Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-20 / 221. szám
4 rear HEGYE I 1970. SZEPTEMBER 20., VASÄRNAP Napirenden a termelékenység Okok, okozatok Kongresszusi irányelvek Demokratizmus és fegyelem Nem az összehasonlítás, csupán az érzékelés kedvéért írjuk le: a vezető tőkés országokban a gépek és berendezések erkölcsi kopásának korábban klasszikus, 10—12 évre terjedő ideje megfeleződött. A japán iparban a technológiai berendezések háromnegyed része hat évnél nem idősebb, míg 1960-ban az átlagkor 12 esztendő volt. Az Egyesült Államokban a legutóbbi tíz évben a 12 esztendősnél idősebb berendezések hányada a teljes gépállományon belül 50 százalékról 38 százalékra csökkent, miközben viharos gyorsasággal terjednek el a programvezérlésű szerszámgépek, amelyek termelékenysége 4—8-szorosa a közönséges szerszámgépekének. Öregedő géppark A hazai ipar valóban ex- tíenzív korszakát élte, mert az egy foglalkoztatottra jutó termelési eszközállomány évi átlagos növekedési üteme — 1955—1965 között — 4,9 százalék volt csupán. Szembetűnő azonban, hogy az ilyen értelemben legfontosabb ágazat, a gépipar alatta maradt az átlagnak, az említett mutató csupán 3,7 százalékot tett ki. Még világosabbá válik a kép, ha a vas- és fémmegmunkáló gépek életkorának változását vizsgáljuk a gépipar különböző ágazataiban. Eszerint a gépek, gépi berendezések gyártásában fölhasznált vas- és fémmegmunkáló gépek átlagéletkora 11 év volt 1950-ben, 1965-re viszont 14,2 esztendőre emelkedett. A közlekedési eszközök gyártásában 12-ről 15,1-re, a híradás és vákuumtechnikai iparban 11,1-ről 12,9-re növekedett ugyanez idő alatt az átlagéletkor. Ha még azt is hozzátesszük, hogy az adatok a gépek üzembe állítására, s nem gyártási évére vonatkoznak, akkor könnyen megállapíthatjuk, hogy a valóságosnál kedvezőbb az adatokból leszűrhető kép. (Az úgynevezett konstrukciós életkor legalább 5—6 évvel több.) Szorosan idetartozik — s egyben a termelékenységhez kapcsolódó, hosszú ideje meglevő gondok egyik magyarázata is —, hogy a magyar iparban túl magas a kisegítő tevékenységet végzők aránya: 42 százalék. Ugyancsak fontos tényező, hogy a minisztériumi iparban foglalkoztatottak 39 százaléka dolgozik csak gépek, berendezések mellett, de ezek egy része is kézi munkát végez. (Az NDK-ban ez az arány 50 százalék felett van.) Téves nézőpont A kedvezőtlen helyzetet súlyosbítja, hogy a vállalatok nagy többsége nem, vagy csak nagyon lassan ismeri fel e folyamatok döntő szerepét a termelékenység emelkedésében. Egy felmérés szerint — amely a magyar ipar 137 nagy és közepes vállalatára terjedt ki — a vállalatok a ténylegesnél kedvezőbben ítélik meg helyzetüket. A vállalatok véleménye szerint a magyar ipar az átlagos nyugat-európai színvonalhoz mérten 51 százalékkal több munkaórát, 11 százalékkal több anyagot használt fel egységnyi termék előállításához, miközben csak 87 százaléknyi állóeszközt vesz igénybe. A vállalati véleményekkel szemben a nemzetközi adatokból megállapítható, hogy egységnyi termék előállításához a hazai iparban 80—100 százalékkal több munkaidő kell, mint Nyugat-Európában átlagosan, s hogy ahol az állóeszköz-felhasználás nagyobb, mint a nemzetközi átlag, az élőmunkaigény ott sem kevesebb, tehát a meglevő állóalapok kihasználtsága sem megfelelő. A föntebb elmondottak után — természetesen más, itt nem említett okokkal _ együtt — már nem meglepő, hogy hazánknak a hét európai szocialista ország ilyen értelmű ranglistáján meg kell elégednie a szerény hatodik hellyel. 1950 és 1965 között az egyszázalékos termelésnövekedésre jutó termelékenység- emelkedés a következő volt: NDK 0,83, Csehszlovákia 0,71, Románia 0,65, Lengyelország 0,63, Szovjetunió 0,60, Magyarország 0,52, Bulgária 0,49. (Az Egyesült Államokban 0,92.) Azt viszont, hogy nem csupán hazai gond a termelékenység emelkedésének mérsékelt üteme, igazolja, hogy a hét európai szocialista országban az évi átlagos növekedés 1950—1955 között 7,6, 1955—1960 között 6,8, s 1960— 1965 között már csak 4,4 százalékot tett ki. Kikényszerített fejlesztés Minden ország gazdaságában a termelékenység alapvető meghatározója a technika, a műszaki színvonal. Hibás és súlyos veszélyeket magába foglaló álláspont tehát az — márpedig eléggé elterjedt —, amely szerint a termelékenység emelkedése elsősorban munkaügyi kérdés, a foglalkoztatottság, bérezés, munkaerőmozgás függvénye. Látszatra ezt igazolja, hogy ahol kiapadtak a munkaerőforrások, mint például Budapesten, vagy ahol kiapadóban vannak, mint Pest, Borsod, Komárom, Veszprém megyében, ott a termelésnövekedés egészét, illetve nagy részét a termelékenység emelkedéséből fedezték, míg a szabad munkaerővel rendelkező megyékben — így például Sza- bolcs-Szatmár, Szolnok, Somogy és Hajdú-Bihar megyében — a foglalkoztatottság emelkedése mellett az egy főre jutó termelés csökken. Az igazolás azonban csak látszólagos. Nem azért emelkedett a termelékenység az országos átlagot jóval meghaladó mértékben az említett helyeken s így Pest megyében is, ahol évek óta ez a helyzet, mert nem volt szabad munkaerő, hanem azért, mert a munkaerő hiánya kikényszerítette a műszaki fejlesztést, a termelő állóalapok hatékonyabb kihasználását, s ezzel az egy főre jutó termelés emelkedését. Sok más mellett igazolja az állítás helyességét az is, hogy mind 1968-ban, mind 1969- ben azokban az ágazatokban növekedett az egy főre jutó termelés, amelyekben erőteljes technikai és technológiai korszerűsítés megy végbe. Ilyen ágazat volt például 1968-ban a villamosenergiaipar, a kohászat, a híradás- és vákuumtechnikai ipar, a műszer- és a vegyipar. 1969- ben ugyancsak az egy főre jutó termelést az átlagosnál nagyobb mértékben növelő ágazatok között találjuk a villamosenergia-ipart, a kohászatot, a műszeripart, s a közlekedési eszközök gyártását. Ugyanakkor igaz az is, hogy a termelés gyorsabb emelkedése magával vonja a termelékenység növekedését is. Csökkenő növekedés A lépések lelassulását annak ellenére, hogy a megye ipara a hatvanas években az országos átlagot meghaladó mértékben növelte termelését, szűkebb pátriánk adatain is lemérhetjük. 1966-ban 10,5, 1967-ben 12,8, 1968-ban 9,2, 1969-ben 5,8 százalékkal nőtt a megye szocialista iparának termelése, de mivél az egy foglalkoztatottra jutó termelés 1968-ban és 1969-ben a korábbiaknál jóval lassabban növekedett — 1969-ben például csak 3,8 százalékkal — végül is a termelésnövekedés 59 százalékát fedezte a termelékenység emelkedése 1969- ben, 1965 és 1969 átlagában pedig 54 százalékát. Plasztikus képet kaphatunk a növekedési ütem mérséklődéséről, s a belőle következő gondokról, ha áttekintjük az alábbi táblázatot, mely minden esetben az előző esztendőhöz mért változást tünteti féL Év Term. Egy foglal- Egy munkás- koztatottra órára jutó termelés 1961 111 107 108 1962 108 105 106 1963 107 103 103 1964 109 105 105 1965 105 104 105 1966 107 105 105 1967 109 106 107 1968 105 101 105 1969 103 100 105 A termelékenység stagnálásának megszüntetése, s az egy foglalkoztatottra jutó termelés gyors növelése a népgazdaság alapvető, régóta húzódó, s végleges megoldásokat sürgető problémája. A gazdasági reform — a raktárra termelés mérséklésével, a gyártmánystruktúra átrendeződésének megindításával, a beruházások egy részének vállalati hatáskörbe kerülésével stb. — egészséges folyamatok szülője lett. Elősegítik a megoldáshoz vezető utak meglelését a szabályozó rendszer finomításai is. A negyedik ötéves terv irányelvei joggal tűzik ki tehát célként a termelékenység növelésének a hatvanas évek átlagát meghaladó mértékét. A megvalósítás a vállalatokra vár, s a megvalósításban a döntő helyet annak kell elfoglalnia, aminek eddig kisebb szerep jutott, s amit két szóban fogalmazhatunk meg: műszaki haladás. Mészáros Ottó Szentendrei Járási Tanács VB Költségvetési Üzeme — iroda és munkásszállás közvetlenül a Duna-parton. Az udvar kusza, szűk vidéki tér, jobbra kis ajtó, pici előtér, innen belátni a zuhanyozóba, aztán OKTÓBER 1-TŐL A tv-híradó változásai Jelentős változásokat vezet be októbertől a magyar televízió a politikai és információs műsorokban A Tv-híradó első kiadása fél órával előbb, 19.30-kor kezdődik, s időtartama 10 perccel megnövekszik. Október 8-tól az eddigi hírolvasók mellett állandó műsorvezetők is megjelennek a képernyőn: Bán János, Heltai András, Ipper Pál, Pálfy József, Varga József és Vértessy Sándor házigazdaként kalauzolja majd a nézőket a napi események között. A második kiadás —^ amelyet a késői időpont miatt a tapasztalatok szerint viszonylag kevesen néznek — tíz perc lesz, s csak a legfrissebb jelentéseket közli. Vasárnaponként nem lesz híradó, helyette egy új műsor, a „Hét” jelentkezik 19 órakor, amelynek műfaja: politikai és társadalmi „hetilap” (ezzel egy időben megszűnik a Tv jelenti és a Világ térképe előtt című műsor). Itt az állandó műsorvezető szerepét Szepesi György és Vitray Tamás tölti be. léphetünk a hálószobába, itt található öt vaságy, egyik emeletesre építve, az ágyhuzat fehér, középen viaszosvászon díszíti az asztalt, a szekrény szürke, az egyik faNégy esztendeje, a párt IX. kongresszusa óta az államélet, a szocialista demokrácia fejlesztéséről sok szó esik beszélgetések során éppúgy, mint gyűléseken, ünnepségeken. Törvényszerű ez, nemcsak azért, mert a IX. kongresszus határozatai megkülönböztetett hangsúllyal foglalkoztak az államélet fejlesztésével, a szocialista demokrácia erősítésével, hanem azért is, mert a dolgozók fokozott bevonása a közügyek intézésébe csakis így lehetséges. Az országgyűlés tevékenységének fejlődése, a képviselői munka sokrétűbbé válása, a tanácsok növekvő önállósága a széles közvélemény előtt bizonyította, hogy a párt politikája ilyen értelemben, ezen a területen is megvalósul, még akkor is, ha e változások olykor ellentmondásosak. Elég arra utalni, hogy ebben ~az időszakban Pest megyében két új város jött létre — Gödöllő és Százhalombatta —, nagyközségek sora alakult meg, s járások összevonásával formálódott az államigazgatás észszerűbb, hatékonyabb munkát lehetővé tevő medre. A lakosság a mindennapi életben tapasztalhatta, hogy egyszerűbbé, közvetlenebbé vált a tanácsok munkája, hogy egyre inkább helyben döntenek a helyi kérdésekben. A X. kongresszus irányelvei az elért fejlődésre alapozva állapítják meg: „A tanácsok részei a demokratikus centralon ajtó, mögötte éléskamrá- nyi lyuk: egy fiatalember költözött ide — e szobában él két kazánszerelő, egy rakodó, egy festő, egy raktári kiadó. A FIATAL* lizmus elve alapján működő államszervezetnek. Munkájukat oly módon kell fejleszteni, hogy egyidejűleg erősödjék államigazgatási, népképviseleti, önkormányzati funkciójuk, jellegük. Növelni kell a tanácsok önállóságát és felelősségét a hatósági jogkörben, a gazdasági, kulturális és szociális munkában.” A tanácsok munkájának tökéletesítése része annak az átfogó folyamatnak, mely felöleli az ország- gyűlés, a kormány, az Elnöki Tanács, valamennyi államhatalmi, államigazgatási szervezet tevékenységének korszerűsítését, s amely végső soron állam és állampolgár között csökkenti a távolságot. Az állami tevékenység tökéletesítése elválaszthatatlan attól, hogy a választási rendszert is jobbá kell formálni, fejleszteni szükséges. Éppen a közelmúltban adtak hírt a lapok az új választójogi törvény előkészületeiről, s arról, hogy az országgyűlés e törvényjavaslatot a közeljövőben megvitatja. A választási rendszer fejlesztése — amint az állami munka tökéletesítése is — azt a célt szolgálja, hogy erősödjék a testületi döntések szerepe, s ugyanakkor növekedjék az egyéni felelősség. Nincs ebben ellentmondás. A döntések meghozatala és végrehajtása jelöli ki a választó- vonalat testületek és egyének tevékenysége között, s éppen e választóvonal élesebbé tétele segíti elő a hatáskörök, az illetékesség, s a felelősség mainál világosabb meghatározását. Az államélet fejlesztése, a szocialista demokrácia erősítése egy feladatcsoport része. Szorosan, elválaszthatatlanul ide tartozik az is, hogy a demokratizmus nem létezhet fegyelem nélkül, a szocialista demokrácia kibontakozása feltételezi az állampolgári fegyelem erősödését. Ahogy a szocialista demokrácia, az üzemi demokrácia fejlesztésében sok a tennivaló, úgy az állampolgári fegyelem esetében sem kevesebb. Mert tény: az állampolgárok, a dolgozók az esetek nagy többségében tisztában vannak jogaikkal, ám kevésbé világosan látják, s tartják számon kötelezettségeiket. Az állampolgárok egy része — nem lebecsülhető része — a törvényeket, rendeleteket is aszerint osztályozza, hogy azok közül a számára előnyösek „jók”, a nem előnyösek pedig „rosszak”. A sajtó mindennapi munkájában sűrűn találkozik olyan esetekkel, amikor az állampolgár a törvényekkel szemben követeli kívánságai azonnali teljesítését, amikor a többség érdekével szembefordulva csakis saját előnyeit tartja mérvadónak. Hiba lenne tehát — s erre a Központi Bizottság kongresz- szusi irányelvei is rámutatnak — csupán a feladatok egyik részét látni, s tökéletesebb kormányzati, tanácsi munkát szorgalmazni, miközben az állampolgári fegyelemről, magatartásról szó sem esnék. A pártszervezeteknek, a kommunistáknak kell elsősorban e kettős feladat megvalósítóinak szerepét vállalni, magyarázni, megértetni, hogy demokrácia és fegyelem elválaszthatatlan egymástól. Nem könnyű, s nem is mindig Jiá- lás munka ez. A jogokat az emberi természet könnyebben magáévá teszi, mint a kötelezettségeket, s az igazságot is legtöbbször a maga egyéni érdekével azonosítja. Ezért nem elegendő, ha csupán törvények, rendeletek serkentik az állami munka változását. Serkentenie kell ezt az állampolgárnak is, nem követelődzés- sel, hanem az állami fegyelem tiszteletével, a törvények, rendeletek betartásával, az állami tevékenységben való közreműködéssel. Ha megvalósul mindkét fel- adatcsoport, ha az állami munka tökéletesedése találkozik az állampolgárok növekvő aktivitásával és fegyelmével, akkor a hatalom nem valami elvont, s az állampolgár számára titokzatos dolog lesz, hanem olyasmi, amit nemcsak ismer, hanem gyakorlásában is rendszeresen és következetesen részt vesz. AZ ÖREG Este hét óra. Papp János, 55 éves rakodómunkás a rezsó mellett áll, kezében két paradicsompaprika, a lábasban szürkül a szalonna. Papp János most kezdte a lecsó főzését. — Fél hatkor kelek, felöltözöm, megmosakszom, elszívok egy cigarettát. A reggeli kevésbé szalad, szalonnát rakok két kenyér közé, majd eszem, megjön a sofőröm és ösz- szeszedjük a kubikosokat Aztán pakolok: téglát, sódert, meszet, deszkát, követ — ami éppen jön. Nehéz munka, talán a munkák legnehezebbje: a könyököm fáj, a tenyerem csupa tyúkszem. Három-háromezerkettőt keresek. Menet közben eszem. Hat után körülnézek, veszek paprikát, paradicsomot — vagy ötszáz forintot költők magamra — és főzök. Megvacsorázom, elkészítem az ágyam, nyolc felé lezuhanyozok és iparkodom lefeküdni, mert kell az erő. Papp János a lábasba karikázza a két paradicsompaprikát. — Nagy változatosság nincs, folyamatosan dolgozunk. Változás, ha befut egy vagon, akkor azt ki kell pakolni, más, ha beteg vagyok, vagy elmegyek szabadságra. Néha megiszik az ember a Zöldfában egy pohár sört. Este szoktunk beszélgetni: hogy telt el a nap, elfáradtál, mikor fekszel le, feküdj már le, nézd az az ember meg milyen?! Olyan ez, mint egy családi kör! Papp János a szalonnára, a két paradicsompaprikára két kis paradicsomot vág. — Napról napra a családomra gondolok, két lányom, meg két fiam van — szapora fajták vagyunk. Debrecentől 30 kilométerre, Nyíradonyban élnek. Én is szerettem volna, ha a nagylányom fejleszti magát, megteremti a jövőjét. Jól tanult, de aztán nem tudott bejárni Debrecenbe. Most ajánlgatják neki, hogy tanuljon gyors- és gépírást. Mondom én is neki, hogy tanuljon. Papp János ellenőrzi, hogy a lábasban ösz- szefőtt-e már a szalonna, a két paradicsom- paprika és a két paradicsom. — Pénteken háromnegyed tizenkettőkor felszállók a vonatra. Rettentő sokan vannak, hát gyakran állni kell. Kérhetne nekünk péntekre sok vonatot! Rettentő sok az ittas ember, molesztálják a többieket, azzal fenyegetik, hogy kidobják. Minden kocsiba két rendőr kellene. Másnap fél hatkor hazaérkezünk, megiszunk fél deci pálinkát, s otthon megkérdezi az ember: mi újság, hogy vagytok? Papp János megízleld félig kész föztjét. — Nem fekszem le, a dohányleveleket rendezem és kedveskedem az otthoniaknak: fát vágok, vizet hordok. Az asszony jó ebédet főz, húslevest, húst, sülttésztát. Délután újra a dohányt rendezem, teszek-veszek, utána elbeszélgetek a családdal és lefekszünk. Papp János arcáról leolvasható, hogy elké* szült a vacsora. Pest megyei Állami Építőipari Vállalat — két emeletes munkásszállás Szentendre elején. A látogató lépcsőn fölmegy az első emeletre, végigsétál a folyosón, az ajtókeretek pirosra vannak festve, a szobákban két ágy, maximum három, az ágy fölött falitakaró, a linóleumpadló zöld, a kultúrszobá- ban tv áll, előtte a székek sárigák, a társalgóban bordó szikáj fotelek lustálkodnak. Zahari Béla 21 éves kőműves szakmunkás velem szemben egy fotelbe ül. Szőke hajú férfi lépdel el asztalunk előtt, mélyen az arcunkba néz, aztán másutt letelepszik. — Negyed hétkor ikelek, felöltözöm, megmosakszom, aztán spuri a munkahelyre. Útközben tejfölt veszek. Hét óra előtt tíz percesei van a faléz, a névsorolvasás. Hétkor munkakezdés. Most beépített szekrényeket rakok. be, de szoktam én vakolni, kéményt készíteni is. Egy munkát két-három napig szívesen csinálok, aztán ráunók. Gyenge az üzemi koszt. Így ebédelek és így vacsorázom. Zahari Béla csendesen beszél, valószínűleg észrevette, hogy a szőke hajú férfi figyeli a szomszéd asztaltól — Este magnózom, elhoztam a Calipsomat, szeretem a beatzenét. Könyvtárba járok, most kezdtem olvasni Hemingway: Akiért a harang szól című regényét. Szép a mottója. Vagy moziba járok, láttam a Kardforgatónőt, de nem nagyon tetszett. Egy filmben azonban feltaláltam magam. Egy ember az örökkévalóságnak — biztos látta. Az a férfi (Mó- rus Tamás — a szerk.) akart valamit, s nem tett le a szándékáról, bátor volt, férfias. Zahari Béla észreveszi, hogy kinevetik a szomszéd asztalnál — Igen, én is akarók. Lakást akarok. Ki akarok menni Olaszországba, hogy megnézzem a szép épületeket. Családot akarok alapítani. A szomszéd asztaltól megjegyzéseket tesznek Zahari Béla mondókájára. — Két hónapja nem voltam otthon. Ä1- mosd messze van. Egész éjjel utazni kellene, az fárasztó, s nehezen kelek feL A szomszéd asztalnál ultizni kezdenek. — Vasárnap későn kelek fel, tíz órakor. Kajálok, ez az ebéd is. Délelőtt meghallgatom a Komjáthi-műsort, vagy tévét nézek. Délután sétálok, vagy moziba megyek. Nem járok későn haza, lefekszem. A vasárnap jobb, mint a hétköznap. Zahari Béla nem néz a szomszéd asztal felé. Feszeng. Búcsúzom. Lekísér a lépcsőn. — Ne haragudjon, elégedett a beszélgetéssel? Fóti Péter Este a munkásszálláson
