Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-30 / 255. szám

2

“"hírlap

1970. OKTÓBER 30., PÉNTEK

Tanácskozik a megyei pártértekezlet

vagy vizsgálatot igényel. Ezekről is gondoskodunk.

Írásos jelentésünk számot ad a párttagság növekedéséről, amely közel 7000-rel több, mint négy évvel ezeiőtt volt. Ennek megfelelően megnőtt az alapszervezetek, csúcsszervezetek és közbeeső pártbizottságok száma. Mig

1966-ban 1014 alap.szervezetben volt vezető- ségválasztás, most 1241 alapszervezet 5255 vezetőségi tagot választott. A pártszervezeti titkároknak 69%-a, a vezetőségi tagoknak 61%-a tagja volt a régi vezetőségnek is.

Tovább javult a vezetésben részt vevő nők aránya, mert 1966-ban 127, most 204 nőt választottak alapszervezeti és 11-et csúcsvezetőségi titkárnak. A vezetőségválasztó taggyűléseken a nyilvántartott párttagok 89 százaléka vett részt és ezek közül mintegy 31 százalék szólalt fel. A párttagság demokratikus jogaival élt. A jelölő bizottságok áltál ajánlott titkárok közül nem került megválasztásra, illetve a tagság mást választott 21 alapszervezeti, 4 csúcsvezetőségi titkár és 34 vezetőségi tag esetében.

A szavazatszedő bizottságok jó, pontos munkát végeztek. Ismereteink szerint mindenütt betartották a pártdemokracia szabályait.

Határozatképtelenség miatt összesen két helyen nem tudtak taggyűlést tartani.

A járási, városi pártértekezletek betöltötték hivatásukat. Értékelték az elmúlt négy év munkáját, fejlődését, gondjait.

Nagy felelősséggel, kritikusan vizsgálták a végzett munkát. Nagyobb igényeket támasztottak a megválasztott pártbizottságokkal szemben. Biztosították pártunk Központi Bizottságát, hogy a kongresszus határozatainak végrehajtásában a Pest megyei kommunistákra számíthat.

A vitákban elhangzottakat a megyei pártértekezlet elé terjesztettük állásfoglalás céljából, másrészt néhány kérdést népgazdasági fontosságánál fogva még külön is, a szóbeli beszámolóba foglaltunk.

Kiemelkedő vállalások

Tisztelt pártértekezlet!

írásos jelentésünkben igyekeztünk számot adni pártpolitikai munkánkról. Mégis, engedjék meg, hogy a szóbeli kiegészítőben is néhány, részben megyei és népgazdasági jellegű témáról szóljunk. Ügy ítéljük meg, hogy azok nem szűk gazdasági kérdések, hanem szoros pártpolitikai jellegűek és ezért a pártértekezlet illetékes megvitatásukra.

Először is jelentjük a tisztelt pártértekezletnek, hogy a jubileumi évfordulókra, majd a X. kongresszus tiszteletére indított munkaversenyek jelentős eredményeket hoztak "a megyének és a népgazdaságnak. A tnegjré dolgozó lakossága — mind az iparban, mind a mezőgazdaságban — jelentős vállalásokat tett és azokat is esetenként túlszárnyalva teljesítették. Kiemelkedő, jó munkasikereket értek el:

— a Dunai Kőolajipari Vállalat,

— a Mechanikai Művek,

— a váci Forte Fotokémiai Vállalat,

— a Nagykőrösi Konzervgyár,

— a dánszentmiklósi Micsurin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet,

— a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság,

— a Gödöllői Tangazdaság,

— a Budai Háziipari Szövetkezet,

— az üllői ÁFÉSZ,

— az aszódi ÁFÉSZ

és részkérdésekben sok más termelőegység.

Ezek az eredmények elősegítették, hogy a

III. ötéves tervet túlteljesítve jó alapot biztosítsunk a következő ötéves terv magasabb színvonalon való indításához. Nem áll módunkban, hogy itt felsoroljuk név szerint a szocialista brigádokat, amelyek az iparban és a mezőgazdaságban nagyszerű munkával bizonyították a jubileumi évfordulók és a kongresszusi verseny során, hogy pártunk iránti bizalmuk és szeretetük szilárd. Ezúton is üdvözöljük őket és elismeréssel gratulálunk nagyszerű munkájukhoz.

Nagyobb figyelmet

a munkástelepülésekre

Kedves elvtársak!

Harmadik ötéves tervünk befejezése egybeesik a párt X. kongresszusával. Ezért itt a pártértekezlet előtt is pontos számadással élhetünk és a számok azt bizonyítják, hogy megyénk a korábbi éveknél nagyobb mértékben fejlődött. Aki írásos jelentésünket gondosan áttanulmányozta, annak számára érezhetővé vált az a nagy erőfeszítés és annak gyümölcse, amely az elmúlt időszakot jellemezte. Mégis engedjék meg, hogy ne elsősorban erről, hanem inkább a gondjainkról beszéljek. Mint a bevezetőben említettem, a megyei tanács a kommunális beruházásokat majdnem a kétszeresére teljesítette. A megye lakóival együtt mondjuk, hogy elégedettek lehetünk. Ugyanakkor látjuk, hogy sokéves elmaradásunkat, amelyet az eléggé bonyolult társadalmi folyamatok is tetéznek, természetszerűen nem tudtuk megszüntetni. Ezért változatlanul nagy erőfeszítéseket kell tennünk és kérnünk kell a párt és a kormányvezetés változatlan segítségét, Pest megye nagy gondjainak további enyhítéséhez.

Nálunk gyakori téma az agglomeráció kérdése. Kétségtelen, hogy Pest körül néhány községben nagyon kritikus helyzet alakúit ki, elsősorban a munkáslakta településeken, amelyeknek a lélekszáma az utóbbi 10—15 évben duzzadt fel. Ezért országosan még mindig Pest megyében a legmagasabb a szükség- tantermek száma: csaknem 500, ami azt jelenti, hogy még mindig magánházaknál, művelődési otthonokban és nem egy helyen földművesszövetkezeti kocsmákban folyik a tanítás. Az már szinte természetes és jó állapotnak nevezhető, hogy az összes iskolában két műszakban folyik a tanítás.

Tudjuk, hogy országosan is gond az óvodai és bölcsődei férőhely, de nálunk ez a munkáslakta településeken az átlagosnál is nagyobb. Ezeken a helyeken a lakosság túlnyomó többsége fiatal, hiszen a távolabbi megyékből elsősorban ők jöttek a főváros közelébe.

Évek óta kínlódunk és még nem tudtunk megfelelően előrehaladni Pest környék villannyal való ellátásában sem. Ebben a témában különösen feszítő a helyzet, mert nagyon nagy a kontraszt a Budapestre bejáró dolgozók munka- és lakóhelyi viszonyai között. Ügy gondoljuk, ez utóbbi ma már annyira égető és annyira jogos életszínvonalbeli kérdés, hogy o megyei vezetésnek ebben a témában külön előterjesztéssel kellene élni a Gazdasági Bizottsághoz.

Az itt felsorolt fejlesztési kérdések azonban nem a szűkén vett agglomeráció kérdései, mert ha egészen reálisak akarunk lenni, akkor azt mondanánk, hogy a helyzet észrevétlenül annyiban változik, hogy lassan szinte egész Pest megye agglomerációnak számit. Ezt a megállapításunkat arra alapozzuk, hogy a vasút villamosítása következtében Cegléd— Budapest között 40 perces járatok is vannak, hogy a korszerűsödő HÉV-vonalakon is és a növekvő és szaporodó autóbuszjárataink, minden problémájukkal együtt is, megköny- nyítik a Budapestre való bejárást.

A mezőgazdaság feladatai

Tisztelt pártértekezlet!

A megye gazdasági életében változatlanul nagy súlyt képvisel a mezőgazdasag. Ezért szükségesnek érezzük, hogy jelentést tegyünk á pártértekezletnek elsősorban a kenyérgabona-kérdésről.

. .Qrönynel közölhetjük,, hogy a III. ötéves terv kenyérgabona-programját nemcsak teljesítettük, hanem túlteljesítettük. 1966 augusztusában a megyei pártbizottsági ülés, a minisztériummal való tanácskozás alapján határozatot hozott arra. hogy. 8800—9000 vagon évi átlag felvásárlást irányozzunk elő. Az idei — a vártnál gyengébb évet is beleszámítva — évi átlagban 11 052 vagon kenyér- gabonát adtunk a népgazdaságnak.

A politikai munka és a gazdasági ösztönzők közös hatásaként stabilnak és rendezettnek tekintettük eddig kenyérgabona-termesztésünket. Őszintén meg kell mondanunk, most ősszel ez a biztonság egy kissé megingott. Oka a gazdasági ösztönzők változása, méghozzá rossz pszichikai körülmények között. A tavalyinál gyengébbek a terméseredmények, az őszi vetést kedvezőtlen feltételek között kell teljesíteni. Az 1967. december 15-én életbeléptetett, a mázsánkénti 30 Ft-os adókedvezményt megszüntette az 1970 júliusi rendelkezés. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy nem teszünk meg mindent a jövő évi kenyerünk biztosításáért. Azonban érzékelnünk kell, hogy a vártnál, és az utóbbi évek gyakorlatánál nehezebb feladattá vált ez a munka. Jó 20 évig kínlódtunk a vetéssel, aratással — el kell gondolkodni azon, hogy a 30 Ft adókedvezmény megszüntetése megéri-e, hogy birkózzunk újból a mezőgazdasági üzemekkel, hiszen az adókedvezmény mellett is erős politikai munkára volt szükség, mert így is állandó téma volt a vetés- terület csökkenése.

A másik dolog amiről szólnánk: a húsellátás. A megyei pártbizottság jelentős programot dolgozott ki a közös állatállomány növelésére. Tudjuk, hogy mennyire szükséges és mindent megtettünk és megteszünk a háztáji állomány fejlesztéséért. Meggyőződésünk volt már a program készítése idején, 1966- ban, hogy csakis a közös állomány segítheti a krónikus húsgondok végső, érdemi megoldását. Ezért széles körű politikai munkát végeztünk, hogy a termelőszövetkezetek a háztájit segítve, erejükhöz mérten a közös állatállomány fejlesztését hajtsák végre.

Ügy gondoljuk, hogy nem dicsekvés, hanem jogos büszkeség, hogy az országban elsőként fogtunk mindehhez, és ezért a legtöbb szakosított telep Pest megyében van.

Korábbi kezdeményezésünket erősítette, hogy 1968-ban és 1970-ben kormányintézkedés is napvilágot látott ebben a témában. Gondunk itt is az, hogy menetközben változott a beruházások állami támogatása: 70%- ról 50%-ra csökkent. Szerintünk feltétlenül érdemes lett volna differenciálni, legalább úgy, hogy a szarvasmarha- és a sertés- tenyésztés közötti nehézségek kifejezésre jussanak. Megítélésünk szerint egy ennyire fontos kérdéshez komplexebben kellene hozzányúlni — gondolunk itt a tartási ösztönzés növelésére.

Népgazdaságilag két nagyon fontos témában változott a jónak bizonyult gazdasági ösztönző. Felmerül a kérdés, helyes dolog-e a tartósnak ígért ösztönzők változtatása csak

azért, mert hatásuk gyors és a vártnál kedvezőbb eredményeket hozott? Nem vagyunk meggyőződve arról, hogy meghagyásuk népgazdaságilag túlzott terhet okozott volna.' Ugyanakkor érzékeljük, hogy ha átmenetileg is, de termelési megtorpanást és a biztonságérzet gyengülését idézték elő.

Munkánk során ezekkel számolnunk kell. Ezért nagy figyelmet fordítottunk az őszi vetésre. A tavalyinál hatékonyabb intézkedésekre volt szükség. A megyei tanács és a pártszervek szoros együttműködéssel küzdenek azzal a törekvéssel szemben, ami az üzemekben kialakult. Ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a három év területi átlaga bevetésre kerüljön. A tegnapi napig a mezőgazdasági termelőszövetkezetek az összes kenyér- gabona vetésterület 80 százalékát, az állami gazdaságok 90 százalékát teljesítették. A vetésben a budai járás 90 százalékos teljesítménnyel vezet, majd a váci, monori, szentendrei járások követik 84 százalékos vetésterülettel. A ceglédi járás és Nagykőrös város mezőgazdasági üzemeiben a vetésterület csak 64 százalék, illetve 60 százalékát vetették el.

A megyei mezőgazdasági üzemek kb. 30 százaléka végzett a kenyérgabona-vetéssel. Elsők között fejezte be a vetést: '

— a dányi Magvető,

— a maglódi Micsurin,

— a fóti Vörösmarty tsz és

— a Monori Állami Gazdaság.

Ha már a mezőgazdaságnál tartok, szeretném megemlíteni a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium munkáját.

Az előző pártértekezletünkön a minisztérium jó és segítő munkájáról számoltunk be. Most ezt, sajnos, nem tudjuk ilyen egyértelműen megismételni. Az a tapasztalatunk, mintha a MÉM nem találta volna meg a területi szervek szerepét az irányítási rendszer változott körülményei között. A megnövekedett önállóság eltúlzott értelmezése következtében esetenként figyelmen kívül hagyják a területi szervek jogos észrevételeit. Nem tudjuk másnak minősíteni, hogy nem ügyeltek eléggé a területi szervek egyértelmű jelzéseire, amelyek a gépállomány és az alkatrész- ellátás tarthatatlanságát vetették fel, már a tavalyi tapasztalatok alapján. A rendkívüli időjárás okozta nehézségeket különösen súlyosbította az elhasználódott géppark és a rossz alkatrészellátás. Vagy említhetjük például az erdőgazdaságok átszervezésénél lejátszódó eseményeket.

Elmondtuk a népgazdaság érdekeit mesz- sze szem előtt tartó érvelésünket és véleményünket. Igaz, hogy végighallgatták, még azt is mondhatjuk, hogy felelős vezetők igazat adtak, mégis, ellenzésünk ellenére, végrehajtották. Félreértés ne essék, nem presztízskérdés, hogy mi tartozik a megyei hatáskörbe, vagy mi kerül át más megyéhez, de közös presztízs kellene hogy legyen a népgazdaság érdeke akkor is, amikor a minisztériumnak kell erre a magaslatra emelkednie.

A gazdasági reform hasznosnak bizonyult

Tisztelt küldöttértekezlet!

A IX. kongresszus óta belpolitikai életünk legnagyobb jelentőségű eseménye gazdaság- irányítási rendszerünk reformja volt. A magyar párt, a magyar nép nagy vállalkozása a gyakorlatban is sikeresnek bizonyult. A taggyűlések és a pártértekezletek beszámolói és vitái sokoldalúan és felelősségteljesen foglalkoztak a tapasztalatokkal. Ez kötelez bennünket arra is, hogy a következőket felvessük.

A reform hatására gazdasági életünk dinamizmusa alapvetően megváltozott. Ennek általánosítható, hasznos következményeit napi munkánkban meggyőzően tapasztaljuk. A korábbi évekhez képest sok — nagyon sok — dologban sikerült előrelépnünk, és a vállalati önállóság növekedése még ennél is többet rejt magában. Azért merjük ilyen határozottan állítani, mert mi magunk is tapasztaljuk, hogy egyes helyeken, vagy egyes témákban a tépelödésen vagy a siránkozáson még nem jutottak túl, és a régi szemlélettel, várnak valami központi beavatkozást. Nem tudjuk mással magyarázni, hogy a vállalatok, de olykor a minisztériumok is késlekednek a belső reform megvalósításával. Egy példát: Mindenki előtt ismert a munkaerőhelyzet. Köztudott, hogy a foglalkoztatottság nálunk magas fokú, és a mezőgazdaságból már csak lassan áramló és főleg nem nagy tömegű munkaerő várható. Jobbára csak a természetes utánpótlással számolhatunk. A központi tervezés ezt figyelembe veszi. Nem így a minisztériumok és a vállalatok egy része. Ezen a szinten a tervezés úgy folyik, mint öt-hat évvel ezelőtt, mint amikor évi 100 000 embert vettek fel. így természetes, hogy a létszáméhség nem csökken. Sok egyéb tényező mellett nagy szerepe van ennek is a munkásvándorlásban. mert olyan létszámot terveznek és próbálnak biztosítani, ami eleve lehetetlen. így azután kialakul az a helyzet, hogy a lét- számfeltöltés reményében, az újonnan jelentkezőknek magasabb bért fizetnek, mint a törzsgárdának. Ezt látva, mások is ösztönzést kapnak a munkahely változtatására, mert ha így lehet magasabb keresethez jutni — és a példák ezt bizonyítják —, akkor ezt az utat választják.

Természetszerűen, a munkások is törekednek, hogy minél jobb, minél magasabb bért kapjanak. A gazdasági vezetés vagy bérezési rendszerünk gyengeségeit öntudattal ők nem korrigálják, nem is várható ez tőlük még akkor sem, ha néhány vállalatnál ezt képzelték. Ezért is alakulhatott ki olyan nem kívánatos

jelenség, mint a termelőszövetkezetek „mun- kaerő-átengedési” üzelmei, amelynek kormánybeavatkozás vetett véget.

A vázolt okok nemcsak gazdaságilag, hanem társadalompoiitikailag is károkat okoznak. Sokat lazult a munkafegyelem. A közvélemény egyre erőteljesebben bírálja a kialakult helyzetet, és intézkedéseket kívánnak.

Sokan a megoldást az adminisztratív rendszabályokban látják. Lehet, hogy egy-két vonatkozásban erre is szükség lenne, de ez nem lehet egyedüli megoldás.

Az elvtelenség idegen rendszerünktől

A munkaerkölcs alakításában soha nem mondhatunk le a politikai nevelésről. A pártszervek, mi magunk is, egy kissé megbénultunk az új jelenség kezdeti szakaszában, és egy ideig inkább szemlélői, mintsem cselekvő részesei voltunk az előállt, nem kívánatos helyzetnek. Pedig az irányítási rendszer formálása nem zárja ki, sőt, feltételezi a színvonalasabb politikai munkát, igényli a magasabb szintű munkaerkölcs biztosítását.

Elsősorban nekünk, a pártszervezeteknek kell őrködnünk, hogy minden szinten a becsületesen, hivatástudattal végzett munka legyen az elsődleges mérce. Nagyon következetesen kell küzdeni minden körülmények között, hogy a tudás, a felkészültség és a munka ötvözete legyen a boldogulás alapja a mi társadalmunkban. Ez alól ne legyen kivétel, mert különben önmagunkkal, elveinkkel kerülünk szembe.

Mi a munkanélküliséget, az éhséget, mint gazdasági szabályozókat, elvetettük. A munkáshatalom rendje, a megalázó nincstelenség helyett visszaadta az emberi méltóságot azzal, hogy elsődlegesen az alkotói öntudatot akarja növelni minden emberben. Legyen az egyetemi tanár, vagy termelőszövetkezeti brigádvezető, orvos, vagy géplakatos, pedagógus, vagy építőmunkás, mindegy, a mi társadalmunkban az odaadó munka, a szakma iránti tisztelet és hűség egyforma rangra emeli az embert: a szocialista öntudatú dolgozó rangjára. Ezért nem lehet, hogy létszámbiztosítási okokból mindenkit megtűrjenek. Ezért nem tűrhető, hogy a fegyelemsértőknek mindent elnézzenek, csakhogy ne menjenek el. A munkanélküliség idegen a szocialista rendszertől, de az elvtelenség is idegen. Úgy gondoljuk, nem lehet tovább késlekedni sehol. Minden üzemnek, alapos felmérés révén, új úton kell elindulnia, méghozzá a termelésben levő, nélkülözhetetlen munkaerő felszabadítása, illetve a termelékenység szolgálatába állításának útján. Ezt tették például korábban a Csepel Autógyárban, később a Mechanikai Művekben, az Ipari Műszergyárban. A párt- szervezeteknek pedig alapos, átgondolt politikai munkával kell ezt segíteni, sőt, ösztönzői legyenek ennek.

A kérdés megítéléséhez hozzá tartozik, hogy kimondjuk: a munkáslétszám cserélődése egy bizonyos szintig önmagában nem feltétlen káros, nem feltétlen rossz. Hatást gyakorolhat a nemtörődöm vagy rosszul szervezett üzem vezetésének megjavítására. Egy bizonyos határon belül a munkahelycsere még úgy is hasznos, hogy élettapasztalatot, szakmai ismeretet is növel. (A notórius munkafegyelem-sértők figyelmen kívül hagyhatók.) A munkás nálunk nem röghöz kötött, hanem teljesen szabad munkavállaló, és ez természetesen így helyes. Azonban hosszabb ideje úgy értékeljük, hogy a kívánatos csereszintet már régen és messze túlléptük.

Következetes harcot a hibák ellen

A témának van azonban egy másik oldala is, és arról is beszélni kell. A gazdasági szabályozóknak több olyan részelemük van, amelyek rontják a szocialista jövedelempolitika elveit. Magunk számára közgazdaságilag nem indokolhatóan egy olyan helyzet bontakozik ki, amelyben az alacsony hatékonyságú termelési területen nagyobb a jövedelem, mint a magas termelési hatásfokkal rendelkezőn.

Ilyen és hasonló jelenségek következtében sokakban kétely merül fel gazdaságpolitikánk helyességét illetően. Szerintünk vitatkozni kell azokkal, akik egész gazdaságpolitikánkat kérdőjelessé teszik. Ugyanakkor egyet kell érteni azokkal, akik az egyes szabályozók gyengeségeire, olykor hibáira rámutatnak, és feltétlen keresnünk kell a korrigálás módozatait.

A vállalatokat elmarasztalhatjuk az elvtelen bérezés alkalmazásáért, olykor egymással való rálicitálásért, vagy a notórius vándorlók kritikátlan felvételéért. Azonban az igazsághoz tartozik, hogy szabályozó rendszerünk, az átlagbérrendszer is ebbe az irányba nyomja őket.

Utalnánk arra, hogy amennyire hibáztattuk a jól bevált ösztönzők gyors változtatását — a mezőgazdaságra gondolok —, legalább annyira hibásnak látjuk a bérezés területén most már elég hosszú idő óta eltűrt visz- szásságokat.

Meg kell találnunk azt a módot, amely megközelítően biztosítani tudja a munka szerinti elosztás elvét. Ha már tudnánk, ha megtaláltuk volna, akkor is nehézségbe ütközne a végrehajtása, két okból is.

O

A munkások körében szubjektív ellenállás tapasztalható a differenciált bérezést illetően. Elvileg elfogadják, sőt, he-