Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-31 / 256. szám
2 “"'^Hjírlap lim. OKTOBER 31., SZOMBAT Befejezte munkáját a megyei pártértekezlet (Folytatás az 1. oldalról.) több és jobb minőségű munkát ott, ahol annak eredményeként a boríték is vastagabb. Ám sok helyen hiába teljesítik túl a normát, s végeznek jó minőségű munkát, az átlagbér-gazdálkodás következtében nem kaphatják meg a megérdemelt munkabért. Ennek következtében olyan szemlélet alakult ki, hogy nem érdemes jól dolgozni, mert az átlagos kereset lényegesen kevesebb munkával is elérhető. Ez rendkívül demoralizálóan hat a munkások körében, és sok ellentmondás forrásává válik. Egyrészt a vállalatvezetés fut a munkaerő után és mindent elkövet ennek érdekében, esetenként még elvtelen engedményeket is eltűr miatta, másrészt viszont gazdasági eszközökkel „fékezi” a munkaintenzitást, a kapun belül levő munkaerő produktív kihasználását. Ilyen körülmények között a vállalatvezetők jó része nem érez erkölcsi alapot arra sem, hogy a jogos normákat megkövetelje, mert lidércnyomásként nehezedik a vállalatvezetésre a munkaerő megtartásának gondja. Az állami gazdaságokban már több éve, néhány ipari üzemben pedig ebben az évben a bértömeg-gazdálkodást alkalmazzák. A tapasztalatok jók. Ebben a bérgazdálkodási formában lehetőség van arra, hogy a vállalatvezetés rugalmasabb bérpolitikát alkalmazzon, jobban érvényesítse az elosztás szocialista elvét. A munkaerőért, főként a szakképzett munkaerőért folytatott küzdelemben a szövetkezeti ipar es a termelőszövetkezetek kiegészítő üzemágai a szabadabb bérgazdálkodás következtében előnyösebb helyzetben vannak az ipari vállalatoknál. Lehetőségük nyílik arra is, hogy akár saját tagjaik rovására, jobban megfizessék az „elcsábított” szakmunkásokat. A vitában elhangzottak olyan javaslatok, hogy korlátozni kell a szövetkezeteket, meg kell szüntetni a termelőszövetkezeti kiegészítő üzemágakat, s akkor minden a helyére kerül, mert megszűnik a munkaerővel való konkurrencia. Nagyon sokat ártanánk a népgazdaságnak, ha ezeket a tanácsokat megfogadnánk. Nem a szövetkezeti ipart kell korlátozni, vagy a termelőszövetkezeti kiegészítő üzemágakat megszüntetni, hanem az egészségtelen bérkonkur renciát. Ehhez egyrészt megközelítően azonos feltételeket kell teremteni a munkaerőpiacon az iparvállalatok és a szövetkezetek részére, másrészt szigorú, ha kell, adminisztratív eszközökkel gátat kell szabni a társadalmi morálra is káros jövedelem-felfuttatásoknak. A bértömeg-gazdálkodás fokozatos bevezetése megteremtené a lehetőségét az azonos esélyű, tényleges verseny egészséges kibontakozásának. Termelőszövetkezeteink árbevételének megközelítően 50 százaléka a kiegészítő üzemágak tevékenységéből származik. Megszüntetésük tehát súlyos helyzet elé állítaná nemcsak ezeket a gazdaságokat, hanem a népgazdaságot is. A mezőgazdasági üzemek többsége mostoha körülmények között gazdálkodik. Termelési költségeik sokszor nagyobbak, mint az elért hozamok ellenértéke. Nem tehetjük meg, hogy sorsukra hagyjuk a mostoha körülmények között gazdálkodó termelőszövetkezeteket, az itt élő parasztokat. A kiegészítő üzemágak nemcsak pénzforrást jelentenek, hanem lehetőséget nyújtanak a mezőgazdaságból kiszoruló helybeli, főleg női munkaerő tervszerű foglalkoztatására is. Tapasztalataink szerint a kiegészítő üzemágakkal kapcsolatos eltérő vélemények abból adódnak, hogy nem pontosak vagy hiányosak az információk. Az ismert kormányhatározat alapján határozott intézkedések történtek a vadhajtások felszámolására, ezt követően pedig a kiegészítő üzemágak fokozottabb ellenőrzésére. Ez annál is inkább fontos, mert az ügyeskedők továbbra is munka nélkül akarnak nagy jövedelmeket elérni és nem szívesen mondanak le erről a „vadászterületről”. Azért is fontos ez, mert akadnak olyanok is, akik éppen a visszásságokat kihasználva szeretnék elérni, hogy a kiegészítő üzemágak kapcsán osztályvita alakuljon ki: szembeállítsák a munkásosztályt és a termelőszövetkezeti parasztságot. Mások azt róják fel a szövetkezeteknek, hogy rugalmasabb munkaszervezéssel dolgoznak, kevesebb az improduktív dolgozó, közvetlenebbek a munkakapcsolatok, az állami iparnál lényegesen alacsonyabbak az általános költségek és így tovább. Ügy véljük, hogy éppen ezek az előnyök azok, amelyeket szövetkezeteink jól kihasználhatnak és az egyenlő esélyű munkaerő versenyfeltételeinek kialakításával, egymás termelését jól kiegészítő, egészséges termelési verseny alakulhat ki az ipari vállalatok és a szövetkezetek között — mondotta befejezésül dr. Bíró Ferenc. Takács Jenő, a Nagykőrösi Városi Pártbizottság titkára Bevezetőben hangsúlyozta: az eltelt négy esztendő eredményeiben, tetteiben a pártszervezetek, a kommunisták tevékenysége is fontos erőt képviselt, így igaz ez Nagykőrös város esetében is. — Mi jellemezte leginkább a IX. kongresszus óta eltelt esztendőt a város ban? — tette fel a kérdést a felszólaló, majd így válaszolt rá: — Az ipari fejlődés dinamizmusa. Négy esztendő alatt több mint harminc százalékkal nőtt az iparban foglalkoztatottak száma, s ma a város keresőinek ötvenkét százaléka az iparban találja meg kenyerét. Ez fontos változás a város életében — folytatta —, s ehhez kell igazodnia a politikai munkának is, ahhoz, hogy a megnövekedett ipari munkásság szerepét, súlyát, a társadalmi életben betöltött helyét minden tekintetben tapasztalni lehessen. Takács Jenő felszólalása további részében a munkásosztály vezető szerepének érvényesülésével és annak városbeli jellemzőivel foglalkozott. Rámutatott, hogy ez összetett kérdés, nem lehet leegyszerűsítve szemlélni, s csakis az alapos vizsgálódás segíthet hozzá a reális kép megalkotásához. — A IX. kongresszus óta eltelt négy esztendőben — mondotta ezután a többi között — a pártszervezetek feladatai bonyolultabbak lettek, hatósugaruk megnövekedett, s mindennek nemcsak gazdasági értelemben, hanem az agitáciős és felvilágosító munkát tekintve is tükröződnie kell, illetve kellene. Napjainkban azonban inkább az a jellemző, hogy az agitáció, a felvilágosító munka a különböző kampányok idején erőtejes és sokrétű, más időszakokban azonban veszít lendületéből, s megtörténik az is, hogy a nagy feladatok közepette elfeledkeznek a helyi kérdésekről, a helyi problémákról, az úgynevezett apró gondokról. A Nagykőrösi Városi Pártbizottság titkára ezután a tájékoztatás különböző problémáival foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy az informáltságnak nemcsak általános nemzetközi és országos kérdésben kell érvényt szerezni, hanem a helyi problémákat illetően is. Napjainkban ugyanis az a jellemző, hogy az emberek sokkal többet tudnak általános kérdésekről, mint helyi feladataikról. Amit helyben kell megoldani, azt nagy hiba másoktól, a felsőbb szervektől várni, márpedig ma még sok helyen ez jellemzi a szemléletet. Takács Jenő felszólalása befejező részében a pártszervezetek működésének különböző problémáit elemezte. A többi között rámutatott arra, hogy nem sikerül minden esetben zökkenőmentes kapcsolatot biztosítani a gyáregységekben dolgozó kommunisták és a területi pártszervek között, mert a vállalatok központjai és azok központi pártszervezetei hatáskörük téves értelmezése folytán a munka egyeztetése helyett valamiféle kizárólagos irányítási jogot szeretnének maguknak fönntartani. Végezetül a pártalapszervezetek önállóbb munkájának erősítéséről és ennek módozatairól szólott. Rózsa Péter, szobrászművész A megye művészeti életét, a párt művészetpolitikai elveinek érvényesülését tekintette át bevezetőül, majd rámutatott, hogy az elmúlt években megnőtt az emberek érdeklődése a művészetek eredményei, s a művészetek különböző problémái iránt. — Úgy gondolom — mondotta a továbbiakban —, hogy az általános érdeklődés közepette Szentendre városának, ahol élek és dolgozom, fokozottabb szerep juthat. A város sajátos jellege, szerepköre, a művészetek, s ezen belül elsősorban a képzőművészetek nagy hagyományai arra kötelezik az ott élőket, hogy jól sáfárkodjanak a szellemi örökséggel. Azt tapasztalhatjuk, hogy a város lakói otthonuknak érzik a várost, saját otthonukként törődnek annak fejlődésével, gyarapodásával, anyagi és szellemi erősödésével. Éppen ezért, úgy vélem, nem szerénytelen az a kérés, amely szerint jó lenne, ha Szentendre megkapná a kiemelt műemléki város rangját, s az ehhez társuló támogatást. Rózsa Péter a továbbiakban a művészet tudatformáló szerepével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy ez döntő, de nem lehet leegyszerűsíteni, szűklátókörűén értelmezni. A művészetek tudatformáló hatása bonyolult folyamat, s nagy szerepet játszik a szocialista embertípus kialakításában. Ezt azonban nem elég megállapítani és sűrűn elismételni. Arra van szükség, hogy rendszeres, következetes és sokrétű munkával elősegítsük a tömegek befogadóképességének növekedését, a művészetek iránti fogékonyságának elmélyítését, mindazt, amit a közönség és művek találkozásaként fogalmazhatunk meg. E folyamatot erőszakosan siettetni nem lehet. Az viszont tagadhatatlan, hogy az eddigieknél többet lehet és szükséges tenni ennek érdekében. Az átmeneti kudarcok egyik félnek sem szeghetik kedvét. A közönség vagy a művész befelé fordulása nem hozhat semmiféle gyümölcsöt csak a távolságokat növeli, s összességében társadalmi feszültségeket hozhat létre e sajátos területen. — A jövőben lehetséges és szükséges is többet tenni, művészek és közönség őszinte vitáinak létrehozása és tartalmas megrendezése érdekében. A művész és a közönség találkozója ugyanis semmi mással nem pótolható. Olyan élő kapcsolat ez, amelyről egyetlen igaz alkotó sem mondhat le. Felszólalása befejezéseként rámutatott: o városi pártbizottság a jövőben adjon nagyobb támogatást a művészetpolitikai elvek gyakorlati megvalósításához, Szentendre város lakóinak és művészeinek szorosabb, élő kapcsolatához. Babinszki Károly, a Ceglédi Városi Pártbizottság titkára Felszólalását az általános fejlődés és ezen belül Cegléd város fejlődése néhány problémájának szentelte. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy örömmel hallotta a kommunális tervek teljesítésének _ többletéről szóló megállapításokat, de némi kétség is fölmerült benne olyan értelemben, hogy ha a túlteljesítés ily nagy mértékű lehetett, vajon reálisak voltak-e eredetileg a tervek? — Minderre azért érdemes részletesebben kitérni — folytatta a felszólaló —, mert a IV. ötéves terv néhány fejlesztési elképzelését tekintve is jogos kételyek és aggályok merülnek fel bennünk. Ogy érezzük, hogy jobb összhangra lenne szükség az országos, és ezen belül a megyei fejlesztési tervek között, s ugyanakkor elengedhetetlen az is, hogy a megye megkapja a gondjaihoz mért támogatást minden országos szervezettől és intézménytől. Ma ez nincs még így. Sűrűn kényszerülök olyan vélemény leszűrésére, amely szerint a különböző területfejlesztési és általános fejlesztési koncepciókból a megye valamiként kifelejtődik, vagy ha szerepel is azokban, nem a szükségeknek megfelelően. S mivel ez így van a megye egészét tekintve, nem lehet másként Cegléd esetében sem. A jelenleginél folyamatosabb és nagyobb távlatokat kínáló fejlesztési koncepciók megalkotására és megvalósításának megkezdésére lenne szükség. Ma ugyanis sok még az esetlegesség olyan kérdésekben, mint például az iparfejlesztés, a városok vonzáskörzetként való fejlesztése és így tovább. Egy-egy közepes üzem letelepítése is csak hosszas huzavonák és nehéz harcok után sikerül. Ez történt például a Mechanikai Hordógyár városunkba telepítése esetén is. A felszólaló a továbbiakban részletesen szólott azokról az elgondolkoztató és sokféle veszélyt rejtő törekvésekről, amelyek az önálló vállalatok megszüntetésére, összevonására, távollevő központok kialakítasara irányulnak. Az a tapasztalat — mutatott rá a többi között —, hogy a különböző nagyvállalati központok nem sokat törődnek gyáregységeik városon belüli szerepével, azoknak a város fejlesztésében elfoglalt helyzetével, s nem is adnak semmiféle támogatást ahhoz, hogy a városban működő ipari üzem minden tekintetben részese legyen a fejlődésnek. Példákat idézett arra, hogy mennyi furcsaság adódik a nagyvállalatok ilyen magatartásából és gyakorlatából. — Mindez természetesen nagy hatást gyakorol — mondotta ezek után — arra, hogy a város valóban vonzáskörzetként fejlődhet-e, vagy pedig csak papíron viseli ezt a szerepet. Amikor tehát Cegléd átgondoltabb, s a megyei tervekbe jobban beilleszkedő fejlesztését szorgalmazzuk, akkor lényegében arról beszélünk, hogy erre van szükség általában országosan is, azaz a területfejlesztés sűrűn hangoztatott elvének most már halaszthatatlan gyakorlati érvényesítéséről. Az egészséges arányok kialakítása a területfejlesztésben, a problémák ésszerű rangsorolása ugyanis a népgazdaság egészére, s az ország egészére gyakorol olyan hatást, amelyet így fogalmazhatunk meg: koncentráltabb építő munka, növekvő eredmények. Ibászi József, a Dabasi Járási Pártbizottság első titkára A járási pártbizottság első titkára felszólalását káderkérdéseknek. s a vezetés különböző problémáinak szentelte. Rámutatott: a jó vezetés elképzelhetetlen a véleménynyilvánítás teljes őszintesége nélkül. E teljes őszinteséget azonban nemcsak óhajtani kell, hanem ösztönözni is szükséges. A vezetőknek nem elég véleményt nyilvánítaniuk, hanem mások véleményére is oda kell figyelniük. A vezetés egyben örökös egyeztetés is, a különböző nézetek, álláspontok közelítése, harca, hogy a cselekvés számára már egységes alap jöjjön létre. — A véleménynyilvánításhoz azonban — mondotta ezek után a felszólaló — elengedhetetlen a széles látókör, a szakmai és politikai képzettség, a sokoldalú tájékozottság, azaz a szilárd elvi, elméleti alap. Ehhez a különböző oktatási formák sokfélesége segítséget nyújtanak, s örömmel tapasztaljuk, hogy az elmúlt években a pártoktatás tartalmilag és formailag is egyaránt gazdagabbá vált, éppen ezért, nőtt az abban részvevők száma. A politikailag képzett káderek jelentőségét aligha kell különösebben méltatni — folytatta —, de szükséges rámutatni arra, hogy néhány területen, így például a mezőgazdaságban és a tanácsoknál, nem elégedhetünk meg a politikai tudás gyarapodásával, hanem a rendszeres, folyamatos szakmai képzésre is az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani. Ennek szükségességére utalnak a kívánatosnál nagyobb kádercserék, s az is, hogy életünk néhány területén, éppen az alacsony szakmai színvonal miatt, a munkának nincs meg a kellő becsülete. Ihászi József a továbbiakban néhány foglalkozási csoport életkörülményeivel, fizetési problémáival foglalkozott, majd a kádermunka két sajátos területére, a nők és az ifjúság helyzetére tért ki. Rámutatott, hogy helyes és szükséges igény a vezetésben való arányuk növelése, de ehhez sokféle ellenállást kell leküzdeni. Sűrűn maguk az érintettek is húzódoznak a nagyobb felelősség, a több munka vállalásától, s ugyanakkor bizalmatlanság, előítélet is fogadja őket. A fiatalok sok esetben nem kapják meg a bizonyítás lehetősé- ségét, még mielőtt bármilyen lényeges feladatot nekik adnának, máris alkalmatlannak ítélik meg őket. így csökken az utánpótlás forrása, s ahogy a járásban, úgy másutt is csak kevés fiatalt lehet találni a gazdasági vezetésben, s arányuk a politikai vezetésben sem nevezhető megfelelőnek. Felszólalása befejező részében a járás párt- (Folytatás a 3. oldalon.)
