Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-01 / 204. szám
1970. SZEPTEMBER 1., KEDD PEST MIC» kf£ír!ap 3 . ---------Sz öveg: Suha Fotó: Gábor nyes, elegáns vára és az Állami Biztosító épülete, akár a Váci utcába is el lehetne őket iolni, nem kéne szégyenkezniük. Hiába (vagy nem hiába?), hozzánk tartoznak ők már, nem tudnánk nélkülük élni, lehet, ők sem nélkülünk. No, és természetesen itt van, áolgozik, adja, fáradhatatlanul osztja hasznos tanácsait Buga doktor is. Szellemes, okos ötlet volt, csak gratulálni tudunk. A budaörsi repülős növényvédőktől eltérítettek egy helikoptert és itt a kiállítás zöld gyepén kényszerítették leszállásra. Mellette a gazdája, a pilóta. Pest megyei öntudattal magyarázza mindenkinek, kép fogad bennünket, hatalmas zöld gyep, színes akadályok, zsúfolt tribün. És lovak és lovasok... Rosszkor érkeztünk. A ló kecses teste elnyúlik az akadály fölött, hajtója a nyakára tapad, együtt úszva veszik az akadályt... És bukik a ló, száll a lovas a levegőben. A nemes paripa sír, orrcimpái kitágulnak, homlokán az erek megdagadnak, nagy diószeme elhomályosul, patái alatt porzik a föld, repül a gyeptégla. Nehezem kiszabadítják az akadálydeszka palánkjaiból, a lovas is feltápászkodik, az aréna néma volt, most hallani sóhajtást. Odafenn az ég kékjében méltósággal úszik egy IL—18-as karcsú ezüst teste. Hazafelé tartunk, megtorpanunk. Az Aranybika Debrecenből ide evakuált, konyhás- tól, pincérestől, mindenestőL Jó kutyaösztönünk azonnal odavisz bennünket. Székely- gulyás, bikavér, mit ér a vásár enélkül. Mosolyog az őszibarack, mosolyog a nap is odafenn az égen. Tán kacsint is: Szép kis csokrétát kötöttek ezek a dolgos kezű, magyar parasztok odalenn a földön. Jól van emberek, jövőre én is jobbam megemberelem magam. hogy békében mennyi védő- szert szór ő a gépről, de azért esténként épp így ragyog a masina, mint most a kiállításon. Nem adná ő ezt még a miniszternek sem, bár gyanús, talán az ő parancsára térítették ide a gépet, fedélzetén az önérzetes pilótával. Szép, kunarcú, nagybajuszú hogyan és miért kerültünk először a hízóbikák rezervátumába, talán a képek miatt, mert ezeket jól lehet fényképezni, mutatósak. Azt pedig végképp nem tudom, hogy ezen a héten miért találkozom ezekkel az állatokkal már másodszor. Csütörtökön a váci vágóhímegszokott életüket a nagyközönség előtt. Itt, a házban megteremtették számukra az örök tavasz klímáját, és melengető fényét. Rendesen esznek és tojnak, és dühösen fújnak, ha az ember azt mondja: „Szebb a páva...” A sztár az oldalán fekszik, így is alig kap levegőt. Nem cuk mogorva, amatőrök még a rendfenntartásban, egyébként sincs dolguk, csak sétálgatnak, így könnyen elunják magukat. Szombaton szövetkezeti napot tartottak a mezőgazdasági kiállításon. Sokan megsértődtek volna, ha ezt a napot kifelejtik.1 Az idei kiállításon 563 termelőszövetkezet hozta el terményeit, hajtotta fel állatait Pestre. Kinek rendezzenek hát napot, ha nem nekik? A külföldi vendégeknek dr. Molnár Frigyes, a SZŐ VOSZ elnöke adott tájékoztatást a magyar szövetkezetek fejlődéséről, életéről. Ezután több vezetője a mezőgazdaságnak a sajtó képviselőit tájékoztatta. Szétszéledtünk. Nem tudom, Ez az igazi! A parasztok értik a módját, ezen a 33 és fél hektáron kulturált környezetben találkozik a múlt, a jelen és a jövő. A fejlett technika, a segítő tudomány és a szorgalmas munka produktuma ez a kiállítás. Pénteken nyitották meg, az ország vezetői méltató beszédeket mondtak, a külföldi vendégek nyilatkoztak, körsétát tettek. Ezután, a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter nyolc kiállítási vándordíját és az ezekkel járó 250 000 for'nt jutalmat osztották 1 ki az arra érdemeseknek. A nyertesek 50 000 forintot oszthatnak szét maguk között. Szóval jó mulatság volt, megérte a verejtékes munkát. És a miniszter is gavallér volt Hogy az ünnepségnek vége szakadt, jött, tódult a nép. Kivonult ide az egész ország és egy kicsit a nagyvilág is képviselteti magát. Itt van természetesen Pest megye is. A sokaság színes kavalkádjában, persze azt nem tudtuk különválasztani, hogy ki Pest megyei és ki tolnai, de a dabasi Fehér Akác sovány libáit, a Pest-vidéki Gépgyár alkalmatosságait, azt igencsak meg tudtuk különböztetni a világ legnagyobb (mű) tehenétől, amellyel a nyugati PURINA eég kápráztatott el bennünket. Bemegy az állat belsejébe a szájtáti vásári népség és amit ott benn lát, felér egy biológiai órával. Mindenesetre okosabban térünk vissza a kijáraton. Akinek pedig nem tetszik, az legközelebb ne kíváncsiskodjék, ámbátor az egész muri ingyen van, akkor miért ne? Valamivel odébb az OTP főrendőrökkel találkozunk, ruhájuk ünnepi, mosolyuk kedves, szívélyesen útbaigazítanak bárkit. Azután megint új szín, három katona jön libasorban, majd ismét három, és ismét... Elegáns szerelés, su- vickolt oipő, glancolt ruha, fehér szíj, fehér sújtás.... Jó- tartású csinos fiúk, csalt az ardon szomorú tanúja voltam egy szomorú jelenetnek. Az öreg bikát letérdepeltették, a fiatal, mosolygós henteslegény fejen vágta egy szögeskalapáccsal. Az állat horkan- tott, csöndesen, de bikához illően, azután balra dőlt, rúgott vagy kettőt a levegőbe. Hatalmas erejű rúgások voltak. A legény mosolygott, a többiek, az öregek az állat torkának estek, szúrták, vágták, messzire lövellt a nehéz, sűrű vér. Valaki szólt, itt nem szabad dohányozni. Ez hát a vég, gondoltam, milyen csúnya és dicstelen halál, egy ilyen nemes állat számára. Mennyivel szebb egy fiestán a torreádor kardjától elesni. Később a házigazdák rámutattak egy 100 literes alumínium lábasra, amely szinül- tig tele volt, valamilyen barna masszával. Azt mondták: prád, ebből készül a párizsi. Alapanyaga az öreg bika száraz, megdarált húsa, és víz, 60 százalék víz. Ezért jó az öreg bika húsa, jó sok vizet felvesz. Szép misszió ez az élet, a bika igazán nem él hiába, színes élete után is az embereket szolgálja. Halgazdaság, mekkora akvárium. Halak élnek itt, pontosan úgy, mint hal a vízben. A Bolyai Állami Gazdaság ba- romfiüzemében strucc nagyságú pulykák élik mindennapi csoda, 550 kilós test égéséhez oxigén kell és tüdő. Tüdeje talán még volna, ennek a hatalmas sertésnek, de a levegőt elállják az emberek. A borotai Egyesülés Tsz neveltje ő, egy kissé szuszog, amúgy egykedvűen nézi az embereket. Mindent elért már, amit egy disznó életében elérhet: siker, hírnév, oklevél. Most már csupán szerencsés új gazdájára vár. Kisorsolják. „Hölgyeim és uraim, 4 forintért megnyerhetik és elvihetik a kis malacot, csak egy kocsi kell hozzá...” — mondja a jószág oldalánál egy pesti jegyárus. Igaz is, micsoda malacszerencse egy ilyen disznót négyért megnyerni. Egy egész falu eheti télen Jancsika hurkáját, mert így hívják az ártatlant. Amott valódi és mű juhászok ülnek egy fényes hodály előtt. Benn persze, valódi juhok. Egy hatalmas fésűsmerínó birkatürelemmel veri nagy fejét a falhoz. Valaki megszólal: etetés, kedves vendégek tágasabb odakint. Lám, a juhok szemérmes állatok, az ebédnél visszavonulnak. Nem pulykák ők, hogy kellessék magukat. Láttunk még nyuszi- szívű nyulakat, sokféle állatot. Mondhatom, az Állatkert „kutyafüle” az itt látottakhoz képest. De siessünk a nemzetközi lovasversenyre, az még a szép szórakozás. Az ismert I l MENTÉS A KIÁLLÍTÁSRÓL
