Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-17 / 14. szám
tKsr UECYEI 1971. JANUAR 17., VASÁRNAP „A kockában elhatalmasodik a csengő..." Próféta és az E/4-es gyülekezet ® Filozofáló éjjeliőr ® Nolaja a Theatrumban Vakolatlan falú ház áll Szentendre egyik girbe-gurba utcácskájában. A meztelen téglák keretében széles ablak- szárny. Az üvegen át régimódi szekrényre, szobrokra, telerajzolt lámpaemyőre szűrődik a fény. Az épület homlokfalán fura díszelem; sírkő. A háztulajdonos a zsidótemetőből lopta, talicskázta el onnan egy éjszakán. Az utca másik oldalán, egy ablak mögül kíváncsi tekintetek kísérik a látogató útját. A vakolatlan falú ház régóta nem fogad vendégeket. A környéken azt suttogják: hippitanya volt. EDVINIZMUS - SZÉL NÉLKÜL A jelenleg lakatlan házban tartott házibulikról elterjedt hírek egybefonódtak egy másik történettel: a „hippibotránnyal”, amelynek helyszíne, még az elmúlt nyáron a szentendrei Theatrum volt. Nem véletlenül: az említett házikó gazdája, Doór Ferenc 25 éves gépkocsivezető és néhány vendége szereplője volt azott rendezett happeningnek is. Kezdjük az ismerkedést szellemi vezérükkel. A Próféta: Zámbó István, 20 éves. Gimnáziumba járt, de abbahagyta, nyomdásznak tanult, majd kiutazott az NDK-ba dolgozni. Innen hamarosan hazatért és elhelyezkedett a papszigeti kempingbe — éjjeliőrnek. — Igyekeztem magam köré egy kis csoportot alakítani — mondta Zámbó, aki nem vallotta magát hippinek, élénken tiltakozott az összehasonlítás ellen. Eredeti akart lenni, egyedülálló elméletet agyait ki: az „edvinizmust”. Hogy ez micsoda? A feltaláló tömör meghatározása szerint: „Zászló, mit olyan szél lobogtat, mely nem fúj”... Az edvi- nizmus állítólag fellelhető az élet minden területén, így a művészetben is. Semmi köze sincs a realitásokhoz, szívből jön, érzelmeken alapszik. Az edvinizmus lényegét — ha lehetséges egyáltalán — megmagyarázza egy példa. Ha valaki nem tud hegedülni, mégis hegedül — tehát szívvel- lélekkel csinálja azt, amihez nem ért — edvinista zenét hoz létre. Magam ugyan nem lennék a szomszédja egy ilyen hegedűsnek, Próféta szerint azonban a festészetben, szobrászatban, költészetben is így lehet magasabb rendű művészetet elérni. A prófétai szavak értő fülekre találtak. Zámbó körül megalakult az edvinisták gyülekezete. Voltak közöttük szentendrei és budapesti fiatalok. A Próféta által — ő sem tudja, miért — E/4-nek nevezett csoport tagjai vitákat rendeztek az elméletről, a legújabb „művészetről” füzeteket, könyveket írtak tele, zenében és irodalomban is „kutatták” az edvinizmus jelenlétét. Megtalálták-e vagy sem, nem tudni. Tény azonban, hogy az egzaltált agy szüleménye sok fiatal fantáziáját ragadta meg, az értelmetlen elméletben sokan komolyan hittek. Kik? A foglalkozások sokfélék: segédmunkás és gimnáziumi tanuló, rádióműszerész és gépkocsivezető, géplakatos és grafikus. A végzettségek sokfélék: van közöttük szakmával rendelkező és iskolából kimaradt „félértelmiségi’’. A munkahelyi jellemzések sokfélék: az egyik „megbízhatóan dolgozó szocialista brigádtag”, a másikat „hippi nézetei miatt megrótták”. A szülők foglalkozása sokféle: segédmunkástól festőművészig. S több pedagógus. Hol itt a közös pont? Csaknem mindannyian mű- vészkedtek. ki írt, ki festett, ki szobrászkodott. Néhány tehetségesen, a nagy többség tehetségtelenül. A többség abban élte ki szenvedélyét — amihez nem értett. S ezen a ponton fejthetjük meg a Zámbó-féle elmélet népszerűségének okát. Az edvinizmus elméleti alapot adott a dilettantizmusnak. — Amíg fiatalabb voltam — mondta egy társaságbeli fiú — Zámbó elmélete elbűvölt, és elfogadtam anélkül, hogy megértettem volna. Ma már azt hiszem, saját magán kívül aligha van, aki megérti az edvinizmust... Ezután csak egy mondat Prófétától: — Még én sem értem egészen ... BIBLIA A JÉGZOKNIRÓL S most lapozzuk fel a képtelen ötletek bibliáját, azt a könyvet, amelyet Zámbó lakásán őrizgetett, s amely a hitoktató társaságának jó néhány alkotását is tartalmazza. Az egyik oldal illusztrációja: felragasztott kenyérhéj. Aztán egy női haj- tincs, vonatjegyek társaságában. Fotomontázs: bokszkesztyűben végződő női láb. Egy vers. Első két sora: „Zokog a bogarak trombitája — Emeljetek fel magasabbra, hogy ne vacogjanak az éhes gogikóros alvajárók.” Az utolsó sorok: „A kockában elhatalmasodik a csengő — Kint a bárány, bent a farkas, bent a bárány, kint a farkas.” Szintén vers: „Befalazták a szívemet a lelkek vasbetonlüktetésébe — Ezért a rum a kedvenc italom.” Festményrészletek, kártyalapok, rajzolt homokóra. Fledwinista manifesztum: „1. Felejtsünk el mindent! 2. Hisz a múlt a jövő, és a jövő a múlt jelenje. 3. Aki nem hiszi, nézzen utána.” Az edvinisták találkozójának programja: „Az ébresztő jelszava: Kelj fel nap, hasadra s"t a sötét. Délután: elmélkedés a lemenő napon, a felkelő holdon. Napnyugtáig gyökérgyűjtés, csendes, filozofikus kavicsdobálás, majd csipcsipcsókázás és bújjbújj- zöldágazás”. Előadások: „Milyen jégerzoknit húzzunk a fejünkre kánikulában? Színek szerepe a sötétben. Előadás az antielőadásról. A toborzás célja: bebizonyítani a bizonyítás bizonytalanságát. A huszadik század átmentése a következő századokra. Vagyis; vaktyúk is talál szemet.” SEZLONLÁBAK, ZÖLDSÉGÉRT Hogy kinek mi a hobbyja, végül is magánügy. Próféta és E/4-es gyülekezete azonban nyilvános szereplésre szánta el magát, s ebből már bűnügy lett. A szentendrei városi és járási ügyészség Zámbó István és még 9 fiatal ellen garázdaság és más bűntettek miatt adott ki vádiratot. A szentendrei Theatrumban, vasárnapi „Nalaja-happening- re” szólt a sokszorosított meghívó. Az invitáló szöveg szerint e játékban dilettánsok, szobrászok, festők és járókelők is felléphetnek. Az E/4-esek a Zöldfa-étteremben találkoztak, ittak és egymást csepülve vitatkoztak az edvi- nizmusról. A vita hevében a 17 éves V. László vadászkést szegezett D0ór Ferenc nyakához, ezután a társaságnak sürgőséli távoznia kellett innen. Közben a „gúnyos divatbemutatóra” készülve az egyik 16 éves kislány átöltözött, s rojtos, hátul kiszakadt nadrágjával rögtön a társaság legtoprongyosabb tagjává lépett elő. A Theátrum színpadán, még a rendes előadás előtt, megkezdődött a happening. Zámbó hívei gyűrűjében a színpadon elszavalta Bentről kifelé című versét, amelyben többször szerepelt az „íme” szó, ez nem tetszett a többieknek, káromkodtak. Volt aki szavalt, volt aki dobolt, Próféta furulyázott is. A nalaja játék a következőképpen zajlott. Zámbó értelmetlen mondatokat kiáltozott, amire hasonló értelmetlenséggel kellett válaszolni. „Ki mint veti ágyát, maga esik bele!” — harsogta Próféta. „Zöldség” adta meg valaki a frappáns feleletet, leolvasva egy üzlet feliratát. A helyesen válaszolók között egy bőröndből jutalmakat osztottak ki. Rossz rádiócsövet, képkeretet, plíh- kanalat, sezlonlábat... A szentendrei főtéren időközben már vagy kétszáz kíváncsi sereglett az edvinisták köré. Megjelentek a Theatrum rendezői is, felszólításukra azonban senki sem mozdult a színpadról. Hasonló eredménnyel járt egy rendőr is. Aztán több rendőr érkezett. Mint a vádirat említi, az edvinisták drasztikus, gúnyos kiáltásokkal fogadták őket, nem igazolták magukat, ellenálltak. Végül mindenkit, aki részt vett a happeningben, előállítottak a kapitányságra... A hosszas vizsgálat lezárult, s hogy a tíz vádlott közül ki miben találtatik bűnösnek, most a Szentendrei Járásbíróságon dől el. Így végződött tehát a nalaja happening, s ezzel alighanem az edvinizmus, mint „eszme" is befejezte pályafutását. Talán csak Zámbó büszkélkedik még megértésével. Van rá ideje. Egy intézetben, ahol orvosi megfigyelés alatt áll. Ami ugyanis híveinek nem tűnt fel, az orvosoknak igen. Próféta — nem beszámítható. Szitnyai Jenő CSAK TISZTA FORRÁSBÓL „Szép virágért jöttünk” — Fényes csillag vezetett, messzi földről jöttünk, kaphatnánk-e szállást, kaphatnánk-e ételt? — Persze, persze, kerüljenek csak beljebb, pihenjenek le, s meséljék el közben, hogy mi járatban erre. — Megtudtuk, hogy ebben a házban kaphatunk virágot... — Semmi akadálya ennek — mondják a háziak, s gyorsan futnak egy szál virágért. — Nem ilyen virágra gondoltunk, nekünk élő virág kéne. — Akad az is, várjanak csak — és a háziak behoznak egy disznót, amelynek nyakába virágfüzért fontak. — Ez sem az, a mi virágunknak két lábon kell járnia. A háziak most egy tyúkot hoznak be, nyakában virággal. A vendégek rázzák fejüket. — Nem, nem ezért jöttünk, ezért kár lett volna ilyen ho®z- szú utat tennünk. — Értjük már a célzást! Tán lány kell maguknak?! — Ügy van, úgy van! — mondják lelkendezve a messzi földről jött vendégek. A háziak bevezetnek egy nyolc év körüli kislányt... — Nem ilyenre vágyunk, nagyobb kellene nála, s testesebb. Hoznak egy nagyobbacska lányt, de ez sem elég a vendégeknek, ők még idősebbre várnak. Erre aztán testes öregasz- szonyt hoznak a vendéglátók. — Hát ez azért túlzás, a mi virágunk ennél fiatalabb, s szebb is ... Nem fogynak ki a háziak az ötletekből s tréfákból. Hoznak ők még ráncos öregasszonyt, áthívják a szomszéd lányát, míg végül, korgó gyomruk parancsára, elővezetik az igazit: az eladó lányt. Az pirul, ahogy ilyenkor az illendőség megkívánja, de látszik már, hogy vége a tréfának, asztalhoz ülnek, egymás mellé a kérő legény (mert ki más lehetett volna az egyik vendég) és a menyasszony. Aztán hozzálátnak az evéshez, ivás- hoz, s a kérők és eladók együtt mulatnak már reggelig. (Alföldi leánykérés.) — Sunyó — Esti óvónők A Művelődésügyi Minisztérium intézkedése alapján a nagyarányú fővárosi óvónőhiány enyhítése érdekében — a Budapesti Tanítóképző Intézetben esti tagozat kezdi meg működését. Ebben az oktatási formában kizárólag olyan képesítés nélküli óvónők vehetnek részt, akik a főváros területén működő tanácsi, üzemi, vállalati óvodákban óvónői munkakörben dolgoznak. A tanulmányok megkezdésének előfeltétele a sikeres alkalmassági vizsga. A hallgatók tanulmányaikat a felsőoktatási intézmények hallgatóira vonatkozó jogszabályok és a Budapesti Tanítóképző Intézet által meghatározott tanulmányi rend Szerint végzik. SIOTUR Új balatoni idegenvezetők A Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala (SIOTUR) kéthónapos idegen- vezetői tanfolyamot indít Siófokon. A jelentkezések már lezárultak: 35 idegenvezető-jelölt vesz részt a február elsején induló tanfolyamon. Előadásokat hallgatnak többek között az idegenvezetés feladatairól, művészettörténetéről, a Balaton környékének műemlékeiről. A tanfolyam befejeztével elméleti, majd gyakorlati vizsgát tesznek. Azokat, akik sikeresen helytállnak, a nyári időszakban a SIOTUR alkalmazza. NAPLÓ KÉT POFON A két pofont Sólyom János kapta, az elsőt 13 éves korában, a másodikat 23 éves korában. Elmondom a pofonok történetét. Az elsőről nincs sok mondanivalóm. Ezt a pofont egyszerűen le is írhatnánk a számláról. Én adtam Jancsinak, és akkor én is, aki adtam, mindössze 13 éves voltam. Ö, koránt sem voltam hős, csupán bosszúálló, csakhogy szépítsem a dolgot valamelyest, nemes düh feszítette szümet. Nem régen történt volt, hogy az alvégen jól megvertek engem a srácok. Arra tévedtem, egy lány után kószáltam, nem tartottam be az alvég játékszabályait, köszönés helyett fütyörésztem. Nem állhatták a fiúk ezt a pökhendiséget, egy pofon, egy lökés, egy rúgás... Adtam én is, de mi volt az? Ott volt az alvégiek között Sólyom Jancsi is, nem ütött, csak egy helyben ugrált és ordibált. — A fejét, hogy ne sántul- jon! Ahányszor kaptam, annyiszor ugrott a magasba és any- nyiszor ordított. Nem tudom miért, de őrá haragudtam meg a legjobban, nem verekedő cimboráira. És Sólyom Jancsi minden reggel előttünk ment a gimnáziumba és délben vissza. Én a római katolikus fiúpolgáriba jártam. Nagy rivalizálás folyt a két iskola között, a mi részünkről teljesen reménytelen versengés. Csak Mahala tanár úr hitt vakon a győzelmünkben, csak ő ordított a rajzórákon felfokozott önérzettel: „Ilyen tulipánokat itt nálunk nem festhetsz, édes fiam, ezzel eredj a gimnáziumba, a szomszédba ...” Engem mindig megsimogatott, szép tulipánokat pingáltam, maradhattam a polgáriban. Sólyom Jancsi jött, meglátott és elrohant. Tíz méter után elfogtam, egymással szemben, lihegve álltunk, a feje elé emelte kopott bőrtáskáját, élveztem a helyzetet, a győzelem mámorát. Hozzáértő, okos tudósok mondják, a macska azért zavargássza hosszú ideig az egeret, mert áldozata vérében a félelem cukrot termel — jobb ízű a falat. Félelmetes szöveget vághattam le és hosszút, a fiú remegett. Már-már megsajnáltam, megbocsátottam neki, csupán ijesztésképp emeltem fel a kezemet. Belémrúgott, térdem tájékán nyilait a fájdalom. Ekkor kapta meg a pofont. Utána egy szót sem szóltunk, elballagtunk, kd-ki a maga útján. Az inasiskolában, már együtt jártunk, egymás mellett ültünk. Felmelegedtünk valamicskét. Igazán akkor szerettük meg egymást, különösen én őt, amikor segéd urak lettünk. Az első szabott sötét ruhánkban leültünk a kávéház teraszára meginni egy pohár bort. János muzikális lélek volt, nagy szépen fütyült. Fölöttébb nagy élvezettel ittam vele egy pohár bort. És szellemes volt. A pincér véletlenül a lábára lépett, annyit morgott: pardon... — Ö, semmiség. Sőt, kitüntetés — válaszolta János, és amikor a pincér már örült, a fiú rezignáltan hozzátette még. — Kitüntetés, persze, ha a műhelyben a főnököm lép a lábamra. De nem itt maga ... Meghitt jóbarátság szövődött közöttünk, később elszakadtunk. 44-ben én katona lettem, ő munkaszolgálatos. 45 végén szinte egyszerre érkeztünk haza N.-be. ö azonnal, én később léptem a pártba. 2'1 évesek voltunk, táncolni jártunk oda, ő a pártnapokon szavalt is, és egyszer Gábor Andor egy felvonó sósában ő alakította az SS-tisztet. Majdnem kirúgták a pártból. Akkoriban az útépítésnél szorgoskodtam. Közben teljesen váratlanul értelmiségi lettem, mert a forró szuroknak három hétre hátat fordítva, elvégeztem a háromhetes pártiskolát. Bevittek az apparátusba dolgozni, kerékpár, havi 240 forint, és igazi úr voltam. A kezem csuklóig örökké csupa tinta. Késő ősz volt már, a november elszégyellte magát, hogy eleddig jó kedve volt, most hir- telc.. ajkára fagyott a mosoly, morózus ábrázattal tekintett ránk az ég. És bosszúból esett, szakadt a hideg eső. Sokáig tartotta magát a nap fent az égen, és most az ősz benyújtotta a kontót a sok érdemtelenül ránk pazarolt napfényért, melegért. És mi fizettünk és védekeztünk. Raktuk a kályhát, a kandallóban ropogott a rőzseláng, parázs, parázs ... Ez volt János kedvenc száma. Én már nem is emlékszem pontosan, hogy aznap, akkor milyen munkán buzgól- kodtam, kopogtak az ajtón, Jancsi állt az asztalom előtt. Arca letört és szomorú. Ideges, görcsös mozdulatokkal a zsebébe nyúlt, és asztalomra tette piros párttagsági könyvét. Meredten, ijedten néztem az arcát, a kis könyvecskét, aztán megint az arcát, és ő beszélni kezdett. — .Ami itt történik, azt én nem tűröm. Nem adom a nevemet hozzá. Már megint a fasiszták érvényesülnek, és te is csak ülsz itt... De miért ülsz, minek ülsz, kinek ülsz? Én helyettetek is szégyellem magam. Mi állítólag a nép pártja vagyunk, mi — de nem ti. Én dolgozom ott, ahol a háború előtt is dolgoztam, te meg felkerültél ide az irodába, itt úrhatnámkodsz, intézkedsz, azt sem tudod, mit. Vedd tudomásul, hogy én ebben a városban születtem, itt jártam iskolába, innét mentem munkaszolgálatosnak. Anyámat, apámat elpusztították ... Itt, ebben a városban voltam először szerelmes. Itt tartottam szépítő tükröt a lányok arca elé. És ha már túl szépnek hitték magukat, ha már önteltek és csalfák lettek, ezután a tükröt igaz, néha későn, elvettem arcuk elől, bár gyakran már ez nem segített. De hát ne tartsatok magatok elé ilyen tükröt, ti, akik itt dolgoztok. Nálatok sokkal becsületesebb volt, mindenesetie őszintébb és egyszerűbb az a nő, a bicskás gyilkos felesége, aki olyan szépen tanított mindannyiunkat a zsidó templom háta mögött a szerelemre. Tudod te jól, e városban születtünk, itt jártunk iskolába, itt dolgoztunk, itt voltunk boldogok, innét cipeltek el bennünket, és ide tértünk vissza, mi itt lehetünk mindenek, és itt lehetünk semmik. Nem tűröm, hogy a várost tönkretegyük, nem tűröm, hogy a kommunistákat az emberek leköpjék... — Állj meg, vándor! És légy saves, közöld velem, miről prédikálsz itt nekem! Kiket szidsz, és kit védesz? Az egészből semmit sem értek. Olyan színpadias vagy olyan ripacs — kérdeztem tőle nem kevésbé emelt hangon, mint amilyen hangon ő a monológját elmondta. Nem tudtam visszahozni patetikus és egyben szomorú hangulatából, kérdésemet mintha nem is hallotta volna, csak folytatta a maga mondókáját. — A pártban dolgozó emberek kutya kötelessége, hogy ismerjék az embereket, hogy megismerjék az embereket. Szóval a lélektan. És ti minden évben pótvizsgát tesztek az emberismeretből, minden évben megbuktok ebből a tárgyból. Igaz, autodidakták vagyunk, de az már luxus, hogy ilyen sokszor megbukjunk. — öregem, isten bizony egy szavadat sem értem, még mindig nem értem. Mi bajod van, őrült vagy? — Örült? — Én? Akkor ti mik vagytok? És nem értesz, valószínű, nem is akarsz érteni. De fütyülök rád, amit mondottam, megmondtam, itt a tagsági könyvem előtted, töröljetek a névsorból, én kilépek a pártból. — Miért? — mondd, miért? — Hagyd abba a farizeuskodást — vágta a képembe most már teljesen eltorzult arccaL — Négy embert helyeztél el tegnap Jó állásba a zsírosbö- dön mellé. Mind a négy fasiszta, vagy az apja az, de legalábbis gazdagok, jobboldaliak, fehérek... Felálltam, elgondolkodva hozzáléptem, eleddig egy percre sem ült le, hiába kínálgat- tam a székkel, most jól jött; hogy áll. Most meg sem ijesztette, mint régen, sőt, amikor a pofont lekentem, én ijedtem meg. Először attól, hogy nem látta-e valaki, aztán attól, hogy mi lesz, ha itt összeverekszünk a pártirodán, mi barátok és kommunisták. — Jancsi rámnézett, és torzult arccal, meredt szemekkel csak annyit mondott: — Ezt értitek, ütni. Nem véletlenül kerültél te ide, öregem, ezt te már 13 éves korodban is, nagyszerűen csináltad. Nincsenek érveitek, lusta az agyatok, kő a szívetek, hát üttök. De miért nem . próbáltál meggyőzni engem, hogy nincs igazam? Neked ez volna a foglalkozásod, csak eszed a kommunisták kenyerét?, szívod a testvéreid vérét? — nagyon kiborulhatott idegileg, mert egyszerre sírt és nevetett. Karon fogtam, halkan bocsánatot kértem, és amitől őszintén, tiszta szívből undorodtam eddig, a férfiak csókjától, most én csókoltam meg őt. Elvittem a nagy vállalathoz, azoknak 160 lovuk volt. Kellett oda egy — gépkocsi-előadó. János lakatos volt, éppen rokonszakma. A lovakon patkó van, s a kocsikon vasalás, miegymás, kilencszáz forintot kapott egy hónapra. Mennyi pénz is volt ez akkor egy 23 éves embernek? Egy egész napig fütyültünk örömünkben, és alig fogyott a pénzből. Béla bácsi, a lúdtalpas pincér megint János lábát szemelte ki, véletlenül arra lépett, és már ő mondta a szöveget. — Tudom, fiam, kitüntetés, ha a főnököd lép a tyúkszemedre. (s)
