Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-08 / 236. szám
2 1970. OKTÓBER 8., CSÜTÖRTÖK MÄDEALINE RIFFAUX A vörös Mekong Lengyel-NSZK tárgyalások Boniabasa FOLYTATÁS NOVEMBER 2-ÄN Bonnban szerda este befejeződött azoknak az előzetes tanácskozásoknak a hatodik szakasza, amelyeket a Lengyel Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság a két ország viszonyának szerződéses rendezéséről folytat. Szerda este Bonnban kiadott közös közlemény leszögezi: „Tekintettel a megbeszélések előrehaladott állapotára, a két ország külügyminisztere november első napjaiban találkozik Varsóban. Tervek szerint Scheel szövetségi külügyminiszter november 2-án érkezik a lengyel fővárosba.” VARSÓ Párdi Cyrankiewicznél Józef Cyrankiewicz, a lengyel minisztertanács elnöke, szerdán fogadta Párdi Imrét, az Országos Tervhivatal elnökét, a Lengyelországban tartózkodó magyar küldöttség vezetőjét. A beszélgetés azzal volt kapcsolatos, hogy véget értek a két ország központi tervező szerveinek tanácskozásai a népgazdasági fejlesztési tervek összehangolásáróL A TEVEBÓl JELENTJÜK ’(Folytatás az 1. oldalról.) programot próbállak végig, konferálással, összekötő szövegekkel, filmriportokkal és tudósításokkal. Rengeteg idegeskedés, veríték, próbálgatás előzte meg a mai napot. Tegnap, ha lehet, még izgatpttab- ban bonyolítottál? az utolsó nagy próbát. A főszerkesztő Matuz Józsefné a kitűnően sikerült, s az európai stúdióban is párját ritkító, ötletes díszletnek és berendezésnek örül. Horváth J. József főszerkesztő-helyettes az új változatról ezt mondja: — Közvetlenebbül szólunk a nézőhöz, emberi közelségbe kerülhet minden riport, esemény, amelyet operatőrjeink és riportereink felvettek. t. gy. Néma párbeszéd. Kőből vaió és élő szerelmes pár a Sanssouci-kastélyban. Andante A potsdami szonátában az andante, a mérsékelt, nyugodt léptű porosz hadsereg percenként 114 léptű menetüteme. Potsdam régi szelleme szöges talpú csizmában élt. I. Frigyes Vilmos laktanyavárossá változtatta Potsdamot. 11 000 lakosra 1740-ben 8500 katona jutott. Köztük az úgynevezett „hosszú fiúk” gárdája 200 évvel később a hasonlóan lelkiismeretlen szellemű SS példaképe. Frigyes Vilmos fia, II. Frigyes követ- keretesen folytatta atyja művét: háborúzott. 114-es ütemben masírozott Oroszország és Franciaország, Szászország és Csehország, Svédország és a német birodalmi hadsereg ellen. Lobositznál babért szerzett, Kolin alól véres fejjel menekült; Rossbachnál és Leuthennél ott vesztek a parasztjai a győzelemért, Hoch- kirchnál és Kurerdorfnál a vereségért. Ínség jött az országra és az emberekre, ínség vonult be Potsdamba, a porosz királyi székvárosba. A szellem azonban átvészelte az időket, mert akik életre hívták: a junkerek és azok későbbi szövetségesei — a nagyburzsoázia —, megtartották hatalmukat. Az egyenruhát becsületruhának, a súly- kolást kultúrának, a háborút minden dolgok atyjának nevezték. 1914-ben a német császár A PEST MEGYE! AlLAMI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT [Budapest XXI., Kiss János altábornagy u. 19—21.) azonnali belépésre felvesz: dömpervezető, * asztalos, ács-állványozó, bádogos, burkoló, víz-, gáz-, központifűtés- szerelő, kőműves, lakatos, szigeteld, villanyszerelő, üveges és motorszerelő szakmunkásokat, betanított munkásokat, valamint kubikosokat és segédmunkásokat. Szakmunkásképesítés megszerzése a szükséges gyakorlati idő után lehetséges. A vidéki dolgozóknak szállást adunk. Jelentkezés fenti címen, a Munkaerőgazdálkodáson. Potsdamban fogadta az Osztrák—Magyar Monarchia nagykövetét, és a német segítség ígéretével biztatta a monarchia kormányát, hogy támadjon rá Szerbiára. Ez az úgynevezett potsdami koronatanács jellemző fényt vet a német imperializmus háborús intrikáira. Németország a háborút ugyan elvesztette, de a hatalom a régiek kezében maradt — és Potsdamban is megmaradt a régi szellem. Sőt föl is virágoztatták, amikor a junker Hindenburg 1933-ban a potsdami helyőrségi templomban Hitler kezébe adta át a Németország feletti hatalmat. Ami azután következett, azt nagyon is jól tudjuk. A német hadsereg jócskán elvétette a 114-es ütemet; az orosz síkságon pusztító csapásokat mértek rá és visszazavarták a porosz laktanyákig. Az amerikai bombázók 1945. április 13-án, úgyszólván az utolsó percben romba döntötték a potsdami belvárost, számos műemléket. Azután bevonultak a szovjet csapatok és megmentették, ami még állt és ami menthető volt — például a Sanssouci kastélyt. Menüett Itt találkozunk a „nagy” Frigyes másik énjével. A király művészeti hajlamai és vonzódása főleg abban nyilvánult meg, hogy olyan építészeti és kertészeti alkotásokra serkentette az építőmestereket és kézműveseket, amelyek megalapozták Potsdam világhírét. Azokban az időkben örökítette meg a nevét Kno- belsdorff, a Sanssouci kastély és más műemlékek tervezője. További nevek: Schinkel, Gontard és Leimé, a parképítész és tájrendező. A drezdai Zwinger mellett Sanssouci kastélyai és kertjei Németország XVIII. századi építészetének legjelentősebb alkotásai. Persze uralkodásának 46 esztendejében II. Frigyes az építkezésre fordított pénznek több mint a felét saját kastélyainak a felépítésére költötte. A király óriási összegeket fordított a város fejlesztésére azért, hogy neki is legyen Versailles-ja — igaz, kicsiben —, hiszen ahhoz, hogy a Napkirállyal versenyezzen, Poroszország szegény volt. így a Sanssouci kastélyra nem húztak emeletet, de a benne levő kincsek értéke nagy volt: intarziák, francia festmények, aranyozott domborművek, márványszobrok, selyemtapéták. A hazai és külföldi turisták ma megcsodálják a potsdami roko ót. A teraszokon felfelé haladva közelednek a kastélyhoz, az udvar oszlopsorából kitekintenek a szemben levő dombon elrendezett vár- omladékra, halkan lépnek be a hangversenyszobába és a márványterembe, megtekintik a képtárat, a kínai teaházat, az új palotát, majd a Charlottenhofot, az Orangeriet, a Belvedere-t. Az utóbbiak igaz, már Frigyes után épültek. Nem annyira a sors iróniájának, sokkal inkább jól megfontolt szándéknak köszönhető, hogy Potsdam régi szellemét ott oszlatták szerte, ahol egykor életre kelt. Allegro 1945. július 17-én a Cecilienhof kastélyban ültek össze tanácskozásra a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia kormányfői. Augusztus 2-ig tárgyaltak Németország jövőjéről, majd aláírták a potsdami egyezményt. Ebben elhatározták, hogy Németországot demokratikus, békeszerető állammá alakítják át, elrendelték a fasizmus és a militarizmus kiirtását, és a konszernek szétzúzását. Ennek éppen 25 éve. Cecilienhofban, az 1945-ös tárgyalótermekben múzeumot rendeztek be, változatlanul akkori helyükön hagyva a bútorokat, a masszív kerékasztalon a zászlócskákat, a falak súlyos, sötét színű faburkolatát, Cecilia derűs „fehér szalonjának” berendezését. És mint a világ bármelyik más múzeumában, a túristák itt is körülözönlik a nevezetességeket, itt-ott a semmiségeket is, és figyelmesen meghallgatják a magyarázatok monoton szövegét. Laosz népe október 12-én, ünnepli hazája függetlenségének évfordulóját. Ebből az alkalomból közlünk részleteket Madealine Rif- faux francia .újságírónőnek a párizsi l’Hu- manitében megjelent riportsorozatából. I. rész PAPOK A gyerek testét csíkos kézi- szőttes szoknya borította. Már járni és beszélni kezdett. Szokatlannak tűnt jelenléte a hazafias erők harci akcióból visszatért katonáinak táborában. „Teljesen magára hagyva, éhesen, egy fa odvábán talál-, tunk rá. Ebbe a szoknyába csavarva feküdt ott, —■ magyarázta az egyik katona. —■ Az amerikaiak elkergették a parasztokat a falvakból. Egy lélek sem maradt ott. Az anyja valószínűleg már nem tudta magával vinni a gyermeket”. A parancsnokság gépkocsiján elvittük a csatamezőhöz legközelebb eső, barlangban meghúzódó faluba, s a hadsereg nevében a Frontbizottság gondjaira bíztuk. ★ é Amikor elbúcsúzott a katonáktól, a gyerek sírva fakadt. Belekapaszkodott a köpenyükbe, kabátjukba és ordított, mintha másodszor is szüleitől szakítanák el. S figyelmét egy pillanatra elterelte az ajándék: nádból font kalitkában kék-fe- hér-piros madár ugrándozott, egyike annak a sok-sok ezer vad madárnak, amelyek a laoszi erdőket benépesítették a B 52-es bombázók megjelenése előtt. Egy életben maradt madár, egy elveszített gyermek... S hirtelen rádöbbentünk, hogy a felszaggatott dzsungelek fölött, ahol az emberek a győzelemért képesek beásni magukat a földbe, a természet szörnyű csendje honol: az állatok elpusztultak vagy elhagyták a környéket. „Hosszú évekig éltem Vienlia- né-ban — mondja a fiatalabb pap. — Szégyellem, de bevallom, akkoriban be tudtak csapni az amerikaiak. Vientiané-ban egy hamis béke és a dollárok teremtette hazug jólét körülményei között sokan még csak nem is sejtik, milyen drámák játszódnák le a falvakban, hogyan koncentrálják á parasztokat a „jóléti falvakba” és a „gyűjtőpontokra”, a katonai támaszpontok körül a Mekong mentén, ahol az amerikaiak megerősített ag- ressziós vonalukat építették ki, repülőterekkel, stratégiai utakkal. Mindezt Thaifölddel egyetértésben . • • Sokáig még a bombázások puszta tényét is tagadták, „Jó ideig úgy voltam, mintha beoltottak volna felháborodás ellen, — folytatja a másik buddhista szerzetes, Szaleum. — Az amerikaiak még a vallási felekezetek iskoláiban is hazugságáradattal árasztottak el bennünket arról, amit ők a „Laosz elleni észak-vietnami agressziónak” hívtak. És csak fokozatosan, célozgatva kezdtek beszélni a saját indokínai katonai beavatkozásaikról. Végül azután túlságosan messzire merészkedtek vallási szervezeteink ügyeibe való beavatkozásukkal. Kinyílt a szemünk ... Hogy elkerüljem a letartóztatást, a felszabadított zónában tanítottam, amikor az amerikaiak a múlt nyáron elfoglalták a Rizsesköcsög síkságot, s megkezdték a B 52-esek bevetését. Átéltem — meséli a bonc —, a megsemmisítő szőnyegbombázásokat, amikor a levegőből a legkülönfélébb pusztító eszközöket szórták le: ananász formájú golyós-bombákat, levélformájú bombákat, amelyek beleolvadtak a növény-környezetbe, s robbannak, mihelyt gyanútlanul rálép az ember, mágneses bombákat és az úgynevezett „pókokat”, melyek hosszú zsinórt húznak maguk után, aminek már az érintése is elegendő ahhoz, hogy a bomba száz és száz halálthozó szilánkra robbanjon szét. Voltak ott szög-bombák is, az ezek okozta sebeket igen nehéz gyógyítani. Ezt én nagyon jól tudom, mert én is foglalkozom egy kicsit az orvostudománnyal ... S ne feledje, hogy ott vannak még a „közönséges” napalm és a foszforbombák is.... Ha a Front nem foganatosított volna időben megfelelő intézkedéseket, mi maradt volna most lakosságunkból?” (A Rizsesköcsög síkság harcosai elmondták nekem, hogy az amerikaiak által ledobott hatalmas mennyiségű mágneses bomba egy ideig korlátozta mozgásukat. Azután a felderítőknek az jutott az eszükbe, úgy kellene megtisztítani az utat a hadsereg előtt, hogy lövedék-hüvelyeket szórnak maguk elé. A fém érintésére a bombák felrobbantak.) (Folytatjuk) A varost körüllengi a szőlőillat, távolról asszonykacajt és nótaszót hoz a langyos őszi szél. Szüretelnek. Mit nekik az ipar, az ércLánya, a váltógyár, a sok milliárdos hőerőmű, a város szüretel. Ez ünnep. Ebben nem ismernek tréfát. A szőlő levele rozsdát kapott, a cukorfok tűrhető, jobb már semmi esetre sem lehet, szedik a termést, nyüzsög, tarkállik a határ. Tizedelt a fágy, a jég, a betegség, de ami marad, az jó erős bor lesz, azt mondják. A parasztokat ismerem, jobbára öregek. A munkásokat alig, azok fiatalok. Pontosabban a várost ismerem, az embereket már nem. Húsz év, pontosan húsz. Akiket mégis ismerek, azok már öregek. Találkozom velük, megállunk, nézem őket, istenem, ez a fiú focizott valaha és ez nagyon szép lány volt — valaha. Néznek, bámulnak ők is engem, megszólítanak, először bizonytalanul, aztán szépen szólnak, de csúnya palóc hanglejtéssel. — E, Andor, te vagy? Járom az utcákat, játszom. Elmegyek mindenhová, ahol valaha laktunk, laktam. Először úgy gondolom, be is megyek a házakba, az elsőnél abbahagyom. Néztek rám, az ismeretlen, hívatlan vendégre, mit akarhat, kit keres? Tényleg, mit akarok, kit keresek? Köszönésfélét mormogtam, kijöttem, máshová nem mentem be. Fáradt őszi nap cirógatja hátamat, valaki vállamra teszi a kezét. Kalmár Sanyi, egykori kenyeres cimborám, iskola- és inastársam, ketona- bajtársam, hadifogoly testvérem, elvtársam. Arca szomorú. de azért mosolyog. Kérdem : — Béla? — Elment tavaly. Disszidált — válaszolja szomorúan. — Nem értemI — Én sem — mondja. Kalmárék ikrek. Sándor és Béla, ha. leültek egy asztalhoz, hihette a figyelő ember* tükörben nézi magát valame- lyikőjük. Most Béla Olaszországban él és feltehetően fon- csorozott tükörben nézi magát. Milyen kiszámíthatatlan az ember. Együtt jártuk az élet elejét, mi hárman, az ikrek és én. Ez a Béla volt közöttünk a legügyesebb, legtehetségesebb. Rajzolt, grafikus volt. Csinos fiú, erős és bátor. És gyáva. Birkás tanár úr volt az osztályfőnökünk, perverzitása az angol ruha, a magyar nyelv és az irtózatos méretű tenyeres ütés. Béla dolgozatában az egészséges szót egésségesnek írta. Birkás dühbe gurult* megfogta a csuklóját és vastag nádpálcával verte a kezét. Ravasz ember volt az osztályfőnök, először kiküldte Bélát a táblához, írja fel a szót. A fiú helyesen írta: egészséges. # — Szóval tudod, fiam, csak lusta, trehány disznó vagy. Év végén mehetsz a jászberényi polgáriba, ott lehet így is dolgozni — és verte, kegyetlenül verte Béla tenyerét. Birkás haragudott Jászbe-^ rényre, az iskolára, ahol egykoron tanított, valamiért úti-
