Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-25 / 302. szám

1970. DECEMBER 25., PÉNTEK PEST MEGYEI K/Cívltw 11 CSANÁDY JÁNOS: Alpinisták PAPÍRHAJÓ hol az a dög, hadd írjam fel a címét! Reggel elmegyek, és ki­vájom a szemét a szégyente­lennek ... Moly Máté hörögve kérte bocsánatát, s elmondotta vég­re: egy elveszett akta ment az agyára, már azt sem tudja, fiú-e még vagy lány. Fegyelmi vár rá, és elbocsátják, ha hol­nap sem lesz meg. Reggel a tükörből sajnál­kozva nézte meghasonlott, szürke hasonmását.' Ügy érez­te, hogy «kilókat fogyott. Hold­kórosként vánszorgott hivata­lába. Fél kilenc után referádára hívta be magához főnöke, To­kos Lukács, és ő fogvacogva tántorgott be az osztályvezető szobájába. — Remélem, Tábakné aktá­ját behozta.,.. — kezdte To­kos Lukács. — Persze, hogyne, mi' az hogy \... — dadogta Moly Má­té, majd hirtelen visításban tört ki. Idegei felmondták a BOÓR ANDRÁS: Karácsony a Hotel Lisboa kis Jjl családi szálló Velencében, tíz perc­nyire a Szent Márk tértől. Amikor oda­érkeztem, egy har-f mine év körüli, jó­képű, mosolygós arcú fiatalember ragadta meg a bőröndömet. A szobában borra­valót adtam neki; Luigi lelkes szavak­kal köszönte meg. Másnap meg akar­tam kérni: intézzen el nekem valamit, de nem találtam a szó- , kott helyén, a szál­loda halijában. A portás felvilágosított, hogy a fiú nem jött munkába. — Beteg? — kér­deztem. — Nem, uram. Ma nem volt kedve dol­gozni. Látva csodálkozá­somat, elmondotta, hogy Luigi nem haj­landó rendszeres munkát vállalni, és csak akkor jár be a EGY MAI CASANOVA szállóba — napi- díjért —, ha akar. Harmadnap megint dolgozott a szálló­ban és én elbeszél­gettem vele. Elmon­dotta, hogy mind­össze tíz-tizenkét na­pot dolgozik egy hó­napban, többet nem. i— Na és az elég a megélhetésre? — kérdettem. — Még marad is belőle. Én ugyanis a szállásért nem fi­zetek. Egy özvegy­asszonynál lakom, nem fogad el tőlem pénzt, mert nagyon hasonlítok a meg­boldogult férjére és jól esik neki látni engem, beszélgetni velem. — Szerencsés em­ber. Es a koszt? Hol étkezik? — Egy kifőzésben. És képzelje el, a tu­lajdonosnő sem fo­gad el tőlem pénzt. — Talán az ő el­halt férjére is hason­lít? — Nem a férjére, hanem az öccsére: tavaly motorszeren­csétlenség érte sze­gényt. Kiköpött az öccse vagyok, mon­dogatja a tulajdo­nosnő, megtévesz­tően hasonlítok rá. j->lmosolyodtam és JtL ettől kezdve Luigít modern Casa­novának tartottam. Kedves csirkefogó­nak, akit a véletlen sodort az ingyenélők közé. Életformáját az határozta meg, hogy véletlen másokhoz hasonlít. Nem keres­te a nők pártfogását, azok kényszerítették furcsa életére. — Tudom, mit gon­dol — mondta —, de Zúzmarás csönd éji virágom Fekete gyöngyszem libben a fáfion Lendül a szánkó szikra a talpa Szél-kacagását hó betakarja Városi álmok futnak a fényben Ablák-üvegszem hajnalig ébren Olvad a gyertya éji virágom Fekete gyöngyszem libben a fákon (Pátzay Mária rajza) Buta kutya lást nem érzett. A betörőt nemsokára elfogták. Elmesél­te, hogy mikor átmászott a ke­rítésen, Szivar még csak nem is ugatott. • — Gondolom, azonnali ha­tállyal,' felmondás nélkül el­bocsátották a kutyát mint al­kalmatlant. — Szó sincs* róla. Annyira megszoktuk és megszerettük ezt a tehetségtelen ebet, hogy továbbra is ott tartottuk. Vi­szont felvettünk mellé egy igazi, éber, harapós házőrző kutyát. S míg a Szivar alszik, a Hektor dolgozik. Mondja meg őszintén: emberi viszony­latban' nem találkozott még ilyennel? — Dehogynem — sóhajtot­tam együttérzően, és megsimo­gattam Szivart. Jóizűen ropog­tatta vadonatúj antilop cipő­met. Galambos Szilveszter ssS/SSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSjV'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSXMVW'SS*WrSSrS, 1 Irigyelte. Én attól undorod­tam/ A kulcslyuk szemétől, az érzelmes közömbösségétől, a birgericsizmás özvegységétől, az elvett holdjaitól. Az előszobáig mehettem. Nem hívott beljebb. — Drága, csöppnyi fiúcska volt nemrég. Megnőtt, tud­ja-e? — Az eső, tetszik tudni... Elfintorítottam a szám. Ne­vetett és láttam a fogain az arany koronákat. Maga , elé tartott a kezével, mint egy kosztümöt, mint egy kalapot. — Nem maradok sokáig... Már nyitotta az ajtót. — Csak a mamám ajándé­kát hoztam el... Letette a selyempapírba cso­magolt valamit a velencei tü­kör előtt pöffeszkedő kisasz­talra, ahol furcsán mutatott anyám öregasszonyosan kere­kített írása: Ziácska. Becsomagolt egy használt, oda-vissza Lapozott Zilahy könyvet, a fene tudja, hogy került az előszobába és a ke­zét a szájamhoz tette. — Adja oda a maminak majd. Mondja, hogy puszilom, látogasson meg. — Anyú kórházba ment, Zia néni. — Szegényke. Dehát strapa­bíró teremtés, hazajön onnan nemsokára, meglátja. Közben a szám előtt himbálta a kezét. FekmVtora a számhoz és kezet fogtam Zia nénivel. —■■■■" ■V"" Puff. Rámmordult az ajtó. A szeretet ünnepén ágyban voltam. Aludtam és igyekez­tem elfelejteni a napot. Hideg Miss Feroni malacai Richard Katz, az ismert német utazó és jótollú újságíró mesélte egyszer nagyapámnak, akinek kollé­gája volt az Ullstein kiadóvállalatnál, hogy milyen ne- ' héz dolog kitanulni a hajón való utazás összes; forté­lyait. Noha hosszú világcsavargásain nágy gyakorlatra tett szert, és kipróbálta az összes számba jöhető jiációk hajójáratait, nem talált olyan bárkát vagy úszó palotát, amelyen nyugodt álomra hajthatta volna a fejét.-Hol a bár volt túl közel, és áthallatszott a dzsessz, hol egy W. C. éjjeli forgalma 'zavarta nyugalmát, vagy a fe­délzeten sétáló szerelmes párok csókjai cuppantak túl # hangosan. Egyszer, fülkéjének az ajtaja fölött volt a " jelzőcsengő, máskor meg tigrist szállítottak a hajón a melbourne-i állatkertnek, és szó sem lehetett alvásróL Rossz tapasztalatai fokozott elővigyázatosságra ösz­tönözték. Üjabb útja előtt gondosan tanulmányozta a hajó tervrajzát és bizakodva szállt hajóra. Ezúttal nem érheti meglepetés. De alighogy lepihent az első este, hangosat rikoltott egy papagáj. A második rikoltásra kutyaugatás felelt. Még fel sem ocsúdott, amikor köz­vetlen közelből disznóröfögés hallatszott. Mintha kígyó csípte volna meg, úgy ült fel ágyában, és megnyomta a csengőt. — Disznóólban utazom, vagy postahajón?... — tá­madt a belépő stewardra. Az fölényes nyugalommal nézett a feldúlt utasra, majd halk hangon közölte Katzzal, hogy a szomszéd kabinban utazik Miss Feroni, a híres artistanő, és a második ágyat kibérelte idomí­tott malacai számára. — Hogy képzeli ezt?! — pattogott az utazó. — Pa­naszt emelek a kapitánynál! ölesse le ezeket a dögö­ket. Friss húsuk kellemesen élénkíti majd az étrendet! — Ez lehetetlen, — felelte arcizomrándulás nélkül a hajópincér. — A művésznő ezer fontra biztosította a számot! , A steward nyugalma még jobban felingerelte a világjáró írót. — Vegye tudomásul, — ordította —, hogy feljelen­tem a hajót a... • Nem fejezhette be mondatát, mert kopogtak a fa­lon, és megszólalt egy szemrehányó női hang: — Az isten szerelmére, hagyja végre aludni sze­gény állataimat...! B. B. WSSSSSSSSSSSAfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSrS**,,' szolgálatot. Őrjöngve röhö- § gött. | — Megőrült? — rivalt rá az^ osztályvezető. — Észnél van, ^ ember? Maga a miniszterbe-1 lyettes elvtárs titkárnője anyó-^ sának az ügyét gúny tárgyává^ teszi, kikacagja? ... Csillapod- ^ jék már, az isten pofozza | meg...! s Mire a mentők kijöttek, ^ Moly Máté könnyesre röhögte^ magát. § Az intézetben két lábon ^ szökdécselt, s az első hetekben $ csak káposztalevelet és nyers ^ cukorrépát rágcsált. s Jó hónap múltán váratlanul ^ felkereste Tokos Lukács. . S § Bűnbánó ábiázattal nyitott ^ be gumiszobéjaoa. k s — Isten engem úgy segéljen, ^ hogy megvan az akta, nyűgöd- | jón meg, Máté... — kezdte | dadogva. — A kisfiam, Ge- ^ deon lopta el. Papírhajót esi- ^ nált belőle a kölyök. Képzel-1 heti, hogy kikapott tőlem. De ^ ugye, most már nem haragszik ^ rám. Mondja, hogy nem ha- ^ ragszik!... & s $ — Nem haragszom — szu- ^ Äszogta Moly Máté. k $ — És ugye, már nincsen^ ^ semmi baja ... — aggodalmas- ^ $ kodott az osztályvezető. 5 | -- Nincs, — mondta Moly | § Máté közömbös hangon — ^ nincs semmi bajom. Apropó — ^ ^ fordult ápolójához —, valami ^ | változatosat, finomat szeret- ^ | nék enni. Legyen szives, hoz-| ^ zon egy marék szénát... $ Zoltai András S S Moly Mate immár egy év­tizede a hivatal legmegbízha­tóbb eladójának számított. Káros szenvedélyt nem ismert, kizárólag a munka kötötte le figyelmét és idejét. Egyik nap özvegy Tabak Tu­dómé szelidítettvadnyúl-tartá- si kérelme elveszett az íróasz­taláról, tűvé tette miatta a fél hivatalt, beszedett egy marék idegcsillapítót — de az akta es­tig sem került elő. Zúgó fejjel botorkált haza, undorral turkált a székelyká­posztában. Felesége, Eufrozina gyanakodó pillantással leste: vajon hol ténfergett, miféle romlott, ócska nő eteti, ha az ő finom, nagy gonddal készí­tett kosztját sem eszi meg! — Megcsaltál, Máté... — zokogott az asszony éjfélkor az ágyban, amikor a férfi elfor­dult tőle, s kínjában a falat kaparta. — A jelek azt mutat­ják, hogy szeretőd van... Hir­telen felült, és szembefordult vele, szeme szikrázott, mint egy vadmacskáé. — Valid be, Süketen zajonganak a pályaudvarok. A fény küldői ők lassú vonatokon, gyors repülőgépeken. Emberek mennek Emberekhez. Alpinisták Mount Everestekhez utaznak, s a csúcsra kitűzött zászlót lefényképezik, s ingáznak emberek a falvak és gyárak között Hegynélküli csúcsok alpinistái ők. Hátizsákjuk • fémcsatja ragyog. « • i ’ Somogy régészeti j képeskönyve A siófoki Beszédes József Múzeumban megnyitották a „Somogy régészeti képesköny­ve" című kiállítást, a legutób­bi tíz esztendő Somogy me­gyei ásatásainak eredményeit mutatja be. Többek között a rézkori kerámia kulacsot, kö­zépkori ezüstérméket és egy gótikus harangot is láthat a közönség a kiállításon. nem tehetek arról, hogy ilyen tucatar­com van. Ennek kö­szönhetem, hogy az italboltban is ingyen kapok pálinkát. — Persze, mert ha­sonlít a tulajdonos­nő fivérére. — A ‘fiára, aki Amerikába vándo­rolt ki. Pár nappal később megkérdeztem: mit csinál a megtakarí­tott pénzével? — Sajnos, egyetlen lírám sem marad belőle. — Az lehetetlen — csodállcoztam —, hi­szen kosztra, szállás­ra, italra nem fizet semmit. — De a keresetem legnagyobb részét Júliának adom. Tud­ja, ő nagyon hasonlít Carmelitára. — Ki az a Carme­nt a? — A feleségem. Szicíliában maradt, amikor én Velencé­be jöttem dolgozni... Palásti László volt otthon, barátságtalan ren­detlenség. Felvágtam a beiglit, egy­szerre csak egyet, diósat. Vas­tagon volt töltve, dagadt a tészta, tojásosán csalogatott és nekem reszelt a torkom, úgy hiányzott anyám. Minden-fél­tésével. Sparherdhoz ragadt napjaival. Háborúszemével. Betegségével. Enni kezdtem a díszítésre szánt szaloncukrot, a behajlí­tott drótokat az udvarra dob­tam és elővettem az agyóm- gyűrt imakönyvet és mormog­va mondtam magam elé sorra az imákat. „Szívem irgalmából ígérem neked ...” Mikor anyám véznán és bütykös cipőjében az ajtóban állt, úgy éreztem, hogy kará­csony másodnapja az . én szentestém. — Hazajöttem, kisfiam... Kiengedtek. Az ünnepekre si­került elintézni a főorvos úr­nál. Két nap múlva visszame­gyek ... Beiglit ettünk, meg szalon­cukrot. Megszidott anyám, hogy nem vettem karácsony­fát, úgy nem ünnep az ünnep, fa nélküli. Mondtam, hogy szétosztot­tam helyette az ajándékokat. Sírt a Marika néni, Zia néni csókolja, könyvet küldött, a hentes húst akart adni, nem fogadtam el, a Marika néni főzni akart rám, mondtam, minek, Zia néni menni akart a kórházba, de én tudtam, az anyu nem marad sokáig benn. — Aranyosak ... aranyo­sak ... — mondta ölelő han­gon anyám és én tudtam, hogy ; gondolatban most sorra járja a hentest, Marika nénit és Ziácskát. Futva vittem a hírt: itthon van a mama, hazaengedték. Marika néni hajat mosott, azt mondta, holnap feltétlenül át­jön. A hentes a kezembe nyo­mott egy megfagyott velős- csontot: „Főzze meg az anyu­ka ...” és Zia néni nagyoko­sán mondta, ugye strapabíró teremtés, az ilyenek, mint ■ a maga anyja, mind azok, és utána panaszkodni kezdett a migrénjére. — Mondja meg a mamának, megköszönném, ha átjönne... ő olyan ragyogó kamillateát tud főzni... Meg el is beszél­getnénk ... — Nem tud átjönni édes- anva. Nem szabad sokat men­nie, pihenésre kötelezte a fő­orvos úr, gyenge a szíve.:. — No, jó, nem azért mond­tam ... Tudja, Jánoska, ez a migrén... A húst, velőscsontót vízzel teli fazékba tette anyám, fel a sparherdra. — Finom 'vacsoránk lesz. Ünnepi vacsora. Néztem a topogását. Alig vártam, hogy elkészüljön a húsleves, azt anyám olyan jól tudta csinálni, grízgaluskával, zsírkarikákkal. Néztem a to­pogását, a fióknyitogatásait és láttam, mikor a ruhája zsebé­be csúsztatja a zacskó kamil­lát. — Míg fő a leves, sétálok egy kicsit. A főorvos úí azt mondta, jót tesz ... Felsegítettem rá a nehéz fe­kete kabátot. A magasszárú cipőben remegő léptei énekel­tek a havon. Tamás Ervin ! .. IT ltom a csodás romantiká- I jú Almássy téren, és te­; pertőt ettem rozskenyérrel, új- I hagymával. Arra lettem fi- ; gyelmes, hogy valaki harago- jsan morog a _pad alatt Lené- \ zek. A „valaki” egy torzon- i borz, cipőgomb szemű kutya i volt i — Uzsonnázzunk együtt! — ; mondtam barátságosan az eb­inek, és megkínáltam egy szép ; darab tepertővel. Szempillan- ■ tás alatt bekapta, majd köszö- : nés nélkül távozott. Csak a | szomszéd pádig sompolygott. A i gazdája, idősebb férfi, megfe- 1 ny egette: — Haszontalan kutya! Meg­mondtam, hogy idegentől sem­mit sem szabad elfogadnod! Tőlem kapsz egy kockacukrot. Tessék! Kérjél szépen! A kutya sóváran bámulta a csemegét, de esze ágában sem volt produkálnia magáit azért az egy szém cukorért A férfi egy darabig nógatta, majd mi­után sehogy sem boldogult, le­dobta a kockacukrot, amit az­tán az eb jóízűen elfogyasz­tott. Padszomszédom most egy jókora kavicsot kapott fel, messzire hajította, — Szivar! Hozd vissza -a gazdának! Fussál! Rajta! Szivar filozofikus nyugalom­mal ült a helyén, s füle botját sem mozgatta. Felálltam, és udvariasan meghajoltam a szomszédom előtt: — Bocsásson meg, nem aka­rom megsérteni. De én ilyen buta kutyával még nem talál­koztam. Szomorkásán nézett rám: A zt, hiszi, most valami újat mond? Szivar a vi­lág legbutább kutyája. De fog­laljon helyet. Elmesélem a történetet. Egy Pest környéki üzemben dolgozom. A környé­ken több betörés történt. El­határoztuk, hogy vásárolja nk egy házőrző kutyát. Szivart nyolcvan forintért vettük egy vándorköszörűstől. Az illető megesküdött, hogy a kutyának remek tulajdonságai vannak. Szivar kapott egy kis házikót az udvaron és teljes ellátást. Egyetlen kötelessége volt: éj­szakánként ügyelni a rendre. Hivatalba lépésének tizedik napján betörő járt az üzem­ben. Szerszámokat és némi készpénzt vitt el. Szivar más­nap reggel derűsen ébredt. Semmiféle lelkiismeret-furda-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom