Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-27 / 200. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEf TANÁCS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 200. SZÄM ÁRA 80 FILLÉR 1970. AUG 27., CSÜTÖRTÖK Losonczi Pál tanzániai körútja Xuan Thuy újra Párizsban Kevesebb az akta Növekedett a helyi hatáskör, gyorsult az ügyintézés Az államigazgatási munka korszerűsítéséről tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tanzániai hivatalos látogatásának második és harmadik napján Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Rashidi Ka- wawa második alelnök társaságában vidéki körutat tett. Felkereste a Tanzániai Egyesült Köztársaság részét alkotó Zanzibárt, és ízelítőt kapott a kontinentális országrész természeti szépségeiből. Losonczi Pál hétfőn délelőtt, 17 perces repülőút után érkezett Dar Es Salaamból Zanzibárba, a repülőtéren Abeid Amani Karúmé zanzibári elnök, Tanzánia első alelnöke fogadta az elnöki tanács elnökét, akinek tiszteletére államfői fogadtatást rendeztek. Karúmé elnök bemutatta magyar vendégének Zanzibárt — a várost és a szigetet. Este a magyar vendégek részt vettek azon a vacsorán, amelyet Karúmé elnök adott (Folytatás a 2. oldalon.) KÖZEL-KELETI HELYZETKÉP Nasszer—A rafat- találkozó — Rutinőrjáratok Éhségsztrájk a börtönben Jasszer Arafat, a palesztínai ellenállási szervezetek központi bizottságának vezetője kedden este, hosszas megbeszélést folytatott Nasszer egyiptomi elnökkel. Arafat négy másik gerillavezető társaságában hétfőn érkezett Kairóba. Arafat és Nasszer találkozójáról hivatalos közleményt nem adtak ki, megfigyelők azonban úgy tudják, hogy a Rogers-féle javaslatok elfogadásával, illetve elutasításával kapcsolatos ellentétek tisztázásáról volt szó és megvitatták a jelenlegi jordániai feszült helyzetet is. Az izraeli hadsereg szóvivője kedden este közölte, hogy az izraeli egységek „folytatják rutinjellegű őrjárataikat a libanoni határ térségében”. A szóvivő nem volt hajlandó nyilatkozni azokról a bejrúti hírekről, amelyek szerint egy izraeli járőr kedden átlépte a határt és dél-libanoni területen felrobbantott hat épületet. Az izraeli fővárosban nyilvánosságra hozott adatok szerint Tel Aviv idén ötvenmillió dollár értékben exportál fegyvereket „a világ számos országába”. Az algériai hírügynökség értesülései szerint az Izrael repülőterén jogtalanul őrizetbe vett két algériai kormány- tisztviselő, Khatib Dzsellul és Abdel Belaziz éhségsztrájkot kezdett a börtönben. Haim Bar-Lev izraeli vezérkari főnök néhány nappal ezelőtt hivatalos letartóztatási parancsot adott ki a fogva- tartott két algériai kormány- tisztviselő ellen, akik eddig rendőrségi őrizetben voltak, bármiféle hivatalos eljárás nélkül — jelentették be szerdán Tel Avivban. A hírügynökségek utalnak arra, hogy a vezérkari főnöknek alkotmányadta joga letartóztatási parancsot adni ki minden olyan személy ellen, aki megítélése szerint „veszélyezteti az állam biztonságát”. A Vietnam-értekezleten tárgyaló VDK-küldöttség vezetője, Xuan Thuy szerdán megérkezett a francia fővárosba, miután három hónapig távol maradt a tárgyalásoktól. A VDK államminisztere Moszkvából a rendes repülőjárattal érkezett. A repülőtéren a VDK és a DIFK küldöttségeinek, a szocialista or(Folytatás a 2. oldalon.) A lakosságot naponta érintő fontos témakörről: az állam- igazgatási eljárások egyszerűsítéséről tárgyalt tegnap a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Lényegében 1967 óta tart a tanácsi munka korszerűsítése, s azóta egy sereg intézkedés segíti már a hatósági tennivalók ésszerűsítését, a decentralizációt, és az új költségvetési gazdálkodást. Az erről szóló tapasztalatokat — széles körű tájékoztatás és felmérés után — az illetékes szakosztályok vezetői írásban terjesztették az ülés elé. Mint a jelentésből is megtudtuk, az elmúlt két és fél, három év alatt Pest megyében is jelentékenyen megnövekedett az alsóbb fokú tanácsi szervek önállósága. Ez ideig például 33 település kapott nagyközségi rangot, további 16 a közeljövőben nyeri el az ezzel járó nagyobb hatáskört. Valamennyi község rendelkezik már az elsőfokú ipari és kereskedelmi jogosítvánnyal, 75 község pedig elsőfokú építéshatósági jogkörrel. A helyi hatáskör növekedésének legszembetűnőbb változása az ügyiratforgalom csökkenésével mérhető. Az utóbbi években 25 ezer ügyirattal adtak ki kevesebbet, ami a monori járás egyévi aktaforgalmának felel meg. Ma már gyorsabban elintéznek egy-egy ügyet a tanácsok, a lakosság nagyobb megelégedésére. Sok utánjárástól, felesleges időtöltéstől mentesül- 1 nek ezzel, nem kell a járási vagy a megyei székhelyre utazni, vagy az aktákat utaztatni. Persze, azért van még jócskán tennivaló is, mert a helyi ügyintézők eléggé túlterheltek, sok helyütt a jogszabályokat sem ismerik még eléggé, nehezíti munkájukat a fluktuáció, az új emberek beállítása. A lakosság joggal várja, hogy a hatósági feladatok decentralizációja után, most már gyorsabban javuljon a tanácsi ügyintézés, fejlődjék az ellátást szolgáló ipari, kereskedelmi. (Folytatás a 2. oldalon.) „Árvizes“ katonák kitüntetése Szerdán délelőtt a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében adták át a kitüntetéseket számos magyar és szovjet katonának, akik a Tisza-völgyi árvíz idején a védekezésben, az élet és vagyonmentés szervezésében, irányításában, végrehajtásában példamutató, bátor helytállást tanúsítottak. Az ünnepségen megjelent Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja, továbbá a hadsereg más vezetői, a tábornoki és parancsnoki kar sok tagja. Részt vett az ünnepségen I.V. Tutarinov vezérezredes, a (Folytatás a 2. oldalon.) KONGRESSZUSI VERSENY Kedvező előjelek a Csepel Autógyárban A jutalom: egymillió forint Vásári tudnivalók' HOLNAP KAPUNYITÁS A 67. Országos Mezőgazda- sági és Élelmiszeripari Kiállítás 33,5 hektáros területén szerdán több mint háromezer ember — építőmunkások, szállító, berendező és más szakember — dolgozott. A készülődés finisében az utolsó simításokat végezték a 40 000 négyzetméter alapterületű pavilonok belső berendezésén. A szabadtéri bemutatók hatvanötezer négyzetméteres területén ötven-hatvan teherautó forgolódott egész napon át, a gépeket, mezőgazda- sági felszereléseket és a kiállítás sok más látnivalóját szállították a helyszínre. A vásár látogatói számára a MÁV és a GYSEV vonalain az ország egész területéről a fővárosba 33 százalékos menetdíjkedvezményt biztosítanak. A menetdíjkedvezmény a vásárigazolvány alapján vehető igénybe. A 10 forintos igazolványt a MÁV-személypénztárak és a menetjegyirodák árusítják. A jegyváltáskor az igazolványt is le kell bélyegeztetni — nemcsak a jegyet —, majd visszautazás előtt a vásár pénztáránál is újból bélyegeztetni kell. A visszautazás megkezdése előtt viszont a vasúti pénztárnál már nem kell bélyegeztetni a menettérti jegyet. A vásárigazolvány alapján váltott 33 százalékos menettérti jegyek Budapestre augusztus 27-én nulla árától szeptember 20-án 12 óráig, visszautazásra pedig augusztus 28-án 18 órától szeptember 21-én 24 óráig érvényesek. A jeggyel sem oda, sem visszafelé nem lehet megszakítani az utazást. A vásár látogatói jól szervezett közlekedéssel érhetik el az Albertirsai úti területet. 29-es jelzéssel 5—22 óra között a József körút és Népszínház utcai kereszteződéstől közvetlen villamosjárat indul a Népszínház utcán — Salgótarjáni úton át a lóversenytéri végállomásig. A kocsikait hétköznapokon csaknem négypercenként, szombaton három, vasárnap pedig 2,5 percenként indítják. 29/a jelzéssel szombaton és vasárnap 8 óra és 21.20 óra között a Baross tér— Festetich út végállomástól a Mező Imre út—Salgótarjáni út útvonalakon és a Lóverseny téri végállomásig 7, illetve 5 percenként egy másik járat in- duL Az őrs vezér tértől a vásár főbejáratáig körforgalomban 8.20—21.20 óra között naponta rendkívüli autóbuszjárat is közlekedik „V” jelzéssel. Az autóbuszon a bérlet nem érvényes, a viteldíj: 1,50 forint. Iránytaxi is indul óra között. A teljes szakaszra 10—21 a Nyugati (Folytatás a 8. oldalon.) Nincs könnyű gazdasági helyzetben a Csepel Autógyár: főként a rendkívüli fluktuáció csökkenti „ütőképességét”. Ennek ellenére segítették az árvíz sújtotta vidék népét, s részt vállaltak a nemzeti jövedelem egyszázalékos növelésében is. Természetes az is, hogy az ország egyik legnagyobb gyárában kongresszusi versenybe kezdtek. Fő célkitűzés: a termelési terv teljesítése, s a múlt évinél 240 millió forinttal több árbevétel. Szeretnék elérni, hogy a tavalyinál 30 millió forinttal több legyen a vállalati nyereség, s enyhüljön a munkás- vándorlás. A szakszervezeti vezetők úgy gondolták, hogy nem elegendő a „köszönöm”, az erkölcsi elismerés, hanem anyagiakban is kifejezésre kell juttatni a megbecsülést. Mivel másként nem lehetett megoldani, a vállalat vezetősége elhatározta, hogy a vállalati bérszínvonal terhére, a bérkeretből, egymillió forinttal jutalmazza — a kitűzött célok elérése esetén — a legtöbbet produkáló brigádokat és dolgozókat. Az értékelés alapja a térFrancia katonai delegáció Moszkvában , \ t/ttotr Sz és Tajvanon. Agnew amerikai elnök ázsiai kőrútjának első állomásán, Szöulban, kedden ösz- szesen nyolc órán keresztül tanácskozott Pák Csöng Hi dél-koreai elnökkel a tervbe vett amerikai létszámcsökkentésekről, és arról az amerikai segélyről, amit Washington a létszámcsökkentések fejében adna szövetségesének. Jóllehet, az alelnök, aki szerdán reggel továbbutazott Tajvanra, úgy nyilatkozott, hogy a megbeszéléseken, „határozott haladást” értek el. Amerikai és dél-koreai hivatalos körökben egyöntetű a vélemény, hogy a két államférfi nem tudta egyeztetni nézeteit. Dél-Koreában jelenleg 60 ezer amerikai katona állomásozik, a Nixon-kormány 20 ezer katona visszavonását tervezi. melési tanácskozásokon jóváhagyott vállalás, a havi és negyedéves tervek teljesítése. (Túlteljesítésre a nagy munkaerőhiány miatt nincs lehetőség.) Már jó másfél hónap eltelt a verseny kezdete óta. Mik a tapasztalatok? — kérdeztük Takács Miklóstól, a vállalati szakszervezeti bizottság köz- gazdasági felelősétől. — Most még nem lehet konkrétan mérni az eredményeket, de kétségtelen, hogy kedvezőek az előjelek. Ügy gondolom, hogy a verseny első szakaszáról jó híreket mondhatunk majd november elején, noha túlzott optimizmusra sincs okunk. Mindenesetre: a vezetők és munkások egyaránt nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy a párt X. kongresszusát munkánk sikerével üdvözölhessük. p. j. Várható időjárás csütörtök estig: változó mennyiségű felhőzet, egy-két helyen átfutó esővel, csütörtökön eső nélkül. A reggeli órákban párá- sodás, egy-két helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 22—25 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete 11 órakor Siófoknál 18 fok volt. A Fourquet vezérkari főnök (jobbról a más odik) által vezetett francia katonai delegáció látogatást tett a szovjet fegyveres erők moszkvai akadémiáján. ÖSSZEÜLT A GÓEVAPARLAMENT A megszokotthoz képest némi késéssel ezekben a napokban ülésezik a „gólyaparlament” a biharugrai vadvízország környékén. A nagy madarak délre költözését megelőző gyülekező e késésében is az időjárás a ludas. A gólyák már a tavasszal később érkeztek mint egyébként, s később keltek ki a fiókáik is. A költözést megelőző „gólyaparlament” zavartalanul zajlik. A hosszú útra készülődő gólyák még bőségesen találnak élelmet.