Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-28 / 253. szám
\ 6 PM SI MEGYEI mirfop 1970. OKTOBER 28., SZERDA Felvágás Fehér por — édes kocka Óvatosak a hasai megrendelők Külföldre maxi, itlhonra mini — Szintén autóra gyűjt?... (Zsoldos rajza) A sajtó tarka képéből kimaradt egy színfolt. A Magyar Cukoripar ez idén nem tartott sajtófogadást. Pedig létezik még ez az országos nagyvállalat. Igaz, nem sokáig, mert január elsejével trösztté alakul át. A selypi és a hatvani gyár egyesül, Szolnokon, Kaposvárott, Mezőhegyesen, Sarkadon, Sárvárott, Ácson, Ercsiben, Szerencsen és Petőházán pedig önálló cukorgyártó vállalat működik majd. A cukoripar tehát marad, sőt, a szervezeti tökéletesítés eredményeként remélhetőleg közelebb is kerül mind a termelőhöz, mind a fogyasztóhoz. Ettől függetlenül azonban ebben a pillanatban már mind a tizenegy gyárunk dolgozik. Tízezer ember munkájával naOKTÓBER 25-TŐL MEGKEZDTE A GYÉiÍLCMTVÁMK ÁRUSÍTÁSÁT LERAKATAIBAN a Kecskemét-Szikrai Állami Gazdaság BORBÁSI FAISKOLÁJA DIÖSDON, a Gárdonyi Géza utcában (a balatoni út mellett) ÉRDEN, a Lenin út 27. sz. alatt, NAGYKOROSON, a Petőfi utca 55/a. sz. alatt. FAISKÖLA-TELEPHELYE: Kecskemét, Borbás 50. C YÜM ÖL CSFA OL TVÁNYOK DÍSZFÁK, DÓZSÁK NACY VÁLASZTÉKBAN Azonnali belépéssel' felveszünk kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat, (16. évet betöltött fiúkat is), ács, asztalos, könnyűgépkezelő szakmunkásokat és kubikosokat, villanyszerelő, tetőfedő, festő, épület- és díszműbádogos, víz- és fűtésszerelő, parkettás, lakatos szak- és betanított munkásokat, rakodókat, gépkocsi- és dömpervezetőket, raktári segédmunkásokat, éjjeliőröket, takarítónőket (nyugdíjasokat is ), minden szakmába nyugdíjas szakmunkásokat • Jelentkezni lehet a PROSPERITÁS KTSZ MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN l Budapest IX.« Viola utca 45. ÁRENGEDMÉNYES HŰIÓGÉPVÁSÁR a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat összes szaküzletében és vegyesiparcikk-boltjában 1970. DECEMBER 19-IG. Vevőink a hűtőgép megvételekor 300 Ft értékben tetszés szerinti árucikkeket vásárolhatnak. A MEGYÉBEN CSAK NALUNKI Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ponta 2600—2800 vagon répából vonják ki az értékes tartalmat. A gépek öntik a fehér port, amelyet édes kockává alakítanak később, és leginkább így juttatják el az üzletekbe, a vevőhöz. * A sajtótájékoztató elmaradásának oka, hogy íí helyset nem túl rózsás, pillanatnyi és távlati gondok foglalják le a' Cukoripar ve1 zetőit. Gond van magával a meny- nyiséggel is. Hazánkban a közelmúltban 230 ezer holdon díszlett a cukorrépa. Miután sikerült megbízhatóan elérnünk a holdanként 200 mázsa körüli hozamokat, úgy találtuk, hogy a biztonságos hazai ellátáshoz, esetleg némi export mellett, elegendő lesz a 160 ezer holdas termőterület. Ezt a tervet azonban sikerült alaposan „túlteljesíteni”. A termelési kedv csökkenése és a közismert időjárási gondok miatt az idén mindössze 130 ezer kataszteri hold termésére számíthatnak a gyárak. Ez is később jutott feldolgozható állapotba, ezért a legelső gyár — a,szolnoki — is csak szeptember 11-én indult, a tizenegyedik — az ácsi — pedig október 8-án. Ez közel két hét késést jelent a szokáshoz képest, és a kampány alighanem újévre be is fejeződik. Máskor át szokott nyúlni a következő esztendőbe is. A tervezett hozam most is megtermett, de a minőség nem valami ragyogó. Sok a víz a répákban, emiatt a cukortartalom kevesebb. Az üzletekbe küldött kockák minőségét ez természetesen nem befolyásolja, csupán a gyárak önköltségét érinti hátrányosan. A másik gond: a répák rostosabb szerkezete, valamint a több gaz azonban maradandóbb hatású. A gyári aprítógépek gyakran eltömődnek, és’ nem éri el a szokásosat a mezőgazdáságnak visszaadott, takarmányozási célt szolgáló nedves répaszelet minősége sem. A gondokat tovább súlyosbítja a cukoriparnak az a természete, hogy év közben kevesebb, kampányban több munkaerőre van szüksége. Egyre kevesebb olyan emberünk akad azonban, aki éppen őszre akarna alkalmi munkát vállalni. A mezőgazdaságban is ősszel van a csúcs, és ezért az idénymunkások szerződtetése egyre nehezebb. A cukorfogyasztóknak, a vásárlóknak, akik már hozzászoktak a bőségesebb cukorfogyasztáshoz, mindezek miatt nem kell aggódniuk. A fehér port vagy édes kockát az esztendő bármelyik szakában, a kívánt mennyiségben, ezután is megtalálhatja az üzletek polcain. Ezt nem a Magyar Cukoripar, hanem a magyar állam garantálja. De nem tétlen a távlati teendőket illetően maga a cukoripar sem. Az első igazi rekonstrukció a szolnoki gyárban emeli majd a hozamot. A két-három esztendőre tervezett, kilencszázmillió forintos beruházás már elkezdődött. Csökkent a fizikai munka aránya Szolnokon, és már eddig másfélszeresére emelkedett a napi feldolgozó kapacitás. Ennek befejezése után döntik majd el, hogy melyik legyen a következő gyár, amelyet teljesen felújítanak. Az iparág vezetői, az ütemet fokozni szeretnék, hogy gyorsabban juthassanak a tervezett program végére. Kisebb-nagyobb beruházásokra szinte minden gyárban sor kerül. Selypen, Mezőhegyesen és Szolnokon például már az idén 400 férőhelyes, korszerű öltözők épültek. A széntüzelésről fokozatosan át- állnak olaj- és földgáztüzelésre. Ez is elsősorban az anyag- mozgatás, a nehéz fizikai munka szempontjából jelentős. A cukoripar már most 65 százalékban fűtőolajat használ. Mezőhegyesen és Szerencsen már jövőre megépül a szelet- szárító. de a negyedik ötéves terv végére azt szeretnék, ha minden szeletet szárítva adhatnának vissza a mezőgazdaságnak. így könnyebb szállítani, felhasználni, tehát szívesebben fogadják a termelők. Kísérletek folynak már arra is, hogy nyers szeletet melasszal 'és különböző adalékanyagokkal keverve szárítsák, és így teljes értékű takarmányt adjanak a mezőgazda- sági üzemeknek. Eldöntött kérdés, hogy továbbra is hazai termelésből akarjuk kielégíteni cukorszükségletünket. Ezért a cukoripar saját erejéből is kezdeményezheti a cukorrépa-termesztés korszerűsítését, gépesítését és kemizálását, hogy erősödjön a termelési kedv, a termesztő üzemek és a cukorgyárak hagyományos együttműködése. Földeák! Béla A Május 1. Ruhagyár ceglédi telepének vezetőjétől érdeklődtünk: — Milyen eredmények várhatók a tervteljesítésben az idén. és hogyan sikerült kielégíteni a hazai és a külföldi igényeket? — Kilátásaink biztatóak — mondotta. — A jó eredményeket segítette a kongresszusi . ver1 seny, amelyben minden dolgozónk részt vállalt. Főleg a szalagok dolgozóinak munkáját illeti dicséret. A tizennyolc szalag közül kilenc 163 százalékos eredménnyel túlteljesítette a tervet, de a többi sem maradt alul a száz százalékon. — A hónap végén, október 31-én indul útnak az utolsó szállítmány Hollandiába. * Ebben az évben havonta négyezer kabátra kaptunk megrendelést három holland cégtől. A hazai megrendelők igényét is időben kielégítjük. Főleg — férfi-, nőd, lányka-, és fiúkabátokat — szőrmegalléros szövetkabátot, műszőrme bundákat, műbőrkabátokat készítettünk az itthon} vásárlók számára. A hazai megrendelők még óvatosak. A külföldi cégek már az év elején jelentkeztek midi és maxi igénnyel, a belkereskedelem még hagyományos, térden felüli, illetve mini kabátokat rendelt. Az előrejelzések szerint a jövő év elején már a hazai vásárlók számára is megkezdhetjük a midi és maxi kabátok gyártását. i ét napja ráment az iratok elolvasására. Degeszre tömött irattartók tornyosultak az asztalán. Levelek. Tiszta, hibátlan gépeléssel. Kusza, nehéz kézzel rótt sorokkal. 'Akadozó meg könnyedén gördülő mondatokkal. Jegyzőkönyvek. Feljegyzések. Helyszíni szemlék papíron rögzített megállapításai. Határozatok. Aláírások, pecsétek, iktatószámok. Felszólítások. Az ember őröli kísérői a papírok. Születését papír igazolja. Sőt, már születését megelőzően is szerepel a terhesgondozó nyilvántartásában. Élete pedig könnyen nyomon követhető az aktákból, nyilvántartásokból, igazolásokból, bizonyítványokból, az óvodától a nyugdíjig, a temetésig. Mintha már-már a papír szabná az utat, s nem az ember. Hiszen ez az ügy is! Ügy? Döcög a vonat. Vigaszítalan őszi táj. Lombjukat vesztett fák, termésüktől megfosztott kukoricások. Prizmába rakott répahegyek. Sár. A töltés mellett futó földutakon a szekerek nyoma meg a vontatóké. Ember nagy ritkán bukkan fel. Szürke pont a szürke végtelenben. Az ablakokra páracsíkot csap a fűtés s a lélegzett. A csík folydogál az üvegen, átitatja a koszos, gyűrt, barna függönyöket. Cigarettafüst. Szemét a padlón. Köhögés. Foszlányokká szakadozó szavak. Utasok. Nyűtt és kikerekedett arcok. Fáradt s vidám szemek. Mennyi s hányféle ügy lapulhat homlokcsontjuk mögött! Pénz. Rang. Sérelem. Kitolás. Düh. Az élet lényegében ügyek láncolatából áll, s az ügyek új és újabb embereket vonnak be életünkbe. Segítőket vagy ellenfelékét. Megértőké?,' Közömbösöket. Makacs ellenállókat. Készségesekét. Az aktatáska a feje felett, a kisebb csomagtartóban. Az utolsó vonattal legrosszabb esetben is visszajön. Ezt már elhatározta. Hiba volt, hogy elhatározta? Olykor fölbukkannak benne ilyen, teljesen fölösleges gondolatok. Hiszen ha előre elhatározta, mikor tér vissza, már eleve elfogult az ügyben. Akkor már nem az igazságra figyel, hanem arra, hogy a maga szabta időn belül a dolog végére járjon. Vagy éppen jól teszi? Szervezettség nélkül semmit nem lehetne elvégezni? A legkisebb ügyben is napokig hallgathatná a panaszokat? Tizenöt éve csinálja. Ezerszer belefáradt. s ezerszer érezte, hogy nem fáradhat bele. Az akta mögötlt mindig ember van — jól hangzik az újságok hasábjain. Mosolyogni szokott rajta. Ha ezt valakinek magyarázni kell, akkor megette a fene. Az úgysem érti meg. Milyen emberek vannak a mostani akta — aktahegy — mögött? Szeretett eljátszani a papírok alapján alkotott figurákkal. Még akkor is, ha sűrűn rácáfolt a valóság az elkép- zeltre, legalábbis, ami a külsőt illette. Mert a magatartás már jobban kikövetkeztethető az iratokból. Valahol igaz az, hogy a stílus maga az ember... Az állomástól a tanácsházáig vezető út járdáját nemrég boríthatták betonlapokkal, a munka friss nyomai még szembetűnőek voltak. Legalább nem kell a sarat taposni, a kapuk előtt' megsüppedt földben meggyűlt vizet kerülgetni. Tizenöt év! Mi volt akkor még a falvakban! Járda? Lámpák? Ugyan. Más miatt verték altkor az asztalt, ha verték. Inkább hallgattak. Mélyen, sokat mon- dóan... A tanácsházát is reparáíták, nem járt itt talán két esztendeje, ahol régen az elnök szobája volt. most ott a műszaki ügyintéző székelt. Műszaki ügyintéző! Egy községben...! Igaz, nagyközségi ranggal, de hát akkor is! Ott, ahol két évtizede a legkisebb hivatalnok is csak biccentett a parasztoknak... Az elnököt jól ismerte, régi ember a tanácsnál, akár 6. A hajuk megritkult, a szemük alja meg- táskásodott, pocakot eresztettek, a járásuk sem olyan fürge, de valahol ugyanazok maradtak. Remélhetőleg ugyanazok, mint voltak. — ... ezeknek maga az atyaisten sem szolgáltathat igazat, nem még te vagy a megye — mondta az elnök, s a fejebúbját vakar- gatta. — Idehallgass: ezzel a panasszal annyi hivatal, annyi ember foglalkozott, hogy a rápocsékolt energia egy járás igazgatására elegendő lenne... Igaz, igaz. ö is ugyanezt gondolta, amikor a papírokat forgatta. A szabály azonban szabály, a jog jog. Az állampolgár minden törvényes eszközzel keresheti, védheti igazát Igazát, mégha vélt is csupán az igazság. Minden embernek a maga igaza az igazság. S ez ellen nehéz tenni. Majd talán az új nemzedék ... talán... mert igaz, azok már nem Kiküldetés birtokon, vagyonjogon marakodnak, de azért találnak a háborúságra okot... Nézte az elnököt. Megöregedett. A hajsza nyomát hagyta az arc minden részletén. A homlokon, a szemeken, a száj szögletében. A bútorok a régiek, ócskák. Nyikorgó székek, barna, fénytelen, tintafoltos íróasztal. Egy Lenin-kép az elnök feje felett. Néhány plakát. Szekrény, belseje nyilván zsúfolva papírokkal. Az íróasztalon aktacsomók, a Magyar Közlöny néhány példánya, s a mai újságok. — ... délutánra visszajövök, ha lehet, a panaszosokkal együtt, s akkor talán lezárhatjuk az ügyüket... Az elnök bólintott. -Mint aki a naiv gyerekre ráhagy valamit. Jó, jó, menjél, bizakodjál, próbálkozz, térj vissza, de hogy lezárd ezt az ügyet...?! Ötödik esztendeje marakodik a három testvér a semmi kis házon s a tenyérnyi telken. Papírok arról, ki hogyan segítette a szülőket. Segítette?! Hát hiszen akkor miért a nőtanács aktívái takarítottak a két magatehetetlenre? Miért a szövetkezet asszonyai meszeltek? Köpni kellene, de hát a hivatal illemre szorítja az embert. Most a megyéhez fellebbeztek. Üjból. Mert elölről kezdték. Az egyik utat elvágta a bírósági, jogerős ítélet. Próbálkoznak hát másik úton. A ház a fontos? A telkeeske? Ugyan. A másik két testvér duhítése. A csak azért is megmutatom nektek., ' , . .. A kézbesítő, akit az 'elnök adott-kísérőnek, útmutatónak, hallgatag ember volt, hiába kérdezgette, nem mondott semmit. Azt felelte mindenre, „nem tudom kérem, piciny hivatalom van nékem itten”. Mentek hát szótlanul. Kandi tekintetek követték útjukat, a vak is láthatta, hogy János bácsi, a kézbesítő valami hivatalos embert kísér, hát vajon kihez, mi ügyben? Az első helyen gyorsan végezitek, a szapora beszédű, testes fiatalasszony újra meg újra azt hajtogatta, hogy ők bizony nem vonják vissza a beadványukat, nem azért fizettek az ügyvéd úrnak, hogy most visszatáncoljanak, ők az utolsó karácsonyra is, amikor még élt a két öreg, tyúkot vittek... Tyúkot vittek... ezt hajtogatta magában, míg a második helyre baktattak a szótlan kézbesítővel. Tyúkot. Hat éve. Egy tyúkot. Azt kellene mondani, hogy._ Nem lehet semmit mondani. A hivatal hivatal, az érzelmeit gyűrje vissza az, aki ilyen ügyekben jár el, mert már az első helyen összepofozkodna... A házban csak a gyerek volt otthon, ő szaladt el a mamáért a szövetkezeti irodára. Ez sem tartott sokáig. „Ha van képe annak a szégyentelennek újra ci- bálni bennünket, akkor csak tegye. Még hogy egy tyúkot... Édesanyám ríva panaszkodott, miként beszélt vele, meg apánkkal is... mindig is nagyszájú volt; félt tőle az egész család...” A harmadik volt a fiútestvér. Éppen ebédelni tért haza, a leves mellől állt föl, a kapujuk előtt mocorogva várták a kocsi élé fogott lovak. Bólogatott, érti ő, érti, hogyne értené, éppen elégszer hallotta már, hí szer* tőle legyen a házzal bármi, nem érdekli, a két lány... Mentek vissza, a tanácsházána. A kézbesítő, bár most néni kérdezte, magától mondta: — Ugye, látja az elvtárs, milyen furcsák az emberek. Apjuk, anyjuk még hangos szót sam ejtett életében, ők meg... Nem fejezte be a mondatot, elhallgatott. A kínált cigarettát örömmel elfogadta, aztán elköszönt, „az elvtárs maga is eltalál a tanácsházára”, s elment ebédelni. Megnézte az óráját. Háromra hívta a tanácsházára a három testvért. Fél kettő. Benézett a vendéglőbe, nem sokat kínált az étlap, bablevest füstölt csülökkel, s diós tésztát, vagy kelkáposztafőzeléket vagdalt hússal, azaz fasírt tál. A babot választotta, lassan evett, tördelte a kenyereit, nézte, ahogy a mellette ülő asztalnál a harmadik konyakot hajtják föl azok, akiknek a kocsijuk a kocsma előtt állt. Kereskedők lehetnek, a ponyvákba takart nagy pakkok legalábbis erre mutattak. Melyikőjük vezethet? Mert mindannyian itták a konyakot... Fizetett, a presszóban megivott egy nagyon híg barna löttyöt, s ballagott át a műkőből ügyeskedett szobor előtt a főtéren, a tanácsházára. Az elnök nem kérdezett semmit, bújta a papírjait, csak amikor az első érkező köszönt rájuk, akkor nézett fel, sóhajtott, s azt mondta, „szólok majd Marikának, hogy jöjjön be jegyzőkönyvezni, legyen gyorsan meg, mert biztos szeretnél az utolsó vonattal hazajutni ...” Mészáros Ottó
