Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-16 / 39. szám

2 «ST 'sjiivlm* 1371. FEBRUAR 16.. KEDD RPVDSZ-fciildöttértekezIet (Folytatás az 1. oldalról.) ] képviselik Pest megyét a tak az SZMT küldöttértekezle- ! KPVDSZ XXXI. kongresszu- tére s ugyancsak tizenöten1 sán is. s. i. Költöző (Folytatás az 1. oldalról.) A Fővárosi Tanácstól 40 mil­lió forintot kapnak, vissza ■nem térítendő segélyként. Most kezdődik az építke­zés. A fűrészüzemet készítik el előbb, jövőre már dolgoz­nak benne. Az új csarnokok­ban a legmodernebb gépeket láthatjuk majd: a tervek sze­rint Jugoszláviából importál­ják a fűrészberendezéseket A hordóüzemben pedig — amely valamivel később készül el — nyugatnémet masinák dolgoz­nak majd. Kiselejtezik min­den mostani gépüket, s vado­natúj berendezésekkel, gépek­kel startolnak. így érthető, hogy a terme­ü&emek lókenységet nagy mértékben javítják: 5 percenként hagyja el az üzemet egy-egy 500 li­teres hordó. Pillanatnyilag a hazai piacot sem tudják el­látni hordóval, ám a megnö- vekedett kapacitás és terme­lékenység lehetővé teszi majd, •hogy minden rendelésnek ele­get tegyenek. A hatalmas kombinátban mindössze 400 munkást foglalkoztatnak. Ez is nagy szám azonban, ha arra gondolunk, hogy hány „ingázónak” lesz kényelme- 'sebb az élete, s hány munká­ra váró asszony jut tiszta, könnyű munkahelyhez. (palád!) Sürgős belépésre keresünk: villanyszerelőket szerszámkészítőket szerkezeti és géplakatosokat műszerészeket forgácsoló és sajtoló gépmunkásokat női és férfi segédmunkásokat takarítónőket Fővárosi Gázkészülékgyártó Vállalat Budapest XIII., Révész utca 27/31. MŰSZAKI PALYARA KÉSZÜLŐ, Vili. OSZTÁLYOS FIATALOK! Vár benneteket a Viüanyszerelőipari Vállalat, amely az 1971/72. tanévre villanyszerelő szakmunkástanulókat vesz fel • A budapesti és Budapest környéki fiatalokat Budapesten, a vidékieket pedig Miskolcon,- Tatabányán és Dunaújvárosban képezzük ki. Budapesten a vidéki tanulókat — havi 70 Ft térítésért — tanulóotthonban helyezzük el. A TANULMÁNYI IDŐ: 3 ÉV Emeltszintű oktatás. A jó előmenetelű ifjú szakmunkások — kétéves esti középiskolai továbbtanulással - érettségi bizonyiványt szerezhetnek. A tanulmányi ösztöndíjon felül a vállalat a tanulmányi szerződés keretében HAVI 250 FT TÁRSADALMI ÖSZTÖNDÍJAT fizet, amely a tanulmányi eredménytől független. Kiváló tanulmányi előmenetel esetén külön jutalom és soron kívüli szakmunkássá minősítés. A III. éveseket, megfelelő tanulmányi eredmény esetén, az utolsó félévben teijesitménybéres munkában foglalkoztatjuk. Jelentkezés a részletek megbeszélésére és a levélcím: VILLANYSZERELŐIPARI VÁLLALAT Munkaügyi Osztálya Budapest VII., Sip utca 23. szám. Szadat-interjú Sarm-el-Seikről, az El-Aris vonalról és az „embrionális” békeszerződésről A Néwswee'■ című amerikai folyóirat legújabb száma Szá­dat elnökkel közöl interjút. A politikai rendezés garanciái­ról szólva Szódat közölte: a békés megoldás érdekében még arra is hajlandó lenne, hogy elfogadja nemzetközi békefenntartó erőknek Sarm- el-Siekben való állomásozta- tását, jóllehet ez a javaslata nyilván nem lenne tűi nép­szerű. A Sinal-félsziget déli sar­kánál elhelyezkedő Sarm- el-Seik erő., ellenőrzi az akabai öböl bejáratát, az egyetlen v.örös-tengari iz­raeli kikötőhöz, Eilathoz ve­zető útvonalat. Sarm-cl-Seik- et, hasonlóan az egész fél­szigethez, jelenleg Izrael tart­ja megszállva. A Szuezi-csatorna megnyi­tásával kapcsolatban Szódat közölte, hogy Izraelnek — a megnyitás fejében — „valaho­vá El-Aris vonala mögé keü visszavonulnia". (El-Aris földközi-tengeri kikötő a Sinai-félsziget északi peremén, körülbelül félúton van Port Said és Tel Aviv között.) „Cserében — folytatta Szá­dat — garantálom, hogy a Szuezi-csatorna hat hónapon belül megnyílik a nemzetközi forgalom számára. Ebben az esetben egy újabb, rögzített időpontig meghosszabbítanám a tűzszünetet, hogy időt adjak Jarringnak a részletek kidol­gozására." Arra a kérdésre, mi Egyip­tom álláspontja egy Izraellel kötendő békeszerződésről. Szá­dot kijelentette: ..ha nagyon gondosan altassák a Bizton­sági Tanács határozatát, rá­jönnek. hogy az egy embrio­nális állapotban levő béke­szerződés." „Nincsenek szándékaink Iz­raellel; Izraelnek vannak szándékai velünk. Izrael te­rületi sérthetetlenségét biztos és elismert határok között a négy nagyhatalom garantálja majd. Izrael élvezni fogja a hajózás szabadságát a csator­nán és a (Tinón) — szorosban, s erre is garanciáidat kap” —, „de hogy mindez megtörtén­hessen — mondotta végül az egyiptomi elnök —, igazságos megoldást kell találni a Pa­lesztinái problémára. Kártérí­tés. illetve hazatérés — ez a I probléma ésszerű megoldásá- I nak látszik.” JARGSZEWICZ LODZSÁN A lodzi nagy színházban vasárnap a város textil­ipari dolgozóinak pártak­tívája találkozott a LEMP KB tagjaival: Piotr Ja- roszewicz miniszterelnökkel, Wladyslaw Kruczek szakszer­vezeti tanácsi elnökkel, Jan Szydlakkal és Jozef Tejchma-: val, a KB titkáraival. A talál­kozón a lodzi textilipari vál­lalatok és dolgozók helyzeté­nek időszerű problémáit iktat­ták meg, azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi napokban néhány textilgyár kollektívája megszakította a munkát. Jaroszewicz miniszterelnök átfogó beszédében vázolta az ország nehéz helyzetét és a dolgozók felgyülemlett prob­lémáit, anyagi gondjai megol­dásának korlátozott lehetősé­geit. Hangoztatta, hogy a pártvezetőség és a kormány intézkedései az ország gazda­sági továbbfejlődését, a terme­lés harmonikus növelését és a munkások életkörülményeinek megjavítását célozzák. A le­maradás felszámolása nagy anyagi eszközöket és időt igényel. Csak a bizalom, 'a munka, a rend és nyugalom légkörében lehet javítani a la­kosság életkörülményeit. A D-NAP ELSŐ Hétfőn — a decimdbizálás- ról (tizedesitésről) elnevezett 'D-napon — Nagy-Britanniá- ban. az Ír Köztársaságban, to­vábbá kilenc angol gyarma­ton hivatalosan is megkezdő­dött az áttérés a tizedes pénz­rendszerre. A mostani refor­mot a volt angol gyarmatok 1közül egyedül Málta nem haj­landó követni: itt. fennmarad a hagyományos pénzrendszer. A D-nap első „áldozata" a 93 éves Amy Duquemin asz- szony a La Manche csatorná­ban fekvő Guernsey szige­tecske Cobo nevű helységének postáskisasszonya. Duquemin asszony 1898 óta teljesít szol­gálatot a postahivatalban és most kijelentette: nem tud lé­pést tartani a font, a shilling és a penny tizedes rendszerbe italó átértékelésével, ezért a Ho! a Jalu fßl> Vasárnap félmillió em­ber tüntetett Pekingben az indokínai amerikai agresz- szió ellen. Washingtonban feltűnést keltett, hogy a Fehér Ház szükségesnek találta a maga részéről is nyomatékosan ki­egészíteni a Kínai Népköztár­saságnak címzett „megnyugta­tó” nyilatkozatok sorát a laoszi invázióval kapcsolatban. A külügyminisztérium a múlt héten háromszor hangsúlyozta hogy a laoszi invázió „nem fenyegeti kommunista Kínát". Mintegy „o biztosítékok szint­jének emeléseként” a Fehér Ház is nyilatkozatot adott ki, amely a laoszi hadműveletek­ről szólva hangoztatja, hogy „ezek egyáltalán nem jelente­nek semmiféle fenyegetést, a kommunista Kínára nézve, és semmiféle okot nem látunk ar­ÁLDOZATA... mai naptól visszavonul az ak­tív szolgálatból. Wehner Varsóban Herbert Wehner. a Bun­destag SPD-frakciójának elnö­ke, aki a szejm kommunista képviselő Klubjának meghívá­sára vasárnap érkezett Varsó­ba, hétfőn délelőtt látogatást tett a lengyel nemzetgyűlés külügyi bizottságában, majd az államtanács és a belügy­minisztérium képviselőivel. folytatott eszmecserét. LUNS holland külügymi­niszter vasárhap Nápolyba, a NATO dél-európai főhadi­szállására érkezett. ó Indokínában? ra, hogy ezeket a hadművele­teket ilyen fenyegetésként ér­telmezzék. Az Egyesült Álla­mok politikája — húzza alá a nyilatkozat — arra irányul, hogy javítsa kapcsolatait a kommunista Kínával". Amerikai kormánykörök feszült figyelemmel tanul­mányozzák a laoszi invá- . zióval összefüggésben ed­dig elhangzott kínai kor­mánynyilatkozatokat. Megállapítják: Peking leg­utóbbi nyilatkozata utal arra, hogy a Kínai Népköztársaság „nem nézheti közömbösen” a határai közelében végrehajtott agressziót. Hivatalos értelme­zés szerint „nem látnak okot a nyugtalanságra egy kínai köz­belépés eshetőségét illetően”, nem hivatalosan azonban han­got adnak „bizonyos nyugta­lanságnak”. Washingtoni meg­Miközben a múlt héten sikeresen befejeződött szá­zadunk hetedik évtizedének első űrvállalkozása, az Apollo—14 Hold-expedíció­ja, a Szovjetunió a maga útján járva sétáltatja im­már negyedik holdnapja ál­landó útitársunk kráter bo­rította felszínén az első holdjárművet és részletes jelentésben számolt be a Venus—7 december 15-i si­keres landolásáról a Venus- bolygón. A Szovjetunió nem tit­kolja, hogy a most rajtolt évtized során a naprend­szer nagyméretű tanulmá­nyozására készül, s a Luno- hod holdautók tökéletesített (holdéjszaka is dolgozó) változatainak útnak indítá­sával tárja fel következe­tes munkával a Hold tit­kait. Az Apollo—14 visszatéré­se nyomán most regisztert állítottunk össze: miként folytatják az amerikaiak ebben az évtizedben az űr ostromát? 1971 május: Két Mariner- típusú űrszonda indul, té­vékamerákkal felszerelve a Mars felé. Marskörüli pá­lyára térnek, s bolygókö- zelből végigpásztázzák a Mars felszínének 70 száza­lékát, elsődleges kutatási célnak tekintve a Mars-év­szakok megfigyelését. Augusztus: Az Apollo—15 expedíciója: újabb két űr­hajós kirándulásával a Hold kietlen tájain. 1972- ben: az Apollo—16 és —17 holdraszállásávai befejeződik az Apollo-prog- ram. November: A „Sky­lab” vállalkozás keretében fellövik az első űrállomás- prototípust. 1973: Mariner-űrszondát küldenek a Venus és a Merkur közelébe. 1973— 75: Két Pioneer tí­pusú űrszonda két év alatt 800 millió kilométert meg- téve, megközelíti a Jupitert, naprendszerünk legnagyobb bolygóját, s 160 ezer kilo­méterre elhaladva mellette, fényképeket készít az óriás­bolygóról. 1976: Két Viking-típusú örlaboratórium ereszkedik le a Mars felszínére, hogy az élet nyomai után kutas­son. A Vikingek robotokat szállítanak a vörös bolygó­ra. E 800 millió dolláros Viking-akció — az első amerikai robotok tervezett munkábaállítása — nyo­mán nyilvánvaló, hogy e té­réi! a Szovjetunió hat esz­tendős előnyre tett szert az USA-val szemben. A most kezdődött évti­zed azonban az ilyen össze­hasonlítások felesleges vol­tát s azt igén, hogy a két űrhatalom tervei nem ver­sengenek majd egymással, hanem kiegészítik egymást. Alacs B. Tamás CSAK RÖVIDEN APRÓ ANTALNAK, a Mi­nisztertanács elnökhelyettesé­nek vezetésével vasárnap kor­mányküldöttség érkezett Moszkvába, ahol részt vesz a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési kormányközi bizott­ság 10. ülésszakán. A KUBAI BIZTONSÁGI SZERVEK amerikai kémet lepleztek le. Az illető Raul Olive, a Kubai Tudományos Akadémia munkatársa. Letar­tóztatása után Olive a televí­zió nyilvánossága előtt tett vallomást. Elmondta, hogy a CIA szervezte be. Vonattűz A boszniai Zenica és Zepce között' közlekedő, Diesel-von- tatású személyvonat mozdonya vasárnap reggel egy Zenica melletti alagútban kigyulladt. A tűz pillanatok alatt átter­jedt a személykocsikra is. A helyszínre érkező tűzoltók be­figyelők a leplezett nyugtalan­ság eddigi legbeszédesebb je­lének tekintik a Fehér Ház nyilatkozatát. A New York Times „Nem is olyan korlátozott háború" cí­mű vezércikkében hangsúlyoz­za, hogy a Nixon-kotmány hi­vatalos megnyugtató nyilatko­zataival ellentétben az indokínai fejlemények a háború további kiterjedé­sének súlyos veszélyeit hordozzák magukban. „Nixon elnök — irja a lap — a katonák érveinek engedve, még azokat a nem kielégítő korlátozásokat is feladja, ame­lyeket elődei jónak láttak al­kalmazni. Nixon elnök azon az úton halad, amelyet Mac-Ar- thur tábornok követett, ami­kor Koreában, a Jalu folyó fe­lé nyomulva, kiprovokálta a háborút Kínával. Ezen az úton minden egyes előretöréssel még messzebbre kerülünk at­tól, hogy kikászálódhassunk a vietnami ingoványbái” — ál­lapítja meg a New York Times. hatoltak az alagútba, és rövid idő alatt eloltották a tüzet. A Diesel-mozdohy vezetője, amint észrevette a tüzet, meg­állította a szerelvényt, hogy az utasok kiszállhassanak a ko­csikból, és megpróbáljanak ki­menekülni az alagútból. A borzalmas’ füst miatt azonban sokan végzetes szénmonoxid- mérgezést kaplak, mielőtt el­tudták volna érni az alagút kijáratát. t A vonat 200 utasa közül 33 meghalt, a sebesültek száma 117. Képünkön: ötórás megfeszí­tett munkával sikerült az ösz- szeégett szerelvény roncsait kivontatni az alagútból. SYDNEY A száztizennegyedik — hatodik volt Vasárnap a sydneyi kikötő közel 60 méter magas hídjá- ról újabb öngyilkos jelölt ug­rott a tenger vizébe. Mióta a hidat felépítették (1926), ő volt a 114. próbálkozó — s egyben a hatodik túlélő. Mi­kor ugyanis ugrott, két csó­nakos észrevette és kimentet­te. Kisebb derék- és fejsérü­léssel szállították kórházba. Ur-regiszter

Next

/
Oldalképek
Tartalom