Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-14 / 38. szám

Tésztagyáros asszonyok CÉRNA ÉS EPERLEVÉL Az asszonyoknak akart iga­zé női munkához lehetőséget adni a jászkarajenői Új Ba­rázda Termelőszövetkezet, amikor a múlt év nyarán tész­taüzemet rendezett be a tsz- ben. Az üzemben húsz nőt tudnak alkalmazni. Havonta 22—25 mázsa szárított tészta kerül ki a tsz üzeméből, fő­ként „kézimunkás” gyárt­mányként, cérnametélt, kocka es eperlevél. Cegléden keresik, de nem mindig találják a ve­vők a jászkarajenői tésztafé­léket. Ennek egyik oka, hogy igen kelendő, a másik pedig, hogy más városokban, telepü-, lésen is árusítják ezt a jó jászkarajenői száraztésztát A harmadik ötéves terv ide­jén a ceglédi járás területén mintegy kétezer embernek nyílt munkalehetősége a ki­sebb ipari tevékenységet foly­tató üzemekben. A következő években ezt a foglalkoztatott­sági szintet 2,5 százalékkal akarják növelni. Az ipartelepí­tésnek és a munkahelyek sza­porításának ebben igen nagy szerepe lesi. CEGLÉDI PEST MEGYEI HÍPLAP KÜLÖNKIADÁSA . f V' V ■' / A CEGLÉDI JÁRÁS ES CESLfeP VÁROS Rfe.SZ.ERE XV. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM 1811. FEBRUAR 14., VASÁRNAP VÁROSLAKÓK - A VÁROSÉRT Az ötéves terv mindenkinek szól Hozzájárulásra és segítségre mindig szükség van Ahhoz, hogy egy város meg­valósíthassa a fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseit — á terv még nem elég. Az anyagi feltételek megteremtésére is szükség van. Most, a negyedik ötéves terv kezdetén a megyei tanács meghatározta a megye és ennek keretében a helyi tanácsok 1971—75-ös, közép­A kirándulók már készülődnek Országjárók, világjárók a ceglédi IBUSZ-irodánál Biztosan lesz még jó néhány hideg napunk, de azért már a küszöbön sejtjük a tavaszt. A természetkedvelők már a ta­vaszi programokon meditál­nak. Az utazni vágyók a pros­pektusokat nézegetik: milyen társasutazásokat ígér az IBUSZ? A helyi kirendeltség veze­tője a következőket mondotta: — Május 28-tól június 4-ig egy nyolcnapos autóbusztúrát szervezünk jugoszláv—olasz körútra. Erre a túrára még né- hányan jelentkezhetnek iro­dánkban. Élményekben gaz­dag napokat tölthetnek el azok, akik a július 5-én induló négynapos utunkra jelentkez­nek. Útirány: Graz—Becs. Er­re még korlátlan számban várjuk a jelentkezőket. Bővebb felvilágosítást az érdeklődők és a jelentkezők kirendeltsé­günkön kapnak. — Belföldi túráink közül a május elejére szervezett két­napos soproni út ígér szép lát­ványt és jó szórakozást a részt­vevőknek. Az indulás időpont­ját időben közöljük azokkal, akik ezen az országjáró kirán­dulást« szeretnének részt ven­ni. távú pénzügyi tervének és idei költségvetésének, fejlesztési alapjának pénzügyi szabályo­zóit. Cegléd gazdálkodásának pénzügyi feltételeit a költ­ségvetés és a fejlesztési alap biztosítja. A tervek szerint 168 személyes kollégium, 75 személyes böl­csőde, 120 személyes napközi­otthonos óvoda épül. Gondol­nak a kórház fejlesztésére is: elmeosztállyal akarják kibőví­teni. Utak, hidak felújítása, rendszeres karbantartása szin­tén szerepel a tervekben, úgy­szintén új lakások, háztömbök, építése. Ehhez természetesen, hogy minden elképzelést valóra vált­hassanak, a vállalatok, szövet­kezetek, mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek anyagi hozzá­járulására is szükség van. S amire még jobban számíthat a tanács: o lakossági társadalmi munkája igen sok segítséget adhat a tervek megvalósításá­hoz. A fásításból, virágosítás- ból, az utcák gondozásából, rendezéséből, a víz- és gázve­zeték építésekor földmunkából a ceglédiek is kivehetik részü­ket. (e. k.) Paradicsom, az Új Életben A kocsériak kedves növénye Sokat ígérő fóliasátor-renge­teget mutattak a múlt nyár elején Kocséron, az Üj Élet Termelőszövetkezetben. A fó­lia alatt paradicsomot nevel­tek. Már 1969-ben tapasztal­ták, hogy vidéküket kedveli ez a növény. Egy holdon 230 má­zsa volt az átlagtermés — több. mint az országos átlag. Tavaly, amikor a termést a paradicsom betegsége országo­san csökkentette, 106,5 mázsát termesztettek holdanként. Ter­mészetesen ebben az évben is foglalkoznak paradicsommal. A keresett, formás, húsosabb fajta csemegeparadicsomból primőrként is termesztenek. Ásóra, kapára A kamrák mélyéből lassan előkerülnek az ásók, kapák, gereblyék — munkára várva. A Kossuth Ferenc utcai vas­boltban is felkészülve várják a tavaszt. Van elegendő kerti szerszám és a napokban meg­érkeztek a különfélte típusú permetezőgépek is. Nyomravezető vércseppek Hat betörés, azonos módszerrel R portás megmotozta... Másfél hét leforgása alatt a hatodik bejelentés érkezett a Ceglédi Városi és Járási Rend­őrkapitányság bűnügyi osztá­lyára betörés miatt. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, a Hámán Kató és a Mészáros Lőrinc általános is­kolák, valamint a gimnázium után ezúttal a Húsipari Válla­lathoz tört be valaki. Törött ablakok A nyomozók a helyszínen azonnal megjelentek. Az iro­daház egyik ablaka üveg nél­kül tátongott — ezt ütötte be és azon mászott át a tettes. Módszere azonos volt minden esetben. Először betörte az ab­lakot, utána bemászott a he­lyiségbe. Belül aztán mindent feldúlt. Pénz után kutatott, de most hiába. Bemászás közben egy üveg­szilánk felsértette a karját, és vércsöppek jelezték minden lépését. Ahol kissé hosszabban időzött, ott nagyobb vérfolt árulkodott. Az adatok és a jnyomok alapján két óra múlva már kézre is került a betöréssoro­zat titokzatos elkövetője Vi- rágh László ceglédi lakos sze­mélyében. A kezén levő sérü­lés már egymagában is elárul­ta. Hogyan vált bűnözővé? Virágh László esetében is felvetődik a jogos kérdés: ho­gyan vált bűnözővé? A fiatalember mindössze 23 éves, érettségizett. Életútja azonban törést szenvedett és egyre inkább az erkölcsi zül­lés, az iszákos és munkakerü­lő életmód felé hajlott. Elein­te kisebb lopásokat követett el. Az egyik Uyen lopáson raj­tacsípték, de az enyhítő kö­rülmények figyelembevételé­vel az eljárást megszüntették ellene, csak figyelmeztetésben részesítették. E jószándékú in­tézkedésből asm tanult. Buda­pesten csavargás és munkake­rülés miatt 20 napra lezárták. Ezekután is csak színleg vál­lalt munkát a Víz- és Csator­namű Vállalatnál. Egy hónap után ott is hagyta munkahe­lyét. Ivott, züllött és fokoza­tosan odáig süllyedt, hogy egy féldeci pálinkáért már képes volt mindenáron a pénzszer­zésre. A mámor tovább fokoz­ta gátlástalanságát, így jutott el a sorozatos betörésekig, így vált megrögzött bűnözővé. Tanulságok Talán az ő szerencséje is, hogy még idejében rendőrkéz­re került, mielőtt esetleg még nagyobb bűntényt követett volna el. Most letartóztatásban várja a bíróság ítéletét. De felmerül a kérdés: börtönbüntetésének letöltése után mi lesz vele? A társadalomban megtalálja-e a helyét, vagy tovább folytatja a bűnöző életmódot — vállal­va annak minden következmé­nyét? — Elsősorban rajta mú­lik... Van az ügynek még egy fontos momentuma. Mégpedig az, hogy miután a betörést el­követte, és vérző kezét a hely­színen bekötözte, mielőtt kilé­pett volna a Húsipari Vállalat kapuján, a szolgálatos portás gondosan megmotozta, azután — elengedte... A tettes leg­alábbis ezt mondta a rendőr­ségen, kihallgatásakor... (s.) Emberi sors A 203-as Bem József Szak­munkásképző Intézet és a FÉK ifjúsági klubjának közös rendezésében, a nemrégen lét­rejött Honvédelmi Filmklub keretében, az Emberi sors cí­mű szovjet filmet mutatják be a fiataloknak, február 24- én, szerdán délután. Tavaszvárás az üvegházban SZÉPEK LESZNEK A PARKOK Téli álmát alussza még a városi kertészet Ahol viráger­dő pompázott a nyáron, ott most ekét vár a föld. Lombja vesztett fák, recsegő, száraz bokrok között visz az út a vi­rágházakig. Ott azonban már serény kezek vetik a virágma­got az előre elkészített palán­tanevelő kis ládákba. Tavasz­várás hangulata uralkodik a földszagú helyiségben. — Most az egynyári virágok magjait vetjük — mondotta a kertészet vezetője. — Szegfű-, petunia-, verbéna-, dália-, szalviamagok kerülnek a föld­be, amelyek ki ültetésre majd a város parkjaiba kerülnek. — Jól teleltek a cserepes vi­rágaink. Tulipánt, jácintot, kropuszvirágot tudunk küldeni a Rákóczi úti boltunkba. — A tavaszi előkészületek sorába tartozik a parkok, ut­cák fáinak nyesése, tisztítása. Ezt a munkát jelenleg a Rákó­czi úton végzik munkásaink. Március elején — ha az idő­járás nem szól közbe, meg­kezdjük a parkok pázsitjainak tisztítását, az ágyások trágyád zását, előkészítését a palánta­ültetésre. Ebben az évben több tízezer palánta, illetve külön­böző virág díszíti, ékesíti a város parkjait (cs.) Javában nyílik a jácint. A téli, cserepes virágok közül szinte ez a legkedveltebb. Rózsaszín, fehér és vajsárga virágú növekedik itt, valamennyi dús virágfürtű. Foto: Apáti-Tóth Sándor Hatásos, új rendelet Kevesebb lesz avándormunkás" Hány munkahely van Cegléden? A városi tanács munkaügyi osztályának ajtaja/előtt töb­ben várakoznak — munka­könyvvel a kezükben. Egy fiatalember kerül a fő­előadó elé. Munkakönyvé ar­ról tanúskodik, hogy tulajdo­nosa nem sok ideig maradt meg munkahelyén. Gyakran szerepel a sok munkahelyet látott könyvben a „kilépett” bejegyzés is. Most a január 1-én hatályba lépett rendelet szerint, amely a kötelező munkaközvetítés szabályozását írja elő, a fiatal­ember — aki segédmunkás­ként szeretne elhelyezkedni — csak olyan vállalatnál kaphat munkát, amelyet kijelöltek a „kilépett” munkaerők foglal­koztatására. Vagyis: csak kötelező munkaközvetítés útján létesít­hetnek munkaviszonyt azok, akiknek az előző munkaviszo­nya ilyen bejegyzéssel szűnt meg. Ide tartoznak azok is, A szamár dolga Közgyűlés, év­zárás van az egyik környékbeli tsz- ben. A jelentés már elhangzott. A vezetőség a hozzá­szólásokra vár. Nem kell sokáig várnia. Monda­nivalója, észrevé­tele nem is egy embernek van. Egyik a mellék­üzem korszerűsí­tésére tesz javas­latot, a másik a gépjavítók anyag­hiány okozta pa­naszát tolmácsol­ja, a következő felszólaló a nyug­díjasok nevében szól az elnökség­hez. A sok jelentke­ző között a tsz juhásza is szólás­ra emelkedett. A derék embernek gondja van. Az bizony: szamár­ügyben. Ez itt a kérdés, tisztelt ve­zetőség és tagtár­sak: — Lehet-e ju­hász, szamár nél­kül?! A szamár munkaeszköze a juhásznak, évtize­dek, évszázadok óta. Mint például most a vásározók­nak az autó. Itt pedig gondban van a juhász. Úgy érzi, veszélyben forog — a szama­ra. Együttérzően bólogatnak a széksorokban ülők. Igaza van a juhásznak. Jó az a szamár. Kell az a szamár. De vajon a vezetőség bele­egyezik-e a jószág tartásába? Alig várják, hogy sor kerüljön a válasz­adásra. A döntés — né­mi megbeszélés után — kellő hi­vatalossággal megszületik. Jól van, no, hát le­gyen neki szolgá­lati szamara. De akkor az a szamár is dolgozzon vala­mit! — Ha a szamár vonóerejét a ju­hász a szövetkezet érdekében a ta­karmányozásnál alkalmazza, a sza­már tartása akkor engedélyezhető — hangzik a kör­mönfont válasz... (—esk—) akik a megelőző 12 hónapon belül háromszor vagy többször változtattak munkahelyet. — Mi az eddigi tapasztala­tuk az új szabályozásról? — kérdeztük Tálas Jánosnét, a munkaügyi osztály főelőadó­ját. — A munkaerő-vándorlás csökkentése érdekében tett in­tézkedés, ha nem is szünteti meg, de mindenképpen csökkenti a már országossá nőtt fluktuá­ciót — mondotta. — Cegléden 100 munkaadó intézmény van, s ezek közül — havonként vál­takozva — hat vállalathoz irá­nyíthatjuk a kötelező közvetí­tés alá tartozó dolgozókat. Ki­sebb városokban, községekben rosszabb a helyzet, kisebb a munkát keresők választási le­hetősége. — Vonatkozik-e a szabálya szakképzettséggel rendelkezők­re is? — Igen. Azonban — ha le­hetőség van rá — ezeket igyek­szünk képzettségüknek megfe­lelő munkakörben elhelyezni. A város abban a szerencsés helyzetben van, hogy több ipa­ri vállalat tudja fogadni a munkára jelentkezőket. Ceg­léden elsősorban férfi munka­erőből nagy a hiány. Január­ban például 900 embert keres­tek munkára itt, a városban, de csak 45 jelentkezőt tudtunk kiközvetíteni. — A „kilépettek” aránya mi­lyen? — A fiatalabbak munka­könyvében, főleg a nőknél több az ilyen bejegyzés. Úgy látszik, ők hamarabb, sok­szor meggondolatlanul válnak meg munkahelyüktől, meg sem várva a felmondási időt. A szakképzettséggel ren­delkező nők elhelyezése — leg­alábbis városunkban — gondot okoz. Kevés viszont a női se­gédmunkás. A szeszipari vál­lalat, a Nagykőrösi Konzerv­gyár ceglédi telepe állandó jelleggel, az év bármely idő­szakában várja korlátlan számban a nők jelentkezését — tájékoztatott a munkaügyi osz­tály főelőadója. (csat —) CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Azonnal bérbe ven­nénk 50 m* alapterü­letű, vagy annál na­gyobb helyiséget, rak­tározás céljára. Ceg­lédi Füszért, Kossuth F utca 5. Pest megyei Víz és Csatornamű Vállalat Ceglédi Kirendeltsége, Cegléd, Pesti út 65. vízvezetékszerelő szakmunkásokat é9 csőszerelésben jártas betanított munkásokat vesz fel. Fizetés: teljesítménybér. Eladó 800 n.-öí szőlő épülettel. Kapás dűlő­ben vasút mellett. Ér­deklődni naponta Kő­rös! út! hűsboltban. Herczegh Ferencnél. Eladó Csengeriben 500 n.-öl szőlő. Barna. (Géza utca 4. szám.) Eladó 365 n.-öl szőlő, építésre is alkalmas. Csengeri csordaszél. Érdeklődni lehet Bede XII. kér. 39. szám. Lest! Ágostonnál. Bérmentve 600 n.-öl termő szőlő öreg­hegyben, város szé­lén kiadó. Értekezni lehet Kata! út 4. alatt. Permetezők, szivaty- tyúk. motorok, javí­tását, Norton-kűtak kompresszorozását, fú­rását, és minden laka­tosmunkát vállalok. Kovács János lakatos- mester. Cegléd, Irinyi utca 1. szám. Két db kétéves csikó eladó. Cegléd, Dobó utca 4. szám. Duna-kanyar egyik legszebb helyén meg­osztható telek eladó. Víz, villany, jó út van. Érdeklődni Fodor. Te­lefon: 127. Ceglédi ÁFÉSZ tagjainak vásárlási és értékesítési könyveit elszámolásra február 20-ig gyűjti össze a Ceglédi Áruház emeletén. Reggel 8-tól 14-ig. Kérjük vásárlási könyvét sürgősen leadni. Beköltözhető ház el­adó, vagy kisebbért elcserélhető. Cegléd, Szolnoki út 118. sz. A Pest megyei Tanács III. sz. Sütőipari Vál­lalata. Cegléd, Kossuth tér 1. sz. autó- és mo­torszerelőket és gép­lakatosokat keres fel­vételre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom