Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-02 / 153. szám

Galambos Ignác 1894—1970 Hetvenhat éves korában el­hunyt Galambos Jgnác, a munkásmozgalom régi harco­sa. Egészen fiatalon, a Tanács- köztársaság idején kapcsoló­dott be a munkásmozgalomba, és élete végéig harcolt a dol­gozók ügyéért. Egy igaz emberrel megint kevesebben lettünk. Náci bá­csit sokan ismerték, szerették munkájáért becsülték. Érdemeiért a Munka Érdem­rend ezüst fokozatát, a Ta­nácsköztársasági Emlékérmet, majd legutóbb a Felszabadulá­si Emlékérmet kapta. Temetéséről később adunk hírt, mivel kívánsága szerint elhamvasztják. Jeles napok - a Cifrakertben A Magyar Állami Népi Együttes szerepel július 10-én városunkban, a cifrakerti szabadtéri színpadon. A jeles napok című műsorát mutatja be, amellyel ax együttes szinte a fél világot meghódította. A műsor, amely este fél nyolc­kor kezdődik, kellemes nyár­esti szórakozást Ígér, s egy­ben bepillantást is, hogyan él­tek, táncoltak, dolgoztak nem is olyan régen elődeink. Regölés, misztérium-játék, aratóünnep, májusfa, tor, sző­lőőrzés, — egy-egy kiragadott pillanata a nép múltjának. A műsort Rábai Miklós Kossuth- díjas rendezte és tervezte, felhasználva Gulyás László, Kocsár Miklós és Dagóczi B. Tamás zeneműveit. A színes jelmezeket Kascsák Margit tervezte. Jegyek már most kaphatók az együttes bemutatójára, a művelődési otthon emeleti irodájában, vagy az előcsar­nokban. Csaknem hétszázezer forint az árvízkárosultaknak GYŰLNEK A TERMÉSZETBENI ADOMÁNYOK IS A nagykőrösi gyárak és üze­mek az országban az elsők kö­zött siettek az árvízkárosultak megsegítésére, és eddig közel 700 ezer forint adományt jut­tattak el nekik. Vállalatoktól és társadalmi szervektől 472, intézményektől 107, termelő­szövetkezetektől 67 és magá­nosoktól 23 ezer forintot. Az árvíz sújtottak megsegí­tésére megalakult a városi ár­vízsegélyezési operatív bizott­ság, amelynek nevében Re­szeli Soós Ambrus vb-ti tikár a múlt heten felhívással for­dult a gazdasági, politikai és társadalmi szervekhez, hogy a pénzadományok mellett, ter­mészetbeni adományokkal is segítsék az elemi csapás kö­vetkeztében — sok esetben — mindenüktől megfosztott ár­vízkárosultakat. Az adományo­kat a város Tomory utca 2. szám alatti gazdasági udvará­ban veszi át Cseri Sándorné gazdasági tisztviselő. Már az első napokban nagyobb meny- nyiségű férfi és női ruhanemű, cipő, ágynemű, száraztészta, s más tartós élemiszer, és egyéb adomány gyűlt össze. Debreczeni József né 7 csalá­dos hangácsi asszony egy tás­ka ruhaneműt vitt be. Egy idős asszony, Gulyás Gusztáv­áé szabadkozva mondta: — Nem tudtam mást hozni, 15 tojásból csináltam leves­tésztát ... A 10 éves kis Módra Ferike dominójátékát ajánlotta fel az árvízkárosultak gyermekeinek. A Pipa utcából Bekő István­ná szalonnát és tarhonyáit ho­zott és bevitte elhalt férje ru­háit; ugyanígy felajánlotta nemrég elhunyt férje ruháit Fülöp Dánielné is. Ottjártamifeor dr. Janovics Tiborné egy nagy csomag gyermeteruhát hozott. A váro­si kórház 22 kiselejtezett ágyat ad. Visontay Lászlóné külterü­leti iskolai tanítónő értékes ruhaneműket adott és gyűj­tött A szép példák nyomán na- , pomta gyűlnek az adományok, amelyeket a Vöröskereszt se­gítségével, teherautókon szállí­tanak él az árvízkárosultak­nak, hogy enyhítsék a termé­szeti csapás súlyát. Kérjük a koordinált árakat! Amikor a városi tanács vég­rehajtó bizottsága a felvásár­lás és értékesítés gondjait vi­tatta meg „kiugrott a régi nyúl a bokorból”; Számok, árak bizonyították, amit a vá­sárlók már régen tudnak, hogy a körösi piac, és terme­lőszövetkezeti árudák nagyon drágák, lehagyják áraikkal a legnagyobb budapesti piaco­kat is. (Dicsőség nélkül!). Saját pénztárcámon is ta­pasztalhattam ezt, nem is olyan rég. A Hunyadi Terme­lőszövetkezet tormási zöldség­boltjában „csupán” 100 száza­lékkal adták drágábban a kar­fiolt, mint a város többi bolt­II. NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI DZSESSZFESZTIVÁL - CEGLÉDEN Tavaly a nagykőrösi tanács végrehajtó bizottsága és a Ró­na Vendéglátóipari Vállalat közös rendezésében városunk­ban zajlott le az első nemzet­közi ifjúsági dzsesszfesztivál. Már akkor bebizonyosodott, hogy a kezdeményezés nem hiábavaló, érdemes pódiumot adni az Igényes és művészi szórakoztató zenének, a dzsessznek. Most a második fesztivált Cegléden, a Róna és a magyar dzsessz egyik „fővárosában” tartják július 3—f—5-én. Az igazi verseny mellett or­gonahangversenyt is tartanak július 4-én délelőtt 11 órakor, majd ugyanezen a napon késő éjszakába nyúló jamsessiont — a Kossuth Étteremben. (A jam- session fogalmába tartozik a felszabadult együttmuzsikálás, jaiban. (Minden árut nem fi­gyelhettem meg, de azóta na­gyobb figyelmet szentelek az áraknak. Zsebre megy a „já­ték”.) A városi tanács kereskedel­mi csoportvezetője a bizony­lati fegyelem lazaságát osto­rozta, a zöldségboltosok pe­dig éppen a bizonylatok ár­megkötő szerepét. A rohamo­san csökkenő árakat nem tud­ják óráról órára követni, hi­szen nekik a drágábban bi­zonylatolt árut kell eladni, s esztelen dolog, de így van, gyakran a maradék áru drá­gább, mint a friss, szép. Minden évben megírjuk ezeket a problémákat. Bár egyszer úgy adódna, hogy va­lamit változna is a helyzet. Addig csak kérhetünk; és a vásárlók nagyon szépen kér­nek is — koordinált árakat! (sz) Két műszakban szeleznek A Faárugyár Il-es telepének új, hatalmas csarnokában egymást követik a fűrészgé­pek. Zúg az elszívóberende­zés, a levegőben mégis lebeg néhány fűrészporszem ami megkeresi az utat a látogató szeméhez. Fél kézzel szemem dörgölve, másikkal a jegyzet­tömbre a ceruzát, beszélget­tem Halasi Erzsébettel és Takács Ferenccel. A bútorgyártáshoz készíte­nek alapanyagot. A szép, vas­tag deszkákat szelezik a sza­lagfűrészgépen. Nem köny- nyű a „vegyes párosok” mun­kája, hiszen műszakonként és apránként 50—60 mázsát is megmozgatnak. Két műszak­ban váltják egymást. Takács Ferenc kis megszakítással már 1960 óta dolgozik a vállalat­nál, partnernője — Halasi Erzsébet, 8 hónapja segéd­munkás. Nemrég kerültek „párba”, most már megszokták egymás munkatempóját. Mert kapkodni, azt nem enged a fűrész, meggondolatlan moz­dulatokból könnyen lehet üzemi baleset. A fegyelmezett munka azonban segít ezeket elkerül­ni. szabó—péterffy Budapesten jártak (Tudósítóink jelentik.) A Petőfi Termelőszövetke­zet vezetősége vasárnap egész napos kirándulást rendezett a termelőszövetkezet dolgo­zóinak. Három autóbuszon százöten indultak a bokrosi klub elől. Üticéljuk: a főváros volt. Budapesten megtekintették az Országházat, metróztak, majd ebéd után az Állatkert­ben töltötték el a hátralevő idejüket. Este 8 órakor indultak visz- sza jókedvűen a kirándulók. (miklay) Körösiek Kékestetőn A konzervgyár 41 dolgozója kétnapos társasutazáson is­merkedett a Mátra vidékével. Útjuk első állomása Eger volt. Egerben megnézték a minare­tet, ellátogattak a Szépasszony völgyébe, az egri székesegy­házban is megfordultak. Az egyik lokálpatrióta örömmel fedezte fel, hogy az egész szé­kesegyházat az az építész — Hild József — építette, aki a ceglédi református templom építője is volt. A második nap Párádon, Galyatetőn és Kékesen pihen­tek. A Mátra felejthetetlen tájai­nak emlékével érkezett haza a kirándulócsoport. (fercsi) MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Bye, Bye, Barbara A szerelem rabságában. Szí-; nes, francia, bűnügyi film. Kísérőműsor: Vilii és Bü­työk a menetgyakorlaton. Előadások kezdete; 6 és $ órakor. S P üli! O ^ R ® % Úttörő-lövésztábor Mátraházán MA 9 ORAKOR ÜLÉSEZIK A VÁROSI TANÁCS VB Ma délelőtt 9 órakor ismét összeül a városi tanács végre­hajtó bizottsága megvitatni a szabálysértési ügyintézésről készült beszámolót. Az előadó dr. Szabó Károly, a városi-ta­nács igazgatási osztályvezetője. A beszámoló utárfl vitát kö­veti a városi kórház póthitel­igényének eldöntése, amit mű­ködési kiadásokra, valamint egy fogászati röntgenkészülék beszerzésére kér. Az új telektörvény nyomán sor kerül néhány kérvény el­bírálására, tulajdonszerzési korlátozás alól kérik felmen­tésüket a kérvényezők. A vb- ülés bejelentésekkel, indítvá­nyok előterjesztésével zárul. Egyedül az éjszakában AZ ELMÚLT hét végén ün­nepelte fennállásának 20. év­fordulóját Eisenhüttenstadt, a Német Demokratikus Köztár­saság első újonnan alapított városa. Eisenhüttenstadt 1930- ben keletkezett egy vaskohó­kombinát felépítésével. A kohó már 1951-ben nyersvasat ter­melt, és ma még mindig egyre bővül. A város az Odera folyó homokos partján épült, és la­kóinak szám 44 ezer fő. A ne­vét adó üzemben 7000 személy dolgozik. Esteledik. A Petőfi Termelő- szövetkezet III. üzemegységé­nek göngyölegtelepén is el­csendesedett minden. Csupán egy lovas kocsi zörög a távol­ban. Az éjjeliőr is megkezdi a napi — jobban mondva, éjjeli — szolgálatot. Parféri Ferenc nyugdíjas ember. Fiatalosan kihúzza ma­gát, nem is gondolná az em­ber, hogy a nyolcvanadik évé­hez közeledik. Messziről észre­vette, hogy jövök, figyelt. — Jó estét! Fogadja a köszönést. — Mi jót hozott? — kérdi. — Inkább vinni szeretnék... — Azt szeretném én látni! válaszol komolyan, de bújkáló mosollyal az arcán. — Amióta én vagyok itt az éjjeliőr, az­óta nem loptak innen semmit. S lekopogja. — Nyáron kényelmes ez a munka? — kérdezem. — Abba is bele lehet unni! — s megkínál hellyel, és foly­tatja: hozok otthonról köny­vet, és kint a villany alatt ol­vasok. Egy éjszaka egy vé­kony könyvet „elintézek”. Az­után sétálok. így gyorsan mú­lik az idő. (Feri bácsi egyébként orosz származású. Az első világhá­borúban fogságba esett, így került magyar földre. Jól érez­te itt magát, nem ment haza, azután megnősült.) Beszélgetünk tovább. — Előfordult-e már, hogy szolgálat közben elaludt? — Csak egyszer, de azóta mindig a felébredés utáni ijedtségre gondolok, s egyből kimegy az álom a szememből. — Jól fizet a termelőszövet­kezet? — Három ötven az órabé­rem. Kijön havonta a 900— 1000 forint. Jól jön a nyugdíj, mellé... A feleségem is kap 500 forintot havonta. Szépen kijövünk ennyi pénzből. Közben teljesen besötétedett, indulnék haza. Marasztal, be­szélgessünk még tovább. Men­nem kell. — Azért mégiscsak viszek valamit — szólok vissza. — Ugyan mit? — Ezt a kis interjút... Miklay Jenő Június 9-től 2ff-ig országos légpusikás úttörő-edzőtáboro­zásra került sor Mátraházán, a Népstadion és intézményei ed­zőtáborában. Különböző sereg­szemlék után a legjobb ered­ményt elért úttörőket, vala­mint az úttörő-olimpia megyei döntőiben az első 3—4. helyen végzetteket, összesen 68 fiatalt hívtak meg a festői üdülőhely­re. Nagykőrösről Szász Dániel és Muhi János lövészoktatók vezetésével négy általános is­kolás: Protapopov Larisza, Da- nóczi Edit és Bencsik János (Petőfi iskola) és Molnár Zol­tán (Rákóczi), volt a szeren­csés. Az Arany-iskolás Győri Albertet is meghívták, de ő betegsége miatt nem tudott el­utazni. A napi program 8-tól 18 óráig tartott, amelyben 90 per­ces versenyszerű lövészedzés, körülbelül egyórás elméleti foglalkozás* is szerepelt, vala­mint egy órát a különleges kondícióteremben töltöttek a fiatalok, ahol a lövészettel kapcsolatos erősítő gyakorlato­kat végeztek. Ezenkívül a gyengébbeknek még gyakorló edzéseket is tartottak. A többi időt szabad foglalkozás és ki­rándulások töltötték ki. Hét csoportban versenyt rendeztek. Átlóidban a körösiek (Prota­popov, Bencsik, Molnár) jól megállták a helyüket, s Prota­popov Larisza az egyik cso­port legjobbjának bizonyult, majd a 7x3 főből álló döntő­ben, a legjobb 21 között a 13. helyen végzett, igen szoros mezőnyben. Az országos lövésztábor sok élményt adott a fiataloknak. ★ Sportlövészet A Szentendrén lebonyolított megyei céllövőbajnokságról rövid hírben megemlékeztünk.' Ez kiegészítésire szarul, amit ezúton pótolunk. Ifjúsági standard pisztoly egyéni bajnokságban (30x30 lövés). 1. Janovics Tibor 488, 2. Bagi Elek 473, 3. M. Szűcs Sándor (mindhárman MHSZ Nagykőrösi Konzervgyár I. te­lepi Lövészklub) 435 köregy­séggel. Ifjúsági standard pisztoly csapatversenyben: 1. Nagykő­rösi Konzervgyár I. telep (Ja­novics, Bagi, M. Szűcs) 180 1396. Kisöbű sportpuskás csapat­versenyben (személyenként 60 fekvő lövés, 4 induló): ...2.' Nagykőrösi Konzervgyár I. te­lep (Székely Ambrus, Győri Antal, Kellemes Béla, ifjú Bocskai László) 240/2088. A sportpisztolyosok (2 körö­si) nem értek el érmes helye-; zést. ■ír A június 28-ra tervezett me­gyei sportpuskás Magyar Nép­köztársasági Kupa-fordulóra nem utaztak el a körösiek; mert a versenyzők közül ket­ten dolgoztak, ketten betegek voltak, egy pedig nem érke­zett haza kirándulásáról, s így nagyon hiányos lett volna a csapot. Nem mentség, de kifo­gásolható, hogy a nyári munka idején is tart a versenyidény. ★ MAI SPORTMŰSOR Modellezés ' Szegedi repülőtér: a VT. nyári úttörő-olimpia országot döntője (ha jómód eltek). Torna Szeged, Rost-, Pamutfonó és Szövőipari Technikum: fiú L osztályú egyéni előírt gyakor­latok a nyári úttörő-olimpia országos döntőjében. Sulyok Zoltán t ! a zenészek játéka hangsze­reikkel, amolyan zenei cseme- gézés.) A gálaesten a verseny leg­jobbjai lépnek jel hazai „fel­nőtt kategóriájú” dzsesszmu­zsikusokkal. Ezt 5-én fél hét órakor kezdik a Kossuth Mű­velődési Otthonban, s ezt kö­veti a díjkiosztás. A versenyre szép számmal neveztek be magyar és külföl­di együttesek, s a fesztivál szép versenyt és sok-sok jó muzsi­kát ígér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom