Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-01 / 257. szám

19T0. NOVEMBER 1., VASÄRNAP res» «EC »El 3 Kongresszusi irányelvek Az eiőiskolák A Központi Bizottság irány­elvei a párt X. kongresszusára a többi között megállapítják: trA tömegszervezetek és tömeg­mozgalmak egyre inkább be­töltik szerepüket, tevékenysé­gi területükön kezdeményezés­sel és nagy felelősséggel dol­goznak.” Az irányelvekben a tények tömör sűrítéseként áll ez a mondat, a mindennapok ugyanakkor a részletek gaz­dag _ tárházát is megnyitják. A részletek természetesen el­lentmondásosak. Még ma is sűrűn megtörténik, hogy a pártszervezetek, a kommunis­ták csupán „segédcsapatként” fogják fel a tömegszervezete­ket és tömegmozgalmakat, a közösségért való tevékenység­nek, mint a mozgalom előisko- lájanak, másodrendű szerepet tulajdonítanak, s ennek meg­felelően kezelik is azt. Hiba! A kongresszusi irányelvek megvitatásában, mind a tag­gyűléseken, mind a járási, vá­rosi pártértekezleteken sokféle — negatív és pozitív — tapasz­talat került felszínre a tömeg­szervezetek tevékenységéről. Egyszerű lenne azt mondani, hogy az együttműködés a párt- szervezetek és a tömegszerve­zetek között olyan zavartalan, mint például a Nagykőrösi Konzervgyárban, az Ipari Sze­relvény- és Gépgyárban, ám neon lenne igaz. A két gyárban valóban megtalálták a helyes arányokat, munkamegosztást, s a tömegszervezetek — elsősor­ban a KISZ- és a szakszerve­zet — önállóan, jó felelősség­gel dolgoznak. A pártbizottság, a pártalapszervezetek tisztelik munkájukat, az irányítást az elvek, a politikai célok érvé­nyesítésére korlátozzák, s nem gyámkodnak a tömegszerveze­tek egyi'ke felett sem. Másutt azonban — s erre is kitértek a felszólalók például a Dunai Kőolajipari Vállalatnál, a Cse­pel Autógyárban, a Dunakeszi Járműjavító Vállalatnál — még keresni kell a helyes ará­nyokat, s küzdeni az ellen, hogy a pártalapszervezetek, a kommunisták egy része „ki­segítőknek” tekinti a tömeg­szervezeteket, amelyekre rá­osztható bármilyen feladat, a KISZ-esekre az udvartakarí­tás, a szakszervezet aktíváira a nőnapi csokrocskák és csoko­ládés-dobozok szétosztása, ké­sőbb viszont bírálatot kapnak azért, mert nem végeznek lé­nyegbeli munkát... A szem­léleti, s gyakorlati bizonyta­lankodás a jelzője annak, hogy — a tömegszervezetek meg­ítélésében, munkájuk helyes irányításában és segítésében — a pártszervezeteknek, a kom­munistáknak is ki kell járniuk még néhány iskolát, sőt, jópár helyen az — elemi tudnivaló­kat nyújtó előképzőt...! Ne kerüljük meg mi magunk sem a félreérthetetlenül meg­fogalmazott kérdést: miben és hogyan támaszkodjon a párt- szervezet a tömegszervezetek­re? A tömegszervezetek és tö­megmozgalmak feladatait sa­játos szerepkörük határozza meg. A szakszervezeti felada­tokat nem láthatja el az ifjú­sági szövetség, a nők problé­máival aligha birkózik meg egyedül a Vöröskereszt, hiszen azoknak csak speciális részét vállalhatja magára, például az egészségügyi felvilágosítást. A sajátos szerepkör egyben A IV. öt­éves terv számai­ból ,,, VÁGÓÁLLAT-TERMELÉS ÉS ÁLLATI TERMEKHOZAM ALAKULÁSA iMARHAHÚSl(.OOOt). (1970-1975) ^ eg» 15* Jutó logTSW'»» , ­__ ’Aa.em EsertéshúsLioooii Egyéb hús! TÖT jül**»»* fogyatzUs alakulás* 180.0kg w 1970 1975 IrmActl ** ,6,e ,utA [TOJÁS! leg,,,,**» alakulás* IGYAPJÚ) <10001) m A JÖVEDELEM SZINT MEGYÉNKÉNT A IV. ÖTÉVES TERV FOLYAMÁN Az egy lőre jutó összes reáljövedelem. JSvedelemszmt az országos átlag H l',ett körül 1;:;:^] alall 1970 1975 A reáljövedelem és reálbér alakulása 1970-1975 között (%-ban) lilllli AZ EGY FÓRÉ JUTÓ ÉLELMISZER-FOGY ÁSZT ÄS ALAKULÄSA (1970-1975) ------------- 134.0 k«/<4 90.0 Húsfélék Cukor Tej-és tejtermék Burgonya Zöldség Gyümölcs (hallal égytttt) (vaj nélkül)- , 3290 . r Általi eredeté Termálé szolséltstás 1975 fehérje Az égy tőré jutó napi tápanyag- agyasztás 1970-ban ét 1975-ben' JJ] Kalória (esi.) ^ Fehérje (gr.) abból életi étedé»(T-j Élelmiszerét Ruházat _____ Élvezeti céhek A lakosság hózvétltn anyagi fogyasztásának szerkezeti változásai 1970-75 között <1968. évi áron) ggg)] arra is utal, hogy a párt — a tömegszervezetekben tevé­kenykedő kommunisták segít­ségével — a töméig szervezetek útján kapcsolódik a legszéle­sebb nyilvánossághoz, folytat szüntelen párbeszédet kis és nagy dolgokról, gondokról, ter­vekről, teendőkről. Ez a tá­maszkodás lényege, értelme, s felelet is arra, miben támasz­kodjék a pártszervezet a tö­megszervezetekre. Ugyanakkor választ ad a hogyanra is: a tömegszerveztekben tevékeny­kedő kommunisták útján. Az utóbbi években a mun­kahelyeken éppúgy, mint a településeken megélénkült, sokrétűbbé vált a tömegszer­vezetek tevékenysége. Jó példa erre az, amit a különböző nép­front-bizottságok nyújtottak a településfejlesztési tervek ki­dolgozásához, megvitatásához, s végrehajtásához adott segít­séggel, vagy amit a szakszer­vezeti bizottságok, vállalati szakszervezeti tanácsok, mű­helybizottságok tettek a leg­utóbbi két évben a dolgozók érdekvédelméért. A tömegszer­vezeti tevékenység élénkülése, az aktivitás hőfokának emel­kedése kedvező lehetőségeket teremtett arra, hogy mind a pártszervezetek, mind a párt- megbízatásként tömegszerve­zeti munkát végző kommunis­ták gazdagítsák kapcsolataikat, ne elégedjenek meg azzal, hogy közvetítik a párt politikáját, hanem gyűjtsék és továbbít­sák o visszhangot, a véleményt, a javaslatokat, észrevételeket is. A kedvező lehetőségekkel rosszul sáfárkodnak ott, ahol még ma is csupán másodrendű teendőket bíznak a tömegszer­vezetekre, ahol nem tisztelik önállóságukat, nem igénylik kezdeményezéseiket. A tömeg- szervezeti munka — amint azt az egyik taggyűlésen szelleme­sen megfogalmazták — nem a pártf eladatok egy részének „al­bérletbe adása”, hanem olyan sajátos, önálló tevékenységi terület, amely végső eredmé­nyeiben a párt feladatainak, s politikájának maradéktalan teljesítését, érvényesülését szolgálja. A tömegszervezetekben, tö­megmozgalmakban, jelölésük­höz hűen valóban tömegek te­vékenykednek. Ha a munka­helyi, területi pártszervezetek nemcsak támaszkodnak a tömegszervezetekre, hanem igénylik az ott összegyűlt ta­pasztalatokat, véleményeket is, ha nemcsak a politikai mun­ka eszközét látják azokban, hanem egyben emberformáló iskolákat is, akkor olyan ket­tős kapcsot hoznak létre, amely szorosan összefogja, s a közös érdekek, célok szolgála­tába állítja kommunisták és pártonkívüliek szavait és cse­lekedeteit. NAPIRENDEN A TERMELEKENYSEG Több állóeszköz, kisebb haszon A termelékenység kiterjedt témakörének további vizsgá­latánál szükséges, hogy vilá­gosan lássuk a következőket. A termelékenység emelkedé­sében, növekedési ütemének alakulásában hazai viszo­nyaink között — több más, korábbi cikkeinkben már részletezett tényező mellett — nagy szerepet játszik: O A termelőerők korsze­rűségének foka, mint döntő tényező; O A műszaki fejlesztési alap, mely nem pusztán a műszaki fejlesztés, hanem ezzel szoros összefüggésben a termelékenység legfőbb ösz­tönzője is kellene, hogy le­gyen; O A nemzetközi kooperá­ciók, mert ezek nemcsak a termelés gazdaságosságát, a termék versenyképességét, ha­nem a termelés produktivitá­sát is erőteljesen befolyásol­ják; O A vezetés színvonala, s vele összefüggésben a termelés szervezettsége; O Az állami támogatás rendszere, mert a lassú növekedési ütemben része van az állami protekcionizmus ki­terjedt körének, hiszen nép­gazdasági összességben a vál­lalati nyereségnek mintegy fe­lét az állami támogatás adja. Ellentétes rangsor Érdekes — és elgondolkoz­tató — eredményre vezetett az a vizsgálat, amelyet — hiva­talos megbízás alapján — ha­zai közgazdászok egy csoport­ja végzett. Harmincöt szocia­lista és tőkésország adatait vizsgálva megállapították, hogy Magyarország az ezer la­kosra jutó ipari foglalkozta­tottak számát tekintve a hete­dik helyet foglalja el, ha azon­ban az egy lakosra jutó anyagmentes ipari termelési értéket nézzük, akkor meg kell elégedni a szerény 22. hellyel! Ami azt jelenti, hogy a gazdasági növekedésben el­sősorban a foglalkoztatottság emelkedése, s nem a munka termelékenységének fokozó­dása játszotta a döntő szere­pet. Szovjet közgazdászok számí­tásai szerint az Egyesült Álla­mok gazdaságában az 1950 és 1965 közötti években a növe­kedés forrásait 68—70 száza­lékban intenzív tényezők — a szakképzettség emelkedése, a technikai haladás, a termelés- szervezés stb. — szolgáltatták. Anélkül, hogy párhuzamot vonnánk, megállapíthatjuk: a A megyei ügyvédi kamara közgyűlése Tegnap délelőtt tartotta a Pest megyei Ügyvédi Kamara beszámoló és választó közgyű­lését. Dr. Barabás Andor el­nökhelyettes megnyitója után dr. Kenéz Tibor elnök számolt be az elnökség elmúlt időszak­ban végzett munkájáról. Be­számolójában hangsúlyozta, hogy a Kamara egyik legfon­tosabb feladatának tekintette tagjai számára a megfelelő munkakörülmények biztosí­tását. Erre a célra az elmúlt tíz esztendőben több mint négymillió forintot fordítot­tak. Sikerült elérniük, hogy va­lamennyi járási székhe­lyen — Dabas kivételével — saját házuk van az ügyvé­di munkaközösségeknek. Szociális célokra is jelen­tős összegeket költöttek az el­múlt választások óta: közel 3 millió forintot. Idén az üdü­lési szezonban 70-en nyaral­tak a csobánkai üdülőben. A gazdasági adatok ismer­tetése után a kamara elnöke beszámolt az ellenőrző tevé­kenységről, s megállapította, hogy egyre kevesebb etikai panasz érkezik az ügyvédek ellen. A kevés panasz leg­többje is alaptalan volt. 1970-ben mindössze há­rom évet kellett elnöki fi­gyelmeztetésben részesí­teni, és kettő ellen indí­tottak fegyelmit. Eredményes a kamarához tartozó munkaközösségekben az utánpótlás nevelése is. Ezt bizonyítja, hogy a Pest megyei Ügyvédi Kamara tagjainak egyharmad része a megyei munkaközösségekben kezdte meg pályafutását. Az előadó jónak értékelte az ügyvédi munkaközösségek kapcsola­tát a megyei és járási bíró­ságokkal, ügyészségekkel is. Az elnöki beszámoló után a közgyűlés az ellenőrző bizott­ság jelentését hallgatta meg, majd vita következett. A köz­gyűlés végül megválasztotta az új elnökséget. A Pest megyei Ügyvédi Ka­mara elnökének ismét dr. Ke­néz Tibort választották meg. A kamara titkára dr. Nagy Zol­tán. m. k. a. gazdasági növekedés ütemét döntő mértékben a termelé­kenység népgazdasági méretű emelkedésének üteme hatá­rozza meg, s még inkább igaz ez a jövőt tekintve, mivel az extenzív források kimerülő­ben vannak. Ezért nemcsak reálisnak, hanem egyenesen szükségszerűnek ítélhetők azok az elképzelések, melyek szerint a negyedik ötéves terv időszakában — 1971 és 1975 között — a termelésnöveke­dés 70—SO százalékát a ter­melékenység emelkedése kell, hogy fedezze! Azt, hogy erre 77iód van, szemléletes példával igazol­hatjuk. Az 1963 és 1968 közöt­ti években a szocialista ipar­ban foglalkoztatottak lét­száma országosan 17,4 száza­lékkal növekedett. Ezen belül azonban Budapesten 2,4, Mis­kolcon 1 százalékot tett ki az emelkedés, Komárom, Nógrád, Borsod, Veszprém, Baranya és Győr megyében, valamint Győr városában alatta maradt az országos átlagnak, míg a többi megyében jóval megha­ladta azt (24—27 százalékot tett ki). Ahol tehát a munka- erőforrások kiapadtak, ott a termelésnövekedést döntő mértékben — sőt, Budapesten és Miskolc esetében majdnem kizárólagosan — a termelé­kenység emelkedése fedezte. Csökkenő hatékonyság A fontiekből kiindulva, s a rendelkezésre álló adatokat elemezve megállapíthatjuk: két évtizedre visszamenően az ipar technikai felszereltsége gyorsabban nőtt, mint a mun­ka termelékenysége. Az 1950 és 1965 közötti másfél évti­zedben az állami iparban az állóeszköz-állomány az 1950. évi három és félszeresére bő­vült, míg az egy foglalkozta­tottra jutó termelés jóval alatta maradt ennek. Különö­sen szembetűnő, hogy a ne­héziparban jóval gyorsabban nőtt az állóeszköz-állomány, mint a könnyű- és az élelmi­szeriparban, e növekedési ütem különbségnek azonban nem sok nyomát látni a ter­melés, illetve a termelékeny­ség emelkedésében a három fő agazat adatait összevetve. A második ötéves tervben — 1961—1965 között — az anyagi termelés állóeszköz-ál­lománya 37 százalékkal növe­kedett, ezen belül azonban az iparé jóval nagyobb mérték­ben, 51 százalékkal bővült. A vegyiparban megkétszerező­dött, a híradás- és vákuum- technikai, valamint a műszer­iparban nyolcvan százalékkal nőtt az állóeszköz-állomány. Ugyanakkor az állóeszköz-ál­lomány egységére jutó nettó termelés a népgazdaság egé­szében nyolc százalékkal csökkent, s néhány ágazatban meghökkentően romlott a ha­tékonyság. (Az építőiparban például 35 százalékot ért el a csökkenés mértéke.) Még in­kább igaz ez, ha az állóesz­köz-állományon belül a gé­pek, berendezések hatékonysá­gát vizsgáljuk. Az anyagi ter­melés ágazatainak gépállomá­nya az említett időszakban 54 százalékkal növekedett. Ugyanakkor a gépállomány egységére jutó nettó termelés az anyagi termelés ágazatai­ban összességében 19, az iparban hat, az építőiparban 28, a mezőgazdaságban 57 szá­zalékkal csökkent az 1960. évi szinthez mérten, s egyedül _ a közlekedésben és hírközlés- Den volt jelképes — egyszáza­lékos — emelkedés. Ésszerű fejlesztést Arra, hogy a népgazdaság a régi keletű problémája sem­mit nem vesztett aktualitásá­ból, bizonyság a következő. Az iparban üzembe helyezett be­ruházások értéke 1967-ben húsz, 1968-ban 15 százalék volt, több, mint a megelőző esztendőben, ugyanakkor a termelés csak kilenc, illetve öt százalékkal emelkedett, az egy foglalkoztatottra jutó ter­melés pedig ennél is szeré­nyebb mértéket, hat, illetve egy százalékot ért el. Az üzem­be helyezett beruházások ala­csony hatékonysági foka arra figyelmeztet, hogy még min­dig a bővítő, extenzív jellegű vállalati beruházások domi­nálnak, s hogy a szükséges változások nagyon lassem mennek végbe. Az érem másik oldala: a papíriparban a gép- és beren­dezésállomány hetven, a nyomdaiparban és a kohá­szatban hatvan százaléka 25 évnél idősebb — a 35 évnél idősebb gépek aránya is 40— 50 százalék között van —, míg a híradás- és vákuumtechni­kai iparban, a vegyiparban ez az arány csak 14—16 százalé­kot tesz ki. Mindez erőteljesen kihat az ágazatok közötti ütemkülönbségekre a terme­lékenység emelésében. Ahogy az is, hogy például a szer­számgépek kihasználtsági fo­ka a gépipar legfontosabb ága­zataiban csupán 1,1—1,3 mű­szakot ér el, s hogy az állami gépiparban az automata és félautomata esztergagépek aránya mindössze 13 százalék. Az állóeszköz-állomány ed­diginél ésszerűbb fejlesztése tehát elválaszthatatlan attól, hogy — a hatékonyabb ki­használtságról nem is beszél­ve — a termelékenység növe­lésének technikai háttere szi­lárdabb, s korszerűbb legyen. Erről legközelebb. Mészáros Ottó . ’ Korlátozzák a ráckevei Duna-ág személyhajó-forgalmát A ráckevei Duna-ág part­ján épül ki Budapest újabb üdülőhelye. A következő évek­ben 18 000 hétvégi telket par­celláznak a folyam két part­ján és szigetein, s ezzel 70—80 ezer dolgozónak nyújtanak pihenési lehetőséget. Gondos­kodnak a hétvégi víkende- zőkről is, számukra hét kem­pinget és 12 strandot építe­nek. Az üdülők és a horgá­szok nyugalma érdekében el­határozták, hogy korlátozzák a Duna-ág személyhajó-forgal­mát. NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁS A RÁDIÓZAVAROK MEGSZÜNTETÉSÉRE Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság, a Lengyel Népköztár­saság, a Magyar Népköztársa­ság, az NDK, a Román Szocia­lista Köztársaság és a Szovjet­unió postaigazgatóságainak rá­dió- és televízió-szakértői ok­tóber 22—30 között Budapes­ten értekezletet tartottak. A tanácskozás az ipari ere­detű rádiózavarok elleni küz­delemmel foglalkozott. Ameg­| beszéléseknek az adott külö- I nős jelentőséget, hogy a rádió- és televízió-előfizetők tábora állandóan növekszik, ugyanak­kor a műsort zavaró készülé­kek és berendezések száma is nagymértékben emelkedik. Az értekezleten összehangolt együttműködési terv készült arra, hogy ezekben az orszá­gokban megelőző intézkedések­kel csökkentsék a panaszokat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom