Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-26 / 199. szám

HOLNAP: Az ivóvízellátásról és a zártkertekről tárgyal a járási vb Holnap délelőtt kilenc óra­kor tartja következő ülését a járási tanács végrehajtó bi­zottsága. Megvitatja Rád— Penc közös községi tanács végrehajtó bizottságának mun­kájáról szóló jelentést. A já­rási földhivatal munkájáról, a zártkertek kijelölésének és rendezésének helyzetéről Skotnyár Kálmán, a hivatal vezetője számol be. Végül a járás ivóvízellátásáról és a re­gionális vízmű első, második és harmadik lépcsőjének megjavításáról az építési és közlekedési osztály vezetője számol be a végrehajtó bizott­ságnak. SZEPTEMBER: Fogadóórak A JÁRÁSI TANÁCSNÁL A járási tanács választott vezetői szeptemberben is ked­di napokon fogadják választói­kat. Szeptember 1-én dr. Vida Gyula, a végrehajtó bizottság elnöke, 8-án Józsa Kálmán el­nökhelyettes, 15-én Himmer Lőrinc titkár és 22-én Krima János elnökhelyettes fogadja választóit, reggel nyolc és ti­zenkét óra között, hivatali he­lyiségében. Tizenhat tagú nó'bizottság alakult A gödi Egyesült Dunamenti Termelőszövetkezetben tizen­hat tagú nőbizottságot alakí­tottak. A bizottság feladata az, hogy segítse a közös gazdaság­ban dolgozó asszonyok, lányok munkáját, hogy védje az érde­keiket. VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM 1970. AUGUSZTUS 26., SZERDA NYOLC ORSZÁG, 15 SZERZŐ, 17 MŰ: AZ ÖTÖDIK AUDIOVIZUÁLIS FESZTIVÁL SZEPTEMBER 3-TOL 6-IG TART A Dunakanyar Fotoklub az idén — szeptember 3-tól 6- ig — ötödizben rendezi meg nemzetközi audiovizuális fesz­tiválját. Az előkészítés már kora ta­vasszal megkezdődött. A zsű­ri a tizenöt nevező ország közül nyolc ország szerzőjé­nek tizenhét művét tartotta alkalmasnak a bemutatásra: Anglia, Ausztria, Belgium, Franciaország, Jugoszlávia, Magyarország, Mexikó és a Német Szövetségi Köztársa­ság fotóművészeiét. Az V. audiovizuális fesztivál öttagú zsűrije: Bauer György esztéta, Csányi Miklós film­rendező, Kocsis Iván, a Du­nakanyar Fotoklub elnöke, Lörinczy György fotóművész és dr. Végvári Lajos művé­szettörténész, a Magyar Kép­zőművészeti Főiskola tanára. A fesztivál vendégei szep­tember harmadikén érkez­nek Vácra. Aznap délelőtt meglátogatják a Forte-gyárat. Este fél hatkor lesz az ün­nepi megnyitó, melyen Pová- zsai Sándor, a városi tanács művelődési osztályának veze­tője mond beszédet. Pénteken, negyedikén dél­előtt a várossal ismerkednek a vendégek. Este hat órakor kezdik a vetítést Rozslay Gé­za: Magnificat című művé­vel. Érdekesnek ígérkezik aznap a francia Mme Ma­rianne Toly: Magyarország című zenés képsorának a be­mutatása. Szombaton délután fél öt­kor folytatják a vetítéseket. Bemutatják a többi között N. A. Callow: Ködös hegység (angol), Heinz Kiesler: Ham­burgi impressziók (NSZK) és Jaquelin Denis: Szere­tek (belga) című alkotásait. Még aznap este ismerte­tik a zsűri döntését, majd kiosztják a díjakat. Vasár­nap a vendégek és a ven­déglátók egész napos kirándu­láson vesznek részt a Duna­kanyarban. (papp) Az „Alvilág királya“ Dunakeszin A jégbarlangban jártak Háromnapok autóbusz-kirán­duláson ,voltak a dunakeszi Járműjavító KISZ-esei. Mis­kolc és Diósgyőr után az agg­teleki cseppkőbarlangot néz­ték meg. A kassai dóm és a levéltár megtekintése után Rozsnyón keresztül Dobsinára utaztak. A kánikulában rövid időre átléptek a télbe — a jégbarlangba. Felvidéki útju­kat Eperjesen fejezték be, majd Lillafüred és Eger, a Szépasszonyvölgye következett. Az utat az Expressz Ifjúsá­gi és Utazási Iroda munka­társai szervezték — hibátla­nul. Két évvel ezelőtt alakult filmklub a dunakeszi József Attila Művelődési Központban. Az archív filmeket bemutató klub szeptembertől decembe­rig új sorozatot indít, régi ma­gyar, francia és amerikai film­sikereket mutat be. A műsorban szerepel az „Al­világ királya” című, 1936-ban készült francia film, Jean Ga- bennel a főszerepben. Bemu­tatják az 1936-ban készült „Ha­tos fogat” című izgalmas cow­boyfilmet; Fred Astairt, a vi­lághírű amerikai stepptáncost láthatják a nézők a „Brodway melody 1940” című revüfilm- ben. Gerard Philipe és Lollobri- gida „Az éjszaka szépeidben jelenik meg a vásznon. Nagy sikernek ígérkezik a „Névadai hajtóvadászat” című filmalko­tás. A magyar archív filmeket három nagy siker képviseli: „Az én lányom nem olyan" Kabos Gyulával, a „Meseautó" és az 1939-ben készült izgal­mas krimifilm, az „5 óra 40 perc”. (sz. 1.) HOLNAP: Ingyenes jogi tanácsadás Holnap lesz az utolsó au­gusztusi ingyenes jogi tanács­adás a párt- és tömegszerve­zetek Lenin úti székházában. Dr. Polácsy Beatrix, a Váci Ügyvédi Munkaközösség tagja válaszol a hozzá fordulók jogi kérdéseire. Valahol az M 7-es mentén A balatonszabadi Hess Ká­roly önkéntes ifjúsági tábor­ban az ország minden részé­ből négyszáz diák gyűlt össze, hogy az M 7-es autóút építé­sét segítsék. A váci fiúk az első értékelés után az ötödik helyen végeztek, ezért pénz­jutalmat kaptak. Hajnali négy órakor ébresz­tő, fél ötkor reggeliznek és hat órától déli tizenkét óráig dol­goznak. Ebéd után fél hatig tart a kimenő, majd eligazítás és ismét szabad program kö­vetkezik. Aki különpénzhez akar jutni, a közeli állami gazdaság barackosában dol­gozhat. A fiúknak tetszik a tábori élet, de elégedetlenek a konyhával, a földmunkához kicsinek tartják az adagokat. A szervezéssel sincs minden rendben. Többször előfordult, hogy nem tudtak munkára menni, mert a szállító gép­kocsik nem érkeztek meg. A tábor fenntartójának, a Beton- útépítő Vállalatnak javítania kell a helyzeten, ha jövőre is számítani akar a fiatalokra. Valahol az M 7-es mentén. Néhányan a váciak közük m ú Fotó: Búzás! A FÓTI ŐSZRŐL Gazdag programja lesz az idén is a Fóti ősznek. Szep­tember 12-én a Gyermekváros szabadtéri színpadán operett- estet tartanak. Néhányan a fellépő művészek közül: Né­Duna Műhely ’70 A Duna Műhely ’70 kiállításon részvevő művészek közül hárman kaptak jelentős összegű díjat a városi tanácstól. Ké­pünkön: a három díjazott: Kristóf János, Cs. Nagy András és Mizser Pál. Foto: Gyimesi meth Marika, Lehoczki Zsu­zsa, Zentai Anna, Rátonyi Ró­bert, Baksai Árpád. Szeptember 20-án Dunake­szi, Vác, Felsőgöd, Újpest munkáskórusai adnak találko­zót a községben. Szeptember 24-én írók, köl­tők és pedagógusok részvéte­lével vitát rendeznek a haza­fias nevelés módszereiről. Szeptember 28-án Jancsó Adrienne, Bodor Tibor és Sel- ley Zoltán mond verset a Fáy- présházban. (b.) Befejezték Ezerkétszázhatvannégy hol­don arattak kalászosokat az idén a gödi termelőszövetke­zetben. Az aratást befejezték és megkezdték az őszi mun­kákat. Mi a kosdi kenyér titka? Szombat délelőtt. A Kossuth utcai 13-as bolt előtt asszonyok állnak. Hosszú sorban, türelmesen. — Mire várnak? — Kenyérre. — A főtéri boltban sorállás nélkül hozzájuthatnak. — De mi a kosdi kenyeret várjuk... ★ Olyan meggyőzően hangzott az érvelés; elhatároztam, hogy kikutatom a kosdi kenyér tit­kát. A Naszályhegyaljai Mező- gazdasági Termelőszövetkezet elnöke mondta néhány hónap­pal ezelőtt: — Jó kenyeret adunk Kösd községnek — és Vácnak. Egy régi pékséget hoztak helyre hagyományos fa- és széntüzelésű kemencékkel. Kettler Sándor, a sütöde ve­zetője Vácról került ide. Mint mondja, a liszt nem különbözik a Vácott, Dunake­szin vagy Felsőgödön felhasz­nálttól. A megszegett cipó mégis habkönnyű, egyenlete­sen sült, pompás illatú és ízű. 12—14 mázsa a sütöde napi teljesítménye. Vác átvenne akár ötven mázsát is. A Kos­suth utcai bolt szerencsés, in­nen kapja napi szükségletét. Ha marad, visznek az ABC-be, a 7-esbe is. A nyolctagú brigád estétől másnap délig nagy munkasze­retettel és szakmai igényesség­gel dolgozik. Azt mondják: ez a kosdi ke­nyér titka. (papp) Kezdő szakemberek a mezőgazdaságban Péntek délelőtt tíz órakor a vácrátóti botanikus kertben ta­lálkoznak a váci járás mező- gazdasági üzemeiben dolgozó kezdő szakemberek. Krima Jánosnak, a járási ta­nács elnökhelyettesének meg­nyitója után Török Antal me­zőgazdasági osztályvezető be­szél a kezdő szakemberek já­rásbeli helyzetéről. Az előadás után dr. Bartha Zoltán tudo­mányos munkatárs bemutatja a kutatóintézetet és a botani­kus kertet. Eladható kétszer is? FŐ A PRECIZITÁS A közelmúltban Szegedre kellett utaznom. Szórakozottan végiggondoltam: Szeged az keletre van, tehát irány a Ke­leti pályaudvar. — Szegedre kérek egy jegyet a holnapi gyorsra! — közöltem kívánsá­gomat, és az áhított jegy már ott is pihent kezemben. Vígan dudorászva hagytam el a pályaudvart. Trallallalla, már meg is van a jegy, sőt a helyjegy is! Így utazni gyö­nyörűség! Szép az élet! Másnap reggel kissé el­késve igyekeztem a pályaud­varra. Hosszas keresés és iz­galom után, találtam egy taxit, amely más utassal társbér­letben bár, de befogadott. — Hajtson kérem a Keleti pályaudvarhoz! — kértem a gépkocsivezetőt. — Ha lehet gyorsan, mert megy a gyor­som! A sofőr boszorkányos ügyességgel vezette kocsiját, lelkesen igyekezve teljesíteni gyorsaság iránti óhajomat. Végül előkelő kanyarral állt be az indulási oldalhoz. Órámra pillantottam. Még né­hány perc van, futás befelé! A portás mellett lassítottam az iramon. — Legyen szíves megmon­dani, hányadik vágányról in­dul a szegedi gyors! — liheg­tem. — A portás, — szépbajuszú, nyugodt ember —, akkurátu­sán felnézett rám okuláréj: mögül: — Azt nemigen tudom uram, hogy hányadik vágányról, de hogy a Nyugatiból indul, az biztos!!! —k.—e. Augusztus 13-án, csütörtök délelőtt a piaci iparcikkbolt­ban 2030 forintért gáztűzhe­lyet vásároltam. (A blokk szá­ma: 1 387 388). A tűzhelyet nem vittem el, de megbeszéltem az eladóval, hogy másnap dél­előtt tizenegy óra után elszál­lítom. A csomagolásra ráírták a nevem, és hogy a tűzhelyet már eladták. Másnap az ígért időben te- hertaxival odamentem a tűz­helyért. Legnagyobb meglepe­Az tésemre nem volt meg! üzletvezető közlése szerint — eladták! Azt javasolta, hogy vegyem vissza a tűzhely árát; vagy a következő héten egy másik tűzhelyet küldenek ne­kem. Méltatlankodásomra nem kaptam választ. Vajon az üzlet felettes szer­vei mit szólnak ehhez az eljá­ráshoz? Simon Lajos Vácduka A kutya harap! Sződligeten, az alvó község csendjében, illuminált ván­dorok, „lehalkított” rádiók, vonyító, acsarkodó kutyák zavarják az éjszakát — hagyján, megszoktuk. Kis­iskolás leányom kétszer is meggondolja, hogy lemen- jen-e az udvaron keresztül a boltba. Szomorú tapaszta­latai vannak. Az udvaron — az iskola udvarán — ját­szani már eszébe sem jut. Barátaim, vendégeim és hivatalos látogatóim is óva­kodva közelednek. A kapuig kikísémi őket sem csupán udvarias gesztus. Miért? „Fickó” nevezetű, fajára néz­ve korcs eb nem tud olvasni, gazdája pedig csak ideig- óráig veszi figyelembe az elsőfokú szabálysértési ható­ság 6/1969. számú, az 1968. évi első törvény 13. paragrafusa b) pontjára — a kutyatartásra — vonatkozó határozatát. Ezért zománcos kaputábla helyett ezúton figyelmezte­tem barátaimat, hivatalos látogatóimat, választóimat: VIGYÁZZ! A SZOMSZÉD KUTYÁJA HARAP! Gebora László megyei tanácstag i i A l

Next

/
Oldalképek
Tartalom