Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-07 / 32. szám

1971. FEBRUAR 7., VASARNAP MST CVCI Huszonöt éve A nép ítélt Huszonöt évvel ezelőtt, 194tí. február 7-én kezdődött meg a budapesti Népbíróság előtt Szálasi Ferenc és hat más háborús, népellenes fő- liúnüs, Szöllösi-Naszluhác Je­nő, Remény Gábor, Bercgffy- Berger Károly, Gera József, Vájná Gábor és Csia Sándor nyilas pártvezérek tárgyalása. A vádlottak bűneit nehéz len­ne felsorolni, hiszen sok száz­ezer ember halála, az ország erkölcsi és anyagi javainak pusztulása száradt a leikükön. Szálasi. ez a hatalomsóvárgó clleníorradalmár katonatiszt már a második világháború előtti években a nácik szolgá­latába szegődött s jóllehet, azokban az években Hitler még Horthynak szövetségese volt, sose adta fel a reményt, hogy egyszer még ő kerül elő- térbe, ő nyeri el a Führer ke­gyét, bebizonyítja a Harma­dik Birodalom vezére előtt, hogy Magyarországon nincs nála készségesebb kiszolgá­lója. Hitler, Horthy megingása láttán, kijátszotta utolsó ütő­kártyáját, „nemzetvezetővé” ütötte a kalandor Szálasit, aki vezérkarával, szadista gyilko­sokból, gátlás nélküli bűnö­zőkből álló rohamcsapataival rászabadult az országra, üldö­zőbe vette mindazokat, akik túlélték a nácibérenc Sztójay- kormány deportáló, öldöklő intézkedéseit. A nyilaskeresztesek hata­lomra jutásával minden kép­zeletet felülmúló vérengző rémuralom vette kezdetét: tö­meges kivégzések a Duna- parton és a budapesti utcákon, hajtóvadászat országszerte a katonaszökevények, a zsidók, a bujdosó antifasiszták, a ha­ladó emberek, a bajba jutot­taknak segítséget nyújtó, hu­mánusan érző, tisztességes polgárok, hazafiak ellen. A nyilas-Gestapo-SS-csend- őri öldöklés halálos áldozatai­nak számát sem akkor, sem azóta nem sikerült pontosan megállapítani. Fiatal életek ezreit oltották ki, tömegével taszították áldozataikat előre megásott sírjaikba napról napra, mindenütt az ország­ban. Ahogy a felszabadító se­regekkel a sarkukban mene­kültek Nyugat felé, úgy terel- ték-vitték magukkal az or­szág felbecsülhetetlen értékű javait, gépekkel, értékes anyagokkal megrakott vagon­parkját, műkincseit, állatállo­mányát, s ahol akár csak né­hány órára is megvethették lábukat, tömegsírokat, teme- tetlen halottakat hagytak ma­guk mögött. A népbírósági tárgyaláson Lázár Károly altábornagy, a kormányzói testőrség parancs­noka elmondta, hogy Szálasi Veescnmaycrnck, Hitler ma­gyarországi főmegbízotljának utasításait követte, nemzetve­zetői székfoglalása a német fegyveres erők közvetlen és nyílt támogatásával ment vég­be. Szálasival együtt állt a nép­bíróság előtt Beregffy, aki mint a nyilas kormány had­ügyminisztere felkoncoltatla azokat a katonákat, akik a biztos pusztulás elől mene­külni akartak. Kemény kül­ügyminiszter és Vájná bel­ügyminiszter fenntartás nél­kül hajtották végre Ribben- tropp és Himmler munkatár­sainak minden utasítását. A többiek, a nyilaskeresztes párt vezetői, elsőrendű felelő­sei voltak mindazoknak az iszonyú rémtetteknek, melyek a felszabadulás előtti hóna­pokban Magyarországon vég­bementek. Szálasit és vezető csoportját a Népbíróság halálra ítélte. Ebben az időben került sor a többi magyar háborús fő­bűnös felelősségre vonására is. A Népbíróság ítéletet ho­zott Bárdossy László volt mi­niszterelnök ellen, akinek kormánya szöges ellentétben a magyar nép legelemibb ér­dekeivel, hadat üzent az anti­fasiszta koalícióban tömörült nagyhatalmaknak, s megindí­totta hadműveleteiket a Szov­jetunió ellen. Mint háborús főbűnös állt bírái elé Sztójay Döme, Ja- ross Andor, Endre László, Baky László, s a magyaror­szági német megszálláskor ki­nevezett kormány több más tagja, államtitkára, akik Auschwitzba és a többi meg­semmisítő táborba szállítottak mintegy hatszázezer zsidó magyar állampolgárt, kiknek túlnyomó többsége a gázkam­rákban lelte halálát. Ítéletet mondtak a népbíróságok Im- rédy Béla, Kolosváry-Borcsa Mihály és sok más hírhedt nácibérenc politikus fölött is, akik az országot német gyar­mattá tették, s közreműködtek abban, hogy a hitleristák saját érdekeikért katasztrófába döntsék Magyarországot. Mindenki, aki megismeri e kor történetét, rádöbben, hogy az országvesztő népviták felett végső ítéletet a történelemnek kell kimondania, hogy az em­bertelenség iszonyatos pusztí­tása sehol a világon ne ma­radjon büntetlenüL V. F. SALGÓTARJÁN Ötemeletes garázsok Garázsépítő és -fenntartó szövetkezet alakult Balassa­gyarmaton. A szövetkezet még ez év végéig huszonöt sze­mélykocsi-garázst építtet. Ez a második ilyen szövetkezet Nóg- rádban. Az év végéig további kettő megalakulására számi- tanaik. A garázsépítő szövetke­zetek iránti nagy érdeklődést az magyarázza, hogy az utóbbi néhány esztendőben a magán­tulajdonban levő személyko­csik szárna megkétszereződött. Ezért a MÉSZÖV garázsépítő szövetkezetei szervezése mel­lett Salgótarjánban szövetke­zeti gömbgarázsok építését is kezdeményezte. A SZÖVTERV Nógrád megyei kirendeltsége által készített tervek alapján felépülő ötemeletes garázsok­ban százötven-kétszáz sze­mélykocsit lehet majd kor­szerű körülmények között tá­rolni, a földszintjükön pedig autójavító-karbantartó mű­helyt is berendeznek. Arany és ezüst Hidasi lakodalmak A Mecsek ősi falujában, Hi­dason kedves eseményre ke­rült sor szombaton: egyszerre tíz házaspár tartotta arany-, illetve eziistlakodalmát. A Bartók Béla Művelődési Ház­ban rendezett „arany-ezüst ünnepen” a község vezetői, az üzemek és a vállalatok kép­viselői köszöntötték az idős párokat. Tiszteletükre a pé­csi úttörőzenekar adott ün­nepi műsort. A nagy létszámú násznép — több mint kétszáz ember — zsúfolásig megtöltöt­te a művelődési házat. A há­zaspárok az anyakönyvvezető előtt megismételték az 50, il­letve 25 évvel ezelőtt tett hüségesküjüket, amit benső­séges lakodalmi ünnepség és vidám táncmulatság követett. Fenntartók : a győri gyárak Szocialista szerződést kötött Győrött a városi tanács és több nagyvállalat. A megálla­podás szerint a Magyar Va­gon- és Gépgyár, a Pamutszö- vő- és Műlbőngyár, a Richards Finomposztógyár, valamint az Észak-dunántúli Áramszol­gáltató Vállalat együttesen 230 óvodai hely fenntartási költ­ségét vállalta magára. A meg­állapodásihoz a következő he­tekben újabb győri üzemek csaULakoznaik. ami egy gyógyárutelep rak­tárában lehet. Mindenesetre a i_-költözésre nem ad magya­rázatot Az viszont már annál inkább, amit B.-né a beszél­getés során a mondatok közé rejtett. — Ismerik Kodolányi János egyik könyvét, a Sötétséget? Abban van egy elbeszélés, az „Éltek, ahogy tudtak”. Nem­csak az Ormánságban voltaic egykés vidékek, a mi tájé­kunkon ma is vannak. Meg­aláztak a sok gyerek miatt, sárba tiportak. Egyszer el vit­tem egy szandált a suszter­hoz. Azt mondta, nem érde­mes költeni rá, dobjam el, majd ő odaadja az unokájáét. Nagyon fájt. Én fizetni akar­tam a munkáért, ő alamizsnát kínált Itt valamivel jobb. Ke­vesebbet törődnek egymással az emberek... Firtatom — a nyomor lát­tán—, mennyi az összjövedel­mük. Mindent összevetve na­gyon mélyen alatta van a nagy családosokra jellemző nmúgyis alacsony átlagnak. Vppencsak megüti a fejenkén­ti háromszáz forintot! Rejtély, hogyan tudnak ebből egyálta- 1 n megélni, nemhogy ruhát- rloöt is vásárolni, televíziót e'őrizetni. A nagy ob bakon kék nylonból van az iskoláskö­peny. — A nyári hónapokban, amikor szünet van, én is eljá­rok dolgozni. Abból vásárolom be őszre, ami az iskolában szükséges. Addig, míg én oda­vagyok, jól elvonnak maguk­ban. A legnagyobb fiam nyol­cadikos, kitünően főz, ellát mindent a ház körút De ne azt számolgassa, hogyan-miből élünk, mert nem az a legfon­tosabb. Valóban nem kérek. Ha segítséget adnak, azt po­fonok között osztogatják. Két éve voltak itt a járásitól, a gyámügytől. A nevét ne kér­dezze, mert nem mondom. Semmi sem tetszett nálam. Úgy beszélt velem, hogy utána két hétig ágynak estem, nem tudtam se mosni, se főzni, ide­gileg tönkretett a bánásmód. — Hanem akkor mi a leg­fontosabb? — A törődés a gyermekeim­mel, a szeretet, amit adok. Ott van az utolsóelőtti gyerme­kem, aki a maga háta mögött ül. Csecsemőkora óta nagyon beteg. Próbáltam óvodába vin­ni, de nem tudta megszokni. Dajkálás kell neki, a jó szó. Ha azt akarja, hogy az ölem­be vegyem, akkor szeretetre van szüksége, és nem arra, hogy takarítsak körülötte. A kisfiú erősen bandzsít Megkérdem, miért nem ka­pott szemüveget — Nem vittük orvoshoz. Még várni kell vele, amíg na­gyobb lesz, nehogy a szem­üveggel kárt tegyen magá­ban ... A kétéves kislány ütemesen veri a fejét a háttámlába, Szakszervezeti választások Ketten a sorból Országszerte befejeződtek a legnagyobb tömegszer­vezet tisztségviselőinek megbízatást adó választási gyű­lések, rövidesen sor kerül a szakmai megyebizottsá­gok tagjainak megválasztására. Hatalmas sereg a szak- szervezeti tisztségviselőké, hiszen csupán bizalmiak­ból mintegy 220 ezret választottak meg a szervezett dolgozók, s rajtuk kívül a szakszervezeti bizottságok, műhely- és osztálybizottságok, a vállalati szakszerve­zeti tanácsok tagjai is sok ezres tábort alkotnak. Vác legnagyobb üzemében, az Egyesült Izzó Tv Képcső- és Alkatrészgyárában kerestünk meg kettőt a frissen megválasztottak közül. BARTHA TIBORNÉ betanított munkás A spirálgyártá-slban dolgo­zik, 1959-ben jött a gyárba, munkaeszközeit vegyszerek al­kotják, a munkahely egész­ségre ártalmas. A munkaidő nyolc óra, a kereset havonta 1500—1600 forint körül, előny, hogy a beosztás egyműsxa kos. A munkakör tipikus, de tipi­kus-e betöltője? A társak, a főnökök szorgalmas és — nagyszájú munkásnak tart­ják. Ami a szorgalmat illeti, van ösztönző: egyedül neveli 16 éves ipari tanuló fiát — géplakatos lesz, s ha minden igaz, szintén Izzós, mint a mama —, s nem könnyű a szerény keresetet jól beoszta­ni. Még szerencse, hogy lakás­gonddal nem bajlódik. Ahogy az is: amikor magára maradt amíg csak el nem alszik. Ki­csit ellentmond annak, amit az éjjel-nappal velük való foglalkozásról hallok. — Tudatosan akartak ennyi gyereket? Vallási szempontok is közrejátszanak? — Látott már olyan asz- szonyt, aki ha nem akar gye­reket, mégis megszüli? Ha­csak a törvény nem gátolja. Átlagosan vagyunk vallásosak. Ellenben, elítélem az abor­tuszt. Ezért is vagyok itt jóba a cigányokkal, mert azok meg­értenek. Közöttük, ha valaki­ről megtudják, hogy tett vala­mit az eljövendő magzat ellen, nincs többé megállása, nem áll szóba vele senki, kiközö­sítik. Tanyán nőttem fel. Tu­dom, milyen érték minden új. Akkor hogyne volna a legna­gyobb érték az ember, akit én hozok a világra? Helyes magyarsággal, isko­lázotton beszél, irodalmi for­dulatokat használ. Megkér­dem, honnan származik, mi­lyen a képzettsége, olvas-e? Négy polgárit végzett, tovább akart tanulni, de akkor a csa­ládot kuláklistára tették. Ez nagy törést hozott az életébe, de mint állítja, régen kihever­te. — Az én gyerekeim már jó közösségi gyerekek. Tanulmá­nyi átlaguk négyes-ötös közöt­a gyerekkel, segített a gyár, más, könnyebb, a mostani egyműsaakos beosztásba ke­rült. Jólesett. Érezte: törőd­nek vele, több, mint egy fő a létszám jelentésben. Ami meg a nagyszáj óságot illeti, ott először is azt kell tisztázni, hogy minek érdeké­ben, s mi módon nagyszájú valaki? Bartháné nem a ma­ga érdekében, nem a maga dolgaiban nyitja ki a száját ti. A pedagógusokkal soha nem is volt problémám. A házaspár különös, furcsa hitvallást teremtett maga kö­rül. Bárhol jelentkezik is az élet, fogadni kell, ez a házas­ságuk alapja. Eddig még sok, elmaradottabb tudatú ember­rel egyezik az álláspontjuk. De az már új és talán vesze­delmes nézet, hogy a megfele­lő körülményeket mindenben helyettesíti a szeretet. Igaz, a szülői törődés, a derűs otthoni légkör a pénznél többet nyújt a fejlődő léleíknek. Ugyanak­kor főtt étel is kell az asztal­ra, ágy a rongyok helyett. Amit mond — semmi kétség — azt őszintén átérzi. Megér­tem, de nem tudok „megbo­csátani”. Fonáknak érzem, hogy a háromszáz forintos át­lag a legújabb gyerek meg­születésével még kisebbre zsu­gorodjon. S ott, ahol nem jut törülközőre, hármónknak kell­jen győzködni, szíveskedjenek elfogadni az évi két-három al­kalommal nyújtható szociális segélyt. Csupán azért az ál­büszkeségért, hogy az embe­rek azt mondhassák: „Lám, B-ék milyen nagyon szegé­nyek, mégsem kell a segítség, önerőből nevelnek kilenc gye­reket". Vitatható úton járnak. Az igaz azonban, hogy adni is csak szépen szabad. Komáromi Magda — amikor kell, s olykor bi­zony kell —, hanem a többie­kért. Megszokta, hogy nem­csak magával, másokkal is törődjön. Volt bizalmi, egy időben tagjává választotta a vasas szakmai megyebizottság, most legutóbb a műhelybi­zottság tagja lett — munkavé­delmi felelősként — s ezen kívül a yállalaü szakszerve­zeti tanácsban is képviseli tár­sait. Harcos? Megmondja a véleményét. Nem tart attól, hogy „megérzi” ezt? Nem. Na­gyon egyszerűen azt feleli: nincs semmi vesztem valóm. Igaza van. A munka minden­hol munka, az 1500—1600 fo­rint mindenütt ugyanannyi. Mivel köztudott róla, hogy megmondja a véleményét, a társak minden bizonnyal ezért újítják meg választásról vá­lasztásra bizalmukat. Köny- nyebb, ha más beszél helyet­tük... Vagy beszélnek ők is? Milyen gondokkal, bajokkal, panaszokkal keresik meg a tisztet viselő társukat? Min­dennel. Mégis? Bartháné a két keze ujjain számolja, de nem futja belőlük, annyiféle a gond, a segítségkérés, az ész­revétel. Persze, első helyen a bér áll. A műhelybizottság ülésén is sűrűn szerepelnek bérkérdések. Nem ezresekről van szó; forintokról. Am so­kaknál a filléreknek is több a helye, ezért minden bérügyi döntés, minden emelés nagy körben kelt visszhangot. Az­után ; még-intndig' tartja anfe- gát a hó végi hajrá, az’év vé­gi .mindent bele”. Szeretnének kiegyensúlyozottan, nyugod­tan dolgozni az emberek. Hosszú ideig élő vitaforrás volt a munkaruhák ügye, ez végre nyugvópontra jutott. Sok még a javítani való a munka­körülményeken, a lehetséges­nél nehezebben talál megér­tésre a vezetőik körében épp úgy, mint a munkásoknál a munikásvédelem, a balesetel- hárítás. Az asszonyaknakgond a húsellátás akadozása, meg­történik, hogy vezető és be­osztott nem a legszebben szól­nak egymáshoz... — Barthá­né két kezén sorra begörbíti az ujjalkat, egy téma, egy ujj, elfogynak az ujjak, s téma még mindig marad. Szereti azt, amit csinál? Á szaladgá­lást, a beszélgetéseket, a vitá­kat? „Erre még nem gondol­tam egyszer sem’’ — mondja. Miért csinálja akkor? „Jól esik, ha sikerül valakinek el­intézni valamit.” RESCH GYÖRGY géplakatos Sokat elmond róla, hogy egy gyárban dolgozik a feleségé­vel, a leányával. Ö kommen- dálta őket, „jobb egy helyen”. ötvenesztendős, ez élete har­madik munkahelye. A másik kettőt sem másért, költözés miatt hagyta ott. 1961-ben lett képcsőgyári dolgozó, a karbantartóműhelybe került, j ma is ott van. Felesége a spi­rálgyártás munkásnője, leá- j nya beruházási előadó. Rég­óta szervezett dolgozó, rég­óta bizalmi Resch György, vagy ahogy a gyárban min­denki hívja, Gyuri bácsi. Nem kora, sokkal inkább megfontoltsága, nagy szak­mai hozzáértése okán bá- csizzák. Tizenhat tagú cso­port bizalmija. Bizalmi? A séma szerint tagdíjat szed, bélyeget oszt, s a fentről ér­kező utasításokat, kéréseket továbbítja. Valójában? Akado­zik az anyagellátás? Azért vagy bizalmi, hogy te szól­jál... Bérgond? Majd a bi^ zalmi fölmegy az atyaúriste­nig... Szociális gond? Talán tudnál segíteni valamit Gyuri bácsi... Nem veszi nyűgnek mindezt. Vállalta, csinálja. „Mindenkinelt a maga igazsá­ga az igazság. Megmagyaráz­ni a vélt és a valódi közötti különbséget, megértetni a kis és nagy dolgok összefüggéseit” — mondja, valahol itt kezdő­dik a közösségért a fárado­zás. Közben persze ezerfelé sza­lad, mert hiszen karbantartó, akire minden pillanatban szükség van, egyszerre több helyen. Megy és — lát. Azt is, amihez semmi köze. Ami mellett behunyt szemmel is elsétálhatna. Nem teszi. Mi­ért? Neim tudja. Ilyen a ter­mészete. Bosszankodik? So­kat. Akadozó az alkatrész­utánpótlás, sok hát a büty- kölés, amikor a maguk eszé­re, ügyességére maradnak. A szerszámellátás sem a leg­jobb, legutóbb éppen a ké­zi fűrészlap hiányzott, már három hete... S ott a másik oldal, ezzel szemben. A köz­vetlen főnökség .tagjai itt dolgozó munkásból lettek az­zá, _amik; könnyű a szóértés. íl(5k~a fiatal szakmunkások, ér­tik a dolgukat, s hallgatnak a tapasztaltabbra. Tagja a lakatosok Eötvös Loránd szo­cialista brigádjának, nincse­nek nagy, látványos tetteik, de a munkát így is, meg úgy is el lehet végezni. Ök inkább úgy, becsülettel, teljes szív­vel végzik. Még ha a veríté­ket nem is írták be a bri­gádnaplóba. A fontos az, hogy a rossz gép, berendezés is­mét megbízhatóan működik. Ha határidő előtt? örülnek neki, magukhan, nem mutat­ják. A vassal bánó, gépek bo­nyolult alkatrészeivel bajló­dó emberek akaratlanul is hasonulnak az anyaghoz: ke­ménységükkel, fényükkel tu­datják létezésüket s hasznos­ságukat, nem zajukkal. A mérlegelésnek az a fajtá­ja, hogy most ezzel mint bi­zalmi, ezzel meg mint kar­bantartó törődöm, hiányzik belőle. A dolgok összetar­toznak, össze tehát az örö­mök meg a bajok is. Szóvá- teszi, ami nem is érinti. Túl­órák például, pedig ök na­gyon ritkán és keveset túl­óráznak. Nem a szabályok, előírások ösztökélik beszéd­re. Az, hogy szavai szerint „nem szabad túl sokat rakni az emberekre, mert a nagyon muszáj munkában úgy sincs köszönet”. Ott a szeme azon, vajon a differenciált bére- zér sokat hangoztatott elve miként kap a gyakorlatban lábra a gyárban? Ott azon, hogy a gyár melletti vasúti aluljáró tűrhetetlen állapot­ban van, a gépkocsik sárral borítják a munkába jövőket onnét távozókat. S ha oly­kor úgy érzi, elég volt, ki­megy, a jórészt két kezével épített, szerelt családi ház kertjébe, s megnézi, hogyan telel a szőlő, hogyan várják a tavaszt a rózsák. Nem érzi magát kis pont­nak. Sokkal inkább betűnek szavak, mondatok sokaságá­ban. Betűnek, amely nélkül a szó sem, a mondat sem le­het teljes. Mészáros Ottó (Foto: Gábor)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom