Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-11 / 187. szám

2 "“k/Cítíop 1970. AUGUSZTUS 11., KEDD Szovjet államférfiak táviratai Nyikolaj Podgornij távirat­ban mondott köszönetét Lo- sonczi Pálnak, aiz Elnöki Ta­nács elnökének, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elisökévé történt megválasztása alkal­mából küldött jókívánságokért. Alekszej Koszigin Fock Jenő­nek, a kormány elnökének küldött köszönő táviratot a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökévé történt kinevezése al­kalmából küldött jókívánságo­kért. Andrej Gromiko, a Szov­jetunió külügyminisztere Pé­ter János magyar külügy­miniszternek küldött köszönő táviratot. Tagk'jnyvcsere Az Unttá közlése szerint a Szokásos évi tagkönyvcsere során augusztus 5-ig az Olasz Kommunista Párt 1 468 000 tagja kapta meg új párttagsá­gi igazolványát. Ez év eleje óta az Olasz Kommunista Párt tagjainak száma 94 ezerrel gyarapodott. Bemutatkozott Colombo kormánya Az új olasz miniszterelnök, Emilio Colombo hétfőn vá­zolta a parlament két házában kormányának programját, amelyet a négypárti kabinet egyhangúlag jóváhagyott. Colombo programbeszédé­ben kifejtette, hogy kormányának célja meg­akadályozni Olaszország „politikai és gazdasági helyzetének romlását”. Hangsúlyozta a miniszterelnök „a kormánytöbbség önállósá­gát az ellenzékkel szemben’’. (Ezen az értendő, hogy a kor­mány elhatárolja magát a kommunista párttól.) A szo­cialista párt helyi szinten kö­tött baloldali népfrontos szö­vetségeinek ..nincs különösebb politikai jelentősége” — mond­ta Colombo, mivel „demarká­ciós vonal” húzódik a koalíci­ós pártok és az ellenzék kö­zött. Ezzel együtt kifejtette azonban, hogy a szociálde­mokraták, republikánusok és kereszténydemokraták Brandt ma Moszkvába repül (Folytatás az 1. oldalról.) súlyozta: a tárgyalások eddi­gi eredményei megfelelnek a Szovjetunió és az NSZK etgyüttműködése érdekeinek és az európai feszültség enyhí­tését, a biztonság növelését szolgálják. A világsajtó, ezen belül, a párizsi, a New York-i és a londoni lapok zöme is, a nemzetközi biztonság megszi­lárdításának fontos tényezője­ként méltatja az eseményt. A bonni kormány szóvivő­je hétfőn közölte: Brandt kancellár, Scheel külügymi­niszter és a nyugatnémet de­legáció más tagjai, kedden kö­zép -európai idő szerint 13 Forróság és szélvihar (Folytatás az 1. oldalról!) után. Nem hiába, hiszen több helyre is szólították őket. A váckisújfalui Petőfi Tsz földjén villám vágott egy ka­zalba. A tüzet a helyszínre ér­kező váci és gödöllői tűzoltók gyorsan eloltották. Az anyagi kár mintegy 4000 forint, de ennél sokkal jelentősebb a megmentett érték: ez összesen 20 ezer forint. Hétfőn, az éj­szakai órákban Vácott a Rá­kóczi út 10. szám alatt vízszi- vatáshoz hívták a helybeli tűzoltókat. A nagy eső következté­ben ugyanis az egyik la­kásba betört a víz, el­árasztotta a szobákat. A villámlás, a szélvihar kárt tett az elektromos távvezeté­kekben: több helyen kialudt a villany, megszűnt az áramszol­gáltatás. Németh Lajostól, az Elektromos Művek hálózati mérnökétől megtudtuk: Érd— Százhalombatta, valamint Ráckeve térségében a nagy­erejű vihar megrongálta a távvezetékeket. Pilisvörös- várott a villám belevágott egy transzformátorba, Ócsa— Dabas körzetében ugyancsak áramszünet volt. Az Elektro­mos Művek szerelői azonnal a helyszínre vonultak és egész éjszaka dolgoztak a hibák kijavításán. Teg­nap estére már újra égett mindenütt a vil­lany. A zuhogó esőben a HÉV- ázerelvények is lassabban közlekedtek. A szentendrei vonalon ugyan nem történt semmi baj, de a ráckevei, va­lamint a gödöllői szerelvények mintegy 30 perces késéssel szállították az utasokat. A ráckevei vonalon — Pester­zsébet felső állomáson — az egyik vágány alól a töltést ki­mosta a víz. Az érkező szerel­vényeket ennek ellenére fo­gadni tudták, hiszen az állo­máson több sínpár van. Teg­nap a délutáni órákban a beleegyeztek abba, hogy a kormány negyedik tagja, a Szocialista Párt együttmű­ködjék tartományi és me­gyei szinten a kommunis­tákkal ott, ahol semmilyen más alter­natíva nem lehetséges. Beszélt a miniszterelnök olaszországi külpolitikájáról is: az ENSZ szerepének erő­sítéséről, az Atlanti Szövetség­hez való hűségről s a Közös Piac kiszélesítéséről tett em­lítést. Hangoztatta egy nemzet­közi leszerelési értekezlet, az európai biztonsági ér­tekezlet, a közel-keleti és vietnami béke szükséges­ségét is. Egyetértőleg emlékezett meg a Szovjetunió és az ENSZ kö­zött kialakult „megértő szel­lemről”. MONTEVIDEO Felfüggesztik a polgári szabadságjogokat A gerillák kivégezték az amerikai ügynököt órakor egy Boeing—707-es tí­pusú különrepülőgépen indul­nak a bonni repülőtérről és 16 órakor érkeznek Moszkvá­ba. Ezt megelőzőleg még egy­szer összeül Bonnban az NSZK-kormánya, s hi­vatalosan meghatalmazást ad a szerződés aláírására. A szabadságáról Moszkvába visszatérő Koszigin szovjet miniszterelnök és Brandt nyu­gatnémet kancellár tárgyalá­sainak végleges időpontját még nem tűzték ki, azonban valószínű, hogy azokra és a szerződés aláírására szerdán délután, vagy csütörtökön reg­gel kerül majd sor. Az uruguayi kormány Jorge Pacheco Areco államelnök ve­zetésével hétfőn délelőtt rend­kívüli ülést tartott, miután hí­re érkezett, hogy a Tupama- ros-gerillák beváltották fe­nyegetésüket és kivégezték Dán Mitrione amerikai FBI- ügynököt. A kormány augusz­tus 10-ét, Mitrione holtteste megtalálásának napját nemze­ti gyásznappá nyilvánította. A montevideói amerikai nagykövetség hivatalosan is megerősítette, hogy a város­ban egy elhagyott gépkocsi­ban megtalált véres holttest az eltűnt Mitrionevel azonos. A holttestben Mitrione egyik kollegája felismerte az ame­rikai ügynököt. Az uruguayi miniszterta­nács után bejelentették, hogy a fokozódó gerilla- akciók miatt felfüggesztik a polgári szabadságjogo­kat. Ziegler, a washingtoni Fe­hér Ház sajtótitkára hétfőn nyilatkozatot olvasott fel. amelyben elítélte Mitrione- nak az uruguayi gerillák által történt kivégzését. A közle­mény szerint Washington állandó érint­kezésben áll az uruguayi kormánnyal és mindent megtesz, hogy biztosítsa a gerillák által fog­va tartott másik amerikai tisztviselő, Claude Fly talaj­szakértő szabadonbocsátását. Géprablás Csehszlovákiában A Csehszlovák Távirati Iro­da jelentése szerint három fegyveres személy Pozsony légterében szombaton elra­bolta a Csehszlovák Légifor­galmi Társaság Prága—Po­zsony—Kassa között menet­rendszerűen közlekedő egyik utasszállító repülőgépét. A banditák — valamennyien prá­gai lakosak — behatoltak a pilótafülkébe, pisztollyal és do­rongokkal fenyegetőzve a me­netirány megváltoztatására, majd Bécsben leszállásra kényszerítették a személyze­tet. A gépen háromfőnyi sze­mélyzet és 33 utas tartózko­dott. Az osztrák hatóságok a le­szállás után őrizetbe vették a géprablás elkövetőit, akik ez­után politikai menedéket kér­tek Ausztriában. Az osztrák belügyminisztérium nem tett eleget a bécsi csehszlovák kö­vetség kérésének, hogy Franti- sek Pazur tanácsos jelen le­hessen a gép személyzetének és utasainak kihallgatásán. A gép harminc utassal va­sárnap hajnalban visszatért Pozsonyba. A csehszlovák kül­ügyminisztérium megtette a szükséges lépéseket a terror­cselekmény elkövetőinek ki­adatása végett. Ítéletidő söpört végig Ausztrián 3 napon át. Házak dőltek romba, s a természeti csapásnak 5 halálos áldozata is volt. (Telefoíó—AP—MTI—KS) Fokozatos szabadon bocsátás A közeljövőben ötszáz poli­tikai foglyot bocsátanak sza­badon Görögországban — je­lentette be hétfőn reggel Geor- giosz Gheorgalasz, a minisz­terelnöki hivatal tájékoztatási ügyekkel megbízott miniszter­helyettese. A szabadon bocsá­tást fokozatosan hajtják vég­re — még mintegy hatszáz politikai fogoly marad börtön­ben. Új szerződés Varsóban közleményt adtak ki Nicolae Ecobescu román külügyminiszter-helyettes len­gyelországi látogatásáról. Ecobescut varsói tartózkodá­sa során fogadta Zygfryd Wol- niak külügyminiszter-helyet­tes, majd a két diplomata szombaton parafába a Lengyel Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság új ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szer­ződésének szövegét. Egyiptom betartja a tűzszünetet (Folytatás az 1. oldalról.) re tett amerikai javaslatokat”. A kairói Al Ahram hétfői száma közli, hogy miután az izraeli külügyminiszter részé­ről különböző vádak hangzot­tak el U Thant ellen, az egyip­tomi kormány felkérte ENSZ- küldöttségét, hogy félreérthe­tetlenül szögezze le az ENSZ főtitkárságán és minden érde­kelt telnél, hogy az amerikai terv Egyiptom által elfogadott szövege „valamennyi” elfoglalt te­rület kiürítését tartalmaz­za. Az EAK kérte U Thantot, ve­gye elejét annak, hogy Izrael megkíséreljen játszani a sza­vakkal. Nasszer elnök hétfőn maglas­szintű értekezletet hívott ösz- sze, amelynek feladata, hogy kidolgozza az egyiptomi poli­tikai stratégiát azután, hogy életbe lépett a 90 napos közel- keleti tűzszünet és New York­ban Jarring megkezdte a béke­tárgyalásokat. Az EAK New Yorkot javasolta, mint hely­színt, a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozata vég­rehajtásáról folytatandó tár­gyalások céljára. Az EAK Jar- ringgal tárgyaló képviselője Hasszán-El Zajjat, az egyipto­mi ENSZ-küldöttség vezetője lesz. A tűzszünet ellenére az egyiptomi csapatok állandó ké­szenléti állapotban vannak a Szuezi-csatorna mentén, hogy szembenézzenek minden eshe­tőséggel. Megint eláztak az aratók (Folytatás az 1. oldalról.) a nedves gabona. Éjjel-nap­pal, három műsizakban dolgoz­nak a szárítóberendezések, hogy ne érhesse károsodás a búzát. Hogyan születtek a „lökösök“? pesterzsébeti állomáson is helyreállt a rend. S mit várhatunk ezután, az elkövetkezendő napokban? ( A Nyugat-Európából áramló hű­vös levegő útban van hazánk felé. Ugyanakkor egy másik hideghullám is közeledik, s e két időjárási front küzdelme során csaknem bizonyosra ve­hető, hogy rövidesen ismét hűvösebb napok köszöntenek ránk. — fg — Augusztus 11: a szovjet légierők napja A második világháború ide­jén a szovjet repülőgépterve­zők fő problémája az volt, hogy a dugattyús motorokkal elérhető sebesség fokozása ko­moly nehézségekbe ütközött. Kiszámították: egy 1000 km/ó sebességet elérő gépbe legalább 1000—1200 lóerős motort kel­lene beépíteniük. Ez viszont igen súlyossá tette volna a gé­pet. A tudósok és a mérnökök hosszas kísérletezés után arra a következtetésre jutottak, hogy az egyedüli megoldás a folyékony és szilárd üzem­anyaggal működő rakéta-haj­tómű, valamint a reaktív kompresszoros motor megépí­tése. Szergej Koroljev 1936-ban épített folyékony üzemanyagú rakétahajtóművével először 1940-ben repültek. 1942 máju­sában egy Bahcsivandzsi nevű pilóta Viktor Bblhovityinov folyékony üzemanyaggal haj­tőt reaktív motorját próbálta ki. A szovjet kormány már a második világháború alatt ren­deletet adott ki a léglökéses vadászgépek fejlesztéséről. Szerkesztő irodánkat megbíz­ták az új lehetőségek felkuta­tásával. A munka több irány­ban haladt. Fejlesztettük a du­gattyús motorokkal szálló va­dászgépeket, létrehoztuk az I—250 kísérleti gépet, kombi­nált hajtóművel (dugattyús és reaktív kómpresszoros motor) és végül tervezni kezdtük a reaktív vadászgépet, amely később a MÍG—9 nevet kapta. 1944 februárjában az áilanni honvédelmi bizottság határo­zatot hozott arról, hogy a re­aktívtechnika fejlesztése a re­pülésügy legfontosabb felada­ta. 1945 márciusában egy I— 250-es kísérleti gépen sikerült elérni a Szovjetunióban az akkori legnagyobb sebességet — óránként 825 kim-t, 7800 méter magasságban. Az I— 250-est kis szériában gyártot­ták a légierők számára és megjelenése a tervezők szem­ponti ából átmenetet jelentett a turbóreaktív vadászgépekre; 1945 februárjában a szerkesztőiroda megkezdte az egyszemélyes, kétmotoros (turbóreaktív) MÍG—9/F harci gép tervezését, amelynek leg­nagyobb sebessége 900 km/ó, maximális repülési magassága pedig — 13 000 méter. Egy sor bonyolult konstruktőri felada­tot kellett megoldani, növelni kellett a szerkezet szilárdsá­gát, új számításokat végezni és tartós, nagy szilárdságú anya­gokat találni. Szerkesztőirodáink munka­társaink tudása, lelkesedése nyomán megszületett a siker: 1946. április 24-én Alekszej Grincsik berepülő pilóta elő­ször szállt fel a MÍG—9-cel. 4500 méter magasban 911 km-es sebességet ért el órán­ként! 1946 augusztusában a tusinói légi parádén bemutatkozott az új, léglökéses típus, a JAK— 15-ös is, amelyet Jakovlev irodájában szerkesztettek. Hamarosan döntés született, hogy a repülőgépgyárak gyárt­sanak egy sorozat reaktív va­dászgépet. A munka éjjel­nappal folyt. A rajzokat ké­szítő konstruktőrök az alkat­részek gyártásakor személye­sen felügyeltek a műhelyek­ben, s minden termelési zök­kenőt azonnal elhárítottak. Az 1946-os novemberi díszszemlére elkészült a gépek első soroza­ta, kiképeztük az első pilótá­kat. Azóta a szovjet repülés ha­talmasat fejlődött Átlépte a hangsebesség határát, sikere­sen leküzdi a hőhatárt. Hazai „lököseinken” tapasztalt bere­pülő pilóták számos magassá­gi és gyorsasági világrekordot állítottak fel. Ha ma visszate­kintünk a múltba, még lenyű- gözőbbnek láthatjuk az utat, melyet a szovjet reaktív repü­lés születése pillanatától meg- tet. Artyom Mikojan repülőgép-főkonstruktőr A múlt hét elején még arra számítottak a szakemberek — feltételezvén a jó időt —, hogy augusztus 16—17-e körül be tudják fejezni az aratást. Most már nyilvánvaló, hogy erre nem kerülhet sor. Kovács Sán­dor, a Ceglédi Állami Tangaz­daság főagronómusa Is meg­erősítette ezt. Náluk az 5785 holdnyi, betakarításra váró kalászosból a múlt hét végéig 3100 holdat takarítottak be. Még szerencse, hogy a gazda­ság 17 aratócséplő gépe, vala­mennyi SZK—4-es kombájn, kifogástalanul dolgozik. Ter­mészetesen, amikor az időjárás engedi. A felkészülés idősza­kában ugyanis gondosan kija­vították a gépeket Ingyenem művezetői tanfotyamot tartunk építőipari szakmunkások részére (kőműves, ács, állványozó, épületasztalos, hő-hangszigetelő). JELENTKEZÉS: 43. sx. Állami Építőipari Vállalat Szakoktatási csoport Budapest XI., Dombóvári út 19. A tanfolyam 1970. szeptember 15-én indul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom