Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-01 / 281. szám

1970. DECEMBER 1., KEDD rrsr HEGYEi k/fíriap NAPIRENDEN A T Adottságainknak megfelelően A népgazdaság negyedik öt­éves tervéről szóló törvény, amelyet az országgyűlés 1970. október 3-án fogadott el, ki­mondja: „A negyedik ötéves tervidőszakban a gazdaságpo­litika Jő irányvonala a társa­dalmi termelés hatékonyságá­nak erőteljes növelése, ame­lyet különösen a munka ter­melékenységének emelkedésé­vel, a fajlagos anyagráfordí­tások csökkentésével, az álló-, valamint a forgóeszköz-állo­mány kihasználásának javí­tásával, a fejlesztési eszközök hatékonyabb felhasználásával, a termelési szerkezet átalakí­tásának meggyorsításával, a korszerű termékek és terme­lési eljárások bevezetésével, a nemzetközi munkamegosztás­ban való részvételünk fokozá­sával, a szervezés és a vezetés színvonalának emelésével, a tudományos eredmények haté­kony felhasználásával kell megvalósítani.” A törvényből idézett szakasz minden mondatrésze akár fe­jezetcím is lehetne. Az inten­zív gazdaságfejlesztés kibonta­koztatása, a hatékonyság fo­kozása, azaz a társadalmi munka termelékenységének növelése több tekintetben új utakat követel meg üzemi, iparági, ágazati értelemben egyaránt. A törvény tömör megfogalmazásban jelöli ki ezeket az új utakat, de még így is érzékelteti a feladat bo­nyolultságát. Még házon belül A teendők — amint erre ko­rábbi cikkeinkben is megkísé­reltünk rámutatni — valóban sokrétűek, s csakis együttes, kölcsönös hatásuk következ­ménye lehet a várt eredmény. Mert például az alkalmazott technika és technológia kor­szerűsítése éppúgy feltételezi a nemzetközi műszaki ered­mények hasznosítását, mint a hazai kutatási, fejlesztési te­vékenység további tökéletesí­tését. Példánknál maradva: o vállalati kutatási, fejlesztési kiadások vizsgálata arra mu­tat, hogy ma még inkább a régi utakat tapodják a ter­melőegységek, s a lehetséges­nél, s még inkább a szüksé­gesnél kisebb mértékben ve­szik igénybe a kooperáció nyújtotta előnyöket. Népgaz­dasági összesítésben a teljes kutatási, fejlesztési kiadások­nak csupán 16,6 százaléka ju­tott más vállalatoknak, 8,8 százaléka szolgálta intézeti megbízások fedezetét, s 74,6 százalék a vállalaton belül maradt. Érdekes módon a vál­lalati saját felhasználás a ne­héziparban, s a kohó- és gép­ipar kohászati vállalatainál volt a legkisebb, a legnagyobb viszont éppen a gépiparban, ott, ahol a legnagyobb szükség lenne a munkamegosztás kí­nálta eredményekre. A más vállalatoknak adott kutatási, fejlesztési megbízások lehető­ségével a kohászat, s a KPM- hez tartozó vállalatok éltek leginkább, összes kiadásaik, ráfordításaik 28, illetve 29,7 százalékát szánva erre. Lényeges ütemkülönbség Az intenzív gazdaságfejlesz­tés nem csupán vonzó cél, ha­nem: szükségszerűség! Mert vitathatatlan, hogy az elmúlt két évtized például a műsza­ki színvonalban lényeges fej­lődést eredményezett, ám a műszaki színvonal emelkedé­sének ütemét vizsgálva már korántsem lehetünk ennyire elégedettek. Csupán két pél­dát említve: az egy ipari fog­lalkoztatottra jutó energiafel­használás a nyugat-európai országokban a két-háromszo- rosa a mienkének, s e „rés” szűkítése nélkül aligha lehet eredményes az automatizálás elterjesztését szorgalmazó terv. A másik példa: a gép­iparban gyártott gépek és be­rendezések töredéke — két- három százaléka — alkalmas csak a fejlett tőkés országok­ban való értékesítésre, kizá­I rólag korszerűségi problémák miatt... Ez utóbbinál maradva: ha ezt a kedvezőtlen tényt ösz- i szevetjük azzal, hogy a nem­zeti jövedelem 2,5—2,7 száza­lékát fordítjuk kutatási kiadá­sokra — annyit, mint jó né­hány nálunk fejlettebb or­szág! —, máris ráleltünk a gondot szülő ellentmondások egyikére. Arra, hogy nem a ráfordítások nemzeti jövede­lemhez mért aránya kicsi, ha­nem fölhasználásuk dekon- centrált, s ezért alacsony ha­tásfokú. A vezető ipari orszá­gokban — az ENSZ megálla­pítása szerint — a kutatási ki­adások kétszer olyan gyorsan növekednek, mint a nemzeti jövedelem. (A Szovjetunióban például öt év alatt megkétsze­reződtek a kutatási kiadások.) Nincs módunk ezzel verseny­re kelni, ám az öt és fél mil­liárd forintot kitevő összeg, valamint az 1042 kutató-fej­lesztő hely azt igazolja: ha­zánk sem szűkmarkú a hala­dás e szektorának finanszíro­zásában. Magyarországon a lakosság nagyobb hányada — 0,56 százalék — dolgozik ku­tató-fejlesztő helyeken, mint Lengyelországban, Francia- országban, Svédországban, hogy csak három országot em­lítsünk. S ha mindehhez hoz­zátesszük, hogy az összes ki­adások 81 százalékát az anya­gi termeléshez közvetlenül 'kapcsolódó tudományágak­ban, illetve népgazdasági ága­zatokban használták fel, ak­kor válik teljesen világossá, hogy a hatékonyság növelése itt is miért került az első helyre. Ésszerű versenyfutás A nemzetközi, irodalom mu­tatós illusztrációkat kínál. Íme, néhány, tömören. A Szovjetunióban, a tudományos kutatásra fordított kiadások 1958-ban 2,4, 1968-ban 7,9 mil­liárd rubelt tettek ki, a tudo­mányos dolgozók száma tizen­öt év alatt 162 ezerről 770 ezerre növekedett, s ezen belül a tudományos fokozatot elér­teké 45 ezerről 269 ezerre. Az Egyesült Államok kutatási ki­adásai 1965-ben az 1940. évinek a 37-szeresét tették ki, s a je­lenlegi fejlesztési ütem mellett évente 75 ezer új mérnökre van szükség. A példákat valóban csupán illusztrációnak szántuk, a fej­lődési ütem érzékeltetésére. Hazánk — ahogy ezt a párt Központi Bizottságának tudo­mánypolitikai irányelvei is vi­lágosan leszögezték — csupán ésszerű versenyfutásra vállal­kozhat, adottságaihoz, s erejé­hez mérten. Az ésszerű ver­senyfutás pedig pontosan azt jelenti, hogy az eddigieknél jóval nagyobb mértékben használjuk fel a nemzetközi munkamegosztás kínálta elő­nyöket a kutatásban éppúgy, mint a termelésben; a licen­ciák megvásárlásától a külföl­di partnerrel kooperációban gyártott s harmadik piacon ér­tékesített termékekig, a külföl­dön alakított magyar érdekelt­ségű vállalatokig. Az ésszerű versenyfutáshoz reális adott­ságaink vannak. (Egyszerű pél­da: hazánkban tízezer lakosra 16 kutató, egyetemi oktató jut, Franciaországban 18.) A szelle­mi alapokat tekintve éppúgy, mint az anyagi kereteket, a lehetőségek megfelelnek a kö­vetelményeknek. A felső fokú végzettséggel rendelkező né­pességnek 7,5 százaléka tevé­kenykedik a kutatásban és a fejlesztésben, s e tehetséges, s számbelileg is tekintélyes se­reg sokra képes. Elég egyetlen példát említeni: évente 1400— 1500 hazai találmányi bejelen­tés történik, s a megadott ha- j zai szabadalmak száma a I legutóbbi három évben 1585 I volt. Az érem másik oldalához tartozik viszont, hogy — amint azt a Központi Statisztikai Hi­vatal 1966-ban végzett felmé­rése megállapította, s sajnos, alapvetően azóta sem változott a helyzet — e tehetséges sereg ereje erősen szétforgácsolódik: 11 ezer (!) kutatási témával foglalkoztak, éppen annyival, amennyi a tudományos kuta­tók száma volt, tehát minden kutatóra egy téma jutott... Nem segíti elő a hatékonysá­got az sem, hogy az intézetek többsége — a vállalati kutató­helyekről nem is szólva — ki­csi, átlagosan 180 főt foglal­koztatnak, s közülük ötven a tudományos kutató... M. O. SZMT­elnökségi ülés Hétfő délelőtt ülést tartott a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának elnöksége. Megvi­tatták a munkásvándorlás kérdéseit, elemezték okait, s meghatározták azokat a fel­adatokat, amelyeket a szak- szervezeteknek a fluktuáció csökkentése érdekében végre kell hajtaniuk. Tájékoztató je­lentés hangzott el az 1970/71. évi politikai tömegoktatásról, majd az SZMT jövő évi költ­ségvetését vitatták meg, s hagyták jóvá. Szolgáltatókéi épül r Erden Tegnap délelőtt rövid ün­nepség keretében rakták le Érden, a község központjában a nyolc és fél millió forin­tért épülő új szolgáltatóház alapkövét. A fodrász, cipész, ruhatisztító és más részlegek­kel berendezésre kerülő kom­binátot a község kisipari szö­vetkezetei közös Összefogásból hozzák létre a megyei, a járá­si tanács és az OTP támogatá­sával. A tervek szerint a kom­binátot 1972. augusztus 20-án adják át rendeltetésének. SZEGED Kávészüret Hazánkban ritka szüretre készülnek a szegedi József At­tila Tudományegyetem botani­kus kertjében. A párás levegő­jű üvegházban bőséges termést ad az egyik 12 éves kávécserje. Engels-kíállítás a Szépművészeti Múzeumban Engels Frigyes születésének 150. évfordulója alkalmából életét és munkásságát, valamint magyarországi vonatkozású dokumentumokat bemutató kamarakiállítás nyílt a Szépmű­vészeti Múzeumban. A legfiatalabb Pest megyei küldött Vasárnap délelőtt kerestem fel Degré Alajos utcai ottho­nában Hrozina Józsefet, hogy beszélgessek vele; mint a X. pártkongresszus egyik váci küldöttével, aki egyhetes tá­voliét után előző nap tért ha­za. A 29 éves fiatalemberrel a városi pártértekezleten már találkoztam. Munkahelyét, a DCM-et képviselte. A sejcei bányaműhelyben dolgozik la­katosként. Ugyanott KISZ- alapszervi titkár. Beválasztot­ták a városi pártbizottságba és tagja lett a végrehajtó bizott­ságnak is. — Idő kell, amíg feldolgo­zom a hatnapos kongresszus sok-sok eseményét. Volt olyan nap, hogy reggel kilenctől este hétig tartott az ülés, alig egy­órás szünettel. Mégis nagyon gyorsan eltelt az idő. — Mi volt a legmaradan­dóbb élménye? — Kádár elvtárs hétfői be­számolója. Minden mondatán érződött a felelősség. S a szombati zárszó, amikor egy- egy derűs mondata feloldotta a küldöttek fáradtságát is. Az egyik szünetben beszélgetett velem. Érdeklődött munkám­ról, családomról. Én pedig azt kértem: írja rá a nevét a kül­dött igazolványomra. Mutatja az igazolványt az autogrammal. Kedves emlék­ként őrzi meg. Azután a Sza- j badság Szálló ismertetője ke­rül a kezébe. / — Mint ifjúsági vezetőnek, mi ragadta meg a figyelmét? — A kongresszus jóváhagy­ta és megerősítette a Központi Bizottság februári, az ifjúság védelmével, nevelésével kap­csolatos határozatát. Nagyon tetszett dr. Horváth Istvánnak, a KISZ KB első titkárának felszólalása. Ö azt mondta, hogy a mi ifjúságunk már a szocializmust építő társadal­munkban született, és ezért számára a szocializmus ter­mészetes életközeg. Még este is erről beszélgettünk szobatár­sammal, Fodor Lászlóval, a megyei KISZ-bizottság titká­rával. — Beszámol majd a neveze­tes hét eseményeiről? — Ez a vasárnap a családo­mé. Holnap már vár a mun­kahely. Természetesen beszá­molok munkatársaimnak és a KISZ-szervezet tagságának is, de ha kapok meghívást, más alapszervezetben, üzemben, is­kolában is, elmondom azt, ami nemcsak nekem, de mindenki számára maradandó élmény, fontos politikai esemény volt. Papp Rezső M4» ff sí $ után V éget ért a Magyar Szo­cialista Munkáspárt X. kongresszusa, a lapok vasárnapi számukban tették közzé a kongresszus által el­fogadott határozatot. Az ese­mény, maga a kongresszus ta­nácskozása fejeződött be, ám a vitában elhangzottaktól, a határozattól ösztönzött munka most kezdődik igazán. A szó szoros értelmében az ország nyilvánossága előtt folyó ta­nácskozás kérdések sokaságát válaszolta meg, de kétségtelen: nem adott, mert nem adhatott választ minden kérdésre. A válaszokat már helyben kell megtalálni, persze, a kongresz- szusi útmutatások alapján. A párt egy-egy kongresszusa eltelt évek eredményeit s gondjait összegezi, s következő esztendők feladatait határozza meg. Hiba lenne azonban — s erőltetett — mindent összeköt­ni a kongresszussal, a határo­zattal, olyasfajta álláspontot elfoglalni, hogy ami nincs ben­ne a határozatban, azzal nem kell törődni. A kongresszus alapos, felelősségteljes munkát végzett, de — s ezt nyomaté­kosan hangsúlyozni szükséges — a maga munkáját tette, s nem mások helyett tevékeny­kedett. A pártszervezetek, pártbizottságok, az élet legkü­lönbözőbb területein dolgozó vezetők kötelessége, hogy biz­tosítsák a kongresszusi határo­zatok alkotó, a helyi viszo­nyokat messzemenően figye­lembe vevő feldolgozását és végrehajtását. Ebben, elsősor­ban ebben van a kongresszus munkájának értelme s lénye­ge! A kongresszust előkészítő időszakban éppúgy, mint a kongresszus napjaiban, a tár­sadalom aktivitása növekedett. Jó értelmű, egészében helyes várakozás előzte meg az ese­ményt, s nagy figyelem kísér­te magát a kongresszust. A vá­rakozás elsősorban annak szólt — s ez tagadhatatlan po­zitívum —, hogy a kongresszus miként foglal állást a közvé­leményt erősen érdeklő kérdé­sekben, s nem annak, hogy va­jon „mit ígér” a kongresszus. A közvéleményt foglalkoztató kérdések legtöbbje, így a me­zőgazdaság helyzete, a paraszt­ság jövedelme, a bérből és fi­zetésből élők életkörülményei, a népgazdaság különböző fe­szültségei, világos, egyértelmű választ kapott a kommunisták legfőbb tanácskozásán. Az or­szágvezetés és országépítés irá­nyítóinak, a kommunistáknak e legrangosabb fórumán nyílt volt a szó, őszinte a számvetés. Aligha tévedünk azonban, ha hozzátesszük: sok erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a kongresszus e mindenki szá­mára biztató, örvendetes mun­kamódszerét és stílusát kivétel nélkül kövessék, gyakorolják helyben is, a településeken, a munkahelyeken! N em a véletlen, hanem ép­pen a szükségszerű föl­ismerés diktálta, hogy a X. kongresszus megkülönböz­tetett figyelmet szentelt a pártdemokrácia, illetve a szo­cialista demokrácia kérdései­nek. A társadalom, a gazdaság életében, a párt tevékenységé­ben napjainkban a demokra­tizmus növelése — s vele össz­hangban az irányítás haté­konyságának javítása — nem egy kérdés a sok közül, hanem a legfontosabb kérdés, mert ez a forrása további feladataink maradéktalan megvalósításá­nak. Ehhez elsősorban a párt pél­damutatására van szükség. Ar­ra, hogy a pártdemokrácia — akár a pártszervezetekben, akár a különböző szintű párt- bizottságokban — ne csupán a kívánalmak listáján szerepel­jen, hanem következetes, szí­vós, mindennapi munkával váljék gyakorlattá. Sok a ten­nivaló ezen a területen, mert bármennyire is erősödött, fej­lődött a kollektív vezetés, sű­rűn megtörténik, hogy egy személy a kelleténél és a szükségesnél nagyobb szerepet játszik a határozatok, a dönté­sek meghozatalában anélkül, hogy a kommunista kollektíva kifejthette volna álláspontját Sőt az sem számít ritkaságnak, hogy a pártdemokrácia formá­lis követelményeit is megsért­ve, kész tények elé állítja egyik-másik tisztségviselő a tagságot, olyan jogokat vél a sajátjának, amilyenek sem őt, sem másokat, hanem csupán egy testületet, egy közösséget illetnek meg. A X. kongresz- szus határozott állásfoglalása, a Központi Bizottság beszámo­lója éppúgy, mint a vitában el­hangzottak, nyomatékosan fi­gyelmeztettek e negatívumra s arra, hogy fölszámolásának nagyon itt az ideje. Gazdasági építőmunkánk sokrétű és bonyolult feladatai ugyanis elválaszthatatlanok at­tól, hogy erősödjék a termelés pártellenőrzése, növekedjék az üzemi demokratizmus, a dol­gozók közössége minden mun­kahelyen nem csupán végre­hajtója, de formálója is le­gyen a terveknek, feladatok­nak. A közömbösség, a felüle­tesség, a szűklátókörűség leg­főbb ellenszere abban találha­tó meg, ha az emberek érzik, hogy súlya van szavuknak, számítanak a véleményükre, értelme van tehát annak, ha szólnak, ha törődnek a közös ügyekkel. Ma még sok helyen, sok tekintetben ennek az el­lenkezője az igaz, s a X. kong­resszus hatásos fegyvereket adott a kommunisták kezébe a helyzet megváltoztatásához. Mert nem elgondolkoztató-e: a párt kongresszusa az ország egész nyilvánossága előtt fo­lyik, a Központi Bizottság be­számolóját egyenes közvetítés­ben hallgathatja az egész or­szág, s ugyanakkor kis ügyek­ben, helyi feladatokban meg­hökkentően elburjánzott a tit­kolódzás, a hallgatás, a közvé­leményt lebecsülő fontosko­dás?! Több ez, mint elgondol­koztató! Olyan stílus, munka- módszer tovább élése, amit ré­gen elavulttá tett a párt poli­tikája, de amihez makacsul ra­gaszkodnak emberek, így vél­vén saját fontosságuk, szere­pük köré legendát szőni. N em lehet az élet egyetlen területén sem eredménye­sen dolgozni úgy, ha az emberek akkor értesülnek va­lamiről, amikor már az idő csak az azonnali cselekvésre elegendő, s nem érthetik meg, hogy mit miért kell, helyes, szükséges tenniük. Akár a gaz­dasági tevékenységben, akár az állami életben tanúi lehe­tünk annak, hogy az országos vezetés régóta szakított e rossz, sok kárt okozó módszer­rel. A negyedik ötéves tervet 1970 októberében fogadta el a parlament, majd’ három hó­nappal korábban a végrehajtás megkezdésénél. Az volt az első eset erre, mert korábban —és mindenkor — fél évvel, egy év­vel később készült el a terv... A kiragadott példa érzékelteti, mire gondolunk. Arra, hogy ami „odafent” jó és helyes, az legyen jó és helyes „odalent” is, akár módszerbeli, akár tar­talmi kérdésekről van szó. A pártnak nincs kétféle po­litikája! Nincs egy országos meg egy helyi, egymástól elté­rő pártpolitika. Csupán eltérő, hibás végrehajtás van. Most, a X. kongresszus után, minden kommunista számára becsület­beli feladat, hogy a kongresz- szusi útmutatások úgy való­suljanak meg, hogy e kettősség érzése ne támadhasson fel az emberekben, hogy a párt egy­értelmű politikája a végrehaj­táskor is, minden helyen is, egyértelmű legyen!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom