Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-10 / 289. szám

197«. DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK ™KfürUm 7 Hévízen hiányzik MIÉRT MARADT EL A KÖZGYŰLÉS? Jegyzetfüzettel és golyóstol- lal „felfegyverkezve” indultam Galgahévízre. A vasútállomás­tól a művelődési házig vezető úton falragaszok hirdették az eseményt — amelyre magam is tartottam — és a tanács han- íjcs híradója is csalogatta a község sportszerető lakosságát az egyesület közgyűlésére. A Kodály Zoltán Művelődési Házban a kályhák körül kis csoportokba verődve beszél­gettek a sportolók, a vezetők, a tanács és a tsz képviselői. Nem voltait sokan. Szűcs János, a járási TS elnökhelyettese kö­zölte is: a közgyűlést nem le­het megtartani. A határozat- képtelenség égjük oka a rész- vétlenség, másik, hogy a sportköri elnök és az egyesület munkáját ismer­tető beszámoló hiányzott. Áz egymásiközötti beszélge­tés viszont sok érdekességről rántotta le a leplet. Mint kide­rült, nemcsak a sportköri el­nök maradt távol, hanem a ké­zilabdázók is hiányoztak, hogy bojkottálják az összejövetelt. Csupán a labdarúgók jöttek el edzőjükkel együtt Csak úgy „félhivatalosan” sok panasz hangzott el, amelyből a kívülálló is meg­érthette, Galgahévizen valami nincs rendben. Nagy a széthúzás, egyesek­nél csak az érdek dominál. Ha nincs haszon, nincs munka. Ez veti rá fényét, illetve árnyékát a sportéletre. Nagy kár, hogy a nemrégiben még igen jó úton haladó egyesületnél így elural­kodott a közöny. A sporttele­pen az építkezés vontatottan halad. A vízellátás rossz volt az egész idényben. Bár két szakosztálya van a sportkörnek, nem egy színt képviselnek. Bizonyították ezt a kézi­labdázók, akiit közül sen- kisem jött el. Itt nem szurkolnak egymásért és drukkolnak egymásnak ... A közgyűlés határozatképte­lenségét részben meg lehet ma­gyarázni. Akkor este búcsú volt a községben, sokan arra készültek. De vajon hol ma­radt az előadó, illetve nem tud­ták azt, hogy ez az időpont nem a legkedvezőbb? Az elmaradt összejövetel is azt sugallja: tenni kell va­lamit Galgahévizen, s a feladatok megoldásához a község vezetőinek támogatása, az erők összefogása szükséges. Sokan vannak a faluban, akik szeretnek sportolni. De ha el­uralkodik a közöny, akkor an­nak lesz igaza, aki azt javasol­ta: nem kell ide egyesület, aki sportot akar, az kapcsolja be a tv-t. Mondani sem kell, ez a szem­lélet elfogadhatatlan, s egye­nesbe kell terelni a helyi sportélet szekerét. Csiba József Hetente Frida György, a megyei lab­darúgó-bajnokság őszi gólki­rálya az első félévben tizen­ötször vette be a hálót. S mi­vel 15 forduló volt, ez azt je­lenti, hogy hetente egy gólt lőtt. Persze, ez csak az átlag, hisz jó néhány olyan találko­zó akadt, amikor a szoros őri­zet miatt eredménytelennek bizonyult. Ennek ellenére csa- \>ata, a Szigétszentmiklósi TK 22-gótjából egymaga tizenötöt szerzett. S bár „ontotta a gólokat”, a szavakkal fukarkodik a cen­ter. Nem bőbeszédű. De azért mégis kikerekedik a „curricu­lum vitae”, azaz a játékos életrajza. — 1948. április 10-én szü­lettem Budapesten. A Csepel Autógyár csapatában 1958- ban kezdtem pályafutásomat. 1961-től két épet Csepelen töl­töttem edzőideálom. Marosvá­ri Béla irányítása mellett. Sajnos, közben eltört a lábam, s egyéves kényszerpihenőt I kellett tartanom. 1965-től a MOGÜRT SC, Budapest 1. j osztályban szereplő együttesé­SZAKMÜNKÁSQK! 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS* FELVÉTELI PÁLYÁZATOT hirdetünk Vácról vagy környékéről Budapestre, illetve más városokba, helységekbe dolgozni járó, gyakorlattal rendelkező és kezdő SZAKMUNKASOK részére, akik nagy pontosságot és szakértelmet igénylő forgácsolási, lakatos* és műszerészmunkák elvégzésére alkalmasnak tartják magukat. A korlátozott felvételi lehetőségek miatt személyes jelentkezést kérünk a Munkaügyi osztályon. EGYESÜLT IZZÓ TV-KEPCSÖ ÉS-ALKATRÉSZGYÁR VÁC, Honvéd u. 21—23. Duna Cipőgyár felvételre keres 2 műszakos munka* körbe cipőfelsőrész-tűző szakmunkásnőket és segédmunkásunkét, férfi szakmunkás és segédmunkásokat, takarítónőket, fűtő szakmunkásokat, kazánházi segéd­munkásokat 3 mű­szakba, csőszerelő, villanyszerelő, gép­lakatos szakmun­kásokat, karbantar­tó lakatosokat, szer­számraktárost, kő­műves szakmunká­sokat és segédmun­kásokat. Szociális futtatások a kollek­tív szerződés szerint. JELENTKEZÉS: Duna Cipőgyár Bp., IV. kér. fT áncsics Mihály u. 10. Hétfőtől—péntekig 8— 12 óra között. Munka- ei (»gazdálkodás. Keresünk építészt, tervezői munkakörbe és beruházási elő-?, adót, textilipari is­meretekkel. Jelentkez­ni lehet: Pamutíonó- inari Vállalat, sze­mélyzeti osztályán, Budapest XVIII., Gyömrői út 85—91., vagy 280—213 telefo­non. Azonnali belépésre keresünk gép- és gyorsírónőket. Jelent­kezés Önéletrajzzal az Agrártudományi Egye­tem személyzeti osz­tályán, vagy az Elekt- romikroszkóp Labora­tóriumban, vagy a költségvetési osztá­lyán, Gödöllőn, Páter Károly út. 1. szám alatt. Beton- és Vasbeton­ipari Művek Váci te­lepe (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnali belépéssel íelvész: magasnyomá­sú kazánhoz kazánfű­tőt. Éjjeliőrt és por­tást. Eladom vagy elcseré­lem műszakilag vizs­gázott Simson Stár motorom tv-ért, vagy 3 40 kilós hízóért. Cím: Fazekas, Albertirsa, Mikes u. 9. 9ö karban Lévő Nysa gépkocsi 4 éves azon­nal eladó. Érdeklődni Dél-Pest megyei Láb­belikészítő és Jav. Ktsz irodahelyiségben. Cegléd, Rákóczi út 3. EBGV Gábor Áron Gépgyára (Budapest VIII., Asztalos S. u. 9. sz.) felvételre keres: portásokat, takarítónőket, esztergályosokat, lakatos és betanított lakatosokat, müanyaguzembe női dolgozókat, férfi öntödei segéd­munkásokat, gépformázókat, öntvény­tisztítókat, homok- és liéjmag- készítésre női munkaerőket, valamint meo-munkakörbe betanított és szakmunkásokat technikumi végzettséggé! öntöde és forgácsoló területre. Továbbá: kezdő és gyakorlott bérelszámolókat, gyors- és gép rókát, kalkulátorokat, könyvelőket. •Jelentkezés: az ÜZEMGAZDASÁGI OSZTÁLYON. Szövetkezetünk kibővíteti műszeres részlege 1971. évre VALLALJA elektromos berendezések érintésvédelmi és villamos­tűzrendészeti ellenőrzését. CEGLÉDI VASIPARI ELEKTROMOS ÉS MŰSZERÉSZ KTSZ. Cegléd, Szabadság tér 5 sz. Telefon; 191. ÉBGV Gábor Áron Gépgyára (Bp. VIII., Asztalos S. u. 9. S2.) felvételre keres: rajz­ellenőrt, szerkesztő gé­pészmérnököt; és szer- kesztőtéchnikust. Je­lentkezés az üzem- gazdasági osztályon. Wartburg Turist azon­nali kiutalásomat el­cserélném Warburg de Luxe vagy Limousin- re, azonnali vagy kö­zeli kiutalásra. Aján­latokat kérem: „Tu­rist” jeligére duna­újvárosi hirdetőbe. Eladó égy hízott ser­tés. Nagykőrös, VII. kér. Maros utca 7. Megbízható bejáró­nőt keresek hetenként kétszeri alkalomra. Cím: Dr. Várad! Ist­ván, Budapest VIII., Katona József utca 26. sz. I. em. 4. HÉV- megállótól 5 perc. Magas- és mélyépítési munkákban begyakorlott komplett brigádokat FELVESZ szövetkezeti vállalkozás (kubikos, kőműves, ács, vb.-szerelő), kizárólag budapesti és duna­kanyari munkákra. * Jél'efktít levélben! CÍM: Termelési Osztály, Budapest XII., György Aladár utca 18. szám. Gyomron beköltözhe­tő családi ház. 400 n.- ölön kedvezménnyel eladó. Varga Imre, Balatonfiired, Nádör utca. Hamshire, Plymouth stb. fajta naposcsibék előj egy ezhetők, feb­ruártól. Kaphatók Új­pesti keltetőben. Dózsa György út 86. Somay. Keresek Szentendrén hosszabb időre külön­álló, zárható helyi­séget. Lehet külterü­leten is. „Sürgős 184804” jeligére szent­endrei hirdetőbe. Felveszünk szövetke­zeti tagnak azonnali belépésre víz-gázszere­lő, központifűtés-sze­relő. épületbádogos, tető- és hőszigetelő szakmunkásokat, a fenti szakmákban be­tanított munkásokat és segédmunkásokat. Szövetkezetünk csak Budapest területén dolgozik. A törvényes szociális juttatásokat biztosítjuk. Címünk: Bádogos, Szerelő és Szigetelő Ktsz. Bp. V„ Arany János u. 18. sz. Vállaljuk: lakossá­gi, szövetkezeti, ta­nácsi, intézményi és más megrendelők ré­szére: személy- és te­hergépjárművek javí­tását, szerelését, 2-es szemlére váló szüksé­ges javításokat, alkat­részcseréket, rövid ha­táridőn belül. Üllő és Vidéke ÁFÉSZ Gépjár­mű Javító és Szerelő Üzeme. Üllő, Vörös­hadsereg u. 98. Fortuna segítségével mégis NB ll-es Cegléd Százas a századikon? A világbajnok magyar női ké­zilabda-válogatott őszi nemzetkö­zi mérkőzés-sorozatának újabb ál­lomására, csütörtökön Miskolcon kerül sor, a VB-bronzérmes NSZK ellen. A magyar együttes századik hi­vatalos országok közötti mérkőzé­sét vívja. Eddig 54 győzelem, 8 döntetlen és 37 vereség a mérleg. Még egy „százas” jubileum lehet­séges: Tóth Harsány! Borbála, a csapat erőssége eddig 95 gólt do­bott válogatott mérkőzésen, Mis­kolcon szeretné elérni a századi­kat. A magyar csapat hétfőtől már Miskolcon készül. A kézilabda NB II-be jutá- | sért kiírt osztályozón nem si­került az előrelépés a Cégié- j di Építők férfiesapatának. A Fortuna azonban segített. Vagy inkább a Híradótech­nika? A Híradás ugyanis visz- szalépett a küzdelemtől, az osztályozó legjobb második helyezettjeként a Ceglédi Épí­tők csapatát osztották be az NB II-be. Így tehát a ceglédiek visz- szatértek régi szereplésük színterére, ahol megyénket még Budakalász és az NB I. B-böl kiesett Váci Fonó fér­figárdája képviseli. A nőknél, mint ismeretes, csupán a Vá­ci Forte játszik ebben az osz­tályban. A dél-amerikai vendégsze­replésre utazott Ü. Dózsa lab­darúgócsapata magyar idő sze­rint szerdára virradóra Limá­ban lépett pályára, és 3:1 (1:1) arányú győzelmet aratott a pe­rui Universitario ellen. Üj, 555 méter hosszúságú szán- kópályát avatlak a szovjet fővá­rosban. A nehéz kanyarokkal te­litűzdelt terepét a bobversenyzők is használhatják. SZSE a láthatáron Szentendre sportját első­sorban a Kossuth KFSE NB Il-es labdarúgócsapata ré­vén ismerik. A katonai főis­kolának komoly tervei van­nak a fokozott sporttevé­kenységre. Már most is az ország egyik legkorszerűbb lőterével rendelkeznek, de láttuk maketten a jövőt is: ROZSA-TALANY Már nem búsulnak a PENOMAH-lányok A PENOMAH kézilabdázó lányai pihenőre tértek. A me- gyebajnek váci csapat házatá- ján már nincs elkeseredés egy gól hez kerültem. 1967-tői katona­ság következett Székesfehér­várott. A Videotonban is ját­szottam egy évig, s a Szondy SE csapatában is szóhoz ju­tottam. 1969-ben szereltem le és visszatértem Pest megyébe, lakóhelyemre, Szigetszentmik- lósra az SZTK-hoz. Frida, akinek közgazdasági technikumi érettségije van, a Pest megyei Építőipari és Me­zőgazdasági Gépjavító Válla­latnál dolgozik. A sportolók­nál nem közömbös a testsúly és magasság sem. 62 kiló és 162 centi magas. S mi a góllövés titka"! A jó helyzetfelismerés. Góljait ál­talában közelről éri el a jól cselező Frida, aki bal és jobb lábbal egyaránt veszélyes a kapura. Hogy a bajnokság végére is megőrzi-e elsőségét, erről nem nyilatkozott. Idézzük tehát egyik ugyancsak gólveszélyes csatár, a budaörsi Kiss véle­ményét: — Én Fridát tartom a leg­esélyesebbnek. .. amiatt, hogy elvéreztek a ta­tai osztályozón. Az NB II-be jutást szeretnék jövőre ismét megpróbálni. A csapat ja­nuár 3-án kezdi a felkészülést. A Mezőgazdasági Technikum és az Árpád üti iskola torna­termében gyakorolnak majd a 38 tagú szakosztály tagjai, köz­tük a még nem igazolt 16 sportiskolás. Az egyesület új vezetőséget választott, amely a balassa­gyarmati, ceglédi, pilisi, váci, valamint a budapesti központ képviselőiből kerül ki. Termé­szetesen a felsorolt húsipari vállalatoknál is folyik sport- tevékenység, amely elsősor­ban tömegsport-jellegű. Az öt vállalat dolgozói részére üze- „4 mek közötti versenyt írtak ki:, asztaliteniszben, sakkban, s majd jövőre a jó idő beáll­tával kispályás labdarúgás­ban vetélkednek a részvevők. A PENOMAH-ra vissza­térve: a kézilabdázókon kívül az „öregfiúk” bajnokságban részvevő labdarúgók képvi­selték az egyesület színeit, s az évet szép eredménnyel zárták. S egy kézi 1 abda talány: a Gergely-testvérek közül az igen gólképes, Gergely Rózsa a megyebajnokság utolsó mér­kőzésén, majd az osztályozón nem játszott. Vajon, mi az oka ennek? R. 1* „Beszédes“ szintek A Nemzetközi Súlyemelő Szö­vetség közzétette az 1972. évi müncheni olimpiára az egyes súlycsoportok nevezési szintjeit. A szintek mind a kilenc kate­góriában gyengébbek a jelenlegi magyar csúcsoknál. Ha csak a szintektől függne (egy ország ma­ximálisan kilenc versenyzőt indít­hat), Magyarország már az 1970. évi eredmények alapján 25 ver­senyzővel képviseltethetné magát. Ez mindennél többet mond a ma­gyar erős fiúk tudásáról. A Belgrádi Partizán lett az őszi bajnok, a jugoszláv labdarúgó-baj­nokságban — egy ponttal előzte meg a Splitt Hajdukot. A harma­dik helyet a Zágrábi Dinamó sr.erezte meg. A bajnokság első „félidejének” igazi meglepetése azonban, hogy a bajnok Crvena Zvezda csak hetedik lett. Indianapolisban az amerikai John Kiusella az egyetemek kö­zötti idénynyitó versenyen az 100 yardos gyorsúszásban 9:25.5 perces eredménnyel az év legjobb teljesítményét érte el (809 méte­ren részideje 8:32 perc volt). Az év eddigi legjobb eredménye — 9.35 perc —, a nyugatnémet Hans Fassnaclit nevéhez fűződött. az' uszodát és a sportcsarno­kot. Szükség van azonban Szentendrén még egy ütőké­pes, erős egyesületre. Erről az elképzelésről is szó esik majd a városi tanács ülésén, amelyen a helyi sportéletet vitatják meg. Jelenleg 9 sportkör műkö­dik, s ez a nagy létszám szét­forgácsolja az erőket. Ezért célszerű a központi klub, a Szentendrei SE létrehozása. A tervet támogatja többek között a kocsigyár, a papír­gyár, a PEVDI, a Spartacus, amelyek beolvadnának az új egyesületbe. Az anyagi bázist a különböző vállalatuk biz­tosítanák. Ott, ahol megszű­nik ugyan a sportkör, tömeg­sport szinten tovább folyik a munka. Az SZSE megalakulásának határideje 1971. március 31» Az első évben atlétika, sakk, evezés, kajak-kenu, kerék­pár, természetjárás, úszás és cselgáncs alkotná az egyesü­let szakosztályait, majd a következő esztendőben a labdarúgók, kézi- és röplab- dázók is felöltik az új klub mezét. Hol legyen az otthon? A városi sporttelep nem meg­felelő. Mély fekvése miatt gyakran víz alatt áll. Ezért új létesítmény szükséges, amely több sportágnak adna otthont. Ezenkívül szeretné­nek a város különböző pont­ján kispályákat létesíteni és a tömegsport szolgálatába ál­lítani. Az úszók a Pap-szige­ten augusztusban elkészült uszodában üthetnek tanyát. Az induláshoz elengedhe­tetlen a megfelelő szerelés. A kezdés, illetve a folytatás záloga a helyi erők összefo­gása, az anyagiak biztosítá­sa. A folytatáshoz még hoz­zátartozik a sportiskola megalakítása, csak megfele­lő utánpótlással lehet Szent­endre minőségi sportjának méltó képviselője az SZSE. S hogy a tervből valóság lesz-e, majd rövidesen elvá­lik. Mindenesetre a Duna- parti kisvárosnak a Kossuth KFSE mellett szüksége van még egy egyesületre. (Reitter) PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vitt, Somogyi Béla u. 6. II. em. Levélcím: Bp. 70. Postafiók 1. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Biaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220. Gépíró szobák: 343—190/280, illetve 343—100/413. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—462, 141—258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint. V \

Next

/
Oldalképek
Tartalom