Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-15 / 268. szám
10 PE 31 megyei hírlap 1970. NOVEMBER 15., VASÁRNAP Heti jogi tanácsaink Ha az özvegyi nyugdíjra többen jogosultak, azt közöttük meg kell osztani? F. K.-né panaszos levelében azt írja, hogy elhunyt férjének korábbi házastársa is özvegyi nyugdíjra támasztott igényt, és azt az illetékes hatóságok el is ismerték. Sérelmezi ezt az intézkedést, mert a jövőben lényegesen kevesebb lesz a nyugdíja. Arra már korábban válaszoltunk egy másik olvasónknak, hogy lehetséges olyan helyzet is, amikor az elhunyt után több özvegyi nyugdíjra jogosult házastars, illetve élettárs marad. Ezek mindannyian igényt támaszthatnak az özvegyi nyugdíjra, ha a jogszabályban előírt feltételeknek megfelelnek. Minthogy ezzel a témával már régebben foglalkoztunk, most csak arra térünk ki, hogy miképpen kell a több jogosult között a nyugdíjat megosztani. A jogszabály kimondja, hogy az özvegyi nyugdíjat az arra jogosultak között egyenlő arányban kell megosztani. Az ideiglenes özvegyi nyugdíjra jogosult annak a nőnek, mint jelen esetben olvasónk levelé- ben említett elvált feleségnek — úgyszintén annak sem, aki férjétől a halál előtt 1 évnél hosszabb ideje külön élt — mem lehet nagyobb összegű nyugdíjat megállapítani, mint amilyen összegű tartásdíjban az részesült. Ha olvasónk sérelmesnek tartja a nyugdíjnak a megosztását, a másik jogosult ellen indított perben kérheti a bíróságtól az özvegyi ayugdíj más arányú megosztását A tanulmányi munkaidő-kedvezmény vagy a tanulmányi szabadság megvonható-e a dolgozótól fegyelmi büntetésként? H. K. dunavarsányi olvasónk bejáró dolgozó. Munkahelyén fegyelmi büntetésként a munkaidőkedvezményt és a tanulmányi szabadságot fél évre megvonták tőle. Kérdezi: jogos-e a vállalat intézkedése? A 15/1967. (XI. 18.) Mü. M. számú rendelet intézkedik a továbbtanuló dolgozók kedvezményeiről. Eszerint a tanulmányi szabadság és munkaidőkedvezmény jár a dolgozónak, ha a munkakörére előírt szakképzettséget szerzi meg, vagy nappali tanulmányai befejezése után, az előírt esti vagy levelező tanulmányi képzésben vesz részt, illetve, ha a dolgozóval a vállalat ta- - nulmányi szerződést kötött. Ezek eseteiről korábban olvasóink kérdéseire már részletesen kitértünk. Itt most csupán arra szeretnénk utalni, hogy az 1968. január 1. napjával életbelépett rendelet kimondja, hogy akik már az 1967—68-as tanévben részesültek tanulmányi szabadságban, munkaidőkedvezményben, annak az iskola típusnak befeje- íéséig ezt tőlük megvonni nem lehet, fegyelmi úton sem. Olvasónk jogosult a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz fordulni. A nagykorú gyermek telektulajdonát mikor kell beleszámítani az építési telkek számába? Cs. M. váci olvasónk két üdülőtelekkel rendelkezik, amelyek közül egyik nagykorú leánygyermekének nevén van. Az építési hatóság, illetve a tanács olyan határozatot hozott, amely szerint a rendelet értelmében adó alá esik a telek. Olvasónk a határozatot megfellebbezte, de még arra nem jött döntés. Kérdezi: mire számíthat? Véleményünk szerint olvasónknak van igaza. Telekadófizetési kötelezettség csak akkor állna fenn, ha a családnak három telke lenne. A kérdésnél abból kell kiindulni, hogy a rendelet szerint mit kell család alatt érteni. Ennek a kérdésnek az eldöntésénél a 12/1970. (IV. 18.) PM.—ÉVM. számú együttes rendelet mérvadó. E szerint a család tulajdonában álló építési telkek számába a közös háztartásban élő — külön családot nem alkotó (nőtlen, hajadon) — nagykorú gyermek tulajdonát is be kell számítani. A kérdésnél maradva, a nagykorú gyermek telkét akkor, ha a család és a nagykorú gyermek tulajdonában ösz- szesen három vagy azt meghaladó számú építési telek van. Olvasónknál csupán két telekről van szó, ezért van igaza. A beszámításnak három vagy annál több telek esetében csak akkor van helye, ha a nagykorú gyermek állandó lakása a szülőnél van, házasságot még nem kötött, és önálló keresettel (jövedelemmel) nem rendelkezik. Olvasónk azt is kérdezi, hogy ilyen esetben kaphat-e felmentést. Igen. A korlátozás alól az ingatlan fekvése szerinti tanács adhat felmentést. Itt válaszolunk M. N.-né al- bertirsai olvasónknak is, aki a különváltak jogi helyzetével kapcsolatban kér fel világosi - tást. Ezzel kapcsolatban az a helyzet, hogy az olyan házastársakat, akik különváltan élnek, a válást kimondó jogerős bírói ítélet meghozataláig házastársi kötelékben levőknek kell tekinteni. Ha azonban az egyik házastárs külföldön él, akkor a rendelet szempontjából a házastársi kötelék fennállásának megállapításától el lehet térni. J. M. Dunabogdány. A saját gépkocsinak hivatalos utak során történő használatáról a 3/1965. (VIII. 28.) Mü.M. számú rendelet rendelkezik. Olvasónk esetében, minthogy lakóhelyéről járt munkahelyére saját gépkocsival, a jogszabály értelmében csak akkor volna lehetőség átalány- vagy km-térítés fizetésére, ha a felsőbb szervekkel egyetértésben meghatározott olyan munkakörben dolgozik, amelyben a munkát egészben vagy részben rendszeresen a helységek belterületén is kell végezni, és a gépkocsihasználat a munkavégzést eredményesebbé teszi. Dr. M. J. GYERMEKNEVELES Az értelmi nevelés A gyermek gondolkodását zetekben találkoztak vele, és | biztosítja, ha a gyermeket ak fejleszteni: ez a nevelés egyik j módjuk volt tevékenykedni. alapvető feladata. Amellett, hogy ismereteket adunk a gyermeknek, új fogalmakkal ismertetjük meg — és gondolkodni is meg kell tanítanunk. Az értelmi nevelés nemcsak az iskola feladata, a gyermek gondolkodását formálja, értelmi képességeit fejleszti a család is. Az eredményes nevelésnek megvannak az alapvető feltételei, amit a kicsi gyermektől kezdve a nagy iskolásig egyformán figyelembe kell venni, ha eredményt akarunk elérni. Minden ismeret, amit nyújtunk, a tudományos megállapítások alapján kell hogy álljon. Természetesen ez különböző korcsoportokban más és más feladatok elé állítja a nevelőt. Nyilvánvalóan másként magyarázzuk meg egy bizonyos fizikai ismeretekkel már rendelkező iskolás gyermeknek a villámlás jelenségét, mint egy 3 évesnek. De a háromévesnek sem adhatunk olyan magyarázatot, amely hamis képet ad erről a természeti jelenségről. Nem | mondhatjuk azt, hogy „haragszik az ég, és azért villámlik”, mert ezzel hamis képzeteket alakítunk ki a gyermekben, és misztikus élőlénynek képzeli el a vihart. 3—4 éves gyermekekkel végeztek tudományos kísérleteket, és bebizonyították, hogy a természet igen bonyolult jelenségeit — mint pl. a víz körforgása vagy a villám — tudományos magyarázat alapján megértették. Az ismereteket összefüggéseikben adjuk. Kísérletek bizonyították, hogy a 2 éves gyermekek is csak akkor tanulják meg jól egy fogalom használatát, ha különféle helyIgy pl. ha azt akarjuk, hogy a gyermek pontos ismereteket szerezzen a kutyáról, nem elégséges a kutya képét vagy egy élő állatot bemutatni. Többféle helyzetben többféle kutya bemutatása útján alakul ki csak a gyermekben a kutya fogalma. A leíró ismeretközlés formális gondolkodáshoz vezet. A gyermeknek aktívan kell elsa- títania az ismeretanyagot, hogy önálló gondolkodóvá váljék. Ezeknek az elveknek a keresztülvitele bizonyos problémákat vet fel az értelmi neveléssel kapcsolatosan. A gyermek gondolkodását pem fejleszthetjük, ha nem fejlesztjük megismerő tevékenységét. Az ismeretnyú jtás és a készségek fejlesztése között szoros kapcsolat van, és csak ha biztosítjuk ezek egységét, akkor érjük el a gondolkodás fejlődését. Az érdeklődés minden ismeretszerzés hajtóereje, de ugyanakkor kölcsönhatást is találunk az érdeklődés és az ismeretek között. Minél több ismerettel rendelkezik egy gyermek, annál szélesebb az érdeklődési köre. Érdeklődés nélkül nem lehet ismereteket adni. Elsősorban aktivizálni kell az érdeklődést. Vigyázni kell arra is, hogy az érdeklőd dés ne legyen szétszórt. A felületesen, túl sok iránt érdeklődő gyermeket arra kell nevelni, hogy mélyítse érdeklődését egy-egy területen. A gyermekre jellemző önkéntelen érdeklődést fejleszteni kell, hogy szándékossá, tudatossá váljék. Az érdeklődés tartósságát az tívan kapcsoljuk be az ismeretszerzés folyamatába. Igaz, hogy a gyermek sohasem pasz- szív befogadója az ismereteknek. Az anyagot nem különálló, elszigetelt részekként raktározza el, hanem szervezi, rendezi, régi ismereteihez kapcsolja az újakat, de ha nem teljes az érdeklődése, ha nem biztosítottuk aktivitását, nem adtunk lehetőséget arra, hogy kérdezősködjék, akkor köny- nyen lehet, hogy hibásan rögzíti az anyagot. Lényegtelen dolgokat ragad meg, és nem valódi ismeretet sajátít el. Ha valamit közlünk a gyermekkel, mindig vissza is kell kérdezni, hogy meggyőződjünk arról: helyesen sajátítot- ta-e el az anyagot. (Dr. H. A.) Opúlíiveg-mozaik Elkészült a salgótarjáni öblösüveggyár I. fazekas huta- csarnokának átépített homlokzatán két, egyenként 30 négyzetméteres üvegmozaik — Kányák Zsófia iparművész alkotása. A modern kompozíciót — amely az öblösüveggyártás termékeit ábrázolja — az üzem vezetőinek felkérésére a miskolci üveggyárban készült különböző színű opálüvegék húszszor-húsz milliméteres mozaikjaiból rakta ki alkotója. Nyugat-Berlinben nyitották meg a világ első olyan gyermekszállodáját, amely egyúttal a gyermekmegőrző szerepét is betölti. Az új szálloda a Kurfürstendammon található. Azok a szülők, akik elutaznak vagy szórakozni mennek este, kisgyermeiket ebben a szállodában teljes biztonságban hagyhatják. Minden gyermek különszobát és nörszöt kap. A rádió és televízió műsora VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10—7.58: Kellemes vasárnapot! 6.50: Műsorismertetés. 7.10: A zenés műsor folytatása. 7.25: Múzeumok és kiállítások programja. 7.28: A zenés műsor folytatása. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.10: Édes anyanyelvűnk. 8.15: Jó reggelt, va- várnap! 10.00: Hírek. 10.03: Tüzes trónon — I. rész. 11.00: Rádióreklám. 11.06: Szép magyar versek. 11.21: A Rádió lemezalbuma. 12.00: Hírek. 12.10: A Rádió lemezalbuma c. műsor folytatása. 12.50: Egy korty tenger. 13.00: Bemutatjuk új lemezünket. Bécsi vér. Részletek J. Strauss operettjéből. 13.28: Rádiólexikon. 13.58: Világhírű zongoraművészek felvételeiből. 14.37: New York-i levél. 14.47: Hírek. 14.52: Időjárásjelen- tés. 14.55: Közvetítés a Svájc—Magyarország válogatott labdarúgómérkőzésről, Baselból. Közben: 15.45: Gyerekek énekelnek. 15.55: A II. félidő közvetítése. 16.50: Frank Sinatra énekel. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Színházi Magazin. IV. évfolyam. 10. szám. 18.00: Nótakedvelőknek. 18.43: Költők albuma. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. 19.10: Sporthírek. 19.15: Cj lemezeinkből. 20.16: Szabó Pál emlékezete. 21.14: Oscar Peterson hangversenye az Erkel Színházban, (ism.). 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.15: Oscar Peterson hangversenyének folytatása. 23.00: Wagner: A walkür. — Zárójelenet. 23.40: Népdalok. 24.00: Hírek. 0.10: A népdalok folytatása. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 7.30: Lionel Rogg Bach-műveket orgonái. 8.00: Miska bácsi lemezes ládája. 8.30: Népdalcsokor. 9.00: Tessék a mikrofon! 9.30: Zenei anyanyelvűnk (ism.). 9.40—12.10: Szívesen hallgattuk! 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: A csodafű. Acs Kató és Donászy Magda mesejátéka (ism.). 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Külföldi kulturális híradó. 15.20: Szvjatoszlav Richter Rahmaninov-prelüdöket zongorázik az Op. 23-ból. 15.35: Mit hallunk? 16.00: Hírek. 16.05: A Francia Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a Prágai Tavaszon. 17.05: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 17.15: A hangversenyközvetítés folytatása. 17.40: Könnyűzene Gyöngy Pál szerzeményeiből. 18.00: Hírek. 18.05: Sporthírek. 18.10: Rádiószínház. 25 év magyar hangjátékaiból. Magnificat, avagy a hősiesség iskolája. 19.28: Farkas Ferenc: Athéni Timon — szvit. 19.40: Itáliai napló I. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: Sporthírek. 20.15: A bajadér. Részletek Kálmán Imre—Kulinyin Ernő operettjéből. 20.45: Tudósaink arcképcsarnoka. 21.00: Bizet: Dzsamile. Egyfelvonásos opera. 22.12: Művészlemezek. 23.00: Hírek. 23.10: Szólistaparádé. 23.39: Jam- nitz Sándor. Vonósnégyes. 24.00: Hírek. 0.10: Műsorzárás. URH 16.00: Hírek. 16.05: Csak fiataloknak (ism.). 17.35: Hanglemezparádé. 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Sebestyén János csembalóestje. 18.40: Külföldi tudósoké a szó. 18.55: A hangversenyközvetítés folytatása. 19.30: Montreuxi Nemzetközi Dzsessz- fesztivál — in. rész. 20.08: Hérold operáiból. 20.22: Zenekari muzsika. 21.38: Bartók és a világirodalom. 22.00: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. 23.00: Hírek. 23.10: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.53: Iskola-tv. Felsőfokú matematika. A határérték fogalma. 9.45: Slim John. Alapfokú angol nyelvtanfolyam. Hol a ház? 10.00: Gyere velünk, csináld velünk, csináld jobban! Az Intervízió gyermekműsora Berlinből. 11.00: Pedagógusok fóruma. Az ember származása. Előzetes és módszertani tanácsok a 8. oszt. élővilág anyagához. 11.30: Kockázat. Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. 7. rész: A leleplezés (ism.). 14.18: Sprechen Sie Deutsch? Alapfokú német nyelvtanfolyam. Üdvözöljük Lipcsében. 14.50: Telesport. Svájc—Magyarország labdarúgó- mérkőzés közvetítése, Baselból. 16.50: Reklámműsor. 16.55: Képes Kalendárium. 17.35: Nyomozók Társasága. Magyarul beszélő rövid játékfilmsorozat H. Az oroszlánrész. 18.00: Hogy érzi magát, elvtárs? Dokumentumfilm-sorozat. 3. Zártkörű vetítés. 18.20: Sláger-e még? 18.45: Sporthírek. 18.55: Esti mese. 19.10: A Hét... 20.00: Hírek. 20.05: Három arckép. Portrésorozat. I. rész. Horváth Teri. 20.50: Bartók: Concerto. A Magyar Állami Hangversenyzenekart Baráti Antal vezényli. 21.25: „Kicsoda — micsoda?” Fejtörőjáték. 22.05: Hírek. — Sporthírek. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig... 5.00: Hírek. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6.00: Hírek. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. 6.40: Rádióreklám. 6.45:. Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Reggeli krónika II. kiadás. 7.30: Üj könyvek. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Kedvelt régi melódiák. 9.01: Elfelejtett művek színpadon. 9.21: Rádióbörze. 9.29: A hét Bartók-műve : Kontrasztok. 10.00: Hírek. 10.05: Halhatatlan szerelmesek. Részletek az Énekek énekéből, 10.36: Gounod: Faust — Valpurgis éji jelenet. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Csajkovszkij: Hattyúk tava — balettszvit. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Cigánydalok, csárdások. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Édes anyanyelvűnk (ism.). 14.05: Joan Sutherland operafelvételeiből. 14.30: Bill Ramsey énekel, Dieter Resch gitározik. 14.45: Kóruspódium. 15.00: Hírek. 15.10: Harsan a kürtszó. 15.43: A világ- gazdaság hírei. 15.48: A Rádiószínház bemutatója. Három férfi a kútnál. Bokor Péter dokumentumjátéka. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Lemezmúzeum. 17.40: Mit rejteget a szürke állomány? 18.00: A Húszas stúdió Vas megyében. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Nóta- és népdalest. 20.25: Beethoven összes szimfóniái I. rész. 20.55: Hírek. 20.58: A Beethoven összes szimfóniái c. műsor folytatása. 21.36: A Stúdió 11 játszik. 22.00: Hírek. 22.20: Sporthírek. 22.25: Lemezek közt válogatva. 22.55: Látogatóban Kállai Ferenc színművésznél. 23.15: Karda Beáta és az Expressz együttes felvételeiből. 23.45: Janacek operáiból. 24.00: Hírek. 0.10: Az operarészletek folytatása. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÖ 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Zenekari muzsika. 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.00: Hírek. 11.05: A zene hullámhosz- szán — folytatása. 11.45: Észak mítosza és a valóság. 12.00: A régi Dereglye. Rovinji olasz dalok (ism.). I. rész. 12.24: Könyvtári gondok. 12.39: Verdi: Simone Boc- canegra. — Az opera fináléja. 13.00: Hírek. 13.03: Mozart: Esz- dur divertimentó. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig a Rádió kívánságműsora. Közben: 14.30—14.35: Hírek. 15.30— 15.33: Hírek. 16.30—16.33: Hírek. 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek. 18.10—19.54: Közkívánatra! 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika H. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: A Rádió Dalszínháza. 21.38: Letűnt századok. Ki volt Jeanne d’Arc? 21.58: Kórusok magyar költők verseire. 22.20: Az Állami Népi Együttes műsorából. 23.00: Hírek. 23.15: A hét Bartók-műve: Kontrasztok (ism.). 23.45: Tánczene. 24.00: Hírek. 0.10: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Középfokú francia társalgás. 19.10: Az ismeretlen Beethoven. XVI. rész. 19.58: Montreuxi Nemzetközi Dzsesszfesztivál — IV. rész. 20.38: Hírek. 20.41: Láttuk, hallottuk. 21.01: A XX. század zenéjéből. 21.17: Magyarország 1514-ben. Eötvös József regényét rádióra alkalmazta Dorogi Zsigmond. II. rész. 22.05: Hangfelvételek felsőfokon. 23.00: Hírek. 23.20: Műsorzárás. KERESZTREJTVÉNY FRANCIA IMPORT VÍZSZINTES: L Paul Valery neves francia költő (1871—1945) mondotta. 2. Helyrag. 13. Női becenév. 14. Arab méltóság. 15. Kötőszó. 16. Dalmű. 18. „ . . van Winkle”; Irving novella-hőse. 20. Világnyelv. 22. Szerep a „Parasztbecsület” című operában. 23. Súlypát. 25. Táplál. 26. Száraz — angolul. 27. Kötőszó, angol film címe is. 28. Részesít. 30. Szónak is lehet. 31. Boka egynemű betűi. 32. Asszimiláció. 36. A múlt idő jele. 37. Vállunkat nyomja, ha van rajta. 38. Férfinév. 40. A vérkeringés központi szerve. 41. Ciceró nyelve. 43. Francia férfinév. 44. Szovjet gépkocsi-típus. 46. Horony. 47. Fanyar gyümölcs. 48. Egymást előző betűk az ábécében. 50. Lapos edény. 52. Háziasszony teszi. 53. Ugyancsak. 54. Szóösszetételekben ,,új”-at jelent. 56. Van ilyen vízszintes 67. alatti is. 59. Nagy ütőerejű kártyalap. 60. Gyümölcs. 62. A Mátra legmagasabb hegye. 63. Pesti, körúti kávéház. 64. Női név. 66. Ex- sakk-világbajnok. 67. Állatserkentő. 68. Belül üres henger. 69. Skandináv férfinév. 71. A sakkjáték egyik befejezési formája. 73. A föld felé. 74. Bagdad a fővárosa. FÜGGŐLEGES: 1. Valery egy másik mondása. 2. Fürge. 3. Jugoszláv aprópénz. 4. Idegen női név. 5. Egymást követő betűk az ábécében. 6. Olasz pénz és régi hangszer. 7. Katona sapka, francia eredetű szóval. 8. Türelem vége! 9. Neves szovjet illuzionista. 10. Ebbe az irányba. 11. Hordott. 17. Gerely vég! 19. Délnyugat-ázsiai ország. 21. Tervhivatalunk rövidített neve, fonetikusan. 23. Svájci város a német-francia—svájci határon. 24. Esetleg. 27. Indulatszó. 29. Andersen Nexő népe. 32. Izzít. 33. Algériai kikötő. 34. Változtat. 35. Aki következik. 37. Kerek szám. 39. Tagadás. 42. Ingszerű római ruhadarab. 45. Fontos élelmiszer- és ipari növény. 47. A segélykérés nemzetközi hívójele. 49. Feltaszít. 51. Nyaraló. 52. Nem ilyen. 53. Ahol tanulunk. 55. Komáromban van! 57. Sütemény. 58. A szövet is ez. 59. Számtanban van! 61. Vágja a rendet — a gép. 63. ... Hírlap; budapesti napilap. 65. Levelet küldött. 67. Régi tornaegyesület. 70. A nátrium vegyjele. 72. Időmeghatározás (fordítva). BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1., valamint a függőleges 1. számú sorok megfejtése. Megfejtési határidő: egy hét. A NOVEMBER 1-1 KERESZT- REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: — Meg lehet ismerni kit-kit munkájáról, — Mint a sast körméről, a tehént vajáról. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Tihanyi László, Budapest II., Fájd u. 2. Németh Ambrus Nagykőrös, Széchenyi tér 13. Majercsik Eszter, Budapest XIV., Lumumba u. 161. Matsera Lászlóné, Budapest VIII., Rozgonyi u. 2. Simon Pál, Budapest XIV., Mogyoródi út 56— 60. Bodakovich Lajosné, Vác, Ernst Thällman tér 16. fsz. 1. Lengyel Mária, Budaörs 2. Általános iskola. Kovácsy István, Szilasliget, József Attila u. 9. Dr. Serényi István, Nagykőrös, Széchenyi tér 1. Szabó Imréné, Újszilvás, 453. GYERMEKREJTVENY 1 5 4 5 ö r= & 9 \0 IX ib IM 15 1 fa i? 18 <9 10 n íx 25 3H 15 ‘Uo Pajtások! Vörösmarty Mihály költő, drámaíró, a magyar romantika és a reformkor költészetének egyik legnagyobb alakja 111 évvel ezelőtt halt meg. Az évforduló alkalmából három művével emlékezünk a költőről. vízszintes: I. Csak ritkán vásárolható déli- gyümölcs. 8. Nevezetes. 9. Ez a gyümölcs savanyú és vadon terem. 10. A sportolók öltözékéhez tartozik. 11. Talppont. 11. Komárom megyei község. 16. Mehet! — de csak a közepén??? 18. Rózsa Anna névjele. 19. Paszuly. 21. Rangjelző. 22. Kiváló, kitűnő, kimagaslói 23. Vörösmarty egyik kis epikája 1832-ből. 24. Zenei mássalhangzók. 25. Nagy magyar költő. 26. A magány végei. FÜGGŐLEGES: 1. Ünnepélyes házasságkötés. S. Vörösmarty politikai lírájának első nagy verse 1835-ből. 3. A verssorok végén fordul elő. 4. Maros menti város. 5. Tagadószó. C. Vörösmarty egyik hires elbeszélő költeménye 1825-ből. 7. Téli sportot űző. 12. Ady Endre! 13. Idő előtti rövidítése. 14. A fecske fészket rak alája. 15. Kibuggyan. 17. Kedvezmény. 19. Rag. 20. A fővárosi rakpartok egyike. Pajtások! A megfejtett három Vörösmarty mű címét írjátok le egy levelezőlapra és 1970. november 22-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. Jövő vasárnapi számunkban közöljük a nyertesek névsorát.