Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-16 / 192. szám
PCS I »I EC vjJif trl 1970. AUGUSZTUS 16., VASÁRNAP A 2-es út váci 3 kilométerének története Elszánt a légkör — épül az út Második írásunkat szenteljük a 2-es íő közlekedési útvonal váci 3 kilométeres átkelési szakaszának. Első riportunk február 20-án jelent meg, amelyben megírtuk, hogy az útszakasz átépítése negyedik esztendeje húzódik. Akkor ígéretet kaptunk, hogy december 20-ra átadják az út városi szakaszát. Azóta számtalanszor jártunk Vácott, állandóan érzékeltük, hogy mindig történik valami az úttal — csatornáznak, a kábeleket és a közvilágítás vezetékeit fektetik le. — a határidő közel van, talán túlságosan is közel. A beruházó a KPM Budapesti Közúti Igazgatósága. — Jelenleg jól halad az út építése — mondja Mészáros János osztályvezető. — Október 15-ig el lehet készíteni az aszfaltburkolatot, de el is kell, mert utána a hideg miatt már aszfaltot leteríteni nem lehet. Határidőmódosításba nem megyünk bele, ha a kivitelező nem készíti el terv szerint, akkor súlyos kötbért fizet. Az osztályvezető-főmérnök kifogásolja, hogy előző riportunkban azt írtam, hogy nevetve beszélgettünk egymással. Körülbelül írtam csak ezt, mert pontosan: f,Kedélyesen, szinte vidáman beszélgettünk egymással”. Bocsánatot kértem és most is kérek, ha ezzel megbántottam. De az olvasó, aki nem olvasta a cikket, vagy már elfelejtkezett róla, csodálkozhat: vajon miért bántódik meg egy beszélgető partner, akiről ilyesmi szavakat, hogy — kedélyesen, vidáman — ír le az ember. A magyarázat: a háttérben a negyedik éve épülő nevezetes út életveszélyes 3 kilométerével nem kedélyes és vidám téma. Mi mégis így tárgyaltunk erről, mert udvariasak voltunk egymáshoz. Sajnos, ugyanilyen udvariasak lehettek az út építkezésével sízemben is a beruházók és a kivitelezők, meg a tervezők és nem tudom én még kik, akiktől az út megépítése függött. Beszélgetőpartnereim azt gondolhatták, hogy őket vádolom, amiért kedély esked- nek, ahelyett, hogy idegeskednének az út miatt. Bizonyára idegeskedtek is. De én nem személy szerint őket, hanem az út építése körül kialakult huzavonákkal teli légkört ábrázoltam „kedélyesnek, vidámnak”. S bizony ez már vád, és sajnos ezt a vádat ki lehet terjeszteni építkezéseink egy részére, konkrétizálni lehet.1 Mert itt van például ez a konkrét út, amely ... — Legfontosabb munkánk jelenleg — kezdi beszélgetésünket Ladányi Jenő, a kivitelező vállalat, a Pest megyei Közúti Építő Vállalat főmérnöke. — Minden erőnket erre összpontosítjuk. Általában létszámhiányunk van, de ezen a munkaterületen annyi ember dolgozik, amennyi kell, más munkák rovására is. Biztosítottuk az anyagellátást, alapanyagokat — bitumen kivételével — rendesen kapunk, szállítóeszközök is megfelelő mennyiségben rendelkezésünkre állnak. Ha valami különleges dolog közbe nem jön. hangsúlyozom. nagyon különlegesnek kell legyen — például egy fontos gépünk összetörik — akkor határidőre átadjuk az utat. Ismét leírhatom: kedélyesen és jókedvűen beszélgetünk. A főmérnök nyugodtan lehet kedélyes és jókedvűimért — határozott álláspont, intézkedési hajlam, szervezési készség (vagy legalábbis az erre való törekvés), a tenniakarás látszik belőle, a felelősségérzet. De a légkör nem kedélyes, hanem „harcos”, elszánt. — Ez évi pénzügyi tervükben szerepel az út befejezése. Nem akarunk kétmilliós kötbért fizetni a késedelemért, mert nem akarunk megbukni. Megcsináljuk az utat. Ladányi főmérnök első cikkünk megjelenése idején még nem dolgozott a vállalatnál. Azóta került oda. Ügy látszik, mások is úgy gondolták, hogy kell egy kis légkörfrissítés ... © És aki az utat kapja, Vác város tanácsa építési és közlekedési osztályának vezetője, Hajas József főmérnök: — Nemrégiben végigjártam a készülő utat, úgy láttam, hogy jó ütemben építik, gondolom, hogy határidőre átadják. Ez nem a mi ütünk, nem tanácsi út, dehát ezt az emberek nem tudják, évekig bennünket szidtak, hogy még mindig nem készült el. Barátságosan beszélgetünk — első cikkünk alkalmával is barátságosan beszélgettünk az osztályvezető helyettesével — az út épül, ráadásul megfelelő ütemben. Tehát kedélyesen, vidáman, barátságosan beszélgettünk ismét. S mégis más a légkör. Mert az év elején éppen a hiányzott a légkörből, ami most megvan: az elszántság, a felelősségérzet. Berkovits György W rriT T í rriW Nagy Ignác „Tisztújítás” című mű- I Y f\ I I' K véből Galambos Sándor írt televíziós játékot. Rendezők: Kerényi Imre és Málnay Levente. Vezető operatőr: Czabarka György. ÚTSZÉLI TALÁLKOZÁSOK Barangolás STOPPAL A BALATONRA Sokat vitatott téma az autóstop. Hívei a nyugati és a lengyelországi példákra hivatkoznak, ellenfelei pedig a szomorú hazai tényekre. Például arra, hogy az idén három autóstopos fiatal lelte halálát integetés közben a balatoni út Pest megyei szakaszán, s össze sem számolható azoknak a baleseteknek a száma, ame- | lyet a víkendre igyekvő autók elé ugró fiatalok okoznak. A gépkocsi tulajdonosok egy része mér pórul járt. Segítőkészségéért a fizettség: szétszabdalták kocsijuk ülését, út közben megverték. Bizony ők az autóstop legádázabb ellenségei, joggal. Azokra a fiatalokra is haragszanak, akik tisztességesek, s csak az izgalom keresése, vagy az utazási vágy hajtja őket az utakra. Pedig ők többen vannak, mint az erőszakosaik, akiknek öröm kárt akozni. Kinek van igaza? A Pest megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vezetőjének véleménye szerint egyik félnek sem. Míg a fehér csikós Moszkvics- csal az Osztyapenko-szobor felé tartunk, így beszél: — Nem az autóstop éllen hadakozunk, hanem a közlekedési szabályok betartásáért. Autópályán és autóúton gyalogos nem tartózkodhat, s a járművek sem állhatnak meg. csak a kijelölt helyen. így ezeken a helyeken eleve közlekedési szabálysértés a stopolás. A benzinkútnál, vagy aiz átmenti pihenőkben senki sem szói az autóra várakozóikra. Persze az auitós maga dönti el, kit vesz fel kocsijába... Máir fékezünk is. Három fiatal lány initegelt kézaei-lábbal az elsuhanó kocsiknak. — Hová indulnak? — hangzik a szabványkérdés. A válasz megdöbbentő: Érdre, a nagymamához. Felszerelésük balatoni, s sztrádáról bizony kevés kocsi fordul el Érd felé. S hogy hol lakik a nagymama? Azt, sajnos nem tudják ... Mindhárman diákok: Erzsi, Emma, Juldka. Koruk 16 év. Vitáznak, die végül mégis visszagyalogolnak a buszmegállóba ... Legalábbis addig, míg el nem tűnik a rendőrségi autó. Trabant fékez meilettünk. Rendszáma CN 53—99. Gazdája szilánkokra tört ablakon néz ki. Féltéglát hoz a kezében. — Ma délelőtt vágták a kocsimhoz az érdi lejáró előtt. Tele volt a trabcsi, nem tudtam megállni. Először azt hittem rámlóttek, akkorát csattant az üveg. Karját mutatja, teli horzsolásokkal. Csak a véletlen segített, hogy nem ütköztem össze semmivel. Fékezzék meg már ezeket a vandálokat. Az ember lassan már nem merészkedik ki a balatoni útra. — Látta a gyerekeket? — Elszaladtak, mire megálltam. Jelentettem a rendőrségen. Mondták, ma én voltam a harmadik... — Mi a véleményük erről? — a kérdés már a közeiben várakozó fiatal házaspárnak szólt. A fiú elsőéves segédorvos, a lány harmadéves fogásiz. — Ha ilyet elkapnék, bizony addig pofoznám, míg eszméleténél van. Tudom, csodálkoznak, hogy ezt én mondom, az orvos, aki egyben autós-topos is. De nagyon humánusak vagyunk a garázdákkal. Nem félnek, s ezzel nemcsak azoknak ártanak, akire követ dobnak, hanem nekünk, tisztességes fiataloknak is. — Itt tényleg nem szabad sitopolni? — kérdezi a félesége. — Nem. — S a rendőrök udvariasan megmutatják, hol várjanak kocsira. A fiatalok megköszönik, s indulnak. — Jó szórakozást, doktor úr! — intenek még utánuk. Kollégám most „családi” lesz.. Szakadt farmerben, csikós garbóban - a benzinkúthoz indul. Szerepe: nem dolgozik, csomag nélkül, tíz forinttal indul a Balatonra. A kísérlet célja: mit szólnak a többi stoposok, ha „letartóztatjuk”. Kis csoport verődik össze igazoltatáskor. — Hol dolgozik? — Most sehol... — Hová megy? — Siófokra. — Mennyi pénze van? Előkaparja az összegyűrt tízest. — Ebből fog élni? — Mi közük hozzá? — Na jöjjön csak, majd cserzünk magának egy kis munkát. — Mert ha még pénze lenne... — ejti el a szót az egyik rendőrtiszt. A csoport egyik tagja — bájos kislány — szólal meg, B. Zsuzsa. — Ne tessék elvinni, inkább adunk neki pénzt — s már kotorja is elő zsebéből a húszast. Hajthatatlanok vagyunk, a „letartóztatott” velünk jön. Jószívű, rendes gyerekek voltak. Csak elfelejtettek valamit. Azzal, hogy kisegítették volna kollégámat, a „munkakerülőt” nem jót, hanem rosz- szat tettek volna. Mért a fiatalember pénze hamar elfogy, s ugyanúgy ragadna a keze a Baücsi mellett, mintha a sajáit tízesét kellett volna pótolnia ... ) B. Zsuzsát és barátját közben egy teherautó felvette. A lány a vezetőfülkében, a fiú a platán kapott helyet. Kiderült, hogy a kocsi nem a Balaton felé, hanem Tatabányára tartott. Két markos férfi ült benne. S. hogy miért vették fel a víkendre induló csinos lányt s a vékonydongájú fiút... ? Nemcsak az autóvezetőket veszélyeztetik a stoposok ... ,Beatfej" áll az útszélen. Csomagja egy tornacipő. A barátjának viszi a tóhoz, meg aztán nagy nap is van: Omega-koncert. Csak egy napra mehet, a szülők féltik. Harmadikos gimnazista lesz. S bizony, nem győzött meg teljesen, hogy a szülők tudják, hová indul koncertre. Lányok tucatja miniszoknyában, szűk nadrágban. Integetnek, várják a jó szerencsét. Közöttük B. Edit. Egyedül indul a Balatonra. If jderüUbogy a Pénzügyminisztérium szabálysértési előadója, t r — Tudja, hogy most a hóhért akasztják? Nevet. Bizony, a védtelen férfiaknak jobb, ha elfordítják fejüket... — Tudom. De, ha ez olyan jó brahi. Meg sietek is. Vár a családom. A benzinkúthoz küldik. Reméljük, sikerült megérkeznie időre a családjához ... M. Kovács Attila HAJDANVOLT HONFOGLALÁSI TUDÓSÍTÓNKTÓL Ezer évet késett riport Kürtök rivalgása, , az omla. tag szépségű, szolgálatomra rendelt kelta rabnő, Ketíta megjelenésére ébredtem. A kürtszó a tábornak, Ketíta kedveskedése viszont csak nekem szólt. Testemet illatos keleti olajokkal kente meg, majd segített az öltözködésnél. Amíg saruim szíjaival bíbelődött, hálát adtam a Hadúrnak, hogy ebbe a táborba irányította lépteimet. Hálát adtam, mert itt olyan fogadtatásban volt részem, amiről álmodni sem mertem. Tüstént rabnőt rendeltek szolgálatomra, külön sátrat utaltak ki, és rengeteg kumiszt ihattam a vezérek számlájára. Hajaj — gondoltam elégedetten —, más itt az élet, mint a rideg kazároknál. Itt a kedvemet keresik, ott állandóan karóbahúzással fenyegettek. Itt, még a minőségi sátorcserét is engedélyezték, ott meg a kerékbetörést helyezték kilátásba. Igaz, emezek, meg amazok is mindezért csak egyet akartak: minél kedvezőbb tudósítást róluk és viselt dolgaikról. Na persze így van ez, ha az ember az egyedüli igric az egész vidéken. Van aki a kedvébe jár, van aki fenyegeti, de egyben egyeznek: félnek egy kicsit az igazságtól. Ügy tudom — a táltos így mondta —, ezen a területen csak ezer év múlva lesz majd lényeges változás. Az akkori vezérek egyenesen megkövetelik majd az akkori igricektől, hogy csakis az igazat írják. Hajaj, jó lenne akkor élni... Ketíta befejezte az öltöztetést, én meg a hónom alá kaptam a rovásbotot és kiléptem a sátramból. Odakint csodálatos látvány fogadott: a keleti égboltot vörös drapériával ékítette a kelő nap. Körülöttem csúcsos süvegű sátrak bor- zongtak a hűvös hajnalban. Odébb, a harmattól csillogó selymes zöld pázsiton ideges harcmének harap- dálták a békot. Táguló orrlikaikról kis fehér-vatta páracsomók szakadoztak le. A tábor közepén már parázslott a tűz az oltáron. A táltos komoran várakozott. A csöndet ismét kürtszó törte meg: megérkeztek a vezérek. A büszke Előd, a szálfatermetű Töhötöm, a komor tekintetű Ond, a párducléptű Tass, a buzogányöklű Bors, a pajzsszaggató Huba, a villogó tekintetű Álmos, s legvégül maga a honszerző: Árpád. A táltos intett, s két szerecsen rabszolga elővezette a fehér áldozati mént. Csillant a kard, patakzott a vér, fölfelé szállt a fehér füst az oltárról, és ekkor megszólalt a táltos: — Halljátok a Hadúr üzenetét. A mai nap kedvezni fog a hadiszerencse néktek, nyilaitok célbatalálnak és buzogányotok minden suhintása új szolgát hoz számotokra a másvilágon. És a jó hír után, ne feledkezzetek meg a táltosnak járó kongruá- ról sem. A vezérek Visszavonultak tanácskozni, én pedig természetesen velük mentem. Igen, akkor még nagy becsben tartották a regősöket, a legbizalmasabb tanácskozásokon is részt kellett venniök. Abban az időben a vezérek azt vallották: minél jobb a törzsek tájékoztatása, annál hatásosabban hajtják majd végre a vezéri parancsokat. — A Dunántúl még a Pannonoké — szólalt meg elsőként Árpád. — El kell foglalni tőlük! — Ügy van — zúgták a vezérek —, el kell foglalni! — Imé a haditerv — folytatta Árpád. — Előd, Töhötöm törzseikkel együtt, az én vezetésemmel, folyóátkelési hadműveletet kezd. A cél: hídfőállás létesítése Szentendre térségében. Tass, Bors és Huba délen, a Csepel-szigeten keresztül erőszakolja ki az átkelést, és elfoglalják Százhalom, Diósd és Érd helységeket. Álmos és törzse lesz a hátvéd. Szólottám — fejezte be a honszerző. — És én? — mordult ekkor a komor tekintetű Ond. — Mi lesz az én feladatom? — Te és törzsed — válaszolt Árpád — folytatjátok itt a táborfejlesztési és szépítési versenyt. Mit szólna a történelem — itt jelentős pillantást vetett felém —, ha a méla szlávok, vagy a ravasz alánok megelőznének bennünket? Meg aztán kell az első díj is, a háromszáz harcmén és a háromszáz nyílvessző. A komor tekintetű Ond nem válaszolt, csak tekintete lett még sö- tétebb, ellenkezni nem mert. Na persze, akkor még ismeretlen fogalom volt a demokrácia. Én is csak a táltos jövendöléseiből sejtettem, hogy másképpen alakul majd ezen a téren a helyzet ezer év múlva. — Csatára föl — vezényelt Árpád. Én előkaptam a rovásbotomat és fölvéstem rá a jelentős eseményt és a még jelentősebb dátumot: valami keleti próféta születése után — 896. A táltos jgazat jövendőit: csapatainkkal volt a Hadúr és a hadiszerencse. Árpád vezérletével sikeresen befejeződött a nagyszabású hadművelet, amit honfoglalás címen ismer a késői történelem — na persze az én jóvoltomból. Azután még sok említésre méltó eseményben vettem részt: kalandoztam a törzsekkel szerte Európában — útlevél és vízumkényszer nélkül. Könnyű volt akkor, konvertibilis valutával rendelkeztünk: volt éles kardunk, sújtó buzogányunk és cél bataláló nyilunk. Nem akarom szaporítani a szót: honfoglaltunk, szaporodtunk, kalandoztunk letelepedtünk és meghaltunk. Kedvenc temetkezési helyeink is voltak: Abony, Áporka, Ácsa, Al- bertirsa-öregszőlő, Dunakeszi, Mogyoród, Nagykáta, Szob-Ipolymente és Túra. Nekem, még annak idején a táltos megjövendölte, hogy ezer év múlva majd a lelkes régészek feltárják a sírjainkat, s valóban, a napokban olvastam éppen a Boldog vadászmezei Híradóban, hogy i Szentendrén élő egyik régész, Tetta^ manti Sarolta szép tanulmányban méltatta a mi cselekedeteinket. fi’o, de hadd folytassam a regőlést: aztán jött egy fejedelem bizonyos Geiza nevezetű, kinek egy Vajk nevű fia volt. Ö lett Geiza utóda. Vajk jó politikus és keménykezű uralkodó volt: a törzseket le telepítette, országát bekapcsolta a nyugati világba, s azzal, akivel vitá ja támad államalapítási ügyekben, azt felnégyeltette. Így járt a dacos Koppány is ... Te szent Hadúr, miket mesélek én ezekről a dolgokról? Hiszen akkor én már rég Ketítával közös sírban porladtam a Nagykőrös-Fekete-dűiői temetőben... Karácsonyi István hajdanvolt honfoglalási tudósító »
