Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-29 / 202. szám
A PES TM E G-V E I HÍRLAP XIV. ÉVFOLYAM, 202. SZÁM ________N KIADÁSA" 1970 . AUGUSZTUS 29., SZOMBAT Javait az ügyintézés Nagyobb támogatást a fiataloknak A VÁROSI TANÁCS KOMMUNISTÁINAK KÉT ÉVE A MÉRLEGEN — Az utolsó két esztendőben ugrásszerűen megjavult az ügyintézés, a döntési készség — mondotta Harsányi András, az alapszervezet párttitkára. A múlt esztendőben 539 határozat született, s a helyes mérlegelés eredményeképp mindössze hetet kellett megsemmisíteni. Törekedni kell azonban továbbra is, hogy az indokolás ne legyen felületes, érthetetlen, valóban megnyugtassa az állampolgárt. A harcot, amelyet a bürokrácia ellen hirdettek, tovább kell folytatni. A munkavégzések ismertetése után bonckés alá került az alapszervezet kétéves munkája is. Elsősorban a pártszervezés fontosságát emelte ki a beszámoló. Igaz, hogy a tanácsi dolgozók 45 százaléka tagja a pártnak, de a jó munkához, a szakterületek irányításához, a határozatok helyes meghozatalához politikailag is képzett emberekre van szükség. Ezért !s kellene többet foglalkozni a KISZ szervezettel, közülük nevelni nemcsak a hivatali, de a politikai „örökösöket” is. A jelenlegi 32 párttag három pártcsoportra tagozódik. Munkájuk még eléggé hiányos, tervszerűtlen, keveset törődnek az emberekkel. Azonban a politikai hangulat irányításában teljesítik feladatukat, s segítenek a „folyosói politika" felszámolásában. Hiba volt, hogy a vezetőség sem adott meg minden támogatást a pártcsoportok munkájához. A pártoktatásban is kevesen vesznek részt, a folyamatos politikai továbbképzésen azoknak is részt kell venni, akik magasabb pártiskolát végeztek, hiszen az élet nem áll meg. A párttagok segítségét várja a városi tanács a családi ünnepeket szervező iroda népszerűsítésében. A lelkes munkát azonban akadályozzák a tárgyi feltételek hiányosságai. A beszámolót — amelyből csak kiragadott részleteket ismertettünk, vita követte. Gyapai Imre a pártcsoportok munkájáról beszélt, s arról, hogy nagyon sok az indokolatlan hiányzás a taggyűlésekről. Juhász Boldizsárné elmondta, hogy a kialakult őszinte légkör mennyire elősegíti a munkát Szűcs Zoltán a határozatok „határozottabb” végrehajtását sürgette. A hivatali szervek munkája javult, s a további javulásban is a kommunistáknak kell a vezető- szerepet vállalni. Juhász József: „25 éver vagyok párttag, de az oktatások mindig adnak valami újat számomra. Még többel, még többen kellene, hogy részt vegyenek a politikai oktatásban. Reszeli Soós Amrus a szakmai fejlődés mellett nagy feladatnak tartja, hogy a tanács dolgozók a közéletben is élen járjanak. A KISZ fiataloknak kért több erkölcsi támogatást Fülöp András. A városi pártbizottság titkára, Takács Jenő elismerte a két év nagy haladását, s hogy ebben a motor szerepét a kommunisták töltötték be. A következő két évben még nagyobb feladatokat kell végrehajtani. Van-e tekintélye a városi tanácsnak? — tette fel a kérdést. Igen, van. De milyen könnyű ezt a tekintélyt eljátszani, s milyen nehéz visszaszerezni. Egy-egy apró ügy téves elintézése az egész testület tekintélyűi rontja, hiszen a köztudatban nem X vagy Y hibázott, hanem a „Tanács”. Meg kell tanítani az embereknek, hogy az ügyintézésben nem a harag, vagy a barátság az indíték, hanem a törvények adta keretek. A kommunisták feladata, hogy a döntéseket meg is magyarázzák az ügyfeleknek. Fel kell számolni a jogászi „bikkfanyel- vet". A városi tanács pártalap- szervezetének még magasabbra kell helyezni a mércét, hiszen feladatuk a város fejlesztését, igazgatási ügyeit előkészíteni. A hozzászólások után került sor a vezetőségválasztó taggyűlés tisztségviselőinek megválasztására. Több háztáji sertést hizlalnak a termelőszövetkezeti tagok Csütörtök az átvevő napja az Állatforgalmi Vállalatnak. Legutóbb a Szabadság Termelőszövetkezet saját tenyésztéséből 70 darab sertést szállított, és a termelőszövetkezeti tagok 57 háztáji hízott sertést adtak el. A 100 kilónál súlyosabb hízott sertésekért általában 23 forintot fizetnek kilogrammonként. EMELKEDIK A HÁZTÁJI HIZLALÁS Máté Ferenctől, a Szabadság Termelőszövetkezet háztáji bizottságának elnökétől megkérdeztem, hogy emelkedik-e a háztáji sertéshizlalás? — Igen — mondotta. — A termelőszövetkezet is igyekszik elősegíteni, a háztáji állattartást, s az is előmozdítja a hizlalást, hogy a városban, most már több helyen lehet takarmányt kapni. Ehhez Simon György állatforgalmi vezető hozzáfűzte, nehezíti a sertéshizlalást, hogy sertéstáp, hizlaló takarmány ellátásában sokszor zökkenő van. Pedig ha a sertés hozzászokik a táptakarmányhoz, és azt nem kapja, hízásában nagy visszaesés áll be, a malacok még sok esetben meg is betegednek. Tehát a folyamatos tápellátást kellene biztosítani. Beszélgettem a tenyésztőkkel. Az egyik 8 darab, átlagosan 180 kilogrammos sertést adott le. ÉRDEMES? — Ha sikerül — mondotta, — érdemes. Én január 23-án vásároltam 8 darab, többségében 35—40 kilós fehér vegyes fajta hússertést, 8 ezer forintért. Korpa, takarmánybúza és árpadara keverékkel etettem őket. Darabankét 5—5 mázsa takarmányt fogyasztottak el, és mostanáig átlagosan 180 kilósra híztak. Kerek számban négyezer forintot kaptam darabjáért, s ha a mellékeseket, a savót és a zöldséget is leszámítom, olyan ezer forintot hozott minden darab. De sokszor, ha rossz fajta, kevésbé hízékony sertést fogunk be, még rá is fizetünk. Természetesen nagy szerepet játszik a hizlalásnál a jószágokkal való bánás, és a pontos etetés is. Kívánatos volna azután, hogy a közellátásra hizlalókat, a savójuttatásnál előnyben részesítsék, mert a savó nagyban elősegíti a sertések hízását. (kopa) 36 ÚJ LAKÁS Gyors ütemben épül a Kecskeméti utcai 3 emeletes új ház — az Arany János iskola szomszédságában. A szép épületben másfél szobás és egy és két félszobás lakások lesznek. A másfél szobás lakások irányára 185 ezer forint, míg az egy és két félszobásoké 210 ezer forint lesz. Kik kapják a lakásokat? Még van egy néhány eladó — gazdájuk — a helyi OTP — árusítja az érdeklődőknek. Foto: Varga Irén BŐVÜL A KÖNYVTÁR A Kecskeméti úti lakások átadásával a Széchenyi téren levő könyvtár mellett megüresedik egy lakás. E komplett lakást a városi könyvtár megkapja. Ezzel ismét több helyisége lesz a könyvtárnak, kutatótermet, külön ifjúsági könyvtárat, valamint szak- könyvtár helyiséget tudnak kialakítani és még egy előadótermet is létesítenek. Ezzel egyidőben a városi tanács vb-je 12 ezer forint póthiteit szavazott meg a könyvtárnak, egy új katalógus- szekrény megvásárlására. Minden esztendőben, ha szerényen, de céltudatosan bővül a városi könyvtár, amely „meghálálta” az eddigi gondoskodást. Szigor, minden mennyiségben A hangos bemondó bemondja a nevét és azt, hogy vendége van. Horváth Éva, az Absolon Sarolta önkéntes építőtábor tábortanács elnöke százhússzal érkezik a hangosbemondóhoz, magas, szőke hajú lány, még munkaruhában. — Ki keres? — ráncolja össze a homlokát. — Én — mondom bátortalanul cjs mivel nem hallja, csak a többiek mutogatásából jön rá, hogy én vagyok az a csodabogár. — Ráérnél? — kérdem még bátortalanabbul, mikor harciasán elémáll. — Nem érek rá, megyek ebédelni — mondja lesújtó hangon és úgy érzem magam, mint egy fülöncsípctt aszfaltbetyár. — És ebéd után? — kockáztatom meg a kérdést, majd hátralépek, nehogy kapjak kill nagy pofont. — Ki vagy te? — kérdi gyanakodva, de inkább fenyegetőn. — A Híradótól jöttem — de akkorra már nagy kör közepén hadakozunk egymással. — És mit akarsz? — formed rám, majd szétrobbanva a méregtől. — Riportot szeretnék veled készíteni — hörgőm mindenre elszántan, ha fene fenét eszik, akkor is meginterjúvolom ezt a lányt. — Ja! Az más. Most megyek kajálni, aztán letusolok és már itt is vagyok. Jó? A légkör felenged, nevetnek körülöttünk. Nyertem. Az interjút olvashatták. És ami igaz. az igaz. Az építőtáborban rendnek kell lenni. Az is van. (tiby) MA: mezőgazdasági klubülés Ma este 6 órakor a művelődési otthonban levő mezőgazdasági klub ülést tart, a gyökeres szőlővesszők megrendeléséről, illetve a Mathiász-te- lepi kirándulás megbeszéléséről döntenek. Műszaki átadás után üzemel a hűtőház A Petőfi Termelőszövetkezet hűtőházát csütörtökön átvette a műszaki próbák után a vezetőség. Működését ezzel megkezdte. MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Mérnök veszélyes küldetésben. Barátok közt idegen. Szinkronizált szovjet film. Korhatár1 nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: A látogatás. Előadások kezdete: 6 és S órakor. Vastag rétegben hever alattunk a múlt /. A forgalmat elterelő táblák, hatalmas frissen hányt földtömegek és mély árkok jelzik, hogy a városban valami rendkívüli történik. Nagy dolognak vagyunk szemtanúi, régen a várost az jellemezte, hogy árkai és erős falai vannak, hol lakosai és az ott megszálló utasember, kereskedő biztonságban érezhette magát. Élelemhez, italhoz, pihenőhelyhez jutott. Kisebb számú ellenség meg se kísérelte, hogy behatoljon árkain, töltésein vagy kapuin. A házai ugyan olyanok voltak, mint a falvakban levő házak. hiszen azokat nem kőműves, hanem maga a nép készítette. Kifejlődött a helyi és utasforgalmat kiszolgáló ipar és kofakereskedelem. Maga után vonta a belterjesebb mezőgazdasági fejlődést, mert a kereslet a fogyasztás következtében nőtt, az igényesség is fokozódott, mely a minőség javítását idézte elő úgy a mezőgazdaság, mint a kisipar termelésében. A minőségileg jobb terményért és termékért piacokon, vásárokon jobb árat adtak. Ez viszont az egyén vagyoni erejét növelte. Készül a városon átvezető szennyvízelvezető csatorna, mely a konzervgyártól halad a Kossuth Lajos úton, Széchenyi téren, Jókai utcán át a Kőrös-ér, Abonyi, Gyopár és Kárász utcák közötti térségen álló szivattyútelephez, ahonnan a Célparton levő óriás ülepítőtárolóba vezet. Ez a csatorna 4—4,3 méter mélyen megy át a városon. Most készül a gázvezeték is a főútvonalakon. 1,2—1,3 méter mély árkokat ásnak. A közvilágítás főtéren és főútvonalakon haladó része is földbe helyezett kábeleken át kap áramot. Nemcsak útburkolatok és új házak, egy- és több szintesek emelkednek fel vagy készülnek el, hanem egyéb kellékek is, melyek a korszerű város elemi követelményei. Következik a központi vízellátás, megfelelő kútcso- portok és vízelosztó vezetékhálózat építése. Városunk az új értelemben vett várossá alakulás új követelményeinek megvalósítási szakaszában él. A jövő-menő ember nézi, mit mívelnek a gépek, az emberek. Bosszankodik a hosszú árkokon nincs átjáró, és nagy kerülővel haladhat át rajtuk. Ha belenéz is az árkokba, eszébe sem jut hogy a megelőző évszázadok emberének szemetén, piszkán, háztörmelékén él és járkál. Ez az elzsírozódott, piszokkal és szeméttel kevert sötétbarna vagy zsíros fekete réteg 800—900 éven át növekedett 1,2—3,5 méter vastagsággá. Ez azt jelenti, hogy évente 1,2 —3,8 millimétert emelkedett a talajszint. Egyszerűen úgy, hogy a pernyét és a szemetet az utcára öntözték, az igavonó és egyéb állatok trágyája keveredett a földdel, melyet esős időben sárrá dagasztottak lábaikkal, hordta rá a tavaszi szél a homokot évről évre. Az emberek a ledőlt, leomlott házaik falánál az anyagát elkapálták, és új anyagot hoztak be a városba. így keletkeztek a Vízállást, Vizeskert és Tabán mélyebb vízálló helyei. Innen agyagot bányásztak már az őskorban is, mert a réz- és bronzkori ember már lakta e helyet. Ma még nem állapítható meg, hogy mi volt az oka, hogy a postahivatal előtt (Hősök tere 3.) mintegy 30 méter hosszan, 4,2 méter mélyen szurokfekete földdel van kitöltve a különben sárga homoktalaj. A katolikus templom előtt mintegy 30—35 méter hosszú szurokfekete föld van, olyan talajrétegben, hol sárga homoknak kellene lenni. Itt nincs mód annak a megállapítására, hogy milyen mélyen megy le a szurokfekete réteg. A kiásott árokban a Hősök tere 1. számú ház felől még nincs vége a fekete rétegnek. Szabadság tér 1. és 3. számú ház irányában ismét ilyen mély beásás látszik, melyeknek a mélysége nem állapítható meg, mert az árkot mélyebbre nem ássák, és az árok feneke is fekete. Dr. Balanyi Béla (Folytatjuk) S ::::: ]) ::::: ( 1 s™ L/ ma 52::? Y » UIü |\ 5:555 | Kettős kézilabda-győzelem Nagykőrösi Kinizsi—Domo- nyi TSZ SK 29:19 (13:6). Az augusztus 23-i megyebajnoki kézilabda fordulóban hazai pályán a következő ösz- szeállításban léptek pályára a körösi férfiak: Kecskeméti — Nagy A. (2), Podhorszki (3), D. Kovács F. (3), Szűcs I. (3), Varsányi (9), Szőke (6). Csere: Szabó S., Kucher, Matuska (1), D. Kovács L. (2). Gyors vezetés (3 perc, 3:0) után végig könnyelműen játszott a Kinizsi a nyolc fővel kiálló, a játékot végig lassító vendégcsapat ellen. Az alacsony színvonalú találkozón néhány lepattanó labdával vezetett gyors indítást mindkét együttes, s a körösiek ötször is a kapufát találták el. Szünet után kapkodva, hibákkal játszott a hazai gárda, s hogy mégis növelte előnyét, annak tulajdonítható, hogy Szabó kapus ügyes, gyors indításait jól kihasználta a Kinizsi a végén. A domonyi kapus gyengén védett. ★ Nagykőrösi Kinizsi ifi—Domonyi TSZ SK ifi 19:15 (9l6). Kinizsi ifi: Csicsó — Gál L. (1), Horváth ■>., Tóth I. (4), Juhász I. (1), Varga L. (3), Bakos Gy. (2). Csere: Bessenyei (5), Kovács L. II (3). Változatos játékban jó ado- gatásos támadást vezetett a Kinizsi, s az utolsó 10 percben a jobb erőnlét döntött, ami már a néhány hete az ifjúsági csapatot társadalmi munkában edző Szarka Anikó testnevelő tanár érdeme is. A Nagykőrösi Építők—Dunakeszi Spartacus női mérkőzés elmaradt. A két játékvezető megérkezett, a vendégcsapat nem. Ez már a negyedik olyan eset volt ebben az évben, hogy a vendég női együttes nem jött el a körösi csapatokhoz. A 'szövetségnek erélyesebbnek kell lennie! ★ Ábrahám István országos MNK-győztes csapatban A nyolc legjobb magyar férfi kosárlabdacsapat részvételével augusztus 15—16-án, 19—2Ó-án bonyolították le a Magyar Népköztársasági Kupa végső fináléját. A MAFC kezdő csapatában helyet kapott a Nagykőrösi Kinizsi volt játékosa, Ábrahám István is. Nem is akárhogyan játszott. Kollektív, de emellett technikás és eredményes játékát örömmel látták a körösi nézők a televízió augusztus 19-i, MAFC—Csepel elődöntőről adott közvetítésében. A kupát is megnyerték a műegyetemiek, jó játékkal 85:77 arányban diadalmaskodtak örök riválisuk, a Budapesti Honvéd ellen a döntőben. A sikerhez Ábrahám „Nyuszek” itt 17 ponttal járult hozzá, remek küzdelemben. ★ MAI SPORTMŰSOR Modellezés Kinizsi-sporttelep, 14 órától körülbelül 20 óráig: körrepülő-, autó- és hajómodellezők edzése. Sulyok Zoltán É