Pest Megyei Hírlap, 1970. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-13 / 266. szám

4-ss^drhMp 1970. NOVEMBER 13., PÉNTEK VÁC KETTŐS FOGYATÉKOS GYEREKEK OTTHONA Csaknem 15 millió forintos költséggel a Művelődésügyi Minisztérium 100 személyes bentlakásos intézményt léte­sít Vácott siket és értelmi fo­gyatékos gyerekek részére. A kollégiummal egybeépített új Intézményben — amely az 1971—72-es tanévben kezdi meg működését — tíz osztályt és tornatermet rendeznek be olyan korszerű, speciális föl­szerelésekkel, amelyek segítsé­gével meg tudják oldani a kettős fogyatékos gyerekek ál­talános iskolai oktatását. A restaurátor Mindent a szemnek, semmit a kéznek Középmagas, fekete hajú, szemüveges, szakállas, farmert és kockás inget visel. A neve: Pokányi Aladár. Kora: 24 év. Foglalkozása res­taurátor. Munkahelye: Szent­endre, Ferenczy Károly Mú­zeum. A TÖRTÉNET — Nevelőapám ügyész volt, most már nyugdíjas. A nyol­cadik után ipari tanuló lettem, esztergályos. A következő tan­„Mini‘6-iskola A Bükk-aljai dombok kö­zött Lator út kicsi telepü­lés. 140 lakosa közigazgatá­silag Sály községhez tartozik. Lator út lakóinak többsége a bükki erdőgazdaságban dolgozik. A település kis iskolájában 24 alsó tagozatos gyermek tanul. A felső tagozatosok a négy kilométerrel távolabbi Sály községbe járnak. Lator úton Szabó Nándor tanítja a gyermekeket. A több mint három évtizedes gyakorlattal rendelkező tanítót nagyra becsülik és szeretik a faluban. évben gimnáziumba iratkoz­tam, de az ipariskolát sem hagytam ott: egyszerre két helyre jártam. Kitanultam a szakmát, aztán leérettségiz­tem. És nyomban utána meg­nősültem. Egy romos lakásba költöztünk, de azért is fizetni kellett. Elmentem dolgozni. Először a Rákosvölgye Tsz-ben voltam segédmunkás, festő, mázoló, kőműves, ablaktisztí­tó, mikor mire volt szükség. Nagyon jól fizettek, hozzá­kezdhettünk rendbehozni a la­kást. Azután a Hajtóműgyár­ban voltam diszpécser, majd megint egy tsz-ben, a nyárs­apáti Aranykalászban dolgoz­tam. Főleg csöveket festettem. — Tizenhat éves koromtól foglalkoztam művészettel, a Gutenberg művelődési házba jártam, a Ferenczy Károly szakkörbe, festeni, rajzolni. A főiskola nem sikerült, meg különben is, kellett a pénz a családra, a lakásra. Azért per­sze tudtam, hogy nem marad ennyiben. Nekem semmiféle munka nem esik nehezemre, de azt azért mindenki érzi, hogy a helyén van-e, vagy sem. Nyáron jelentkeztem ar­ra a pályázatra, amelyet a Fe­renczy Károly Múzeum írt ki: restaurátori állásra. Behívtak, felvettek, egy hónap múlva véglegesítettek. Augusztus 1- től dolgozom itt. Minden reg­gel Pestről járok ki. Nagyon megörültem akkor ennek a le­hetőségnek. Ez az örömöm az­óta is egyfolytában tart. EGV FOGLALKOZÁS — Restaurátornak lenni: tu­lajdonképpen mindig ezt sze­rettem volna. A főiskolára is ezért jelentkeztem. A váci ka­vicsbányában avar, germán, kelta sírokat talállak. Nagyon Szép az ősz Türingiában HL Még a helybeliek sem tud­ják eldönteni, mire büszkéb­bek az ilmenaui lakosok: a város patinás hírű, kétszáz észtendős porcelángyárára vagy a népi állam megszüle­tése után alapított Műszaki Főiskolájára. Az utóbbi való- áágos kis város a városban, ikagasan épült kollégiumainak ablakából tiszta időben mesz- szire ellátni. Messzire, de Budapestig mégsem. Pedig, az itt tanuló magyar hallgatók szívesen megnéznék néha, mit csinálhat otthon az öcskös — vagy a kislány .., Nem tudom, hogy nevezik tinédzserül, én pertliszákáll- nak neveztem el magamban azt a cingár kis körszakállt, ami — híven követve a mar­káns állkapocs vonalát — keskeny szalagként díszíti Moldoványi Tibor V. éves mérnökihallgató arcát. v Kedélyes-otthonos diákszo­bában beszélgetünk, a polco­kon férfias rendetlenség, a falhoz támasztott gitár mellett sportszatyor, s a kávét tíz percig kell keresni a külön­böző dobozokban. Am amikor előkerül, „echte ungarische” duplát iszom, először Türin­giában. Tibor egri fiú és csak hosz- szas gondolkodás után tudja magyarul megfogalmazni dip­lomamunkája címét: — Plazmakemence optimá­lis méretezése. Mondjuk. Né­metül valamivel hosszabb. Magyarul ennyi is elég, hiszen — tudomásom szerint — ne­künk még nincs otthon plaz­makemencénk — magyarázza. — Hol fog dolgozni a dip­loma megvédése után? — A hangom természetesen cseng, igyekszem palástolni, hogy a plazmakemence úgy hangzik nekem, mint a Pancsatrntra ötödik éneke, óind nyelvjárás­ban. Én annyit hallottam a plazmáról, hogy az anyag ne­gyedik halmazállapota. Most meg már kemence is készül belőle?! — Valószínűleg a Kohá­szati Gyárépítő Vállalatnál — kapom az udvarias választ. Aztán kevésbé udvariasan, leplezetlen szakmai lelkese­déssel hozzáteszi, hogy leg­szívesebben odamenne, mert az az egyetlen munkahely Ma­gyarországon, ahol villámos- kemenceépítéssel foglalkoz­nak. Tibor pedig erősáramú szakot végez Ilmenauban. Tulajdonképpen ő is vendég ebben a szobában — ha ná- lamnál bejáratosabb is —. az igazi házigazda T urcsányi Péter és Ronald Weckesser. Péter érdekes szakot vá­lasztott: elektrogy ógyásza ti műszermémöknek készül, ha jól fordítottuk le hivatásának német nevét. Feladata elekt­romos gyógyászati gépek, mű­szerek, berendezések terve­zése, üzembehelyezése és kar­bantartása lesz. Elhelyezkedési lehetősége kevés: egyedül a Medicor Művek igényel ilyen szakképzettségű szakembert, de Péter inkább kutatóinté­zetben szeretne dolgozni. Ott a német műszaki nyelvisme­retét is jobban kamatoztat­hatná. Ha már dicsértem a kávét, tartozom azzal az igazságnak, hogy bevall jam: német fiú főzte, Ronald Weckesser, a szoba másik lakója. Ronaldot az első percekben mindenki magyarnak hinné, olyan szé­pen beszéli nyelvünket. Buda­pesten járt középiskolába, az Eötvös Gimnázium német nemzetiségi osztályában érett­ségizett — magyarul. — Oroszul, angolul sokan tudnak az NDK-ban, magya­rul szinte senki. Nekem al­kalmam volt megtanulni — apám Budapesten teljesített diplomáciai szolgálatot — s igyekeztem élni a lehetőség­gel. Szó szerint így mondja, ilyen szabatosan. Szép nyelv a magyar. Akkor éreztem meg igazán, amikor Adyt, Radnótit olvastam. Be is soroltam őket kedvenc köl­tőim közé — magyarázza. — Prózát most nincs időm ol­vasni, de a verseket nagyon szeretem. Ronald „civilben” mikro­hullámú szakos mérnökhall­gató, harmadéves, mint leg­jobb barátja, Turcsányi Pé­ter, akivel — saját kérésére — az idén egy szobába kerül­hetett. — Dupla haszon — mondja nevetve —: a barátság is erő­södik, a magyart is gyakoro­lom. A kollégiumban tökéletes a békés egymás mellett élés. Bolgárok, lengyelek, romá­nok, oroszok, magyarok kép­viselik az európai ifjúságot, s természetesen, a hazaiak; de vannak itt szép számmal dél-amerikaiak, arabok és sok-sok vietnami fiatal. — Bámulatos a szorgalmuk, a munkabírásuk — mondják elismerően a fiúk a vietna­miakról. — Anatómiai adott­ságaiknál fogva, sokkal na­gyobb nyelvi nehézségekkel kell megbirkózniuk, mint akármelyik európai ország fiainak. Mégis, nagyszerű eredményekkel vizsgáznak. Igaz, még éjszaka is kiszű­rődik a villanyfény a szobá­juk ablakán. Német kísérőm figyelmesen hallgatja a magyar szót. Min­den elismerése ifjú honfitár­sáé, aki ezt a nehéz nyelvet meg tudta tanulni. Azt, hogy a magyar fiúk hasonlóan jól beszélnek németül, természe­tesnek veszi: a német nyelv jól rendszerezhető és logi­kus — állítja. — Hárman til­takozunk egyszerre, s példa­ként a der-die-das lovat ci­táljuk: der Gaul, die Mähre, das Pferd: a ló. Kollégám megadja magát, s a fiúk meg­vigasztalják egy diákanekdo­tával. Hőse egy szegedi gye­rek, aki az első hónapokban németül is őzve beszélt. Vala­hogy így: — Vörstehst du mich, édös egy komám? Nyíri Éva értékes leletek: kar- és boka- perecek, gyűrűk, fülbevalók, csákányok, fibulák, kerültek elő. Sikerült szépen rendbe­hozni. Azóta már kiállították a váci Vak Bottyán Múzeum­ban. — Itt Szentendrén eddig eléggé elhanyagolták ezt a munkát. Pedig az ásatások során előkerülő tárgyak sok­szor nagyon értékesek, nem­csak kultúrtörténeti, hanem művészi szempontból is. Ha kiemelik őket, és nem veszik kezelésbe, két hét alatt is tönkremehetnek. — A restaurátor rendbe­hozza és tartósítja az értékes tárgyakat. Az első az, hogy megnézem, milyen állapotban vannak. Ennek megfelelő eljá­rást kell alkalmaznom. A vas­tárgyak pusztulnak legjobban. A rozsdásodás miatt legtöbb­ször csak a rajtuk levő vas- oxidréteg tartja őket össze. Egy-egy ilyen darabot egy hé­tig is főzök különféle savak­ban, közben állandóan ellen­őrzőm. Ezután következik a tartósítás, grafitos fegyverzsír­ral. — A munka másik része a kiegészítés. Nagyon ritka az, hogy egy tárgy teljes épség­ben maradjon meg. A régész utasításai alapján, ha valóban értékes, helyre kell állítani az eredeti formát. Legtöbbször műanyagokat alkalmazunk, ezek nagyon tartósak és meg­felelően színezhetők: így nem csorbítjuk a műtárgy hatását. A leírás pontos és szerény. A múzeum földszintjén levő, folyosónál nem szélesebb, nagy ablakú műhely falán fel­irat: „Mindenkihez! Mindent a szemnek, semmit a kéznek!” A berendezés: egy élszívó szekrény, akkumulátortöltő, vízdesztilláló készülék, szárí­tószekrény, elektrolites galva­nizáló, műanyaghegesztő gép (most vásárolták 7000 forin­tért), köszörű és fúrógép, ren­geteg szerszám, két szekrény vegyszeres üvegekkel megrak­va. A TÖRTÉNET FOLYTATÁSA Pokányi Aladár állandóan tanul. Autodidaktaként képezi magát. Minden érdekli, ami a szakmájával összefügg: a képző- és iparművészet, mű­vészettörténet, kovácsművé­szet, vegyészet, kémia. Laká­sában maga tervezte a búto­rokat, egy részét maga is állí­totta össze. Munkahelyén a restauráláson kívül kiállítást rendez, autót és villanyt sze­rel, kitűnő manuális készségét minden területen hasznosíta­ni tudja. Tele van ambícióval, és ki nem fogy a szóból, ha a múzeum átépítéséről, s ezzel kapcsolatban a restaurátor­műhely bővüléséről kérdezem. Jóformán az egész megyéből ideküldik a feltárt régészeti anyagot, úgyhogy munkája lesz elég. Annál is inkább, mert a régóta befulladt, de most újra tervbe vett római tábori ásatások izgalmas fel­adatokat jelentenek majd. Úgy érzi, megtalálta a helyét. „Le­hetőleg a nyugdíjig” nem akar elmenni innen, — Nagyképűen hangzik, de nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is dolgozom. Ez adja a kedvet Varga Vera JUBILÁLÓ POSTÁSOK ...jószíwel köszöntik őket Húsz éve, hogy a posta ter­jeszti az újságokat. Az évfor­duló alkalmából tegnap ün­nepség volt a Postavezérigaz­gatóságon. Az ünnepségen megjelent Várkonyi Péter, a Minisztertanács Tájékoztatá­si Hivatalának elnöke. Horn Dezső, a közlekedés- és pos­taügyi miniszter első helyet­tese, a posta vezérigazgatója összegezte a hírlapterjesztés két évtizedes fejlődését. Több mint háromszorosára nőtt a forgalom, évente egymilliárd- nál is több újság talál gazdá­ra. A következő években csaknem kilencvenmillió fo­rintot költenek a terjesztés korszerűsítésére. ★ Éppen az ünnepségről jött Nagy Béláné, a Budapest- vidéki Postaigazgatóság ve­zetője, amikor kerestük. — 1950. november 1-én Fe­jér és Pest megyében kez­dődött meg elsőként a közpon­ti, intézményes hírlapterjesz­tés — mondja. — Nem sokkal utána az egész országban be­vezették. Nem volt könnyű, sok agitáció előzte meg. A postá­soknak is magyarázni kellett még akkor, milyen fontos po­litikai-kulturális missziót tel­jesítenek az írott szó, „ház­hoz szállításával”. Addig a rikkancsoké volt az utca; a falvakba, tanyák­ra pedig el sem jutott az új­ság. Aztán a lovas kocsikat felváltották az autók, új pavi­lonok nyíltak a megye min­den nagyobb helyiségében. Ma már csaknem kétszáz hiva­tal és 750 kézbesítő gondosko­dik arról, hogy mindenkihez eljussanak a lapok. A számok sokat elmonda­nak. Nézzük csak a házunk táját. A Pest megyei Hírlap elődjének — amely hetenként kétszer jelent meg —, akkor alig 7500 előfizetője volt. Ma 30 ezernél is több az előfi­zetők száma. Négy megyének ad olvasni­valót a Budapest-vidékí igaz­gatóság. Fejér, Komárom, Nógrád, és Pest megye laká­saiba 101 millió lapot vittek ki a kézbesítők az év első ki­lenc hónapjában. Szeptember­ben 4 millió lapot kézbesítet­tek — csak Pest megyében. Szó, ami szó: óriásira nőtt az újságolvasók tábora az utóbbi húsz évben. Ott, ahol hajdan legfeljebb a kalendá­riumot vették meg karácsony táján, ma rendszeresen, na­ponta böngészik az újságokat. Köszönhető ez elsősorban a postásoknak, akik fagyban- sárban róják az utakat, s ha bekopognak, újságot is aján­lanak. Persze, nem lehetünk elé­fci. .. *i i—iMmniii .. ......... gedettek. A statisztika szerint Pest megyében 5, 4 lap jut egy lakosra. Kicsi az olvasott­ság aránya, 18. helyen áll a megye, vagyis az utolsó előt- tin, Szabolcs-Szatmár van csak mögötte. Következik ez a földrajzi, gazdasági, társadal­mi adottságokból — s ez el­len vette fel a harcot a pos­ta. Ismert dolog: sok panasz volt egy időben a kézbesítésre. Sokan nem kapták meg, vagy csak napok múltán jutottak hozzá az újsághoz. Az igazga­tóság azóta gyökeres változta­tásokat hozott. Leültek a kézbesítők, érte­kezleteken vitatták meg, mit kell tenni, hogyan lehet ki- lábolni a válságból? A javas­latok alapján sokat segítettek a vezetők. Megszervezték az „előreszállítást”, vagyis nem kell a hivatalba bemenniük a kézbesítőknek, saját területü­kön vehetik át a szétosztandó újságköteget. Lovakat, motor- kerékpárokat kaptak, ahol er­re van szükség. A külterüle­teken felemelték a kézbesítési jutalékot. Már készülnek az új, különleges, „homokfutó” kerékpárok, elöl-hátul tartály- lyal, hogy könnyebb legyen a tanyasi postások dolga. Mostoha munka? Nem. Ä kézbesítők munkakörülményei egyre jobbak lesznek, mind többet áldoznak érte. S ha ke­mény próbára teszi is az idő azt, aki a terjesztés nehéz fel­adatát vállalja, örömet lelhet az olvasó hálájában. Nincs más, akit úgy várnának, mint őket, akik a legfrissebb híre­ket, az olvasnivalót hozzák a házba, a családba. A gyermek és a nyugdíjas egyformán örül érkezésüknek, s jó szívvel kö­szönti őket. (palád!) Foto: Gárdos AZ ELSŐ JELENTKEZŐ: TÁRNOK „Szálljatok szép szavak...” Megalakult az operatív bizottság — Az első díj ötezer forint Mint arról lapunkban már korábban beszámoltunk, a magyar rádió ifjúsági osztá­lya, a Művelődésügyi Minisz­térium, a Népművelési Intézet, a MÉSZÖV, valamint a KISZ KB „Szálljatok szép szavak” címmel országos vetélkedőt hirdetett. A középdöntőbe ju­tott együttesek versenyét a rá­dió és a tv egyenes adásban fogja közvetíteni. A megyei öntevékeny szín­padok és együttesek rész­vételét a vetélkedőben a tegnap megalakult megyei operatív bizottság vezeti. A vetélkedőre az első jelent - kezés már megérkezett: a tár­noki színjátszó együttes Fehér István az Alkohol öl című sza­tirikus vígjátékával nevezett. Az operatív bizottság tegna­pi ülésén elhatározta, hogy a Művésztelep Balatonakaliban Balatonakaliban művészte­lepet építenek. A községi ta­nács mintegy húszholdas terü­letet biztosított erre a célra. A tervek szerint a balatoni mű­vésztelep leendő lakói műter­mes lakásokat kívánnak épít­tetni, és elősegítik a Balaton­part üdülősávjának szépítését is. Parkot, sétányokat tervez­nek és szobrokat alkotnak a legforgalmasabb helyek díszí­tésére. Tervbe vették Balaton­akaliban szabadtéri szobor­múzeum megalapítását is. közeli napokban szétküldi a megyébe az írásbeli tájékozta­tót, amelyből minden nevezni kívánó együttes megismerheti a tudnivalókat. A legfontosab­bat mi is közöljük: a jelentkezési határidő: 1970. december L A határidő betartása nagyon fontos, mert az elkésett jelent­kezőket az operatív bizottság nem tudja benevezni a vetél­kedőre. A megyéből egy, esetleg két csoport juthat majd tovább Szegedre, ahol a középdöntő­ből való továbbjutásért indul meg a versengés. A megyei elődöntőket már» cius 14-én Kiskunlacházán, március 21-én Monoron és március 28-án Dunakeszin ren­dezik. Az elődöntő vetélkedőkön négytagú zsűri dönt majd, hogy melyik együttes érdemli meg a továbbjutást. A Pest megyei Tanács egy ötezer forintos első díjat, két háromezer forintos második díjat és három kétezer forintos harmadik díjat létesített, amelyeket április első felében adnak át az arra érdemes együtteseknek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom