Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-16 / 165. szám

4 “T/tiriflP 1970. JÜLIUS 16., CSÜTÖRTÖK BORBÉLY TIBOR A bű kutyák jutalma A hű kutyák jutalma az, hogy éjszakára, lánc nem köti őket, — s övék a kert. Kedvükre kóborolnak, virágos bokrok, fák tövén. O, én, ki hű kutyád vagyok, miért nem Icóborolhatok, tested virágzó fáinak, és tűzvirágot hajtó bokraid tövén? Ap, am Apám nem járt sok iskolát, deákul nem tanult soha. Éles paraszt agyát nem pallérozta ki, rmnt enyémet, — az iskola. És mégis, sok — sok téli éjszakán, ha hosszan elbeszélgetünk, felejtem minden iskolám, és kis diákként hallgatok, s nékem professzorom, — az én apám. Poznan előtt... A NAGYKÁTAI TÁPIÓMEN1T IFJÚSÁGI EGYÜTTES MŰSORÁRÓL A napokban indul lengyel- országi vendégszereplésre a nagykátai járási művelődési központ művészegyüttese, hogy bemutassa lengyel bará­tainknak mindazt a tehetsé­get, erőt és szépséget, amely ott feszül a kátai fiúkban és leányokban ... Poznant és Nagykátát több éves barátság fűzi össze. (Nagykátán már többször sze­repelt a Wielkopolska tánc- együttes és a Skowronki kórus, azonkívül kulturális delegá­ciók is jártak egymásnál.) Csak a kölcsönös szeretet, bi­zalom egyenlítheti ki azokat az aránytalanságokat, amik a 260 ezer lakosú város: Poznan és a 13 ezer lakost számláló Nagykáta között fennáll... őszinte érdeklődéssel és szerető gondoskodással ápol­ják évek óta ezt a barátságot mind a lengyel, mind a ma­Ceruzaváz latok a nőkérdésről Találkoztam egy boldog em­berrel. Nagy, testes, idős asz- szony. Gépkocsimegőrző a strandon: „Csókolom, ara­nyoskám. Fürödni jöttek, drá­gám, de jó lesz ebben a nagy melegben. Jaj, ne oda álljon azzal a szép kis kocsival! Ügy, ide az árnyékba, drágám, ne süsse estig a nap. Vigyázzon! Annyira ne menjen be, ott már akáctüskék vannak, ki­szúrják a gumit. Értéktárgyát, igazolványát hagyja, drágám, a kocsiban. Odabent csak gondja lesz, itt meg vigyázok in, senki nem nyúlhat a lezárt autóhoz. — Edeském, napola­jat hoztak? Kenjék ám be ma­gukat, mielőtt napozni kezde­nek, mert nagyon fáj, ha leég a bőr. Csókolom ezt az ara­nyos kisfiút, de sovány sze­gényke, nincs étvágya? Na, majd itt a jó levegőn sokat eszik. Erezzék jól magukat, drágáim — és elindul a követ- lcező kocsi felé —, jövök már, drágáim!’’ asszony Hangja újabb foko­zattal erősödik, de a szitok- őzön egyik pillanatról a má­sikra a védelmére siető férfira hull, tíz körme már célozza is annak szemét: „Segítség, gyil­kos. megöli a drága férjem... — Eridj innen, te..És a férfi gyorsan odébbáll. A ci­gány az asszonyát nyugtatgat­ja, nincs semmi baj. A gye­rekről már mind a kettő meg­feledkezett ... ★ „Nálunk már nem. gond ez a probléma. Helyre van téve a nőkérdés — meséli a tsz-elnök. Még kirándulni is elvittem őket. Mondtam nekik, no, asz- szonyok, holnap elmegyünk a Mátrába. De az emberek nem jöhetnek ám! No, aztán föl is pakoltam a buszra vagy har­minc asszonyt. Gyöngyösön álltunk meg először. No, asz- szonyok — montam nekik —, itt ihatnak kávét, de el ne mászkáljanak nekem! Ott is állt mind a busz ajtajánál tíz perc múlva. Fönn, az erdő mellett álltunk meg. No, asz- szonyok — montam nekik —, itt letelepedünk, és lehet ebé­delni. De el ne kóboroljon va­lamelyik az erdőbe nekem! Ki is pakolt mindegyik. De jön­nek ám, hogy elnök elvtárs, nincs víz a közelben. Az iste­nit — montam nekik —, hoz­hattak volna magukkal. Elug­rattam a buszt egy láda sörért. Hadd igyanak. No, asszonyok — montam nekik —, most le­het aludni egy kicsit. Alttdtak is vagy két órát a bokrok alatt. Lehetett öt óra, mire fölébred­tek. No, asszonyok — montam nekik —, nyomás most már haza, mert reggel korán etetni köll. — No, oszt azóta is az is­tennel áldatnak, mongyák, hogy sohasem volt még olyan úri dolguk, mint amikor az elnök elvtárs elvitte őket ki­rándulni. Ezért mondhatom az elvtársnak, nálunk ez a nő­kérdés már régen le van ren­dezver v. i. gyár politikai és kulturális élet vezetői. A béke és a barátság jegyé­ben lezajló kulturális prog­ram színhelye: a poznani kul­túrpalota, a poznani vajdaság és a Keleti-tenger partja lesz. A nagykátai ifjúsági együt­tes létszám, gyakorlat és tu­dás dolgában, nem hasonlít­ható a lengyel vendéglátók Európa-hírű, nagy múltra visszatekintő művészeti együt­teseihez, mégis méltó helyet foglalhat el a külföldre in­duló amatőr művészegyütte­sek sorában ... Sikerükre aranyfedezet az igényesség, amit velük szemben támasz­tanak a művészeti vezetők és a művelődési központ igazga­tója és az a szorgalom és lel­kesedés, az a szellem, ami ezeket a fiatalokat eltölti. Az énekkarba tánckar és a zenekar ebben az esztendőben alakult újjá, az átlagos élet­kor 17 év. A hatvannégy fia­talt számláló együttes sorai­ban olyanok is vannak, mint a Röpülj Páva egyik győzte­se: Ferenczi Éva nópdaléne- kes, az úttörők országos fesz­tiváljának győztese: Molnár Bertalan furulyás, de győzte­sek az énekkar és a népi tánc­kar is, az egyik a megyei fesztiválról, a másik a Duna­kanyar Dalostalálkozóról hoz­ta el az értékes ezüst kitünte­tést, illetve a harmadik helye­zést. Meg kell említeni Dómján Lajos művészeti vezetőt és Heimann Győző karnagyot, lelkes, fáradtságot nem isme­rő oktató-nevelő munkájáért. Sok szeretettel kísérjük őket gondolatban Lengyelor­szág ünnepein megvilágított színpadaira. L Elekes Éva Csongrádi túra — a Dunakanyarban Háromnapos túrára indul­nak a csongrádi autósok. Űti- cél: a Dunakanyar. A Magyar Autóklub Gsongrád megyei szervezete rendezi a július 18-án kezdődő kirándulást. A csaknem 100 részvevő a viseg­rádi úttörőtáborban kap majd szállást. Hallgatom ezt a nagyszerű asszonyt, és egész nap jó ked­vem van. Flegma, életunt, nyűglődő emberek! Ti divato­san szenvelgő, világfájdalmas sznobok! Tanuljátok meg ettől az asszonytól, hogy dolgozni jó dolog. Életörömet és élet­kedvet egyedül a jó szívvel és kedvvel végzett munka adhat — ha mégoly egyszerű is az, Nyilvános telefonállomás. Ti­zenhat év körüli lány. — „Hal­ió, laktanya? Nagy Lajost ké­rem. Ki? A menyasszonya. Halló, Lajos, maga az? Én a i Zsuzsi vagyok. — Melyik. Hát akivel tegnap este megismer­kedett.” Az utcán fiatal pár megy. Elöl a férfi, hosszú, nyújtott, sietős léptekkel. Karján kis­gyerek. Mögötte néhány mé­terrel az asszony. Ha egyéb nem, ruhájuk elárulja, hogy cigányok. Nem szokatlan a látvány. De erre a gyerekre oda kell figyelni. Szép, mély tűzű barna szeme csodálkozva tekint a világba. De leginkább meg-megrebbenve, hol az any- , jára, hol az apjára, ahogyan egymással a szót váltjait. Fő­ként az asszony. Monológja — sajtó alá rendezve, finomítva — valahogy így adható visz- sza: „Te ganaj, részeges stri­ci, soha nem adsz egy vasat se, mind eliszod, éhezik az a gyerek is.” A férfi a vitában csak egy-egy jelzővel repliká- zik. amelyek közül a legeny­hébb a céda. De szó esik ott a szülőkről és a rokonokról is. Az asszony erősít. Hangban is, lépéseiben is. Utóléri az em­bert, és rugdalni kezdi. Az a gyerektől védekezni sem tud — de aztán megunja. Leteszi a földre a kicsit, bicskát ragad, ki tudja, mi lenne, ha ebben a pillanatban ott nem terem egy, eddig a szép kisgyereket rész­véttel nézegető férfi. Vasma­rokkal ragadja meg a bicskát tartó kezet, s kezdi a cigányt jobb belátásra bírni. Am nem sokáig. Mert odalép a cigány­Színek az NDK-ból A kedves olvasó beleegyezé­sével most hazaugrom, átlép­ve egy-két fejezetet, néhány nyomdalátogatást és várost kihagyva az elbeszélésünkből. Amikor május közepén az NDK-ból küldöttségünk visz- szajött és a Nyugati pályaud­varon késő éjszaka átöleltük szeretteinket, még halvány fogalmam sem volt, hogy nemsoká ismét visszatérek oda, ahol a háború és az azt követő idők vérzivataros nap­jaiból egy egész évet sózott rám a cudar élet, és ahol 1964-tól e sorok megjelenéséig éppen hatszor jártam. Amint már említettem, jó sorsom úgy hozta, hogy június 18-án ismét az NDK-ba, Suhl me­gyébe, a megye székhelyére, Sulii városába utaztam, az ot­tani szerkesztő meghívására. Borongás reggelen ültem a Hungária expresszre. És mert egyedül utaztam, társak nél­kül, sokkal hosszabbnak tűnt az út, mint egy hónappal az­előtt. Eszembe jutott május, Drezda, a visszautazásunk, előtti utolsó reggel. Drezda, ez a nagyon szép város, ahol nemcsak este, alkonyai­kor, hanem reggel 9-kor is szép, tiszta a levegő, narancs- sárga és ezüstkék vibráció minden. Igen, akkor, ott má­jusban azon a reggelen, Drez­dában meg kellett volna fogni, állítani az időt. Akkor, talán életemben először fájt egy idegen országból eljönnöm, hazajönnöm, búcsúznom. És ha akkor, ott megfogom, meg­állítom az időt, akkor most júniusban is szépen sütne a Nap, tiszta fénye és illata volna a levegőnek és nem kel­lene még egyszer megtennem a Hungária gyors fülledt ko­csijában tizenkét súlyos órát Budapesttől Drezidáig. Drezdában, a főpályaudva­ron, a német kollégák vártak, pedig késő este volt és méig több mint 400 kilométeres autóút várt ránk délnyugat­nak — Suhlitg. Éjfélkor vagy talán már később is volt, meg­álltunk a postakocsik fogadó­jánál és megvacsoráztunk. Nem volt étvágyam, nehéz volt az előző éjszakán is. Mi­csoda futballmeccs volt a lá­bamban, illetve a ki nem aludt idegrendszeremben. Az az emlékezetes olasz—NSZK, amelyet az Olaszok háromszor vesztettek el és négyszer nyer­tek meg, amely éjfél után két órakor ért véget az én buda­pesti tévémben. És még csak azután kezdtem pakolni. Per­sze hogy elfelejtettem a zsi­lettet, a fogkefét a táskámba rakni. Azért ettünk valamit ebben a fogadóban, megvitat­tuk az előző éjszakai meccset, mert mint kiderült, német ven­dégfogadóim és barátaim sem aludtak előző éjszaka, ők is vé­gigizgulták a meccset. Így persze más — gondoltam ma­gamban, de azért arra is gon­doltam, hogy teljesen mindegy, hol vagyok, otthon-e vagy itt, jó lesz, ha a pilótának a fülé­be énékelünk még vagy 200 kilométernyi strófát, mert ő is a meccset nézte éjszaka, illő bajtársiasság őt ébren tarta­nunk. Tulajdonképpen engem a Suhl megyében szerkesztett és olvasott Freies Wort szerkesz­tősége a 16. Pressefest! ükre, újságünnepségükre hívott meg. Ez nagyszerű dolog, örültem is FILMESEK A DUNÁN Nyugatnémet tv-filmet forgatnak a Dunakanyarban. Je­lenleg Leányfalu közelében egy hajó fedélzetén működik a stáb. (Foto Gábor) ..NYITOTT KÖNYV" Isten malmai A televízió „Nyitott könyv” című népszerű sorozatát ezen­túl esti adásban fő műsorként sugározza. Az új adásforma premierje vasárnap este lesz, Szabó Pál: Isten malmai” cí­mű regényét mutatja be Urbdn Ernő. A műsor érdekessége, hogy a szokásos könyvismertetőktől eltérően, ezúttal dramatizált változatban részleteket per? getiiek le a regényből. A film- változatban szerepel többek között Pécsi Ildikó, Greguss Zoltán, Árva János, Kiss Fér renc és Ungváry László. A képernyőn megjelenik a szerző, Szabó Pál is, beszél művészetéről, esztétikai hit- vallásáról. neki, de tudatomban halvá­nyan felderengett, hogy ami­lyen súlyos volt az előző éj­szakám, az egész napom és a mostani éjszakám, aligha lesz könnyebb az elkövetkezendő három nap, amelyet a német elvtársak is oly ügyesen tud­nak összemontírozni az éjsza­kákkal. Éjjel két órakor ér­keztünk Suhlba, egy kedves, kis intim szállodában kaptam szobát. Nyugovóra tértem, de mint ahogyan az már ilyen­kor történni szokott, a fáradt­ságtól egyszerűen, nem tudtam aludni. A német kollégák nemcsak precízek, de frissek is. Másnap fél nyolckor ugyan­az az ember költött, aki éjsza­ka velem együtt utazott. Fris­sen borotváit volt, kedves, a szálloda reggelizőjében össze­ismertetett azzal a szovjet és csehszlovák újságíró delegá­cióval, amelynek tagjait szin­tén az ünnepségre hívták meg. Az ünnepség előtti napot tar­talmasán eltöltendő, a szer­kesztőségi fogadás után elvit­tek bennünket Ilmenauba. Kis város, híres város, gazdag és szép város. Utunk hegyeken, erdőkön át vitt, az egyik ka­nyarban láttam, hogy a tábla mutatja, innét Erfurt mind­össze 50 kilométer. Nem is tudtam, hogy ilyen közel vol­tam májusban testvérme- gyénkhez, Suhlhoz. Apropo, testvérmegyénk. A csodálato­san szép Suhl kerületet nem mi láttuk meg először, a felfe­dezés ténye és öröme a Pest megyei Pártbizottságé, amely­nek vezetői és dolgozói már jó néhány éve elvtársi, baráti kapcsolatot építettek ki Suhl megye pártvezetőivel. A felfe­dezés, a barátság örömét meg­osztandó, a mi újságunk is ba­rátokra talált a Suhl megyei Freies Wort szerkesztőségének dolgozóival. így azután min­den évben egyszer Pest me­gyében, egyszer pedig Suhl kerületben örülünk egymás­nak. Suhl ipari kerület, hatal- más erdőségekkel, gyengébb mezőgazdasággal. Az olyan új iparágak mellett, mint a járműipar, az elektrotechni­ka, a fémfeldolgozás és a? ipari üveggyártás, tovább bő­vülnek a meglevő üveg- és kerámiaipari, tömegcikk vas­ipari, játék- és faáruipari üzemek is. Fontos ipariág még a kerület északnyugati részé­ben kialakult kálibányászat, A hagyományos ipar még ma is nagyon szétforgácsolt, sok kisüzem működik, kevesebb, mint 50 alkalmazottal. A há­ziipar sem ritkaság. Sok he­lyen elterjedt az üvegfúvás régi kézi művészete. Világhí­rű és sokat exportálnak a Sonnebergben gyártott mű­szaki és művészi üvegáruk­ból, játékokból, valamint Suhl vadász- és sportfegyve­reiből. A kerület felszínének majdnem felét borítják er­dők. A kerület nevezetességeit, jelentős ipari településeit, ha­talmas és piciny hírességeit még 1967-ben a Pest megyei pártmunkás-küldöttség egyik tagjaként már bejártam. Szó­val egy kicsit ismerősként jöttéim, örömmel. Visz ont aho­vá most utaztunk, Ilmenau- ban még sohasem jártam. Meglátogattunk egy hatal­mas technikai üvegkombiná­tot, amelyben a hőség szinte kibírhatatlan volt. És aho­gyan jártuk és néztük a kü­lönböző munkahelyeket, bá­multuk az üvegfúvók techni­kai és fizikai bravúrját, eszembe jutott Lauscha, áz a kicsiny, piciny falu, ahol az üvegfúvó mesterség évszáza­dok óta családi tradíció, ahol a szemünk láttára művészi módon fújták a mesterek a legkülönbözőbb, csodálatosan szép figurákat, és amelyekkel megajándékoztak bennünket Mennyire örültünk az ara­nyos, kis lovacskáknak, őzi­kéknek és kutyáknak. (Folytatjuk.) i I t I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom