Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-17 / 64. szám

Pfcal '.ft, lap 1971. MÁRCIUS 17.. SZERDA FŐVÁROSI SZÍNHÁZI ESTÉK Aki néző akar lenni... r a Uj politikai kabaré a Mikroszkóp Színpadon Az elmúlt években már hal toltunk olyan megjegyzéseket, hogy a politikai kabarénak, minit kifejezési formának ná­lunk egyre kevésbé van létjo­gosultsága, egyre kétségesebb a szerepe. Akik hajlamosak voltak erre a nézetre, azok most, a Mikroszkóp Színpad új műsorának bemutatásakor bizonyára fölülvizsgálják ál­láspontjukat Nem mintha ez a kis kabaréegyüttes most egyszeriben valami teljesen újat fedezett volna föl, de elő­ző műsorának némi megtorpa­nás jellege után újból rendkívül friss, ötletes, szellemesen teli­betaláló jelenetek, magánszá- unok kötik le az intim hangu­latú színház közönségét. Sokszor leírtuk már, de az ember szinte mindig újból és újból fölfedezni kénytelen, hogy éppen ennek az inti­mitásnak a sajátos hangula­ta, ami már eleve meghatáro­zó előnye a Mikroszkópnak. Előnye? Alapvetően igen, de éppen így hátrányául is vál­hat, amikor a műsor egyszer- tnásszor (mint korábban volt ná példa), nem ebből indul ki vagy éppen nem ezt a lehe­tőséget aknázza ki kellőkép­pen. Az Akt néző akar lenni aímű mostani műsornak ki­váltképpen abban rejlik a tit­ka, hogy mindvégig erre a bensőséges lehetőségre építve; jó két órán át napjaink idő­szerű, a levegőben lógó prob­lémáit humorban oldva, va­lósággal elbeszélgetnek a köz­reműködők a közönséggel. S a közönség derül, jót mulat, még akkor is, ha közben őt magát is éri egy-agy fricska vagy csípés. De ha kell, akár közbe is szólhat, Komfóséknál az nemcsak lehetőség, hanem igény is. Így alakul ki az a sajátos légkör, amelynek a széksorokban helyet foglaló miniszter éppenúgy a részesé­vé válik, mint az élet bár­mely területén dolgozó néző. Népes és jórészt állandó szerzőgárda a műsor írója, de a tartópillér maga Komlós Já­nos, akinek konferansza, £a- syar humorú előadóművésze­te végigvonul az esten. Kényes­nek vélt témák — belpoliti­kai vagy külpolitikái jellegű utalások egyaránt — közvet­len hangú, megnevettetve is elgondolkodtató modorban pe­regnek. Ennek egy része most is a Mikroszkóp Fóruma, amelyben a közönség az elő­adás előtt benyújtott kérdé­seire kap szellemes feleleteket. S ha nincs elég kérdés, ak­kor sem marad adós a Mik­roszkóp, hiszen napjaink nem szűkölködnek a gyakran egye­nesen ironikus választ indi- 1 káló problémákban sem. A mostani műsor nagy eré­nye, hogy számai többnyire rövidek, némelyikük villám- tréfaként csattan, s áttételeik­ben is világosan célbataláló utalásokra épülnek. A szín­padnak korábbi jó hagyomá­nyai kelnek új életre most ebben, s válnak mások immár hagyományossá, mint például a Mikrovízió Pálfy József szellemes röpkommentárjai- val. A kitűnően megkompo­nált számok közé tartozik a Havas Gertrud és Kiss István bábelőadóművészek által meg­elevenített Kárpátrapszódia, amely csípős-kényes motívu­maival, de megkapóan tiszta szándékú alaphangjával mint­egy példázza, hogy szélesebb kitekintésben sincsenek politi­kánkban tabu területek. Sze­rencsés választás volt a rádió­ból jól ismert Jenő és Lujza (Major Tamás és Psota Irén) felléptetése is, akiknek itt sem marad el a sikerük. Gera Zol­tán és Harkányi Endre tolmá­csolásai járulnak ezenkívül még leginkább hozzá a Mik­roszkóp alaphangulatéhoz. Akad azonban hellyel-közzel hígabb, funkciótlanabb elem is a műsor építkezésében, amelynek záróköve, Hofi Géza egészen sajátos, egyéni, nap­jaink kabaréstílusába legalkal- masabban illő művészete vi­szont ezúttal is jelentékenyen járul hozzá, hogy az est sa­játos gondolatai az előadás után is továbbgyűrűzzenek. Lőkös Zoltán ONEILL-BEMUTATO A VÍGSZÍNHÁZBAN Eugene O’Neill (Amerikába vándorolt ír színész-szülők gyermeke — 1888—1935 — si­keres drámaíró volt, szinte legelső jelentkezésétől, 1936- ban Nobel-díjat kapott) mű­veit világszerte játszották, igy nálunk is. Színdarabjai látszó­lag elég szervesen épültek be­le a magyar színházművészet­be. Ám az igazság az, hogy ha több produkció szép sikert ért is el (az emlékezetes Amerikai Elektra és Hosszú út az éjsza­kába), O’Neill igazából még- wálurik, mint ifjabb amerikai pályatársai; Tennessee Wil­liams, Arthur Miller, vagy a még ifjabbak közül Edward Albee. Hogy miért, arra csak meg- közelítőleges válaszokat lehet adni. Elsősorban talán azért, mert oz a mélységes és sötét pesszimizmus, az emberi sor­sok végzetes determinált- sága, amely minden O’Neill- drámából szinte perzsel, ná­lunk színház és közön­ség számára kissé nehezen viselhető. Egy időben eleve ki is tagadtuk őt az irodalomból és a színpadról. Pedig ezek a drámák a maguk sötét világá­ban a tragikus emberi konf­liktusok rendkívül gazdag színskálájú képét tükrözik. Pesszimizmusa sohasem el­vont. Társadalmi háttere, ere­dője maga a XX. századi ame­rikai valóság, alapmotívuma az elhibázott élet tragikuma. Szinte kivétel nélkül minden O’Neill-dráma mélyén ez a gondolat húzódik, a modem végzet, amely semmivel sem kegyesebb az antik tragédiák végzeténél, csak éppen más szférába, az alkohol, a pusztító szenvedélyek, a rossz döntések szférájába tevődik át könyör­telen tragikuma. Az ember adottságai O’Neill szerint megváltoztathatatlanok, de a társadalom, amelyben él, vál­tozásra szorul, s ezzel talán majd változik maga az ember is, tragikuma, meghatározott­sága oldódik, lazul. Az 1939-ben írt, de csak 1947-ben bemutatott Eljö a je­ges című, eredetileg rendkívül hosszú, legalább hatórás elő­adási idejű drámája először jelenik meg magyar színpa­don. Akárhogy húzzák is meg a rendezők — mert általában négyórás időtartamra rövidítik — mindenképpen egyike ma­rad a szerző legkiláitástala- nabb, legsötétebb alkotásai­nak. Hősei, akik a század ele­jén egy New York-i lebújban tengetik kibicsaklott életüket, már reménytelenül belefullad­tak a nyomorba, az alkoholba, a lassú agónia végén a halál megváltásként vár rájuk. S ezeket a roncsokat akarja ki­emelni sorsukból Hickey, a más drámákból is jólismert megváltó-figura — csakhogy ezeket az embereket mér nem lehet megváltani, s maga Hickey sem alkalmas ilyen szerepre. Szokás az Eljö a je­gest Gorkij Éjjeli menedékhe­lyével rokonítand; az ábrázolt világ és a felvonuló figurák alapján talán lehet is, de gon­dolatilag aligha: a gorkiji sö­tétségen átsugároznak az em­bert becsülő, benne hívő író szavai, O’Neill viszont semmi reményt nem lát, nemcsak hő­sei, hanem az ember számára sem. A Vígszínház vállalkozása, hogy ezt a megrázó művet többszöri műsortervbe Illesztés után — eljátssza magyarul, tiszteletre méltó. A kitűnő fér­figárda szinte kivétel nélkül felvonul az előadásban, jeles rendező, Horvai István állítot ta színre a drámát, s érezhe­tően mindenki jót akart — az Eljö a jeges előadása ennek ellenére nem nevezhető a mű­höz illő színvonalú produkció­nak. A rendezés éppen azzal maradt adós, ami más O’Neill- előadásokban már megvalósult nálunk: a darab hiteles at­moszférájának megteremtésé­vel. Ehhez az egyes alakok színpadi jellemének, mozgásá­nak, egymáshoz való viszony­lat-rendszerének sokkal precí­zebb kidolgozása kellett volna. Így a színpad az előadás hosz- szú fcízperoein át tele van pár­huzamos, de sehol sem talál­kozó, önállósuló színészi ala­kításokkal, s emiatt mozaikok­ra hull a nagyon is egységes O’Neill-i világ. Emellett sze­reposztási tévedés is sújtja az előadást: Hickey egyáltalán nem Básti Lajos színészi alka­tához illő szerep, s ez különö­sen megzavarja az egyensúlyt. A játékával ezúttal is kiemel­kedő Darms Iván, valamint Páger Antal, Benkő Gyula és Tahi-Tóth László alakításából érezzük meg, milyen nagysze­rű előadás lehetősége rejlik a műben. Takács István NÉGY KÖNYV A PÁRIZSI KOMMÜN CENTENÁRIUMÁRA A párizsi kommün 100. év­fordulójára a Kossuth Kiadó négy olyan kötetet jelentetett meg, amely felidézi és méltat­ja a francia proletariátus dik­tatúrájának történetét és je­lentőségét. Marx, Engels, Lenin a pári­zsi kommünröl címmel adták közre a marxizmus—leniniz- mus klasszikusaitól a világ el­ső proletárdiktatúrájára vo­natkozó fontosabb írások gyűj­teményét. A korabeli írásokból állította össze a Kossuth Magyar szem­tanúk a párizsi kommünröl cí­mű könyvét. Vive la Commune! — ezt a címet választotta a párizsi kommün történetéről szóló könyvéhez Maurice Chouri ne­ves francia történész, akinek műve szintén eljut most a ma­gyar olvasókhoz. A kommün tábornoka a cí­me Lev Szlavin szovjet író könyvének, Jaroslaw Dab rowskiról szól, a lengyel nép egyik nagy fiáról, aki a cári orosz hadsereg vezérkari tiszt­jeként, 35 évesen hősi halált halt a Párizsiban megteremtett új típusú népi hatalom védel­mében. A NYERTESEK Jöjj, napsugár! WAGNER-LEMEZ AZ ÜZLETEKBEN KÖNNYŰZENEI BEMUTATÓ NYÍREGYHÁZÁN Nemrégiben zajlott le a Cse­pel Autógyár művelődési há­zában a megyei zenekarok és énekesek döntője. A részletes eredményről már beszá­moltunk korábban. Ígéretünk­höz híven e heti slágerlis­tában ismét két győztest mutatunk be olvasóinknak. A Coral-együttes nemcsak a gálaesten aratott nagy közön­ségsikert, hanem a zsűri tet­szését is elnyerte az érdi fiúk jó játéka. Az együttes veze­tője Grátzer Sándor éne­kes: — Két éve játszunk együtt. Érden a tanács kultúrtermé­ben szoktunk fellépni — rend­kívül hálás közönség előtt. — Az együttes tagjai? — Kondor Kálmán basszus- gitáros, Bulla Dénes a szőlős, Nagy Sándor a dobos, testvé­rem, Grátzer Mihály ül az orgonánál. — A legsikeresebb saját szám? — Grátzer Mihály szerzemé­nye, s a címe: „Ne várj rám”. És most ismerkedjünk meg egy másik győztessel. A 16 esztendős András Ta­más a ceglédi Kossuth Gim­Elvtársak! Baj van! Engem vonz a polgári pompa, — és éhgyomorra megivott négy féldeci után, — még magam sem veszem észre, — hogy boldogult nagyapám, kézcsókkal üdvözölte, az Ürnak Isten küldte: herceg Eszter házy a kát. Hát elvtársak, — lám, — ez a baj! Tavaly, — még foltos fenékkel, félve léptem, és minden fajta úri néppel, nem mertem ülni, — egy helyen. És ma: istenuccse röstellem: Engem vonz a polgári pompa, — és éhgyomorra megivott négy féldeci után, — még magam sem veszem észre, — hogy boldogult nagyapám, kézcsókkal üdvözölte, az Ürnak Isten küldte: herceg Esztcrházyakat. Borbély Tibor G ALS AI PONGRÁC: BAJOR GIZI JÁTÉKAI XXXVII. Németh Antal a fiatalok ko­nok önbizalmával vezeti szín­házát; ezt a „spirituális gépe­zetet”, ahol Gordon Craig, Ap­pia és Meyerhold szimbolikus kellékei gombnyomásra tűn­nek el vágj’ emelkednek a ma­gasba. Kissé öntelten figyeli az akaratának engedelmeskedő színészek, áttetsző fátyolfüg­gönyök, zajtalanul váltó ref­lektorok működését. Munka­társai titokban így hívják: a „fővüágosító”. Németh külön­böző fényhatásokkal világítja át a drámák belső szerkezetét; teátrális trükkökkel törekszik a teátrálitás megszüntetésére. S ez nem mindig sikerül. Akadnak darabok, amikor a fényt a lényegtelenre irányít­ja. Ilyenkor talál egyik kriti­kusának szójátéka: „A sze­münk jóllakott, agyunk és szí­vünk azonban üres maradt.” De nagy rendezéseiben a tech­nikai készenlét valóban a mű mondanivalóját szolgálja. Szá­mos intézkedése: az élő ma­gyar írók pártolása — kilenc év alatt több mint hetven ere­deti bemutatót tart —, a fiata­lok szóhoz-szerephez juttatása, a művi berendezések felújítása frissítőén hat a színházra. Bajor a Németh Antal-kor- szakban tizennégy főszerepet játszik. Köztük olyan, időtálló, klasz- szikus és félklasszikus szerepe­ket is, mint Lavina, Nóra vagy a Kaméliás hölgy. De „en suite” sikereit alig lehet letépni a műsorról. Herczeg Kék róká- ja 209 előadást ér meg, az Utolsó tánc (a képen) 181-et, A bo­lond Ásvayné 220-at. A talány: vajon járt-e Cecil a Török ut­cában? — bőven visszafizeti az 1937-ben újra megnyílt Kama­raszínház költségeit. Donna Diána kedvéért külön színpa­dot kell bérelni, az új Ma­dách Színház kölcsönhelyiségé- ben. Ásvayné tolókocsija pedig elviszi a színésznőt a Pesti Színházba, a Tisza Kálmán té­ri művelődési otthonba és több vidéki városba is. Az 1935-ös évad első Bajor­premierje Paul Geraldy Krisz- tin-je volt Játék egy nőről, aki szabad akar lenni mindaddig, amíg valaki használati tárggyá nem teszi. Meg egy ingerlékeny szerelmes költőről. Meg a lát­hatatlan „harmadikról”. A színpad hátterét elrekesztet- ték, a szereplők a bedeszkázott zenekari árok fölött mozogták, szinte a közönség ölébe tolt proszcéniumtálcán. Ezzel nö­velték az intimitásokkal ható darab intimitását. „Ez már nem is intim szín­darab — mondta Rédey Tiva­dar. — Hanem intimitás: szín­darab nélkül...” A színésznő itt inkább csak régi „témájának” repertoár­eszközeit használta fel. A fran­ciás szépelgésből és pikanté­riából ki-kivillantva vérszom­jas macskaszemeit. A következő évben A néma leventé-1 mutatta be a Ma­gyar Színház Hevesi Sándor rendezésében. Tudjuk, hogy Bajor húzó­dott a kosztümös-verses szere­pektől. De Heltai szövege oly eszesen, érzelmes és sanzonsze- rűen könnyed volt, hogy ki­simult benne a versmérték szigora; a kötött forma ezúttal maga is játéknak tetszett. Ebben a szerepben már Ba- jor-Zilia játszott a színpadon: saját egyéniségének „témáját” az írói témával tökéletesen eggyé válva tudta továbbmon- dani-bonyolítani-fejleszteni; önmagát táplálta a hősnő gon­dolataival, és vért áramolta­tott a szerepbe. Miközben mindkettőjüktől független, ironikus énjét is működtetve, leleplező intimitásokat árult el róluk. Az énhasadás és eggyé ötvözés attrakciója bámulatos volt. Annál is inkább, mivel ez a teljesítmény látszólag min­den erőfeszítés nélkül, a játék könnyed, oldott, felelőtlen kö­zegében történt. A néző töké­letesen beiefelejtkezett a já­tékba. S csak utólag vette ész­re megcsalattatásának művészi „fogásait”. Azokat a „fogáso­kat”, amelyeknek Bajor Gizi szerepről szerepre más jelen­tést, árnyalatot, hangulati ha­tást tudott adni. Eszköztelen művész? Ilyen nincs. Akinek kialakult a stílusa, nem lehet ment a sablonoktól sem. Csak az a fontos, hogy a bevált sab­lonok ne idegened jenek el a szereptől, ne hűljenek ki, ne rakódjanak rá kéregként az alakításra. Később A néma levente si­kerétől indítva vállalta el Mo- reto: Donna Diána című spa­nyol verses vígjátékának fő­szerepét. S e műfajba tartozik A kertész kutyája is. amely­ben már a felszabadulás után láttuk. (Folytatjuk) názium tanulója. Dzsesszes, improvizatív számokat ját­szott zongorán. Az ő produk­cióját is vastapssal jutalmaz­ta a közönség. — A Zeneművészeti Főisko­la dzsessztanszakán szeretnék majd továbbtanulni. Imá­dom az improvizatív zenét Szerintem a zene igazi ha­talma ott kezdődik, ahol a soul uralma véget ér... — Állandóan egyedül ját­szik? — Nem. Van egy dzsessz­kvartettünk. A Kossuth Gim­náziumban most nyílt egy pinceklub és reméljük, hogy néhányszor ott is zenélhetünk. Ezek után néhány hanglemezűjdoság A „Szép lányok, ne sírjatok” című filmben hallhattuk a Kex-együttes két dalát, amely most kislemezen is megje­lent. Baksa Soós J.—Dolevi- czényi M. szerzeményének cí­me: „Kiszállt egy hajó a szél­be”, míg a másik oldalon a „Család” című szerzeményü­ket hallhatjuk. Egy új Zalal- nay-folvételről is beszámol­hatunk olvasóinknak. A nép­szerű énekesnő az előbb em­lített film címadó dalát ének­li, míg a másik felvétel az Ómega-együttes tagjának, Benkő Lászlónak szerzemé­nye: „Jöjj napsugár” a címe, s a szövegét S. Nagy István írta. Mint ismeretes, a dal megírására a szerzőt az Ómega-együttes spanyolorszá­gi vendégszereplése ihlette. A komolyzenei újdonságok közül nemrég került a hang- lemezboltokba Wagner leg­ismertebb nyitányait megszó­laltató lemez, az MRT szim­fonikus zenekarát Jancsovics Antal vezényli. Hétfőn este, Nyíregyházáról közvetített tánczenei hang­versenyt . felvételről a rádió. Bizony szomorúan állapíthat­tuk meg: a hagyományos tánc­dalok szövegei még mindig a holdfényes, csillagos égnél, a csillogó víztükörnél tar­tanak. Jellemző, hogy az egész műsorban csak Angyal János szellemes paródiái je­lentettek némi vigaszt... E heti nyerteseink: Ifj. Il­lés Ferenc (Áporka, Szabad­ság-telep 5.), Papai Anna (Tú­ra, Vasút u. 62.) és Müller Ká- rolyné (Szob, Arany János út 11.). Slágerlistánk: Mfívészlemezek: 1. (3) Liszt: Psalmus. 2. (4) Kodály: Psalmus Hungaricus. 3. (5) Liszt: Magyar Rapszódia. 4. (1) Bach orgonamü­vek. 5. (2) Csajkovszkij: Diótörő. Tánclemezek: 1. (2) Kócos ördö­gök (Metró). 2. (1) Sötét a város (Omega). 3. (—) Fázom (Bergen- di). 4. (3) Ment az utcán hazafelé. (Neoton). 5. (4) Feldobott kő (Za- latnay—Frenreisz). 6. (8) Az ut­cán, a téren. 7. (—) Jöjj, napsugár (Zalatnay). 8. (9) Éjszakai ország­úton (Omega). 9. (5) Párizsi udvar (Scampolo). 10. (7) Ülök a hóban (Omega). Sunyó — Falus — Tamás ÜRSllifoh. u ■:il: . Vágja ki, töltse ki, tegye boríték­ba, vagy ragassza levelezőlapra szelvényünket és úgy küldje be szerkesztőségünkbe (Budapest VIII., Somogyi Béla utca 6.) A borítékra ne feledje el felírni: Kedvenc lemezem. Szavazóink kö­zött minden héten kisorsolunk há­rom lemezt, a Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat ajándékát.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom