban, hogy a nyilvántartásban nem szerep­lő, magán-kaktusztermesztök száma még ennél is jóval ma­gasabb. A sziléziai Kultúra- és Pihenőparkban állandó kak- tuszkiállítás van, s évről évre itt rendezik meg a nemzetközi kiállításokat is, amelyeken kü­lönösen nagy számban szere­pelnek a szomszédos országok: az NDK, a Szovjetunió és Csehszlovákia tenyésztői. A vérbeli kaktusztenyésztő ritkán vásárol növényt az üz­letben, noha így is sok érdekes fajtához lehet hozzájutni. A kaktusztenyésztő saját maga, magról neveli a növényt, ma­ga oltja, maga eszeli ki a cse­repek különleges formáit. A „tüskés hobby”-hoz gyak­ran társul más szenvedély is: a földrajz iránti érdeklődés, más virágok és növények gyűj­tése, sót nemegyszer a rajzo­lás, a festegetés is. A kaktusz­kedvelők szívesen megosztják tapasztalataikat másokkal, mert a kaktusz — tüskéi elle­nére — mint minden hasznos szenvedély, nem eltávolítja, hanem közelebb hozza egy­máshoz az embereket. A másik érdekes hír a bará­ti országból: több mint ötezer GYŰJTŐK gyufacímkegyűjtő hódol hob- byjának Lengyelországban. Az egyik legnagyobb gyűjtemény tulajdonosa a czechowicei gyufagyár igazgatója, aki több mint 30 ezer címke birtokosa. A gyufagyár az eltelt 26 év folyamán több száz gyufacím­két bocsátott ki. Nysa Klodzka tájmúzeumában megtekinthető a legnagyobb lengyelországi gyufacímke-gyűjtemény, amelyben 40 ezer lengyel és tíz-egynéhány ezer külföldi címke látható. k. m. BARÁTSÁG II. A védnökök feladatairól A Barátság II. kőolajvezeték építése felett vállalt KISZ- védnökség operatív bizottsága tegnap ülést tartott a Pest megyei KISZ-bizottságon. A kőolajvezeték 300 kilométeres szakaszának idei építési tervét vállalatok, üzemek, KISZ- szervezetók képviselői vitatták meg. Az operatív bizottság fel­adata lesz többi között a nagy­arányú építkezéseken, kitelepí­tett munkahelyeken dolgozó fiatalok KfSZ-szervezeteinek irányítása, s foglalkoznak ér­dekvédelemmel is. A termelés­ben és építésben részt vevő fiatal műszakiaknak, szak­munkásoknak, munkaverse­nyeket rendeznek. Tyukodi népbűvész hagyatéka Érdekességek a filmszakkörben — .-Szóljatok, szép sza­vak:” Ez a címe annak a rá­diópályázatnak, melynek me­gyei elődöntőit vasárnap kezdték Kiskunlacházán. A Monor környéki amatőr iro­dalmi színpadok március 21- én Monoron mutatják be tu­dásukat, március 28-án pedig Dunakeszin lesz vetélkedő. — Három évvel ezelőtt ala­kult meg a túrái úttörőcsapat filmszakköre — > közli levelé­ben Takács Pál tanár. A szakkör már az elmúlt év­ben egy kis játékfilmet is ké­szített, a „Köszönöm” címűt, amelynek forgatókönyvét is a pajtások írták. A felvételek befejeződtek, s a körülbelül húszperces játékfilm vágási­hangosítási munkálatai most vannak soron. Nem feledkezett meg a szak­kör a film 75 éves születés­napjának méltó megünneplé­séről sem. Ebből az alkalomból kiállítást rendeznek, amelyen a legérdekesebb az a körülbe­lül ötvenéves vetítőgép lesz, amelyet Sára László ajándéko­zott a szakkörnek. A vetítőgép, születésekor petróleumlámpával működött, majd később tulajdonosa át­alakította dinamósra, míg vé­gül már hálózati árammal dol­gozott. Egyébként minden da­rabja barkácsmunka: a lencse­ház például konzervdoboz, a szerkezet némely része ková­csoltvas. A szakkör tagjai fel­derítették azt is, hogy az „ős­kori” vetítőgép Tyukodi nép­bűvész tulajdona volt. Erre az érdekes figurára úgy emlé­§ Tíz nap rendeletéiből Az egyes lakásépítési for­mák pénzügyi felvételeiről és a szociálpolitikai kedvezmény­ről, a kormányrendelettel egy­MÁRCIUS 18-TÓL 25-IG CEGLÉD, SZABADSÁG NAGYKÖRÖS GÖDÖLLŐ SZENTENDRE ABONY BUDAKESZI BUDAÖRS DUNA­HARASZTI MONOR NAGYKATA VECSÉS 19- 21-én: Tájkép csata után* 22-24-én: Jó estét, Mrs. Campbell! 18-21-én: Jó estét, Mrs. Campbell! 22-24-én: Tájkép csata után* 25-én: Helga** 18-21-én: Idegen a cowboyok között I—II. 22-24-én: A lovag végakarata 18- 21-én: Vihar délen 22-24-én: Családi fészek* 19-én: A bábu I—II. 20— 21-én: Az Abwehr ügynöke 22-24-én: Jó estét, Mrs. Campbell! 19- 21-én: A gyilkos a házban van 22-24-én: Onibaba** 18- 21-én: Halálos tévedés 22-24-én: A gyilkos a házban van 19- 21-én: A lovag végakarata 22-24-én: Vihar délen 19-21-én: Az élethez túl sok** 21-én: (első előadás): Á tűzön nincs átkelés 22-23-án: Az Abwehr ügynöke 24- én: Juan kalandjai 18-21-én: Jó estét, Mrs. Campbell! 22-24-én: Tájkép csata után* 25- én: Helga** 18-21-én: A bostoni fojtogató*** 21-én: (első előadás): Utánam gazfickók 22-23-án: Én vagyok, Jeromos 24-25-én: Hullaégető*** *14 éven aluliaknak nem ajánlott **Csak 16 éven felülieknek *** Csak 18 éven felülieknek Jó szórakozást kíván a PEST MEGYEI MOZIUZEMI VÁLLALAT séges szerkezetben jelent meg a 4/1971. PM—ÉVM. számú rendelkezés, a Pénzügyi Köz­löny március 11-i számában. Ugyanitt olvashatjuk az építési kölcsönökkel kapcsolatos 5/1971. PM—ÉVM. számú ren­delkezést. A rakodási munkák többlet- költségének a bérszínvonal szempontjából történő elszá­molásáról, az üzletek nyitva tartásának módosítása miatt felmerülő munkahelyi pótlék­ból származó többlet bérkölt­ségnek a bérszínvonal szem­pontjából történő elszámolásá­ról 5/1971. (III. 9.) Mü. M— PM. és a 6/1971. (III. 9.) Mü. M.—PM. számú rendelkezéseit intézkednek. (Tanácsok Közlö­nye március 11-i száma.) A takarékszövetkezetek jö­vedelem- és bérszabályozási rendszeréről kiadott 10/1971. (III. 13.) PM.—Mü. M. számú együttes rendelet a Magyar Közlöny március 13—i számá­ban jelent meg. Fontos rendel­kezéseket tartalmaz a bérkölt­ség terhére történő kifizetési jogcímekről, az egyéb jutalé­kokról s a bérfejlesztésről is. A lakbérközléssel és a lak­bérhozzájárulás igazolásával kapcsolatos nyomtatványokról az adatszolgáltatási kötele­zettségekről kiadott 11/1971. (III. 16.) ÉVM.—PM. számú rendelet a Magyar Közlöny március 16-i számában talál­ható. A vámfizetési kötelezett­ségről fontos rendelkezést ta­lálunk a Magyar Közlöny 17. számában arról, hogy mikor lehet 4000 forintot, illetve 1000 forintot meg nem haladó bel­földi forgalmi-értékű árut be­hozni vámfizetés nélkül. 11/1971. (III. 16.) PM.—Kk. M. együttes rendelete. A nyugellátások és egyéb ellátások évenkénti rendszeres emeléséről szóló, 45/1970. (XI. 4.) számú kormányrendelet végrehajtásáról az egészség- ügyi miniszter 1/1971. (III. 16.) Eü. M. számú rendelete is a Magyar Közlöny 17-i számá­ban jelent meg. keznek vissza az idősebbek, mint valami nagy varázslóra, aki téli estéken járta az ivó­kat, a fonóikat és ott különfé­le boszorkányságokkal szóra­koztatta az embereket. Nem volt7nehéz megfejteni, hogy bűvös mutatványainak nagy részét éppen ezzel a filmvetítőgéppél produkálta. Az akkori fehér falakra köny- nyen odavetítette a robogó mozdonyt, a zuhogó vízesést, vagy éppen a mozgó embere­ket, A sikeres ünnepi program után a filmszakkör a nyáron Bulgáriába tervez kirándulást, a Fekete-tenger partjára. Az útról igen sok filmkockával kívánnak visszatérni, hogy ez­zel is gazdagabb lesgyen a csa­pat mozgófümarchivuma. HÍREK -(- HÍREK f HÍREK + HÍREK fHÍRE» K 4- HÍREK.-f HÍREKHÍREK 4- HÍREK * HÍ MA, 1971. március 17. — *'■***" Szerda, Gertrud napja A nap kél 5.55 — nyugszik 17.51. A hold kél 0.00 — nyugszik 7.30. Felhős, párás, enyhe idő. Többfelé eső, napközben kis­sé megélénkülő déli szél. Reg­gel több helyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 7—12 fok között. 3 mázsa újság Angliába Három mázsa újságkülde­mény továbbításáról intézke­dett a magyar posta, miután befejeződött az angol postás­sztrájk. Magyarországról hét héten át nem juthattak el a szigetországi olvasókhoz az új­ságok, folyóiratok. A januári és a februári számok most égyiitt érkeznék meg. A res­tanciát már átadta a posta ex­pedíciószolgálata a vasútnak. — A gombamérgezésékről és a dohányzás ártalmairól tartottak diafilm vetítéssel kí­sért előadást tegnap a viseg­rádi Mátyás király Művelő­dési Házban. Elhunyt Pánczél Lajos Súlyos gyász érte a magyar újságíró-társadalmat: kedden 74 éves korában elhunyt Pán- czél Lajos újságíró és író, a Magyar Távirati Iroda nyugal­mazott főrmmkatársa. Az el­hunytat a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége saját ha­lottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. — Francia közvilágítási napok kezdődnek ma a Tech­nika Házában, Budapesten. A több napos programot a Francia Tudományos Tájé­koztatási Központ rendezi a Magyar Elektrotechnikai Egyesülettel. — A rüti gyártmányú, egy­vetélős automata szövőgé­pekről és a hidraulikus szö­vőgépekről tartanak ma elő­adást Vácott a bélésszövő­gyárban. Az előadók Németh László és Mándoky László. — Ismeretien Haydn-orgo- naműv két fedezett fel Szi­geti Kilián zenetanár. Ta­vasszal a Magyar Hangle­mezgyártó Vállalat a vád Lehotka Gábor orgonamű­vész közreműködésével rög­zíti lemezre az értékes zene­darabokat. A felvételek he­lye a kismartoni dóm lesz. T A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig ... 5.00: Hírek. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6.00: Hírek. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. 6.40: Rádióreklám. 6.50: Hallgatóink fi­gyelmébe! 7.00: Reggeli krónika U. kiadás. 7.30: Üj könyvek. 7.45: Egy orvos jegyzetei a hiúságról. 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Kedvelt régi melódiák. 9.00: Pilátus. Szabó Magda regénye folytatásokban XI. rész. 9.20: Francia muzsika. 10.00: Hírek. 10.05: „Nyitnikék”. — Kisis­kolások műsora. 10.40: Fiatalok filmen. 10.50: Schubert műveiből. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Gri- goras Dinicu és zenekara játszik. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Lóránd István—Vasvári Ist­ván: Teérted haltak — kantáta. 14.06: Csendes Don — V. rész. So- lohov regényének rádióváltozata (ism.). 15.00: Hírek. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Iskolarádió. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Muzsi­káról fiataloknak. 16.43: Munkás­turisták és a turisztika munká­sainak vitája. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Mihály András: II. vonósnégyes. 17.36: T. Választó! 18.02: Népdalokkal egész éven át. 18.17: Bartók: Concerto. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: A Rádió- színház bemutatója. NDK hangjá­tékok szemléje. 20.26: Operett-est. 21.16: Hírek. 21.19: Gondolat. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Mark Rejzen énekel. 22.40: A ha­zai társadalomkutatás tapasztala­taiból. 23.00: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. 0.10: Régi magyar tán­cok. 0.25: Himnusz. PETŐFI RADIO 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rá­dió műsorával. 8.05: Kamarazene. 8.45: öt év a szovjet külpolitiká­ban (ism.). 9.00: A Berlini Rádió énekkara énekel. 9.15: Dunajevsz- k{i műveiből. 10.00: A zene hul­lámhosszán. 11.00: Hírek. 11.05: A zene hullámhosszán — folytatá­sa. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Csóka Béla népi zenekara játszik. 12.20: Weiner: Pastorale, fantázia és fuga. 12.45: Hadrakelt ország. 13.00: Hírek. 13.03: Gyöngy­halászok. Részletek Bizet operájá­ból. 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. Kettőtől hatig... 14.00: Ná­das Béla táncdalaiból. 14.10: Mű­gyűjtők ötperce. 14.15: Szimfo­nikus táncok. 14.30: Hírek. 14.35: Honthy Hanna énekel. 14.50: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Leonyid Ko­gan hegedül, zongorán kísér: And­rej Mitnyik. 15.14: Falusi percek. 15.19: Mai témák — mai dalok. 15.30: Hírek. 15.33: Fúvószene tánc- ritmusban. 15.50: Egy orvos jegy­zetei a hiúságról (ism.). 15.55: Ze­nekari muzsika. 16.10: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 16.30: Hírek. 16.33: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának opera­felvételeiből. 16.52: Rádióreklám. 16.55: ötórai tea. 17.30—17.33: Hí­rek (közben) 18.00: Hírek. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Közve­títés a Csepel—Skoda Pilsen KK labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 18.50: Műveltségünk tegnap, ma, holnap. 19.24: Hangverseny a stú­dióban. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika H. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Tele­mann: Két kis fantázia. 20.38: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. A kommunárd. 21.20: A hangle­mezbolt könnyűzenei újdonságai. 21.40: Emlékezzünk régiekről. 22.00: Verbunkosok, népdalok. 22.43: Magyarországon először. 23.00: Hírek. 23.15: Tánczene éjfé­lig. 24.00: Hírek. 0.10: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél (ism.). 18.55: Kursz Russz- kovo Jazüka. Nyelvvizsga-előké­szítő. III. fejezet 32. lecke. 19.10: Rádiószínház. Alfa. Rádió-kompo­zíció. 19.36: Az új operalemezeink­ből. 19.50: Kamarazene. 20.30: Hí­rek. 20.33: Zenei panoráma. 21.10: Az 1970. évi antibesi nemzetközi dzsesszfesztivál ipűsorából. 21.50: Zenekari muzsik^. 23.00: Hírek. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.05: Iskola-tv. Földrajz (ált. isk. 8. oszt.). Könnyűiparunk. 9.30: Delta. Tudományos híradó (ism.). 9.55: Klasszikusok tévéfilmen. A bunda. Gerhardt Hauptmann ko­médiájának magyarul beszélő té­véfilmváltozata (ism.). 11.40: Mi újság? II. rész (ism.). 17.10: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Változó fe­szültség (Fizika IV. oszt.). 17.53: Hírek. 18.00: Felelj, ha tudsz! Mű­vészeti vetélkedő. 19.10: Reklám­műsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv- híradő. 20.00: Bors. Kalandfilm-so- rozat. 8. Borban a szabadság. 21.00: Napilapok, hetilapok ... Miről ír a világsajtó? 21.15: Nyitott könyv. Földeák János: Nők és férfiak. 22.15: Tv-híradó — 2, kiadás. Iréné Joliot-Corie 15 ÉVVEL EZELŐTT, 1956. március 17-én 59 éves korá­ban halt meg. Francia Nobel-dí- jas tudós volt. Tudományos tevékenységét férjével, az ugyancsak világhírű Frédéric Jolioi-Curie-vel (utóbbi Iréne-vel kötött házasság után 1920-ban vette fel a Joliot név mellé a Curie nevet is) közösen végezte. Együtt állapították meg 1932-ben, hogy a Chauwick által felfedezett neutron-részecskék tömege körülbelül azonos a pro­tonokéval. A kiváló atomfiziku­sok a neutronsugárzások okozta magkémiai reakciók tanulmá­nyozása során felfedezték a mes­terséges rádióaktívitást, és ezért 1935-ben Nobel-díjat kaptak. Az O. Han és F. Strassmann által felfedezett uránmaghasadás vizs­gálatával kapcsolatos, többekkel együtt végzett kutató munkájuk 1939-ben elvezetett az uránmago- kon fellépő láncreakció kimuta­tásáig. * A Joliot-Curie házaspár fiatal korától részt vett a haladó moz­galmakban, s a második világ­háború utáni években kapcsoló­dott a nemzetközi békemozga­lomhoz is. — OTP-flók nyílt Gyálon. Az egyre terebélyesedő Pest melletti község takarékos emberei eddig a fővárosban gyűjtötték pénzüket. Egy he­te korszerű OTP-fiók nyílt lakhelyükön. A rövid idő alatt is sokan felkeresték már az új „kamatozó spór- kasszát”. — Aáállati!... címmel iro­dalmi estet rendeznek ma este a visegrádi Mátyás ki­rály Művelődési Házban. Kertész Lilla előadóestjén közreműködik Gottesmann Viktor. — TervtárgyaJó közgyűlést tartottak tegnap Sóskúton, a termelőszövetkezetben. A gazdák itt hagyták jóvá a csoportgyűléseken megvita­tott idei munkatervüket. MA. Ingyenes jogi tanácsadás Ma jogtanácsosunk panaszo­saink és olvasóink részére in­gyenes tanácsadást tart délután 5-től 7-ig a Blaha Lujza tér 3. sz. alatt a földszinti tanácsadó teremben. Jogtanácsosunk csak a Pest megyeieknek áll ren­delkezésre. — Megijedtek, hívták a tűzoltókat. Tegnap Ócsán, a Bajcsy-Zsilinszki úton han­gos csaittanás hallatszott az egyik szobában. A zajt egy elektromos berendezés rövid­zárlata okozta. A lakók riasz­tották a tűzoltókat. Mint ki­derült, tűz nem volt, csak megijedtek'... — Nem hívták a tűzoltó­kat ... Két olyan tűz voll nemrégen a megyében, amely­ről csak utólag értesítették a tűzoltóságot. Szigetszentmik- lóson a kályhához túl közel szárította a mosott ruhákal Gyere Mária, s azok az izze csőtől kigyulladtak. A lán­goló ruháktól tüzet fogott egy kétajtós szekrény is. Du­nakeszin egy lámpa zárlata okozott tüzet. Kigyulladt tőle egy heverő, a rajta lévő ru­hákkal és ágyneművel. Az anyagi kár 8 ezer forint. Autóbusz az árokban Szerencsés kimenetelű köz­lekedési baleset történt tegnap reggel Aszód határában. A 23-as számú Építőipari Vállalat bérelt autóbusza, amely munkásokat szállított Kartájról Budapestre, váratla­nul kisodródott az út jobb ol­dalára, s árokba borult. Az autóbusz 34 utasa közül hár­man megsérültek,. szerencsére csak könnyebben. A gépkocsi­vezető kormányhibára hivat­kozott. A baleset okának kide­rítésére, műszaki szakértő be­vonásával, vizsgálatot indított a rendőrség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom