Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-26 / 277. szám

1970. NOVEMBER 26., CSÜTÖRTÖK piEGYBI K^tirkip SZERDA 12.45' Sekou Toure segítséget kért A Conakry! rádió szerda reggel bejelentette, hogy az éjszaka újabb „ellenséges betörések” történtek Guineá­ba. _ „A forradalom hangja” nevű. rádió Dakarban lehall­gatott adása nem tett emlí­tést arról, hogy a betörési kísérletek hogyan végződtek. A Conakry! rádió eddig összesen négy partraszállási kísérletről számolt be. Mint ismeretes, Guinea szerint a zsoldosok agresszióját Por­tugália irányítja. Szerda' délelőtt New York­ból — útban Conakry felé Dakarba érkezett az ENSZ Biztonsági Tanácsának öttagú ténymegáliapító bizottsága. A nepáli küldött által veze­tett bizottság egy hét múlva tesz jelentést a Biztonsági Tanácsnak. Sekou Toure guineai köz- társasági elnök szerdán 12.45 órakor rádiófelhívást intézett „az afrikai országokon kívül minden baráti országhoz”, hogy a lehető leghamarabb minden lehető segítséget ad­janak meg Guineának. A Dakarban megjelenő Le Soleil szenegáli napilap Is­mail Touré guineai gazdaság­ügyi miniszter nyilatkozatát közli, aki beszámolt az or­szág ellen vasárnap megindí­tott invázióról. A miniszter szavaiból kiderül, hogy a tá­madók egyik célja a politikai foglyok kiszabadítása volt. Ez részben sikerült is, de amikor a kormánycsapatok ellentá­madása megindult és az ag- resszorok visszavonultak, sók kiszabadult fogoly önként megadta magát a guineai ha­tóságoknak. HIVATALOS jordániai for­rások szerint csupán kisebb tűzharc zajlott le szerdán dél­előtt az ország északi részén egy palesztínai csoport és a kormánycsapatok között Gromiko Walter Ulbrichtnál Gromikó szovjet külügymi­niszter — mint ezt hivatalo­san bejelentették — szerdán Berlinben megbeszélést foly­tatott Walter Ulbrichttal, az NSZEP első titkárával, az NDK Államtanácsának elnö­kével. A szívélyes, baráti lég­körben lefolytatott megbeszé­lésen, az európai biztonságot érintő és a két felet érdeklő kérdésekről tárgyaltak. „Magyar” Vivaldi-szenzáció Rómában Nagy sikerrel szerepelt Olaszországban a budapesti Madrigál-kórus Szekeres Fe­renc karnagy vezetésével. Az együttes, amelyet a Pro Arte zenekar kísért, összesen hét hangversenyt adott. Az együttes Vivaldi: Judi­tba Triumphans oratóriumát adta elő Szekeres Ferenc át­dolgozásában. A magyar vendégművészek fellépését nagy érdeklődés előzte meg, minthogy Vivaldi ezen alkotása Szekeres Ferenc kutatómunkájának eredmé­nyeként kerülhetett újból a közönség elé. Szekeres a tori­nói könyvtárban folytatott ku­tatása során akadt az orató­rium partitúrájára, amely Vi- valdi kezeírásával készült. Az értékes kéziratról készült fo­tókópiák alapján dolgozta fel áz alkotást, hű maradva az eredetihez. A nagy érdeklő­désre jellemző, hogy a kórus­nak a római Szent Ágnes Hatan — Angela Davisért Hat világhírű művész — Yves Montand, Simone Signo­rét, Mikisz Theodorakisz, Koszta Gavrasz, Jorge Semp- run és Michele Ray — levél­ben fordult Nelson Rockefel­lerhez, New York állam kor­mányzójához, amelyben kéri, hogy akadályozza meg Angela Davis kiadását Kalifornia ál­lamnak. A párizsi értelmiségi cso­port szóvivője szerint a levél­íróknak az a véleménye, hogy Angela Davis élete most Rockefeller kezében van, „an­nak az embernek a kezében, aki mindig azt állította magá­ról, hogy legfőbb gondja a fe­kete amerikaiak sorsa”. Ma indul Távol-Keletre VI. Pál Megváltoztatták VI. Pál távol-keleti kőrútjának úti­tervét, mivel a katolikus egyházfő pénteken egy órára leszáll a katasztrófasújtotta kelet-pakisztáni* partvidék központjában, Dacodban. A pápa ezért ma reggel két és fél órával, a jelzett időpont előtt indul el Rómából. Ingyenes TIZHÓNAPOS MAGASÉPITÖIPARI rr r rr MUVEZETOKEPZO TANFOLYAMRA jelentkezhetnek kőműves, ács­állványozó és vasbetonszerelő szakmunkások, legalább négy-öt éves szakmai gyakorlattal. NYOLCHÓNAPOS ÉPÍTŐIPARI GÉPKEZELŐ TANFOLYAMRA jelentkezhetnek 18-45 éves férfi segédmunkások. A vizsgázok országos érvényű bizonyítványt, illetve fényképes jogosítványt kapnak. Vizsga után kötelező szakmai gyakorlat nincs. A tanfolyam helye Kecskemét és Baja (a dolgozó lakóhelyétől függően), kezdete Kecskeméten 1971. január 4-én, ' Baján 1971. január 11-én. A tanfolyam idején jó kereseti lehetőség. Munkásszállást, munkaruhát és ebédet adunk. Fizetjük a különélést, idénypótlékot és az utazási hozzájárulást. Negyvennégy órás munkahét Minden héten szabad szombat. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót a megfelelő tanfolyam megjelölésével. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka utca 34. tartott h an gver- mint 1500 ven­templomban senyén több dég vett részt. A magyar művészek feb­ruárban ismét Olaszországba látogatnak, ahol Torinóban felújítják Orazio Vecchi „An- tiparnaso” című művét. Mária királynő * Szegeden Madách Imre egyik feledés­be merült alkotása, a „Mária királynő” bemutatására, ké­siül a szegedi Nemzeti Szín­ház. A december 19-én színre kerülő mű próbái már meg­kezdődtek. A szinte teljesen ismeretlen drámát Gyárfás Miklós „varázsolta" újjá, köl­tötte át. Az előadás Nagy La­jos 12 éves korában -királlyá koronázott leányának életét eleveníti még, Bartha László festőművész különleges, több síkra tagozódó díszletei kö­zött. Baracknyílás Szokatlanul enyhe, nap­fényben bővelkedő őszi idő­járás hatására Szandaszöllő- sön másodszor virágzanak a korai őszibarackfák Molnár József kertjében. HAZUNK TAJA Korszerű fűtés - újszerű fűtés ii. Az elektromos fűtőkészülé­kek használatával a múltkor foglalkoztunk, most a hagyoT «lányos fűtőanyagoknál ké­nyelmesebb olaj használatát ismertetjük. Ez indokolja ter­jedését. Begyújtása, üzemelte­tése egyszerű. Ha a kályha teljesítményét a helyiségnek, megfelelően választották ki, akkor rövid időn belül felfűti a szobát. Teljesítménye nagy határok között változtatható. Szakszerű használata esetén külön karbantartást nem igé­nyel. Fontos tudnivalót az ola­jat csak tiszta, szennyeződés­től, lerakódástól mentes edényben szabad tárolni, át­töltésnél is vigyázni kell, hogy ne piszkolódjon és üledék ne kerüljön a kályhába. Előnye, hogy tüzelőanyagát zf. ÁFOR legtöbb helyen házhoz' szál­lítja s az olaj kis helyen kan­ADAM ÉS ÉVA UTÁN... Adám és Éva Dévényi Antal, a nyugdíjas nyomdász festő, akit ez év áprili­sában bemutattunk olvasóinknak, eredményes, élményekben gazdag esztendőt zár. Májusban két művésztársával közösen a Hírlapkiadó Vállalat klubjában tartott kiállítást. — Erről úgy érzem elég, ha idé­zek a vendégkönyvből: „A Dévé­nyi képek ... azok mesélnek”. Hát lehetett volna biztatóbb első találkozásom a közönséggel? Nyáron Tokaj következett. — A tokaji müvésztelepen töl­tött napokról sok szép látnivalót hoztam haza magamban és váz­latkönyvemben. Október' végén zárult a Fehér­vári úti Fővárosi Művelődési Ház­ban az amaiő.rfestők gyűjtemé­nyes kiállítása. — Tanárom, Molnár József fes­tőművész három munkámat küld­te itt zsűri elé: a „Törökfürdő” és a „Napraforgó az ablakban” című pasztell-, valamint az „Adám és Éva” című olajképemet. A zsűri több mint ezer műből száz­tizenhármat választott ki. Nem va­gyok babonás: a kiállítás kataló­gusában „napraforgóm” a 13-as számot kapta. Sikerült hát beke­rülnöm a Budapesti Művészeti Hetek alkalmával rendezett repre­zentatív amatőrszemlére. Nyugdíjas frisseséggel villan Dévényi Antal szeme: — Kezdetnek, ugye nem rossz? A. B. T. nákhan tárolható. A kályhák tartályai egész napi üzemre elegendő tüzelőanyagot fogad­nak be. Hátránya, hogy hibát­lan működtetéséhez egyenle­tes huzat, magas, jó építésű kémény szükséges. A hazai kereskedelemben el­sősorban MEKALOR olajkály­hák kaphatók. Ezekben az olajtartály és a tűztér egymás mellett van, s ezeket fogja körül a zománcozott burkolat. Itt van az automatikus hu­zatszabályozó. A burkolat és a tűztér között áramlik a le­vegő, amely a helyiséget fel­melegíti. A zománcozottak mellett luxus kivitelű, cserép­burkolatú olaj'kályhák is kap­hatók. Családi házak, nagyobb la­kások központi fűtése meg­oldható olajjal, gázzal is. Van­nak kifejezetten ilyen fűtő­anyaghoz tervezett kiskazá­nok, de lehetőség van a meg­levő kazánok átalakítására is. Végül közöljük, hogy az olaj'kályhák közül melyik mekkora helyiség fűtését lát­ja el megbízhatóan. A Minikalorral 30—40, a Mekalor 622-es típussal 70— 120, a luxus Mekalorral ugyancsak ekkora köbméretű légteret lehet kifűtend. Következőkben a gázfűtés módozatait fogjuk ismertetni. k. m. SOKOLDALI) TÖRŐDÉST Beszélgetés a megyei pártbizottság nőfelelősével Az MSZMP Központi Bi­zottsága, s a Szakszervezetek Országos Tanácsa korábban foglalkozott a dolgozó nők és az ifjúság helyzetével. A ta­pasztalatok megvitatása után szervezeti változásokra is ha­tározatot hoztak. Kovács An­talnál, a megyei pártbizott­ság nőfelelősét kérdezzük: • Hol tartanak a szervezeti változások és a feladatok meg­valósításában? — A Központi Bizottság és a SZOT határozata a nők po­litikai-gazdasági és szociális helyzetéről tükrözi a mi me­gyei tapasztalatainkat is — mondta Kovács elvtársnő. Megnövekedett a nők társa­dalmi-gazdasági szerepe, de a legnagyobb eredmény a nők munkába állása. Ezt mutatja, hogy a megyében csupán a szervezett dolgozó nők száma hetvenezer. Munkájuk révén növekedik a nemzeti jövede­lem, emelkedik a családok életszínvonala. Többségük kö- telességtudóan, felelősséggel végzi munkáját. Az oktatás, az egészségügy, a közigazga­tás és a kereskedelem terüle­tén dolgoznak a legtöbben, va­lamint a mezőgazdaságban. A munkahelyeken egyre jobban törődnek a dolgozó nők sajátos gondjaival. A textil- és élelmiszeriparban igyekeznek az egyenlő mun­káért egyenlő bér elvét érvé­nyesíteni, a tanácsi iparban megszüntetik a harmadik mű­szakot. A bedolgozói rend­szer a megye területén az utóbbi években sokat fejlő­dött, a bedolgozók létszáma a négyszeresére nőtt. Javultak a munkakörülmények a nagy­üzemekben. Az eredmények ellenére azonban sok a meg­oldatlan feladat A nők egyen­jogúsága közjogi és politikai értelemben biztosított, érvé­nyesülését azonban még min­dig korlátozzák a szemléleti problémák. A határozat után az első fel­adat a megszűnt nőtanácsok helyett a nőbizottságok rend­szerének kialakítása volt. Az SZMT, a MÉSZÖV, a Haza­fias Népfront és a KISZÖV nőbizottságai mellett a párt- szervezetekben, a falusi csúcs­szervezetekben és a járási pártbizottságokon nőfelelősök léptek munkába. E folyamat Leszámolás Olvasom és hallom, olvasom és hallom, hogy az ember a következményektől mit se tart­va, akár a közvetlen főnöké­nek is mondja csak meg, amit róla vagy tevékenységéről gon­dol. Hát én most ezt cselekszem. Itt ül szembe velem a gazda, azzal a nyájaskodó és mégis lenéző meg mit tudom én, mi­lyen, de mindenesetre tenyér­bemászó képével, s amit most kap tőlem, az nem közönséges. — Nézze, kedves Roppant kartárs, bár hogy kedves, csak úgy megszokásból mondom, mert talán az anyjához sem volt soha igazán kedves. Ne­kem ebből elég volt, hogy min­den egyes újításomba betársul, s akkor még nekem kell a bol­dogot játszani, a hálás kis al­kalmazottat, mert ha nem, egyszerűen csak ellopná az eszemet. Ugyan kérem, én elhiszem, hogy fejes rokonai vannak, de azért a fák nem nőnek az égig, láttam én már' éjjeli koldust nappal meghalni, majd egyszer kiderül, hogy mit ér maga, s nem vehet fel többé olyan pré­miumokat, amiért a kisujját sem mozdítja meg. — Hogy rágalmazom? Na, na, Roppantkám, ezt már is­merjük, a támadás a legjobb védekezés Miért, talán azt is tagadni meri, hogy tulajdon­képpen csupán a másodállása érdekli igazán, s míg én meg Dadai elvégezzük az itteni munkáját, a SUKETERT-nél fölveszi a nagy dohányokat. Ügy ám, Ropi fiam, mit gondol, Mici nem köpi el az édes kis titkait? De el ám, de mennyire el ám, mert unja, hogy a titkárnői beosztásba a másodfeleségi teendők is bele­tartoznak. El is hiszem, ha így elnézem a réteges tokádat meg a kiesni készülő szemed, hogy nem lehet valami nagy gyö­nyörűség neked szerelmet tur- békolni. De ez engem nem is érdekel, a lényeg, hogy az újítást nem adom, már sokszor megfogad­tam, öcsi, de most az egyszer csakugyan nem ... az egyszer... és feltételezve, hogy ... mi... mi... hogy tetszik feltételezni, kedves Roppant kartárs, hogy én nem figyelek oda! Nem, nem, minden idegszálammal önön csüggtem, bár tény, hogy tegnap sokáig benn maradtam, hogy izé, azokat a tervrajzokat, amiket tetszett kérni, időben elkészítsem, és ... Ebben a pillanatban kérlel­hetetlenül vágta ketté mako- gásomat a főnök elviselhetet­len hangja. — Hagyja a fenébe most azokat a tervrajzokat. En most az újításáról, erről a legújabb újításunkról beszélek. Lehet vele valamit kezdeni, és ja- jaj... ne hálálkodjon már megint. Ki nem állom a szol- galelkűséget, az alázatosságot. Egyszer végre viselkedhetne kicsit önérzétesebben is. Nagy S. József ez év decemberéig lezárul. S közben már készül a nőbi­zottságok munkaprogramja. p, Milyen típusúak lesznek ezek a munkaprogramok, ml a céljuk? — Természetesen minden területen más és más. Más­képpen kell dolgoznia a Haza­fias Népfront nőbizottságának, másképpen a MESZÖV-höz tar­tozó ÁFÉSZ-ekben és megint másképp az üzemekben. Kö­zös azonban mindenütt, hogy elsősorban felmérik a helyze­tet, utána különböző' javasla­tokat .tesznek a politikai-gaz­dasági vezetőknek. — Tudatosabban kell szá­molni a nők kettős elfoglaltsá­gával. A nőbizottságoknak kö­vetkezetesebben szükséges el­lenőrizniük a szakszervezetek­kel együtt az érvényes határo­zatok, törvények és rendeletek végrehajtását. A bérezésben levő kirívó különbségeken már a jövő évi bérfejlesztés­ből enyhíteni lehet. El kell ér­ni — a nők képzettségének emelésére —, hogy aktívabban vegyenek részt a termelési mozgalmakban, s megvizsgál­ni a munkahelyi körülménye­ket, a szociális létesítménye­ket, a munkaidő-beosztást. • A megyei nőbizottságok felelőseként az átfogó felada­tokon belül mit tart a legsür­getőbben megoldandó gond­nak? — Tulajdonképpen mind sürgős és fontos feladat. Még­is: a jelenleginél sokkal töb­bet kell tenni a szolgáltatások javítására. Egyik legnagyobb gond a kenyérellátás rapszó- dikus volta és hogy hiányzik a Patyolat-hálózat. A tsz-asz- szonyok helyzetét tavaly vizs­gálta a megyei pártbizottság, az ott hozott határozatok meg­valósítása már megkezdődött. Több helyen kérik az üzemi fürdőket, az üzemi konyhákat. Szociális-kommunális létesít­mények kellenek a falvakba. A bejárók jogosain sérelmezik, hogy a községek áruellátása indokolatlanul gyengébb, mint a városokban. Hiányoznak az olcsó kisvendéglők, mert ahol nincs napközi otthon — már­pedig a legtöbb iskolában még nincs —, a gyerekek hideget esznek délben. Ha eljutottunk a gyerekekhez, maradjunk itt, az ugyancsak égető gondnál. A bejárók negyven százaléka nő, főleg óvodát kérnek. Jó lenne, ha mindenütt követnék a ceglédiek példáját. A városi tanács és a Hazafias Népfront nőbizottsága szorgalmazására a vállalatok több mint száz­ezer forintot adtak össze, hogy ebből bővíthessék az egyik óvodát — mondotta végezetül Kovács Antalné. Komáromi Magda A Forte Fotokémiai Ipar (Vác, Vám utca 3.) pályázatot hirdet az alábbi munkakörökre: — üzemszervezői munkakörbe felsőfokú végzettséggel, gya­korlattal rendelkezőt; — közgazdászt, gépi adatfel­dolgozáshoz értőt és anyag- ismerettel rendelkezőt; — anyagbeszerzőt, megfelelő végzettséggel és gyakorlattal; — mérés- és szabályozástech­nikai szakon végzett villamos- mérnököt; — beruházási munkakörbe gyakorlott munkaerőt A pályázatot a személyzeti és oktatási osztályra kérjük le­adni, önéletrajz mellékelésé­vel. A pályázók 45 éves kor­határig jelentkezzenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom