Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-24 / 301. szám

rest MEGYEI ''sJÚrlttp 1970. DECEMBER 34., CSÜTÖRTÖK BERLIN A második véleménycsere ; |:i lg* ’‘wm-ymm HÜ Bahr, az NDK Minisztertanácsa épületének bejáratánál. Négyóra hosszat tartott szerdán Berlinben Kohl NDK miniszterelnökségi államtitkár és Bahr nyugatnémet állam­titkár második összejövetele. Az első talál!-:ózóra, mint is­meretes, november 27-én ke­rült sor. A megbeszélésről — hason­lóan az első találkozóhoz —, nem adtak ki közös közle­ményt. Berlinben hivatalosan csak annyit jelentettek be, CSAK RÖVIDEN AZ EGYIK CHICAGÓI rá­dióállomás riportere kedden megtudta, hogy betörés készül egy bankban, a riporter fel­hívta telefonon a bankot, hogy érdeklődjék. Legnagyobb meg­lepetésére a betörő vette fel a hallgatót. Ekkor az egész beszélgetést „élőben” bekap­csolták és a rádióállomás hall­gatói végigkísérhették a fejle­ményeket, egészen addig, amíg a bankot körül nem vette a rendőrség, s a rendőrök fel­szólítására a betörő le nem tet­te a kagylót. ★ ÁMOKFUTÓ őrült rendezett vérfürdőt az indiai Asszamban egy helyi vonat utasai között. A gurka származású harcos — feltehetőleg pillanatnyi elme­zavarban —, törzsi hagyomá­nyainak megfelelően le is fe­jezte az útjába eső három em­bert, majd további hetet meg­sebesített. Az utasok a mozgó vonatról leugrálva menekül­tek az ámokfutó előL ★ A LÍBIAI ARAB KÖZTÁR­SASÁG forradalmi parancs­nokság tanácsának rendelkezé­se értelmében kedden államo­sították a Líbiában tevékeny­kedő külföldi bankokat. * AZ IRÁNI titkosszolgálat vezető iráni politikusok ellen Irányuló összeesküvést leple­zett le. hogy a felék megállapodtak a véleménycsere folytatásában. Hasonló értelemben nyilatko­zott szerdán délután 'Nyugat. Berlinben újságírók előtt Bahr államtitkár is. Lehetségesnek tartotta, hogy a következő összejövetelre már januárban sor kerül. További kérdésekre válaszolva Bahr kijelentette, hogy a felek, az előrehaladás érdekében titoktartásban álla­podtak meg, ezért nem közöl­het részleteket a szerdai meg­beszélésekről. Hangoztatta, hogy a véleménycsere légköre tárgyilagos volt. Nyugat-Berlinnel kapcsola­tos kérdésekre válaszolva ki­jelentette, hogy a nyugat-ber­lini összekötő utak vonatkozá­sában előbb a négy nagyhata­lomnak kell azokat a problé­mákat rendeznie, amelyek ha­táskörükbe tartoznak, s meg­ítélése szerint csak azután ke­rülhet sor az NDK és az NSZK között a közlekedés technikai lebonyolításával fog­lalkozó megbeszélésekre. Hangoztatta azt is, hogy a nyugat-berliniek számára szóló határátlépési engedélyekkel foglalkozó tárgyalásokra (Pas­sierschein megbeszélések) a ,'hagyományoknak megfele­lően” a nyugat-berlini szená­tus illetékes, Bahr szerdán délután a Nyugat-Berlinben tartózkodó Brandt kancellárt tájékoztat­ta az NDK fővárosában foly­tatott eszmecseréjéről. Politikai megfigyelők han­goztatják, hogy Kohl és Bahr második találkozója, az előze­tes várakozásoknak megfele­lően pusztán a véleménycse­re folytatására irányuló meg­állapodással ért véget Az NDK álláspontja, hogy az NDK és az NSZK most mindenekelőtt a két állam közötti kölcsönös tranzitforgalmi megállapodás­ról folytasson eszmecserét, az adott helyzetben bizonyos ösz- szefüggést létesít a Nyugat- Berlinről folyó négyhatalmi megbeszélések és a két né­met állam véleménycseréje között. Az előrehaladás fel­tétele, az NDK szuverenitá­sának elismerése a Nyugat- Berlinbe vezető összekötő utak polgári forgalmában. VARSÓ Államfő: Cyr Miniszterelnök: Jaroszewicz Vasárnap december 23-án 16 órakor megkezdődött a lengyel szejm plenáris ülése. Az ülést Czeslaw Wycech, a szejm elnöke nyitotta meg, majd tájékoztatta a parlamen­tet arról, hogy Marian Spy- chalski lemondott az államta­nács elnöki tisztségéről. A le­mondást — amelyet a LEMP képviselőcsoportja továbbí­tott — a szejm elfogadta. A következő felszólaló Józef Cyrankiewicz miniszterelnök volt, aki benyújtotta lemondá­sát a minisztertanécs elnöki tisztségéről. A szejm a le­mondást elfogadta. Ezt követően Edward de­rek, a LEMP Központi Bi­zottságának első titkára szó­lalt fel. A LEMP. az Egye­sült Parasztpárt és a Demok­rata Párt képviselőcsoportjai­nak nevében javasolta, hogy az államtanács elnökévé Jozef Cyrankiewiczet, miniszterel­nökké Piotr Jarószewiczet vá­lasszák meg. A szejm a két javaslatot egyhangúlag elfogadta. Davis és a gázkamra A párizsi L’Humanité szerdai számában arra figyelmeztet, hogy Angela Davis élete köz­vetlen veszélyben van, és csak széles körű tömegmozgalom mentheti meg a gázkamrától a fiatal néger kommunista nőt. Ügyének a kaliforniai bíró­ság hatáskörébe történt átuta­lása csak arra volt jő, hogy ki­használják a szigorú kalifor­niai törvényeket, amelyek ér­OMFB-ÜLÉS (Folytatás az 1. oldalról.) ) gazdaság több ágazatát érintő | műszaki fejlesztést kell koor­dinálnia, támogatnia. Ezután Sebestyén János, az OMFB első elnökhelyettese mondott bevezető szavakat a távlati műszaki fejlesztés főbb irányairól készült tanulmány vitájához. A tanulmány átte­kintést nyújt a világon végbe­menő tudományos-technikai forradalom és műszaki fejlesz­tés fő irányairól, foglalkozik a Magyarországon kialakult fon­tosabb műszaki fejlesztési irányzatokkal, majd ágazaton­ként taglalja a távlati műszaki fejlesztés útjait, lehetőségeit. Az ülésen felszólalt Fock Jénő, a kormány elnöke is. Rá­mutatott, hogy az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság ed­dig is igen hasznos munkát vég­zett, tevékenységének formái, módszerei beváltak. Egy-egy jó‘eredmény, jó műszaki kon­cepció természetesen mindig csak az adott időszakban le­het érvényes, az élet fejlődé­sével esetleg egyes korábban helyes elképzeléseket is felül kell vizsgálni, és a mindenkori követelményekhez igazítani. A kormányzat is nagyra érté­keli azokat az embereket, akik az új követelményekhez alkal­mazkodva, az országnak min­dig a leghasznosabbat igyekez­nek nyújtani, s támogatja is őket abban, hogy elképzeléseik megvalósuljanak. Előfordulhat, hogy a jó műszaki kezdemé­nyezések realizálásáért egyik- másik gazdasági vezetővel vi­tatkozni- kell, néha nem is könnyű az ilyen vita, jó szol­gálatot azonban’az tesz az or­szágnak, aki a jó ügy mellett kitart. Az OMFB is akkor ér­het el még nagyobb eredmé­nyeket, ha harcol az ország számára hasznos és az adott keretek között megoldható el­képzeléseiért, és ellenvélemé­nyek esetén is fenntartja láspontját. Ilyen esetekben a Gazdasági Bizottság, sőt a kor­mány támogatására is számít­hat. A kormány elnöke ezután elmondta, hogy az OMFB munkájában a kezdeti idő­szakban tapasztalható volt bi­zonyos egyoldalúság, a köz- gazdasági kérdések bizonyos fokú lebecsülése. Az utóbbi években ezen a területen is pozitív változások tapasztalha­tók, bár az egyoldalúság egyes elemei még ma is fellelhetők. Más területeken is tapasztal­ható, hogy egyes, egyébként fontos feladatok előtérbe he­lyezésekor más, ugyancsak fontos teendőkkel nem szá­molnak kellőképpen. Népgaz­daságunk csak akkor haladhat kiegyensúlyozottan előre, ha fejlődésünket közgazdaságilag, pénzügyileg és műszakilag egyaránt jól megalapozzuk. A vitára bocsátott műszaki fejlesztési tanulmányról el­mondotta, hogy azt jónak tart­ja, mert magában foglalja a fejlesztés valamennyi lényeges kérdését Természetesen lehet­séges, hogy egyik-másik el­képzelés körül viták alakulnak ki, és szükség lesz változtatá­sokra is. Fock Jenő után még számos részvevő szólalt fel. A vitát az OMFB más fórumokon Ls foly­tatja, majd a tanulmány így kialakuló szövegét átjövő év első negyedévében publikál­ják. A JORDÁNIÁI hadserég egyik hadosztályparancsnoka kedden cáfolta azt a szíriai je­lentést, hogy hétfőn Irbidben harcok voltak a kormánycsa­patok és a palesztin gerillák között. telmében a „bűnrészesség” szó a kommunista filozófusnő éle­tébe kerülhet. A TASZSZ bonni jelentése szerint Nürnberg egyik főterén és főútvonalán a lakosság tün­tetéssel tiltakozott a New York-i városi bíróság kiadási határozata ellen. Konrad Schüler nyugatné­met író a tömeggyűlésen a kö­vetkezőket mondotta: „Angela Davis személye az amerikai négerek és a fehér munkások egységének jelképe lett ' az amerikai álldmhatalom terro­rista politikája ellen vívott egységes harcban.” MOSZKVA Magyar kitüntetések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa érdemes és eredményes munkássága elis­meréseképpen a Munka Vö­rös Zászlórendje kitüntetést adományozta a Moszkvában élő Mácza János esztétának, a Lomonoszov-egyetem taná­rának, a nemzetközi kommu­nista mozgalom kiemelkedő harcosának. A kitüntetést szerdán nyújtotta át a moszk­vai magyar nagykövetségen Rapai Gyula nagykövet, a 77 éves Mácza Jánosnak, Ugyancsak szerdán adta át Rapai Gyula nagykövet a Munka Érdemrend arany fo­kozatát plihail Millionscsi- kov Lenin-díjas fizikusnak, a Szovjet Tudományos Aka­démia alelnökének. Az Elnöki Tanács a hazánkban folyó szocialista építőmunkához nyújtott segítségért és a ma­gyar-szovjet barátság erősí­téséért tüntette ki a szovjet tudóst. EGY DÉL-AFRIKAI NÉ­GER Nö, aki négy héttel , ez­előtt Steynsburgban egészsé­ges kisgyermeket szült, most vasárnap megint a világra ho­zott egy kisbabát. A gyerme­kek természetesen ikrek és édesanyjukkal együtt egészsé­gesék. Havasás (Folytatás az 1, oldalról.) tak az utak, és ugyancsak sí­kosság, valamint kisebb hófú­vás volt tapasztalható Kékes­tetőn és Budapest külső kerü­leteiben is. Délelőtt országosan borult volt az idő. A hőmérséklet 11 órakor az ország területén 0, mínusz 3 fok között váltako­zott. A Volán Tröszt hóügyelete jelentette, hogy bár az orszá­gos havazás még sehol sem okozott akadályokat, az utak sokhelyen síkosak. A tröszt ezért szerda dél­utánig már mintegy 53 sós homokot szóró gépkocsit irányított az országutakra. Ezenkívül 40 őrjáratos kocsi cirkált, s vizSgálta, hogy a szél nem hordja-e valahol az útra a havat, mert oda hóekés gép­kocsit irányítanak. A tröszt 73 hóekés gépkocsit és további őrjáratos és szórós kocsikat tart készenlétben. A MÁV főmenetirányítőja közölte, hogy az országos ha­vazás a vasúti közlekedésben szerda estig nem okozott fenn­akadásokat, s előreláthatólag még az éjjel sem keletkeznek komolyabb akadályok: Felkészültek azonban hófú­vásokra és akadályokra is, bar MATTEOTTI Provokációnak minősíti a Lityeraturnaja Gazeta leg­újabb száma Mettei Matteotti olasz idegenforgalom- és mű­vészetügyi miniszter nyilat­kozatát, amelyben azt köve­teli az olasz értelmiségiektől, hogy vegyenek részt a „Szol- zsenyicin-üggyel” kapcsolatos szovjetellenes kampányban. A moszkvai irodalmi heti­lap különösen súlyosnak mi­nősíti, hogy Matteotti nem magánemberként, hanem az olasz kormány minisztereként nyilatkozott. A Lityeraturnaja Gazeta nyomatékosan aláhúzza: Mat­teotti szovjetellenes kitételei szöges ellentétben vannak a két ország között az utóbbi időszakban kialakult jó és kölcsönösen hasznos együtt­működéssel. a hófúvásveszélyes területeken már korábban hófogókat állí­tottak fel. Négy klímarendszerű hóeke áll készenlétben, amely ekszerűen állítható hólapáttal sodorja ki a havat a sínekről. Másik négy, ehhez hasonló hó­eke is rajtra készen áll. Ugyan­csak „bevetésre várnak a két- három méter magas hó elta­karítására is alkalmas hóma­rók és a nagyteljesítményű Diesel-mozdonyra szerelt hó­ekék. A KPM útügyeletének szer­da esti tájékoztatása szerint az ország területén eddig nem okozott forgalmi akadályokat a hó. j Kisebb átfú vasok voltak ugyan a 32-es számú úton — Szolnok megye terüle­tén —, de forgalmi aka­dály nem keletkezett. Az útügyi szervek csaknem 400 őrjáratos és szórókocsit irányítottak az országutakra, s néhány kocsi már URH-adó- vevőkészülékkel van felszerel­ve, Szekszárd, Kecskemét, Deb­recen s Nyíregyháza környékén 45—50 hóeke dolgozott. Az erősödő széllökések és a folytonos havazás miatt reggelre hóakadályok ke­letkezhetnek az Alföldön. Az akadályok elhárítására további 500 motoros hóeke és 59 hómarógép áll az útügyi szervek rendelkezésére. * A Köztisztasági Hivatal hó­ügyeletének tájékoztatása sze­rint a havazás különösen a csúcsforgalmi időszakban oko­zott gondokat a fővárosban. Szerdán este már 85 gépkocsi szórta az utakat és egyes he­lyeken ekézte a havat. Szerdán a hó már a déli órákban az ország egyes he­lyein elérte a 10—15 centimé­ter vastagságot. A havazás as ország déli részéről terjedt észak felé, s estére Sopron ki­vételével egybefüggő hótaka­ró fedte az ország területét. Kedves vásárlóinak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván A VÁC ÉS KÖRNYÉKE ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VALLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom