Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-19 / 115. szám
1970. MÁJUS 19., KEDD ""k/CíHop 5 OLCSÓBB LESZ A KORAI? „Primőrtaíálkozó“ Bővítik a kertészetet — Piacot kutat a Be~ita-völgye Tájékoztató a vámos devizarendelkezésekről Követésre méltó találkozó | színhelye volt tegnap délelőtt a Benta-völgye Termelőszövetkezet. Budapesti kereskedők a XI—XXII, a II—III., valamint a VIII. kerületi Közért és a Csemege Vállalat áruforgalmi szakemberei érkeztek a gazdaságba, hogy megismerkedjenek személyesen is primőrt szállító partnereikkel. Már most megbeszélték, milyen mennyiségű primőrt szeretnének vásárolni 1970 őszétől. Kiderült, hogy az ideinél sokkal nagyobbak az igéijyek. Egy-egy vállalat 700—800 ezer paprikát is rendel. Őszre pedig a fő cikk a saláta lesz. Nagy volt az érdeklődés a gazdaság paradicsoma iránt is. Előrelátó igényfelmérés ez a Benta-völgye Termelőszövetkezettől. Bővíteni akarják ugyanis melegágyi kertészetüket, de ehhez arra volt szükségük, hogy először megfelelő piacot biztosítsanak termékeinek. A kereskedők vállalták a nagyobb mennyiségű primőr értékesítését, mondván: igy a gazdaság is, ők is jól járnak. Nem feledkeztek el a primőrök jövendő vásárlóiról sem, ezért * Méhtilalom Gyömrőn A MÉM állategészségügyi-' és élelmiszerhigiéniai főosztálya felhívja a méhészek figyelmét, hogy az ország nyugati határán folyamatosan fenntartott 10 kilométer széles védőzónán kívül vándorolta- tott méh eket a következő községek területén szintén tilos letelepíteni: Pest megyében Gyömrőn, Szabolcs megyében Rozsályon, Tolna megyében Pakson, Magyarkesziben és Kisszékelyen. Tapintatból ez alkalommal nem írjuk meg a levélíró nevét és faluját Kínos eset történt vele az őszön. Férje szocialista brigádtag, bejáró munkás. A brigádvezető hívta meg a hozzátartozókat ismerkedésre. Budán, a Feneketlen tó partján, nagyon kellemes vendéglőiben voltak. Levélírónk magának és 3 és fél éves kislánynak külön ruhát varratott ez alkalomra Kislányát mégis megmosolyogták, az egyik asszony félhangosan súgta a férjének, hogy Ildiké olyan, mint a karácsonyfa... Az asszony, aki a megjegyzést tette, súlyosan megsértette a levélírót. Feltűnően, súgva megtárgyalni valakinek i megjelenését, semmiképpen sem vall jó modorra A továbbiakban — bár erre nem kért i levélíró — arról szeretnék beszélni, hogyan illik öltöztetii a kicsiket, hogy csinosak legyenek, öltözékükön látszód- |ék a szülők gondossága Minden édesanya szíve-vá- tya, hogy gyermeke egészséges és jólöltözött legyen. Ma íz az óhaj nem elérhetetlen iem a városi, sem a falusi szü- ők számára. Legtöbbje meglehet mindent, amit kíván. És sppen itt van a kutya el- ísva Nem egyszer láthatunk nozgó kis kirakatbabákat, lüggetlenül attól, hogy váro- a-e, vagy falusi-e a gyerek. Rajta van azon a kicsin minden. Feketebetétes lakk- ápő, tarka zoknival, térden alul érő csipkés-maslis ruha. IFalun különben még tartja a nagykereskedelem kiiktatásával a termelőszövetkezet közvetlenül a boltokba szállítja az árut. A Benta-völgye kertészetében termelt saláta, paprika és paradicsom tehát az előjelek szerint olcsóbban kerül a vásárlók asztalára a jövő télen. Újra vendégeket fogad a fóti Fáy-présház. A váci ÁFÉSZ 300 ezer forintos beruházással újította fel, csinosította ki kívülről és belülről az öreg épületet, amelynek falai között régi kulturális hagyományokat magát a „majd belenő” elmélet.) Fodros kötényt kötnek eléje, anilinpiros kardigánt húznák rá. A hajába óriási nylonszalag dukál, a kezébe műanyag kistáska. Aztán csodálkozik a mama, miért fordulnak meg mosolyogva utánuk az utcán? Ugyanez a kislány igen csinos fehérfekete, vagy színes cipőben, hosszúnadrágban, hozzá színben harmonizáló pulóverben. Szép idő esetén színes, jól mosható blúzocskában, ünnepi alkalomra pasztellszínűben. A kötény sem utcai viselet, akármilyen bodros, A gyerek haját vágassuk le rövidre, így a legegyszerűbb fésülni, csatok- masiik nélkül. Általában: nem kell ma mór varrónőnél „varratni” a gyereknek. Konfekcióiparunk korszerű, az életkori sajátosságokat szem előtt tartó, ízléses modelleket gyárt ennek a korosztálynak. Nem fontos, hogy a kislány kizárólag cu- korrózsaszínben, égszínkékben, vagy harsogó pirosba öltözött legyen. Természetesen nem járhat sötétszürkében, mély- barnában, a színek harmóniájára vigyázni kell. A mélykék jerseyruhácska színes hímzéssel, fehér gallérral, kisfiúnak ugyanez öltönyben, vagy a vidám pepita élénkszínű szegőzéssel a legszebb ünnepi viselet. Nem illik a gyerekünket májusfává dekorálni, s nem illik a mamák* nak egymást túllicitálni, kinek a gyereke „csicsásabb”. k. n. Az idei turistaidény indulásának közeledtével a vám- és pénzügyőrség országos parancsnokságán tájékoztatásul a következőkben foglalták ösz- sze a legfontosabb tudnivalókat: — Minden külföldre utazó engedély nélkül viheti ki azokat a személyes használati tárgyakat, amelyekre az utazás céljának, időtartamának és kívánnak feleleveníteni. Írók, színészek és más művészek baráti találkozóinak színhelye lesz ezután a présház, amelynek gyakori látogatói lesznek külföldi vendégek is. Foto: Urbán után készült, 8 mra-es, szuper 8 uun-es, vagy 16 mm-es, fekete-fehér vagy színes, kísérőszövcggel, hangosítással (magnóhangos, mágnescsíkos és fényhangos), valamint feliratokkal ellátott. (A filmet és a magnetofon szalagot zöld befűző és piros kifutó szalaggal keU ellátni, jól látható „start” jellel. Minden filmet és magnetofonszalagot külön orsón, filmenként egybecsomagolva, vetítésre kész állapotban keU beküldeni. Az orsókon fel keU tüntetni az alkotó nevét és a film címét.) Előzsüri nélkül mutatják be a szemlén azokat az alkotásokat, amelyek az Országos Amatőrfilm Fesztivál előzsürijén 1966—69-ben túljutottak. Az előzsüri Időpontja 1970. augusztus 8—9. A szemlére bejutott filmek alkotóit Írásban értesítik. A zsűriben ismert filmszakemberek, az egészségügy és a munkavédelem szakértői vesznek részt. A városi tanács egészségügyi, Ismeretterjesztő és munkavédelmi témánként adja ki a dijakat kü- lön-külön. I. díj: 1500,— II. 1000,— III. 500,— forintos fotóanyag vásárlási utalvány. A Magyar Vörös- kereszt 5000, a Szakszervezetek Országos Tanácsa 3000 forintos kü- löndíjat alapított. Az Egészség- ügyi Minisztérium Felvilágosítási Központja tárgyjutalmat küld a szemlére. A dijak odaítélésénél előnyben részesítik azokat a 16 mm-es amatőrfilmeket, amelyek szakterületükön felhasználbaiók és benevezhető k külföldi fesztiválokra is. Nevezési lapokat Szabó Sándor művelődésügyi felügyelőtől (Nagykőrös, Városi Tanács, Szabadság- tér 5. Telefon: 1.) kell igényelni. A nevezési lapok beküldési határideje 1970. július 1. A filmeknek augusztus 3-án 17 óráig kell megérkezniük a nagykőrösi városi tanács címére. Hálásan köszönjük rokonainknak, Ismerőseinknek, jó szomszédainknak, szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk és testvérünk: Danka Ambrus elhunyta alkalmából nyilvánított részvétüket, a temetésén való megjelenésüket és a sírjára helyezett koszorúkat és virágokat, özv. Danka Ambrusné és családja. Ezúton mondunk hálás köszönetét rokonainknak, nászunknak, Ismerősöknek, a Hunyadi Tsz és a GEV-telep dolgozóinak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk Kicsi Ferenc temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyezlek. A gyászoló család. Mindazoknak, akik felejthetetlen édesapánk: Székely József temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot hoztak és részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, hálás köszönetünket fejezzük ki. Kiss család. Szeretett édesanyánk elhunytéval mindazoknak köszönetünket fejezzük ki, akik temetésén megjelentek. sírjára koszorút vagy virágot helyeztek. Gyászoló Németh család. az évszaknak megfelelően kinttartózkodása alatt szükség lehet. Élelmiszerből legfejlebö háromnapi mennyiséget, a 16 éven felüli utasok ezen kívül két liter bort, egy liter egyéb szeszesitalt és 250 cigarettát vihetnek magukkal. A háromnapi úti élelem összesen nem lehet több két kilónál, ezen belül fajtárúíént fél kilónál. Nem számít úti élelemnek az olyan élelmiszer, ami csak feldolgozás után fogyasztható. A személyes használati tárgyakon kívül az egyéni útlevéllel és betétlappal utazók ajándékot is vihetnek, a csoporté« útlevéllel utazók azonban nem. A kivihető ajándék összértéke személyenként nem haladhatja meg az ezer /o- rintot és ezen belül sem lehet kereskedelmi mennyiségű árut külföldre vinni. Az ajándékként kivihető iparművészeti és képzőművészeti alkotások, valamint a tartós használati tárgyak egyedi értéke nem lehet nagyobb 500 forintnál. Tartós használati tárgyból mindenképpen csak egy darabot lehet ajándékként kivinni. Nem lehet külföldre ajándékként vinni élelmiszert, italt és dohányárut, bélyeget, nemesfémet és múzeáüs tárgyat. Külföldi fizetőeszköz kiviteléhez engedély szükséges, enélkül 200 forintot vihetnek magukkal az utasok váltópénzben, vagy 20 forintnál nem nagyobb bankjegyekben. Az egyéni útlevéllel és betétlappal utazók személyenként nyolcezer, az idegenforgalmi irodák, vagy bármely szerv által szervezett társas- utazásban csoportos útlevéllel részvevők 2000 forint értékű árut hozhatnak be külföldről, ennek felét vámmentesen, az egyéni útlevéllel és betétlappal utazók tehát négyezer, a csoportos útlevéllel utazók pedig ezer forint összértékű árut hozhatnak be vámmentesen. Az érték kiszámításakor minden esetben a belföldi forgalmi árat veszik figyelembe. Engedély nélkül hozható vissza az érmékben vagy 20 forintnál nem nagyobb címletekben kivitt 200 forint. KOSSUTH RADIO 4.30—4.33: Hírek. Idő járásjelentés. 7.59: Hajnaltól — reggelig! Közben: 5.00: Hírek. Időjárásje- lentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6.00: Hírek. Időjárás- jelentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. Kb. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Reggeli krónika II. kiadás. Utána: Körzeti idő járás jelentés. Kb. 7.30: Üj könyvek. Kb. 7.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. Színházak és mozik műsora. 8.30: Zenés játékokból. 8.59: Harsait a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. A műsort Vajek Róbert vezeti. (Tegnap a Kossuth rádióban 15.10-kor elhangzott adás ism.) 9.34: Eendvay Kamilló: A rendíthetetlen ólomkatona. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Operarészletek. 11.00: Iskőlarádió. Liszt: Esz-dur zongoraverseny. A művet Ugrim Gábor elemzi. 11.35: Mozart-múvek. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.30: KI nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Melódiakoktél. 13.45: Üj Georgikon. A madarak szerepe a mezőgazdaságban. 14.00: Kóruspódium. A Miskolci Járműjavító Vörösmarty Mihály Művelődési Otthon férfikara énekel. Vez.: Engi István, zongorán kísér: Kmoth Judit. 11.09: A kék sirály. Rádiójáték gyermekeknek. Tone Suliskor regénje. 14.51: Lányi Ernő: Három dal. (Bende Zsolt, zongorán kísér: Freymann Magda). 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Rádióiskola. I. Napkeltétől napnyugtáig. Egy zivatar története. Beszélgetés dr. Zách Alfréd kandidátussal. 2. Tánczene — régen. A verbunkos. III. rész. 3. Miért szép? Aprily Lajos Vallomás c. verséről beszél Rónay György (ism.). 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Orosz Julia operettdalokat énekel. 16.18: Mi Is az a gyorsolvasás? Herpai Annával, a Pedagógia Kutató Központ munkatársával beszélget Rap- csányi László. 16.38: Népdalgyűjtő- űton Kodály Zoltán nyomában. A Galga mentén. Borsai Ilona műsora. 16.58: Hallgatóink figyelmébe. 17.00: Hírek. Idő járás jelentés. 17.05: Kassel előtt. Kurt Goldsteinnel, a Deutschlandsender intendánsával beszélget Karcagi Sándor. 17.20: Mozart: Thamos, Egyiptom királya — kísérőzene. 18.03: Égő arany — 50 000 ember kenyere. Riportműsor. 18.28: Könnyűzenei híradó. (Csütörtökön a Petőfi rádióban 9.20-kor megism.) 18,58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: A Szál 5 család. (Holnap a Kossuth rádióban 11.30- kor megismételjük.) 19.55: Egy rádiós naplójából. Sebestyén János műsora. 21. (Szombaton a Petőfi rádióban 17.04-kor megism.) 20.40: Lajtha László feldolgozásaiból. Ml, 1970. május 19., kedd, jv5 napja. A nap kél: 4.03, nyugszik: 19.19 órakor. A hold nyugszik: 2.40, kél: 17.49 órakor. Főként nappali felhőképződés, legfeljebb egy-két helyen zápor, zivatar. Fokozatosan mérséklődő északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. — Megyei tanácstagok fogadóórái é3 beszámolói. Dr. Hídvégi Zoltán ma délelőtt 8 órától 9 óráig Nagykőrösön, a tanácsházán, Lutár Imre 10 órától 14 óráig Budaörsön, a tanácsházán, Kle- nyán Mihályn-é 12 órától 16 óráig Püspökhatvanban, a tanácsházán, Solymári Bélá- né 14 órától 18 óráig Felső- pakonyban, a tanácsházán, fogadóórát, Gál László 14 órakor Szentendrén, a Kocsigyár kultúrtermében beszámolót, holnap Gönczöl Gyuláné örszentmiklóson, Bányai Pál Dunaharasztin fogadóórát tant. — A nyolcadik dressz- randevúra került sor tegnap este Cegléden, a Kossuth Étteremben,. Közreműködtek: Gabriel De Sousa, Kosa Zsuzsa, Miklósi Péter, Papp Márta énekesek, valamint a Syrius, Vox 68, Pege trió, Csik Gusztáv triója és a The Red Onions együttesek. — Megnyílt a XI. miskolci filmfesztivál, melyen 14 ország több mint félszáz film alkotója vesz részt. — Budapesten ünnepli meg megalakulásának 20. évfordulóját a nemzetközi vegyipari szakszervezeti szövetség. Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Palló Imre énekel. 21.00: Hírek. 21.03: Kilátó. A Rádió kulturális vílághíradója. Szerkeszti Bottlik Sándor. A II. Nemzetközi Költőtalálkoző. Beszámoló Balatonfűredről és Budapestről. Műsorvezető: Békés Tamás. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Beszélgessünk zenéről. Ujfalussy József műsora. 22.40: Egy falukutató jegyzetfüzetéből. III. Márkus István írása. 22.50: Tánczene. 23.15: PeJLéas és Mélisande. Részletek Debussy operájából. 21.00: Hírek. Idő járásjelentés. (A Petőfi rádió is közvetíti.) 0.10: A Ludvikovszkij-együt- tes műsorából. 0.25: Himnusz. 0.30: V ízjelzőszoigála t. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Mendelssohn: III. „Skót” szimfónia. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Chopin-művek. 9.30: Ritmus és melódia. 10.00—11.45: Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.40—10.45: Útikalauz üdülőknek. 11.00—11.05: Hírek. Időjárásjelentés. 11.45: Az első egér. Pintér Tamás elbeszélése. 12.00: Buzsáki KISZ- lakodalmas. Helyi hagyományok felhasználásával összeállította Knézich István. Előadja a buzsáki és a lengj'eltóti szövetkezet népi együttese. Közreműködik Bo- ross Lajos népi zenekara. A bevezetőt irta és rádióra alkalmazta Volly István. A bevezetőt elmondja: Egressy István (ism.). 12.21: Kórusmuzsika. 12.45: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 13.00: Hírek. Idő járásjelentés. 13.03: Balettzene. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. Kettőtől — hatig ... A Petőfi Rádió zenés délutánja. Műsorvezető: Borenich Péter. 14.00: Fúvosindulők. 14.11: Pol- beat. 14.20: André Segovia gitározik. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás- jelentés. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Offenbach: Hoffman meséi — hármas (Orosz Júlia, Komlóssy Erzsébet, Radnai György). 15.30: Hírek. 15.33: Népdalok. 15.48: Szimfonikus táncok. 16.04: Mai témák — mai dalok. Psota Irén és Márkus László énekei. 16.15: Hangverseny a stúdióban (élő). Márffy Gabriella hegedül, zongorán kísér: Szentheljd Judit. 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom (élő). Közben: 17.30—17.33: Hírek. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. (Az URH rádió is közvetíti). 18.10: Osváth Julia énekel. 18.30: Az emberi társadalom biológiája. Út. rész. Ember és öröklés. Ács Tamás tudományos kutatóval, dr. Lipták Pál antropológus professzorral, SchuUer Dezső egy. docenssel beszélget dr. Nemeskéri János. (Pénteken a Kossuth rádióban S.58-kor megism.) 18.55: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének — Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese hétfőin a Parlamentben tájékoztatta az országos és megyei sajtó képviselőit a kormány szövetkezeti és agrárpolitikájának időszerű kérdéseiről, eredményeiről és a további feladatokról. — Üzemlátogatással egybekötött klubnapot tart ma a Váci Fonógyárban a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület gyapjúvegyész szakosztálya. A klubnapon Szigeti György „Kár- toltipari festődéi tapasztalatok” címmel tart előadást. — Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda az idén 2000 fiatalt üdültet Verőcén, augusztus végéig pedig zenés hajójáratokat indít a Dunán, — Sióagárd községnél át akarta úszni a Sárvíz-csatornát Cetner György 28 éves segédmunkás, budaörsi lakos, A vízbe fulladt. — A Budapesti Rendőr-főkapitányság tanácsadó szolgálatot nyitott az V. kerület Deák Ferenc utca 23. szám alatt. A tanácsadó szolgálat célja a társadalmi és magán- tulajdont károsító bűncselekmények megelőzése. A szolgálat egyelőre reggel fél 9-től délután 5-ig fogadja az érdeklődőket — Álló jármű előtt figyelmetlenül ment át Budapesten, az Izabella utca 48. szám előtt Gál József 32 éves kocsikísérő, budajenői lakos, és egy személyautó elütötte. Súlyos sérüléssel szállították kórházba. — Szabálytalanul ment át az úttesten Budapesten, a Váci út 35. szám előtt Stol- ba Erzsébet 16 éves tárnoki lakos és elütötte egy motorkerékpár. Súlyos sérüléssel szállították kórházban. — Országos állat- és kirakodóvásárt tartanak szerdán, Alsónémedin. zenekara Játszik, Mészáros Tivadar vezetésével. Kerekes Tóth Erzsébet énekei. 19.11: Üj könyvek (ism.). 19.14: Hangverseny a stúdióban (élő). Nagy Vidor brácsá- zik, Abrahám Mariann zongorázik; zongorán kísér: Szabóky Márta. 19.54: Jó estét, gyerekek! A na- gyotmontíö kiskacsa. Lipták Gábor meséje. 20.00: Kapcsoljuk a prágai Smetana termet (élő). A Cseh Filharmonikus zenekar hangversenye a prágai tavaszon. Közben: Kb. 20.50: Gondolatok filmekről. Bán Róbert jegyzete. Kb. 21.05: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.50: Operettmuzsika. 22.30: Auth Ede táncdalaiból. 22.40: Kathleen Ferrier énekei, zongorán kisér: John Newmark. Brahms: Négy komoly ének. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Verbunkosok, nóták. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. (Azonos a Kossuth rádióval.) 0.10: Műsorzárás. Utána: Igédén nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Idő járásjelentés. (Azonos a Petőfi rádióval.) 18.10: Magnósok, figyelem! (Csütörtökön, a Kossuth rádióban 18.13-kor megismételjük.) 18.55: Kursz Russzko- vo Jazüka. Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 54. lecke. (Tegnapi URH-adásunk ismétlése.) 19.10: Magyar zeneszerzők. 19.50: A gyermek és világa. A gondolkodás fejlesztése. Mérei Ferenc műsora. VIII. rész. 20.25: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa májusi dalokat énekel. 20.35: Hírek. 20.38: A dzsessz kedvelőinek: Wes Montgomery gitározik. Sztereo. 21.04: Két Beethoven hegedű- zongora szonáta. 21.44: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye az Erkel Színházban, vezényel Ferencslk János. Wagner: Parsifal — III, felvonás. (A március 16-1 hangverseny felvétele, sztereo.) 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. (A Kossuth 22.00 órás adás ism.) Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Szám tan-mért an (ált. isk. 5. oszt.). A derékszögű háromszög és területe. 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.). Az erdő és a gyümölcsöskert, ösz- szefoglalása. 9.55: Fizika (ált. isk. 6. oszt.). összefoglalás. 13.10: Számtan-mértan (ism.). 14.00: Környezetismeret (ism.). 14.55: Fizika (ism.). 17.58: Hírek. 18.05: A tolvaj szarka. Olasz rajzfilm. 18.15: öten az elsők közül. Riportfilm. 18.35: Reklámműsor. 18.45: Esti mese. 18.55: „Bánk bán’Mól a „Magyar kérdés”-lg. 20.09: Tv- híradó. 20.20: A város dala. Szovjet zenés film. 21.00: Telesport. Napirenden: a labdarúgás. 21.50: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.00: Telesport. Napirenden: a labdarúgás. (A műsor folytatása.) — Európai hírű fürdőhelyünkön, Harkányban, szobrot állítanak Zsigmondy Vilmos geológusnak és bányamérnöknek, aki 1866-ban feltárta a gyógyító erejű termálvizet. A szobrot jövőre, a „harkányi varázsló” születésének 150. évfordulója alkalmából avatják fel. Egészségügyi-munkavédelmi és ismeretterjesztő amatőrfilmszemlét rendeznek Nagykőrösön augusztus 15—16-án az Arany János Művelődési Központban. A rendezők — a Nagykőrösi Városi Tanács, a Magyar Amatőrfilm Szövetség és a Nagykőrösi Konzervgyár ama- tőrfilmklubja — a Vöröskereszttel, az egészségügyi neveléssel, az állategészségüggyel , a pszichológiával, a balesetelhárítással, a munkaegészségüggyel és a biológiával foglalkozó filmeket várják. A szemlére benevezhető minden olyan film, amely 1966. január 1. ILLIK - NEM ILLIK • • ... Ünneplőben a kisgyerek Megszépüli a Fáy-présház Amatőrfilmszemle Téma: egészségügy, munkavédelem Nevezési határidő: július í A rádió és a televízió mai műsora