Pest Megyi Hírlap, 1970. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-02 / 231. szám

4 “tÄiriflP 1970. OKTOBER 2., PÉNTEK Mindig gúnyosan vegyes tisztelettel csodálkoztam a sorbanállókon. A „mindiget” úgy kell érteni, hogy mostaná­ban, több mint 10 éve, amióta — én úgy tapasztalom — ha egyáltalán nem állok sorba, akkor is megszerezhetek min­dent. Csak egy kis tűrési ha­tár — vagyis nagyvonalúság, lemondani tudás, esetleg ér­dektelenség, fáradtság és fő­leg időhiány — szükséges hozzá. Tehát aznap nem me­gyek moziba, csontosabb ka­rajt veszek és néhány milli­méterrel alacsonyabbra nőtt kenyeret, esetleg hervadtabb zöldséget vagy főzeléknek- valót. Dehát sokszor még ennél is nagyvonalúbbnak kell lennem, ha nem akarok sorba- állni — becsülettel elárulom — legalább egy évben három­szor, de én akkor sem állok sorba, inkább ... De nem mindenki hasonlít rám, nem mindenkinek van ilyen fene jó dolga és blazírt nemtörődömsége és igenis sor­ba áll. Például Vácott... Fakir — nem fakir? íme, a Dunakanyar kenyér­bolt. Messze földön — de leg­alábbis Vácott és környékén — híres, hogy itt „fehérebb” a kenyér, keltebb a tészta, pu­hább a bele és sültebb a héja, és friss, meleg. No, nem a nap minden szakában, hanem éppen akkor, amikor az üzlet tulajdonosa, a sütőipari válla­lat kiveszi a kemencéből és az udvaron át röpke néhány perc alatt az üzletbe szállítja, ak­kor. Akkor már szép hosszú sor várja a forró kenyeret, mert Vác minden kenyérszere­tő embere tudja, hogy mi­kor szedik ki az említett ke­mencékből a cipókat — és felsorakoznak. A sor elején álló nénit meg­szólítottam : — Hogy lehet a sor elejére kerülni ? — Időben kell jönni. — Megéri? — Az az egy óra? Hogyne, kedveském. Nincs nekem fo­gam, csak a puha, lágy kenye­ret ehetem. — Szeret sorban állni? — Én észre se veszem, nem vagyok olyan kényelmes. Csak az tud jól vásárolni, aki áldozatot is hoz. Ha elfárad­tam a vásárlásban, akkor tu­dom, hogy jól vettem mindent. — Neve? — írja csak meg, hogy a Kenyeres Bözsi — és nevet — az igazit úgyse mondom meg, mert a lányom megtiltotta, hogy sorba álljak kenyérért, úgy tudja, nem is csinálom; mert olyan fakírok ezek a fia­talok, hogy a hideg kenyeret is megennék. Hát én nem va­gyok fakir... Szeretik — sorakoznak A Fő utcai húsbolt. Azt hal­lottam, néhanapján itt is fel­gyülemlik a tömeg. Most nincs sorban állás. Sapka György üzletvezető; — Tulajdonképpen nem Hc'i ajánlatunk: Ismét kapható: Vegeta levespor, 1 csomag 8 Ft Jugoszláv levesporok metélt tésztával: Tyúkleves: 7 Ft Marhahúsleves: 7 Ft kell sorba állni, illetve nem kellene, de a vevőknek egy­forma az ízlése, a jót, a szé­pet, az olcsót akarják venni és e három kívánság nem mindig esik egybe. Amikor egybeesik, akkor mindenki jön és vásárol, mert tudják, nem mindig van az, amit szeretnének. Nem nagyon kedvelik például a fagyasz­tott húst, a drága csontos ka­rajt és combot. Inkább veszik a friss húst és az olcsóbb csont nélkülit. Úgy? érdekes, hogy a csont nélküli húsok közül némelyik olcsóbb. Hát ezért is duzzad fel néha a tö­meg a pultok előtt. A városi tanács kereskedel­mi felügyelője, Varga József: — A csúcsforgalmak bizo­nyos torlódást okoznak, de igazi sorban állás legfeljebb a húsnál és a kenyérnél adó­dik némelykor. Pénteken, és naponta négy-öt óra között zsúfoltak az üzletek. Ezért fontos a belkereskedelmi mi­niszter legújabb rendelete, amely módosítja az üzletek Z-i/ását. Járási tanács, Gyenes Ká- rolyné kereskedelmi főelőadó: — A hús esetében, az em­berek félnek, hogy nekik nem jut. De a sorban állást önként vállalják, mert ha nem kap­nak tőkehúst, vehetnének például baromfit. Ki a józan várakozó? Érdekes a sorban állás lé­lektana: például fogytán a tej az egyik váci üzletben. Va­laki elsuttogja, hogy „kevés lesz a tej”. Egyszeriben meg­sokasodnak a tejpult előtt az emberek és suttogják: „kevés a tej” — és sorban állnak. „Már alig van” — mondja jókedvűen egy férfi, aki még kapott két litert. Erre még nagyobb lesz a sor. És csak állnak kitartóan, pedig az el­adónő már mondja is, hogy: „ne tessék sorba állni, nem jut- mindenkinek, majd-- egy óra múlva, ha jön a követke­ző szállítmány. De a sorban állók rendíthetetlenek. Igaza lenne a pszichológusnak, aki ezt írta: „Miért maradnak az en.berek csökönyösen a sor­ban, mikor nyilvánvaló, hogy semmi esélyük rá, hogy (most helyettesítsük be ide, hogy:) tejet kapjanak?” És válaszol rá így: „... A sokban állók egy különleges hatodik érzék­kel rendelkeznek, amely „megérzi” azt a kritikus pon­tot, amikor elfogy az áru. Mégsem adják fel a küzdel­met, nem szélednek el, mert áldozatul esnek egy »pótlóla­gosk optimizmusnak, amely abba a tévhitbe ejti őket, hogy a sor tulajdonképpen rö- videbb, mint gondolták.’’ Hát igen. Soraink az üzle­tek előtt sokkal rövidebbek, mint eddig bármikor. Csak­hogy ez nem optimizmus kér­dése, hanem üzlet, áru és még egyszer üzlet és áru kér­dése. — berkovits — iX. országos múzeumi hónap Megyei megnyitó Nagytarcsán A IX. országos múzeumi hónap Pest megyei megnyitó­jára október 4-én, vasárnap délután 4 órakor kerül sor a Nagy tárcsái Falumúzeumban, amely ekkor ünnepli tízéves fennállását. A múzeumi hónap rendez­vény-sorozata azonban már szombaton megkezdődik a megyében. Abonyban nemzeti­ségi-néprajzi kiállítást nyitnak ezen a napon, az Újvilág Ter­melőszövetkezet központjában. A tápiószelei Blaskovich Mú­zeumban a szentendrei festők tárlatát nyitják meg szomba­ton délután. Vasárnap, a nagy tárcsái ünnepi megnyitón kívül az újabb szerzemények kiállítása nyílik, a ceglédi Kossuth Mú­zeumban, a péceli kultúra ki­állítása az Isaszegi Falumú­zeumban: A. Penci Falumú­zeumban rendezik meg A francia—porosz háború és a Párizsi Kommün eredeti do­kumentumainak bemutatóját, míg a szobi Börzsöny Mú­zeumban a legjobb szerzemé­nyek kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. HOL A HIBA? Ózhtvás és gombabányászat A Mezőgazdasági Kiadó gondozásában most megjelent új könyvek nemcsak a szak­embereknek, hanem a termé­szetjáróknak, a vadászoknak, a virágkedvelőknek és kertész- kedőknek egyaránt sok hasz­nos tudnivalót, érdekességet tartogatnak. A vadászatnak és a legna­gyobb hazai nagyvad, az őz természetrajzának szakirodai­mában is fehér foltot tár fel dr. Bertoti István könyve: az Ozhívás. Eddig sem a hazai, sem a kül­földi szakirodalom nem fog1- lalkozott az őzhívással. Lehetséges, hogy egy újabb, esetleg jövedelmező foglalko­zási ág alakul ki Szemere László t „Föld alatti gombavilág” című könyve alapján. Sokan ugyanis még a föld alatti gom­ba létezéséről sem tudnak, mert külsőleg jelentéktelen, de ízre és értékére nézve an­nál jelentősebb termőteste a föld mélyében rejtőzik. Ebben a könyvben olvasmányosan tárja fel a szerző útmutatá­sait, amelynek alapján sokan hódolhatnak majd a „gom­babányászat” szenvedélyének, vagy jövedelmező foglalkozás­nak. Világszerte divatba jött a szubtrópusi növények, első­sorban a citromfélék szobai termesztése, Magyarországon is sokan nevelnek citromot, narancsot és mandarint cse­repekben, ládákban, ezért fordíttatta magyarra a Mező- gazdasági Kiadó Truhlar és munkatársainak „A citromfélék termesz­tése nálunk” című könyvét. Horváth Sán­dornak, a homoki szőlőter­mesztés kiváló szakemberének könyve: Szőlő a házikertben... A hazai könyvpiacon két év alatt elfogyott, s ezért került sor a „Kutya tenyésztése, tar­tása és kiképzése” című könyv második kiadásá­ra Több mint egy évtizedes A BÉKAHALÁSZ A DINASZTIA HOIDTALAN ÉJJEL TÉLEN PÉZSMA Amikor Cegléden, a Malom­tó szélén megkérdem, hol la­kik Fedák Antal, mutatják a házát: az ott, amelyik még nincs bevakolva. Szerencsém van, a családfőt otthon talá­lom. Mondom, a ceglédi kór­házban hallottam, hogy béká­kat szállít nekik. — Szállítok én mindenhova, Pestre is. Ez az én foglalkozá­som, békahalász vagyok. Mutatja az engedélyét, meg­nyugtatom, nem emiatt jöttem, a mestersége érdekel. — Kalász volt nekem az apám meg a nagyapám is. Én is az lettem. Ezért nem kellett vizsgát tennem. — S a fia? — kérdem, mert körülöttünk a család. Anti mindjárt nyilatkozik: — Segítek édesapámnak, de legszívesebben dolgoznék gé­pen, most már tizenhat éves kortól kaphatok jogosítványt. Nehéz munka ám ez, pláne ősszel belenyúlni a hideg víz­be. Ráadásul a ruha ... Fedák Antal mutatja a hón­aljig érő guminadrágot és -csizmát. Megemelem, hét ki­ló. Az apa folytatja: — Azelőtt én is halász voltam, de most már csak békát fogok, mert az kell. Fedáknét faggatom, hogyan fogadta a család a változást. — Megszoktuk, Az zavarna bennünket, ha nem volna bé­ka, hiszen ebből élünk. A fér­jem 60C—800 békát szállít he­tente a különböző klinikákra kórházakba, a MAVAD-nak meg a pesti Matróz csárdába. Ha nyúzni kell, az az én dol­gom ... — Eszik-e a békát? — Dehogy esszük — vála­szol a fiú. — Képzelje el, mennyi békát kellene ennem, hogy úgy jóllakjak, mint két tányér bablevessel. Pénz az... Háromhatvanat adnak egy bé­káért ... — A gyerekeket ijesztgetik a békával, a lányok nem félnek tőle? — Nem mondhatnám — szól az anya —, bár talán a kicsi mintha tartózkodna. Sári — Fedák Sári —. hatodikos, ki tudja, nem lép-e a nagy név örökébe. Margit — tizennégy éves nagy lány — már hoz is egy békát, két ujja közöt. őt nem zavarja. Pillanatnyilag mind­össze három béka árválkodik a fóliában, éppen most szállí­tottak. — Hol halásznak? — Az egész Alföldön, a mo­csaras vizekben, rizsföldeken, halastavaknál. Járunk min­denfelé. Megtudok néhány szakmai titkot. Éjjel csak akkor szabad halászni, ha nincs hold, mert különben a béka nem áll meg. Mennek a sötétben a vízben, ha valami mozgást észlelnek, odavilágítanak. A béka hirte­len megmered egy pillanatra a váratlan fénytől, s ez elég ah­hoz, hogy bent legyen a zsák­ban. Egy zsák béka 30—35 kiló, sokszor kilométereket is gya­logolnak a vízben, mire vissza­találnak a motorhoz. Nappal hálóval meg tapogatóval ha­lásznak. Mutatják a tapogatót. Egy dróthenger, amelyet a se­kély vízbe eresztenek, s ha beletéved egy béka, nekiütkö­zik a drótnak, és koppan. Ek­kor már nincs menekvés. — Milyen békát fognak? — Csak kecskebékát — szól szakértelemmel a fiú. — A va- rangyost vagy a zöld levelit ki se vesszük, az nem kell. — Egyszer fogott a férjem egy nagy citromsárga békát — meséli Fedákné. — Olyat azóta se láttunk. — Mezőtúr körül láttam meg valahol — folytatja a békaha­lász. — öt métert ugrott, nagy fekete szeme volt. Teljesen át­látszó volt, a belét, a tüdejét is lehetett látni. Felvittem az Állatkertbe, vizsgálgatták, né­zegették. Azt mondták, nincs meg a pigment, a bőrfesték, azért ilyen. Kaptam is érte egy köszönőlevelet. — Télen hogyan halásznak? — Ősszel gyűjtünk már ezer darabot, hogy legyen tartalék. Télen inkább pézsmapatkányt fogunk, s a bőrét adjuk el. A patkány olyan családszerető állat, hogy az emberek tanul­hatnának tőle. Már szétvertem a fészkét, de még mindig szop­tatja kicsinyeit. Másik alka­lommal pedig, amikor fogság­ba kerültek, az anya megölte kölykeit. Megmutatja a békák téli szállását, egy kis pincét, fö­lötte tyúkól van. Az udvaron baromfi, nyúl, kutya. Csak megkérdem: egyáltalán nem undorodnak a békától. Rám csodálkoznak. — Mi ugyan nem. Bár a ta­vaszi béka, úgy mondják, első béka. az a rövid nyakú, az na­gyon utálatos... de a töb­biek?,.. — soós —< kitartó kutatómunka alapján összegyűjtött és a gyakorlat­ban is kipróbált tapasztala­tait adja közre dr. Felleg Já­nos, a „Kétműszakos munka- szervezés a tehenészetben” című könyvében. A belsőséges motorokkal hajtott járművek 200 rejtett hibájának megkeresését megtalálását kísérheti nyo­mon az olvasó Gabriel Győző „Hol a hiba?” című könyvében. A pécsi irodalom kis tükre A Pécsett élő Tüskés Tibor író feldolgozta a mecsekaljai város irodalmának gazdag tör­ténetét. Műve — „A pécsi iro­dalom kis tükre” címmel — most jelent meg könyvalak­ban. A „kis tükör” kilenc- száz év pécsi irodalmát tekinti át. A szerző emléket állít a haladó pécsi irodalmi körnek, a Janus Pannonius Társaság­nak és folyóiratának, a „Sor- sunk”-nák, amely elindítója lett a később országszerte is­mertté vált pécsi irodalmi fo­lyóiratok egész sorának, köz­tük az ötvenes évek „Dunán- íú(”-jának és a ma megjelenő „Jelenkor”-nak. AZ UJ „SZÖVETSÉGESEK” ELÉGEDETTEK Számítógépgyártás kölcsöngépen Jobb a hangulat — Több lesz a részesedés Ma már senki nem beszél arról, hogy mi volt, hosszú évekig a nagymarosi Fém- és Műszeripari Ktsz-ben. Min­denki a jövőt latolgatja. — Tavaly november végén, — amikor átvettem a szövet­kezet irányítását — mindössze 3,5 millió forint értékű árut rendeltek meg tőlünk. Csak egy részlegünknek volt mun­kája. A többiek várták a jó­szerencsét. S ez volt a többség, hiszen 1969-ben is több mint 20 millió forint volt a szövetkezet árbevétele. Ja­nuár közepére aztán sikerült mindenkinek folyamatos mun­kát biztosítani. Megszűnt a létbizonytalanság. — mondja az elnök, Spilenberg László. — Ügy mesélik, a régi part­nerek megfutamodtak. — Nagy többségük új szállí­tókat keresett. Nem bíztak benne, hogy tartjuk a határ­időket, s a minőséget. De akiket visszahódítottunk, azok elégedettek. Éppen úgy, mint az új „szövetségeseink”. Az Elektronikus Mérőműszerek Gyárával például hároméves szerződést kötöttünk. A számí­tógépek kisegítő műszereinek alkatrészeit gyártjuk. Ahhoz, hogy nagyobb mennyiséget is szállíthassunk, új gépekre van szükségünk. A jelenlegi fejlesztési alapból erre még nem jut, de az ÉMG a segít­ségünkre sietett. A szükséges gépeket tőlük béreljük, míg sajátot nem vásárolunk. — Továbbra is bérmunkára rendezkednek be? — A nagyvállalatokkal hasznos az együttműködés. Különösen a számítógép-prog­ramban. Ügy gondoltuk, új önálló termékkel is piacra lépünk. A BNV találmányi pa­vilonjában mutatták be az „AUTOPONT” elnevezésű au­tomata asztal-' ponthegesztő gépet. Gyártási ;ogát megvásá­roltuk az UJÉRT-től, s jövőre már megkezdjük a sorozat- gyártását. Ezt a terméket mintha a mi szövetkezetünk­nek, találták volna ki. Rész­legeink ugyanis az alkatrész- gyártástól az összeszerelésig valamennyi munkafolyamatot el tudják végezni. — Lesz piaca a ponthegesz­tőnek? — Előzetes piackutatást végeztünk, s igen sok nagy- vállalat jelentette be igényét. Többek között az Egyesült Izzó, a Villamos Gépgyár, a Műszeripari Kutatóintézet, a VBKM és a Híradástechnikai Anyagok Gyára. Ez az új ponthegesztő ugyanis sokkal egyszerűbb, biztonságosabb, mint az import-gépek. Re­méljük, a hazai kereslet kielé­gítése után exportra is szállít­hatunk. — Nagymaros környékéről sokan járnak Pestre dolgozni, kevés az ipari üzem a környé­ken. — Éppen azért feladatunk a gazdasági stabilitásunk meg­teremtése mellett a helyi mun­kaerő foglalkoztatása is. Je­lenleg 190-en dolgoznak a központi műhelyekben, Bedol­gozóink száma 70. Ha sikerül megállapodást kötnünk a szov­jet Fiát-kocsik műszerfalának gyártására, bedolgozóink szá­mát megsokszorozhatjuk. Szo- bon pedig megvásároltuk a volt járási tanács épületét, ahol új üzemrészt rendezünk be. — Szépek a tervek, jó úton járnak. De érzik-e ezt a tagok is? — A hangulat sokkal jobb, mint egy évvel ezelőtt volt. Tudom, hangulatból nem lehet megélni. A részesedés is ma­gasabb lesz év végén két szá­zalékkal, mint tavaly volt. — A szövetkezet nevében a fém és a műszer is szerepel. Milyen arányú a fémipari te­vékenységük? — Tavaly még 50—50 szá­zalékos volt az arány. Idén már a termelésünk 70 szá­zaléka műszer, de a műszer- gyártáson belül is szeretnénk szakosodni. Ennek megfelelő­en például az orvosi felszere­lések gyártását csökkentjük, s a felszabaduló munkaerő elektronikus műszereket ké­szít. — mka — Foto: Gábor Sorbanállás és „hatodik érzék”

Next

/
Oldalképek
Tartalom