Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-17 / 269. szám
1978. NOVEMBER 17., KERB nsw MEcrei Gyáregység és önállóság Csikorgó fogaskerekek A Ráckevei Járási Pártbizottság beszámolójában ez a mondat olvasható; „A Kavicsbánya Vállalat délegyházi üzeme meglehetősen szűk önállósággal, kevés hatáskörrel rendelkezik, amelynek megoldásához minisztériumi szintű intézkedés szükséges". AZ ÜZEM Bemutatjuk az üzemet. Vertikális, függőségi rendszere: Építési és Városfejlesztési Minisztérium — Kő- és Kavicsipari Egyesülést — Kavicsbánya Vállalat. Az. üzem Nyék- ládháza után az ország második legnagyobb kavicsbányája, évi kapacitása egymillió köbméter betonkavics (felhasználója: Szolnok, Békés, Csongrád megye állami építőipari vállalatai), és mosott, osztályozott kavics (ez főképp a házgyárak adalékanyaga). Délegyházához (régi bánya + osztályozó) tartozik a szalkmártoni fióküzem. Az üzemben minden munkát gépesítettek, a dolgozók (170 ipari munkás, 14 műszaki alkalmazott, 14 adminisztrátor, stb.) nehéz fizikai munkát nem végeznek, két elektromos kotró, öt Diesel-kotró „helyettesíti” erőfeszítéseiket. Az üzemben végzik el a gépek nagy- és kisjavítását és a hét kilométer hosszú iparvágány karbantartását. Bemutatjuk az üzem látványát. Az osztályozónál hatalmas sóderdcrmbok, a novemberi szél a munkás, a látogató arcába lövi az apró szemcséket, a fogak között csikorog az anyag. A régi bányánál nagy víztükör, körülötte üdülőházak. A GONDOK Sinte Antal üzemvezető összegezi a gondokat: „Munkaproblémákkal küzdünk, kb. 20 fő a létszámhiány. A meglevőkkel sem lehetünk elégedettek, vándormadarak érkeznek hozzánk, legalább húsz embert el kellene zavarni fegyelmezetlenségük miatt, — de honnan szerezzek új munkáskezeket? Kevés a szakemberünk, több technikus, mérnök kellene. A kavicsbánya fillérekért dolgozik, (a haszon nem lehet több 3—4 millió forintnál), a termelőszövetkezet 90—100 forintért adja a sóder köbméterét, mi 37 forintért. Nem lehet emelni az árat, mert akkor megdrágulna az építkezések költsége. És a szállítás, hát az külön fejezetet érdemel!” — Az osztályozó kapujában „memento” fogadja a vendéget: egy, szinte szétlőtt lánctalpas traktor éktelenkedik, minden mozgatható alkatrész hiányában, a homokba fúródva. Miért? — Két lánctalpasunk volt, nem kaptunk alkatrészt, mindent leszedtünk a gépről, hogy legalább a másikat használhassuk. A SZÁLLÍTÁS A száEítás külön fejezetet érdemel. A technológia a következő: az iparvágányra beáll, egy vagon és a kotrógép rögtön a kocsira rakja a kavicsot. A régi bányában tárolási lehetőség egyáltalán nincs. Ha tehát vagon nem érkezik, akkor mindenki áll, ücsörög, nappal legfeljebb a sineket krampácsolják, éjszaka tétlenkednek, vagy négy óra után hazaküldik a dolgozókat. „Ha mi vagont nem kapunk, akkor b efürdünk”. E tény ismeretében kövessük figyelemmel az egymáshoz kapcsolódó adatokat: 1970. november 1-ig 70 212 vagont igényeltek, 47 666 vagont kaptak, vagon ki esés 22 546, ez 51 947 tonna kavicshiányt jelent, forintban 2 millió kiesést, állásidőben 2600 munkaórát, haszontalanul kifizetett munkabérben 30—35 ezer forintot. Azaz a szállítás okozza az egyik legsúlyosabb gondot. — Az árpolitika segített (?), behoztuk (?) a kétmillió forintos hátrányt, most 2000 (!) forint nyereségünk van. Az első háromnegyed évet veszteségre terveztük — a beruházások miatt —, az év végére rentábilisak szeretnénk ien- ni. . — Mennyit fizettek kocsi- lemondásért, illetve vagonállásért? — Ügy százezer forintot, előfordul géphiba, áramhiány stb. Erkölcstelen dolog ez: ha én lemondok egy vagont, akkor 100 forintot fizetek, ha a vasút nem biztosít kocsit, a MÁV-on nincs felelősség ... A VÁLLALAT — Mi a vállalat hatásköre? — kérdeztük az üzemvezetőtől. — Az üzletkötés a vállalatnál történik, most nem ötletszerűen jön a megrendelés. Ha én kötnék üzletet, akkor esetleg keresztbeszállítás lenne. De az baj, hogy én egy gramm kavicsot sem adhatok ki központi disszpozíció nélkül ... Az éves terveket a vállalati tervosztály, az üzem véleménye alapján határozza meg: itt különösebb probléma nincs... A bérpolitikát a munkaügyi osztállyal közösen állapítjuk meg, az agglomerációs gondok miatt, még nagyobb bérkeretre lenne szükségünk... Az anyagbeszerzést a vállalat intézi, előfordult már, hogy három évet kellett várni egy alkatrészre, saját anyagbeszerzés talán jobb lenne... A vasúti szállítást a vállalat és mi is kooperáljuk, nehéz segíteni... A vállalat korszerűsítse technológiánkat, az úszókotrás gazdaságosabb, jobb lenne, és akkor nem függnénk ennyire a szállítástól... — Mi az üzem hatásköre? — Leadták a fegyelmi jogkört, az alkalmazottak kivé teFOTOZZON TÉLEN IS iggi TERMÉKEKRE! EZÚTTAL KÉTSZERESEN JÓL JÁR: december 15-ig kedvezményes, 15 Ft-os áron vásárolhatja meg a téli és szobai felvételek készítésére alkalmas, nagy érzékenységű, 23 DIN-es, Leica-kazettás FONTÉBAN FOTOFILMET A étjBjlife MINTABOLTBAN Budapest V., Mérleg utca 12. SZAKMAI TANÁCSADÁS lével személyzeti döntéseket hozhatok. Több jogkör leadása nem is lenne jó, mert elaprózódna stb.... ★ Az építőanyagipar biztosítja az építkezések alapanyagát. — A megoldáshoz minisztériumi szintű intézkedés szükséges? — Nem, ez túlzás. A vállalattal meg lehet oldani a problémákat. Következő utunk tehát a Kavicsbánya Vállalat központjába, Budapest, V., Molnár u. 53-ba visz. Fóti Péter Bartók-mellszobor Mohácson Mohácson, a muzsika szere- tetéről és eleven Bartók-kul- tuszáról ismert Duna-parti városban, a nagy zeneszerző halálának 25. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendeztek vasárnap. A város szívében levő ifjúsági parkban a Radnóti-szobor közelében állították fel Bartók Béla bronz mellszobrát, Schaár Erzsébet szobrászművész alkotását. Az ünnep alkalmából két Bartók-hangversenyre került sor: a kórushangversenyen mohácsi, komlói és pécsi énekkarok léptek fel, a kamara koncerten pedig neves ének-, hegedű- és zongoraművészek szerepeltek. A mohácsi emlékünnepségen részt vett a zeneszerző fia, ifjabb Bartók Béla is. LESZ FÉNY Fogyasztó a második vonalban Jelentős segítséget nyújtott az árvíz sújtotta területek lakóinak a Ganz Elektromos Készülékek és Mérőműszerek gödöllői Árammérő Gyára. Az árvíz következtében 10 ezer árammérő ment tőnkre Sza- bolcs-Szatmárban. Ha nem pótolják őket, nem gyulladhatott volna ki a villany az újonnan felépült házakban. A gödöllői kollektíva — ahol 2371 fő vesz részt a kongresz- szusi versenyben — mint megírtuk, vállalta, hogy az egyébként is nagy exportmegrendelés és hazai igény mellett elkészíti a szükséges villanyáram-mérőket. A vállalást már majdnem teljes egészében teljesítették. J 5 dolog, ha a vevőt a termelő szeretné meggyőzni valamiről. Arról, hogy áruja kiváló, tartós vagy éppen a legújabb divat szerinti, ízléses, tetszetős s így tovább. Annak jele ez, hogy a termelő keresni kezdi a fogyasztót, a vevőt. Ezért böngészgetem az utóbbi időkben érdeklődéssel azokat a hirdetéseket, amelyek feladói a tartósító- meg a baromifiipar- ból kerülnek ki, s arra biztatják a vevőt, hogy „kóstolja meg”, „próbálja ki” ezt meg amazt a terméküket. Az ember már-már ámulatba esne, lám, milyen szépen bontogatja szárnyait a vállalatok közötti versengés, amikor... amikor hirtelen rádöbben arra, hogy ezek a hirdetések — nagy többségük — szokványos árut kínálnak, olyasmit, ami évek óta a piacon van, kapható, nincs benne semmi különleges, semmi új. A vállalatok közötti, sokszor emlegetett, de valójában még ma sem létező verseny, ahogy a többi iparterületen, a tartósító- és a baromfiiparban is kényes-kellemetlen kérdésnek számít. Akadnak, akik eleve azt vitatják: szükség van-e egyáltalán versenyre élelmiszerek esetében? Feleljünk egyetlen számadattal a tamás- kodóknak. A hazai fogyasztásban mindössze nyolc százalékkal képviselteti magát a feldolgozott gyümölcs és zöldség... S mielőtt bárki rávágná, hogy mindez azért van, mert „a hazai ízlés konzervatív, a magyar háziasszony maradi”, szögezzük le: az ipar nyújtotta kínálat, az ipar meghatározta árak egész egyszerűen nem teremtenek nagyobb hazai értékesítésre lehetőséget. Így már rögtön más megvilágításba kerül az a nézet, amelyet nemcsak félhivatalosan, hanem egészen hivatalosan is hangoztatnak a gyárakban éppúgy, mint a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztériumban —, hogy a hazai piac telített tartósított élelmiszerekből, s a további termelésnövekedés felvevője Kongresszusi küldött A nehéz könnyűipar képviselője Bacsó Pálné vékony, barna asszony, munkaköpenyét vastag vattamellény takarja, amelyet a meleg irodában is magán tart. Bazsóné egyszerűen ül, egyszerűen szól, bonyolultan gondolkozik, összetetten elemez, érdeklődése túlnő a munkahely falain. Bazsó Pálné a Hazai Fésűsfonó kistarcsai gyárának raktárosa, kommunista, és országos kérdések vizsgálatára készül: a kongresszus egyik megyei küldötte lesz. Milyen ember Bazsóné? 1952- ben fejezte bé a tanítóképzőt — a tanulmányokból is fakad a bonyolult gondolkozás, az összetett elemzés képessége —, túl messzire helyezték, inkább a kistarcsai gyárat választotta, a gyűrűsfonó betanított munkása lett. A munkásélet nem állt távol tőle, hiszen édesapja asztalos, édesanyja a fonó régi dolgozója volt, húga elektroműszerész. A betanított munkásból később bérelszámoló, labordolgozó lett, majd jelenlegi munkahelyére, a motringraktárba került. Itt az üzem területéről vagy kívülről érkező anyagok tárolásáért, a festődébe küldéséért felelős — általában 20 ezer kiló fonál van a gondjaira bízva, sok adminisztrációs munkát végez. Bazsó Pálné 1955-ben lépett a pártba, 1959 óta vezetőségi tag, az agitációs és propagandamunkát irányítja, a szemináriumok előkészítését, ellenőrzését végzi, a párthatározatok tudatosításán fáradozik: azaz magyaráz, megértet, megnyer. Milyen gondolatok foglalkoztatják a küldöttet? A legmagasabb pártfórumtól sok kérdés felvetését, megválaszolását és megoldását várja. Kongresszusi felszólalása — ma még csak képzeletben átgondolva — így hangzik: — Gyárunk a könnyűipari ágazatba tartozik, de tiszta szívvel nevezhetjük „nehéziparnak”. A fonónők sokat gyalogolnak a gépek mellett, fárasztó a munkájuk, három műszakban dolgoznak, aztán várja még őket az otthoni műszak. A női dolgozók nagyon igénybe vannak véve: egyetlen asszony, lány négyszáz orsóra ügyel, és 1900—2000 forintot keres, a fésülő-, nyújtógépek kezelőinek borítékját mindösz- sze 1500—1600 forint béleli. Nagy a munkaerő-vándorlás, hiszen a munkások a meglevő bérrel elégedetlenek. A vállalatnak pedig nem mindegy, hogy a kezdők összekeverik a fonalakat, és reklamációkkal foglalkozunk, vagy gyakorlott munkásokkal még jobb eredményeket érünk el. A dolgozókat — ilyen körülmények mellett — visszatartani nem tudjuk ... Nem elég a problémákat pusztán hangoztatni, érdemesebb és értékesebb javaslatokkal előállni. Hogyan oldaná meg ezeket a feladatokat a ne - héz könnyűipar küldötte? — Először, másodszor és harmadszor is az átlagbér feloldását kérnénk, hogy nagyobb összegeket fizethessünk. A törzsgárda tagjainak hűség- pénzt kellene adni... A fárasztó gyalogláson egyelőre nem lehet változtatni. A három műszakot fenn kell tartani, csak a korszerűsítés módosíthat a munkaszervezésen ... A nők otthoni műszakjának könnyítéséért sokat lehet és kell tenni. Legyen jobb az ellátás, ne csak reggel, délután is lehessen vásárolni, több húst kérnénk, és szeretnénk, ha Kistarcsán is lenne Patyolatfiók, hogy ne kelljen Mátyásföldre utazni... Bazsóné egyszerűen ül, egyszerűen szól, bonyolultan gondolkozik, összetetten elemez, érdeklődése túlnő a munkahely falain. A küldöttnő érzi, tudja munkatársai gondjait, örömeit, személyével az egész kistarcsai kollektíva országos ügyek eldöntésének részesévé válik. <f. P ) csakis és kizárólag az export lehet. Időnként büszkeséggel szokták emlegetni, hogy a magyar konzervipar öt világrész ötven országába szállítja termékeit, s anélkül, hogy lebecsülnénk az export fontosságát, szerepét, kérdezzük meg: mi lesz a hazai piaccal? Ahogy ugyanezt a kérdést föltehetj ük a baromfiipar esetében is. Az exportot tekintve kápráztató számadatokat nem nehéz találni. A hatvanas években a vágott baromfi exportja megháromszorozódott, a paradicsom- konzerveké megkétszereződött, a főzelékkonzerveké pedig több mint a nyolcszorosa lett. A dinamikus fejlődésnek mindenki örülhet, még akkor is, ha a szakma ismerője tisztában van azzal, hogy a mennyiségi növekedés nem járt együtt kellő minőségi fejlődéssel, a választék bővülésével, hogy a külföldre szállított áruk összetételében alig ment végbe változás, s tőkés piacokra még ma is döntő mértékben húskészítményeket és paradicsompürét készít az ipar. Az export növekedése fölött érzett öröm tehát önmagában sem maradéktalan, s még kevésbé lehet az, ha a hazai fogyasztás feltűnően lassú emelkedését követjük nyomon, s azt mérlegeljük, miféle csábításokat eszelt ki a tartósítóipar a háziasszonyok megnyerésére. Nem voltak s ma sincsenek ilyen csábítások. Sőt! A legritkább eset — a legegyszerűbbet, a savanyúságot említjük —, hogy a háziasszony kimondottan valamelyik konzervgyár készítményét keresse, azt viszi, ami éppen az üzletben van. ízre, árra, minőségre lényegében úgyis egyformát kap, bármilyen címke díszelegjen is az üvegen. (Tisztelet a kivételnek, de e kivételből csak az kapható a hazai piacon, ami valami ok folytán az exportból visszamaradt...) Az a kivánalom tehát, amely egyre erőteljesebben fogalmazódik meg a fogyasztó részéről éppúgy, mint az országos gazadsági vezetés részéről, hogy a konzerviparban a következő években a gyártmányfejlesztés, a technológiai korszerűsítés, a csomagolástechnika kerüljön az első helyre, nemcsak jogos, hanem egyenesen kötelező érvényű is! K étségtelen, hogy az emberi természet számára sűrűn elfogadhatóbbnak tűnnek a kényelmes tévedések a kényelmetlen igazságoknál, ám ez utóbbiak ettől még nem vesztik érvényüket. Ilyen kényelmetlen igazságok azok, amelyeket föntebb elsoroltunk a konzerviparról, s amelyeket ugyanígy elsorolhatnánk a baromfiiparról is. (Elég csak a feldolgozott csirkék sűrűn szóvá tett ízbeli hibáira utalni, a halízű csirkére, amely min-' den bírálat — és minden ígérgetés — ellenére ma is elkerül a fogyasztóhoz.) Amikor tehát a vállalatok közötti, remélt, ma még nem létező vagy alig pislákoló versengésre számítunk, egyben arra is gondolunk, hogy a hazai fogyasztó nyerjen végre valahára valamit a versengésből. Mert igaz, a tervek mutatósak. A negyedik ötéves tervben a konzervipar mintegy másfél milliárd forintot kíván fordítani a technológia fejlesztésére, ezen belül csak a csomagolás- technika korszerűsítésére 200 milliót, terjedni kezd a porí- tás-szárítás... ám az is igaz, hogy a hazai fogyasztó e tervek ellenére is a második vonalban szerepel. Ha majd nemcsak a hirdetésekben, hanem az áruösszetételben, kínálatban is fontos lesz a hazai vevő, a fogyasztó igénye, ízlése, akkor a vállalatok közötti verseny is átlép az óhajok mezejéről a termelőnek és fogyasztónak egyaránt hasznos mindennapi gyakorlatba. Ezért tenni, cselekedni nem a fogyasztó dolga ...! M. O.
