Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
12 «i» H terei k/Cfrlap 1971. FEBRUÁR 14., VASÁRNAP Felvételi mezőgazdasági gépész szakra Az érettségiző Fiataloknak sok gondot okoz a továbbtanulás. Tájékoztatásul közöljük mindazokkal a tanulókkal, akik a mezőgazdasági pályát akarják élethivatásukul választani, hogy a mezőtúri Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum gépészeti szakára lehet jelentkezni. A Mezőtúron levő intézet mezőgazdasági gépjavító és üzemgépész ágazatokban képez ki három év alatt szakembereket. Az intézetnél végzett hallgatók termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban gépjavítással kapcsolatos munkakörökben helyezkedhetnek el részlegvezetői beosztásban. 18 parasztember kezdte • 20 eszfendős gazdaság • 30 millió közös vagyon Az Anyácsa pusztai háromszázötven holdas állami földet 1948. februárjában bérbe vette 18 zsámbéki parasztember. Két év múlva szövetkezetei alakítottak — most az Uj Élet 20. évfordulóját ünnepük. 1951- ben építették fel a két ötven férőhelyes tehénistállót, amelyekben már a közös állat- állományt tartották. Ekkor a gazdaság közös vagyona másfél millió forint volt. Az akL -RH K+H í R ÉK 4- H ÍRÉ K -f H í ß E K-j- HÍ} HÍREK-f HÍREK-f HÍREK4- HÍREK t HÍREK K -^HÍREK-I- HÍREK'4- HÍREK + HÍREK j HÍ RT 4, 1971. február 14., va- sárnap, Bálint napja. A nap kél: 6.53, nyugszik: 17.05 órakor. A hold nyugszik: 8.05, kél: 21.36 órakor. HOLNAP: ip-JSféS los napja. A nap kél: 6.51, nyugszik: 17.06 órakor. A hold nyugszik: 8.20, kél: 22.54 órakor. Várható Felhőátvonulások, szórványosan futó esőkkel. Mérsékelt déli, délnyugati, majd megélénkülő, időnként megerősödő és fokozatosan nyugatira, északnyugatira forduló szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 7—plusz 12 tok között. Károlyi Mihály HUSZONÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1946. február 14-én iktatta törvénybe a nemzetgyűlés Károlyi Mihálynak, a haladó politikusnak, az 1918-as népköztársaság elnökének érdemeit. Károlyi politikai pályáját mint nagybirtokos arisztokrata, 1901-ben a szabadelvű pártban kezdte; 190S- ban függetlenségi párti képviselő, majd rövid ideig az OJMGE elnöke volt. A 10-es években élesen ellenezte a monarchia és Németország szövetségét. Nagy népszerűséget szerzett háborúellenes fellépésével, s az 1918-as polgári demokratikus forradalomban mint a liberálisok vezető politikusa vett részt. A Nemzeti Tanács vezetője, majd október 31-től 1919. január 11-ig miniszterelnök, ezt követően, március 21-ig a népköztársaság elnöke volt. A Tanácsköztársaság történelmi jelentőségét nem értette meg, és 1919. július elsején emigrált. Ezt követően következetesen szembefordult az ellenforradalommal, valamint a Hortby- rendszer létrehozását és fenntartását segítő nyugati hatalmakkal. Az emigrációban megtalálta az együttműködést a kommunistákkal, s részt vett a háborűellc- nes és antifasiszta mozgalmakban Is. — A IV. ötéves terv és a mezőgazdaság fejlesztése Pest megyében címmel tart előadást dr. Pénzes János, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese február 16-án, kedden délelőtt 10 órakor, a nagykőrösi művelődési otthon klubtermében. — Zárszámadó közgyűlés lesz a ceglédi Kossuth Termelőszövetkezetben február 16-án, délelőtt fél 9 órai kezdettel a Kossuth Művelődési Házban. Tokaji András tsz-eLnök a múlt évi gazdasági eredményekről, Körösi Gyula főagronómus pedig a munkaverseny eredményeiről számol be. A közgyűlés után vacsora és hajnalig tartó táncmulatság következik. — Közlekedési előadás lesz ma két helyen: Apa jón 18 órakor kezdődik a kultúrteremben, Ráckevén pedig 17.30-kor a művelődési házban. Mindkét helyen a Ráckevei Járási Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti szakértői ismertetik majd a KRESZ módosításával kapcsolatos tudnivalókat. — Nagyszabású úttörőbált és jelmezes karnevált rendez vasárnap délután, a községi művelődési házban a galga- mácsai általános iskola. — Az ESOMAR, a piackutatók világszervezetének elnöksége pénteken és szombaton Budapesten tartotta ülését, amelyen részt vettek a szocialista országok képviselői is. Az ESOMAR elnöksége úgy döntött, hogy 1973. évi kongresszusát Budapesten rendezi. — Bajor Gizi játékai című sorozatunk mai folytatása anyagtorlódás miatt kimaradt, keddi lapunkban ismét megtalálják az olvasók. — Szombaton a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanácsának a Vasas- székházban tartott nyilvános rendkívüli tanácsülésén 193 idén végzett fiatal gyógyszerészt avattak, akik közül Konkoly Thege Marianna és Máté Katalin kitüntetéssel szerezte meg diplomáját. — Székesfehérvárott a Videoton Rádió- és Televízió- gyár egyik részlegében eddig még ismeretlen ok miatt tűz keletkezett. A tűzoltóság és a rendőrség gyors intézkedése eredményeként a tüzet sikerült lokaüzálni, majd eloltani és így nem terjedt át a gyár fontosabb üzemeire. Személyi sérülés nem történt. — Fölborult személyautójával Dabas határában Barna Mihály 26 éves gépkocsi- vezető. A gépkocsi utasa, Barna Mihályné súlyosan megsérült A gépkocsi vezetője műszaki hibára hivatkozott. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság közlekedés- rendészeti osztályán megvizsgálják az ügyet. DÉMASZ V. nagykőrösi üzemigazgatósága felvesz segédmotor- kerékpár vezetői igazolvánnyal rendelkező férfi munkaerőt pénzbeszedői munkakörben. Foglalkoztatás Cegléden és környékén osztott munkaidőben. Jelentkezés a ceglédi kirendeltségünkön. Cegléd, Ady Endre u. 5. szám alatt. Kedden délelőtt 8—10 óráig. A Ceglédi Építőipari Vállalat FELVESZ SZOBAFESTŐ ÉS MAZOLÖ SZAKMUNKASOKAT Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán; Cegléd, Damjanich utca 5. kori sajtó milliomosoknak titulálta őket. Azóta sok vihart értek meg. Felbomlott a tsz, két közösségben próbálták meg újra, majd ismét úgy határoztak, egy a falu, egy gazdasága legyen ... A tegnapi zárszámadő közgyűlésen — ahol újabb négyéves időszakra szavaztak bizalmat az eddigi vezetőknek — Szín Béla elnök arról számolhatott be, hogy két és fél ezer holdas területükön a termelőKecskés Vilmos bognár a tsz asztalosműhelyében dolgozik Szilágyi Sándor, a szövetkezet egyik fogatosa Első díjas Pro patria A napokban fejeződött be a francia kisvárosban, Toursban a nemzetközi rövidfilmfesztivál, melynek során jelentős magyar siker született: Sára Sándor Pro patria című dokumentumfilmjét a nemzetköz! zsűri első díjjal jutalmazta. Ozsváth Albert vízvezetékszerelő — karbantartó szövetkezet 12 és fél milliónál is több bruttó jövedelmet ért el. Az egy tagra jutó jövedelem pedig ma már 27 és fél ezer forint. Az elnöki beszámolóban két száraz szám is megragadta a figyelmünket. A tsz-tagok tíz óra alatt 109 forintot keresnek, míg az alkalmazottak 103-at. De ide kívánkozik egy másik adat is; tevékenységüknek csupán 32 százaléka zajlik a melléküzemágakban. A legtöbb pénzt az alaptevékenység hozza. 1950-ben másfél millió forintos közös vagyonnal volt milliomos tsz az Uj Élet. — Most megközelítik a 30 milliót. — m. k. Foto: Gárdos Elhunyt Gáti György színművész Hosszú szenvedés után 52 éves korában elhunyt Gáli György színművész, a Fővárosi Operettszinház tagja. A Fővárosi Operettszínház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Szegfű idény A hatvani Lenin Termelő- szövetkezet virágkertészetében megkezdődött a szegfűidény. A Zagyva-parti közös gazdaságiból hetemként ezer ötszáz-kétezer szál szegfűt küldenek a fővárosi és a vidéki virágboltokba. NINCSEN ÖTÖS 82 ezret fizet a négyes A 7. játékhéten 5 találatos szelvény nem akadt. A nyere- ményilleiték levonása után a 49 darab 4 találatos szelvény 82 150 forintot fizet. A 3 talá- laltos szelvények száma 4997, ezekre egyenként 403 forintot, a 2 találatos szelvények darabszáma 145 664, ezekre 17 forintot fizetnek. LAKÁSFÓRUM Egyéni panasz — de sokakat érdekel — Húsz ország nemzetközi kiállításán a Dunakanyar Fotoklub tagjai is részt vesznek. A nemzetközi zsűri Csigó Lászlótól 13, Kocsis Ivántól 10 és Németh Aladártól 7 képet fogadott el. A kiállított képek nemcsak Európában, hanem a tengerentúl, Singapore-ban, Sid- neyben és Buenos Airesben is láthatók. Kerekes Sándor nagykőrösi (Kossuth u. 44.) lakos elpanaszolta: 1966-ban eladó állami, lakott részt vettem havi részletre, igen nehezen kispórolt havi fizetésből...” A továbbiakban levélírónk megírja azt is, hogy a lakótól havi 33 forint lakbért kap, amiből bizony nem tudja a ház karbantartását Tedezni. Szeretnénk fölhívni olvasónk figyelmét a tegnapi számunkban megjelent Lakásfórum rovatra, amelyből kérdésére pontos választ kaphat. Szeretnénk azonban még hozzáfűzni a dologhoz egy-két megjegyzést is: akkor, amikor a lakott házat megvette, a tanács az eladási árnál figyelembe vette, hogy a ház nem beköltözhető, tehát nyilvánvalóan forgalmi értékénél olcsóbb árat szabott meg. Ilyen esetekben a vevőnek vállalni kell azt, hogy a házban levő lakást tulajdonosként csak a rendeletek megszabta keretek között veheti birtokba. Ugyanez a helyzet most is, hiszen a legújabb lakástörvény ezt a kérdést pontosan szabályozza, mint ahogy megírtuk. Megírtuk azt is, hogy a magántulajdonban levő házakban levő lakások bére is emelhető lesz a komfortfokozatok figyelembevételével, és az emelés végső határa a hasonló állami lakások megállapított lakbérének kétszerese lehet. Levélírónk azt is elpanaszolta, hogy a jelenlegi bérlő nem hajlandó a lakás karbantartásával törődni, és mindent a tulajdonostól vár. A lakástörvény ezt a kérdést is pontosan szabályozza, amikor kimondja, hogy az épület állagát megóvni mindenkor a bérbeadó feladata, ám a lakáson belüli javítások, felújítási munkák elvégzése, illetőleg azok költségeinek fedezése minden esetben fele-fele arányban a bérlőt és a bérbeadót terheli ez év július elsejétől kezdődően. Ügy érezzük, még arra is fel kell hívni levélírónk figyelmét, hogy az új törvény egyaránt védi a bérlő és a bérbeadó érdekét, mert egyrészt elismeri a bérbeadó elsődleges jogát a lakás igénybevételére, de ugyanakkor szem előtt tartja a bérlő érdekét is, kimondja, hogy csak megfelelő cserelakás felajánlása esetén köteles elhagyni a kérdéses lakást. Kedves levélíróink türelmét kérjük; sok megválaszolatlan levelünk van még, de mindegyikre válaszolni fogunk, természetesen a lap adta lehetőségekhez mérten. SIÓFOKI DALOSOK A Pest megyei Hírlap január 21-1 számában a siófoki dalosok című cikkben tévesen szerepelt a kórus titkárának neve: nem Szőcs Menyhértnek, hanem Szűcs Menyhértnek hívták. Szűcs Menyhért az 1919-es Tanácsköztársaság idején a siófoki direktórium elnöke volt, s nem kivégezték, hanem a Tanácsköztársaság leverése után Siófokról szekérhez kötve hurcolták Szek- szárdra, és útközben félholtra verték. Évekkel később, a börtönl kínzások és egészségtelen állapotok miatt szerzett betegségében halt meg. felújítás hévizén Úsztatják a házat A hévízi tó fürdőépületeinek felújítására hirdetett pályázatra 35 munkát küldtek be a tervezők. Ezek közül a hagyományos külsőhöz legjobban alkalmazkodó pályázatot fogadták eL A tó fürdőépületeit fokozatosan újítják fel. A régi cölöpök megmaradFúcún mdtkssa tért — ss tz biz dsíhtj vesz» t és A Vadászszövetség főtitkára minapi nyilatkozatában szomorú tényt állapított meg: országszerte ezrével, tízezrével pusztul vadállományunk az engedéllyel nem rendelkező orvvadászok működése következtében. Panaszkodnak a Pest megyei vadásztársaságok is, és joggal. Az utóbbi időben nálunk is elszaporodtak azoknak száma, alak — különösen az apróvadak elejtésére specializálva magukat — barkácsolt hurkokkal, csapdákkal, vagy éppen ugyancsak házilag készített lőfegyverekkel okoznak felmérhetetlen károkat. A közvéleménnyel összhangban, az ügyészségek és a bíróságok a törvény teljes szigorával lépnek jel az orvvadászok ellen, mint ezt egy legutóbbi bűnügy is bizonyítja. Lévai Antal mikebudai kőműves kisiparos sajátkezűleg készített puskával fácánokra vadászott, tömegével pusztította az apróvadakat. Lévait az ügysézség bíróság elé állította, amely a fácánvadászt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte ... Az orvvadászok továbbra is számíthatnak az ilyen és hasonló, példás büntetésekre, vadállományunk oktalan pusztítói végül is saját magukat ejtik „csapdába” ... nak, a rajtuk levő fa épületelemeket, amelyek időközben tönkrementek, sorra kicserélik. A középső, 1906-ban épített kupolát máris le kellett bontani. A többi épületet a parton ácsolják össze s a víz színén úsztatják majd a cölöpökre. Az épületekhez tartós vörösfenyőt rendeltek a Szovjetunióból. Az épületek csak külsőségeikben őrzik a hagyományokat, belül a legmodernebb berendezések szolgálják a beutaltakat és idelátogatók gyógyulását. A tó fürdőépületeinek egy részét téliesítik. A mintegy 45 millió forintos felújítást 3—4 év alatt fokozatosan hajtják végre, anélkül, hogy a tófürdőt bezárnák. VIRSLIKILOMETER Gyógyvíz a medencében Hódmezővásárhelyen kitűnő téli strandolási lehetőséget teremtettek azzal, hogy a kórház fűtésére fúrt termálkút vizét most több lépcsőben hasznosítják: a napokban megkezdték vele a gimnázium fűtését is, s a még mindig negyven Celsius fok körüü csurga- lékvizet bevezették a közeü városi strandfürdő nagy medencéjébe. A most már gyógyhatású vizű strandot ezentúl a nyári nyitvatartási rendnek megfelelően működtetik. Hány kilométer virslit parancsol? — kérdezhetnénk a ceglédi húsgyárban, ahol naponta száz és száz virslipárt tölt meg a gép. Foto: Urbán >