Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-20 / 221. szám
9 'Hap 1970. SZEPTEMBER 20., VASÄRNAP 1 Bikácsy Gergely: A KAKAS Irodalmi vita Viszonválasz C. B.-nek Hogyan kerül a csizma az asztalra?! Végeredményben C. B. hozzászólása annyira kisstílű, jelentéktelen és annyi benne e helyesírási hiba, hogy említést sem érdemel. Mellesleg: tavaly semmiféle valutakiajánlási ügyben nerr tanúskodtam. Talált gyerek sem vagyok, amint erre bizonyság a kerületi tanácsnál letétbe helyezett születés: anyakönyvi kivonatom. Balassi Bálintról pedig befejezésül még csak annyit igaz, hogy kezdetben szereim: dalai tele voltak a kései európai humanista líra sablonjaival, de soha nem lopoti ezüstkanalat, mint tette ezi C. B. legutóbb, az epikusok országos bankettjén... Kürti András ^ Az éjjeli vihar után most ^ apró szemű eső esett. Me- 5 leg, de friss a levegő Ezen a ^ délelőttön senki sem tudta, ^ miért énekelnek olyan harsá- nyan a madarak: emberi ter4 mészetük lenne, s felszabadultan a fülledtség alól, örömmel § hangoskodnak, vagy csak fé- ^ leimüket leplezik a zajjal? ^Amióta az április szerepét át- ^ vette a május, az élőlények, ^ akár a teremtés kezdetén, ma- agukra lettek utalva megint. ^ — Most majd kiderül, ki ímire képes! — gondolta Ven- í cél, és a saját gondolatától ^ máris vidámabb lett. Nem ^mintha oka volna rá: de hát ^fogadjuk közönnyel a balszerencsét, így nem ő, hanem mi mérünk őrá büntetést... Jó ^ napja lesz, mindenre eszébe 5 jut valami odaillő aranymon- Sdás. Mit fog szólni Márta? § Vencelnek minden barátja ^Márta nevű lánynak udvarolt, i§ő meg addig gúnyolódott ezen, ^ amíg a sorsukra jutott. Mit bánta ezt most, egyensúlyoz- ^ gátni kezdett a járda szélén, hirtelen lövések csattantak a ^közelből, megnyílt a céllövölde. Majdhogynem megállt bá- ^ mészkodni. ^ Márta most se késett, össze- ^ húzott szemmel figyelte, ahogy d fiú átvág az útkereszteződé- ^ sen. ^ — Láttam a villámot — ^ mondta köszönés helyett. ^ — Van, aki fél tőle. $ — Buta — mondta a lány —, dörgéstől félnek, nem tu- |dod? ^ Elindultak. Az egyik mel- § lékutcából megfontolt lassú- 5 Sággal három locsolókocsi ^ gördült ki, s nem törődve az ^ esővel, vízsugarak védelme ^ alatt előrenyomultak. § — Tankok — mondta Vencel. ^ — Nem! Nagymosás a mi ^ tiszteletünkre. ij Szaladni kezdtek a kocsik ^ után, Márta saruja csattogott a 8 kövön. Kisütött a nap, ők meg | futás közben kiáltoztak. § — Alul-fölül víz! ^ — Ördög veri a feleségét! ^ — Szivárvány is lesz, jaj ,$Sde jó! | A lány megállt, félrehajtotta |a fejét: ^ — Nem lesz szivárvány. | — Miért ne lenne? $ — Városban nincs szivár!> vány. | — Soha? — kérdezte re’ | ménykedve a fiú. | T ovábbmentek, lassan. A ^ 1 locsolókocsikat már nem : ^ is látták. Biztos elszáradt a ^ vizük, és most zörögve vonul- | nak, kiürült, rozsdás tartályok. $ — Volt kakas? — kérdezte Márta. — Nem volt. Ma éjjel nem volt kakas. — Hogyhogy? — Nem tudom. Talán a vihar miatt. — Te szegény — mondta Márta, és mosolygott —, ha nem szól a kakas, akkor meg a vihar miatt nem alszol. — Engem a vihar nem zavar. — Aludtál? Egész éjjel? — Mint a bunda. — Az egész város virrasztóit. A gyárakban és az irodákban kialvatlan, gyűrött arcú emberek szenvednek, te meg aludtál. — A szabadság első napja — kiáltott Vencel —, alvás a viharban. Képzeld, ha nem megyek most szabadságra, én is gyűrött arccal szenvednék a gyárban. — Én meg a kórházban — mondta Márta. — És a főnővér még gyűröttebb arccal utasítgathatna. A Gellérthegy lábához értek. — Milyen üresek az utak — mondta Márta. — Utánam, indulj. Néhány méterre már maguk alatt hagyták a várost. Lépcsőzetesen egymásra következő kis parkok és játszóterek következtek. Csend és üresség, csak az egyik homokozóban állt fel egy kisgyerek, s üdvözlő mozdulattal magasra emelte a játéklapátot, mikor meglátta őket. — Az előőrsök a helyükön vannak — mondta elégedetten a fiú. De Márta most nem nevetett, A gyerek nem vicc, a gyerek nagyon komoly dolog, ez volt az arcán. — Őserdőben vagyunk — suttogta inkább izgatottan. — Az első ember a múltban. Vencel körülnézett. — Civilizált ez az őserdő — biggyesztett —, nincsenek vadállatok. — De vannak. Jönnek, és fölfalnak. Repüljünk el! — Én kakas vagyok, nem tudok repülni. Csak csattogtatom a szárnyam. — Akkor fölfalnak. — Jó étvágyat. Vencelnek lassan elpárolgott a jókedve. Hogy fogom ezt megmondani? Hülyének fog tartani. II a egy-egy fordulónál lenéztek, alattuk már bontakozott a város. Tompán hallatszott a zúgása, erősebben és mégis halkabban, mint odalent. Még egy lépcsősor következett, aztán fönt voltak, az emlékmű talapzatánál. Külföldiek mászkáltak körülöttük, fényképezőgép lógott a nyakukban. Márta hátat fordított nekik, a korláthoz ment, és szembenézett a várossal. — Szép — mondta. — Ezeknek a külföldieknek főleg. Akik nem benne élnek. És nem érzik, hogy milyen füst van. És nem látják a világ legcsúnyább bérházait. — Akkor is szép. — Föntről — mondta a fiú makacsul. Márta megpördült maga körül. — Nem baj, úgyis elutazunk. Vencel nyelt egyet. — Az nem is olyan biztos — mondta. Süketlenül hangzott nagyon. — Hogyhogy? Megvesszük a motort, és usgyi. — Usgyi. — Usgyi hát! — kiáltott Márta vidáman. Aztán elhallgatott, látta, hogy Vencel komoly marad. — Mi történt? — kérdezte, és megfogta a fiú kezét — Nincs motor. — Miért? — Befizettem mindent, minden pénzemet. — Hova a csudába? Minek? — Déltengeri útra egy óceánjáróval. Nápoly, Tunisz, Afrika — mondta mérgesen Vencel. Aztán hozzátette: — Sőt ennél is furcsább helyre: lakásra. Márta csodálkozva nézte. — KISZ-Lakásra, OTP-veä — tette hozzá gyorsan. — Igen, nem bírom már azt az albérletet. Tudd meg, volt kakas: Egész éjjel bömbölt. Az már nem kukorékolás, hanem bö- lénybőgés. Elhallgatott, oldalról x lányra pillantott. — No, mit szólsz ehhez? Márta magasra vonta a szemöldökét. — Miféle lakás lesz az? Egyszemélyes? Vencel zavarba jött, nem szólt semmit. — Hát mondd már, kivel fogsz ott lakni, abban a lakásban? Kivel beszélted ezt meg? — folytatta a lány ártatlan hangon. — Miért, neked van lakásod? — kérdezte Vencel. Kipukkadt belőlük a nevetés. — Mit szólnának ezek a külföldiek, ha egy nagyot kukorékolnék? — mondta aztán a fiú. — A, úgyse tudsz te olyan szépen, mint az a kakas — intette le Márta, és ebben aztán megegyeztek. Ábrák az asztalterítőn Balaton Lobog a nád Zörög a szél Olajba-lágyult bőrömön Végigszalad a nap Vitorlarúd Alatta nyár henyél Fekszem hanyatt Gondjaim alszanak. mondhatom, hogy várjon. Délutánig be akartuk fejezni. Nem kívánom in... Szabó közbevágott. — Átöltözzem, vagy így menjek, pizsamában? Bakó halványan elmosolyodott. — Szóval ember lett belőled! Kint várakozott a homokfutó, a két ló csendben gubbasztott. Felkapaszkodtak. — Lásd, magam hajtom, a tiszteletedre — mondta Bakó. Elindultak. Hűvös szél járt az ingük ujjábán. — Két óra alatt bizonyosan végzel vele. Aztán folytathatod az álmot. — Maga is: hol találna még egy ilyen jó bolondot! — Nagyot segítesz rajtunk — sóhajtott Bakó. Kiértek a táblához. Néhány gép dolgozott egyikük sötéten állt, szegletes formái élesen rajzolódtak a félhomályba. — Ez az — mutatott rá Bakó. Két-három ember sündör- gött körülöttük, valaki bekapcsolta a fényszórót. — Ide világítsanak — intett Szabó. Felnyitotta a motorház fedelét, belenézett. Egy darabig vizsgálódott, aztán dühösen azt mondta: — Valaki jól bele- barmolt! Le kellene ütni a kezét! — Ugyan már — mondta kínban Bakó. Előrelépett egy sovány, bajuszos ember. — Az én gépem — mondta szomorúan. — Én próbálkoztam vele. — Ez Horváth — mutatta be Bakó. Szabó csak biccentett, s nem nyújtotta a kezét. — Van magának felesége? — kérdezte gúnyolódva. — Csak vigyázzon, hogy azt is így el nerontsa! — Ferikém! — kérlelte Bakó. — Jól van, Vendel bátyám. Ha beleszagolok a motorba, megrészegedem. Aztán csak beszélek. — Attól fogva csendben dolgozott. A körülöttük álldogálók figyelték, aztán elhúzódtak. Bakó a közelében sündörgött. — Lesz belőle énekes halott? — Lehet. Talán másfél órát szösz- mötölt, s akkor szólt Horváth- nak, hogy üljön fel, indítson. A motor néhányat köhögött, s hamar rátalált az igazi hangjára. Bakó ragyogott, földhöz vágta a kalapját. — A fattya! — mondta örömében. — Köszönöm, szakiként —• mondta Szabónak. — Nincs mit. Haragszik? — Én? A gép elindult, óvatosan, majd mind bátrabban, mint a járni tanuló beteg. Nézték, amíg el nem távolodott. — Bár a fiam lehetnél! — mondta Bakó, s átkarolta Szabó vállát. Lassan lépegettek. Bakó arcán látszott, hogy tartogat még valamit, de nehezére esik kimondani. — Te — kezdte aztán mégis —, a feleségére nem kellett volna szólnod. — Talán meghalt? — ijedt meg Szabó. — Nem. Isten ments! De hát Faragó Magdi a felesége. — Magdi? — Szabó legyökerezett, nem tudott mozdulni. Aztán legyintett — Mi közöm hozzá? — Már előbb akartam mondani, de féltem, hogy akkor nem csinálod meg a gépét — vallotta meg Bakó. — Olyannak gondol? — Mit tehet róla ez az ember? —* Hallgatva mentek pár lépést — Egyébként kiféle? — Vasból jött hozzánk. Ad* dig sokat vándorolt, aztán itt* ragadt. Kellett. Felültek a homokfutőra, 3 | Hajnalban az aByja éb_ ^ resztette. — Bakó keres — ^ mondta, amikor álmosan tá- 8 pászkodni kezdett. — Kint vár 8 az udvaron. ^ Nyújtózkodva, szemét dör- $ zsölve kibotorkált. A csillagok ^ szétszóródtak, akár a kavicsok. § Szinte hallani lehetett a csör- ^ gésüket. ^ — Szervusz — szólalt meg § Bakó a sötétből. — Ne hara- $ gudjál. Anyád mondta, hogy § itthon vagy. Segíts rajtunk. 8 — No, jöjjön be — hívta. A konyhában meggyújtot- $ ták a villanyt, leültek az asz- $ tál mellé. Akkor látta, hogy ^ Bakó arca barázdás, borostás, ^ legalább tíz évet öregedett. ^ Bakó észrevette, hogy a tekin- ^ tétével fürkészi. ^ — Igen, hát sokat fáradok. S Az éjszaka sem aludtam a gé- ^ pék miatt. ^ — Én a bálra jöttem haza. ^ Azt írták, az idei olyan lesz, ^ amilyen még nem volt. A lá- ^ nyokra is gondoltam. Tudja, | már meg kellene állapodnom. ^ — Ne haragudjál. Ezen a ^ gépen senki sem tudott segíte- ^ ni. Pedig van néhány szakem- /> berem. A szántásnak meg nem Simon Emil: És C. B. mindössze ezt a mondatot ragadja ki, felesleges buzgalommal, ezt járja körül százszor is, ezt elemzi fenekedve, ezt helyezi cikke középpontjába! Mit neki, hogy Balassi Bálintban a magyar nyelvű világi líra tulajdonképpeni megteremtőjét üdvözölhetjük! Számit is nála, hogy Balassi élete bujdosással, nyomorúsággal volt teli, hogy szerencsétlen házasságot kötött Dobó Krisztinával, hogy emésztő szerelem fűzte Losonczi Annához! Ahelyett, hogy e lényeges kérdésekhez szólna, amelyek a végvári költő egész munkásságára rányomták bélyegüket, C. B. önmaga állítólagos meg- rágalmaztatásáról kiabál, vélt sérelmei felett nyafog, a tudományos objektivitásnak még a látszatára sem ügyelve, folyvást csak a maga személyét; tolja az előtérbe, ráadásul; még e sorok íróját is megvá-; dolja azzal, hogy talált gyér-; mek és tavaly hamisan tanús-; kodott egy valutakiajánlási > ügyben. C. B.-t hidegen hagyja, hogyj Balassi Bálint milyen utolér-! hetetlenül érzékletes termé- j szeti képekben, leírásokban i énekli meg a portyázó vitézek: korabeli életét. Eszébe sem jut,; hogy a fiatal nemzedék neve-; lésére, okulására, legalább né-; hány részletet idézzen a „Szép; magyar komédiá”-ból. Ehelyett j teljesen érthetetlen módon és] a tárgyhoz nem tartozóan va-] lami Csuporka Gergely cső-] portbizalmi vallomását közli, ] miszerint ő, mármint C. B.: mindössze egyhavi szakszer- i vezeti díjjal volt hátralékban,! külföldi tanulmányút miatt si időközben azt is rendezte. Mii köze ennek a irodalomhoz?; Bár az embernek a mai irodalmi közélet áldatlan viszonyai között a legváratlanabb meglepetésekre is fel kell készülnie, bevallom, mégis megdöbbentett az Irodalmi Közlöny legújabb számában C. B. minősíthetetlen reagálása nemrég megjelent tanulmányomra. Pontosabban: C. B. nem is e szerény dolgozat elvi, tartalmi kérdéseivel polemizál, semmi érdemi mondanivalója nincsen, hanem gátlástalanul beleköt egyetlenegy másodlagos kitételembe. Olyan mondatba, amely csak laza szállal kötődik az egész problémakörhöz. Ö mégis ehhez, kizárólag ehhez fűz indulatos és személyeskedő reflexiókat. Lássuk hát a medvét. Azazhogy mielőtt a medvére rátérnék, hadd emlékeztessem az olvasót, miszerint szóban forgó tanulmányom címe: „Balassi Bálint hányatott élete és első műfordítása”. Ennek megfelelően egy német vallásos elmélkedés, a „Beteg lelkeknek való füves kertecske” magyarra való átültetésének műhelygondjairól szól főképpen. Csak ahol arról beszélek, hogy Balassinak atyja felségárulási pőre miatt Lengyelországba kellett menekülnie, ott szerepel az a bizonyos, mellékesen odavetett mondat: „Amilyen jó költő volt Balassi Bálint a magyar reneszánsz idején, olyan csapnivaló fűzfapoéta C. B. napjainkban s emellett késedelmesen fizeti a szakszervezeti tagsági díjat is”. Vettem magamnak a fáradságot, megszámoltam, huszonnégy szó az egész. Úgy, hogy a „C”-t és a „B”-t is külön szónak tekintettem. Két tucat szó egy másfél íves tanulmányból. Krsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssj BOÓR ANDRÁS:
