Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-16 / 165. szám

1U70. JULIUS 1G.. CSÜTÖRTÖK mer« tcfíCíB*ii®P Priszkosz rétor „iható vizű tava' Furat nélküli artézi kutak Úgynevezett bugyforrások egész sora táplálja a termé­szetvédelmi területté nyilvání­tott kardoskúti Fehér-tavat.-A vízrajzi különlegességnek szá­mító Fehér-tó folyóktól távol, a Maros törmelékkúpján hú­zódik mintegy négy kilométer hosszan. A „furat nélküli ar­tézi kutak’’, a bugyforrások az év minden szakában bőséges, tiszta artézi vizet szolgáltat­nak. A csapadékos időjárás követ­keztében az idén különösen megnőtt a bugyforrások víz­termelése. A Fehér-tó medré­ben valóságos iszapkúpot ké­peznek a feltörő vízforrások. A Farkas-féle tanyánál pél­dául nyúlgáttal kellett megvé­deni a bugyforrás vizétől a szántóföldet. Dr. Radnai Mikes amatőr régész feltevése szerint a kar­doskúti Fehér-tó azonos az időszámításunk előtt 448-ban a hun fővárosban járt Priszkosz bizánci történetíró útleírásá­ban említett „iható vizű tó”- vaL Vasárnap a Dunakanyarba látogatunk 70 ifjú dalos — Poeldijkből A KISZ Központi Művész- együttes száztagú kórusának meghívására szerdán 70 ifjú dalos érkezett Budapestre a hollandiai Poeldijkből. Nem kell stoppolni Zsámbékon 768 ezer sakkfigura Szivacs — Jugoszláviának Favázas telefonfülkék Hajó az idő... Megszámlálhatatlan cikkel jelentkezik a piacon minden évben a zsámbéki Vegyes Ktsz. Készül itt sakkfigura, falra akasztható fogas, tele­fonfülke, szivacs és szűrőbe­tét. — Természetesen a szolgál­tatásokkal sem szeretnénk le­maradni. hiszen a községet és környékét nekünk kell ellát­nunk cipészekkel és a háztar­tási gépek szerelőivel. — Van-e valamilyen új szolgáltatás? — Igen. A ktsz vett egy te­herautót, és egy személygép­kocsit. Ezentúl bérfuvarozást is vállalunk. Szükség volt rá, hiszen nem egyszer kellett Budapestig mennie az igénylő­nek. ha költözött és teher­autóra akarta rámolni a bú­torokat, vagy ha sietett és er­refelé nem talált taxit, stop­polhatott felnőtt fejjel... A színes „népi” fogasok még mindig kelendőek. Há­rom féle színben készül itt a fogasgamitúra, s megy ván­dorútra, messze földre, Ang­liába, NSZK-ba és Svédor­szágba több ezer darab. Nem kevésbé sikeres cikk a moso­gatószivacs, mely szintén Zsámbékon készül: Jugoszlá­viába szállítanak negyedmil­liót, és egy NSZK-cég is ér­deklődik irántuk. Évente fél­millió szivacs készült a Ve­gyes Ktsz-ben. Szűrőbetéteket is gyártanak gépkocsikhoz — szállítanak belőle az ország összes járműgyárának: évente 70—80 tonnát. — És a sakkfigurák? — Orvosi tanácsok A vízártalomról Furcsa szokatlan szó: víz- ártalom. Hogyan? Hát a víz is meg­árthat az embernek? Meg bizony! És nem is csak akkor, ha fertőzött, szennye­zett, káros anyagot tartalmaz, vagy felhevülten, kimelegedet- ten jéghidegre hűtve, hirtelen issza valaki, hanem máskép­pen is. Meleg nyári napsütésben iz­zad és szomjazik az ember. Minél jobban szomjazik, an­nál többet iszik. Minél töb­bet iszik, annál jobban izzad. A verítékezés a szervezet hő- szabály ozásának egyik igen fontos üteme. A veríték elpá- rologtatása — az izzadt test megszáradása — komoly hő­mennyiséget igényel és ezt a hőt a szervezettől vonja el. Az izzadással tehát az emberi test önmagát hűti. Ezért élet­fontos folyamat. A veríték sós; konyhasót, zsírsavakat, kevés cukrot, va­sat és egyéb vegyi bomláster­mékeket is tartalmaz. Így az izzadó ember nemcsak vizet, hanem tekintélyes mennyisé­gű vegyianyagot — elsősorban konyhasót — veszít. Melegben az izzadás termé­szetszerűleg fokozódik, a szomjúság nő, a folyadékfel­vétel szaporodik, de a felvett víz csak a folyadékmennyisé­get szaporítja, a sót valóság­gal kimossa a szervezetből. Az ártalomnak tehát a víz az oka, ezért helyes, ha ezen a furcsa néven nevezzük. A sóveszteség okozhat va­lamilyen kellemetlenséget, a vízártalom észlelhető panaszo- ' kát okoz? Sajnos, igen! Jó ideig nem tudtuk, hogy nagy melegben, tikkasztó nyárban, kohó- és téglagyári munkások­nál, szén- és mészégetőknél, aratóknál mi okozza a gyakori étvágytalanságot, fejfájást, gyengeség és levertség érzését. Ma már tudjuk: a szervezet sóvesztesége, ami a vízártalom következménye. Ezek szerint kevesebb vizet igyék, inkább tűrje a szomjú­ságot valaki? — hangzik a jo­gos kérdés. Nem Az ilyen ön­kínzás káros és szükségtelen. Sokkal egyszerűbb a folya­dékpótlás helyes megszerve­zése, illetve annak a megszo­kása, hogy ne csak vizet, szó­davizet, fröccsöt vagy sört igyék valaki, hanem olyan fo­lyadékot, amiben vegyi anya­gok, elsősorban sóik is van­nak. Ilyenéit a leves, a főze­lékek, a salátafélék és a gyü­mölcsök. Az italok között a gyümölcsleveket, gyümölcs­szörpöket és a különböző üdí­tő italokat említhetjük. A bennük tálalható sók a kony­hasónál sokkal hasznosabbak. A két csoport között áll a leg­fontosabb és leghasznosabb ital és egyben étel, a tej, ami kellően lehűtve folyadéksza­porító, sópotló és még kellően hűsítő hatása is van. Még egy gyakorlati tanács. A gondosan kevert tiszta ivóvíz minden literében oldjunk 1 gramm konyhasót és csep­pentsünk három csepp kö­zepes erősségű ecetet. Ez az ital kellemesen üdítő és a gyakorlat azt bizonyítja, hogy a vízártalom kellemetlenségeit megelőzi. Dr. Buga László tettük fel a kérdést a ktsz el­nökének, Blahó Alajosnak. — Évenite 788 ezer figurát gyártunk faesztergáinkon. Ez 24 ezer garnitúrát jelent. Hat féle minőségben gyártjuk, csak belföldi használatra. Az or­szágban egyedül mi készítünk salkkfigurákat, a hozzávaló táblát a szegedi Nívó Ktsz csinálja. Három hónapja indult meg egy kis üzem, mely szintén a zsámbéki Vegyes Ktsz-hez tartozik — motorokat teker­cselnek itt a szintén. Zsámbé­kon működő Műanyagipari Vállalatnak. Készülnek még műszerdobozok, és kefék is, az utóbbiból évente 25 ezret szállítanak a kereskedelem­nek. — És még egy újdonság: eddig csak a vasvázas tele­fonfülkék készültek nálunk — körülbelül 120, évente — most azonban már a vidéki posta- hivatalokba is mi gyártjuk a „faházat”, melybe aztán besze­relhetik a telefont. Ebből most készült el az első tíz, a napokban szállítják el a meg­rendelők. (Képünkön, az utolsó simítások a zárszerke­zeten.) T. E. Ugyanis tavaly nyáron, ami­kor a hazai együttes részt vett a hágai nemzetközi k*>- rusfasztlválon, a holland együttes, valamint családtag­jaik vendégszeretetét élvez­ték. Így történt meg most, hogy a holland kórussal re­pülőgépre ült mintegy 100 családtag is, akik ugyancsak a magyar főváros vendégei lesznek. Szerdán este a magyar együttes Rottenbiller utcai székhaza a két kórus baráti találkozójának színhelye volt. Csütörtökön este „csfiládi” koncertet tartanak, amelyen a holland fiatalok műsorát a in agyar együttes tagjai és hozzátartozóik hallgatják meg. A vendégek a további­akban balatoni kiránduláson, budapesti városnézésen vesz­lek részt. Szombaton este a KISZ Központi Művészegyüt­tes rajkózenekara bemutatót tart tiszteletükre. Vasárnap ■egész napos kirándulást ter­veznek a Dunakanyarba. A holland vendégek hétfőn indulnak haza. JUBILEUMI IFJÚSÁGI VÍZiTÚRA - 1970 Egyhetes csónaikútra indul­nak szombaton a budapesti KISZ-fiatalok, csatlakozva a KISZ KB „Jubileumi ifjúsági vízitúra 1970” című felhívásá­hoz. A három alegységből ál­ló, összesen hatvan fős csapat — az Óbudai Hajógyár KISZ- bizottságának szervezésében — Győrtől Budápestig evez le a folyón. A részvevők autó­busszal utaznak Győrig, a ter­vek szerint július 26-án feje­zik be a túrát IUI A , 1970. július 16., csü- 1*1 fi• törtök, Valter napja. A nap kél: 4.02, nyugszik: 19.37 órakor. A hold nyugszik: 0.38, kél: 18.08 órakor. — S. Hegedűs László or­szággyűlési képviselő, pén­teken délelőtt 10 órai kez­dettel Nagykőrösön, a váro­si tanács vb-termében fo­gadónapot tart. — A hazánkban tartózko­dó Hushang Ansari iráni gazdasági miniszter tegnap megtekintette a Csepel Vas- és Fémművek szerszámgép­gyárát. — Senki sem tudja pon­tosan megállapítani, hány fogorvos kellene Európa egy es országaiban, de az biz­tos, hogy jelenleg igen elté­rőek a számadatok és sok helyütt nagy a . fogorvoshi- ány — állapították meg Deb­recenben az Európai Caries- kutató Társulat most folyó XVII. kongresszusán. — Hatszáaszemélyes gyógy­üdülőt építtet Sopronban a Lövéreliben a SZOT és a KPVDSZ. A 78 millió forin­tos költséggel felépülő új üdülő alapkövét ünnepélyes külsőségek között helyezték el. Foto: Urban — A diósgyőri vaskohá­szat alapításának 200. év­fordulója alkalmából július 28-án 1 forintos emlékbélye­get ad ki a posta. A bélye­gen — dolgozó olvasztárral — kohórészlet látható. — Olaszországi vendég- szereplésre utazott a Marx Károly Közgazdasági Egye­tem táncegyüttese. — Huszonöt társasházat építtet tagjai részére a toki Egyetértés Termelőszövetke­zet. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi induló. 4.30—4.33: Hírek. IdőjárásjeJentós. 7.59: Haj­naltól reggelig! Közben: 5.00: Hí­rek. Időjárásjeientés. 5.30: Reg- geü krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Hírek. Idő­járásjelentés. Kb. 6.15: Rádiórek­lám. Kb. 6.30: Hírek. Idő járásje­lentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli kró­nika II. kiadás. Utána: Körzeti illő járás jelentés. Kb. 7.30: Üj könyvek. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Történelmi operákból. 9.00: Tudományos ope­rákból. 9.25: Népdalok, néptáncok. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idő járásjelentés. 10.05: „Haj, regő, rejtem . . 11.04: Zenekari muzsi­ka. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódia­koktél. 13.40: A Magyar Rádió és Televízió Nemzetközi Gyermekkó­rus Találkozójának felvételeiből. 13.57: Munkájuk: Idegen forgalom. 14.17: Hoffman meséi, részletek. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 15.10: Édes­anya ... Mama . .. Balyó Mária műsora. 16.00: A világgazdaság hí­rei. 16.05: Kóruspódium. 16.13: Haydn: C-dur vonósnégyes. 16.39: Acstörténetek. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Idő járásjelentés. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. 17.15: A 04—05—07 jelenti. 18.13: Magnósok, figyelem! (A keddi URH adás ism.). 18.58: Hall­gatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Kritikusok fói*uma. 19.35: Nóta- és népdalest. 20.25: Négy év­szak a könyvlabirintusban. 21.25: Hírek. 21.28: Albert Mangelsdorf kvintettje játszik. 21.39: Láttuk, hallottuk. 31.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Századunk mesterműveiből. 23.11: Babavásár Részletek Nádor Mihály—Kulinyi Ernő operettjéből. 24.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 0.10: Bihari és Rózsavölgyi verbunkosaiból. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Az Észt Rádió fúvószenekara játszik. 8.19: Külpolitikai figyelő (ism.). 8.34: Könnyűzenei híradó (ism.). 9.04: Hallgassuk együtt! Kroó György műsora (ism.). 9.50: Ma­gánvélemény — közügyekben. 10.00—12.00: Zenés műsor üdülők­nek. Közben: 10.30—10.35: Német nyelvű hírek. 11.00—11.05: Hírek. Időjárásjelentés, 11.05—11.08: An­gol nyelvű hírek. 11.30—11.33: Orosz nyelvű hírek. 11.45—11.50: Útikalauz üdülőknek. 12.00: Ba­rokk muzsika. 12.48: őserdőben, sivatagban. 13.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 13.03: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.20: Székely Mihály énekel. 13.45: Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.00: Ifjúsági rande­vú kettőtől hatig .. . Közben: 14.30—14.35: Hírek. Időjárásjelent- tés. 15.30—15.33: Hírek. 15.33—16.18: Csak fiataloknak! 16.30—16.33: Hí­rek. 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 18.10: Grieg- és Rimszkij-Korszakov dalok. 118.30: Bóka László emlékezete, születésének 60. évfordulója alkal­mából. 19.00: Mozart: Idomeneo. Háromf el vallásos opera. Közben: 19.54: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti króni- 1 ka II. kiadás. 20.25: Üj könyvek 1 (ism.). 20.28: Az operaközvetítés folytatása. Közben: 21.07: Műso­rok, műsorfüzetek, plakátok. 21.22: Az operaközvetítés folytatása. 22.22: Kierkegaard: Filozófiai írá­sok. 23.32: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. Tombor Ágnes énekel. 23.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 23.15: Vivaldi: Négy concerto grosso. 24.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszol­gálat. URH 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Bee- thoven-művek. 19.55: Itegine Crespin oper.afelvételelbőL 20.21: Hírek. 20.24: A dzsessz kedvelői­nek. 21.04: Kortársaink. 21.45: Hangfelvételeik — felsőfokon. 23.00: Hírek. Idő járásjelentés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Képrejtvény. 18.25: Reklámműsor. 18.30: Álba Regia Napok — Videoton Inter- | jazz Fesztivál. 19.00: Esti mese. 19.10: Interpellációk Fejér megyé­ből . . . 20.00: Tv-híradó. 20.20: A fekete bikinis lány. Magyarul be­szélő angol bűnügyi filmsorozat II. rész. 21.10: Alkotók és ihletők. 21.40: Interpellációk Fejér megyé­ből .. . a műsor folytatása. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.05: Üvöltés. Összeállítás amerikai beat-költők műveiből. Kupetzky - az arcképfestő 230 ÉVVEL EZELŐTT, 1740. július 16-án halt meg Jan Kupetzky, a magyarországi szü­letésű híres cseh arcképfestő. A Czobor grófok támogatásával Becsben tanul, majd Velencébe és Rómába megy, s ott egyre nagyobb művészi tevékenységet fejt ki; 1700-tól önálló műter­me van. Előbb Sobieski Sándor hercegnek, majd Böcsben Adam Lichtenstein hercegnek, a bécsi nemességnek dolgozik. Karlsb ad- ban és Lipcsében is megfordul* 1723-tól pedig Nümbergben te­lepedik le. Művészetére a kora­beli mesterek, időnként a német- alföldi művészek hatnak. Fino­man pontos, szorgalmas, színes arckép festés z etö a korabeli fő­úri megrendelőknek (köztük van I. Péter cár, Savoyai Jenő her­ceg, Schönborn gróf stb.) egész sorát örökíti meg. önarcképét 18 változatban hagyta az utókorra; műveinek leggazdagabb gyűjte­ménye a budapesti Szépmüvé5- szeti Múzeumban van. Klub a Dunán A Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat a Lánchíd pesti híd­főjének közelében horgonyzó tutajon Disc Jockey-klubot nyitott. A főváros és egyben az ország első ilyen jellegű szórakozóhelye kétszáz ven­dégnek nyújt kellemes kikap­csolódást. Délelőtt presszóként működik, majd délután 5-től pedig mint. zenei klub várja vendégeit. Á zeneszámok kö­zötti szünetben beat- és dzsesszszakértők az együtte­sekről és az általuk komponált számokról ismertető műsort tartanak. A divatosan beren­dezett presszóklub színes prog­ramjával, a jó levegő és a szép kilátás előnyeinek ki­használásával és természete­sen zenei műsorával számos fiatal kedvenc helye és a pesti Duna-part új színfoltja lesz. — Felhívás a jánnűveze^ tőkhöz. A Budapesti Rend­őrfőkapitányság közlekedés­rendészete és a Fővárosi Ta­nács közlekedési főigazgató­sága értesíti a járművezető­ket, hogy július 16-án a haj­nali óráktól megszűnik a ■balrakanyarodási lehetőség a VII.—VIII. kerületi Rákó­czi út teljes hosszában és az V. kerületi Kossuth Lajos ■utcában. Ezzel egyidőben az V. kerületi Szép utca egy- irányúsítása is megváltozik, •behajtás a Reáltanoda utca íelől lesz. A Bródy Sándor ■utca teljes hosszán, a Mú­zeum utcának pedig a Ma­gyar Rádió épülete mögött« szakaszán megengedik a két­irányú forgalmat. — Hatvanéves korában el­hunyt Béres István nyugal­mazott bv. alezredes, a ma­gyar és nemzetközi munkás- mozgalom régi harcosa. Te­metése július 18-án, 14 órá­kor lesz a Farkasréti teme­tőben. — A Magyar Állami Hang­versenyzenekar Mozart-estet tart augusztus elsején, szom­baton este 6 óraikor a váe- rátóti botanikus kertben. Ve­zényel: Ferencsik János. — Tizenhatodik ország­ként Kanada csatlakozott a pécsi Faipari Ktsz stílbúto­rainak vásárlói közé. A pé­csi kitsz-nek ez az első ten­gerentúli piaca. — Csérl Lászlót, a Csepel Autógyár kereskedelmi igaz­gatóját saját kérelmére fel­mentették állásából. „KINIZSMDVAK BAIATONBOGIÁRON Üj színfolttal gazdagodott a Balaton vendéglátó hálózata: kedd délután adta át rendel­tetésének és nyitotta meg a balatonboglári „Kinizsi”-ud­vart Somogyi Jenő,' a Pannó­nia Szálloda és Vendéglátó Vállalat vezérigazgatója. Az egykori Simon-kastélyt alakí­tották át és bővítették majd­nem ötmillió forintos költség­gel. Az új létesítmény a bala­toni műút mellett a balaton­boglári domb tövében festői környezetben fekszik, ahol bo­rozó, söröző és szalonnasütő áll rendelkezésre, az emeleten pedig bárhelyiség, gazdag vá­lasztékú hideg-meleg ételek, kitűnő italok várják a vendé­geket. Az árnyas fák övezte udvaron kerthelyiséget ren­deztek be. — Országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak vasár­nap Cegléden. Értesítjük a lakosságot, hegy a Szentendrei HÉV végállomás mel­lett levő római katolikus temető­ből a Pannónia u. — Dózsa György u. sarok résznél 30 n.-öl terület közút építése miatt kiürítésre ke­rül. Felkérjük az érdekelteket, hogy a kiürítéssel kapcsolatosan 1970. szeptember 30-ig bezárólag elhaltjaik üj sírba való áthelyezési igényüket jelentsék be a Pest me­gyei Temetkezési Vállalatnál (Bu­dapest V., Münnich Ferenc u. 30.). A fentiek elmulasztása esetén az elhaltak közös sírban lesznek el­temetve. A kiürítésről a helyi fiók­vezető pontos felvilágosítást tud adni a helyszínen. Megtalálható: reggel 9 órától 17 óráig. I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom