Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-30 / 203. szám

fESI ME cm zJCírlap 1970. AUGUSZTUS 30., VASÁRNAP A nevelés értelme Az utolsó vasárnap a vaká­cióból. Búcsú és várakozás. Búcsú a nyártól, s várakozás, mit hoz az új tanév? Tanuló­nak, tanítónak, tanárnak, egyetemi hallgatónak, profesz- szornak. Mindenkinek, akinek bármi köze van az iskolához, a tanításhoz. Tehát a szülők­nek is. Az oktatás társadalmi ügy. Sokszor elmondtuk, sok­szor leírtuk. Ettől még nem lesz azzá. Csakis akkor válik társadalmi üggyé, ha minde­nütt és mindenki a maga dol­gának érzi. Ma még nem tar­tunk itt. Nehéz küzdelem ez, talán a társadalom teendőinek egyik legnehezebbje. Mert nem csupán arról van szó, hogy anyagiakat kell áldozni rá, tan­erőt biztosítani, tankönyveket nyomtatni, a gyerekeket be­íratni. Ezek a formai, szerve­zeti keretek. Fontosak, nélkü­lözhetetlenek. Am a hangsúly nem ezekre jut. Hanem a ne­velésre. A nevelés értelmére. Az emberre. A holnap felnőtt­jére. Akit nem elég tudniva­lókkal ellátni. Hanem ember­ré is kell formálni. A szó leg­tágabb, s legigazabb értelmé­ben. Az ünnepélyes tanévnyitó után a megye településein több mint kétezerháromszáz tanterem padjait foglalják majd el a tanulók, hogy az .1970—1971-es tanévet meg­kezdjék. A tanévnyitó tantes­tületi értekezletek augusztus végén mindenütt lezajlottak. Régi és új kollégák találkoz­tak a tanári szobákban, s rö­videsen találkoznak munká­juk, hivatásuk „anyagával’*, a tanulókkal is. Évről évre is­métlődő, s mégis izgalmas per­cek ezek. Am nem ezekben a pillanatokban dől el. hogyan lesz tovább. A nevelés elvá­laszthatatlan a szívósságtól, a következetességtől. A tanév minden napjának jelentősége van éppen ezért. S mintha ép­pen ez hiányozna sok helyen. A tanévnyitás ünnepélyessé­gét. emelkedettségét, szép fo­gadalmait a szürkeség, a ri­degség, lélektelenség követi A mindentől független rutin, mely csak az anyag leadására, s nem befogad tatására ügyel. A mechanikusság, mely óra­számot mér, s kevésbé figyel arra. mi történik a gyermekek fejében, szivében, gondolat- és érzésvilágában az ennyi meg ennyi magyar-, földrajz-, ma­tematika-, történelem-, nyelv­óra alatt. Holott ez a legfon­tosabb. A társadalomnak nem teljesített óraszámokra, neve­lési feladattervekre van első­sorban szüksége, hanem arra, hogy oktatás és nevelés ne váljék ketté, hogy a gyerme­kek ne csupán a tananyagot, de az igaz emberség tudni­valóit is elsajátítsák. ünneprontás lenne szólni erről? Az igazság soha nem ünneprontás, sőt, az őszinte­ség avathatja az ünnepeket igazi eseménnyé. A tanévnyitó tantestületi értekezleteken sok szó esett a követelmények gyors növekedéséről. A kor igénye — s ezt újra meg újra ezer példa igazolja — nem reked meg a képzett ember­főknél. Azt is kívánalomként fogalmazza meg. hogy ezek a képzett emberfők tudásukat, tehetségüket emberi értékek­kel, szocialista gondolkodás- móddal és magatartással pá­rosítsák. Mert a kettő együtt ér csak igazán valamit, a hol­nap társadalmát — az ezred­forduló társadalmát — ilyen embereknek kell alkotniuk. A nevelés értelme: a holnap társadalmának formálása. Mert végső soron minden, ami az iskolákban, az általánostól a középfokú oktatáson át a felsőoktatásig, történik vagy nem történik, hatással van a jövendőre, a holnap társadal­mára. Felelősség? Nem jó ki­fejezés ez. A felelősségérzet csak egyike az erkölcsi köve­telményeknek. Szorosan, elvá­laszthatatlanul kapcsolódik hozzá a hivatásszeretet, a cél- tudatosság, az emberi példa- mutatás. S ha mind több is­kolában, mind több pedagógus munkájában találkoznak ősz- szc. akkor a most kezdődő tanév ismét előbbrevisz né­hány lépésnyit céljaink felé. Ez pedig nem kevés! Tanszerostrom Egyre közeledik szeptember elseje. A diákok még egy utolsót úsznak, fociznak gond­talanul, hogy aztán elmerül­jenek a füzetek, könyvek be­kötésében, címkézésében. Az évnyitókra készülő álitalános- és középiskolások közül a szorgalmasabbak már bele-be- lelapoznak a füzetekbe és a tankönyvekbe: vajon mire emlékeznek az elmúlt tanév­ről? Mi is az elmúlt tanévről kérdeztük a Pest megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat 248-as váci papírboltjának vezetőjét, Bárdos Miklóst: — Az elmúlt tanév indítá- tása zökkenőmén tesebb volt, mint az idei. Akkor 103 ezer füzetet adtunk el, amit már az idén is teljesítettünk, csak­hogy több kéne és nem ka­punk utánpótlást. Sajnos, van­nak hiánycikkeink: a kékpapir és a címke is kifogyott. Jelen­leg „üres” a bolt. Füzetcsoma­gokat sem tudunk összeállíta­ni, hiszen csak komplettet ér­demes — és nincs minden fajtából a raktárban. Remél­jük, ha már a nagykereskede­lem nem is tud többet szál­lítani, Szentendre a segítsé­günkre siet. A ceglédi áruházban azon­ban mindent kaphat a kis­diák, a PIÉRT Pest megyei elosztójából naponta érkezik áru. Augusztusban tanszerek­ből 180 ezer forintos forgal­mat csinált az áruház. Van körző, rajztábla, szép táskák, golyóstollak, egyszóval min­den. — Tényleg nagy a tumultus: naponta 400 vevőt kell kiszol­gálni, de számítottunk erre a tanszerostromra, úgy hogy nem ért minket felkészületle­nül. A ceglédi ÁFÉSZ áru­házában a papír-írószer osz­tályon csak augusztus elseje óta működik, talán azért nincs még hiánycikkünk, mert fel­töltöttek a készletet. Minden 100 forinton felüli tanszervá­sárló ajándékot kap: vagy egy tornazsákot, vagy golyóstol­lat — mondta az áruház osz­tályvezetője, Vörös lAndrásné. —t— Tanárok vakációja A vakáció nemcsak a diá­koké. Nekik, a nyári szabad idő minél hasznosabb eltölté­sére programokat szerveznek a tanárok, a KISZ, az Úttörő- szövetség. És a tanárok nyári szabad idejének hasznos el­töltésével ki foglalkozik? Ter­mészetesen senki, hiszen fel­nőtt, másokért is felelős em­berek. Békési Gábor, a váci, Géza király téri gimnázium és szak- középiskola igazgatóhelyettese, matematika—fizika szakos ta­nár számára még nem fejező­dött be a tanév a tanévzáró értekezlettel júniusban. A Mű­velődésügyi Minisztérium minden iskolától jelentést kér a végzős diákok eredményei­ről, az érettségikről, és a fel­vételikről. Ezek elkészítésén dolgozott, azután pedig vég­zett az adminisztrációs mun­kával: statisztikai felmérést készített az új elsősökről, ki­töltötte a felvételi lapokat, beszámolót készített az okta­tási és nevelési szempontok, a tanterv betartásáról, az el­múlt tanévben. Ősztől két egészségügyi szakos első osz­tályt indítanak, az ide jelent­kezők orvosi bizonyítványát is ellenőrizte, az általános isko­lai értesítők adatait egyeztet­te az anyakönyvi kivonatok alapján. Az érettségizők ered­ményeiről külön jelentést kül­dött a Pest megyei Tanács­nak. Mindezek végeztével pedig felsóhajtott. Most az egyszer kipihenem magamat. Nem kért útlevelet, mint az elmúlt évben, nem kért szakszervezeti beutalót, nem utazott sehova, csak nyár elején egyszer Sop­ronba, matematika tovább­képző konferenciára. Egyetlen hobbyjának, a fényképezésnek is itt hódolt, felvételek szá­zait készítette Sopronról és környékéről. Azután előhívta őket, és azokat a képeket is, amelyek az osztálykirándulá­sokon készültein Különben minden nap ha­sonlított a másikra. Reggel 8 óra körül kelt, megreggelizett, felöltözött, bement Pestre vo­nattal, ott egy strandra, rend­szerint a Palatínusra. Délig napozott, fürdött, aztán meg­ebédelt, délután vagy múze­umba vagy moziba ment. Megnézte az állandó kiállítá­sokat és azokat a filmeket, amelyekre felhívták a figyel­mét. Aztán még kirakatokat né­zett, beült egy presszóba ká­vézni, végül hazajött Vácra. Koralevszki Vilmos, a rác­kevei Ady Endre Gimnázium matematika tanára. Felesége az OTP-nél dolgozik, a lánya most végzett matematika­kémia szakon, a fia másod­éves lesz a Műszaki Egyete­men. Két évvel ezelőtt peda- góguskölcsönből építettek há­zat, két szoba, étkezőhelyiség, konyha, fürdőszoba Van egy kis kertjük is, ahol zöldség, gyümölcs terem, aztán virá­gok, főleg rózsa. A telekhatár 50 méter hosszú, s idáig nem volt kerítés, mely elválassza a házat a szomszédtól. Kora­levszki Vilmos ezt a nyarat a kerítésnek szentelte. — A gyerekek taníttatása és a kölcsön miatt — nem jut mindenre pénz — a kerítést magunk csináltuk. Reggel 7 óra felé*fölkeltem, elmentem bevásárolni a családnak reg­gelit, aztán kezdtük a mun­kát, betonkeverés — mert be- tonlábazata van a kerítésnek —, drótkihúzás, gödörásás. Ezen a nyáron sokszor esett az eső. Koralevszki Vilmos ilyenkor újságot olvasott. A Nők Lapját, a Magyar Hírla­pot, Pest megyei Hírlapot, a Természet Világát, a ■ Rádió- technikát, az Éiet és Tudo­mányt, a Deltát, a Kertészet Szőlészetet. (A kerttel is volt munka. permetezni, ásni, gyomlálni, kapálni.) Főleg a szakmai és külpolitikai tár­gyú cikkeket olvassa szívesen. „Másra nem is nagyon jut idő, például egy könyvet sem olvastam el, pedig nyár elején előkészítettem magamnak egy novelláskötetet. Nem jutottam hozzá. Jól sikerült nyár volt, kipihentem magamat.” © Görgényi László, a ráckevei gimnázium igazgatóhelyettese, történelem-földrajz szakos tanár. — Egy osztályt 8 napos ju- goszláyiai útra vittünk a fele­ségemmel — ő is itt tanít —, nagvon szép volt, de fárasztó. Ezenkívül nem voltunk sehol. Délelőtt rendszerint lemen­tem a Dunára fürödni, ebéd, aztán alvás, este pedig ven­dégek jöttek, vagy mi men­tünk' el a barátainkhoz, be­szélgetni. Minden nap elol­vastam az újságokat, szenve­délyes újságolvasó vagyok. Engem főleg az ideológia ér­dekel. — A könyvek közül? — Útleírásokat, földrajzi és történelmi szakkönyveket, lexikonokat olvasok. Szépiro­dalmat nem, arra nem jut időm. — Mit csinált még a nyá­ron? — Elég kevés ez az idő, sok az otthoni munka is. Víkend- házat építünk már harmadik éve Dömsödön, ez elég messze is van, és nehezen halad. Már a tető rajta van, csak parket­tázni, vakolni, festeni kell még. Oda jártam ki segíteni, aztán ritkán, televíziót néztem este. Felnőtt, a fiatal generációért felelős emberek. Véleményük szerint valamennyien jól pi­hentek, kihasználták a nya­rat. V. V­„Az ember önmaid alkotója“ Emlékezés a 10 éves évfordulón Mikor az emberek ide be­lépnek, elgondolkoznak. Nagy csend lett. Amikor végignéz­tek mindent és kilépnek, lát­szik, hogy jókedvűek, de olyan nyugodt* elámuló jókedvvel. Ez az öröm. A művészi élmény. — Dániel Kornél festőművész 1967, a múzeum megnyitása óta igazgató, a Szőnyi ház, a Szőnyi múzeum, Szőnyi István képeinek felelőse, őrzője, és „prókátora”. Tapasztalatból beszél. A visszaemlékezés szerint, nagy, magas, robusztus ember volt, mély hanggal, ál­landó derűvel, humorérzékkel és hirtelen haraggal megáldott. Az emlékezet még nagyít is rajta, s ez talán szimbólum­nak se utolsó: „fejjel magaso­dott ki mindenki közül”, „ha az öklével rácsapott az asztal­ra, megrepedt a deszka”, „a csoportképeken leghátul állt, hogy el ne takarjon senkit” És a képei? Elmosódó kör­vonalak, lágy, oldott színek, nyugodt, a változatlant hang­súlyozó mozdulatok lírai har­móniája. Derű, csend, állandó­ság, és ami mindennek lelket ad: szeretet. Elekfy Jenőné, Szőnyiék jó barátja: „Nyaranként a szem­közti, pilismaróti partra jár­tunk át fürödni, mert a zebe- gényi part kavicsos, fürdésre nem alkalmas. Volt ott egy kis kocsma is. Egy ízben éppen oda akartunk betérni, mikor Szőnyi egy legelésző tehéncso­portra lett figyelmes. Még fel sem ocsúdtunk,4 meg sem értettük, mit akar, már csó­nakban ült, csapot papot, tár­saságot otthagyva, éhséget, szomjúságát felejtve hazaro­hant ecsetért, vászonért és festékért. Mikor kérdeztük, miért ez a nagy sietség, kur­tán válaszolt: festenem kell. Zebegényben minden nyáron nagy társaság gyűlt össze, Sző­nyi barátai, művésztársai és tanítványai, rendszerint csalá­dostul. Csaknem valamennyien a Szőnyi ház vendégei voltak. Vakációztak itt, ahol Szőnyi élt és egész éven át alkotott. Csodálták a tájat, és kihasz­nálták minden örömét, Szőnyi pedig festette, és maradandó­vá tette. 1923-ban, 29 éves ko­rában telepedett le, és itt élt haláláig. Életműve: Zebegény, és a zebegényi emberek képpé, művészetté formálása. A pilla­natot festette, impresszionista hűséggel, az esti félhomályba borult falut, házuk előtt áll­dogáló embereket, a „Kerti pad”-ot, ahogy a fák sűrűjéből kiemeli a napfény, „Vízparti jelenet”-jét, fürdeni készülő fiúkat és a csónakot vízre bocsátó családot — de mindeb­ben az emberi lét és mozgás ismétlődését, változatlanságát, az élet szemmel átfogható és érzésekkel bejárható tartalmát. A művészettörténész, Németh Lajos: „Az életet ajvaija megfesteni — írta ba­rátjának 1929-ben —, az élet pedig számára az egyszerű emberek élete, a mindenna­pok esemény nélküli világa volt. A paraszti világot azon­ban nem belülről nézte, mint az alföldiek, ezért nem is áb­rázolhatta annak belső konf­liktusát, a mélyben marcan­goló drámai erőket... Ezért válhatott számára a paraszti lét idilli hangulattá, tiszta lát­ványélmény ébresztőjévé... Ezért nem érdekelte sem a kompozíció, sem a térábrázo­lás modem lehetőségeinek a racionális elemzése, hanem csak a szemében bízott a lát­vány szépségét meglátó, a fényértékek között eligazodó érzékeny szemben és ereden­dő humanizmusában.” Szőnyi nem vállalt konflik­tusokat. sem életében, sem művészetében. Sohasem poli­tizált, Festészetének korái, expresszionista, drámai kísér­leteivel felhagyott, a konkrét gondolati töltésről lemondott egy általánosabb gondolat, ál­talánosabb filozófia érdeké­ben. Ez a filozófia a szemlélő­dő emberé, a látványnak ki­tárulkozó művészé. — Súlyos tüdőbaja volt, amikor én hozzájuk kerültem, főzni, takarítani, jött vissza a szanatóriumból. 1943-ban. — Kocsis Kálmánná emlékezik. Szőnyiről nem tud másként beszélni, csak úgy, mintha most is élne. — Szótlan em­berek voltak, először azt hit­tem, valamit nem jól csiná­lok, olyan mogorván jöttek, mentek. Aztán a fizetéskor kétszeres bért kaptam. A lá­nyukat kétéves korában or- j voshoz vitték, hogy nem be­szél, talán valami baja van. Az orvos meg azt mondta: hogyan fcinulna.njeg beszélni, há sohasem hair szót? A ta­nár úr délelőtt bent volt Pes­ten, a felesége meg naphosz- szat olvasott. Ebéd után leül­tek egy fotelbe, könyvvel a kezükben. Estig olvastak. Borgulya Gyula, a múzeum „portása“: — Mert Szálnyit minden ér­dekelte, ami az emberekkel kapcsolatos. Nézze meg a könyvtárat, Turgenyev, Dosz­tojevszkij, Tolsztoj, Thomas Mann, Wirginai Woolf, E. A. Poe, Huxley, de a zebegényi emberek különösen. Ha uta­zásból jött haza, mindig azt kérdezte először, mi újság van, meséljetek már valami zebegényi pletykát! És olyan ember volt, aki úgy szeretett segíteni másokon, hogy ne tudják. Az én lányomat a mi Az utolsó gondtalan percek V • w •> •• . ­< Sőregpusztán az általános Iskolások nyári élményeiket mesélik. Közeledik az iskolai év kezdete, játék helyett a ta­nulás. (Foto: Urbán) tudtunk nélkül ajánlotta a képzőművészeti gimnáziumba, mert tehetségesnek tartotta. — A feleségével, a két gye­rekével élt itt, mindenki is­merte őket. Kedves, közvet­len, barátságos ember volt a Szőnyi úr, beszélgetett az em­berekkel az időjárásról, ter­mésről, a családról. Szerette mindenki — meséli Garami Györgyné, Szőnyiék harmadik szomszédja. A múzeumban még nem volt, a festő képeit nem ismeri. 72 éves: — Az ember mindig el van foglalva a munkájával. Én nem tu­dom, de azt mondják, nagy festő volt. Dunai József né tanítónő, kilenc éve lakik a faluban. — Én életében nem ismertem, de el tudom képzelni, milyen le­hetett, a képei után. Nekem nagyon tetszenek. Sokszor vol­tam már a múzeumban, az osztályomat is többször elvit­tem. Főleg a színek szépek, el lehet bennük gyönyörködni. Különben nem hallottam sem­mit Szőnyiről. Nem beszélnek róla. Kaposvári Mátyás szabó, Szőnyinek is varrt öltönyt, nadrágot. — Türelmes volt, kedves mosolyú, de nem igen beszélt. Azt tudom, hogy a gyerekeket szerette. Egyszer is fölkapta a szomszéd kisfiút, és a vállán hozta befelé, az én kislányomhoz. „Itt van neked egy gavallér”. Aztán játszott velük. Erős volt, sportolt, eve­zett, biciklizett sokat, meg ki­rándultak, nagy társasággal, VárattaniU halt meg. „Kati“ bácsi. Himmer József Szőnyi Ist­ván életének egyik legközvet­lenebb tanúja. Az ő kisven­déglőjébe jártak enni, inni, mulatni. — A Szőnyi úr volt mindig a társaság középpont­ja. Az ő szavára figyeltek, lát­szott, hogy nagy becsben tart­ják. Mindig jókedve volt, sze­rette a sört, cigarettázott, sze­retett énekelni, cigányzenét húzatott, táncolt is, ha úgy hozta a sor, sokszór vitatkoz­tak, én nem tudom, miről, de nagyon vehemensen, biliár- dozni is szokott. Én még a múzeumban nem voltam, de az ő képeit mind ismerem, szeretem nézni. Mert élethűek. Az embernek nem kell törnie a fejét, hogy mit is ábrázol. Szépek. Olyan... tiszták. A művész, fiatal festő, Mi-; zser Pál. — Nincs Szőnyi művészeté­nek olyan eleme, amit mi folytathatnánk, hasznosíthat­nánk. Zárt világ. Az utolsó, jó értelembe vett polgári festő. De emberi magatartást lehet tőle tanulni. A múzeum igazgatója: — Szőnyi örökül hagyta az otthonát, és a műveit, ame­lyeknek megértése nem nehéz­ség, hanem öröm az emberek számára. Közvetlenül szól hozzájuk. Akik őt megszere­tik, fogékonyabbakká válnak a képzőművészet más eredmé­nyeire is. A zebegényi Szőnyi kultusz tehát nem pusztán ön­magáért, hanem általában a művészetért való. S állítom, hogy mint ilyen, Szőnyi szel­lemének megfelelő. A kultúra, a művészet propagálásának olyan eszköze, amelynél jobbat kívánni nem lehet. Mi ittmű- vészfilmelőadás sorozatokat, hangversenyeket, képzőművé­szeti szabadiskolát, irodalmi esteket rendezünk. Szőnyi hát­tér és alkalom az igény és ér­deklődés felkeltésére és kielé­gítésére. Meghitt környezet­ben, egy alkotó élet színhe­lyén és légkörében. .A- túróscsusza volt a ked­venc étele”. „Nem szerette a hencegőket és az úrhatnámo­kat”. „Egy kicsit patriarchális viszonyban volt a falubeliek­kel, de én állítom, hogy tulaj­donképpen magányos volt”. „Szerette az állatokat, egy idő­ben gazdálkodni is próbált” „Nem volt forradalmár, de a háború alatt sok embert búj tatott és hamis igazolványo kát gyártott a menekülőknek' „A halála előtt való napo még sült csirkét evett rizzsé', jó étvággyal”. „A temetésén kint volt az egész falu”. 1960. augusztus 30-án hali meg. Éppen tíz évvel ezelőtt. .Varga Vera i t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom