Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-08 / 236. szám
1970. OKTOBER 8., CSÜTÖRTÖK I *‘JKjC(riap 3 KONGRESSZUSI VERSENYBEN Pótfelajánlások menet közben „Tudja, hogy az emberek milyen érdeklődéssel várják a kongresszust?” — kérdezték az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban, Budaörsön. Illetve jelentőségteljesen megjegyezték. Tehát mindez azt jelenti, hogy a kongresszusi munkaverseny nem a „levegőben lóg”,*gazdasági és szocialista emberformálási szerepén túl gyakorlati szerepet játszik a X. kongresszus előkészítésében. AZ EREDMÉNYEK az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban — versenyeredmények. Ez azt jelenti, hogy verseny nélkül nem érhették volna el azokat. Mert a versennyel a következőket érték el: A tiszta költségmegtakarítás három é«j fél év alatt a négy és félszeresére emelkedett — s ez nemcsak az egy éve folyó jubileumi és kongresszusi versenyeknek köszönhető, hanem egész versenymozgalmunknak. A tavalyi első félévhez viszonyítva az idei első félévben a termelési érték több mint öt százalékkal növekedett. Ez már tisztán a kongresszusi verseny eredménye. A több letermelésből és a megtakarításból származó eredmény több mint Jcéí és fél millió forint volt az első félévben, amelyből a brigádok több mint egymilliót termeltek meg. A szocialista brigádok száma 19-ről 50-re emelkedett három év alatt. Az emberek 81 százaléka versenyez. Kimutatták azt is, hogy az egynapi munkaversenyből származó és az egy főre jutó megtakarítás 15 forint. Aki részt vesz a versenyben, intenzívebben dolgozik, s minél többen vesznek részt, annál nagyobb lesz a megtakarítás. S mivel elérték, hogy 81 százalék versenyez, nagyobb a megtakarítás — és a verseny nem elszigetelt, hanem általánossá vált. így a megtakarítás is általánossá válhat. Ez óriási eredmény — talán a legnagyobb. A SZEMLÉLET ma már igazi versenyszemlélet, amely menetközben javít, ütemet vált, újat javasol, alkalmazkodik. Például a brigádok egy évre előre elkészítik felajánlásaikat. Azonban ezek a felajánlások közben változnak, a gyakorlathoz alkalmazkodnak, kiegészülnek, illetve 'a felesleges, elavult dolgok lemaradnak róla. Az armaturaüzem egy évvel ezelőtt tette meg felajánlásait. Azóta ezek a felajánlások sokszor,változtak. Közben kiegészítették például újabb ponttal: a munkakiesések csökkentésére tett vállalással. Az üzem dolgozói még szeptember utolsó hetében is újabb programot fogalmaztak meg: ■— egyszerűen — még többet termelnek. A KISZ-fiatalok szintén a múlt hónap utolsó napjaiban tettek pótíelajánlásokat. Az egyik ezek közül: a kovácsüzemben étkezőhelyiséget alakítanak ki... A munkaverseny tehát ma már nem merev forma, hanem élő — az élettel, a termeléssel együtt élő — keret, amely menetközben is formálható. Ezt ismerték fel az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban. De felismerték azt is, hogy ehhez az újfajta szemléiéihez modernebb jutalmazási formák is szükségesek. Nem egyszerre kapnak jutalmat a munkásak, hanem szakaszonként, amelyek a következő szakaszra újabb, még nagyobb ösztönzést és érdekeltséget adnak a versenyhez. A jutalmazás tehát szakaszos, és így lett a verseny is szakaszos, amely ezáltal minden szakaszban más-más munkaintenzitást és speciális feladatokat vont maga után. így vált a verseny változatossá — hiszen az újabb és újabb feladatok és eredmények objektíve is biztosítják a változatosságot — és így vált a verseny eredményesebbé. A gyár vezetői rájöttek arra, hogy a versenyt többször kell értékelni menet közben, hogy az eredmények — és hiányosságok — birtokában a versenyt az igazi gazdaságosság érdekében folytathassák. Es rájöttek arra is: a többszöri értékelés és jutalmazás során a munkások jobban tapasztalhatják, hogy törődnek velük, figyelemmel kísérik őket — érdemes jobban dolgozni. A BRIGÁDOK meg 'is hálálják mindezt. Az armaturaüzem legjobb brigádja például — a Táncsics, nyolcszoros szocialista brigád — 352 ezer forinttal termelt többet az első félévben, mint amennyi a terve volt. A szereldei brigádok közül a Komarov szerelőbrigád teljesítménye 134,8 százalék lett. A kovácsüzem brigádjainak megtakarítása 650 ezer forint. A forgácsolóban a Petőfi szocialista brigád selejtszázaléka.: 0,030. A szerszámüzemben 30 ezer forintot újításból takarítottak meg. 1. „Vajon mit mondanak rólunk, munkásokról, a kongresszuson?” — igen, ezt várják kíváncsian az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban is. B. Gy. FOCK JENŐ AZ OVH-BAN Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, szerdán látogatást tett az Országos Vízügyi Hivatalban, ahol Dégen Imre államtitkár és munkatársai tájékoztatták a vízgazdálkodás időszerű kérdéseiről. Ezután megtekintette a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat Óbudái kavicsrakodó telepét, majd a vállalat dolgozói Üjpestnél működés közben bemutatták Fock Jenőnek a korszerű, nagy teljesítményű szovjet gyártmányú dunai kotró berendezését. Czinege Lajos sajt tájékoztatója Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, a sajtó és hírközlő szervek képviselői részére néphadseregünk egyik alakulatánál tájékoztatót tartott a honvédelem időszerű kérdéseiről. A meghívottak egyúttal megtekintették néphadseregünk harci-technikai eszközeit, a korszerű kiképzési eszközöket. A sajtótájékoztató után a hazafias és honvédelmi nevelés terén huzamosabb idő óta végzett, eredményes tevékenységük elismeréseként a honvédelmi miniszter a sajtó több munkatársát a Haza Szolgálatáért Érdemérem különböző fokozataival tüntette ki. Erdélyi-terem Sárospatakon Űj kiállítási termet adtak át a sárospataki Rákóczi vármúzeumban. A Perényi-palota alatti boltíve^ alagsort az Országos Műemlékfelügyelőség az eredeti terveknek megfelelően helyreállította és a huszonöt méter hosszú teremben helyezik majd el a zempléni tájakon gyűjtött gazdag néprajzi anyagot. Az új kiállítótermet Erdélyi Jánosról, a magyar folklórtudomány megalapozójáról nevezték el. A teremavató ünnepségen megjelentek a híres pataki kollégium egykori tanárának, Erdélyi Jánosnak rokonai is. A jelképeket nem kell ki™ találni, elég, ha észreveszi azokat az ember, . hiszen számlálatlanul tárja eléje az élet. Mint például az öreg, fák s bokrok közé rejtezett kápolnát, s a modern, csupa üveg új kórházat egymás tőszomszédságában, Vácott. Nem arra gondolok, hogy az egyikben a lélek vél vigaszt találni, a másikban meg a testet istápolják, hanem arra, hogy múlt és jelen miként él együtt, s miként nő át, akár a fá gyökerei, a holnapokba. Mert átnő, a jelképként idézett, egymás szomszédságában levő kápolna meg kórház is — illetve mindaz, amit jelképként megtestesítenek —, s az is, amit jelenünkben teszünk, hogy holnapra már múlt legyen. Sok szó esik mostanában a patriotizmusról, s annak egyik formájáról, a lokálpatriotizmusról, azaz a szűkebb környezet, a lakóhely, település szeretetéről, féltő óvásáról, önzetlen szolgálatáról. Vannak lokálpatriótáink? Fölösleges kérdés, hiszen évente sok millió < forint értékű társadalmi mpnka bizonyítja a megyében létüket, ahogy a "ráckevei járásban a helytörténet újabbani felvirágzása, a Galga mentén sok szép népi hagyomány föltámasztása, társulatok — mint Cegléden a Kárpáti Aurél Irodalmi Társaság — újraéledése. Nem kell kínos-keservesen kutatni -a tíizonyosságot, lép- ten-nyomon belábotlik az ember. Jó érzés, tiszta szívvel örülhetünk neki, mégis, olykor kesernyés mosoly társul az örömhöz. Mert nem egyszerű. nem könnyű megértetni, elfogadtatni, hogy a lokálpatriotizmus több, mint emberek kis csoportjainak nemes fáradozása. Az igazi lokálpatriotizmus képes összeegyeztetni a lokális, azaz helyi érdekeket a közös, országos érdekekkel, képes arra, hogy folyamatot — múlt, jelen, jövendő — lásson, s cselekedeteivel is ehhez igazodjék. A szenvedélyesség és az ésszerűség nem összeférhetetlenek, sőt, igazán csak e kettő együtt teremthet a szó valaput kötöttek a talpa alá. A mi osztályunkban tehát Jászberény volt a Szodoma. Béla, amikor kimaradt az iskolából, soha többé nem köszönt Bir- kásnak, mi igen, pedig néha mi is rosszul írtuk a szót: egészséges. . Kamaszodtunk, felnőttünk, barátságunk mit sem vesztett melegségéből, talán nem is volt egymás előtt titkunk. Először Béla lett szerelmes közöttünk, beleszeretett ' Se- besnébe, a bicskás gyilkos feleségébe. A férje ült, a nő kövér volt és jószívű, a templom háta mögött tanította a fiatalokat a szerelemre. Hatalmas kert volt, jótékony árnyék, jó sziluett a testes asz- szonysághoz. Béla szerelmes lett, de egy kissé későn. Az eset után nem sokkal kiengedték a gyilkost, hazajött a jogait követelő férj. Az asz- szony többé nem állt Bélával, senkivel sem állt szóba, ismét hűséges feleség lett. A fiú szenvedett sokáig, hallgatag volt, aztán elment a férjhez és ártatlan' képpel elmondta neki, hogy mekkora rihonya a felesége. Magáról, a maguk ügyéről nem beszélt, azt mondta, másoktól hallót-, ta, az egész város ezt beszéli. A gyilkos bamba agyában megmozdulhatott valami, vigyorgott. — És te? Elmész öcsi... és már emelte is az ajtó mellől a baltát. Béla elszaladt és libegve, izgatottan számolt be az egészről nekünk. Aztán még sok lánnyal akadt dolga, de csak egy lányt szefetett igazán. Szép, fekete lány volt, szomorú. Ismerte a fiú összes hibáit, de szerette őt, védte őt. Gazdag lány volt, gazdag fakereskedő lánya. Béla náluk dolgozott, ott tiszt- yiselősködött, elvégzett mindent, amivel megbízták. Rávette Adélt, nyúljon a pénzhez. Adél mindent megtett, ezt is. Sokáig lopta a pénzt az apjától. Lehet, az öreg akkor sem vette ezt észre, amikor már elvitték Ukrajnába aknát szedni. Adél felvarrta ruhájára, szép' mellé fölé a sárga csillagot, Béla elmaradt. Éjszakánként vissza-visszatért még, lopva besurrant az ablakon. De nappal már soha többé nem ért rá, meghalt Adél számára. Pedig nagyon szerette a lányt. Láttam őt sírni, otthon, azt hitte, egyedül van. Amikor meglátott, már nem szégyell- te magát, kitört és durva, kegyetlen szavakkal ostorozta önmagát. — Rongy vagyok, senki, egy gyáva gané... Éjszaka megesküdtem Adélnak, ma végig megyek vele a főtéren, elviszem a moziba, de nem tehetek róla, szégyellem őt, nem merem megtenni. Mit szólnának az emberek? Apjának - vittem fél liter bort. Az öreg szégyenlősen, hihetetlenül mosolygott, talán a becsapástól félve. „Nem is bor ez. Gyerek, te csak viccelsz velem, biztos színes vizet töltöttél az üvegbe”. És a szemében ott volt az is: „Miért köll ilyet csinálni egy öregemberrel?” Ilyenkor arca kísértetiesen hasonlított a Szuszi kutyáéra, amelynek ő vetett néha egy-egy jó falatot, a többiek csak rúgták. — Már megint iszik? — korholta a fia, pedig szeme még könnyes volt. Béla este megint beszökött Adélhoz és megesküdött, hogy holnap... és Adél minden esküt elhitt, mert Béla esküdött. Mert jobb volt hinni, mint nem hinni. Amikor elvitték a lányt, kimentünk a vasúthoz. Látom, anyám is ott van, mondja, hogy sült libát hozott Seileréknek. Segítsek, mert a nyilasok nem engedik átadni. Nem tudtam segíteni, ki tudott volna segíteni. Anyám kiabált, sírt, a nyilasok elküldték, taszigálták. Átkaroltam, vele mentem néhány lépést, hogy lecsillapodjék. Bélát se engedték. Talán nem is akart menni, csak messziről, a falhoz lapulva, égő szemmel bámulta a vagont, a megszégyenített, pánikban vergődő embereket. Száját véresre rágta. A szolgálatos nyilasokat mind ismertük, sok volt közöttük a fiatal, némelyikkel együtt jártunk a leventére. Ők most nem akartak bennünket megismerni. Az aljasabbak, hogy mutassák bátorságukat, ordítottak és magáztak minket. Semmit sem kértünk, de féltek, hátha kérünk. — Ns marhulj Csépány, az anyád marha paraszt... — szaladt ki a számon a vezetőjüknek címezve a szót, hiszen együtt gyerekeskedtünk, együtt jártunk iskolába, együtt nőttünk fel. Elővette a pisztolyát, és éreztem, ha még egy szót szólok, lő. Eloldalogtunk. Szerdán a leventén Csépány „civilben” jelent meg. A foglalkozás után megvártuk és megvertük, ájultan, véresen ott hagytuk a földön. A következő héten bezártak bennünket a sportpálya szertárába. A futballcipők és a leventepuskák közé. Béla magánkívül volt, ordított és sírt. Nem sokkal ezután bevonultunk Miskolcra, innét fölvittek bennünket északkeletre, de útközben Sátoraljaújhelyen megálltunk: fertőtlenítés! Borzalmas szagú fehér port fújtak felénk, kész. Kijöttünk, ott állt egy német tiszt, ki tudja, mire várva. Azt mondja Béla Sándornak és nekem, ennek a hülyének biztos van öngyújtója, kérjetek tőle tüzet.' A német százados megszólalt, magyarul. — Gyere ide, te mocsok, te piszkos disznó... Béla odament, jobb keze a zsebében volt, én tudtam, hogy ä bicskáját nyitja, odaugrottam, de ikertestvére, Sándor, megelőzött. Azt mondta a tisztnek, hogy engem üssön, én mondtam. Bámult a tiszt, micsoda két tojás, a pofonról is elfeledkezett. De az is lehet, hogy a szemünk nem állt jól, nem sok jót ígért. Amikor fenn, északon, Hamburgban fogságba estünk, Béla két nap múlva azt mondta, szökjünk meg. Megszöktünk az angoloktól, és étlen-szomjan, jegy nélkül egy hét múlva már Regensburgban voltunk, ahol az amerikai katonai rendőrök fogtak el bennünket. Sándor elfáradj, nem akart tovább szökni. Egyébként is jóllaktunk, cigarettánk is volt, az amerikaiak azt mondták, nemsokára hazaszállítanak, akkor minek? Béla azt mondta, érzi, tudja, Adél már otthon van, menjünk, ha mi nem megyünk, ő akkor is megy. Bécsben a szovjet katonák igazoltattak, aztán tovább engedtek. Mosonmagyaróváron a vonat tetejéről a magyar rendőrök szedtek le bennünket, azt mondták, elszállítanak Debrecenbe, ott majd megvizsgálnak bennünket, onnét majd hazamehetünk Gyöngyösre. Ó, nem értünk mi arra rá. 1945. december 20. volt. Egy perc múlva itt a karácsony. Már csak az ígéret földjén nem vonulunk fogságba. Voltunk vagy kétszázan, akiket leszedtek a vonatról, rongyos kis hadsereg. Sorba állítottak bennünket az állomáson, irány a város. Súgom Bélának meg Sándornak, utánam álljanak, a fal mellett meneteljünk mind a hárman. Kis város ez, akár Gyöngyös, jó sötétek a kapualjak. Az elsőn belépek, utánam ők és még néhány birka ember, aki azt sem tudta, miért jött utánunk. Mozgott a vonat, de már ismét a tetején voltunk. Pestig aludtam, pedig a vonat teteje akkor sem volt lapos, és decemberi éjszakán akkor sem sütött a nap. Karácsonyra hazaértünk. Adél nem jött vissza, azt mondták, elvitte a flekktífusz. Először édesanyját temették, azután őt. Az édesapja hazajött Ukrajnából. Béla megint nála áolgozott, később, az államosítás után együtt mentek az új gyárba dolgozni. Akkor érte őket a baj. Reggel 7 órakor az üzem csarnokában a palackba zárt szellem elszabadult, s mire az emberek felocsúdtak, már meg is történt a tragédia. A felrobbant benzineshordó teteje szélsebesen, ágyúgolyóként először az öreg alsó lábszárát roncsolta szét, majd rajta gellert kapott, és vízszintesen tovább repült. Végigszántotta a falat, és a robbanáshelytől 18 méterre dolgozó Béla kezét tőből lemetszette. Azután folytatva űrútját, a szemben levő falnak repült. Fejek hullhattak volna az üzem piszkos kövére, hiszen másfél méter magasan folytatta gyilkos útját a hordófenék, de szerencsére, rajtunk kívül senki sem tartózkodott arrafelé akkor a csarnokban. Béla megtanult bal kézzel rajzolni. Mindenkivel közölte, hogy a rajzkészség, a tehetség nem a kézben, hanem az agyban van. A műszaki rajzot abbahagyta. A táppénzen saját kedvtelésére, később hivatásszerűen, nagyszerű rajzokat készített, festett, mindjobban keresett. Sohasem nősült meg, Sanyi most is arra esküszik, hogy elindult a nagyvilágba, megkeresni Adélt. Béla lelkét 25 éve nyomja a szégyen, sohasem tudott tőle megszabadulni. A sárhsgy oldalában járunk, Sándor adalékként, különös történeteket mond még, megemlíti, csak úgy mellékesen. hogy Béla többször is megjárta a Hárshegyet. Közben kóstolgattuk a mézédes szőlőt, integettek nekünk az emberek, és mi visszaintegettünk nekik. Következik: Eger lódi értelmében lokálpatriótái magatartást. Úgy is fogalmazhatunk: a szenvedélyesség nevetségessé válhat, ha fölös, mert irreális célok érdekében pocsékolódik el. Van példa arra, hogy a szenvedélyes, de a realitásokra nem sok ügyet vető községszeretet — nehéz állami pénzeken, meg az adófizető polgárok községfejlesztési forintjain — tágas művelődési otthonokat hozott létre, amelyekben azonban néhány ember lézeng még a hétvégeken is, kivéve, ha tánc- mulatság van. S a tágas, milliókba kerülő művelődési otthont sártenger keríti, az egyetlen mélyfúrású kút ad csak egészséges ivóvizet, s dü- ledezik az öreg iskolaépület' Ahogy arra is van példa: estétől reggelig a teljesen kihalt utakra önti fényét a fővárosban is ritka erejű „fény- alagút” — ostornyeles xenon- lámpák sora —, hogy még kirívóbbá tegye az utat szegélyező, gyomos árokpartokat szeméttel tömött vízlevezetőket, az őszi esők dagasztotta kátyúkat. Büszke csak arra lehet az u ember — s egy közösség is —, aminek értelme van. Egyszerű igazság ez, tudják mindenütt, csak éppen a kelleténél ritkábban gyakorolják. Ma is erősen tartja magát az a nézet, hogy az eredmény egyenlő a látványossággal. A tanácsok tevékenységében sem ritka e nézet. Költségvetési támogatást kémek, követelnek sok olyasmihez, ami nem több látványosságnál, aminek nem sóik köze van a tényleges fejlődéshez, ami végső soron fölösleges, tehát értelmetlen. Napjainkban például a divatos kérések, követelések közé tartozik a vízvezeték-hálózat fejlesztése. Olyan helyeken, ahol a 'rendkívül szétszórt házcsoportok eleve alkalmatlanok a közművesítésre —v mert* a költségek horribilisek —, s olyan helyeken, ahol a meglevő hálózat sem képes elegendő vizet szolgáltatni. Mindegy. A másik faluban is „fejlesztenek”, tehát akkor itt is „fejleszteni” kell. Mintha a fejlesztés önmaga lenne a cél, s nem az, hogy a fejlesztés eredményeként létrejött valami — legyen akár vízvezeték, akár közvilágítás- bővítés, óvoda, bármi más — funkcionáljon, éljen, hasson a mindennapokra, könnyebbé tegye az ott élő emberek dolgát, életkörülményeiket javítsa. Az önmagáért való fejlesztésnek — ha egyáltalán szabad ezt a szót használni a melléfogásokra, meggondolatlanságokra — legjobb esetben annyi az értelme, hogy — beszélni lehet róla. Büszkélkedni vele, elmondani ilyen meg olyan gyűlésen, járási vagy éppen megyei értekezleten, s hallgatni arról, hogy valójában tapodtat sem jutottak élőbbre, mert — a példánál maradva — vezeték ugyan van, de elegendő víz nincsen. IV ivekszik — mégpedig nagy mértékben — a tanácsok önállósága a következő esztendőkben, növekszik tehát illetékességük, felelősségük iá mindazért, ami egy-egy településen belül tegnapot, mát és holnapot összefog. A Hazafias Népfront — mint ilyen kérdésekben a tanácsok társadalmi partnere — eddig is sokat tett a települések fejlesztése érdekében, s még többet tehet a jövőben, hiszen a feltételek — a helyi döntés érvényesülésével — kedvezőbbek lesznek. Ezért szükséges, hogy ne különüljön el a szenvedély esség és az ésszerűség, hogy a kettő együtt, egymást erősítve hozzon létre új eredményeket valamennyi településen. Mészáros Ottó — Új rádióadóállomási helyeztek üzembe Szolnokon. A berendezés a réginél két és félszer nagyobb teljesítménnyel sugározza a Magyar Rádió szolnoki stúdiójának műsorát. TEGNAP ÉS HOLNAP A kettő együtt