Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-24 / 146. szám

1970. JŰNIUS 24., SZERDA rts? m er. vei Kifligyár Monoron „Pékgép11 a sütőüzemben Hétfőn megkezdődött a ki­bővített monori sütödében a finom pékáru gyantása. Eddig két kisüzem látta el a köz­séget és környékét zsemlével, kiflivel. Az új üzemben nem­Óriás lyukasztó Hamarosan a boltokban is megvásárolható a SAX-licenc alapján készült óriás lyukasz­tó, amit az Irószerkésseitő Ktsz pomázi telepén gyárta­nak. Egy mozdulattal több száz papírlapot is át lehet vele szúrni. csak több áru sütésére van le­hetőség, hanem a kiflik, zsem­lék mellett ezentúl édes süte­ményeket is készítenek, pél­dául a népszerű túróstáskát. Uj termékük a kilós zsem­lecipó, melyet már a pró­basütések idején mégked­veltek a vásárlók. A péksütemények jó minősé­géről is meggyőződhettek már a fogyasztók’. A modem auto­mata gépek a legkorszerűbb technológiával készítik a pék­árut. A kemencékbe szalag vi­szi a tésztát. A sütőlapát már csak a ropogós kiflik kiszedé­sénél szükséges. Az új üzem­részben hétfőtől naponta 48 ezer süteményt készítenek. Nemsokára befejeződik az érdi kenyérgyár építkezése is, amely nemcsak a községet lát­ja el majd kenyérrel, hanem Százhalombattát és Tárnokot is. A 12 millió forint beruhá­zással épülő kenyérgyár­ba 16 tonnás kemencét szerelnek. A nagy teljesítményű kemence mellé modern gyorsdagasztót importált a sütőipari vállalat. A gép gyorsabban keveri a kovászt, mint elődei, no meg a pék, s ezért javul a minőség. A rrfegyében az érdi kenyér­gyár lesz az első, alpi ilyen gépet helyeznek üzembe. Pest megye kenyérellátását javítják majd a pilisvörösvá- ri, tápiőszelői, jászkarajenői és •nagymarosi sütőüzemek is, melyek az év végéig elkészül­nek. N. J. JÚNIUS 25-TÖL JÚLIUS 1-IG CEGLÉD, SZABADSÁG NAGYKOROS G0D0LL0 SZENTENDRE (TEREM) SZENTENDRE (KERT) ABONY BUDAKESZI BUDAÖRS DUNAHARASZTI M0N0R NAGYKATA VECSES 25-28-ón: Bye, bye, Barbara** 29-1-én: A kis lovag I—II. 25-28-án: A kis lovag I—II. 29-1-én: Célpont: a híd 25-én: Tiz kicsi indián 26-28-án: N. N., a halál angyala 29- én: és 1-én: A bábu I—II. 30- án: Ha .. .** 25-28-án: A bábu I—II. 29-1-én: Utazás a nap túlsó olda­lára 25-28-án: Szerelem, ól 29-én: Ha .. .** 30-1-én: Férfiak hallgatása 26-28-án: A nagy kék jelzés 29-1-én: Bye, bye, Barbara** 26-28-án: Akit nem lehet elitélni 29-1-én: N. N., a halál angyala 25-28-án: így jöttem 29-1-én: Tanár úrnak szeretettel 25-én: Ha...** 26-28-án: Elza, a vadon szülötte 29-1-én: Akit nem lehet elítélni 26-28-án: Célpont: a hid 29-1-én: A nagy kék jelzés 25-28-án: Kezdő katonakoromban 29-1-én: Elza, a vadon szülötte 25-28-án: Bruno, a vasárnapi gye­rek 29-1-én: Szerelem, ól «Csak 16 éven felülieknek! Jó szórakozást kivan a PEST MEGYEI MOZIUZEMI VALLALAT TIHANY Kártékony növényevő halak A tihanyi Belső-tó, amely a félsziget ékességének szá­mít, elvesztette természetes zöld foltjait. A tóba néhány évvel ezelőtt mintegy 3000 nö­vényevő halat helyeztek el, amelyek felfalták a nádat és a sást. Az Országos Természetvé­delmi Hivatal felszólította a Horgász Szövetséget, hogy a tájvédelmi körzet eredeti ké­pének visszaállítása érdekében mielőbb intézkedjék a nö­vényevő halak kihalászásáról. A Belső-tó elkopárosodása nemcsak esztétikai vesztesége a félszigetnek, hanem a nö­vényzet hiányát elsősorban a madárvilág sínyli meg. A ^1- sziget valóságos zoológiái zsák, amelyben az állatvilág délebbre húzódott fajtái közül számos egyed megrekedt, az élettér ázonban itt meglehető­sen szűkös, ezért fontos, hogy a tó vízinövényeit újra elsza­porítsák és bővitsék a termé­szetes környezetet. ■ ....... ■— FO-NO Elkészült az első állatorvosi receptkönyv, szakkörökben is­mert nevén Fo-no (Formulae Jormales Veterinarea). Ez az állatgyógyászatban leggyak­rabban előforduló gyógyszer­recepteket tartalmazza. Az állatorvosnak nem kell felír­nia a gyógyszer teljes összeté­telét,' mint eddig, csak a Fo- nó-ban szereplő címét. A hu­mán gyógyászait már régóta használja e fontos segédköny­vet, az állatgyógyászatban azonban világviszonylatban ez az első ilyen munka. — Üjabb tekercselőszala­got állítanak üzemibe július elsején az ÉVIG ceglédi vil­lamos kisgépgyárában. SAJO-TORKOLAT Nyolc nagy harcsa — egyszerre Ritka szerencse érte a me- zöcsáti Szőke Tisza Halászati Szövetkezet négy főből álló csoportját. Leninváros alatt, a Sajó torkolatánál halásztak, s varsákkal több mint nyolc, jól megtermett harcsát fogtak. Ezek összsúlya meghaladta a két mázsát. A legszerencsé­sebb Hagy Mihály volt, aki harminchat kilogrammos har­csát zsákmányolt. A halászok véleménye sze­rint a Tisza hirtelen jött ára­dása a füves ártérre sodorta a kishalakat, s ezek után in­dultak meg a folyó medréből a falánk ragadozók. Legutóbb hat éve volt ilyen harcsajárás a Sajó vizein. torkolati BUGAC 5000 Kedden már az ötezredik tu­ristát köszöntötték Bugacon, ami látogatási rekordot jelent. A romantikus vidéken a leg­nagyobb sikere a puszta állat­világának van. A szürke-ma gyár gulya szinte állandóan az érdeklődés középpontjában áll, s az állatsztár okról már sok száz fénykép és filmfelvétel készült. i § Tíz nap rendeletéiből Nővény- és állatfajták mi­nősítéséről 20/1970. (MÉM. É. 22.) MÉM. számú közlemény jelent meg. A forgalomba ho­zatalra, engedélyezett külön­féle növény- és állatfajtákat ebből az érdekeltek megis­merhetik. (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő 22. szám.) A mezőgazdasági szakmun- káspéző iskolák 1970/71-es tanévének tankönyvjegyzékét is az előbb ismertetett MÉM- lap tartalmazza. Az egészségre ártalmas könnyűiparba tartozó munka­körökben a munkaidő megál­lapításáról a 4/1970. (VI. 20.) Kip. M számú rendelet igazít el bennünket. Részletesen tar­talmazza az egyes (bőripari, textilipari stb.) munkakörök­ben foglalkoztatott dolgozókra érvényes heti óraszámot. (Könnyűipari Értesítő 12. szám.) A könnyűipari tanulók kö­telező termelési gyakorlatáról ugyancsak itt találunk közle­ményt. Balesetmentesein közlekedő gépkocsivezetők jutalmazásá­ról az Egészségügyi Közlöny június 19-1 számában hivata­los közleményt találunk arról, hogy miként történik az elbí­rálás. Felsőfokú külkereskedelmi esti nyelvtanfolyamról a Kül­kereskedelmi Értesítő 10. szá­mából ismerhetik meg az ér­dekeltek a feltételeket. KERMI-közlemény jelent meg az egyes termékek továb­bi értékesítésének megtiltá­sáról a Kereskedelmi Értesítő június 17-i számában. * Ugyanitt olvashatjuk: a mi­nisztérium felügyelete alá ren­delt szervek a gépkocsi-állo­mányukban bekövetkezett változásokról a jövőben jelen­téstételi kötelezettséggel nem tartoznak. Fontos közérdekű közle­mény, amely minden olvasón­kat érdekel — ugyancsak a Kér. Értesítő június 17-i szá­mában jelent meg —, a betét­díjas üvegpalackok visszavál­tásának módozatairól. Egyes iparügyi és könnyű­ipari miniszteri rendeletek ha­tályon kívül helyezéséről az 5/1970. (VI. 16.) Kip. M számú rendelet megjelenéséről tájé­koztat bennünket- a Magyar Közlöny június 16-á száma. A tanácsok figyelmét pe­dig a Tanácsok Közlönyében június 18-án megjelent Bk. M közleményre hívjuk fel, amely a kereskedelmi szakigazgatási szervek feladatkörét bővítő fontosabb jogszabályok össze­foglalását tartalmazza. JW * , 1970. június 24., szer- da, Iván napja. A nap kél: 3.47, nyugszik: 19.46 órakor. A hold nyugszik: 9.39, kél: 23.03 órakor. | Várható időjárás Átmenetileg megnövekvő felhőzet, szórványosan előfor­duló záporesővel, zivatarral, egy-két helyen jégesővel. Gyenge, zivatarok idején át­menetileg megerősödő, változó irányú szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges válto­zás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül. ALSONEMEDI A kavicsbánya tavába fulladt... Hétfőn délután Alsónéme- diben, a kavicsbánya tavában mosakodott Garai Miklós 27 éves traktoros, alsónémedi la­kos. Mosdás közben megcsú­szott, s a tóba fulladt. Holt­testét a dabasi tűzoltók és a Budapest, XIII. kerületi MHSZ könnyűbúvárai mind ez ideig nem találták meg. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi induló. 4.30: Hírek, idojárásjelentés. 4.33—7.59: Haj­naltól reggelig: Közben: 5.00: Hí­rek, idojárásjelentés. 5.30: Reg­geli krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Fontos időjelzés. 6.00: Hírek, idő- járásjelentés. Kb. 6.15: Rádiórek­lám. Kb. 6.30: Hírek, időjárásje­lentés. Kb. 6.40: Rádióreklám Kb. 6.50: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika U. kiadás. Utána: Körze­ti idő járás jelentés. Kb. 7.30: Üj könyvek. 7.45: Orvosi tanácsok. 7.50: Múzeumok és kiállítások programja. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek, idő járásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Elisabeth Schwartzkopf és Nicola Rossi-Le- meni énekel. 9.00: Ki a sánc alól. Regényrészlet. 9.20: Könnyűzenei híradó (ism.). 9.50: Szovjet indu­lók. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek, idő járás jelentés. 10.05: Az Ifjúsági Rádió műsora „Szóltam hozzád könnyűléptű béke” cím­mel. 11.00: Mozart-művek. 11.30: Szabó család (ism.). 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó, utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: La­katos Antal népi zenekara játszik Elek Éva énekel. 13.40: Eredmé­nyek, feladatok az élelmiszeripar­ban. 14.00: Rigolettó, részletek Verdi operájából. 14.31: Válaszo­lunk hallgatóinknak! 14.46: Két dalciklus. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek, időjárásjelentés. 15.10: Kóruspódium. 15.18: Szimfonikus táncok. 15.50: Az élő népdal. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Mu­zsikáról fiataloknak. Az ifjúsági rádió műsora. 16.36: Rádióreklám. 16.39: Acstörténetek. VasziLij Belov kisregénye folytatásokban. 16.58: Hallgatóink figyelmébe. 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek, idő­járásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. Bemutatjuk új felvéte- leinket. 17.47: Az üzemi üdülőben beszélik. 18.00: Rátonyi Róbert műsora. 18.45: Madarat tolláról. Dr. Horváth Lajos írása. 18.55: Jelentés a súlyemelő EB-ről. 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Nóták. 8.45: A Pearson-jelentés. 9.00: Orosz muzsika. 9.40: A mik­rofon előtt a Bp. XI. kér. Tanács lakásosztálya (ism.). 10.00—12.00: Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.30—10:33: Német nyelvű hírek. 11.00—11.05: Hírek. Időjárási el ön­tés. 11.05—11.08: Angol nyelvű hí­rek. 11.30—11.33: Orosz nyelvű hí­rek. 12.00: Zenekari muzsika. Köz­ben: 13.00: Hírek. Idő járásjelen­tés. 13.03: A zenekari muzsika folytatása. 13.40: Orvosi tanácsok (ism.). 13.45: Időjárás- és vízállás­jelentés. 21.08: Carmen Cavallero zongorázik. A Mithc Miller együt­tes énekel. 21.28: Rodelinda. Hän­del« kétrészes operájának közve­títése. Közben: 23.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 23.15: Az operaköz­vetítés folytatása. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés 0.10: Műsorzárás. Utána: idegen nyelvű vízjelző- szolgálat. URH 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Ma­gyar zeneszerzők. 19.30: Francia operafinálék. 20.15: Két Haydn- vonósnégyes. 20.58: Hírek. 21.01: Count Basie zenekarának hang­versenye. 21.38: Hangfelvételek felsőfokon. 23.00: Hírek. Időjárás- jelentés. TELEVÍZIÓ 9.00: Az ismeretlen ostroma. Szovjet filmösszeállítás (ism.). 9.35: Az egyenlítői őserdőkben. Belga filmsorozat. 9.55: Maigret felügyelő. 10.50: A másik Ameri­ka. 11.20: Dimitrij Kabalevszkij arckép. 17.58: Hírek. 18.05: óvo­dások filmműsora. 18.30: Költők egymás közt. 18.55: A munka és a világítás. 19.20: Reklámmüsor. 19.25: Esti mese. 19.35: Madridi fesztivál. 20.00: Tv-híradó. 20.20: A félelem bére. Francia film. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.45: Telesport. Tótfalusi Sándor HUSZOiSÜT ÉVVEL EZELŐTT, 1945. június 24-én halt meg Tót­falusi Sándor, a kommunista if­júmunkás mozgalom kiváló har­cosa. 1909. áprilisában Sátoral­jaújhelyen született. Már mint tiatál villanyszerelő-segéd kap­csolatot keres és talál a mun­kásmozgalommal. Az 1929. évi, majd az 1932-es debreceni mun­kássztrájkok egyik fő szervező­je. Maga szerkesztette rádió- vevőkészüléke mellett csoporto­san hallgatják a baloldali érzel­mű munkások a moszkvai rá­dió magyar nyelvű adásait. Kapcsolatot tart a Debrecen környéki szegényparasztság kép­viselőivel is. Forradalmi mun­kásmozgalmi tevékenységéért 1933-ban letartóztatják. Szaba­dulása után s£ debreceni ifjú­munkásmozgalom vezetőjeként tevékenykedik és 1940 február­jában — Kulich Gyula utasítá­sára — bekapcsolódik az illegális pártmunkába. 1940 tavaszán le­fogják, s börtönbe, intemáló- táborokba hurcolják. A nyila­sok sopronkőhidai f egyházából 1945 tavaszán sikerül megszök­nie, de ekkor már súlyos be­teg: 1945 májusában Budapes­ten kerül kórházba, életét azon­ban a leggondosabb orvosi köz­reműködéssel sem tudták meg­menteni. — Ráckevén létesít hétvé­gi pihenőtelepet a Soroksári Vasöntöde. Tarjáni Zastava autóüveg A Zastava gépkocsik autó- üvegeit a salgótarjáni síküveg­gyárban fingják előállítani. Az előzetes keretszerződés szerint a j ugószláv fél 1971-bem 17 000, 1972-ben 30 000, 1975-ben pe­dig már 40 000 különböző Zás­tava típusú gépkocsihoz szük­séges salgótarjáni autóüveg szállítására tart igényt. i — Budapest népessége el­érte a 2 millió 17 ezret. A, bevándorlás üteme az utóbbi években csökkent, ez a ten­dencia érvényesült 1969-ben is. A munkaerőhelyzetben az elmúlt év nem hozott érez­hető változást, a munkaerő­kereslet változatlanul meg­haladta a kínálatot. Örven­detes tény: a munkaerő-vám dorlás 1968-hoz mérten mér­séklődött. — Tárnok község határá­ban a sóderbányából sódert termelt ki Kapcsos László 47 éves lakatos. A bánya fala leomlott, maga alá temette Kapcsost, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. — Helyesbítés. Négy héten belül immár másodszor je- lent meg lapunkban téveSeh — nyomdahibából — a leni­ni páncélautó készítőinek gyára. Május 28-i számunk­ban a Csepel Hűtőgyár, jú­nius 21-i számunkban a Csepel Hajógyár ifjú mun­kásainak tulajdonította a „nyomda ördöge” a páncél­autó készítését, pedig köztu­dott, hogy azt a Csepel Au­tógyár fiataljai készítették. — A hűvösvölgyi Nagyré­ten, a mutatványos bódé kö­zelében a Nagykovácsiban lakó Szabó Gyula 12 éves tanuló figyelmetlenül kerék­pározott'és összeütközött egy mentökocsivaü. A fiút súlyos sérüléssel szállították kór­házba. Három ember * vízhalála Berobbant a nyár, a tikkasz­tó hőség. Aki teheti, menekül előle, vizet, enyhülést keres. Sokszor még arra sem gon­dol, hogy milyen áron... Hétfőn három ember halt meg, csupán a dabasi járás­ban, főleg saját elővigyázat­lansága folytán. Hárman ful­ladtak vízbe, mert nem vol­tak körültekintőek. Alsóné- medin Garai Miklós 27 éves fiatalember, a Kossuth szak- szövetkezet traktorosa, Gebura Ferenc, a MÉK dabasi kon- zervtelepének 40 éves kő­művese és a gyáli Dózsa Tsz egy férfidolgozója lélte nem­várt halálát. Ketten egy tóban, a kőműves egy cisz­ternában keresett menedéket a hőhullám ellen. Vala­mennyiükkel a túlhevülés után. fellépő szivszélhüdés vég­zett, ahogy a hideg vízbe ér­tek. Ez a három eset is kell hogy figyelmeztessen mindenkit, a munkahelyek vezetőit is a mezőgazdaságban: nemcsak a szokásos balesetek számát fokozza a bágyad tság, nem­csak napszúrás és ételmérge­zés ellen kell védeni az em­bereket. Újra és újra el kell mondani: a szabadban való fürdés életveszélyes. Az isme­retlen tavak, víztárolók, a folyók, szedik áldozataikat. — Balatomlellénél Kará­csony Mária 12 éves gödöllői diáklány tilos helyen für­dőit a Bal aitanban ás a vízbe fulladt. — Országos lóvásárt tar­tanak szombaton Érden. t A

Next

/
Oldalképek
Tartalom